Levelek Le Meux-be
ÖSSZES LEVÉL, KÉPEK NÉLKÜL, SZÓRA KERESÉSHEZ (2011.11.= 6 mega) (2019.12. 21.5 Mega)
1990.5.17. j-1
Szia J!
Hát megint beütött, a franc egye meg. Nadrágot kell venni. Gond. Na képzeld.
Tragédia. Mi az, ami télen meleg, nyáron hideg, nem látszik rajta a festék, nem
megy össze, nem túl drága és itt a sarkon azonnal megkapni és persze olcsó. Jaj.
Ennyi a lelkiállapotomról.
Te tudsz nadrágot venni?
Van valami részötleted?
Transzponálható szisztémád?
Meg akarnak hívni a képző főiskolára mesternek, nem tudok dönteni így
nadrágtalanul. Négy dél-koreai zoknit viszont sikerült vennem. Útközben
valahová. Zsófi a kutyát hol veri, hol ölelgeti, még mindig bepisil. Kata búsul.
Megjelent egy antiszemita cikk a Népszabadságban, írtam a közösségek nevében egy
válaszcikket, a cikk lényegében egy szt. Ferenc ima a békességről. Aztán most a
Bíboros Úrnak is írtam a közösségek nevében, hogy foglaljon állást ez ügyben,
nyilvánosan. Közben most vettem egy farmert, az eladó szerint csak egy számmal
nagyobb, mint kéne, szerintem kettővel, dögnehéz és merev. Most meleg lett,
mindenesetre rövid gatyában járok. Ja, még Asztrik püspököt megkértem, hogy a
nagy máriaremetei beszédébe foglalja bele, hogy mi elutasítjuk az
antiszemitizmust, megígérte, és tényleg belevette. Ezt a részt aztán a tévé is
közvetítette. Zsófi dühöng, mert bundás almát, vagy mit kellene nekünk vacsorára
csinálnia, Kata igyekszik most bevonni a főzésbe, mert hogy ő annak idején ehhez
tökhülye volt, mint mondja (nem emlékszem erre a részletre.)
Most megint le kell állni a gépeléssel, mert a kutya ideült a két térdem közé,
vakarandó. Erzsébet húgom valószínűleg Bélapátfalvára települ, kolostort kell
építeni, már megkérdeztem egy-két ismerősömet: van-e kedved kolostort tervezni.
Aztán néztem, mennyire tudják az izgalmukat elfojtani. A Koldus keresztutam
megjelent a Mozgó Világban, fekete paszpartu, minden kép külön oldalt kapott. Én
meg megkaptam a Dorottya utcát kiállításra, végül eldöntöttem, hogy
kamarakiállítást akarok. A szokásos két év helyett a Műcsarnok postafordultával
válaszolt, hogy igyekeznek figyelembe venni az általam kért hónapot, vagyis nagy
festő vagyok. Kecskeméten megint az elviselhetőség határáig szenvedtem, mintegy
sportot űzve a dologból, viszont van onnét vagy 5 rohadtjó képem, azóta fejeztem
be, s így együtt már műtermes képeimmel képmutatás alkalmával kitapétázhatom az
egész műtermemet. Már megmutattam mindenkinek, s ezekben a hetekben szórom szét
múzeumoknak. Szerencsére kettesével viszik.
Engem viszont tönkretettek, egész életemben papírcsipesz - hiánnyal küszködtem,
és ez az érzés független volt a háromdimenziós matériától, részben mert volt
csipeszem, részben húsz éve nem használom. És most egy tisztelőm Kanadából
hozott huszat. Rögtön odaajándékoztam Katának, de engem tönkretettek. Igaz,
Katától este visszaloptam, de észrevette. Zsófi most beballagott, és bariton
hangon közölte, hogy hülye a gáz és a bundásalma ezért vagy nyers lett, vagy
odaégett, nem tudja, menjek vacsorázni, ő nem kér. (jó volt, ő is evett.)
Hiányzol.
x
dátum: 90.07.15. fájl: c-fajlok-2/c02062-1.htm C. 02062
J-2
Szia J!
vagy két hete nem írok neked, választ, pedig, nem szokásom. leveled jó volt. nem volt gondolatom. viszont valamin töprengtem, úgynevezett. tehát.
azt hiszem, az autonóm ember biztonságosabban (megbízható minőséggel) tud és képes közösségbe szervülni.
A nálad tapasztalható ''kint is vagyok, bent is vagyok'' - megoldható. Teremtett voltunkból, illetve nem-, eredeti bűnünkből adódóan lényegünkben megosztottak vagyunk, örököltük. Apuka és lakótárs, telefonközpontos, munkavállaló és fürdőszobaföltörölgető egyidőben. Amikor a szerkesztőségbeli hölgyeknek zsíroskenyér lakomát terítettél, megtaláltad magad.
Eltűnődtem most önleírásodon, a Hófehérke hasonlaton. élesnek találtam. és én is nagyon kiszolgáltatott vagyok annak, hogy meghallgassanak s kellő időben dicsérjenek és szörnyülködjenek (felváltva). Örök női szerep.
Ilyenformán minden rendben van. mert túl tréfán és irónián, az ember csakugyan kétlaki, sároslábú istenállat. amikor te meghallgatod őket, minden a helyére kerül.
e percben megint megváltozott a világ. Zsófia egy lépcsővel felnőttebb lett. Írás közben fölkeltem bársonyfotelemből, Mikicát megpisiltetendő. Kiderült, Zsófi elvégezte helyettem. Fél hatkor reggelente ide szoktam kilopózni, a biliárdszobába, hogy Kata ne ébredjen fel. A Hédervári grófok kastélya selyemburkolattal, stílbútorokkal, fehér óriás-cserépkályhákkal a falfülkékben. Futószőnyeg, halk személyzet, óriáspázsit, vén fenyők, teljes csönd, kibírhatatlan.
Lehoztam legalább a telefonkönyvemet, lemásolandó. Meg új festményeim fotóit, mert Ernst múzeumi kiállításom (90 aug. 16 - szept 16) megrendezésében Szüts nem tud segíteni, lévén akkor Jugóban, gondolom százezerért. Most ő is itt, 4 gyerekével - alkotóházban vagyunk.
Leveledben legjobban az tetszett, hogy a kitett rajzom mindig földül.
Viszont csodálatos könyveket hoztam, sőt olvasok is.
Megjelent egy Rilke-próza válogatás. Nagyon dicsérték Rilkét, én eddig nem értettem, nehezen és buzgón nyeldeklem.
Aztán Petri Gyurka válogatott. Sajnos zseni.
Egy valamit tud, mindent tud.
horgodra tűztél, Uram.
huszonhat éve
kunkorgok, tekergek
csábosan, mégsem
feszül ki a zsinór.
Nyilvánvaló,
hogy a folyódban nincs hal.
Ha mégis remélsz,
válassz más kukacot.
Szép volt
kiválasztottnak lenni.
De most már szeretnék
szárítkozni, mászkálni a napon.
sírnivaló. nagyon szenved.
aztán kaptam paraszolvenciába (festmény) egy Ionesco drámák kötetet. eddig: nagyon szép borítója van.
Viszont vettem (találtam!) könyvesboltban böngészve (sok év után szinte) egy 60 íves Nyugat folyóirat 1908-1942, két kötetes fakszimile válogatást. Esszék, kritikák, aktualitások, egymás cseszegetése. A szépirodalmat - okosan - kihagyták, azt egy Babits, vagy Kosztolányi kötetből is... Olvasom. Vitasorozat a magyar kálvinista egyház történelmi, és mai szerepéről. Írja: Szabó Dezső, válaszol sorra: Móricz Zs., Ady, még egyszer Szabó. Nem szemérmeskednek, ütnek jobbra és balra. meghökkentő.
Téged jól utolért a történelem, ez a vízum eltörlés... módosul életed? A Trabantomnak viszont kilyukadt a dugattyúja. Ilyet még a hédervári szerelő se látott. most javíttatom három héten belül nyolcadszor. tegnap egy kábelvég égett le, érdekes. hogy megyünk haza.
most már rendszeresen olvasom ill. elolvasom az igeliturgiát, sőt Kata is rákapott. Jó az Ószöv. így szűrve, adagolva. Meg a zsoltárok új elosztásban.
A vízvezeték szerelő Gábor elhagyta közösségünket, Puchi találkozott vele, kiszedte belőle, hogy az én agresszivitásomat nem bírja. Auguszta több kísérletet tett a közi elhagyására, eddig kibekkeltem. De most kiderült, hogy alighanem a Molnár Imréékhez akarna átmenni, persze nem tartóztatom. Eddig azt hittem valami át nem gondolt teóriából-pózból kiindulva akart egyedül maradni, hogy az elefántok betegen félrevonulnak, s úgy halnak meg. meg is mondtam neki. Remélem tudja mennyire szeretem. Paula újabban kissé link, valami autóügynökség titkárnői állásba kezdett. Tücsök húgom várhatóan már szeptemberben hazatelepül Salzburgból, megdöbbentő. Furcsa, mikor egy halott föltámad. Bélapátfalvára megy, a katedrális mellé épít kolostort, gőzerővel intézkedések, minap voltunk helyszínelni. Valahogy úgy kerül, hogy főiskolás szerelmem és férje fogja építeni.
Gyöngy fiút szült, nem láttam. Nagy pocakkal feküdve áldoztattam, tartottunk ott egy rövidített közi. Bár állítólag a nyavalyások mégis jó későig ott maradtak.
Persze a József és testvérit is lehoztam. Miklóst esténként a ház apraja, de inkább minden nagyja csillogó szemmel várja a kis társalgóban egy nyolcszögletű asztal köré szorulva: mindennapos barkochba, mutogatós-kitalálós játék, szópóker, ahogy mesélik. Nagy varázsló. éjfélig is.
Mikicával volt egy megdöbbentő élményem. Ébresztgetem, valamennyire fel is ébred, és teljes szelídséggel és a sorsnak való megadással suttogja: hagy aludjak még egy kicsit. Nem volt a mondat végén felkiáltójel.
Hát ennyire kiszolgáltatottjai vagyunk egymásnak?!
ez a váratlan kiállításom, ez remény. Harminc méteres terem, Ernst múzeum, utcafront. Szeretném nagyon feszesre. Tudom, hogy nagyon jó anyag.
a fejemen már minden sebet elvakartam, a család is ébredezik.
így hát ennyi.
eljuthatunk a derűig?!
légy jó!
90.7.15.
tovább. vasárnap délután, a család valahol kószál. megint kölcsönkaptam egy írógépet. kézírásom olvashatatlan. alvás után kis összecsukható horgászszékemen kiültem a hatalmas, ősfák övezte pázsit közepére, hátam mögött a tornyos kastély, napfény, Rilkézni. ezúttal a tájképfestészetről ír. jó.
ezek a vasárnap délutánok különösen irracionálisak, a mozdulatlanságban létidegenül mozgok, vagyis szemlélődöm, és a magány is csak egy mély kút, ijesztő.
A pázsit közepén (Moszkva térnyi, nyírott, pontos) egy ötéves kisfiú rohan boldogan, mögötte földig érő bő szoknyácskában hároméves kislány. A fiú kiabálja: támadás! aztán: visszavonulás! a lányka boldogan utána. mintha tömeg gyerek között lennének, a terességet észre sem veszik.
Rilke a táj idegenségéről, a természet közönyéről ír, hogy mennyivel egyszerűbb egy portréhoz közelíteni. erről a fényképezés jutott eszembe. szinte azonos a médiummal - vegyük csak a tájkép műfaját ezúttal - és mégis milyen kísérteties az azonosságban az elcsúszás a lélek tájai felé. na, most megjött a család: kiscicám, mosd meg a kezed! hallom a folyosóról. igen, ezek a mieink.
az ember: aktív. lenne. de különösen pihenésben ez végtelen kis és kicsinyes problémák fölturkálásában realizálódhat csak. a dolog lényege, hogy nincs mit csinálni. az ember így érzékenyebb, aggályosan rendezem a könyvespolcomat. a szappan helyéről is több szó esik. egy elefánt igyekszik zavartalanul mozogni.
Isten nélkül minden megoldhatatlan. Egy nyaralás az üres tér ijesztése, ijesztgetése. végül is élmény a maga módján. valamilyen eszmélés.
egyszerűbb munkába merülni, abban otthon vagyok.
reggelente viszont futok. méghozzá elsőre Kata buzdított. orvosilag ugyan eltiltva, de a lelkem fontosabb. Katának is van kedve, feletávon. A kert kavicsos nagy sétánya háromnegyed kilométer. azt négyszer. előnye, hogy Kata liheg, nem tud válaszolni. nyugodtan beszélgetünk ilyenformán. fogytam.
este fél kilenc, Mikica az alkotóház összes férfiával együtt a kert távoli végéből érkezik kipirultan, csuromvizesen. két gólt rúgott, állítólag ügyes. korábban ennek semmi jelét nem láttam. a Tv-ben megtudtuk ma milyen volt Gorbacsov emésztése. hiába, a nyár az anyaggyűjtés ideje. megint a kártyaasztalon gépelek a szobában Kata írja délutáni falugyűjtése céduláit.
Zsófi még nem került elő, pedig a Szűcs lányok már itthon vannak. Valószínű, a nagy esti kutyaséta. Szepi innét kitiltva. Úgyhogy a Trabantunk a kutyaház. Ami az autószerelő kertjében napok óta. Nappalra egy jól zárt kertbe zárva. kezdi megszokni szegény az egyedüllétet. a kertben műgörög szoborcsoportozatok. Kata délután sörrel kínált. Nem tudom miért. Délelőtt a misén Paskai bíborosnak bizony elég zavaros körlevelét olvasták föl hitoktatás ügyben. Utána Miklóssal elkértük, még egyszer elolvasandó.
este. megyek Miki önsikálását ellenőrizni.
hiába sürgetem, vidáman dudorászik, rezzenetlenül.
dátum: 90.08.02. J-2A C. 02065
J!
Nem leszek mégsem tanár a főiskolán, mert nem hívnak meg, mégsem. Viszont teniszkönyököm lett, mert beütöttem. Ma kaptam rá a körzeti orvostól kenőcsöt, a szembe nem szabad kerülnie. Kellene dinnyét venni, a család egy hete Kékkúton, s a frigóból most fogy el az utolsó paradicsom is. A kolbász is, pedig lelkemre kötötték. A kiállításra készültem, lassan a végéhez, már 774 meghívó megcímezve és még külön aláírva, és százával csomagolva a posta számára. Múlt hét péntek reggel hat óta úszom a Lukácsban. Első nap tíz percet és fáztam. Utóbb kiderült, az volt a hidegebb medence. Azóta mindennap, szép öregségem lesz, ha. Iszonyú munkával lefotóztam a kiállítás anyagát 6x6 cm-es filmre, de ezt az Agfa típust fél éve már sehol nem hívják Magyarországon. Épp az imént bontottam föl a tekercseket, próbáltam olyan gyorsan kinyitni, hátha még valamit meglátok a festményekből. nem. Dini ma (7 kor) mégse jött velem úszni. Esetleges zsúfoltság esetére kidolgoztam egy harmonikus mozdulatsort, miszerint a kezemmel hátrafelé, a lábammal előrefelé tempózom. Majdnem egyhelyben. Most napi 30 perc a normám. Mellúszásnál az a jó, ha az ember teste hullámzik a tempóvétel közben, vagy mint a srófhúzó, egyenes?
Lehet, hogy holnap reggel a család után megyek. tegnap reggel Zoli két órát bütykölte a Trabantomat, de nem. szerinte el kell vinni szerelőhöz. az viszont szabadságon augusztus közepéig.
vettem egy ''bevált amerikai módszer'' könyvet: Dobd el a szemüveged! ez a címe. Tulajdonképpen meg lehet csinálni. elég nevetséges, amikor egy olyan nagy szellem, mint én, rendszerező kedvét írószerszámai derékszögbe állításával köti le, más feladatot nem találván. ma két tojásból volt a reggeli. a nyeles lábos fülét diófapácolt faelemmel pótoltam. tényleg kéne egy dinnyét venni. kérdezd meg a franciáidat, ismerik-e Jean Henri Fabre nevét. zseniális bogártudósuk volt, 1910 körül halt meg. vett egy darabka terméketlen földet, sziklás-szikes, azon élt negyven évig, a hártyásszárnyúakat figyelve. gyönyörűen írja le kísérleteit, az etológia alapja. viselkedéstani felfedezések. irodalmi Nobel-díjra is tervezték, stílusa miatt. most olvasom: A rovarok környezete és viselkedése. kiváló.
azért úszom, mert nagyon fáradt a lábam két hónapja. Bár valószínű, hogy a dél-koreai zokniktól, 5 párat vettem. szorít. van úszószemüvegem is. semmit nem látni vele, de már csak néha megy bele a víz. 240 forint volt, elsőre kifordultam az üzletből. fehér a pereme. ma kitört az iraki háború. nagy dilemma, vegyük-e meg Budaörsön azt a kétszobás faházat, amit már háromszor megnéztünk. 7 kilométer itthonról, hétvégénket megoldaná.
Kata légcső-irritációja állandósult, alighanem a Mártírok környezet vagyis füstszennyezés. esetleg iskola után ki lehetne járni Budaörsre, ott aludni, reggel bejönni. ez tényleg fantasztikus lenne. Kata dönt, bár tul. képp döntött, Kékkútat el kéne adni. neki nagy dilemma volt. mondtam, nehogy áldozatot hozzon.
Zsófi megy tizedike körül Franciaországba, valami hittan szervezés. Érdeklődött, merre laksz.
most: csütörtök este negyed tíz, augusztus másodika. a Széna téren tulajdonképpen ilyenkor is lehet dinnyét kapni. A Nyugat antológiát tovább olvasom, egy-egy zseniális gondolat mindenütt. jó.
Az Ernst Múzeumban 100 folyóméter felületem van, s ha kibírom, csak 15 (egyméteres) képet rakok ki. Lehet, hogy sikerül. Diniéket azért nem érted utol, mert néhány napig Kulcson voltak. Gyümölcs, fürdés jó volt, békés. Mamád (telefonon) mesélt Dél-Koreáról.
szia.
90.9.3. J-3 C.2083
J!
Már világosabban látom - nem értettem - István atya miért javasolta neked, hogy
utazz el innét. Csakugyan lehetséges, hogy most valamit nagyon megtalálsz.
Örülnék neki (bár a bucsu bus) (nincs hosszu u az írógépen).
A lelkigyakorlat egész másképp történt persze, mint hittük. Egy karizmatikus
dominikánust szerzett Gábor, aki végül nem jött, pedig leutaztunk, a
mellette-faluban volt a szállásunk.
Kata ötletére a dicsőítés téma volt megcélozva. Át kellett vennem a vezetést, s
mivel erről nemigen tudok verbalizálni (ezt rögtön tisztáztuk), a hálaadás,-
illetve köszönetmondással építettük körül a témát. Váratlan eredmények.
Töltöttél te már fél délelőttöt, megköszönve a tárgyaidat külön-külön? És a
múltadban a jó dolgokat. Az embereidet... Listákat írtunk. Jól sikerült.
Gyöngy babáját most pénteken keresztelik a Mártírokon[1]. Utolsó közin[2] Gábor
elkezdett nyelveken dicsőíteni - szentség volt -, és mindenki kapcsolódott
hozzá, Dini is, fennhangon. Olyan atmoszférikus este volt (pedig a szót nem
szeretem) amilyen még soha. Egy volt csakugyan a társaság.
A tenger milyen volt? Olyan? Vagy ne kérdezzek annyit? Mért ne kérdezzek?
Holnap nyílik a kiállításom, ünnepélyesen, mert Szüts megérkezett. Egyébként már
két hete nyitva van. Már írtak róla vagy 4 kritikát, és még fognak, és több
turnus lesz a tévében. "A nagy magyar magányos". Miklós nyitja, remélem, ma nem
hal meg a mamája operáció közben. Autóbaleset, nyakcsigolyatörés. Az M7-esen
elgurult a Trabant kereke menet közben. Miklósék meg az Adrián. Miklós
megtalálta a megnyitószöveg első mondatát már. Márai 1944-es Naplója:
A boldogság fegyelem kérdése.
Fegyelem vagy kegyelem?
Július 27 óta nem mosakszom. Kell egy új Trabant motort vennem. Találtam öt jó
nyári rajzomat. Júli 27. óta mindennap úszom. Újabban Zsófi jön velem.
Azt azért sajnálom (persze) hogy kiállításomat nem fogod látni. Kecskeméten
tavasszal 19 méteres képet kezdtem, abból most négyet kiállítok - kettő nagyon
jó - a többi 15-öt már rég fölfűrészeltem.
A tegnapi újszövetségben volt egy szép grammatikai példa, kiírtam:
if the Owner of the House knew the Thief was coming he would keep
a watchful Eye and not allow his House to be broken into.[3]
Máté 24,43 (a nagybetűket improvizálom.) És még egy jó mondat:
Get out of my sight, you satan![4]
nem tudom, a satan miért kis sövel van írva?! Ja, ne kérdezzek. Na fekszem,
szia, holnap a nagy nap, megnyitó-
1990.9.18. J-3A C.2084
J!
Hát írás-akadályok itt is akadnak. A papírt már órája befűztem, azóta: Mikivel
lécből-papírból repülőgépet gyártottunk. Minden munkafázisnál szükség van rám.
Zsófi hosszan taglalta, milyen piros színű cipőt látott az Opera mellett a
"Satöbbi" nevű boltban. (Eladtam váratlanul három képemet, mondtam vehet
valamit). Jövő héten jönne fekete is, de nincs türelme kivárni, nem lehetne-e
ezt befesteni? Talán tussal? Vagy vegytintával?
Dini mindennap úszik velem a Lukácsban. 7.10-kor találkozunk a medencében, fél
óra úszás, tus, együtt jövünk haza. Most tragédia, egy hétig javítják a medence
csempéjét, így a 22-, ill. most 24 fokos "hidegvizes" medencébe szorultunk. D.
jobban bírja, nekem rémes. Ilyenfajta vicceket gyártunk: ez a hideg víz is
biztos jó valamire. Mondjuk szódagyártásra. Aztán megkérdeztem, nincs-e
tea-merülőforralója - meg a József és testvéreiből az a jelenet, amikor az
izmaelita kereskedők halk nyöszörgést hallanak a kút mélyéről, s az agg
karavánvezető tisztelettudóan leszól: Ki vagy? Természetes tartózkodási helyed
ez, vagy jobb szeretnél nem ott lenni?!
A melegebb medence 26-27 fokos egyébként.
Ma sikerült a két kordnadrágomat be- és visszacserélni. Túl szűkeket vettem
tegnap. Rezzenetlenül fogadtam az eladónő feddését.
Kiállításom nagy siker volt, gondolom. Hét méltatás eddig, tévé, és egy
távolabbi rokontól több dobostorta szelet. A megnyitó után a vendégségen, Kata
szobájában S. Nagy és Szüts azonnal összeveszett. Minden menetrendszerűen. Kata
most hazaérkezett, átmenetileg Mikica leszállt a nyakamról, igen vékony szelet
dinnyéket eszünk a konyhában. Tegnap egy órás interjú angolul egy szerb
újságírónővel, aki átmenetileg közis is. Amikor a szék szót egyikünk sem tudta,
buzgón ütögettük magunk alatt. Megértettük egymást.
Egy teljes, új Trabant motort vettem végül. Duruzsol. Csak egy darabig hatvannal
kell vele járni. Különös érzés. Zsófiék új iskolaépületet kaptak Angyalföldön, a
mosdók és tükrök térdmagasságban vannak, óvoda volt. Mindenki hülye -szerinte.
Tegnap Kata szúrópróbaszerűen belekérdezett biológia leckéjébe, Zsófi a címet
tudta, és még néhány mondatot is kiejtett. Mikor Kata kérdőre vonta, hogy így
mondjam, felháborodva válaszolta, hogy ő direkte kifigyelte, a tanárok milyen
idegesek lesznek, ha feleletkor egy diák sokat beszél. Ma látott valami
bőrszíjat, ami irtó olcsó és részletesen elmesélte a csatját is. Jó fej,
tényleg. Kutyáját 10 nap múlva operálják, a füle alatt diónyi daganat, nem
unatkozunk.
Mikica ötpercenként zavartalanul az ölembe ül, hogy átalakította a repülőgép
szárnyterelőlapját, ugye most milyen jó. És csináljam meg, mert ő ehhez még nem
ért eléggé.
Teljes összeomlás, hogy mit és hogyan fessek, alig elviselhető. Még próbálkozom
műteremmel, félő hogy kifújt. Ha ott látsz témát, írd le, levélben.
Budaörsi házvételtől Kata mégis megijedt, leállítottam teljesen. Más módot kell
találni a hétvégi levegőzésekre. Az MDF ügyemet nem meséltem el. Kormányzópárt,
Magyar Demokrata Fórum. Antiszemita hangok is előfordultak. Bevittem az
elnökhelyettesnek a kétméteres zsidó temető képemet, hogy vegyék meg 140
ezerért, de ajándékba is odaadom, én így politizálok. Tegyék a nagy tárgyalóba.
Illetve, tegyék egy félreeső kis szobába (ez is történt) és nézegessék, - van
idő - döntsenek. Azt üzenték vissza, hogy az ötlet tulajdonképpen nagyon jó,
dehát még néhány kép kellene mellé, így túl politikus, ugye megértem. Aztán most
ősszel megúntam a játékot, és szép csendben haza akartam hozni a képet. És
váratlan fordulat: az elnökhelyettes (költő) ragaszkodott hozzá, föltétette a
saját szobájába. Zsidó barátaimnak mesélve, gurultak a röhögéstől.
Most megjött egy tavalyi katalógus, kinyomtatva (Mátraalmás 1989). Ezt írtam
benne annakidején :
Mi az előörs?
Az előörs néhány vállalkozó,
előreküldött katona, gyorsan mozgó alakulat,
nagy önállósággal.
Háborúban megkeresi a járható utat
(a többiek számára.)
Ha hazaér: dupla porció.
Ha aknára lép: ő baja.
De a főtörzs
megtudja: arra ne menj!
Úgy hasznos, ha messze jár.
A festő munkáját ilyennek gondolom.
Kata szerint a becserélt új (két) kordnadrág pont jó. Esetleg be kéne venni a
fenekénél.
Szerzetes húgom 19 év után Pesten téblábol. Tévé híradót néz. Bankba jár. Ölég
furcsa.
Tegnapi álmomból délután fél négykor 200! taxi dudálása ébresztett. Valami
áremelés ellen tüntettek.
Sajnos tényleg náthás vagyok, esetleg ússzak csak 10 percet?! Sokkal könnyebb a
mozgásom egy hónapja. Napközben Mikicával (3 napja itthon, náthás) megettük Kata
süteménynek félretett dióját. Amerre fordulok, mindenütt tragédia.
Este van, abbahagyom, jó éjszakát!
[1] Ferences templom
[2]közi: 1. heti imaközösségünk, (Fioretti) 2. a közösségi találkozó
[3]"Ha tudná a házigazda, mikor jön a tolvaj, bizonyára virrasztana, és nem
engedné betörni a házába."
[4] El a szemem elől, sátán!
j-1991
Levelek Le Meux-be / 4-6
1991.1. J-4 C.2101
Szia J!
Január 6, Vízkereszt ünnepe, Katáék az esti misén. Mikicát már bezavartam a
kádba, vakon és süketen minden sürgetésemre, csorgatja magára a vizet és
dudorászik. Időnként kikiáltja, hogy sietek!, közben felemelt mutatóujját
billegetve bíztatja magát: most a fülemet mosom, most a nyakamat (de nem mossa).
Törökülésben, csupaszon. Egy fél szivacsot egyensúlyoz a térdén: leesik-e?
(leesik) Iszonyú jól érzi magát. Mindig.
Kiderítették rólam, hogy jó író vagyok, és a Mozgó Világba havonta írhatnék is
egy rovatot. Nagyon tetszik. (Nagyon tetszem magamnak.) Mi lesz belőle, nem
tudom, kétségtelenül van valami éhségem a kommunikációra, akár ilyen módon is.
Új pályát aligha kezdek, mindenesetre kedvet kaptam egy levél erejéig most az
írógépet előhalászni.
Azt mondják, olyasmit írhatnék, hogy: a múzeumom. Elemezhetném kedvenc képeimet,
mondjuk Uccello csataképeit összevetni Chardin nosztalgikus tengeri tájaival.
A karácsonyt átvészeltem. 24-én délelőtt lettem beteg - arcüreg - 38 fokos láz,
meg ami kell - és mostanra, az iskolai szünidő végére lábadozom. Tegnaptól már
uszoda is. Így hát - bár nemcsak miattam és általam - mindenféle
karácsonykörnyéki utazás meghiúsult, vendégségekben többeknek nélkülözniük
kellett. Csak nem tudtam eleget olvasni, félkönyéken zsibbad a karom,
megoldhatatlan. Katától egyebek mellett egy üveg alkoholt kaptam karácsonyra.
Sárga tojáslikör. Két nap alatt az egész, betegen. Mert nem hoztak teát.
Zsófi se utazott el Prágába az ifjúsági találkozóra, bár ebben semmi részem
nincsen. December elején megtalálta őt egy szerveződő Regnum Marianum sejt, és
úgy beszippantotta, hogy már a köv. héten boldogan indult itthonról reggel
4!-kor valami külvárosba roráté misére. Állati jó volt, a Blahán találkoztunk
fél ötkor, egy kilencszemélyes mikrobusz vitt bennünket ki, mind a
tizenhatunkat - mesélte.
Miklósnak jövő héten nyílik kiállítása a Vigadóban, én rendezem. Két hete itt
fest, keservesen kiszakította magát a stúdió-robotból. Késő estig
számítógépezik, talán az utolsó hónapokban valamivel kevesebbet. Ez már a
kapitalizmus, nincs mese, és nincs megállás. Ha nem vállalja el, elviszi előle
az üzletet húsz másik. Várja, nagyon várja a márciusi Kecskemétet. Családot is
hoz, két műtermet kértek. Én e héten kezdek félni, mit hoz nekem majd az a
március. Kínlódásban és képben.
Nagyszerű lett volna, ha Miklóssal párhuzamosan én is festhettem volna, szeretem
az ilyet - egy műteremben. Bár így is ki-kikászálódtam egy-egy órára, (mivel
hivatalosan beteg voltam), néhány őszi képemet szerencsésen be is fejeztem.
Miklós egyik képem kapcsán meggyőzően csapkodta a térdét, hogy hű, az idei
legjobb. Gyanakodva néztem, mint mikor a vendég megdicséri feleséged fenekét -
odapillantasz, igaz-e.
Goethe verseket kéne olvasni.
Hajnalban a Margit körúton (Mártírok útján) próbáltam memorizálni két
betűs-plakátot, leírandó majd e levélben.
"A világot akarta megváltoztatni. De mindenben csak ellenkezett"
másik:
"A szabadság ritkán hord nyakkendőt"
-mi lehet ez? Meg az új budapesti főpolgármester (volt szamizdatos főellenálló,
Demszky Gábor) fölszólítja a főváros polgárságát farsangi fölvonulást tartandó.
Új hangok.
Kata még nem is tudja.
Megint elolvastam, 20 év után, a Rilke Kornétás dolgot, most se értem, mi a fene
ez. Írt két hosszú tanulmányt Rodinről, az viszont fölkeltette a vágyamat
repróalbumot föllelni ez ügyben.
Fáj a hátam. Pár napig egyáltalán nem bírtam ülni se, azt mondják, járvány, és
az én bajommal együtt jár. Hosszas művészet volt a cipőpertlit oldani. Most
viszont leesik a fejem, fél tizenegy, megyek ágyba, szia.
Ez már január 12. Ménfőcsanak, Botond atya parókiája, családdal.
Most tudom folytatni.
Három hónapja hordom magamban a gondolatot, hogy letollak, miszerint egy hétig
nem bírsz egy levelet befejezni, annyi a dolgod. Rosszul szervezed, vagy
fegyelmezetlenség. Vagy Ménfőcsanak.
Visszatérve a fentebbi két szöveges plakátra: az aláírás -kézírással- Loesjie,
és holland impresszum. Néhány bizzar, humorba hajló, fanyar, szinte
megfejthetetlen szöveg volt már - talán egy nagy sorozat részei.
Zsófi nem jött ide velünk, viszont több turnusban összes barátnőjét (napi
négyet) a Mártírokon altatja. Főleg a Regnumos csapat. Valamit megtalált.
Katával tűnődtünk, mivel vonzza a társait. Talán a vitalitása, dinamizmusa. Kezd
gurgulázva-nevetgélve telefonálni, akkor sürgősen bemegyek a műterembe, hogy ne
halljam. Azt jelzi, hogy ivarérett vagyok, szeretek élni - és (röhögve)- "az az
állat megint egyest adott földrajzból, pedig a háromból kettőt tudtam!"
Azt mondja Robi, naplóm alapján: ötletes vagyok, ez érdekes. Ezt a fogalmat nem
használtam. És leleplező is, megint egy önáltatás, egy álmítosz. Tudod, mint
Pilinszky sajnálta magát, hogy szegényes a nyelve, de hát gügye nagynénitől
tanult beszélni.
Én meg azt mondom: három éve műtermet festek, mert nem jut eszembe más. Azt
mondja Robi, nyilván nem okozna problémát minden táblán új témát kezdenem. És
sajnos ez valószínűleg igaz.
Amihez kapcsolódik egy októberi beszélgetés. Szilágyi Péter, volt esztétika
tanárom följött a kiállításom után képet választani - igen tiszteljük egymást.
Mondom neki a fenti sódert monotóniám okáról. Azt mondja: Dezsőke, ez a történet
magával együtt elmúlik. Maradnak a képek, amik azt mondják: iszonyú alaposan
körbejárt egy témát. És 50 év múlva CSAK ez lesz igaz.
Mázlid van, hogy egy hétig nem tudtam befejezni ezt a levelet. Közben (időnként
mise közben is) nyaklógó füzetembe idevágó vezérszavakat írtam, így, ha most
lesz idő, viszonylag teljes térképet kapsz. Tehát tovább.
Ez is Robi telefonnal indult. (Bámulatos, hogy tudjuk - mi emberek - egymást
szóval, jó szóval segíteni.) Azt mondja, több ronda terve van a Mozgó Világ
címlapra, a főszerkesztő Párizsban, változtatni kell, és egy hét múlva nyomdai
leadás, csinálnék-e tervet. Nem tudja, illik-e ilyennel engem zavarni. (Ez is
jó.) Épp vendég volt, mondom: este válaszolok, hogy megpróbálom-e, és egyébként
ha igen, hétfő 12-re leadom. Persze aznap éjjel megcsináltam, a ritka alkalom,
amikor fölmentésem van lefekvésből. Kiváló lett. Ebben a piros-sárga-fekete-zöld
címlap szennyáradatban, ami a magyar újságstand képe... Hófehér borító, fekete
rángatott ecsetvonalakkal átlósan: Mozgó Világ. Nagyon jó, tényleg. Ja, már ezt
az előbb írtam.
Lett egy télikabátom. Történet! Tehetségem negatív végpontja a ruhavásárlás.
Namármost. A hajnali misén fázik a térdem. Megérik a gondolat: negyed évszázad
anorákja után: térdtakaró télikabát! Nyilvános ima ezügyben a Fiorettiben, ez
nem egy könnyű ügy. Két nap múlva Kata teafőzés közben: ja, láttam neked egy
télikabátot, nézd meg! Hol? Itt szemben, a Minisztérium mellett a butikban!
Zsófi, lejössz, segítesz? Tíz perc múlva a kabát rajtam, és többé le sem veszem.
Készpénzfizetés, kiskaput hagyok: kérek blokkot, lehet, hogy evvel otthon a
feleségem agyonvág. Persze, persze, nyugodtan hozza csak vissza, veszik ezt,
mint a cukrot.
Ugyanis a kabát: DIVATOS!,
bélelt, előregyártottan össze van gyűrve, szerintem zöldesokker, Kata szerint
barna, mindenesetre bélelt, enyhén dandys, gyönyörű, aszimetrikus valami izé
behajlik a mellemre bal elől, ott egy gomb ist, válllapok (három L!), paroli,
alatta átlátni. Most jövök én. Körömollóval kivágtam a hátán a bélést, azonos
anyag a külsejével. Evvel alul megtoldottam, és így már igazán hosszú! A hiányzó
helyre pedig Kata egy zöld (vagy kék) kockás szoknyáját varrtam. A parolit
átvarrtam úgy, hogy a zárógombja most megakadályozza a táskám pántját az örökös
lecsúszástól. (Ennek a problémának 25 éves története van.) Aztán le a Röltexbe,
Zsófival, vettem egy JÓ KIS BÉLÉSANYAGOT, leadtam a szabónak -, téliesítettük.
Én 19 órát dolgoztam vele, ezt tudom, a szabó két hétig ült rajta. Van kabátom.
Vakarózásügy. Egy iszonyúan kiszámított pillanatban talán két éve Miklóssal egy
odavetett félmondatban megígértettem, hogy abbahagyja a dohányzást. Én meg a
vakarózást. (1957-óta vakarom a fejem.) Tartottuk. Megszegte, bár iszonyúan
szégyellte. És meghökkentő: erre én is. Október táján mamája autóbalesetben
kitörte a nyakát. Fogadalom: ha meggyógyul, abbahagyja, végleg. Egy Európa-hírű
specialista megoperálta - M. ismeretségköre igen reprezentatív - a mama túlélte,
gyógyul. Miklós aggódva kérdezi hetenként: gyógyulsz? Mire a mama segítőkészen,
jajj, kisfiam, nem tudom a nyakam eléggé forgatni. De sajnos nincs segítség: úgy
várjuk, január 20-án "kiírják" a mamát, mehet (a 76 évével) dolgozni. A mama
őszintén sajnál minket. Te jó ég, és akkor az arcomat se vakarhatom? (Most
odanyúltam)
Most közben elküldtek kenyérért az ABC-be. A falu túlsó vége, autóval, Mikica
jött, "az utat mutatni". A boltban (ő már délelőtt észrevette) video,
mesefilmek az egyik pultnál. Persze ott ragadt. Hazatalálsz egyedül? Igen. Hogy
hívják, ahol lakunk? Botond atya. Plébánia. Ebédre hazajövök. Maradhatsz, szia.
Visszanézve még láttam, a boltos egy háromlábú széket emel át a pulton számára.
Ebédre talán hazaküldik. (Időérzéke még nincs.)
Holnapután megnézem a centenáriumi Vuillard kiállítást. Barcelonában. Kértem rá
ösztöndíjat, sőt, ők ajánlották. Na?! A repülőjegyet fizetik. Nem mertem
hosszabb útra vállalkozni, mint négy múzeumnéző nap, meg az utazás. Mi lesz itt
közben a magyar festészettel. Ha az ember ilyen módon fegyelmezetlen, legalább
kezelje őszintén. Maradhattam volna két hetet is.
B. Kati öccse három gyerekkel, fél éve válófélben, szomorú. Többször imádkoztunk
érte. Újévkor kórházi inspekcióban - egyedül volt orvos - meghalt
infarktusban[1]. Ez is megoldás, nem vált el. 30 éves volt.
Tücsök vezetni tanul. "Ne az eszével nyomja a pedált, hanem a lábával!"
Szerzetesi fátylát ilyenkor hajcsattal hátul összefogja. Valamelyik
segélyszolgálat küld neki egy autót. Miklóssal könyörögtünk, mikrobuszt kérjen.
Makacs, mint egy Váli. Vidéki barátai is figyelmeztették: egy nyugati
luxuskocsival kinéznek a faluból, szerencsétlen!
Megint Robi, a Mozgó Világ h. szerkesztője, kb. 45 éves, nagyon szeret engem,
náluk nyaraltunk az Őrségben, műfordító, jó ember, most olvassa a maradék
naplómat - szóval:
hogy ne tartsam én magam olyan fontos embernek, hogy elpusztítsam a naplómat. Ez
szellemes mondat. Akkor viszont elő kéne kotorni (mikrofilmen, György Peti
őrzi). Már megtudakolta: a Délpesti kórházban van egy olyan xeroxgép, ami
filmről másol. Hazakértem a mikrofilmes dobozt. Fölnyitottam 4 év után. Kissé
meghatódtam: a 20 tekercs sorban, mindegyiken jelzőcédula. Az első képkockákon a
dátum, cím, és az oldalszámozás rendje. A fedélbe a tartalomjegyzék kivonat
belehajtogatva.
Februártól 5 forint lesz a telefon, ami átszámítva nekünk 4000 forintos számlát
eredményezne. Családi közgyűlést hívtam össze, mert valamit tényleg kell
csinálni. És a saját készülékemről lemondtam (udvariasságból, pontosabban
szolidaritásból) az előszobai készülék mellől pedig elvettük a SZÉKET. És persze
kéretik röviden. Hát ez nehéz lecke lesz, látom. Az "és ti hogy vagytok" típusú
mondatokról bizony le kell szokni. Hogy tényleg csak a fontosat. Keményen
gyakorlom, fájdalmas. Nem gondoltam volna. Jó néhány kapcsolatom, nekem is,
telefonon működött. Ja, és az autót is leállítottam. (47 ft. lett a benzin.) Ez
még könnyebb.
Robi a cikkírás alternatívájaként javasolta, hogy mint annak idején a napi 60
perc angolt, úgy írjak most naplót. De jó lenne! (mondom én.) De egyelőre nincs
- a cikkíráshoz sem - elegendő motivációm. Kell az az idő, az állvány előtt
unatkozni. Ezért is nem olvasok soha napközben. Inkább vállalom ezt a szörnyű
munkanélküliséget, ezt a téblábolást a kép körül, amikor nem megy a munka. És
ráadásul lehet, hogy - bölcsen.
Tücsök kolostorügye áll. A püspök külföldön. A Műemlékvédelmi Hivatal vezetőjét
most cserélték le, nyilván a rendszerváltás szellemében. Mindkét fél okosabbnak
tartotta, ha ebben a kulcskérdésben a döntést kissé elhúzzák. Hogy ugyanis a
katedrális környékére hova, és mit lehet egyáltalán építeni. Tücsöknek mondtam,
én bizony két hete az egri püspök vendégszobájában élnék, s onnét járnék a
Földmérő Hivatalba, mifene, személyesen. Ez Magyarország! Fölvillanó szemmel
bólogatva hümmögött, hogy: aha.
November végén írtam (volna) neked, de hát túl közel volt a karácsony - hogy
akkor úgyis megjössz.
Szent Isten, az orromat se túrhatom majd?
Elképzeltem (talán úszás közben a medencében) egy interjútöredéket VELEM, ahol
is a riporter megkérdezné, hogy érzi magát, és erre a következőket válaszolnám:
Nézze, kedves (ezt a fordulatot egy Göncz interjúból loptam) én vagy negyven éve
azon dolgozom, hogy ne akadályozzon munkámban, életemben az, hogy én mindig
valahogy érzem magam. Leírhatatlan, hogy éreztem magam, milyen rosszul, mikor az
A/90/4-et festettem. Na, és akkor mi van? Dezinformáló tény, hogyan érzem magam.
Összevissza. Keresztbe. Sehogy. Nagyon. Mindenütt.
Tegnap a misén egy meglepő áldozás utáni ima volt. Mise után kint felejtették a
könyvet, bevittem a sekrestyébe, és ki is másoltam.
...a nélkülözhetetlen (!) mulandó (!) javak használatából ösztönzést merítve (!)
még hűségesebben törekedjék néped az örökkévalókra...
Komoly adalék 20 éves gondomhoz: mire való ez a három dimenziós micsoda, ez a
világ. Értem, mire való Isten, értem hogy én vagyok, - de az összes többi?!!
Tudatom már fölfogta, kitermelte, hogy a világ az egyetlen, kapott, és
fölcserélhetetlen eszközrendszer Istent megközelíteni, vagyis elérni. De ez csak
a tudatom, érted, ezt nem élem igazán át -, még éretlen a dolog bennem. Ehhez
volt ez ima jó adalék. Este a Fiorettiben fölolvastam, Paula fölkapta a fejét.
Miklósnak kiállítása a Vigadóban. Kezdettől tanácsadóként, végül rendezőként
működtem. Először is hirtelen kellett dönteni, 91 januárt elfogadja-e? Vagy a
következő decembert. Mindketten úgy véltük, 12 hónap időtávolság manapság
beláthatatlan, hol leszünk mi egy év múlva, talán autószalon lesz a Vigadóból,
talán addigra Magyarországon az érett feudalizmus korszakába érünk. Szóval
azonnal. Igen ám, de a telhetetlenség, természetesen. 60 oldalas, színes
katalógust akart - a papírt jó vastagnak találtuk ki, hogy könyvnek nézzen ki -,
mindenféle szponzorok (egy éve nem tudtam, mit jelent a szó). Szponzorok:
Filmgyár, Hungarocamion (!) akik mind a kiállítást (katalógust) támogatják,
30-40 ezerrel. De a katalógus utolsó percben kétszázezerrel drágábbnak
kalkuláltatott. Így hát egy példány, a nyomdai terv történt csak meg. A marha
televízió ezt a hírt hallva jött ki (egyébként az én műtermembe) riportra - a
botrányszag. És Miklós bement a csőbe, nem értem, miért. Hogy nehéz kiállítani,
hogy eladják a művésztelepeket, bezár a Műcsarnok, és a képekből persze nem
lehet megélni. A tökfej. Mondtam neki előtte, világosan: egyetlen gondolatnak
van most reklámértéke, ezt, és csak ezt hajtogasd mániákusan, bármit kérdeznek:
Én, kérem, boldog vagyok.
A rendezés kemény munka volt. 18 képet hozott, kilencet ebből kidobtam,
termenként három kép maradt. Elértem, hogy minden kép személyiség volt.
Megnyitón millió ember, videóztak, zsongás, este még náluk, fél órával később
értem el az ágyat stb.
Közben vasárnap délelőtt lett, 13-ika. Botond atya 10 órás prédikációját még
meghallgattuk, de a hideg miatt otthagytuk. Majd délután, a plébánián lévő
fűtött kápolnában a misét. Emlékszel Botondra? Zömök, két ezüst foga, mosolygós.
Fél keze még a kilincsen, ahogy beviharzik a parasztkonyhába, másik kezével már
keresztet vet az asztali imához. A töltött káposztát hígan szereti, nővérének
nem engedi meg, hogy megmossa a káposztát előre. (Attól megváltozna az íze!)
Másfél éve került ki plébániára Pannonhalmáról, este 15 közösségvezető!
találkozott nála. Tapasztalatcsere okából végigültem, szerencsére az elején
(rendesen) imádkoztak, utána jött csak a végeláthatatlan szervezési megbeszélés.
Holnapután ilyenkor Zürichben átszállok a barcelonai repülőre. Vissza kéne
olvasni a levelem, nem tudom, megírtam-e, hogy kértem és kaptam a Vuillard
kiállításra... azt hiszem írtam... ösztöndíjat a minisztériumtól.
Hogy vagy, szia.
1991.1.13.-.2.26 J-5 C.2112
J!
40 kg macskaalmot 770 forintért lehet most kapni! Plakáton láttam, a Mechwart
tér sarkán. Környezetbarát, szagtalan, kívánságra házhoz szállítják!
- Mikica akupunktúrára szállítódik rendszeresen általam. Régi közös ismerősünk,
a kis zöld viziló házatáján is effélék történnek, kérte rajzolnám is le a
szituációt. Mellékelem.
A (letétben) nálad lógó Régi zsidó temető festményem belekerült a "Zsófinak
lakást veszünk" darálójába. Apának érzem magam, meg lehet (kell) vennünk
édesanyám körtéri lakását. Eddig 237 000 Ft gyűlt össze, sok levél, sok telefon
és felgondolások. A képet D. nehezen adta ki, "nem vagyok fölhatalmazva rá". Ha
nem is kompenzálásképpen, de épp most kapott tőlem egy keretet, Zsófitól meg egy
Ausztrália térképet, a hátán az őshonos állataival, úgyhogy kétoldalas lakásdísz
készül éppen belőle. Az üveges persze fumigálta, hogy nem is derékszögű. (Még
soha egy keretem se sikerült derégszögűre.)
Úgy látszik, minden telefonoddal 1-2 hónappal kitolódik hazaindulásod dátuma.
Kezdek igen örülni, hogy valamit nagyon megtaláltál.
3 nap és megyek Kecskemétre. 22 napra, nem merek többre. Miklós is lesz, teljes
családdal, sőt egy hétre S. Nagy is, mert szerződést kapott egy Farkas István
monográfia megírására, s a kecskeméti múzeumi anyag ehhez fontos. Általuk talán
majd jobban elviselem magam. Tavaly április óta csak négy képem készült, ha jól
nézem, most félek ettől a három héttől, túl sok az elvárásom. Minden a szokásos.
Mikica influenzás, Katának most nagyon kéne dolgozni, Zsófi becsülettel
kutyabérsétáltat.
Barcelonában voltam pár napig, 12 kiállítást és múzeumot, sokat láttam, és
tanultam a Pireneusokban egy zseniális kártyajátékot. Mikica ebben rendszeresen
ronggyá ver, nagyon élvezzük.
A műteremben egy széket másfél méterrel odébb toltam. Le kéne menni ebédért, és
kiváltani Mikica orrcseppjét. De húzom az időt, mert leadott diafilmjeim is most
lesznek kész, szeretném az egészet egy úttal abszolválni.
Megbíztak pápalátogatásra készítendő plakát tervezéssel, de nem hiszem, hogy
nekilátok. Nem az én feladatom, és egyelőre ötletem sincs. Csak keményen
levágtam a tervezetet, amit mutattak (az ország legjobb plakátosa csinálta,
Schmal, jó barátom, harmadrendi ferences), ő javasolta, kérjenek föl. Most
Mikica kártyázni hív, hőemelkedése van, szobámban hever pokrócom alatt
(sötétbarna, drapp toldás láboldalon). A levél félbemarad 91.2.26.
Írhatsz: 6000 Kecskemét Alkotóház
Műkert 2, Váli Dezső. Magyarország
1991.8.12. J-6 C.2172
Szia J!
Pápalátogatás. Két plakátot tőlem is kértek, talán óriás zászlóként az Andrássy
utat fogja végig díszíteni. A Koldus keresztút angol változatát a magyar
karizmatikusok közössége fogja a pápának ajándékozni, az ajándékozólevelet Marik
Jóskával irattam alá.
A látogatás legszebb kinövése: újságosstand, rejtvényújság. Head-line:
főnyeremény
AUDIENCIA A PÁPÁNÁL és KEGYTÁRGYAK A SZENTFÖLDRŐL
Az úszószemüvegem. Nagyon szeretem, bár szűk a látótere, párásodik, nyomja az
orromat, és főleg mindig beázik. Múltkor szorosabbra, még szorosabbra a szíját,
eredmény nélkül. Most: meglazítottam, azóta nem ereszt. Tanmese.
Az idei nyár találmánya, hogy ha már nyaralni kell: műteremkofferrel utazom. És
a másik: utólag feszesebbre, -jobb kompozícióra vágom a képet, ha lehet. Így:
mindenféle pici képek születtek, falun. Templomoldal, petróleumlámpa. Kissé
ijedten nézem. Viszont olyan kicsik, hogy a keretméretet növelni kell - hogy a
kép el ne vesszék a falon. A hagyományos eszközhöz nyúltam: zsákvászon paszpartú
a kép körül. Gyönyörű. Csak ehhez kis speciális fűrészgép kéne. Fölhívtam Sugár
Gyuszit, kölcsönadná-e. De két hete fölakasztotta magát. Évek óta depressziós
volt, kórházakkal. Most a ferences porcinkulai búcsúnapon teljes búcsút mondtam
érte. Megúszta a nyavalyás az egész tisztítótüzet, ha igaz. A kereteket gép
nélkül csinálom.
Örülök ha/hogy megtalálod ott a helyed. Ha az itthoniakkal - velem minden
kapcsolatot meg akarsz szakítani, jelezd. Mondjuk úgy, hogy (megint) nem
válaszolsz. Tényleg.
(Csak akkor ki a fenét találok, akinek hosszú leveleket lehet írni.)
Naplóm ügye. Ugyebár pár éve eltéptem az eredetijét. De hát kéne. Egy hetes
munkával, mikrofotóról visszanagyítottam (60 ezer forint lett volna tán, kiadva
a munkát). A vargabetűt vállalom. Most egy barátomnak - fordító és szerkesztő
is, jó - megmutattam, s váratlanul kedve van belőle egy "jó könyvet"
szerkeszteni. Kb. 1/10-ére húzná meg a kéziratot, (kettes sorközzel számolva
6000 gépelt oldal.) Különösen hivatalos és magánlevelezésemet preferálja. Sok
munka van (nekem is) a dologgal, s ráadásul szerinte nem 20 év múlva kell kiadni
(mint azt reálisnak ítéltem), hanem most. A dolog már csak pénzügyileg is
annyira abszurd (a magyar könyvkiadás összeomlott stb.) hogy mindenkinek nagy
kedve van a dologhoz. Szüts a komputerével ingyen könyvvé szerkesztené a
kéziratot stb. Bizonyos izgalommal figyelem.
Tavasszal kissé pirulva, s előre puhatolózva, jelentkeztem tanítani a Képzőműv.
Főiskolára. Bár tárt karokkal fogadtak, de tavaly a rendszerváltós - reformroham
keretében valami 17 új tanárt vettek föl. Így csak egy kurzusra hívtak. Hogy ez
ebben a szakmában mit jelent, egyikünk se tudja. Talán pár hónap alatt eljutunk
a narancssárgától a kadmiumvörösig. Mindenesetre kurzuscímként ezt táviratoztam
a Főiskolának:
"Hogyan fessünk szép képeket".
Szeptemberben a gyerekeknek egyhónapos kötelező művésztelep Csongrádon, megyek
velük. Ez -gondolom- ismerkedési idő lesz. És októberben elkezdeni. Nem
felhőtlenül, nagyon féltem az időmet és energiámat - festőként vagyok a
legfontosabb. Eddig a megbízólevelet nem kaptam meg, mindkét változatnak
drukkolok. (T.i. ha az egész elmarad.)
Pejoratív jelzőt mondtam Hamvas Béláról, Gábor előtt, aki imádja. Majd kértem
tőle valami könyvet tőle (keveset olvastam), hátha tévedek. Hát most olvasom: A
nők. Leginkább szúnyogokhoz hasonlíthatók. Vérszívás nélkül nem léteznek,
elpusztulnak. Stb. A marha. Minden csalódott kamaszfiú fejében megfordul ez, na
de leírni?! Éretlen. Rendetlen kisfiú, rendetlen okos kisfiú.
Aláírást gyűjtöttem: legyünk újra Margit körút! Pontokba szedve öt érvet tudtam
felsorolni polgármesterünk (!) számára. Ketten írtuk alá, két festő. Végül. Mert
a másik kettőnek nem akaródzott. A festők megosztott tábora. A többi négy -pedig
mind Érdemes Művész- alighanem nyaral. Az Érdemes Művészek a Balatonon
nyaralnak.
Sajnos a márciusi affér nagyon szétzilált minket, mindketten túlfáradtunk.
Katával többet nyúzzuk egymást, megint. Igyekszünk. Ha írsz, elég 3 sor, ha nem,
az: 0 sor. Vagy? Élsz?
Szia.
[1] Utóbb kiderült, egy narkomán kollégája ölte meg.
j-1992
Levelek Le Meux-be / 7-12
1992.2.2. J-7 C.2230
Szia J!
Most megnézem a Szereplési naplómat: képeim szétajándékozását 86. aug. 22-én
kezdtem, egyébként a szülnapodra adott két Zsidó temető grafikámmal. Tartott az
akció intenzív szakasza másfél évig. Most, öt év után: maradt 10-15 kedves
munkám, egy kiállításra együtttartott (3 t!) széria, egyforma méretű, még mindig
műteremtéma. Még néhány szétajándékozandó -eladható darab. Ezektől szeretnék
megszabadulni, amilyen szívfájdalom volt egy-egy kedves kép odaadása, most
annyira szeretném a műtermet már üresre söpörni.
Ennek kapcsán előkerült a letétbe adott képek ügye. Körtelefon: végleg odaadtam
őket. Nem jó a forma, komoly ok nélkül amúgy is lehetetlen visszakérni,
megszokták.
Így került elő a Nagy Kereszutam ügye is. Vagy tíz éve a Nemzeti Galéria
folyosóján van, szintén letétben. Nem rossz hely, szakemberek, külföldiek
nézegetik. De mivel négy méteres, a valaha megnyíló kortárs galériában biztos
nem jut neki fal. Kata ötlete volt, ajándékozzam a most szerveződő bencés
tihanyi lelkigyakorlatos háznak. Walter atya (1953-ban kirándultunk együtt az
illegális bencés cserkészközösséggel) - fogadná is. Kaptam egy jobb ötletet, ez
lesz: A Pázmány Péter Hittudományi Akadémia indít civileknek egy bölcsészkart,
egy katolikus egyetemet Piliscsabán, egy volt laktanyában. Ötven! éves korára az
ember mindenkit ismer - Mikica keresztapja, a dékán szervezi az egészet, Maróth
Miklós. Intéződik.
Ennek kapcsán elmerengtem ezen az 1970-ben kezdődött ügyemen. Nagyon elszántnak
kellett mutatkoznom, míg a Riviérán az apácák megmutatták kápolnájukat a Matisse
keresztúttal. A látványhoz ilyenformán sikerélmény melléklődött, úgyhogy fél év
munka volt eljutnom a döntésig, hogy az a kép gyenge.
Most megnéztem a rajz - opuszjegyzékemet, a fél év nem stimmel. Októberben
tértem haza, az első, egyébként rég eltépett keresztút grafika az év decemberére
datálódik. Nagyon sok változatot csináltam, még villamoson is, emlékszem. Sőt,
már december-januárban megfestettem olajjal három változatát; egy eltűnt a
Ciszter templomból, egyet eltörtem 84-ben, egyet nagy nehezen elfogadtak a
szentendrei ferences gimnáziumba. És aztán a kecskeméti alkotóházban pár nap
alatt megfestettem ezt, az utolsó, és megfelelő változatot, a négyméteres Nagy
Keresztutat. (A többiek háromméteresek voltak.) 88-ban egy újabb forduló, hogy
Tamás atya Ausztráliába kért - postán - a temploma számára egy sorozatot. A régi
rajzot vettem elő, átszervezve, hogy a fölirat is a grafika részévé váljék.
Elment légipostán, és - nem voltam elégedett. Motoszkált, hogy ehhez a témához
valami durva papír kéne. Cipődobozfenék? Így jött az újságpapír ötlet, aminek
aztán utólag olyan igazi, és gyönyörű ideológiája született. Egyébként jogosan.
Bocsánat, kissé belefelejtkeztem ebbe a témába. (És végül a montázs, - a Koldus
keresztút, s annak a pápai változata tartozik a témába.)
Kata hozott egy Babel összest, 70 százalékos árkedvezménnyel, még majdnem ők
fizettek. Megint elolvastam két novellát tőle. Ahogy vérben és mocsokban a
kozákok, földes kunyhók és éhinség. És édességes életszeretet. Döbbenetesen
látom magam előtt azt a 10-es évek végi nagykemencés faházat, pöfékelő apókával,
földes padlóval, mezítlábas porontyok, minden. Tudod ki a magyar megfelelője?
Katának föltettem a kérdést, kapásból mondta: Gelléri Andor Endre. Ő is így
mosolyog a nyomor közepén. Még valami jutott eszembe. Hogy az egész irodalom
miről beszél?! A különösről és a bűnről. És a festészet?! A csodáról. Kimerevít
egy pillanatot, hogy az élet csoda.
Szerdán erős felindulásból kifolyólag vettem magamnak húsz üveg albán
fügelekvárt. Nagyon ritkán kapni. A gyerekek nem szeretik. Rendes kölykök.
Pár hete fölhívtam Bernáth Aurél lányát, Marilit, öt éve nem beszéltünk, hogy
semmi, csak épp édesapja egyik könyvét olvasom és gyönyörű. Azt mondja, jaj,
Dezső, hogy épp most mondja ezt, nem tudja, hogy ez nekem most milyen jókor
jött... és postán három nap alatt elküldött nekem apjától még négy kötetet.
Aztán férjével képnéztek is. Elbűvöl ez a Bernáth. És még ő szabadkozik hiányos
kulturáltságán! Még ahol lekezel is - nőfestők ügye - hihetetlen finoman,
tapintattal. Öröm olvasni. Teljesen közömbös, hogy végkövetkeztetései rosszak.
Láttad Szepit labdázni? Négy lábát szétveti a labda mögött, s orrával
szabályosan feléd gurít. S remegve várja a folytatást. Tökéletes.
Esterházy tíz sorban beleírt az új Dunáról-Pestről szóló könyvébe engem, s ezt
dedikációjában a tiszteletpéldányban jelezte is. Számomra könyve módszeresen
zavaros, intellektualizáció. Válaszomban a szöveget átírtam.
Idézem. Hahn-hahn grófnő, 170 oldal:
eső, mintha dézsából öntenék. Egy férfi nagyméretű képet Ha, hisznek nekem, jó.
Budapest olyan város, hogy ömlik az cipel. Látszik, nehéz. A kép egy
műterembelsőt ábrázol. Legalul, már majdnem le - vagy kicsúszva egy szék van,
profán kereszt. A kép szent. Ami Vermeerből kimaradt - így lehetne okoskodni.
Mindez a Mártírok útján történik, ahol a szénmonoxid-koncentráció a legnagyobb a
városban, valahogy beragad a levegő a házak közé. Európa legbüdösebb utcája,
mint ilyen, unicum.
S a helyes szöveg, szerintem:
...Mindez a Mártírok útján történt. A festő elhaladtában a boltosok és vevők
kitódulnak az üzletekből. A Kanzlei-ből a négy hivatalnok. A fiatalabb
rabszolganők ujjuk hegyét csókolgatva ismétlik, itt jön Ő, Potifár háznagya. A
villamosok megállnak, csend lesz. A festő zavartan bizonygatja, hogy az utca nem
róla van elnevezve. Egy Veronika nevű növendék megkérdi a Mestert, mennyi ideig
tetszett ezt festeni. Végül egy Simon nevű úr kiszáll egy Hondából és átveszi a
kép terhét.
Beesteledik, mindenki hazamegy és megjavul. A festő fáradtan meghajol.
(Neki van Hondája. Bár az említett nagy képet én vittem el a lakására.)
Éves uszodabérletemmel át lehet menni a gőzfürdőbe. Náthám. Még sohasem voltam.
Labirintus, végül egy kis medence, gőzös. Partján lépcsők körbe. Azon urak,
üldögélnek, belülök közéjük, nézzük egymást. Kezdem iszonyúan unni. Szemüveg
nélkül alig látok, de észreveszek egy táblát: thermál, 42 fok. Na akkor ez nem a
gőz. Találok egy karcos plexiajtót. Bent fapadok, merev figurák. Ülök. Ülök tíz
percet, tizenötöt, huszat. És most jó? De a náthám tényleg elmúlt.
A hideg zuhannyal voltam így eleinte. Először csak hápogni tudtam. Tűnődtem
rajta, hogy ebben csak az-e a jó, hogy annyira rossz. Most, év multával már
előfordul, hogy elgondolkozva, alatta felejtem magam.
A gőzfürdős élményemre Szüts a kismacskás viccet mondta el, tudod. Beszélik a
kandúrok, hogy este gyülekezünk a kéménynél egy jót kefélni. A kismacska
bekéredzkedik a csapatba. Este zuhog, álldogál egyedül a kémény alatt, fázik
kegyetlenül. Végül fölsóhajt: még egy negyedórát kefélek, aztán nyomás haza.
Kata januárban művésztelepen volt (az én nevemre) - tanulmányt írni. A gyerekek
gyakran anyunak szólítottak: hol a zoknim, mikor kell indulnom, írd alá az
ellenőrzőt, nem kérek szalámit, feküdj már le és olts villanyt, vidd a
tornazsákodat is, kártyázzunk egyet. Boldog hetek. Miki egy délután azt mondta:
igyekszem a leckét a napköziben megírni, több időnk maradjon otthon, együtt. Jó.
Az elemi élmények nem változnak az emberben. Hol volt még 14 éves koromban a
belsőépítészet számomra?! És mégis. 1956-ban Sárospatakon nyaraltunk anyámmal,
elbűvölt a Rákóczi-Vörös torony. És nem a marcona sziluettje. Volt benne egy
nagy bolthajtásos lovagterem, le is rajzoltam. Valami kis kockás vázlatfüzetem
volt. Azon a nyáron léptem át először a határt, anyámmal és Tücsökkel a Tátrába
mentünk. Ebben a füzetben még az ott, vonaton látott népviseletek színeit írtam
le, és az ottani vasút keménysárga színhasználatát.
Közben most S. Nagy jött föl, a Farkas István nagymonográfia finisében, jövő
héten átveszik a gépelt példányt a hazalátogató fiúörökösök, akik a könyvet
részben finanszírozzák is. Sok képet konzultáltunk át, beszéltetett róluk. Most
azért törte meg a vasárnap sérthetetlenségét , mert meg kellett a végső döntést
hozni, hogy Farkas egyik múzeumi főműve valóban és biztosan hamisítvány.
Szerinte botrány lesz.
Fölmentem a Normafához sétálni. Mindig ünnep a Nagynormáról a városra lenézni. A
Dunából pici csík, a Fehér Ház, ami már nem a fenyegető hatalom, messze az Árpád
híd, ködben, harminc év távolába látni, arra eveztem az MTK- ban. A Hajógyári
öböl bejáratánál volt a csónakházunk, legkisebbként is nagyfiúnak éreztem magam.
Öltözői és folyosói átrendeződtek álmaimban.
A sétán, ha eszembe jutott egy-egy téma, ebbe a levélbe megírandó, előkotortam a
nyakamban csipeszen lógó füzetkét.
Elvállaltam egy cikksorozatot: tíz hónapra tíz festményelemzés, esszé. Majd
megmutatom, ha összejön.
Mintegy tréfából berendeztem Budapest új főpolgármester-helyettestének a
szobáját. Három Váli művet választott, s múzeumból még három 150 éves
polgár-portrét szereztünk, vele. Valamint én neki egy 150 centis homokkő
épületplasztika töredéket. Még majd restauráltatni kell, kiváló lesz a
fogadójában. Rábeszéltem egy neki tetsző szénrajzomra is, hogy nála a festmény:
protokoll, de a rajz: a művészetek szeretete. (Pest kulturális ügyeinek a
főnöke.) Titkárnőinek szobájába is kirakattam egy régi portrét, nagyon örültek,
azonnal eltávolítottak alóla egy ronda piros műanyag radírtartót. A
polgármester irigykedett, de meggyőztem, micsoda dolog, nála a kultúra, s az
előszobája szocreál? Másnap Bécsből rendeltettem vagy 70 ezerért szőnyegeket,
így is ő a legolcsóbb ember a Városházán (mondták.)
Bevittem két Szüts festményt is. Képeinket egyidejűleg a Kiscelli Múzeumnak
ajándékoztunk, hogy csak letétben a Városházán, nehogy elvesszék, ha három év
múlva személycsere, a választások után. Rá is írtam a képek hátára: ha lekerül a
falról, "vissza" kell vinni a Kiscellibe.
Fekete, rádiótelefonos kocsijával, sofőrrel mentem a Józsefvárosba a megrendelt
képkeretekért, 10-re kértem a kocsit és megkaptam. Az senkinek nem jutott
eszébe, hogy egy képkeretezőhöz nem kell időre menni.
Még arra is gondoltam, hogy egyidejűleg a Múzeum a most megkapott, de soha nem
látott képeimről színes! fotókat kapott, hogy esetleges kiállításainál
számolhasson vele. (Egyébként is mindig figyeltem rá, mi kerül hozzájuk.)
Hét év gondolkodás után meghívtam a Világi Ferences Rend képviselőit, tartsanak
bemutatkozást a közinkben. Mi, Katával hajlottunk ugyanis a komolyabb
elkötelezésre. Bár volt benne a játékos elem is. Most elbizonytalanodtam,
megint. A többiek pedig elhatárolták magukat: mert nem célszerű ebben házasság
és pályaválasztás előtt dönteni, komoly konfliktusokhoz vezethet.
Kata a plébánián keresztül szerzett egy ápolandó nénit, naponta más alszik nála,
fönt a Rózsadombon. Kiderült, hogy valószínűleg nem is beteg, hanem krónikus
hipochonder, mindegy. Most kórházban van.
Ja, a cikkeim. Egyet írtam Uccelloról, egyet Tornyai kontra Czóbelről, s a
harmadik az édes Morandiról szól. Megfelel nekik, csak nekem viszket. Ami
mindent egy cikkben el kéne mondanom (az egész világegyetemről) az vagy ihlet
kérdése, vagy hónapos csiszolgatás eredménye. S itt egyik sincsen jelen.
Mondtam neked, mikor Pesten voltál, hogy két hónapos kurzust vezettem a Képző
Főiskolán?! S a tanítványok beadványban kérték a Rektort, hogy hívjon meg a
második félévre is. Nem lehetett, félnek, hogy ott ragadhatok, hogy micsoda
dolog diáknak tanárt választani. Így elvállaltam továbbcsinálni ingyen,
informálisan, bár tanszékvezetői engedéllyel. Cserébe a diákok szombatonként
segítenek nálunk takarítani. Felváltva. Örömmel vállalták, február 8: kezdjük.
Erről az jut eszembe, hogy tavaly fölterjesztettek Kossuth díjra. Valaki
fölhúzta a szemöldökét, hogy nekem ez tetszett.
Hát, ennyi.
Szia.
1992.2.-3 J-8 C.2242
Szia J!
Megint március, megint Kecskemét, boldog Kecskemét.
A legkeservesebb részén már túl vagyok. Az első napok, amikor még nincs kép,
nincs semmi, csak félelem. Üres az ember, mint egy kalucsni, egy pocsolya.
De idén kicsellóztam a sorssal. Otthon kínlódtam, előre. Öt képet elkezdtem
februárban, majdnem olyan tempóban, mintha itt...
Miklós otthon nagyvállalat, de előzékenyen feleségét két gyerekkel leküldte
velem. Majdnem minden nap kapok egy csokit, ebéd után. A gyerekek nevelésébe nem
szólok bele, soha. Mintha otthon lennék. A legjobb kikapcsolódás, tényleg.
Első vasárnap megint a Tóth Menyus képek és az őrült Farkas. Láthatóan
elviselhetetlenül sokat szenvedett. Olyan vörösek mellett olyan okkerek... Hét
végére Miklós is lejött. Van neki egy nagy fekete autója, puha mint a vaj.
Elhívtak Szeged mellé egy Melocco szoborra, hősiesen nem mentem. És lett ezalatt
egy kép.
Mikicáék iskolában kötni tanulnak. Otthon köt, villamoson köt, autóban is kötne,
ha engedném. Fogorvosi váróteremben is: "tudod, levezeti az idegeket. Például
zongoraóra előtt is ezt csinálom."
Ilyet harminc éve nem tettem: vettem antikváriumban egyszerre egy rakás könyvet
magamnak:
Bach korszak memoárirodalom, szemelvénygyűjtemény I-II,
Kádár Gyula memoár
Ferences rendi kínai missziós napló 1930
Németh László tanulmányok
locsogás a Montmartre-ról
Olbracht 3 regénye egy kötetben
festményelemzések a szenvedély szemszögéből
és
két Greene regény: Szerepjátszók, Gyógyulás...
ezeket most mohón el is olvastam, mindjárt a kecskeméti napok elején, halálosan
érdekes volt, ahogy lassan fölmerült, mindezt tíz éve olvastam már, angolul.
Vojnich fantasztikusan fest. Akár irigyelhetném is. Már ez is: 11 hónapig
hibernálva a tehetsége, s itt az első napon elkezdi az első képét, ami minden
fázisában komplett, ígéretes, egyensúlyos, és főleg: gusztusos. Hátha el lehetne
tanulni. Jó, hogy itt van. Jelentős és súlyos egyéniségemet egyedül nehezebben
viselném.
Uszodába járni naponta itt nem telik, de kedden és pénteken járok. 50 méteres
medence, sikerült egzaktul megmérnem: fél óra éppen ezer méter. Jó lenne
megtanulni igazán szépen úszni.
Közbülső napokban a kilenc éve, Vásárhelyen kitalált húsz perc futás. Fizikai
állapotomon talán nem túl sokat ront, de önbizalmat ad, tényleg. Két kutya fut
itt mellettem, a művésztelepről: anya és lánya. Az anya őszpofájú, nagytestű
fekete korcs, löttyedt csöcsökkel, nagyon öreg. És buta. Elém áll keresztbe az
úton, pisilni. Fadarabot dugdos a kezem ügybe, de nem adja. Kéthónapos
fekete-pamacs lánya elhűlten nézi.
Most olvasom megint Csalogh könyvét Gulagról. A borzalom, a borzalmak borzalma.
Anyám méhében - ura a fronton - tanultam meg félni? 8-10 évesen már tudtam, mi
az az Államvédelmi Hatóság. 1950-ben öreg alezredes barátomat kitelepítették,
néhány bútorát mi mentettük, s őriztük aztán évekig. Reggel, iskolába menet a
Sziklakápolna előtt nem szabadott keresztet vetni, átérve a hídon a dunaparti
ÁVH székház előtt kedvem lett volna. Azt mondják, a nők jobban bírják a testi
szenvedést. Nekem eddig még egy vesegörcsöm se volt, migrénes se vagyok, mint
anyám volt, a karom se tört még el. Pilinszky beszél erről: "amikor az értelem
kialszik", amikor a Bach zene sem segít.
Mikica hozott egy viccet: az állatorvos megbetegszik, elmegy a rendelőbe. Kérdi
tőle az orvos: Hol fáj? -Így könnyű...! - válaszolja.
Minden évben van néhány jó kép. Most ajándékoztam el Rácz Istvánnak egy
munkámat, farostlemezen ceruzarajz. Van abban a szobában kiváló Vajda kép is.
Nem szégyenkezem mellette.
Schmal Karcsi, az ország legjobb alkalmazott grafikusa, kéthavonta reggel
nyolckor fölsétálok hozzá, s egy órát beszélgetünk. Nem kell bejelentenem magam.
Tavaly tett örök fogadalmat, harmadikrendi ferences. Tanulnak meditálni, nem
megy neki. Elmondta teóriáját, miért nem: "Szakmám lényege a káoszból rendet
teremteni. Mim marad, ha én ezt gondolatban megteszem? A lényem tiltakozik ez
ellen, ösztönösen, nyilván."
Diákjaim alighanem kezdik unni a többletmunkát, hogy kedvemért szabadnapjukon is
be kell(ene) járni. Arrafelé halad a dolog, hogy inkább csak akkor menjek, ha
van korrigálnivaló képük, majd hívnak. Tehát a dolog meghalt. Végül is nem
jöttek hozzám takarítani. Az egyikük indoka érdekes volt: körülírta (illetve
dadogta), hogy az túl bizalmas szféra már neki.
A rádió azt mondja, amnesztiát terveznek Oroszországban. 536 ezer fogoly van.
Nagy ország. Gorbacsov azt mondja Németországban, Borisz Jelcin könnyen
befolyásolható ember. És hogy visszatérhet a diktatúra... Ez még ma is káprázat,
csoda nekem, ami történt. Tavaly? tiltották be ott a kommunista pártot?! Őrület.
Próbálok kevésbé vadul vezetni. Állítom, csak formai egybeesés és nem agresszív
vagyok én... Különben is tessék képeimet nézni: azt a halk rózsaszín
tüllszoknyás fuvoladallamot... Nos, melyik vagyok én?!
Kilenc óra tizenegy, na, muszáj dolgozni. Kezdem az A/92/13-at. Mondjuk, legyen
rózsaszín. (Mindennap így kezdem.)
Háromnegyed tizenegy. Meghalok, elájulok, elalszom, le az udvarra kicsit
tornászni. Kezem piros, zöld, sárga, rózsaszínű. A kép félig naiv, félig
doktriner.
Negyed egy, túléltem, élek. A kép tényleg rózsaszín, aláírtam. Száradjon pár
napot, aztán még meglátjuk. Mindjárt ebéd, nagyon várom. Kezet mostam, a
műtermet igazi gyöngyvirágszag tölti be. Ez a legerősebb virágszappan,
Kecskeméten mindig veszek magamnak egyet, Kata nevet rajtam, proletárizlés.
Tegnapelőtt este, nagyon összeszedve magam, gépbe írtam a negyedik műelemzés
cikkemet a Mozgó Világ számára. Robi barátomnak megint nem fog tetszeni
laza-oldott hangvétele, amit olyan görcsösen igyekszem megvalósítani. Nagyon
szeretem Modok Mária szentendrei múzeumbeli kis parti csónakjait, Braque
utánérzések. Egyik jobb, mint a másik. Braque legalább húsz évig festette ezt a
halálhajó szériáját "gyanítom, kissé unva billiárdasztalos, zongorás, énekesnős
boldogságát..." (idézet tőlem).
Másfél éve, mióta aláírta a szerződést, S. Nagy Katával csak Farkas Istvánról
lehet beszélgetni. A telefonba úgy mutatkozom be nála. Farkas fantasztikus,
vasárnap megint megnéztem a Cifra Palotában: Piros asztal körül öten ülnek, két
nő, egy férfi, egy torony és egy fa. Mögöttük a tenger, halál.
Pár hete itt volt a két Farkas fiú, Olasz-, ill. Franciaországban élnek, 65
évesek kb. Gyönyörű, sovány arisztokraták. Vettek képet tőlem, kikötéssel adtam,
haláluk után hazakerül a Nemzeti Galériába. Eredetileg két repülőjegyben és
szállodában állapodtunk meg Párizsba - ajándékom Katának -, de most mégis
készpénzre fordították levélben. Szerettem volna Párizst, nem olyan fontos.
Másnap este. Mikica új becézőnevet kreált számomra, egyszerűen Pépörnek[1]
szólít. 11 éves koromban, a cserkészeknél DES voltam. A főiskolán aztán
névmemóriám teljes hiánya miatt - kényszerűségből - mindenkit APÓ-nak, APÓKÁ
-nak szólítottam, visszahatólag ez rámragadt, máig.
Vuillardról is kéne írni egy cikket.
Na, lap vége. Szia, tarts ki!
1992.3.10—.4.19. J-9 C.2271
Szia J!
Ötven év kellett, hogy rájöjjek, a papucsomat ne az ágynál tároljam, hanem ahol
vetkőzöm.
K. (48 éves), ma délután nem megy uszodába, hátha találkozik Gy. volt
kollégájával (férfi, 65 éves) - s az ne lássa őt "stoppolófa-fejűnek". Íme, az
ember. (Szándékkal nem nőt mondok.) Ilyennek kéne lenni?
Szüts meséli, mint élete egyik nagy tanulságát. Barátja kérésére a gyerekszoba
ajtaját gyönyörűre kifestette. Tűzoltóautó, mesefigurák, minden. A fiúcska
felnőve meséli: "borzalmas volt, a tűzoltóautó éjjel elkezdett nőni... felém..."
A pedagógia nem tudomány, hanem művészet. Illogikus.
Ez az anekdota is Szütstől jön. Tudni kell hozzá, közösen hallgattuk - sokszor -
a nagy Pilinszky interjút, ahol P. meséli: "Úgy adódott, hogy Zolival együtt
jöttünk haza Párizsból, egy koncertje után. Ülünk a repülőn, és én elkezdem neki
a Le Monde-ból a róla írt kritikát fordítani. És akkor ő nagyon szelíden azt
mondja: Köszönöm, ne fáradj vele, engem nem érdekel a kritika, engem semmiféle
kritika nem érdekel, az ember magamagának a legpontosabb kritikusa, csak legyen
ereje odahallgatni..."
(Gondolom, szó szerint az idézet, rengetegszer hallgattam,) mire Szüts
megjegyzi: Lehet, hogy a Le Monde nem érdekli Kocsist, de én voltam vele
Zalaegerszegen, ahol a hangverseny másnapján dúltan rohangált, hogy a helyi lap
nem írt róla...
Egy önéletrajzomba beleírtam, hogy majd UTÁNA sokat fogok sétálgatni
Pilinszkyvel. De szeretteim kitöröltették, s én elfogadtam, hogy - hátha
-Pilinszky meg nem akar majd...
Most 10 éve, 82-ben itt, Kecskeméten hallgattam állandóan azt a bizonyos egyórás
Pilinszky interjút. Még ma is tanít.
Múzeumot alapítok. Képeim szétajándékozásánál hibát vétettem. Tapasztalat, hogy
egy falon három-négy összetartozó mű mennyire sugárzik. Most, utólag szeretnék
néhány ilyen kiemelt bázist kialakítani. S. Nagy azt mondta: adj egy sorozatot a
Kecskeméti Képtárnak, ők szeretnek, megbecsülnék, följövőben lévő múzeum, város.
Márciusban rá is kérdeztem, a múzeum vezetőnőjével beszélgetve, ez menne is. De
továbbgondolva: mi lenne, ha néhány barátommal együtt, csoportosan adnánk
műveket, azzal a feltétellel, hogy együtt állítják ki. A vezető megmutatta nekem
- még az ötlet elmondása előtt - a Cifra Palota padlását, ide állandó kiállítási
helyet akarna kialakíttatni. Tehát: legyen ott egy állandó Kortárs Gyűjtemény.
Mi összeadjuk az anyagot. Csinálunk egy Alapítványt, és az örök időkig
(keményen) zsürizni: bármi kortárs anyag bekerülhet, de csak nagyon jó.
(Eredetileg: Akikkel Váli Szimpatizál- múzeumnak terveztem, de ez jobb.) (Vagyis
teljes gyűjtőkörrel.)
Az Alapítvány forma a vezetőségnek kell, hogy a megyében ne kelljen pénzügyekben
a Városházán mindenféle képviselőkkel veszekedni. Nekünk pedig a későbbiekben is
vétójogú zsüri miatt kell. Valahogy úgy fog alakulni a Kuratórium, hogy
szótöbbséggel leszünk. (Magunkat delegáljuk.) Miklóssal kiválasztattam 4
képemet, ami összerendezhető. Átírtam őket egy opusz-számra: megbonthatatlan
sorozat. S mert nem szeretem a lacafacázást, egy kocsival már le is vitettem
Kecskemétre, kísérőlevéllel, hogy ha netán az Alapítvány nem jön létre, én ezt
akkor is nekik adom... A kocsi azért jött, mert vittek tőlem két képet a
múzeumnak amúgy is. Ugyanis visszakértem, és ott a helyszínen rögtön össze is
törtem egy másfél méteres absztraktomat. Egy darabkáját az igazgatónőnek
dedikáltam... Cserébe most két összetartozó, gyönyörűt...
Auguszta megvált tőlünk. Én tettem a közösségben egy megjegyzést, hogy nem
akarok közösséget bővíteni öregekkel (valaki szeretett volna hozni egyet), s ezt
Auguszta magára vette. Többször beszéltem vele erről, magyaráztam, én hívtam,
szeretjük, kell nekünk. Hogy ő nem léphet olyan ember házába, ahol a családfő
(részben) más nézeteket vall - tiszteletből. Érvekkel nem sokra mentem. Levélben
hívtam, és meg is róttam: a közösség munka! Most nagyon szelíden válaszolt, hogy
István atya közösségébe átment. Írtam tegnap neki, ja így, bocs, minden rendben
van, lássuk azért néha, s ha netán költözködésnél segíteni...
Olvasom, egy pap mondja: az önkéntes szegénység nem az, ha nincs semmid, hanem
ha nem ragaszkodsz semmihez... Jó. Közben szopogatom, s olvasom a feliratát:
"tejszínes-kávés ízű kétrétegű mártott szelet"
Mindenféle kötelesség. Pályázok egy US. ösztöndíjat, na nem akarok utazni, hanem
pénzt adnának. Aztán van egy Soros Alapítvány, az nem pénz, csak világhír. Ha
külföldi érdeklődő jön, beül a Műcsarnok irodájába a komputer elé, megnyom egy
gombot, életrajz, 20 diapozitív, minden. Választhat. Önéletrajzom elejére
mindenesetre odaírtam, hogy előzetes figyelmeztetés, műveimet külföldre tartósan
nem... Ha még ezek után is telefonál valaki, annak meg odaírtam, hogy délután
alszom.
Még egy angol önéletrajzot is kellett írnom, és ha már - csináltam egy mintát,
ahol minden, egyszer s mindenkorra. Két napig bővítettem a 85-ben írt, akkor 4
oldalas hobby-listámat, a C. naplómhoz kellett. Teljesen belemerülve a múltba,
ami nálam ritka: 55 nyara, Siófokon Fulgur biciklimen rohangászok,
csomagtartómba beszorítva a "Földrajzi Zseblexikon". Sárga lapjai is voltak,
teljeskörű térképmelléklet, anyámnál ma is megvan. Naponta, elhatározásból 34
orosz szót betanultam, féltem, hogy jövőre már nagy baj lesz...
Ez a mulatságon kívül talán arra jó, ha egyszer vénségemben netán megírom az
életemet.
Megint lázasan könyveket vásárlok. Ezúttal Kata is boldog: Fodor András: A
Kollégium. 1947-1950. Az Eötvös-kollégium végnapjai, a szétveretés előtt. Minden
idősebb barátunk, kollégánk szerepel, ki így, ki úgy. Besúgások, nyilvános
politikai önkritikák. Ha nem felejtem el, most meg fogom rendelni, 1500-ért
kiadják a Beszélő szamizdat folyóirat illegális számait három kötetben (vászon
kötés). Olykor egyet-egyet láttam belőle, nem túlságosan érdekelt. De most,
visszahatóan annyira más lesz a fénytörése... És valahogy a gyerekek számára is,
mulatságos, hogy ez volt szüleink korában...
Vettem egy Bartók Breviáriumot is, meg: Mi vagyunk az ifjú gárda,
visszaemlékezések az illegális kommunista mozgalomról. "akkor mi a
tanácsköztársaság védelmében fegyvert fogtunk, és elvtársammal elhatároztuk"...
Iszonyú jó. Múltkor egy ilyen főkomcsi életrajzot (1984) kidobtak vagy 50
példányban a mellettünk föloszló Bányászati Kutató Intézetben, s postán egyet
föladtam György Petinek jókedvemben. Négy nap múlva zavartan telefonált, hogy ő
filosz, s nem érti a meszidzset, ő már minden sorát elolvasta... Szegény.
Megvettem még nosztalgiából Jan de Hartog: Vandelaar kapitány. Senki nem
ismeri, 600 oldalas tengerészregény, gyerekkori könyvtáram darabja volt. El kéne
újra olvasni az Egri csillagokat, emlékszel Jumurdzsákra, aki magyar nemesként
mutatkozik be, elcsalja Bornemissza Jancsikát, és az ajtón kifelé hátrálva
távozik?!
Úgy gondolom, hogy helytelen egy reszelőtől elvárni, hogy puha legyen. Az a
dolga. Munkamegosztás. (Ez egy hasonlat.)
Csengettek ebédre, 12 óra. Rohantam le. Orbis et Urbi, pápa, Vatikán a tévén.
Megrendítő. Ehhez a rendszerváltáshoz nem lehet hozzászokni.
Kitaláltam, hogy nyaranta műterem-sátorban fogok, FOGOK DOLGOZNI. 4 farúd,
fóliasátor. Próbaképp már is fölállítottam az alkotóház kertjében. Rögtön
kiderült, hogy használhatatlan. Műteremben nappal 400 lux van. Napfényen 44
ezer. Ezt nem lehetett a megfelelőre fényerőre lecsökkenteni, pedig már minden
oldalról pokrócok lógtak. Milyen egy foncsorozott viziló? Fénylik?
Szombat este 6-kor mindenesetre ott leszek a Louvre piramis kapujában. 15 p.
várok rád.
Szia.
1992.5.30-31. J-10 C.2301
Szia J!
Beszámoltam a közinek Párizsról, s felőled egy alternatív hírrel: Judit meghalt,
vagy nagyon elfoglalt, vagy nagyon lusta. Kiegészítették, hogy kiküldetésben is
lehettél...
Az ígért 15 helyett 17 percet üldögéltem az üvegpiramis mellett. Borongósan,
részben, hogy nem jössz, részben hogy mégsem foncsorozott az üvegfelülete, mint
a fotók mutatják. "Látszik benne a szerkezet" - ami minden harmadéves építész
álma. Csakhogy azt az 1960-as római olimpiai Nervi-csarnok óta nagyon
megszoktuk. S az ágas-bogas szerkezet miatt a szemközti barokk homlokzat nem
úszik át zavartalanul az üvegen. Eltolták.
A másik, amit eltoltak, a Gare d'Orsay, hát - pályaudvar maradt. Üveg, márvány,
rézkorlát, egyébként gyönyörű és megalomániás és léptékvesztéses. Majd ötven év
múlva kipucolják belőle a harmadrendűt, vagyis az anyag kétharmadát. Beavatottan
azonnal a tetőemelet hátuljára mentem -egy zavaros térképen ezt a kék szín jelzi
- a Bonnardokhoz és Van Goghokhoz. Volt ismerősöm, aki ezt egyszerűen nem
találta meg.
Ezen túl is megnéztem minden múzeumot és még egyet. Voltam a Musée Guimetben,
összesen négyen voltunk a három emeleten. Csoda.
Most közben vacsora, Ildikó bablevese csülökkel, utána kolbász meg pici, kertből
való friss paradicsom. Férje igyekezett velem vitába keveredni, hogy nem jó
ember az a művész, aki alkotás közben nem gondol a közönségre. Ellenérvem, hogy
"ha te gyereket csinálsz, te sem a Magyar Köztársaság jövőjére gondolsz" - nem
hatott.
Tudod, Farkas Paolo képet akart tőlem. Végül utamat fedezte.
Párizs. Meghaltam, túléltem. Az utcai automata vécé krómacél henger, nagyon szép
és nagyon messze van.
Párizs. A Pompiduban a Reggelizőasztal, az a kis piros-narancs-fehér Bonnard
kép, ami már majdnem tiszta absztrakció. Kompozíciója: őrület. Megnéztem, ezt
nem utólag vágta!
És egy másik elandalodás, már 22 éve is, akkor még a Musée d' art Moderne-ben:
Brancusi: A csók. Az a kis kőtömb. Emlékeztet arra a Mária kőszoborra, aminek
fotóját a Bibliámba beragasztottam, s ami nálatok van a közösség kertjében.
Párizs. Az utolsó éjjel régi szerelmemmel álmodtam, s utána volt még egy
élményem. De az jóra fordult. Belekeveredtem egy háromemeletes művész-áruház
közepébe, s láttam egy olyan keretezőfűrészt, ami húsz éve nagyon kellene.
Magyarországon ilyet nem kapni. De nagyon drága. Ijedtemben az árat félrenéztem,
s mikor végül összeszorított fogakkal és izzadt tenyérrel visszamentem megvenni,
kiderült, hogy még sokkal drágább. Aztán hét végén fölhajtottam egyet Pesten.
Azonnal csináltam három, majd még kilenc keretet, álom. Ami eddig napokig
tartott volna, és nekem húsz év alatt a derékszög még soha nem sikerült...
Párizs. Május elseje, még a St. Denis katedrális is zárva!!— át a Defance-ba.
Hát ezt is eltolták. A nőtt város spontaneitása (New York) hiányzik belőle, de
igazából összekomponálva sincs. Igyekeztek nem egyformák lenni, ennyi... Hogy
egy felhőkarcoló-kapuval a Diadalívet megismételték, engem arra a régi Ludas
Matyi-viccre emlékeztet, ahogy egy meztelen kislány a tükör előtt a mama
melltartóját próbálgatja - a fenekén.
Párizs. Vasárnap másodszor is kimentem a katedrálishoz. Mise a gótikában.
Mellette török-arab-néger piac. Négyezer forint árában(!) majdnem vettem egy
négyméteres szőnyeget, ezüstös szürke-homokszínekkel, gyönyörű volt.
Huszonöt éves (diploma) találkozó nálam, ugyan ajánlottam Csomay négyszintes,
maga tervezte, télikertes palotáját...
Kettő közülünk szörnyethalt, egy megbolondult, a többi itt volt. Egy fotóművész,
egy díszlettervező, egy MÁV-főépítész, és Reimholz, aki idén épp csak nem kapta
meg a Kossuth díjat. Igaz, én tavaly nem kaptam meg, előbb. Összes székeinken
körbeültünk, volt, mikor mindenki éppen volt szerelmével beszélgetett. Mikica
hozzám hajolt, —hogy is fogalmazta?, hogy nem lenne-e helyes az egymással
beszélgetők rendjét meglazítani? Zongoravizsga darabjait bemutatná nekik a
szomszéd szobában.. A férfiak megadóan bólogattak mellette a kisszéken.
Letört volna a karod, ha egy lapon válaszolsz, hogy ugyan, dehogy jössz te
Párizsba? ...nyavalyás.
Azon tűnődöm, hogy jön össze a festés az örökéletben. Hogy ez az egész majd
odaát teljes pocsékba menjen.., Isten nem ilyen logikával működik. Akkor viszont
lesz a mennyben Talens festékbolt-lerakat.
Szüts-Váli locsogásunkat, magnóról lejegyezve, György Peti barátunk locsogásnak
minősítette, s az olvasott 40 oldal naplórészletem alapján nem nagy
hajlandóságot mutatott segíteni kiadót találni. Erre Szüts dühös lett, nagyon
hasznos módon, mert most már sajátjának érzi az ügyet. Azt mondja - és ebben
mintha igaza lenne -, hogy: ne menjünk messzibbre, mit adnának azért, ha egy
Vajda Lajos-Bálint Endre egyórás beszélgetést egyszer meghallgathatnánk. A
hülyéskedésekkel, gondolatismétlésekkel együtt, a vajaskenyér körüli mondatokat
is beleértve. Tudtom nélkül az ő iratfűzőjében őrzött leveleim és a beszélgetés
lejegyzéseket odaadta olvasásra egy irodalmár barátunknak, lapszerkesztő is
egyébként. Szálltak a hírek, hogy szívesen közölne belőlem a lapjában. Én őt
alig ösmertem, de rövidre zárva a dolgot, fölhívtam magamhoz, s elétettem a
naplómat. Másfél óra múlva fölállt, hogy ő csütörtökön visszajönne, de hosszabb
időre. Adtam neki lakáskulcsot. Később még találkoztunk: hogy ez nemzeti kincs,
és a kéziratot most (miért most?) át kéne adni a Széchényi Könyvtárnak. Ettől
mindenféle lelkesedéseket kaptam. Mire való, ha az ember klubba jár?! Mellettem
vetkőzik a Széchényi Könyvtár egyik osztályvezetője. Ők bagóért, mikrofilmről
xeroxot nagyítanak, lakosság számára is. "Bérgyilkosságon kívül pénzért mindent
vállalunk." Tízezer forintból egy komplett kópia készült. B. Robi barátom
holnap, június elsején elkezdi a kötetet szerkeszteni.
Mint a Márai, sorra jelennek meg régi naplói. Az enyémet C. Naplónak fogják
jegyezni. Erről eszembe jut, hogy Mikica is kapott opusszámot, és ez a saját
választása szerint a következő: M/82/0. Hogy miért nullát kívánt, rejtély.
Egy huszonkét éves történet. Aznap nagyon tehetséges voltam (évente néhány nap),
s fél óra alatt meg tudtam oldani egy sok hónapja kapirgált képemet. Utána
rögtön még ötöt befejeztem. Majd délben megpróbáltam a sorsfordító képre
visszaemlékezni. Nem ment.
A Mártírok úti levegőszennyeződés meg fog szűnni, mert felbuzdulásom
következtében visszakeresztelik Margit körútra. Egy éjjel 150 plakátot
kiragasztottunk ez ügyben.
A lelkigyakorlat. Hogy én a többórás egyhelyben ülést nem bírom, és elalszom, ha
nekem valaki hosszan beszél, s az egészet meglehetősen unom, az nem olyan
fontos. Én szervezem másoknak. De képződött egy halvány gyanúm. A Fiorettiben
rákérdeztem. Kiderült, leginkább családi együttlétre vágynának, nem tanításra.
Jobbára egyedül lévő emberek. Tehát: éljünk pár napot, mint egy család. Kata
társasjátékot hoz. Én egy Csontváryt fogok velük elemezni. Ernő a távcsövét
hozza el, Erzsi éneket fog betanítani, Éva megtornáztat minket.
Mányi Ildikót ösmered, vagy akkor már nem voltál itthon? (Kertjében ülök.) Két
éve Esztergomban a pápai megbízott engem is kihallgatott ügyében, most
érvénytelenítette a Szentszék első házasságát!
Párizs. A pályaudvar-múzeumban találtam egy festőt: Caillebotte (1848-1894).
Párizsi havas háztetők, a Van Gogh terem környékén. Itthon a Francia Intézetben
utánanéztem, az a legjobb képe.
Szegény kiskutyáim a Louvre főbejáratot is eltolták, az üvegprizma alatt. Az is
pályaudvari váróterem. Egyetlen szempont volt, hogy az a marha sok turista minél
hamarább elpucoljon innen, a négy épületszárny felé. Hideg márvány burkolat,
véletlenül se egy ülőhely, rossz akusztika. Amikor diplomamunkának Kelet-Ázsia
Múzeumot terveztem a föld alá, a Városligetbe, kitaláltam egy hosszú sötét
földalatti folyosót, hogy legyen ideje a léleknek ráhangolódni a szakrálisra. A
végén fénykapu várta, hívta őket. Volna.
Párizs. Kaptam ajándékba egy csodálatos pásszítófűrészt Wittgenstein-kutató
házigazdámtól. Iszonyú szegények, hétvégi portás állást vállal, hogy
függetlenségét megőrizze. Megpróbált a sajtevés szabályaiba beavatni.
Találkoztam egy öregedő barátommal. Rezignált, lányai után ő mosogat. "A három
nő" meg akarja velem vetetni a lakást. De minek? Adjam el a Kassákomat,
abból...? Azt mondja: tudod mit szeretnék még? Vitorlázni. Ül az ember a hajó
végén, napsütés, nem baj, ha nincs szél, napoznék, nem csinálnék semmit... és te
mit szeretnél csinálni?
Mondom: hirtelen csak egyet tudok, lánykákról ruhát lehámozni, de hát ugyebár.
Pihenni? Isten ments! Utazni? Nem. Tényleg, egyáltalán, jó lenne szerelmesnek
lenni?! Egy volt egyetemi tanárom pár éve meglátogatott a műteremben. Nagy
csajozó volt világéletében. Kérdésére világnézetemre hivatkoztam. Mire kajánul
megjegyezte, önáltatás, Dezsőke, maga mindig is az idejét féltette a nőktől...
Jó volna nagyon szeretni? Mikica: örömömben olykor belesajdul a szívem, főleg ha
nincs otthon.
Most pedig következik egy előhalászott Capek novelláskötet, éppen vége is a
lapnak, szia.
1992.6.29 J-11 C.2318
Szia J!
Megvolt a pannonhalmi lelkigyakorlat. Kata utolsó percben mégsem mert jönni,
epekőműtét után egy héttel. Lazábbak voltunk, mind eddig, társasjáték, séták. A
faliújságról egy fizikaszakos tanárarcot megjegyeztem, s a folyosón leszólítva
rákérdeztem, hogy ha én festményfotózásnál a vakumat kicsit előbbre tolom, hogy
változik a fényerő. Fölcsillant a szeme, hogy ez arcus cosinus tétel.
Zsebszámológéppel három napig számoltam aztán ki. Festmény fotózásból
diplomázhatnék.
Egy hetem pedig erre ment el: vakuzásnál nekem 16 ceruzaelem kell üzemkészen, ez
körülményes és drága. Megkerestem egy vakuszerelőt, aki azt mondta, hogy nem
lehet, aztán leballagtam az alattunk lakó Miklóshoz, aki elektroműszerész is
volt, és vele lehetett. És most van egy nagy fadobozom, amibe mindenféle
banándugókat bele lehet dugni , amin időnként kigyullad (határozott kérésemre,
de teljesen fölöslegesen) egy piros lámpa, - a vaku hálózati feszültségre
köthető. Három napig dolgoztam csak azon, hogy a vakum 24 helyett 20
másodpercenként tudjon villanni. Nem lehet mindig festeni.
Ismered a kisméretű utcaburkoló gránitkövet? A Széchényi könyvtárból hoztam haza
a mikrofilmről xeroxba átfordított naplómat, amikor a bejáratnál fölfedeztem egy
kupac ilyen követ. Négyet hoztam, évek óta várom az alkalmat. Mindenfélére lehet
használni, és körülbelül két kiló. Lemértem.
Egy év után mindkettőjük örömére Zsófi és Mikica visszacserélték a szobájukat.
Bár M. Balatonon épp, Zsófival kettesben csináltuk. Mikica, ha hazajön, nagyon
boldog lesz.
Megvettem életem legdrágább könyvét: Van Gogh összes, két kötetben. Elbódító,
ahogy egy égdarabkát, bokorrészletet megfest. Reggel 6-kor az imát képnézéssel
kezdem. Amit sokáig használtam erre, az asztalom fölötti Harangvölgy fotómat,
pár hónapja elajándékoztam, talán a Magyarországra látogató valamelyik Farkas
fiúnak. Remélem a negatívja megvan... Most úgyis át kell néznem, mi van meg,
mert az összes fontosabb fotómat besoroltam a C. naplóba.
Van egy nem gazdag, de előzékeny műgyűjtőm. Fölajánlottam neki, hogy ha szerez
puha ceruzabelet, azonos súlyban rajzot fogok adni érte. Szerzett. Egy rajzot
kapott, véletlen épp farost lemezen volt, fél kiló.
Most nyáron két éve, hogy naponta úszom. Nagyon jó. Összeszokva, egy nyugdíjas
versenyzőnő mögött úszom, ő úgy fordul, hogy mélyen merül, én fölötte fogok
falat. Mostanában el-elmaradoztam mögüle, fáradt voltam. Ha netán ebből
kiöregednék, egy villamossal reggelente ki lehetne járni a Margitszigetre -
Őszikék- fél órát sétálni.
Micsoda félelmek, és nem lehet összességében kiiktatni! Tavaly Mikicát
akupunktúrára hordtam. Hihetetlen fegyelmezetten tűrte, hazafelé tapintatosan
érdeklődtem, mennyire fájt. Ó, nem, ez jól elviselhető, előtte volt rossz, mert
azt hittem, fúrógéppel csinálják! Szütsnek most (!) mesélte el nagylánya,
mennyire félt éjjel az előszobafüggönytől.
Ez nekem nem jutott eszembe! Sokat rágódtam, jók-e az egyszemélyes múzeumok?
Most valaki azt mondja: Föltétlen több, ha 30 Rembrandt-ot látsz, mint ha
kettőt?! Egy japán bank megvette most Van Gogh Íriszeit. Kellene-e abba a
terembe még másik három? Igaz.
Egyetlen nagybátyi örökségem egy gyászkeretes Kossuth levél (a majom mindig
ilyet írt az emigrációban) egyik felmenőm, Váli Béla számára —hogy nem, ő soha
nem írt színdarabot. No már most, én külön imádkoztam egyszer azért, hogy apám
testvérétől semmit ne örököljek, olyan nyűgös az intézése, meg minek még egy
tucat tárgy... Meghallgattatott.
Ez jó. Szabó Vladimír festő (most halt meg, nagyon öregen) ezt nyilatkozta: a
festő fest, ahogy az egér rág. Nől a foga, hát mindig rágnia kell neki." Vaszkó
Erzsébet meg azt mondta (most készülök cikket írni róla, olvastam): a művész -
szeizmográf. Én inkább ezt használom: előörs, annak minden rizikójával - és
előnyével (ha szerencsésen hazaér: dupla porció). (Mármint a harctéren.)
Mikica meséli: Visegrád, osztálykirándulás. "Én ettem egy pisztáciás fagylaltot.
Aztán egy eperfagylaltot, egy málnás gombóccal. Ettem lángost, tejfölöset, és
sajtosat. Eddi viszont egy fillért sem költött. Ő nem költő, hanem
elevenszülő..."
Szüts meséli, irodájából két fiatal kimegy az USA-ba komputereket venni, ők
olcsóbban utaznak ugyanis, és már szombatra jönnek is. Mondja nekik Miklós,
gyerekek, hálás vagyok, hogy ennyire siettek, de az Isten szerelmére, maradjatok
pár napot, a várost kicsit megnézni! Nem lehet, szombaton házibulink lesz!
67-ben diplomáztunk, K-t azóta talán háromszor láttam. Most találkozó nálam, ő
is befutott. Fura, rezignált ember volt már diákként is. Elvégezte a marxista
egyetemet is, nem értettem igazán, miért, majd a MÁV-hoz került, s most annak az
egyik legfőbb építészeti vezetője. Most mondja nekem: "25 éve, ha valami
fontosban nem tudok dönteni, azt kérdezem magamtól, Deske hogy csinálná? És
akkor megy. Nem mondtam eddig el neked."
Pannonhalmán hallom: "Ha meglátod Istent, lesz otthonod." Csak Klee képben,
Ottlik könyvében vagyok otthon. Pilinszky azt mondja, eljuthatunk a derűig. És
ez talán túl van az otthonon is.
szia: Deske
1992.9.26-10.3. J-12 C.2451
Sziasztok!
Tehát többesszám, ámbár lehet, hogy információim tévesek.
Azt mondja egy idegenbe szakadt költőnk, Wels tartomány kedvez az irodalomnak,
mert rossz az idő, sokat esik. Otthon ülnek, olvasnak és írnak az emberek.
Naplóm kiadatása valóban folyamatban van. Augusztus tizedikével emigráltam a
nyaralásból, a családi kékkúti nyaralásból, ugyanis kompjuterbe gépelték a
szöveget. Attól a naptól kezdődően semmi lugasban söriszogatás, fél tizenegyig
korrektúra, képaláírás szövegezés. Nagyon megszorongatott a kiadó, ijedtemben,
hogy ezek tapasztalt emberek, mindenbe belementem, hogy változtassuk meg a
címlapot, fele annyi kép legyen, ámbár színes. Olyan vagyok, mint a nádszál,
ingok, majd visszaállok eredeti helyemre. Most gyűjtöm a lelkierőt a keddi
harchoz.
Most gyűjtöm és itt. Mányi Ildikó szentendrei vityilója, muskátlival az ablakban
és színezett háncsbábukkal az ágy fölött, terasz, látni a Dunát, és vasárnap
van, még meleg és mindjárt ebédelünk. Mányi mindjárt szül. Még addig kétszer
körbefutja a Margitszigetet, most éppen a lakást festeti, és igen haragszik,
hogy a családja nem támogatja ebben eléggé. (Támogatja.)
A naplómban mottónak ezt szántam, de Robi (a szerkesztő) nem találta elég jónak:
Őszinteség? Nem létezik.
Ami van: harc érte, percről -percre...
Megérkeztünk Európába. Májusban Párizsban minden drogéria kirakatában egy
mosolygós diáklány fotója, amint hanyatt fekve épp a farmergatyáját hámozza le
magáról égnek emelt lábakkal. Napi probléma volt, hogy el kell-e a fejemet
fordítani. Hazatérve mit látok a Széna téri patika kirakatában?! Bőrápoló krém
reklámja. Mi Európánál lomhábbak vagyunk, a csaj ötödik hónapja még ott
fekszik...
Nem vagyunk egyformák. Fojtott hangon, szelíden, türelmesen magyarázom Katának:
nézd, kétkarú emelő - ha a fregoli egyik oldalára teszed a ruhát, akkor ott
teljesen lelóg, de ha két oldalra... Mire ő: és az baj, ha lelóg?! És én
összeomlok, mert igaza van.
A naplóm begépelve 815 908 írásjel volt, az elválasztójelek is beleértve. A
komputer egy gombnyomásra megmondja.
Nem megy ez nekem. Múltkor írtam, vettem egy kétkötetes Van Gogh összeset.
Forgattam is reggelente. S egy idő után nem tudtam mit kezdeni ezzel a
dinamikával, kobaltkékkel, ecsetrohangászással. Becseréltem: Kata
születésnapjára asztali csuklós lámpát szeretett volna.
Most különösen, hogy a kéziratomon szöszmötölök, alig látok túl az asztal
sarkán. Olykor kivisznek utcára, erdőbe, moziba, megriadok, kissé elszomorodom,
elbizonytalanodom, és rohanok vissza az ólba. Honnét etikátlan már ez a
csőlátás?
Itt közben a villamosjegy nem egy, nem öt, nem nyolc, nem tizenkettő, hanem
tizennyolc forint.
Uszodába menet minden reggel elballagok egy MÉH-telep előtt is. Ez is költészet:
a pince lejárati ajtón tábla:
BEJÁRAT —
EINTRITT —
ENTRANCE. Hétkor nyit, toprongyos csőlakók gyülekeznek, a járda szélén
üldögélve, hozzák kiskocsin, vállon az üzletekből kidobott kartondobozokat.
Kilója -megkérdeztem - két forint. Van köztük egy pár is, a nő mindig csatakos,
sokat mosolyog, alkoholista lehet, kora huszonöt és negyven között. Mindig más
ruhában, alighanem a Máltai Szeretetszolgálat öltözteti őket, s nem mossák,
hanem cserélik ruhájukat. Boltnyitás előtt műanyagba vont rézhuzalokat szoktak a
járda szélén ülve bicskával hámozni, csak így veszik át.
Szombat, egy héttel később, okt. 3. Hihetetlen édes meleg őszi szellő, az ég
alacsony, borult, de nem barátságtalan. Ötvenéves lettem. Nagyszerű ajándékok:
egy hosszú pokróc, zsebszámológép (idéntől mindent könyvelni kell, az adózás
miatt. Minden művészeknek járó adókedvezmény megszűnt, úgy tudom.) Egy angol
Sherlock Holmes összes, vastag és nehéz, századeleji illusztrációkkal. Anyám
aranyos, adtam neki 10 éve egy kétaknás fényképezőgépet, s most:
visszaajándékozta! Tudta, mennyire szerettem.
A gyerekeknek pedig adtam 5-500 forintot, vegyenek egymásnak ajándékot, nem
szabad megkérdezni, mit kér a másik. Zsófi vett egy flamingó fejű bögrét
Mikinek, és fölhozott egy kiscicát az udvarról. Erről le kellett beszélnem, hogy
csak egy napra. Miki vett két tengerimalacot ötszázért. Így Zsófi kevésbé búsul
majd, hogy a japán táncolóegér mama megölte mind a hat újszülöttjét, mert nem
tejszínnel etették terhessége idején, ő egy barátnője kísérleteiből ezt biztosan
tudja.
Két motívum, melyből következik, hogy a világegyetem végtelen:
1./ Most vettem észre két förtelmes kandelábert az uszoda parkjában. Két éve
minden nap elmegyek mellette.
2./ Van egy napi játékom, másfél éve, s csak most vettem észre. Forró zuhany
közben jéghidegre váltok, s közben igyekszem úgy mozogni, mintha továbbra is a
bágyasztó meleg alatt pihegnék.
Könyvügy.
Egy hétig tunkoltak: legyen a könyv címlapján egy festményem, színesben.
Fekete-fehér műterembelső fotómat szeretném. S fölajánlották, ha csak a fele
ábrát kérem, lehetne 16 színes repróm! De maradnék fekete-fehér fényképem
mellett. Valahogy ide a fotók valók inkább. A betűtípus is megváltozott,
előnyére. Miklós fogja a teljes nyomdai előkészítést végezni, szegény. A
felesége - egy ronda nagy fölösleges munka után, amit tévedésből elvégeztettem
velük - most nagyon haragszik rám. Megígértem neki, hogy ez végig így lesz, ez
sajna alkotómunka, nem lineáris. Bármikor, bármi és annak az ellenkezője is
eszembe juthat...
Évekkel ezelőtt az USA-ban befogtak egy igazi élő UFO-t, csak nagyon titokban
tartották. És egyetlen ételt volt csak hajlandó: eperfagylaltot. A gyerekek
mesélték.
Képzeld, Kékkúton szedtem egy zsák csalánlevelet. Kapcsolatom a természettel.
Most kiterítve a műterempadlón illatozik, szárad. Tea lesz. Húgom
kolostorra-pénzét át kellett vinni a bankból a püspökségre, megkért reá. 6,3
millió forint volt bőrtarisznyámban, a Váci utcán végigsétálva úgy szerettem
volna valakinek megmutatni. Angol fontban volt, egyébként. Degesz, így is.
Nem értem. Ha az ásítás agyi oxigénhiány, miért ragályos?!
Leírtam a levél első felében? Házasságodat meglepetésszerűen, név nélkül
bejelentettem a családomnak, még telefonod után. (Leveled azóta se jött meg.)
Nomármost, a hír pontosítása fejében igen nagy mennyiségű csokoládét sikerült
tőlük kicsikarnom.
Sok év után ismét fölhorgadt vágyam megtudni, hogyan záródik az utcai postaláda
feneke, hogy a postás csak úgy, egy mozdulattal belöki alá a táskát, és akkor az
ott mit csinál? S tegnap egyet szétnyílva - a feneke kifordulva - láttam.
Alánéztem, még meg is tapogattam. Valaki rámszólt hátulról, jóakarattal: nem ott
kell bedobni.
Álmaim egyre szerényebbek. Nőkről is alig álmodom. Tegnap: hogy megtaláltam a
körömvágó csipeszemet!
Figyelj, Judit. Tanuld meg a háládat kifejezni.
Már nem egyedül élsz. Erre szükség van.
Országos Karizmatikus Találkozó, esküvőddel egyidőben. Mesélték, délután Tamás
atya sokat, túl sokat beszélt. Föladtam neki egy táviratot, figyelmeztetve,
ugyanis még előtte állt a háromnapos beszédsorozata a Pasaréti templomban.
Izzadt a tenyerem, csakugyan az én dolgom? Biztosan nem fogja senki ezt
megmondani neki.
Thomas Mann hülyéskedik megint (Faustus):
"A müncheni nyugtalanságok és kivégzések idején ráadásul rázóhideggel járó
súlyos influenza támadott meg, tíz napra ágyhoz kötött..."
nem lehet megunni.
Kata pár éve jó széket keresett az Ecseri-piacon. Kísértem. Tudod melyiket vette
meg? Amin az árus ült, egész nap! Zseniális, nem?
Tavaly a Kecskeméti Alkotóház idején megvettem egy életrajzot Grosicsról,
gyerekkorom legendás aranycsapatának kapusáról (ha nem ismernéd a nevet.)
Fejfájása ellen az edzésen piros svájcisapkát kért.
Nagy tempóban tatarozzák a Ferences templomot. A szentély és a hajó első fele
már ki is van festve. Előzőleg két évig száradt levert vakolattal, kívülről
kezelték is. A Márton Lajos festette százméteres oltárképet restaurálták, új
fényben csillog. Ennyi év után már nem is zavar annyira. Most valami új készül:
az egész szentélyt föl akarják 3 lépcsőnyit emelni. Így megszűnik a mostani
oltárlépcső, s elférnek hajnalban a kispapok is a misén. Tavaly ugyanis
bevezették, hogy 5.50-kor, a mise előtt a hívekkel közösen mondják (mondjuk) a
Laudest. A szétosztott zsolozsmás könyvet már profin kezeljük. Először szokatlan
volt a megszokott csöndes hajnali mise helyett a koncelebrált, plusz a
zsolozsmázás, megszerettem.
Olvasom: "Egy kis művész is ugyanannyit szenved..." ez jó.
Írtam, mondtam? Egy irodalmár barátomnak is kiadtam a C. naplómat lektoráli, s
azt mondja, nemzeti érték, közgyűjteményben a helye, most, a kéziratnak.
Hízelgő. Tényleg oda fogom adni, a Tud. Akadémia levéltárának. Esetleg a
Széchényi Könyvtárnak, ott - mondták - fogadnák. Akár, ha másoltatás a saját
költségükön is.
Dédmamám fia temetésére Bécsbe utazott, s visszajövet mindenkinek mutatta, a
családi legenda szerint, milyen gyönyörű kalapot sikerült ott vennie. Aki
mindenkit én eddig hülyének tartottam, rájöttem, csak a fontossági sorrendje
más.
Írtam? Erzsébet mégsem alapíthat rendet Bélapátfalván, kiderült egy kőzúzó gyár
dolgozik éjjel! a szomszédban. Új falut keres.
Most, naplóm rendezésekor kezembe került lemondólevelem: 5 év tanítás után
79-ben otthagytam a zebegényi nyári szabadiskolát. Nagyon fárasztott, az igaz,
de főleg: untam, mindent kipróbáltam, amit lehetett. Most, hogy tavalyi
próbálkozásom ellenére nem fogok tanítani a Képző Főiskolán, (nem kellek),
megvilágosodásszerűen ezzel rendeztem el magamban a dolgot. Amúgy is nagyon
bizonytalan voltam. Elég festeni, bőven. Talán egy évig lett volna jó tanítani,
tényleg.
Na, egy óra, megyek porszívózni.
Megvolt
ebéd
alvás
5 óra délután, már sötétedik.
Elmesélem.
Vagy húsz éve láttam egy fotót. Végtelen, üres-kihalt országút, előtérben
letakart halott. Mellette egy férfi térden, mozdulatlanul. Épp pár hete idéztem
föl a fotó tanítását magamnak.
S két napja szükség volt rá, utcán térdeltem, imádkozva. Tompa puffanás, előttem
a járdán úgy tizenöt méterre egy ablakrács, arrébb egy munkás, szerszámmal a
kezében. A negyedik emeletről zuhant le. Még húsz percig élt, még betették a
mentőbe.
Na, szia!, sziasztok.
[1] ang.: papír
j-1993
1993.I.12. J-13 C.3803
Szia J!
Az ablakkal szemközt zúzmarától fehér-rózsaszín erdő a szurdok fölött. Közte a
zöld fenyők. Párás, meredek hegyoldal, mögötte másik, harmadik, aztán valahol
lenn a ködben a síkvidék
helyett
a szemközti konyhaépület bádogtetejére látok szobánk ablakából, az állat
építész. Kata kicsapott egy szűk hétre Mikicát hegyi levegőn legeltetni, igaza
van, magamtól nem mentem volna. Mátrafüred. Kellemes meglepetés, hogy nem három
óra az út busszal, mint sejtettem. A második, hogy nincs hó. Semmit nem kell
csinálni. Igaz, utolsó percben fölkaptam negyven gépoldalas címlistámat, hogy
ideje kissé rendbe tenni, ezek a marha képtulajdonosok folyton költöznek.
Szobapadlóm kezdett fehér papírtörmelékkel tele lenni (ez otthonos), a
takarítónőnek hamarvást szóltam, nehogy hozzányúljon.
Ámbár megszokhatatlan, kiesni a ritmusból, azonnal halálszaga van. Ez itt nem
szitokszó. Valami reménytelen üresség az itteni napi háromszori damasztterítős,
pincérnős tökéletes kiszolgálás. Regényt is hoztam, fotelben üldögélek, rémes.
Ez jó. Mikica berobog, vett tíz egyforma csomag cukrot, most három gyerek várja
őt, és a cukrot. Mondom neki, hülye vagy, azt mondja, tudom, olyan jó néha
hülyeséget csinálni, de itt ez a cukor fele ár, mint Pesten. És nevetünk
egymásra.
Ma reggelre rászántam magam egy nagyobb útra. Az igazság szerint erre a hegyi
levegőre most az én arcüregemnek is szüksége van. Miki se volt nagyon lelkes.
Mondom neki, gyere, abszolváljuk a feladatunkat, fölmegyünk Mátraházára busszal,
s az erdőn át leballagunk. Még föltelefonáltattam Kékestetőre, csakugyan nincsen
hó, még szánkó alá se? Nincs. Aztán gondoltam egyet. Számoltam fejben a
kilométereket, kicsit kevés. S mondom Miklósnak a buszmegálló felé ballagva:
Figyelj, öreg. Ajánlok egy üzletet. Menjünk fölfelé is gyalog, az erdőn át, s a
buszjegy árát megkapod. Kérdése rövid volt: az mennyi? Nyolcvan. Oké. Ebből lett
estére a tíz doboz cukor. Visszamenőleg húsz évre minden menüt el tud mondani.
Egy üvegfehérre fagyott patak mentén, a jelzett piros úton. Az előző hetek
minusz tíz foka, hirtelen melegre váltott, tegnap még csöpögött az erdő a
nyakamba, mára már kedves napfényes, száraz. Kezünkben furkósbot. Beszélgettünk.
Mikről is? Hogy a patak vizében az ásványi sók, hogy hogyan korhadnak a fák,
hogy Velence a dalmát tengerpart fölött kitermelt fenyőkből készült cölöpökre
épült. Este monologizál a hátam mögött az ágyon: Nem, legutoljára fogom a
narancsosat enni! És rakosgatja cukrait.
Szóval az ünneplés. A kiállítással egybekötött könyvpremier megnyitója a
tervezettre - reméltre - sikerült. Esterházy enkezűleg. A kis könyvesboltból -
tán nyolcvan személyes - jócskán kiszorultak az érdeklődők. Gondolva erre,
mikrofont is berakattam. A tucatnyi kis képemet a tömegtől ugyan nem lehetett
látni, de mindenki mosolygott. Tévé is kint volt. (Másnap délelőtt egy másik
stáb, szintén interjúval is.) Amit eddig még nem: dedikálnom kellett. Erre előre
csináltattam egy pecsétet, dedikálógépet:
AKKOR MEGFOGVÁN ANNAK KEZÉT,
KIVIVÉ ŐTET A FALUN KÍVÜL,
ÉS MIKOR ANNAK SZEMEIRE PÖKÖTT VOLNA,
ÉS AZ Ő KEZEIT REÁ TETTE VOLNA,
MEGKÉRDÉ ŐTET HA LÁTNA-É?
(A közi könyvtárából mindig visszalopom ezt a tisztítatlan Károli Bibliát,
annyira szeretem, bár szinte olvashatatlan)
És fogalmaztam mindenkinek valamit, kézzel is. ("nekem személyeset írjál")
Esterházynak ezt:
"Fáradt? Nyugtalan?
Fessen Ön is olykor-olykor!
A legjobb kikapcsolódás!"
(Két hétig gondolkoztam rajta.) Ezt sütöttem el egyébként György Petinek is, itt
és most bevallom. Tudod, akinek a könyv végén említem új könyvét, hogy az
enyémnek feltétlen nagyobbnak kell lennie... Miklós rendületlenül számolja a tíz
csomag cukrát.
Hanem hogy ez a könyv így, egy ősz alatt összejött... Tényleg fantasztikus.
Címlapjára négy változatot készítettem, Miklós műhelyében kompjuteren fél óra
alatt megcsináltuk, szinte vita nélkül. A hátsó borítót is. Hogy kézzel írjam
alá, az utóbb jött, az ötlet. S harmadnap jöttem rá, szabadkézzel köré egy
vékony keret.
Az ábraanyaggal is meg vagyok elégedve. Nehezen indult a válogatás: szakmám
szerint én ÁBRAKÉSZÍTŐ vagyok. No már most, melyiket a kétezerből? Állati nagy
munka volt. Mert persze a lehető legtávolabbi pontján kezdtem a feladatot. Mikor
a nyolcvanas évek közepén kidobtam a fotónegatívjaimat, György Peti a földszinti
kukából visszahozatta negatívjaimat és a művész portréfotókat, kiállításmegnyitó
fotóimat kiválogatta. Anyámnak gyerekfotóim negáit adtam. Most ezeket
KÖLCSÖNkértem, s ami kellett, lenagyítottam, s napok munkájával a C. naplóba
besoroltam, fölkasírozva. Ebből az egész paksamétából kellett (lehetett) a
könyvhöz illusztrációt válogatni. Először 200-ra szűkítettem. Aztán százra.
Kiteregettem az egészet a műterem padlójára, ott bámultam, napokig. Jól eltelt
ez az ősz!
De öröm lenne hallani erről a te véleményedet! Te vagy a kötetzáró.
Na. Vacsora megvolt. Srégen szembe ülök egy igen helyes, szőke kismamával. Még
ez is. Szóba került, hogy netán együtt, a gyerekekkel, busszal Kékestetőre.
Lehet vagy 25 éves. Kérdezősködjek nála, mit szeret olvasni? Miki most a vacsora
után nyúzott, hogy a társalgóban birkózzunk együtt, hancúrozik ott most vagy
négy gyerek is, szülők körben feketézve trécselnek. Megtanítottuk a kismamát a
spanyol kártyajátékomra. Rögtön elmesélte, hogy neki két hete strúmaműtétje
volt. Csendben átadtam a terepet Mikinek, két fordulóját még kibiceltem, a
szomszéd bácsit is tönkreverte.
Egy éve mesélték, a Margitszigeti állatkert mellől vasárnap délelőtti sétán egy
család mellől elrabolták a legkisebb gyereküket. "Igen, láttuk, arrafelé ment
egy bácsival." Soha nem látták többé. Gyenge perceimben előjön ez a rémkép. A
legborzalmasabb történet, ami megeshet. Pár hónapja Miki is menekült negyedórát
egy bácsi elől. Késő volt, este. Nagyon intelligensen csinálta. Futott,
háztömböt megkerült, kereste az embereket. Kerülő úton jött haza. De mégis! Még
védtelen! Nem engedem képzelegni magam, de olykor mégis beúszik. S tegnap
valahogy vége rendezni tudtam. Emlékszel a József és testvérei II. kötetére?
Egyiptomból hazatér a tizenkét testvér, -József él! És el kell valahogy mondani
az agg atyának, s úgy, szörnyet ne haljon örömében. Megbíznak egy kislányt, aki
énekli:
Mert Isten emígyen eszelte ki
Hogy nagyapácskánkat rászedi
hogy az egész rabszolgának eladást Isten emígyen eszelte ki,
hogy evvel Izraelt megmentse az éhhaláltól. Legyen meg Isten akarata. Ámen.
Most belémnyilallt, két nap múlva festenem kell... Most lenne aktuális témát
váltani, hisz az ősszel alig festettem valamit, augusztus elejétől megfeszített
tempóban a könyv...
Más. Jajjj, lett egy igazi játékom!! A marha Szüts azt mondja, te, adok én neked
egy faxot, nekem kettő van. Mondom neki, baromi jó, vannak rajta gombok, meg
fölvillanó zöld és piros lámpák, két hétre jó lesz, aztán visszaadom. Már
faxoltam a polgármesternek, a volt miniszterhelyettesnek, egy barátnőnk
papájának, a kiadónak, a Hidvéginek Kossuth aláírással (kéziratgyűjtő). A kiadóm
elküldte a könyvből kiemelt portréfotómat egy aláragasztott újságcímmel:
Elfogták az uszodai szatírt! Mikicával le az ötödik emeleti folyosóra, mert ott
el van vágva egy mennyezet alatt futó telefonvezeték. Akkor az halott. Tizenhat
méter! Azzal átalakítottam a lakás telefondrótozatát. (A faxgépet telefonvonalra
kell kötni.) Ha férfi lennél, elküldeném neked a két telefon + fax kapcsolási
rajzát...
A te leveled írásán túl még egy programot irányoztam elő, alternativice.
Fölhoztam a Sherlock Holmest, angolul, szótárral, bár bíztam a Magyar Tud.
Akadémia üdülői könyvtárában is. Vagyok ennyire kalandvágyó. És bejött. Na, mi
ez?
"- Őnagysága, a szentpétervári követségi titkár úr!
- Ah! - Alfonsine most aztán üdvözlő mosollyal nyújtá kezét Jenőnek, aki azt
remegve fogadta.
- Csak tartsa Ön meg - súgá kegyteljes mosollyal Antoinette. Mely anyai jóság
kimélytelenségére Alfonsine hirtelen odaborult anyja kebelére - valószínűleg
arcának szemérmes pirulását takarandó. Jenő pedig sietett kezet csókolni leendő
napának, mire a Jenő homlokának egy csókot adott - hideget, mint egy fakép.
Alfonsine nem volt többé rábírható, hogy lesütött szempilláit felemelje, most
már vőlegénye előtt áll..."
na, könnyítésül, egy másik helyről
"Zebulon ezúttal nem jött egyedül. Magával hozta kisasszonyai egyikét: csinos
arcú fiatal leánykát, magasra nyúlt termettel. Kár, hogy nagyon fűzi magát, és
hogy nyers kávét szokott rágni, amitül fehérebb legyen...
- Aztán hallja, János (ez a hajdúnak szól, akit otthon csak tegeznek), mindent
jól lepakkoljon a kocsiról! El ne felejtsd iskátulát - hallja -, mert abba
selyemruha van. Aztán valamit össze ne törjön János, mert pofonütlek! - magát.
Ha, te, Karika! Nálad van a smukos tarisznya, akarom mondani, redikül? El ne
veszíts ütet, sok drága smuk van benne..."
még egy ötletem volt, a dedikálógép számára, ez saját fogalmazás, de sajnos túl
didaktikus:
Belső békéd másoktól függ,
vagy felnőttél már?
- kérdezte a mester
napokban reggel olvasom a napi igeliturgiát:
"Then they opened their coffers"
(a kofferjeiket[1], a három királyok)
Még mindig csak fél kilenc, este. Ámbár a szomszéd szobákban kisgyerekeket
fektetnek. Talán le kéne menni a játékszobába. Mikica hol lehet? Napi negyven
órában néz tévét. Szégyenkezem. Nincs kapacitásom sokat játszani vele, magától
pedig, hacsak nem gyerekekkel randalírozik - odaragad. Jó szóval magyarázom.
Nézd, ez passzív. Ez meg itt giccs. Látod? (látja.) Jószándékú, együttműködésre
kész. Dehát.
(megoldás: Kőszívű ember fiai. Nagyon tud írni.!)
Na, leköltözöm.
A fény itt erősebb, csak remélni lehet, hogy nem fog zavarni a szomszédból a
tévé hangja.
A festményeimet kis megfontolás után kb. valódi árukra áraztam
(száz-száznegyvenezer), s ezúttal Szütssel nyomattam egy táblát:
PICTURES CAN'T BE PERMANENTLY TAKEN ABROAD[2].
Még egy fantasztikus történet. Talán említettem neked, életem egyik főművének
tartanám, ha sikerülne Magyarországon újra kiadatni Strindberg Önéletrajzának
kilencedik kötetét, az Egyedül-t. Vagy tíz éve a Corvinánál már próbálkoztam,
most egy évig Lator Lászlónál feküdt, ígérte, segít kiadót keresni. Most
novemberben utazunk egy Volkswagen Passattal Bajára, a kiadóMMal, s mesélem, van
egy fiatalkori könyvélményem, senki nem ismeri... ebből tanultam meg egyedül
lenni és sétálni. Azt mondja, add ide. Egy hétre rá: Kiadjuk, jó!! S
csinálhatnál bele négy színes illusztrációt!
Ezt ugyan egyelőre nem érzem, nem tudom, de ettől eltekintve: nagyszerű!
Fölajánlották még, hogy a zsidó temető fotóalbumunkat is kiadják, a szinopszist
már át is vették, nem értem mi van itt, rákbeteg vagyok, és ők tudják, vagy mi?!
Holnapután festenem kell...
Hol lehet egy ilyen strúmaoperáció varrata. Valami illedelmes helyen?
Karácsony napján jegyeztem le a következő mondatot egy megvilágosodott percben:
Mi a legjobb?
Legjobb az, ha az ember valami kiállítási díjat vesz föl vidéken,
egy nyitva lévő fotóbolt közelében[3]
Megint és még mindig. A múltkor ugyanaz a visszatérő szomorú álmom. Hogy a
főiskoláról, az építész szakról kimaradtam, bolyongok a már félig idegen, kihalt
épületben. Majd valami reménytelen remény, hogy talán csatlakozhatnék a
többiekhez, mégis hozzákezdhetnék a diplomám kidolgozásához ...
anyám próbálta egyszer megfejteni, nem volt számomra meggyőző...
Hanem a Trabantom totálkáros lett. Én nem sérültem. Volt neki egy fura hibája,
ravasz módon csak olykor: fékje igencsak egy oldalra húzott. De hát mindig
rendbejött, a javító messze van, hol pénzem, hol időm nem volt. Hát, blokkolt
előttem egy japán kocsi, a Belgrád rakparton a Szabadság hídnál. Nem kellett
volna tennie... A motorháztetőm úgy fölgyűrődött, hogy fölállva rá, két lábal
ugrálva hajlítottam annyira vissza, hogy egyáltalán kilássak a kocsiból. Motorja
működött, csak iszonytató erős zajjal. Na most, a szükség nagy úr. Valamit
muszáj volt elintéznem, másnap így mentem át a Körtérre. Kicsit (nagyon)
szégyenkezve, az alsó rakparton. Mit mondjak, sikerem volt. Egy munkásokkal teli
mikrobusz lelkesen integetett, s kerülgetett, előre-hátra. Hálából egy piros
lámpánál ráléptem a gázra (kuplunggal, vagyis álló helyzetben), mire
földübörgött, mint egy repülőgép...
A biztosító tizenkettőt fizetett, és ötért eladtam a roncsot. A megmaradt
elakadásjelző háromszögemhez a roncstelepen vettem még egyet, s többnapi
munkával összecsukható vakuállványt csináltam belőlük. Autóm ugyan most nincs.
A vakuállvány viszont kell, mert márciusra nyílik Kecskeméten, a Cifra Palotában
a Kortárs múzeumunk, amit én találtam ki.
Ehhez most majd Miklóssal nekünk kell a katalógust összeállítani, s előtte az
anyagot festőbarátainknál kiválasztani (zsűrizni). A legjobb hát, ha rögtön
viszek fotóapparátot, a kép majd kell a katalógusba. Csak autó, sajna, kéne
előbb-utóbb... Majd talán a Pollock Alapítványtól...? Fél éve levelezek (újabban
faxolok) velük ezügyben.
nehezedik a gépírás, egy ártatlanszemű négyéves kislány ideül az üres szobában
velem szembe, rám nézve tekergeti a fölhúzós kiskacsáját és mosolyog. De most
hangosan elkezdte konferálni is, látva, hogy fölpillantok...
Szóval rengeteg pénzt kaphatok, akár. Zsófi lányom már nagyon fészkelődik. Már
megkérdezték a Kata fizetését, három évre visszamenően, és hogy mennyit költünk
évente tisztítószerekre. Most, játékból faxoltam nekik, hogy az autóm összetört,
és hogy Mikica fogszabályozójára a fogorvos százezer forintot kért - a harmadik
kezelés után... Mire azonnal válaszoltak, újabb kérdések és igazolások...
Leginkább egy notebook-ot vagy laptopot szeretnék venni... Tudod mi az?
hordozható szövegszerkesztő kompjuter. Persze az égvilágon semmi szükségem rá.
Talán opuszjegyzékeimet beletáplálhatnám, hogy egyszerű legyen mindig naprakész
lenni, és mindig legyen duplum (hagyatékként a Nemzeti Galéria Adattára
számára.)
na, most elmenekülök az ártatlanszemű elől...
Kata fél, hogy Miki unatkozós lesz. (Más véleményen vagyok.) Persze van, amikor
egyedül unatkozik. Most mindezt elmondtam neki, megoldásként ez jutott eszembe,
milyen egyszerű. Megértette. Persze.
Egy itteni kisfiú mondja: Miért temetik a skótot hegyoldalba? Mert ott a
temető... Miért iszik az indián pöttyös bögréből? Mert szomjas...
Sikerült (a harmadik) éves uszodabérletet megvennem, a Szt. Lukács Gyógyfürdőbe
(illetve gyógyteába, amikor 28 fokosra sikeredik a víz). Ugyan január
másodikától nem tudok járni, arcüreg meg torok, de azért most is ODA TARTOZOM.
Az egyik klubtag egy bécsi könyvtáros kongresszusról tért haza (nem láttam Önt
egy hétig!), s meséli, a konferencia fő eredménye az intézmény nevének
megváltoztatása volt: Osztrák KÖNYVTÁROSNŐK és Könyvtárosok Egyesülete...
Egy másik a zuhany alól átszól: olvastam az új cikkét. Uccellot a szürrealisták
elődjüknek tartották! (Azt hittem, ez az én találmányom)... folytatja: én meg
most Daliról írtam... majd hozok egy példányt, az Élet és Tudomány, 44-es szám.
A harmadik meg: Maga szobrász? Leöntöttem valami higitóval, egy kis mészkő
szobrom van... (megbeszéltük)
Egy nyugdíjas vezérkari ezredes pedig nyolcvan fölött, még sose szólt hozzám,
kidugja a fejét a medence közepén (ez szokásellenes), és kérdezi: Igaz, hogy
maga képét 140 ezerért árulják?
Van egy ügynök is, aki igen szellemes kerítésdrót-feszítő csavart akarna eladni
Magyarországon. Van, akivel az MDF-piac dolgait beszéljük át (tudod mi az?
Magyar Demokrata Fórum, kormányzópárt, a piacmaffiák, árfelhajtók
kiküszöbölésére közvetlen termelői piacokat szervez, hétvégéken.)
A télikabátomat viszont lehúsleveseztem, tartósan, kétoldalt. Merthogy az
ételhordóból odalötykölődött. Kata észrevette, nem szereti. Most, (végszükség,
női szemmel), anyám vett egy másikat, de rövidebb öt centivel. Térdem fázik a
hajnali misén. A kabát két alsó csücskibe ugyan varrtam egy-egy zsebet, s 120
mm-es kapupánt csavarokat (anyacsavarral együtt) tettem bele, de így se jó. Az
anyák különben pár naponként lecsavarodtak, rejtély, hogyan.
Paula varrt már bele bélést. Ámbár az is rövid.
Tíz óra, én ugyan bírnám, de Miklóst ágyba kell kanalazni.
Szia!
Deske
kezded-e már házasságoddal elhagyni okosságosságodat,
evezel-é már a bölcsesség felé?
1993.I.21. J-14 C.3849
Szia J!
Márai "Ami a Naplóból kimaradt 1945-1946"... az én naplóm jobb. Eddig lenéztem,
rossz életválaszai (és öngyilkossága) miatt, felnőtt ember nem acsarkodik: Ma
már inkább szánom, ezt a terhet kapta.
A könyvből:
"Igen, unom az írást, pontosabban unom magamban az írót. Mit tudnak az emberek
erről? Az írás, mi az? Nemcsak zseniális villanások, legkevésbé az! Vakarózás,
felkelés, lefekvés, dünnyögés, a test indulatainak stimulálása, majd
kifárasztása, hogy valamilyen alkalmas hőfokon végre dolgozni tudjunk, állandó
készenlét, egyfajta gengszterség a világgal szemben... Mindez fárasztó lehet,
egy ember számára, aki ezzel 'együtt él'. Az én számomra is fárasztó, írónak
lenni. Unom az írót, ezt a beteges alakot, vad és könyörtelen akaratával,
szándékával..."
Kata egy hírrel feldúltan ért haza. Pár éve a Pasaréti ferenceseknek
ajándékoztam egy keresztút grafikasorozatot. Állítólag utólag rájöttek, hogy nem
tetszik nekik, s a táblára egy marosvásárhelyi festővel (ó, Erdély) RÁfestettek
egy másikat. Nagyot nevettem. Szegények. Akár perelhetném őket-
Mint minden fiúgyermeknél, zseblámpám tárgyaim között hercegi rangú volt. Talán
már harmincéves is voltam, amikor kirakatban megláttam gyermekkori álmomat, egy
Igazi Katonai Színváltós Elemlámpát, Térképolvasóval Is Fel Volt Szerelve.
Csendben feküdt évekig asztalomon, időnként rápillantottam. Néhány év után
takarítónőnk ellopta. Így még jobb volt. Egy Volt, Igazi Elemlámpa tulajdonosa
lettem, talán ez a forma volt az ideális. S mit hoz a sors? Mikicával sétálva a
havas Hármashatárhegyen, egy leégett és elhagyott koldusfészekben, szétesve,
több darabban, egyebek mellett...
Itthon megjavítva, összeállítva, LEZSÍROZVA, csak a színváltója nem volt meg
neki. Mikica kért tőlem színes fóliadossziékat, s mire délutáni álmomból keltem,
a lámpa hibátlanul, tökéletesen színváltós.
*
Újságcikk a nagy egyezmény megkötése másnapján: 93/1/3 "Folytatódik a
leszerelési hajsza"
*
Mikica: "surranás, vagy mi a Balatonon. Ja, nem, rianás..."
*
1983-as világsummám:
"Vannak jó és vannak rossz dolgok. A jó dolgok Istenhez vezetnek"
És a korrekció, kb. 85-ből: "A dolgok semlegesek (beleértve a
villamos-szerencsétlenséget is) és minden alkalmas arra, hogy Istenhez vezessen.
Rajtam múlik"
*
A megjelenő C. Naplóm elé egy másik mottót is megfogalmaztam, de Robi szerint
egy maximának tökéletesnek kellene lenni.
"Őszinteség? Nem létezik. Ami van: keserves harc érte, minden pillanatban..."
*
Találtam egy fecnimet 92. november 14-éről, mit csináltam aznap:
2,5 perccel hosszabb úszás véletlen, annyira belefelejtkeztem a vakuállványom
tervezésébe
takarítás (szombat van)
elmaradt nagyítások a könyvhöz: Körtér éjjel, stb.
vakuállvány megépít, szétszedhető-, hordozhatóra
új kabátom alsó, első csücskeibe súlyoknak zsebet varr.
(hogy a hajnali misén ráboruljon fázós térdemre)
Zsófi galériája szétszedése után a maradék faanyag rendbe, szögtelenítés stb.
levél Mester Ildikónak, hogy a Magyar Naplóban publikálandó cikkében már
szerepelhet a kecskeméti múzeumalapításom, mert megjött a bírósági végzés,
bejegyzése az Alapítványnak. (Kecskemét kérte, addig ne publikáljuk)
Magyar Naplónak a rólam cikkhez - reprók nagyítása
Szegedi-Maszáknak a két Vaszkó repró dia visszapostázása (a Vaszkóról írt
cikkemhez kaptam kölcsön)
telefonok autóvásárlás, roncseladás ügyben
Miki egy gyönyörű pasztellképét bekereteztem, ágyam fölött most.
*
Vagy húszéve hetente ülésezett nálunk egy kis csapat. Dobszay vezette, Kata is
benne volt, én nem. Egy akkortájt kiírt pályázat kapcsán újrafordították a 150
zsoltárt, igazi tudományos szakapparátus háttérrel, hozzávaló műveltséggel...
Egyszer évek múlva Kata könyvei közt megtaláltam sápadt írógép-másolatos
példányát, ott porosodott. A pályázaton nem fogadták el annak idején. Most
húgom, kiadta, mit neki. "A Bélháromkúti Bencés Apácák Kiadványa". Zseniális. A
"Bélháromkút" gyönyörű, ilyen szerintem nincs, ő találhatta ki.-
Meghívtak egy önálló kiállításra (alvásidőmben, interurbán) Csongrádról. Teher,
de feladatom.--
Tegnap rájöttem, ez lesz a naplóm továbbírásának optimális formája: levél.
Szerkezetesebb, van helye a személyességnek, jobban az iróniának. Csak Spiró
figyelmeztetett: a szövegképet tagolni kell. És ez is belefér, hogy nem
válaszolsz... Mint Mikes Kelemen. Most kitaláltam, maradjon ez a második írógép
így, befűzve az asztalomon, a félig kész levéllel.
11 óra. üveges szemmel tántorgok a kép előtt, háromszor elalszom egy-egy
percre-—
Fél egy, összekalapáltam, kész, jó. Ámbár ez egy másik, tavalyról félbemaradt
(A/92/31) Még gyorsan beüvegeztetem, kell neki (nekem.)
másnap, péntek, jan. 22
Telefon a Kiscelli Múzeumnak, szükségünk lenne ősszel egy alibikiállításra a
Kiscelliben, így tudnánk katalógusra pénzt kérni. Egy katalógust csinálnánk a
kecskeméti és a pesti kiállításnak. Földes Emilia válasza: az idei kiállítási
rend persze már rég lezárva, de érti, hétfőn visszahív, mit lehet tenni. Ettől
visszahatólagosan hanyatt estem. Egész életemben ahhoz szoktam, ha kiállítást
kérek, tán egy év múlva válaszolnak-
Szombat,
indulunk mindjárt Miklóssal Kecskemétre, a múzeumunkba meghívott Molnár Péter
anyagát kiválasztani, zsűrizni. Viszek diktafont, útközben összeállítjuk a
FIDESZ árnyékkormányának kulturális programját. Illetve a képzőművészeti
állásfoglalását. Már csináltam előre a témát áttekintő egy 96 rubrikás
táblázatot. Azért tudom a számot, mert eredetileg a kitöltendő helyeket csak
beszámoztuk.
A diktafonhoz a tartalék elemeket egész éjjel töltöttem.
Reggeli ima. Chambers: "Ne foglalkozzunk életünk csak szomorú vagy csak örömteli
részével. Foglalkozzunk velük egyszerre (minden javunkra szolgál. Róm 8/28).
Évek előtt beírtam a bibliámba. Érdekes, csak most ütött igazán szíven. A
morális summázatának is tekinthető. Páter Pio: "Az erő a lemondásból jön". Ilyen
egyszerű.
Amikor megkaptam a nyelveken imádkozás adományát, dicsekvésből egy mondatot
elküldtem húgomnak, Salzburgba. Onnét tudom, hogy akkor az héber beszéd volt.
Mostanában, ha valamire, primitív néger nyelvre emlékeztet. Furcsa
dallamosságával. Gyakran képzelem magam ilyenkor őserdőbe, valami nagy-nagy fa
tetejébe jelződobommal, amint fölfelé vagy távoli hegyeknek üzenek...
Kutyánkkal is nyelveken beszélek, szabad, tudom, Tamás atyától.
szia:
1993.6. J-15 C.4034
Hahó Jé!
Gábor hallotta, hogy babát vársz?! Kiváló! Szeptemberre?! Új Fioretti-tag?! Pár
napja született egy Évánk, Ernő és Ildikó közös szüleménye. Tán másfél hete
pedig (7 éves gondolkodás után) Lovas Andris és Ági esküdtek György atya előtt,
az újjáépített Ferences templom szentélyében. A misekönyörgéseket a Fioretti
mondta, az egyik: adj humorérzéket a házasságukhoz.
Pár hete egy szombat éjjel a helybéliekkel együtt virrasztott a Fioretti
Pannonhalmán, Anzelm hívott le. Távolabbi szándéka evvel végzős diákjai
összeismertetése velünk, ha netán Pesten közösséget keresnének, vagy bármi
segítség kellene. Én még két órát is tartottam diákjainak. Egyet a "szakrális
művészetről". Ezt tréfával kezdtem, hogy mivel ilyen nincs, jöhet a következő
kérdés. A másik előadáshoz több energiát, és bátorságot kellett összeszedni.
Fölajánlottam Anzelmnek, hogy beszélnék saját onanizálási tapasztalataimról.
Arra gondoltam, nekem milyen iszonyú segítség lett volna erről tisztességes
információkat kapni. Azzal kezdtem, hogyha vidéken dolgozom, a mai napig
művelem, s hogy lelkivezetőm szerint lehet, hogy evvel Isten - hogy nem veszi el
a bűnt - alázatra akar szoktatni. És aztán két gyakorlati kérdésről: az egyik,
hogy a bűn mindig egy intenzív önsajnálattal kezdődik, s hogy ez ellen teljes
fronton, folyamatosan kell küzdeni. A másik: hogy a bűnben használt vágykép
irányulhat konkrét személyre is, vagy elképzeltre. S az előbbit károsabbnak
tartom. Ami igazi lett volna, beszélgetés ugyan nem jött létre utána, csak
egy-két óvatos kérdés, nem baj.
Kata pár heti huszáros tempójú munkával, mindent félretolva, beadta a
kandidátusi disszertációját. Volt egy régi dolgozata, azt írta át. Szép feketébe
be is kötötték már, arany betűkkel, öt példányban. Védése: ősszel.
Zsófi osztályfőnöke az évnyitó szülői értekezleten egy mellékmondatban
megjegyezte, hogy az a gyerek nem bukik meg, amelyik szülője év közben tanári
fogadóórán érdeklődik. Megtettem.
Még téli levelemben írtam neked a pasarétiek által átmázolt keresztutamról.
Végül rászántam magam egy újságcikk megírására. Hogy mennyi eredménnyel, a
következő hónapok fogják megmutatni. Pannonhalma most készül fölállítani egy
művészeti bíráló bizottságot. Rám ott néhányan kissé ferde szemmel néznek/tek,
úgyhogy bölcsen engem nem tettek bele. Sok a giccs, ott, a házban.
A cikk,- 96.3.20., Népszabadság:
EGY KÉPROMBOLÁS ÜRÜGYÉN.
Kilencedik éve vezetek egy ferences szellemiségű imaközösséget. Nem az egyházat
támadom. Hanem egyházam némely csacsiságát. Ami különbség.
Először a történet. 1989. februárban meglátogattam a pasaréti ferences rendházat
azzal, hogy szeretném egy most készült keresztút - grafika sorozatomat nekik
adni. Megköszönték. Az ajándékot fogadó atya a kispapok folyosóját tartotta
alkalmas helynek az elhelyezésre. Most januárban arra jártam, a tizennégy keret
a helyén, munkámra azonban egy jámbor piktorral, egy minden bizonnyal sokkal
könnyebben befogadható képsorozatot festettek. Nem tévedés, rá az én képeimre,
egy táblát kiemeltem, elöl az új kép, hátul az én opuszszámom. Ennyi a történet.
Gondoltam, megkeresem az atyát, de letettem róla. Egy több százezer forint
értékű műben hatvan forint értékű falemez alapanyagot látott, mit kérdezzek
tőle?! Hogy mitől ez az elvakult pusztítókedv? Hogy miért nem tette föl a
padlásra egy dobozban, ha az ő hitéletét zavarta a látvány?! Tartott azóta vajon
lelkiismeret - vizsgálatot? Évtizede tűnődöm az evangéliumi példabeszéden, a
balga szűzek történetén, akik a vendégre várva nem gondoskodtak olajról a
lámpásukba. Miért ítéli el Krisztus őket, hát bűn lenne a butaság? Ma ezt így
értelmezem: igen, némely formája bűn. Amikor az ember egyetlen fonalat követve
(harag, lustaság stb.) minden mást számításon kívül hagy. Nem gondol se
Istennel, se emberrel, sőt önmagával is csak fogyatékosan. Ezt hívják
szeretetlenségnek.
Gondoltam, pert indítok ajándék méltatlan kezelése és szerzői jog megsértése
miatt. De kinek mi haszna lenne belőle? Felejtsük el az egészet. De mégsem, nem
tehetem, éspedig nem csak az esetleges többi művész, de az egyház miatt sem.
Nézzük az egyház felelősségét, túl az elkövető személyén. Egy másik kolostorban
két éve egy hanglemezgyűjtemény több tízezer leírókartonját dobta valaki a
szemétre a gyűjteményt létrehozó atya távoztával. A kérdés itt is az, hogy egy
szerzetes egyedül hogyan kerülhet ilyen döntéshelyzetbe? Hol van ilyenkor a
közösség kollektív bölcsessége? Egy kolostornak természetesen lehet más
értékrendje, esztétikai rendje, mint a külvilágnak. Illetve, csakugyan lehet-e?!
Ha a környezetére, tágabb értelemben a társadalomra hatni kíván, ha téríteni
akar, ha nem az elzárkózás útját választotta - nem kell-e figyelembe vennie az
őt körülvevő város, az ország, és - bocsánat - Európa normáit?!
Mégsem tudok valami halvány rokonszenvet megtagadni e képromboló atyától. A
pusztító kedvétől. Ugyanis baj van az ajándékozások, és általában a műtárgyak
körül. Pannonhalmán odasúgják nekem: " ez a szobor itt marad, amíg a művésznő
él. Nem tudtuk visszautasítani." Több katolikus gimnáziumban láttam a minden
szakmai önkontrollt nélkülöző Prokop páter festményeit, tömegével. Ajándék.
Zavartan széttárják kezüket a befogadók, mit csináljanak vele. Az újonnan
megnyílt Gellért-hegyi sziklakápolna: ilyen szerencsétlenül izléstelen tárgy- és
műtárgy együttes csak ajándék lehet. Gondolom, a pénzbedobós, elektronikus
gyertyaautomatát nem a pálos rendi atyák fabrikálták. Vagy, vissztérve
Pannonhalmára, mit lát a bencés gimnazista? Egyebek mellet egy félgiccs
Mária-szobrot, hátul beépített villanykörtével. (A Keresztény Értelmiségiek
Szövetsége művészei delegációjának ajándéka abból az alkalomból, hogy
felajánlják szolgálataikat a milleneumára készülő kolostornak.) A
diákkápolnájukba pedig egy túlformált, álnépi faragványegyüttes került, oltár,
tabernákulum. Egy helyét fölmérni alkalmatlan fafaragó ajándéka. Sorolhatnám.
Mit lehet itt tenni? Egy éve szóltunk Asztrik főapát úrnak mindezekről:
Pannonhalma ezer év alatt fölgyűlt műkincsei között, ha minden huszadik műtárgy
gyenge, vagy giccs, azt a hozzá nem értő turisták és a diákok számára hitelesíti
a mellette álló másik tizenkilenc. Javasoltuk akkor, és javaslom most is:
független szakértők meghívását, foglalkoztatását. A fölkérés szempontja ne az
legyen, hogy bár "nem jó művész, nem igazán jó művészettörténész, de keresztény,
hát ő a mi emberük." Szükség lenne egy negyedévenként összeülő bizottság, vagy
akár alkalmanként meghívott néhány szakértő bevonására. Zsűrire, amit egyetlen
közösségi, vagy templomi térbe szánt, vásárolt, megrendelt, vagy ajándékba
kapott műtárgy se kerülhetne meg. Egyetlen lágyszívű és hozzá nem értő atya sem.
Sőt, ez megkönnyítené az ajándék visszautasítását is: "Kedveském, ez gyönyörű,
azonban én egyedül nem dönthetek..." A giccs ugyanis sajnos akkor is
káromkodásként hat, ha a Keresztenfüggőt ábrázolja. Ha alkotója jószándékú is.
Megtévesztő, hogy a giccs is hordoz igazságot, sőt, szerintem, az igazságok
halmaza. Az igazságok RENDJE helyett.
Tudjuk, látjuk, egyházunk - és nem csak a magyar - a múlt századdal kezdődően
reménytelenül lemaradt az értékes művészetek befogadása terén. De hívő ember ne
használja a "reménytelen" szót. Kezdjük el, amit lehet. A Magyar Püspöki Kar. A
tartományfőnökök. A plébánosok józan önkorlátozással. A katolikus oktatás.
Lépésről lépésre.
El kell indulni.
1993. március.
u.i.: Ezt a cikket eredetileg a katolikus Uj Emberben szerettem volna leközölni.
Nem rajtam múlott. Talán az örökölt szemlélet, hogy amiről nem beszélünk, az
nincsen is. És: aki a pártot bírálja, az a nép ellensége?!
Tökéletesen és hiánytanul taknyos vagyok. Az elmúlt másfél napban kb. 40 órát
aludtam. Egy 4x4 méteres meszelt falú kis szoba, ajtaja a rétre nyílik, pár
kilométerre a horvát határ. Arrébb egy nagyobbacska ház, műfordító barátomé,
délelőtt a fűlocsoló berendezését szereltük össze. Süt a nap, a horizonton
fenyves hegyoldal. Kata engedett-küldött le nyár előtti pihenésre ide, kezdett
már semmi sem működni nekem otthon, délelőttönként is aludnom kellett. Ezen a
fűlocsolón félkör, kör, négyzet és téglalap spriccelési formációt is be lehet
állítani, amit a fű csak kíván. És zümmögésétől nem hallani be a nagy házba a
gépelésemet. Idén nyáron Robi egy természettudományos munkát fordít le, az
ősrobbanástól az ember megjelenéséig.
Na, most előveszem papírfecnikkel teli dossziémat, alkalmadból. Az első cédula:
"Ha bennszülöttek között vagy építész - sár, faág és pálmalevél áll
rendelkezésedre. Abból kell JÓ házat csinálnod."
Ez Jánossy György építésztanárunk 30 éves mondata, most 70 éves, és egy
tisztelgőkötetet állítanak össze volt tanítványai. Eredetileg ezt a gondolatot
szántam nekik. De aztán eszembe jutott egy keményebb:
"aki nyafog, gyanús."
Még ez is márciusi följegyzésem: "Öregszem. A tévében a velünk készült interjú
helyett a Kojakot (detektívtörténet) néztem meg, a másik csatornán."
Ez még kecskeméti ügy, megnyitották a kiállítást a Cifra Palotában, amit tavaly
óta szerveztünk: 8 festőt meghívva, fejenként 5 képpel, a kiállítás teljes
anyagát a múzeumnak ajándékozva. Ők viszont vállalják, hogy három éven belül
beépítik az épület padlásterét, s ott állandó kortárs gyűjteményként a teljes
anyagot kiteszik. Ehhez egy alapítványt kellett létrehoznunk, bírósági procedúra
stb. lassú, de meglett. Miklóssal gyanítjuk, hogy nem lesz az építkezésből
semmi, de hát ez egy későbbi történet (lesz).
Olvasom Kosztolányi Dezsőné visszaemlékezéseit. Persze abszurd és intim dolgokat
mesél, őt jól meg lehet ismerni - mit lát egy asszony egy költőből. Hogy hány
nyakkendője volt, késett az ebédről. És egy idézet: (K.D.):
"A költőnek sok édességet kell ennie."
Na.
Véletlenül a múlt héten meg József Attila Juditja könyvét néztem, ugyanilyen.
Valaki azt mondja, végig hazudik. De egy igen figyelemre méltó részt elkaptam
azért. Attila becézi, valami idegen szóval, s elkezd dühöngeni, hogy nincs ennek
magyar megfelelője. S egész délután ezt a gondolatot forgatja, hogy persze, ezt
Ady se tudta volna megcsinálni... és keresi a szót, a kifejezést. Magyarul:
egész délután keményen dolgozott egyetlen szón. Más szemmel nézem most, valóban,
milyen hihetetlenül pontos!
A csodálatos színváltós katonai zseblámpámat kitettem a kukára. Mikicát előzőleg
még megkérdeztem, kéred-e? azt mondja, nem, ez neked nagyobb öröm, tartsd csak
meg...
Kecskeméten csak összehoztam 28 képet. egy híján már kész is vannak. Semmi újat
nem találtam ki, mondják is nekem, hagyd már ezt... Csináltam neki gyönyörű
kereteket több napi munkával, s most először sikerült valóban koromfekete
festéket szerezni ehhez. Még üveget bele, s aztán a képeket. És mind döglöttek
voltak... Nem számoltam vele, hogy a festés közbeni próbakeret színe sápadtabb
volt... most ezeket is mind vissza kellett festeni fakóbbra...
Tudod miért nincs II. Erzsébetnek Váli képe?! Jártak nálam hárman, az angol
nagykövetségről, hogy a látogatás alkalmából itt egy kiállítás, és hogy vásárol
is, hűha. Nagyon értő szemmel válogattak, közben megjegyzik, hogy a vételárból
kérnek fölajánlani 20 százalékot valami beteg magyar gyerekek javára. Már ez nem
tetszett, mondom, idén eddig egy eladásom volt, én ebből élek, a 20 százalékot
én a vételáramhoz hozzácsapom. És hogy mennyit kérek? Normál, itthoni kiállítási
árat, mondom, a választott képért 170 ezret. Hogy ők 50-70 ezer körül
vásárolnak. Így aztán nem szerepeltem...
Miklós megjegyezte, most már tudom, mitől olyan gazdag a királynő...
üveggyöngyért a négerektől aranyrögöt, mi...?!
Olvasom Teréz anya élettörténetét, egy albán pap írta.
"adni kell egymásnak, adni, adni, addig, amíg csak fájni nem kezd... a szeretet
akkor igaz, ha fáj..."
Igen tiszta és racionális gondolkodású nő. Több beszédét teljes egészében
közlik, s ebből kiderülnek visszatérő, kedvenc gondolatai. Bölcs, mert ismétli
magát. Érdekes, a természetes fogamzásgátlásra intenzíven tanítja a rendje
Indiát. Külön van több "haldoklók háza". Rómába is hívta őket a pápa, pár éve
nálunk is itt vannak, gyönyörű. Régóta forgatom a fejemben, a Koldus Keresztút
egy másolatát nekik kéne adni, abba a terembe, ahol a koldusaik, csöveseik
ebédelnek... Te láttad még azt? Igen, persze, hiszen nem nagyon tetszett
neked...
Itt a következő cédula: "Kosztolányi agonizálása - és a tévében a gumimacik
kalandjai." Mikica behívott maga mellé a kerevetre. S a két élmény két perc
különbséggel. (Előtte a feleségét olvastam, mármint a Kosztolányiné könyvét.)
Nehezen emésztek ennyit, ilyet egymás után. Az élet nem megoldható. Nagy
tanulság, hogy a következő fél óra viszont: igen. Mázli.
Délután vége felé van, a nap most betűz ebbe a házikóba (ámbátor meszelve van),
s lábamat melegíti. A két parasztszéken keresztbe fektetett deszkából álló
íróasztalomat egészen az ajtóhoz húztam, mert az egyetlen ablakocska kevés fényt
adna. Így most küszöbömig bejön a fűszőnyeg, tőlem fél méterre, ahogy Pilinszky
javasolta küszöbünkig engedni az univerzumot... Neki sikerült is.
Egyik hajnali misén mostanában váratlan vendégek: három apácácska beült az első
sorba. (Én a másodikban ülök jobbra a szélén, kilenc éve.) És nem tudtam a
szemem levenni róluk, elment az egész figyelmem. Fehér főkötő, valami fekete is
talán, s a ruhájuk: rózsaszínbe hajló meleg szürke szövet, valami leírhatatlanul
gyönyörű színárnyalat. Ez pofátlanság. És újra meg újra próbáltam a színt fejben
kikeverni, és nem ment! Olvasom időnként ezt az angol Sherlock Holmes-t, annak a
címlapja valami ilyen színű angol szövetminta. De rózsaszínebb.
Ismered ezt a kifejezést? Zsófi hozta a családba: "agyilag zokni"
Mikica megjegyzi, hogy azért jó az anyu főzte gombóc, mert ő beteszi a fahéjat a
tészta közepébe. Ez a fiú már többet tud nálamnál a világról...
Minap Mikica éjjel fél háromkor sírva ébresztett, hogy nem találja a térképen
Pákozdot. Akkor jutott eszébe egy elmaradt lecke... Boldogan segítettem, minden
előző napi rosszkedvemet elmosta.
Zsófi két terráriumnyi egerei közül a néhány élelmesebb állandóan meglógna. A
múltkor egynek sikerült is. (Téli pulóverjeink között lakik azóta?) Most
segítettem neki az üvegdobozok szellőző tetőlefedését megoldani, túljárva az
ugrálós egerek eszén, ami igen nagy szó.
Uszodai hírek. Öltözés közben megismerkedtem a Hadtudományi Könyvtár
igazgatójával, sikerült két igen jó képemet rátukmálni (az olvasóterembe, két
Nagy István és egy Mednyánszky mellé) s egyet ráadásként a lakására. Ez
utóbbival nincs megelégedve, szeretné visszacserélni. Ő választotta, de túl
sötét a lakása, s a kép halvány.
Van egy nyugdíjas tüzérkapitány is, parasztfiú, hetvenedik éve felé. Hallanod
kellene, ahogy az élcelődő piszkálásokra válaszol. Én embert még ilyen
szeretetteli-jámborat nem láttam. Nincs az a mondat, ahol bármi vádra ne tenne
rá egy lapáttal maga ellen, humorral. Mindenki nagyon szereti.
Hanem a Lukáccsal rézsút szemben volt egy vendéglő, egy óriás vasgolyóval most
lerombolták. Fantasztikus tempóban horvát vendégmunkásokkal, szombat-vasárnap is
dolgozva, irodaház épül a helyén, ügyes forma, alkalmazkodva Óbudához, az
utcafront felől csak mintha kétszintes lenne, tornyoskákkal, meredek tetőkkel,
manzárd ablakokkal. Vasbeton szerkezetű, statikai megoldásait időnként
átbeszéljük egy öreg műegyetemi tanárral a zuhany alatt. Nem vagyok megelégedve
a szerkezet tisztaságával.
A fél óra alatt 1050-1300 métert úszom. Onnét tudom, hogy márciusban kézhez
vettem a megpályázott amerikai ösztöndíjat, s az összetört Trabant helyébe
vettem egy hatéves Ladát. Így időnként el tudtam járni Kecskeméten is reggelente
az uszodába. Ott igazi, 50 méteres medence van, habár kicsit hűvöskés az elején.
5000 dollárt kaptam. Adósságokon, napi rezsin túl kitelt még belőle 40 ezer
forint Katának, két versenybringa a gyerekeknek, s Zsófinak egy nagyobb tétel
ruhára. Ennyi. Meg persze anyagraktáram egy-két évre feltöltve. A C. Napló
könyvem egy fillért nem hozott, de ez így is boldogság. Hanem a következő
könyvem a téli könyvvásárra fog kijönni, már van rá minisztériumi pénztámogatás:
amit tíz éve fotóztunk ketten, a régi zsidó temetők album! Szüts fogja a nyomdai
előkészítést csinálni, ahogy a kiadó szerint jó drágán. Fenntartásaik
kölcsönösek. A készülő Strindberg kötethez pedig rajzoltam három
műteremrészletet. A vacsoránál kétségbeesetten mormogtam, honnét veszek én
utcarészletet?! Miki mondja, de apu, a szobámban van egy ilyen rajzod! Tényleg
volt, vagy 30 éves, Veszprémből... meg rátévedt a szemem egy Párizs-fotómra...
szóval összejött a századfordulós Stockholm külvárosi utcája, utcái... hat rajz,
Szütscsel kiválasztva a 17-ből. Már le is adtam a színes diapozitívjeit. Az
eredetieket meg keretbe, üveg alá.
A napfény gyengül itt a lábamnál, papucsban vagyok. Alkonyodik. Fél nyolc,
házigazdám valahol vendégségben kazlat rak, vagy talán farönköt aprít. Szigorúan
csak délelőtt fordít, ebédig.
Megpróbáltam beleszólni a világ dolgaiba. Elmentünk a főpolgármester helyettesi
hivatalba, informálisan, beszélgető stílusban próbáltuk rávenni őket,
önállósítsák a Kiscelli Kastélymúzeumot, mert most az a Budapesti Történelmi
Múzeum vakbélnyúlványa. De sajnos nem megy. Pedig Szüts mág nyakkendőt is
kötött. Igaz, újabban többször, azt mondja súlyos ezreket ér egy tárgyaláson, a
honor megállapítás hátterében.
Viszont ötödszöri kísérlet után sikerült kidolgoznom a gombostűfej meghajlítás
hibátlan technológiáját. Ugyanis szégyen, de elveszett a szálkahúzó garnitúrám.
Nomármost, a tű végén egy milliméter átmérőjű kampónak kell lenni, azzal kell a
szálka alá beszúrni, majd beleakasztani. Ha szükséged lenne rá, a módszer a
következő: a tűfej hegyét gázon tüzesre izzítod, majd egy picit ráütsz egy kis
kalapáccsal... milyen egyszerű... így utólag... , rögtön tartalékot is
csináltam. A család szálkaügyben hozzám jár.
Erzsébet kolostorépítkezése jut eszembe. Végül is egy előregyártott elemekből
álló, de erre tervezett finn faházat vesz meg, vagy 600 négyzetméter, emeletes.
Valahol Nagykanizsa környékén, ha nem keverem a városokat. Ugyanis a
Bélapátfalva végleg befulladt. Kiderült, mellettük egy kőtörő üzem főleg éjjel
tör követ, nagyokat. Tücsöknek közben lett újra egy jelöltje, most kérdeztem
felőle, elment. Így megint egyedül van. Imádkozunk értük (érte) is. Jé, már egy
órája egyáltalán nem tüsszögök. Talán a levélírás? Kéne enni egy kis kekszet. A
hangyák ellen a mennyezetgerendára akasztottam a nejlonzacskót. Mondjuk négy
darabot...
Nem, inkább átmegyek a nagyházba, valamit vacsorázni, ideje. Na, szia.
Megvolt. Lecsókolbász zsömlével, de fene a kapitalizmust, a margarin holland, a
mustár pedig német. Csak a főzőkolbász a régi, a kétforintos.... mennyi lehet
most az ára? Hatvan forint? Húsboltba nem járok.
Hanem cipőre kell váltani, papucs-szandálom már hideg. Húsz év után megint
vettem ugyanis egyet. Történet. Megünnepelni a disszertációja beadását,
napfényes délelőtt kimentünk Katával a Hajógyári szigetre. Óriáspark, ligetes
mezők, leheveredtünk, játszottunk egymással. Utána Kata lement a parti kövekre
napozni, én meg elaludtam. S ellopták fejem mellől a cipőmet. Benne a
slusszkulcs. Így zokniban, autómentővel a Széna tér melletti autószervizbe, ott
a Ladát lerángatják, föltörik, öt új zár bele, javítják, tizenötezer. Megsajnál
erre S. Nagy, s azt mondja, állom, vegyél egy cipőt magadnak. (Ernő itt hagyott
szandáljában jártam. Uszodai vetkőzésnél négy másodpercet nyerek, mert bebújós.
Vágó Márta azt írja József Attiláról: Nem bírta a feszültségeket, de a végsőkig
fokozott minden feszültséget magában."
Ballagok hajnalban a templom felé, s észreveszem magam, amint
- a kirakatokat pásztázom, közben
- egy leírandó mondatomat farigcsálom gondolatban
- miközben (D.-ért) a rózsafüzért mondom.
Mikica osztálytársával egy 16 zeneszámot lejátszó csodakarórát fog cserélni. Az
üzleti feltételek már letárgyalva. Most arról a csömörről beszél nekem, amit az
óra birtoklásának második hetében fog érezni...
Elmondom egy mozgalmasabb napomat, amikor nem festettem. Előző két nap: új
konyhaasztalt építettem, és a műterembe is egy új polcsort. Tehát
5.30 pici ima csak, mert
6-ra a kocsit a szervizbe, onnét
7.30 gyomorröntgen, mert akkor még azt hisszük, hogy szervi baj okozza
hullafáradtságomat,
8.15 vissza az autóért,
9-1/2 10 Lukács,
utána a kályha-párologtatóim számára egy asztallapot szerkeszt, közben
10-kor Katának S.O.S. xeroxáltatni kell, a beadandó kandidatúrához,
útközben a slusszkulcsaimat is lemásoltatom,
délelőtt műterem átrendezés befejez, nagy-nagy rend megint, kidobások (művészeti
könyveim némi malíciával a ferences kolostornak),
Csongrádi kiállításomra 25 kép kiválaszt, letisztít, becsomagol ötösével,
S.Nagy váratlanul délben följön, beszélgetünk,
Mikicával három kártyaparti,
egy levél: a Katolikus Egyetem Alapítványnak a tavaly nekik ajándékozott Nagy
Keresztutammal kapcsolatban,
levél egy pomázi műszerésznek,
S. Nagynak 11 repró fotóz,
közben egy ruhateregetés,
Délután: Sirius táskarádióm haldoklik, keresek számára szerelőt,
telefonok: Szüts, Mami 2x, Hadtört. Könyvtár ig., randevú megbeszél vele
keretezett grafikáim polcba besorol,
két keretezett rajzot az előszobába kiakaszt,
19.20 körzeti orvoshoz leletekkel: semmi bajom,
21. h. kiállításra küldendő anyag leadminisztrál.
A művészet mindig karambol, ha a társadalom felől nézzük.
Zsófi szeretne rólad egy pocakos fotót!
Gondolom, ahogy a csatahajókat szokták fotózni: oldalnézet!
93.6.1.
gondolunk rátok, kitartás,
ölel: Deske
1993.7.3-4 J-16 C.4052
J. Asszony!
remélem soraim jó egészségben találnak
hogy bírod?
a következő közösség-tagunkat?
mozog már egy ekkora emberke? megmozdult?
és a meleg?
most a kutya (55 kiló) föllökte a könyökömet. Sajnos rájött, mennyire
szakszerűen vakargatom. Pécs. Főiskolai osztálytársam csodaháza, csodakertje -
belsőépítész. Ki vagyunk csapva Mikicával nyaralásba. Mostanában semmit nem
bírok csinálni, lehetőleg délelőtt is alszom, az ébrenlét enyhén kábult
vakaródzás. Nem értem igazán, egy kiállítást szerveztünk Szüts-csel, az nem volt
olyan sok munka. Talán ezt a hat (!) éves műteremsorozatot unom annyira? Olykor
próbálok olvasni, efféle. Terveket kéne szövögetni. Már a címjegyzékemet is
átgépeltem, minden. Kibírandó. Tavaly nyár végétől egyfolytában csodálatos volt
a lét. A C. napló. Mennyi idő elment csak a fotóanyag összeállításával! Minden
tőlem valaha elkerült fotómat átnéztem, ami kellett, újra nagyítottam, satöbbi.
Aztán még a március, bárhogy tagadom, 8-10 jó képet csak összekalapáltam.
Van remény:
nagyon-nagyon szeretett rádiómat senki nem vállalta javítani, mert 20 évesnél
öregebb. S találtam egy 89 éves öregurat. Csillogó szemmel mutat egy kis
bizgentyűt, most küldte barátja Bécsből. Számológép, oszt és szoroz. S a
műveleteket kissé gépi nyelven, de érthetően, németül rögtön mondja is. A doboz
oldalán kis gomb: a műveletvégzést, s ezzel együtt a szövegmondást be lehet
gyorsítani. És a másik: karján új karóra, oldalán miniatűr zseblámpafej.
Ismétlem: nyolcvankilenc. Van remény.
A rádiót egyébként három hét alatt megreparálta.
Két hete, ugyanilyen okból az Őrségben dekkoltam egy hetet. Ceruzát vittem, de
leginkább csak aludtam, ott is. Végül vendéglátóm szerzett diófapácot, a
szomszéd faluból, és adott csodálatos barna színű papírt (szerkesztőségi
boríték), -nem lehetett nem rajzolni egy kicsit, mellettem ült. Amit egyébként
szeretek. Rajzolok egyet, kettőt, ami van előttem, domb, ott meg két fa, na jó,
elég lesz, megvolt. Ráírom a számukat, ahogy szoktam, s megdermedek. Tragédia:
23 után 32-őt írtam. Nincs mese. Meg kell rajzolni a közte lévő sorszámokat. Ezt
hívják civilben ihletnek? Megtettem.
Zsófi útravalóul kezembe nyomta az Utazás a koponyám körült-t. Vagy tíz éve
olvastam. Jó.
"Hogyan magyarázzam a normális, rendes embereknek?...
Az élet minden pillanatában kénytelen vagyok az egész
életemre gondolni..."
Ezt ismerem. S még hozzáteszi, hogy ő mindig úgy gondolkodik, ahogy az
átlagember egyszer életében, éppen zuhanva a hatodik emeletről.
Erről egy másik könyvélményem. Gábor jár föl hozzám olykor beszélgetni, amolyan
lelkivezetés is, kissé. Kata mondja reggel a konyhában: igazi irodalmat kéne
ennek a fiúnak olvasni, nem olyan elvontakat, mint ő maga, Hamvas Béla, Exupery.
Így aztán este váratlan ötlettel, a Déry Popfesztivál kötetét kezdtem neki
mesélni, majd átszaladva érte Katához, föl is olvastam belőle valamennyit, egyre
növekvő figyelemmel, örömmel.
Ovastad? Sekszpíri. A drámaisága. A gyengédsége. A többrétűsége. A pár mondattal
tökéletesen megformált francia orvosnő. Ahogy hülyéskedik közben. Hajt órák óta,
holtfáradtan a főhős, öreg Fordjával a sivatagi országúton, megy a nagy
popfesztiválra, elveszett feleségét megkeresni a háromszázezres tömegben. Nézi
az üres utat, belenéz a visszapillantó tükörbe, nézi a felhőket. Az egyik felhő
gazella alakú. De nem az a hegyvidéki, hosszú szőrű fajta... és itt egy
biológiai szakszöveg következik, hosszadalmas leírása a gazellák huszonhárom
fajának és alfajának. Oldalakon keresztül. Hülyéskedik. Kiváló.
Vagy az a részlet, hogy a narkós, elázott, három napja a koncerthez ragadt
bódult tömeg csoportosan vánszorog a messzi zenészdobogó felé. S ezt a menetet
összemossa a zsidók óbudai téglagyár felé terelt menetével, pártszolgálatos
nyilasokkal körülvéve. Nagyszerű.
Ezt az utat egyébként Déry megtette. Győrig vitték, ott mert csak meglógni,
nagyon szépen leírja valahol. Persze, most elolvastam újra az egészet. (Gábor
nem kérte el a kötetet.)
Hanem lett egy gyerekem. Még nem egészen biztos, mennyire. (Most éppen Mikicát
hallom a kertből. Ugat a kutyának.)
Na.
A Képző Főiskolán két éve egy kissé tanítottam. Befejeztével megkértek néhányan,
találkozzunk időnként. Bejelentkeztek. Vettem rituális dobostorta szeleteket,
fejenként egyet. Beszélgettünk, ketten hoztak is hónuk alatt mappát. S a
legvégén, egy pihe-halk szavú lány, olyan gátlásos, mint egy csípőfogó, azt
hiszem, messze a legtehetségesebb köztük, illetve pontosítsunk, azt hiszem, igen
tehetséges - megkér, lennék-e a mestere? Zavaromban első kérdésem az volt, tud-e
úszni, mert elkerülhetetlen lesz, hogy olykor reggel hétkor a Lukácsban
találkozzunk. Aztán hangosan számolgatni kezdtem az ujjamon. Van egy
keresztgyerekem, két bérmagyerekem, ezeket sem látom el megfelelően. Sok munka.
Rögtön rá is kérdeztem, ugye magának most egyébként egy albérletet is kéne
szerezni?! Nehéz ügy. Persze, boldog voltam. Az egész főiskolai tanításban az a
legnagyobb fizetség, hogy olykor a diákok MESTERnek szólítanak. Jó, mi?
Unoka is van. Nem nálunk, de...
Csomay Zsófia nagymama lett. Egy távoli villámlás az égen. Rögtön átszaladtam
megnézni. Szokjuk sorsunkat. Az enyém is lehetett volna.
Viszont 13 év után lemostam a műteremablakot. Csináltam egy próbát. Fénymérővel
megmérve a különbség: háromnegyed blende. Majdnem dupla fény. Nem kellett
gondosan csinálni, a homályos üveg a nüanszokat összemossa. Másfél óra volt
mindössze. A tíz csíkból egyet koszosra hagytam. Műemléknek.
Másnap reggel. Még mindig Pécs.
Házigazdaasszonyunk soká elmaradt az este, van egy kilencven éves tantija, ő
pátyolgatja.
A ház különben gyönyörű. Szauna, nagy nappali, mindenféle rejtett világításokkal
a festmények számára, szinte a kertbe belenőve az építésziroda, halványlila
padlószőnyeg, fehér fonott nád heverőbútorok rózsaszín kispárnákkal, krómacél
tárgyalóasztal, füstszínű üveglappal. Ági egyedül él benne, húsz év boldog
házasság után tavaly halt meg a férje. Már özvegy osztálytársam is van, a
nagymama mellett.
Olvasom:
"egyetlen útja a békének
ha másokért áldozattá válunk"
Nos, Váli?
Visszatérve a házhoz. Vágynék ilyenre? Nem. Eltűrném? Hát... átalakítva.
Elkoszolva. Kiürítve. És, hogy a szobából a szőlőlugasba lépni? Ez jó. De én már
egy lépést se fogok tenni érte. Ahogy egy nyugágyban elnyújtózás sem megoldható.
Mondjuk egy hétvégi ház közelben, például a Vértesben, ahol Miklósék vettek most
egyet. Én végigaludnám a szombat-vasárnapot, de mit csinálnának ott a többiek?
Hallottál már sziámi macskát bőgni? Most a hátam mögött a kertben fölberregett,
bejönne az irodába, az ölembe, alighanem. Tökéletesen kék szeme van, teljesen
halott szeme. Mindig egy kicsit MÁSFELÉ néz.
Ágitól elkunyoráltam egy asszír-akkád albumot, két példánya volt. Kora reggel a
kerti padon lapozgattam, még mindenki aludt. Boldog voltam.
szia.
1993.7 J-17 C.4063
Kékkút, 93.7. huszonhatodika, ami nálam ünnepnapnak számít, várt napnak,
havonta,
kedves J!
merthogy annak idején, tán nyolc éve, mikor a napi zsoltározást
elkezdtem, a hó harminc napjára osztottam el őket. Naponta ötből lehetett
választani, de a kör fokozatosan szűkült, ahogy a legkedvesebbeket sorra
bejelöltem. S mára a következő: (vártam már, csakugyan!)
Amikor visszahozza az úr Sionnak foglyait
Olyanok voltunk, mint az álmodók,
Akkor megtelt a szánk nevetéssel...
ó, csodálatos Károli mester!
s a másik, tudod, a következő, a 126-os:
Ha az úr nem építi házát,
Hiába dolgoznak azon annak építői
Szokásos évi pannonhalmi lelkigyakorlat, szokásos Anzelm testvérrel,
valami kapcsán kérte, keresném elő a 125-öst. Felelhettem rögtön, ki van
keresve... pont ezt, és csak ezt - tudom.
Pannonhalma. És Anzelm. Ez és ennyi jó nekem ezekből az alkalmakból. Teljes
délelőttök asztal mellett, széken, és órák, előadást hallgatva - nem az én
műfajom. Pedig kértem már, hogy hagyja az előadás formát, sokkal több időt az
aktivitásnak, a közös megbeszéléseknek. Kata is megjegyezte, (már útban Kékkút
felé, az autóban) hogy ő legtöbbet mindig a többiek hozzászólásaiból, bevallott
kínlódásaiból és eredményeiből hasznosít.
Anzelmet különben jótékonyan racionalizálták a tanítás évei, idézett diákjai
kritikáiból is. Mint a tehetséges emberek általában (?) megint belegabalyodott
egy teoretikus problémába, forradalmi hevületek. Főapáti engedéllyel nem jár
hétköznap, csak kétszer misére, csendben otthagyja a katedrálisban hajnalonta a
Laudes végén a csapatot. Hogy a misét jobban meg kell ünnepelni. Ha sokkal nem
lép túl ezen az új eszméjén, nem is lesz semmi baj, bízom a közösség megtartó
erejében. Emlékszel, régebben a remeteségért lelkesedett. S egy-két éve mesélte,
hogy fordult ettől el egy mondat hatására, hogy ugyanis a magányhoz előbb az
engedelmességet kell megtanulni, erre a fiatal évek valók, s a közösség...
Pannonhalmán hivatalos ellenfelemmel összehozott Anzelm, Szilveszter atyával,
aki a hegyen a műtárgyaként felelős, ő még egy elleniratot is szerkesztett
Népszabadság cikkem nyomán, most nekem is ismertette. Meséltem neki 36 évvel
ezelőtti illegális bencés cserkész élményeimről, hogy tizenhat évesen -
életemben először - engem Gerő atya kezdett tehetségként kezelni, határozott
gesztusokkal, egy festőnővel is összehozva, német művészeti lexikonokkal,
műtárgyszemlélési különkirándulással, Győrből, ahol nála nyaraltam. Elmondtam
kedvenc gondolatomat a giccsről, épp a kritizált Mária szobor kapcsán. Hogy
ugyanis hányszor kell egy csecsemőt naponta kakiból kimosni, hogyan és miből
lehet utazás közben ugyanannyiszor tiszta pelenkát produkálni (gyapottermés?
puha fűcsomó?) Hányszor kell szoptatni, kezdetben, éjszaka is fölkelve,
négyóránként?! És hogy én ennek megjelenítését hiányolom a leheletszépségű -
lebegő mosolyú Máriákon.
Egy másik ellenvetésére ezt válaszoltam: Drága atya, tedd szívedre a kezedet, mi
lett volna a levél sorsa, ha én ezt, mindezt a püspöki karnak írom, zárt
borítékban?! Hosszan dorgált, közben teasüteményét rágicsáltam, nagyszerű
cellája van a barokk szárnyban.
És most itt, Kékkút. Kata kétségbeesve, mellénk panzió épül! Talán ennek kapcsán
rászánja magát Pesthez közelebb költözni. Bár - teljesen igaza van - százszor
meg kell gondolni. Évek munkájával itt pázsitot(!) teremtett. (Nem segítettem
ebben neki.) Barackfáján barack terem, diófája ebédünkhöz árnyat ád. Pár éve
szépmintás homokszínű linóval borítottam a földszintet, eltűntek a szörnyű
koszos szőnyegek, az itt-ott kilátszó nyers beton. Azóta nagyon kulturáltnak
hat, (amikor keresztülmegyek rajta.) Ugyanis a padláson élek, ami leginkább egy
teherhajó belsejéhez hasonló.
Kékkút. Kedvetlen és fáradt, aggódtam a pihenés miatt. Megint a vekker mentett
meg, a korai kelés, és Shakespeare! Történet! Úgy fordult, egy reggel egy
uszodás klubtársam, ORFI-orvos, rendelői szekrényében kellett turkálnom. Egy
őszi Sárospatak-környéki zenei rendezvény prospekusát kesrestem, Katát
érdekelheti. (Engem meg Patak, Füzér, Széphalom, harminc év után újra.) Szóval
szekrényében turkálva egy kupac tetején egy egykötetes, díszkötéses
csoda-Shakespeare összest láttam, nyilván paraszolvencia.
Hazamenet törtem a fejem fél órát. Másnap autóval mentem usziba, a
csomagtartóban három festménnyel. Kihívtam az orvost a parkolóba, válasszon.
Három perc alatt megkötöttük az üzletet... Azt mondja, egy Derkovits képre
emlékezteti, az a kép is ilyen rózsaszín.
Ez semmi. De tűnődés közben mesélem a dolgot S. Nagy Katának, telefonba. Azt
mondja, hé, ne mással, velem köss ilyen üzletet! (Régóta kuncsorog egy rajzom
után, meg is róttam: ebből élek, meg gazdagabb is nálam, ajándékoztam is eleget
neki - nem illik kérnie.)
îgy aztán két nap alatt lett két Shakespearem. A család egyről tud, azonnal
Zsófi asztalára tettem: A te könyvtáradba, kiskutya!. S rögtön - pofátlanul -
kölcsön is kértem tőle, a nyárra. Nem tehettem másképp, az egész nyaram erre
épül. A másikat dugom, Kata kapja szeptember elején, amikor ötven évessé válik.
S most reggelente, a padláson, a drótüveg fehér fénye alatt...
Halljátok, mit határozott tanácsunk!
Hogy hazánk földjét ne mocskolja be
Az önmaga táplálta drága vér
S mivel testvér-kard által vert sebek
Szörnyű látványát szemünk gyűlöli
S mert úgy hisszük, hogy az egetverő
Becsvágy sas-szárnyú gőgje, mely irigy
Vetélkedésre sarkall, felveri
Kisded nyugalmunk, mely honunk szelid
Bölcsőjében alussza édes álmát...
Második Richárd. Egy barátom javasolta, először ne a legismertebbeket olvassam.
(Alig ismerek tőle valamit is.)
Most közben vacsoraszünet. Miki tábortüzet is csinált, de az este hűvös, bent
ettünk. Tea nem lévén, Kata rémületére borát ittam. Mindketten tudtuk -
fintorogtam is - kár belém. S utána, neki és Mikicának, fölolvastam az első
felvonás harmadik jelenetét. Nekem is jó volt - rendszeresítjük itt, talán.
Nyaralásom tervezett második pillére te vagy, ó, íratlan levelező partnerem.
S a harmadik: Ottlik poszthumusz nagyregénye, a: Buda. Nagy ügy, nagyon várták
(harminc évig), akik tudtak róla. Haláláig nem mutatta senkinek. Ezt (is)
paraszolvenciába kaptam, az Európa kiadó egy vezetőjétől, irodájukba került egy
jó rajzom... Szóval: Buda. A fülszöveg nagyon emleget időkezelést meg minden,
csakugyan kis időegységekből van össze- és elkeverve. Az Iskola a határon
előzménye és folytatása, egészen a késő öregkori kórházi nyammogásig - két,
három oldalas történetszilánkok egymásba fonódva. Nosztalgia, és megint
nosztalgia, az a boldog-szörnyű ifjúkor, ami mindent meghatározni látszott... A
könyv felénél tartok, nem mond számomra többet, mint amit az "Iskola" mond,
lelkizés nélkül, szinte észrevétlenül.
Aligha fogom annyiszor olvasni, mint az Iskolát, ami állandóan kékkúti nyári
ágyam (földön lévő habszivacsom) mellett van, néhány kötetes itteni könyvtáram
részeként. (Pilinszky, Micimackó, József.)
Kezd itt hűvösödni, a padláson. Igaz, későre jár. Mikicának már lementem
búcsúpuszit adni
Emlékszel, kékkúti munkaasztalom fabrikált lámpájára? Fa gémeskút, burája sárga
műanyagvödör, - meleg fényű. Az írógépem a nyers fenyődeszkákon billeg, az
asztalomat tizenhárom éve, padlólécekből ácsoltam. Körben kis dobozokban
ceruzáim, ollóim, szálkahúzó csipeszem. Zsebrádió, elemlámpa, kis riportermagnó.
Csinált velem egy kétórás interjút megint egy lelkes asszony, ezúttal a
Történelmi Múzeumbeli kiállításunkról fog írni. Ezeket - ha közben el nem
szégyellem magam - gépbe fogom most írni, tenger időm alkalmából. Csak a
velejét. Természetesen én is fölvettem beszélgetésünket. Most a gépen egy hangya
gázolt át.
másnap este
Jesszasz világ, ez a mai nap! Pedig szabályszerűnek indult! Ismerősökért reggel
ki az állomásra, kis kerülő, veszek egy szovjet kézifurdancsot 450-ért, halk
lelkiismeretfurdalással. Igen ritkán kell, facsavar behajtáshoz. A bolt előtt
tolatással indulok, aránytalanul nagy csattanás, falhoz gyűrtem a kocsi bal
hátsó oldalát. Ajvé. Aztán egész nap ácsorgás a postás néni fia mellett, aki
kalapálja, buzgó beszélgetések, át a szomszéd faluba, ahol hegesztő-apparát is
van. Hátsó ülésemen keresztben fekszik a leszerelt lökhárító. Fél nyolc, most
mosakodtam ki a dologból, iszonyú olajos és rozsdás voltam, holnap még
glettelünk.
Na.
Viszont nemcsak a család, én is nagyon élveztem tegnap este a Richárdot
fölolvasni. Annyira sok szólamú, hogy elsőre türelmetlenségem miatt felét se
hallom.
Egy másik könyv. Mikicával néhány nap Pécsett, szörnyű kék kötése ellenére
észrevettem egy katolikus könyvesboltban: Mária engesztelő imák, egy kötet, nem
túl érdekes nekem, hanem van benne egy litánia, amibe beleolvastam, s rögtön
megvettem a Firorettinek, szeretünk litániázni.
A kívánságtól, hogy mások előtt feltűnjek...
A kívánságtól, hogy engem dicsérjenek...
A kívánságtól, hogy engem tiszteljenek...
A kívánságtól, hogy tőlem tanácsot kérjenek...
A kívánságtól, hogy engem megkíméljenek...
A félelemtől, hogy engem lenéznek...
A félelemtől, hogy engem elfelejtenek...
A félelemtől, hogy engem megvetnek...
A félelemtől, hogy engem szegénység ér...
ments
meg engem, Jézus
...hogy másokat igénybevesznek és engem félreállítanak...
...hogy a jót bennem nem veszik észre...
...hogy semmilyen tisztséget ne kívánjak magamnak...
ez jó.
1968-ban, mikor esküdtünk, élt még a pesti nagymamám.
Kata kérdezte tőle: hogy tetszik lenni?!
- Most jól, nagyon jó könyvem van!
Valamikor a hetvenes évek elején színházba mentünk Katával. Aznap kaptam egy
Knaur: Chagall kötetet, 150 színes kép, muszáj volt magammal vinnem. A darabban
volt Törőcsik Marinak egy mozdulatsora, amitől megrendültem, képzelt
kisgyerekeket terelt, karolt át. Megvártuk a művészkijárónál, be sem mutatkozva,
megköszöntük neki. S hirtelenjében a Chagallt nekiadtam. Évekkel később
Velemben, bolt előtti sorállás közben anyám szóba hozta neki. mire mondta: egyik
legszebb emlékem...
Volt nálam múltkor egy öregúr, kicsi, elegáns, szép szemüveggel, igazgató
főorvos az egyetemen. Anekdotái közben kiderült, hogy (mint az orvosokat
általában) őt se szokta soha, senki félbeszakítani. Ez halványan ellenszenvessé
tette, meg egy-két egyéb apróság is. S valami kapcsán aztán rákérdeztem: és az
olvasás? (napi 16 órát dolgozik, saját bevallása szerint, híres róla, hogy még a
délután közepén is operál.) S erre: Igen, rájöttem, hogy itt nagy a tét. És
eldöntöttem. Bármi történjék, villanyoltás előtt este fél órát olvasok.
"Nem semmi." (Új pesti kiszólás.) Lassan összeáll a képlet, hogy ki alkalmas
igazgatónak. Megpróbálom átvenni. Számomra mindig a mechanikus rendszerek az
igaziak. (Gyenge vagyok.)
És két gondolat Anzelmtől:
szobánk és életünk is legyen (maradjon) hiányos, ilyenformán szóljon a halálról
is...
s a másik, ami az aszkézis fogalmát nem! negálással határozza meg:
aszkézis: a lényegre figyelés.
Másnap délután.
Még kora éjszaka sétáltunk egyet Katával, kimentünk a rét közepére,
szerelmeskedni. (A házban vendégek alszanak.) Onnét, a Káli medence közepéből,
messziről, három falu fényeit látni. Meg fölöttünk a (fél)hold. S a Cassio Peia.
Reggel befejeztem a II. Richárdot. Hát nem leszúrták?!
Délelőtt Tapolcán, mindenki velem jön: program! - vásárlás. Autóhoz, a horpadt
autómhoz kellett tömítő-kittet venni. Háromszáz helyett hatszázötven. Benéztünk
a könyvesboltba, nagyon szerettük, mindig csoda választék volt szépirodalomból.
Ugyanazokon a polcokon most ponyva, krimi, olcsó szerelmes regény sorozatok. Egy
Pilinszky összest találtam, 360 forintért, idomulva a kor újdon kapitalista
szelleméhez, lealkudtam volna kétszázra, mert gyűrött volt egy kicsit - de három
példány belőle otthon. Különböző kiadások.
Most nyugtalanul fölkeltem az asztal mellől: az itteni példányt viszont tényleg
elhányták. Az ágyam mellett feküdt évekig. Árulás! Igaz, unom mostanában.
Megtanultam őt. Ha már fölálltam, lemászom a földszintre, szemüvegemet a
vízesvödörben megmártandó, - csak nedvesen szabad tisztítani, plexi. A
tetőablakot is kitámasztottam, most fölhallik Katáék és a vendégek duruzsolása.
Kata a kertet ássa, évek óta harcol a kétméteres nádszerű gyommal, ami
elpusztíthatatlannak tűnik, tavaly már a fél kertet elfoglalta. Szepi
nyüszítését is fölhallom, rosszallja, ha nem dobálnak neki. A hatórás hírekbe
belehallgattam, adókulcs emelés miatt megint drágább lesz a villamosjegy. Most
25 forint![4] Olyan gyakran emelik, hogy - tizesével veszem - még néhány 19
forintosom is van. Mi volt még ma? Részemről kismosás. Bár Kata az utolsó
percben fölmentett, de ilyenkor már a tehetetlenségi nyomaték erősebb az új
parancsnál. Csak elég felületesen csavartam ki Miki pizsamáját, itt mellettem a
padláson csöpög. Fóliát tettem alá, mert a kutya helye.
Azt mondja Richárd a második:
parancsolni, nem kérni szült anyánk.
Írtam biztos, Miklós igért nekem már tavasszal kipróbálásra - megtanulásra -
kölcsönbe egy szövegszerkesztő komputert. De régebb óta, tán éve ingadozom ez
ügyben, beemeljem-e életembe? Természetesen világnézeti kérdés. Bár a dolog
praktikus szintje sem megoldott: (részemről, mert Katának tényleg kéne).
1. opuszjegyzékem, amihez a címjegyzékem, és képek szereplésnaplója csatlakozik.
Ez sajnos kézírással is, már olyan rohadtul rendben van, és áttekinthető...
Előny lenne, hogy néhány másodperc alatt sokszorosítható, s igy halálomkor
biztosan azonnal megkaphatná a Nemzeti Galéria adattára a naprakész jegyzéket.
2. ez a napló írásom. Pontosabban most elsősorban ez, a neked irányuló
levelezésem. Ezt egyszerűen ki kéne próbálni. Hogy ha tisztességesen
megfogalmaznám, tehát nem a' la prima, - csakugyan jobb lenne-e, vagy épp
veszítene (mondjuk így:) értékéből
3. alkalmi cikkek, kérvények, hivatalos, ez nem kérdés, ezeket eddig mindíg
háromszor kellett újragépelni.
Az is vonzó lenne, ha a fafejű-konok szegényebbséget választom, és az is, ha
változtatásra-tanulásra szánom el magam. Lentről ropogni kezd egy tűz, Miki
éppen fölkiált, jaj. az öngyujtót is véletlen beledobtam. Imád tüzet rakni.
Talán szalonnát akarnak sütni? Rémes.
... vagy ez is csak öntáltatás, az önáltatások hálója. Mert hogy mindenek fölött
imádom a mindenféle billentyűket, elektromos kábeleket, és fémdobozokat.
Kopogni kezd az eső a bádogtetőn. Szeretem ezt a zajt. Éjjelente viszont fázom.
A második nap óta: szándékkal. Valami csudálatos a még sötét hajnalban két
pokróc alatt enyhén vacogni. Akkor rendszerint fölhúzom a sárga sísapkámat, s
reggelig - ezáltal - hihetetlen sokat álmodom. Tényleg.
emlékszel még a petróleumlámpa szagára?
illetve ne érzelegjünk:
emlékszel a petróleumlámpa szagára?
vagy nektek nem is volt? A Duna-menti házikóban?
A kutya most följött utánam a padlásra, s idefeküdt az asztal alá, a lábamra.
Sose szokott nappal följönni. Milyen oka lehetett. Elvi? Vonzódik hozzám?
Nyelveken szoktam vele beszélni, Tamás atya egy megjegyzését úgy értelmezem,
hogy szabad.
Tamás. Pár hete (végre) eszembe jutott, küldeni kell egy C. naplót neki is. Neki
aztán igazán. Dedikáltam is: "keveset és nagy-nagy szeretettel gondolok rád..."
Esténként ez a levél. És már egy hét elment! Mindig a nyaralás eleje a
kritikus, illetve, hogy beáll-e egy rend. Eldöntöttem, és minden délután
mosakszom! Előtte vagy utána elmosogatok, a kút mellett. Van szennyes lavor
(sárga) van az akciólavor a forró vízzel (barna) és utána öblítek is, haladási
sorrend jobbról balra, vagyis a kút felé. Aztán az öblítővizet a ciprus alá,
végül fölszedegetni az oda kiöntött kiskanalakat. Lentről tányércsörgés, Szepi
ebben a pillanatban elindult befelé. A remény éltet minket.
Sosem fogom megérteni az életet. Most is ezt gubancolom. Igaz, ezt már tudtam
magamról nyolc és fél évesen is. Igaz, a megoldásokat is tudom. Csak követni
nem.
Férjed nem féltékeny ezekre a hosszú levelekre? Joga van hozzá, azt hiszem. Kata
időnként azzal bíztat, hogy most több időd lesz, bizton válaszolsz előbb-utóbb.
Ezt csak azért mondom, hogy ha netán nem lustaságból vagy valami családi
egyensúly okából nem válaszolsz, hanem Katát kímélendő, akkor tőle nyugodtan.
Jé, a kutya visszajött! Hozzám! Lassan lámpát kell gyújtanom. Gyönyörű ez a
meszelt falról asztalra vetülő szórt fehér fény, alkonyat.
Egy rég elfeledett Zorán slágert dúdoltam, előjött. Persze a Fából faragott
királyfi is körülbelül erről szólt. Itt is tisztességesen meg van fogalmazva:
Amikor elmentél, tényleg majdnem meghaltam
...tátá-tá-tátátá. tátá tá tá táááá tá
egyszer még ittam is, pedig soha nem szoktam....
... ? ...
de az élet szép,
s a lemezgyárat felhív--tamm
és emlékül... neked ezt a dalt ír-tammm...pápá-pá
mikor elmentél, tényleg majdnem meghaltammmm...
Hanem az amerikai ösztöndíj elfogyott. Nem tehetek róla. De annyira, hogy
igencsak törnöm kellett a fejem szeptemberi fizetésem ügyében. Végül kitaláltam
valamit. Egy telefon egy galériatulajdonos barátnőmnek - onnét barátnőm, hogy a
bátyjával nyertem országos bajnokságot dublóban, 1960-ban; —megvan-e még az a
zsidó temető képem, amit nagyon jó áron vett tőlem annak idején?
ja, rémlik ezt írtam már neked, valahol a levél elején, a napokban... szóval
hogy visszavásároltam, egy gyűjtőnek, aki várta.
42 ezer - 130 ezer.
Tegnap klórmeszet öntöttem a kutunkba. Ez valami mágikus dolog, a második
világháborús-magyar bakák történeteiből ismerem, s csak annyit: 24 óra múlva a
fertőzött kút iható, illetve a vize. De hogy mennyit kell beleönteni? (én:
sokat) Egyébként csak mosakodásra használjuk, úgyhogy az egész olyan, mint
amikor Versailles-ban a hercegi kisasszonyok pásztorjátékokat játszottak.
(Titokban mindig reméltem, az valami malackodás volt). Zsófi ugyanis tavasszal
osztálytársait többször lehozta a házba, s azok elég sok mindent (amit lehetett)
széthánytak. A kút is fedetlenül maradt. Ami azért baj, mert a környékbeli
srácok. Rókakoponya, kisautó. Most tavasszal fél vekni kenyér. Ami elég
fantáziátlan dobálmány, valljuk be.
Van itt egy érdekes dolog. Kaptam - ezt is paraszolvenciába, vagyis képért - egy
jó kis könyvet: Don Camillo, állítólag világhírű is, a fülszöveg szerint 27
nyelvre- (ismered?) Színhely egy Pó-völgyi pici falu, Észak-Olaszország, 1946,
még minden ízében a háború mögöttük. A faluban a kommunista párt győz a helyi
választásokon, vörös polgármester, igazi vörös jelszavakkal, ahogy dukál:
klerikális reakció, meg világszabadság, ami kell. Írni alig tud, de jószándékú,
jó buta parasztember, szimpatikusnak megrajzolva. És ellenfélként ott a falu
papja, ez is igen egyszerű ember, neki is van a háborúból eldugott géppisztolya.
És ezek ketten egymásnak folyton keresztbe tesznek. A pap a közeli patakban
fürdik, meztelenül, ellopják a reverendáját, kommunista naggyűlést bömböltetnek
hangszóróval a templom mellett. Olykor össze is verekednek, de komoly bajban
azonnal összefognak, és általában sokat segítik egymást. Egy szörnyű buzgó
agitátornőt elkapnak valakik a sötétben, a fenekét vörös festékkel bemázolják,
napokig ül a benzinben stb. Ebben az akcióban részt vesz az atya is.
Boxmérkőzésbe beszáll, állszakállban, megmenteni a falu becsületét, stb.
Konfliktusok, és azok megoldásai, fejezetenként, sok röhögéssel. Eddig rendben
is van. Ez a világ tiszta, áttekinthető. Mindent elrendeznek... egy tízéves
kisfiú szintjén. Nomármost, hogy is van ez? Elfogadható ez? Hogy én föléjük
látok? Látnék, ha ott lennék? Igen. És akkor?
Nem tudom végiggondolni. Talán az attól való félelmem, hogy vannak (mert
vannak!) világok, ahova én sem látok be, mert nekem magas.
Van még egy vonatkozása a könyvnek. Egyébként Guareschi irta. Kata fejemre
olvasta, hogy Istenképem ószövetségi, és ebben igaza is van, én még mindig
félek... Reveláció volt, ahogy itt a pap Krisztussal beszélget, vitatkozik,
veszekszik. Tanulok belőle imádkozni. Várj, leszaladok a földszintre, idézhető-e
valami részlet, hogy halld te is a hangját! (közben hallom, a kertben a társaság
játszik: megadott betűkészletből szavakat kell kirakni. Hű, ezt megúsztam.
Na, a könyv:
"úgy dühbe gurult, hogy szentbeszéd közben rádobott egy leplet a feszületre,
hogy Jézus ne hallja, amit mondani fog, aztán csipőre tett kézzel..."
Egy másik hely, a papot este a sötétben elkapják, és jól eltángálják. Beszalad a
feszülethez, ahogy szokta, ha kételyei vannak:
- Most mit csináljak?
- Ecseteld a hátadat kis vizes olajjal, aztán maradj békén - mondja neki Jézus
az oltár tetejéről. - A sértéseket meg kell bocsátatnunk. Ez a regula.
-Jó, jó - okoskodott don Camillo - csakhogy itt verésről volt szó, nem
sértegetésről.
- Mit akarsz ezzel mondani? - suttogta Jézus. - A testi sértés tán fájdalmasabb,
mint a lelki?
-Igazad van, Uram. De ne felejtsd el, hogy aki engem ütött, a szolgádat, az
ezzel téged sértett meg...
- És én talán nem bocsátottam meg annak, aki keresztre feszített?
- Veled, Uram, nem lehet vitatkozni - legyintett don Camillo... - de ha ezek a
béketűrésem láttán elbizakodva beverik a fejem, azért te leszel felelős.
Idézhetnék az Ótestamentumból...
- Don Camilló, te jössz nekem az Ótestamentummal? Ami a többit illeti, vállalom
a felelősséget. De köztünk szólva, egy kis verés nem ártott neked... stb.
Nagyszerű, nem?!
1993. 7. 28. szerda este fél kilenc, most otthon nálunk közi van,
ölel
1993.11.5. J-18 C.4102
Jó estét, J. asszony!
Szóval Nelli? netán Nelly? És ezt nekem megint az utcáról kell megtudnom?
Illetve Kata összefutott D-vel.
Legújabb Fioretti tagunk?!
Örülünk. Neki.
1993. nov. 23., jó két héttel később
lábadozásom első napja, még pongyolában, papucsban, hát ezt a levelet nem
sikerült egy szuszra...
Vasárnap este még ágyból hallgattam a misét, amit Kata asztalán végzett Tamás.
Püspöke Ausztráliában fölmondott neki, hogy szétkergette a nyájat. Ő ezt
dicséretként értelmezte, hogy teljesítette feladatát: a juhokat szétválasztotta
a kosoktól... Most még visszautazik, de már szabadságra, jövő májusban telepedik
haza.
Hét végén a visszakapott máriabesnyői kolostorba megyünk, ott tart most Tamás
kétnapos lelkigyakorlatot. Rászánom magam, ahhoz a faluhoz 25 éve közöm volt,
meg a ház is érdekel, a dombok, hóban. A sok beszédtől kissé fázom, két-három
mondatra lenne szükségem.
Másfél hete egy megnyitón összefutottunk a Nemzeti Galéria osztáyvezetőjével (ő
az, szegény, akit a naplómban ledisznóztam - 1700 példányban - mert nem fogadott
el képet tőlem) - s mondom neki, öreg, hat éve festem ezt a műteremtémát, - egy
szék, egy ablak - s nektek nincs még belőle. Szívesen ajándékoznék a magyar
nemzetnek belőle. Mondta, jó, a jövő héten, és nem baj, ha hozom néhány
kollégámat is? Ennek külön örültem, mert az ilyen ajándékozás ügy akár gyanús is
lehet, jobb, ha nyilvános. Négyen jöttek. A második tréfás mondatom: hogy
remélem, hetet visznek. Innét indultunk. Mikor kiválasztottak egy jó sorozatot,
többórás munkával, megmutattam nekik a tavaszi nagyon jó fekete-műterem
sorozatot. Fölizgultak, kezdték elölről, abból egy szériát. Megtörtént. Akkor
már annyira fáradtak voltak, hogy mikor mellékesen megjegyeztem, vigyék el a
másik sorozatot is - már nem volt ellenvetésük. Másnap tetőcsomagtartóban
fölvittem utánuk vittem az egészet, tíz darabot.
Minden kedves képemet elvitték. Volt egy dughelyem, ahol a legjobbak, nehogy
elcsábuljak, és odaadjam. Ez a polc is kiürült.
Nemzeti Galéria. Nagyon jó. Már 19 képemet őrzik. A nemzet trezorja. Igaz, hogy
hetven évig senki nem fogja látni. Tudom.
Még odaadtam nekik lemásolásra opuszjegyzékemet, pár száz kézzel írt oldal, a
napokban hozzák vissza az eredetit. Megbeszéltük, halálomkor azonnal viszem föl
nekik a véglegeset, ők lemásolják, és egy példányt a Tud. Akadémia
Kézirattárának is átadnak belőle.
Igy hát minden rendben.
Ja, kérésükre összeállítottam még a rólam megjelent újságcikkek bibliográfiáját,
ó nárcizmus, legépeltem, hat oldal. Most annyira befejeztem mindent, mint
87-ben, a képek szétajándékozásakor.
Ágyamat pedig áttoltam tíz év előtti helyére, a galéria alatti kuckóba. Újra
megnézettem, mégis jó ott a földsugárzás, vagy mi. Évekig (újból) babonának
hittem, de Erzsébeték a salzburgi kolostor minden szobáját megmérették, s volt,
hogy ágyakat át kellett helyezni. Így hát elfogadom. (Tíz éve egy boszorkány
mérte be akkori ágyhelyemet, azért mozdultam akkor onnét). Most ettől minden meg
fog változni. Amúgy tényleg máshogy alszom itt. Valahogy szilárdabban.
A Fioretti októbertől nem működik, István atya gyógyító szemináriuma szerdára
esik, ott vagyunk. (Vannak. Én nem. Háromszáz ember egy teremben.)
Most itt volt Hernádi Miklós író, műgyűjtő és nőgyűlölő. Rásóztam (ajándékba)
egy Strindberg illusztrációmat, ceruzarajz, keret alatt. Örült.
Fáj viszont a fejem. Szepi most két lábra állt, nekem ill. a zongoraszéknek
támaszkodva, vakarnám meg a fejét. Elégedetten kocogott ki, helyére, az előszoba
ruhásszekrény alá. Tegnap elszórtam egy kis müzlit (megbillent a tányér)
udvariasan besöpörtem a kutya kuckójához. Kata nem vette észre. Be kéne venni
egy antineuralgikát. Csak egy barátnőm szerint hozzám nem illik, hogy fejfájásra
gyógyszert- És ebben van is valami. Most kicsit tekergetem a nyakam. Ettől
jobban fáj.
S. Nagy barátom befejezte, s a sors különös kegyelme folytán most meg is jelent.
Ország Lili nagymonográfia. Gyönyörű színes reprókkal, és elég nagy méretű is.
Az elmúlt években még Izraelben is járt, képeket fölkutatandó. Többéves munka
egy opuszjegyzék összegereblyézése. Nekik.
Itthon egyebek mellett valószínűen a művész-nyugdíjrendszer is összeomlott.
Mégsem lesz gondtalan hintaszékes pipázás, unokáim körében. Ezt megszimatolva
megkeresett egy valódi és igazi holland biztosítótársaság, hogy velük, és hogy
jól vigyázzak, mert különben. Igazuk van. Ha netán lenne, biztos befizetnék havi
néhányezer forintot. Amit majd öregkoromban, beszámítva a kamatot, a
pénzromlást, az igazgató Mercedesét, amit szintén ebből vesznek meg stb. stb.
Bőrtarisznyám ceruza és toll zsebében évek óta hordok egy kiskanalat.
Tulajdonképpen csak azért, hátha valahol megkínálnak egy kis tejföllel, ami a
doboz alján maradt.
Mikicának mondom zuhanyozás végén a Lukácsban: gyere, idő van. Azt mondja még
egy kicsit a hideg alatt szeretnék, túl rövid volt, megvárnál? Tehát nem csak
látszatra hősies.
Megint meghívtak a Képzőművészeti Főiskolára. No, csak informálisan, néhány
növendék, akiket két éve korrigáltam. Szeretek képekről beszélni, beszélgetni. S
a tudat peremén a gondolat, talán egyszer tanítani.
De itt egy új motívum úszott be a gazdasági bajok kapcsán. Pénzkeresetre a
tanítás tökéletesen irrentábilis. Egy fenyegető árny, hogy előbb-utóbb valami
után kéne nézni. Sajnos minden másból sokkal könnyebb pénzt csinálni.
Az érem negyedik oldala pedig maradó: a festés mindig hagyott valami szabad időt
és kapacitást, a hiányérzetet. Igen ám, csakhogy nem mindegy, melyik napszakban,
hány órát töltök a szakmán kívül.
Azt mondja, úgy kellene ébredni-fölkelni, hogy ma csoda is történhet. És ez új
képeimen nem érzik.
Évek óta reggel elimádkozom az aznapi ige liturgiát. Emlékszel, Igeliturgikus
naptár, Pannonhalma adja ki. A tárgynapot mindíg bekarikázom, hogy könnyebben
megtaláljam. 93 szept. 19-től tiszták a lapok. Megjelent magyarul a hivatalos
zsolozsma, egy kötetben. Azóta ez. A Fiorettit rábeszéltem, hogy ez az egyház
hivatalos, javallt imája. A Vatikáni zsinaton alaposan megreformálták. Aztán egy
püspöki munkacsoport átdolgozta, hét évig tartott. S most jutott el hozzánk.
Nagyon nehéznek tűnt szerezni, úgy tűnt, a Hadtudományi Könyvtár rendel (nekem)
egy példányt. Aztán húgom végül kapott az egri érsekségen. Olykor már hármasban
mondjuk Mikicával az esti könyörgést, válaszolva egymásnak, szabályosan. Miki a
Magnifikátot fejből.
1993. nov. 25. csütörtök. Katalin nap
Most tudom folytatni. Kata ajándékával szerencsére nincs gond, vett magának
Bécsben a múlt hónapban egy iszonyú drága sapkát.
Orvos szerint Mikica nemcsak asztmás, hanem sokirányú allergiás is. Szobájából
ki kellett pucolni a kárpitozott bútorokat, az összes szőnyeget, a rengeteg
porfogó kutyafülét. Aztán rá egy héttel Zsófit is elvittük a
gyerekallergiológiára, ő ugyanaz, csak még jobban. Kutyaszőrre is. Családi
tragédia, kutyától meg kéne válni. Hetek alatt beláttuk, Zsófi az erősebb,
illetve a kutya a fontosabb. És valóban, tünetmentes mindkét gyerek. Egy
műgyűjtő gégész barátom (két nagy képet vett tőlem eddig) azt mondja, igen sok
asztma és allergia meggyógyult már úgy, hogy ő gégészetileg rendbe tette a
gyereket. Így Mikinek kivette a manduláját (harmadszor veszik ki) Zsófinak pedig
orrsörvényferdülését, s ennek kapcsán a ferde orrát is megszépítette. Zsófi
nagyon félt a műtéttől, Miki azt mondta, jó volt a kórházban. Már az ajándék-kép
kiválasztásán is túl vagyunk.
Mondom Paulának, félek az öregségtől. Kérdi, a kiszolgáltatottságtól? Mondom,
nem, csak DÓGOZZANAK.
Majdnem egy hete ágyban, itthon, nátha, most egy kis arcüreg is rá. Miki,
persze, egyedül nem jár úszni. Van ott egy jól bevált napi játékunk, a második
tíz percre. Eldobunk pár méterre egy kétforintost, s rajtra egyszerre indulunk
megkeresni, fölhozni a fenékről. Miki már teljesen megszokta a víz alatt úszást,
tartózkodást, birkózást.
Évtizedes problémám, üveg-e a kép elé? Most kaptam ajándékba két darab nem
becsillogó (amerikai) üvegtáblát. Mondom Szütsnek telefonba: képzeld, egyáltalán
nem látszik! Mire ő: akkor mire jó?! Igaza van. Most kiállították az összes
Ludwig muzeumból összehordott Picasso műveket a Nemzeti Galériában, ott voltak
ilyen csoda - üvegek. A másfél méteres képeken is. Korai főművek is, kamaszkorom
barátai, öröm.
Van nálam kullancscsipesz
antineuralgika
és az esetleges lehulló tetőcserepek ellen parafakalapot hordok.
Igy hát örök életű leszek.
Csak egy valamit nem értek, pisilnem kell, s közben szomjas vagyok. Hogy van ez?
Azt hiszem ez az egész allergia-asztma dolog úgy oldódik meg, hogy lassan
elfeledkezünk róla. Zsófinak mondtam, nehogy szedje azt a hatféle gyógyszert,
amit adtak.
Mondtam már?, hogy aznap este Miki kissé zavartan mesélte, örült az
autóbalesetünknek, mert tudta, hogy születése előtt én borultam egyszer, s
mindig várta, ő mikor kerül sorra.
Még a nyáron nekünk csapódott egy Ford, vendéggyerekkel orvosi ügyeletre
igyekeztünk Tapolcára, és minden figyelmességem ellenére (ezzel a kocsival
szabályosan járok) nem vettem észre egy jobbról felénk tartó kocsit. Senki nem
sérült. Rögtön aláírtam, hogy én vagyok a felelős, bár semmi baj nem történt
volna, ha a másik nem száguldik.)
Hallottam, kikapcsolt hűtőkamrában bennszorultak megfagytak. (A képzelt terhek.)
Van egy ostoba tévképzetem, most kezd tudatosulni:
A mellettem ülő Kata előre látta a karambolt, illetve az autót, de nem szólt.
Azt gondolta, ez megint egy "Deske-féle tízcentis megúszás" lesz. A bizalom.
A parafakalap csak vicc volt.
Túl sok nekem ez a világ, —már főiskolás koromban eltakartam pauszpapírral az
ablakjaimat, ne lássam a Körteret és a Gellérthegyet. Később: az eget se.
Shakespeare (Vízkereszt)
a bohóc mondja:
Nos hát a mélabú istene vezéreljen téged. Ilyen állhatatosságú embereket
küldenék én ki a tengerekre, ahol a minden lenne dolguk, s céljuk a folyamatos
változás, mert az varázsol jó utat a semmiből.
Képzeld, most olvasom, keresztnevem ő betűje: kicsinyítőképző!
Na, sziasztok, mind a hárman!
Deske
[1]kinyitották kincsesládáikat, angolul. Most olvasok egy Illyés interjút,
bosszant, hogy nem fordítja a francia idézeteteket.
[2]A képek nem kerülhetnek végleg külföldre.
[3]Volt ilyen, Salgótarjánban.
[4]most, mikor gépelem, 96.10., 50 ft, még, idén.
1994.3.24. ezentúl már kompjuterbe fogalmazva J-19 C.4197
Szia J!
Jól emlékszem, negyedikén volt a keresztelő?! Francia szokás, hogy ilyen sokára,
vagy egyéb?
Január hatodika, este óta beütemezett perc, levelet kezdeni neked. Akkor
telefonált Szüts, hogy másnap délelőtt átvehetem stúdiójában a NOTEBOOKomat,
amit szívességével, de mégiscsak képért, képemért sikerült szereznem. Szóval
számítógép, szövegszerkesztő, kompjuter, vagy mi. Kisebb mint egy géppapír, úgy
értem, fölülnézetben. Oldalról kétujjnyi vastag, japán és szürke. Azóta éjek és
nappalok egyetlen lázas izgalom, most épp egy táblázatkezelő programmal
ismerkedem délelőttönként. Csak 11-ig, MERT AKKORTÓL MUSZÁJ FESTENI, ne
feledjük, március, Kecskeméten vagyunk. Többesszám, Miklós is. Szóval 11-től az
ebédre hívó kolompszóig, vagyis fél egyig festem a napi kötelező egy képet. Idén
ez 60x60 cm, visszatértem. M. szerint képeimnek kifejezetten jót tesz, hogy
csak napi másfél órát szánok a szakmára. Esténként enter-shift-alt és ctrl
billentyűkről beszélgetünk, azt hinném szamaritánus, de nem, időnként izgatottan
félretol a géptől, hogy ezt a programot... Pilinszky mondja valamihez példaként
a rövidtávfutóról: futás közben nincsen anyja, nincs múltja, nincs családja,
terve, -akkor fut. Talán még egy hónapnyi játék van evvel a kompjuterrel.
Illetve. Az utolsó történésnek kezdettől ezt a neked-levelet szántam. Itt az
óra. A Fehér Szarvas: Rézbőrű Messiásban volt egy fejezet az indián
aszkézisről, a szerző megemlíti, itt a történet megáll, ez a rész, akit nem
érdekel, átugorható. Csak az a kérdés UTÁNA miről tudok még majd beszélni.
Tehát.
Szóval,ez hordozható! Bőrtarisznyámban! Másfél órát konnektor nélkül, netán
vonaton, Kékkútra. Van tokja is! És amin Miklós halálra röhögi magát, magyar
nyelvű menüje, kiírásai. M. angolba fordítja vissza, csak úgy ismeri a
gépparancsokat. Az első hetek után már egyedül nyílt vizen: kezdem érteni a
segédkönyvet, korábban állandóan telefonon kellett-
Te meg fogsz érteni. Most neked is van igazi játékod. A család. Szándékosan nem
Nellyt mondok.
Ez is M. ötlete: képzeld, ha netán /ajjaj. Háromnegyed tizenegy, mindjárt
festeni kell./ kíváncsi lennél az 1975 és 80 között festett, kiállításra
beküldött , de el nem fogadott 50x50-es, és azóta elpusztított olajképeim
listájára! Csak néhány gombot megnyomsz[1]...
Tudod, nekünk, férfiaknak, nincs gyerekünk.
Úton vagyok M. jövendölése felé. A KIADÓM csak úgy, teljesen barátice
fölajánlotta , hogy kompjuterbe gépelteti 500 oldalnyi, 1970 óta vezetett
opuszkatalógusomat. Eddig 5 vaskos füzet: grafika és táblakép, a művek
szereplési naplója I-II, s a képtulajdonosok címjegyzéke.
Most fogcsikorgatva félbehagyom. 94.03.24. 11.02.{Az időpontot a gép üti így be,
most találtam meg.} 11.46. Váratlan fordulat. Az A/94/16 kép kész. Új képet
kezdek. Indulok a kertbe lemezt csiszolni.
12.16. elaludtam egy percre, leültömben, mindenesetre a kép felé fordulva. Most
végre kolomp. 12.54. zuhanok ágyba, madártej is volt, a dakszlit még levittem
kicsit a kertbe. Nagyon boldog ilyenkor.
Alvás után. Folytatom. Két hétig diktáltam a gépírónőnek, első nap
kiderült,-hogy is tudná magát beleélni opuszjegyzékem rejtelmeibe! Egy kézzel
ill.-géppel, formáis logikával szerkesztett táblázat közötti különbség
világnyi. Például a tipográfiámban megjelenített humor, öngúny, vagy vélemény
áttétele a kompjuter nyelvére. Diktálás közben, improvizálva próbáltam.
A diktálás. A Keleti pályaudvar környéke, már megírták, teljesen
elszlömösödött. Napi gyaloglás egy málló pesti városnegyedben, az aluljáró
környékén lila-sárga szabadidőruhás ácsorgó fiatalok, zokniárus székelyek,
koldusok, részegek és cigányok. Csillogó olcsó karperecek, gyűrűk a férfiakon
is. Gyanús pincelejáratok, az utcák szeméttel tele. Mégis, belső erővel,
dinamizmussal telített az egész, nyüzsgés, mindenütt új cégérek, apró
pinceboltok, kirakatok, gyanúsan olcsó táskarádiók, táska mélyéről
megvásárolható Marlboro...
A második hét végére kiderült, alighanem megvan az idei könyvem is. Amit
begépelt, egy C.Naplónál vastagabb kötet lenne, tömörítve 360 oldalnyi .
Közben szerencsére volt egy balesetem. A Lukácsot tatarozták két hétig, utána,
az első vizbeszálláskor történt. Forduló hátúszásban, elrúgom magam a faltól,
valami jól megszúr. Nézem a talpam, vérzek. Nézem a falat, hát négy -öt
csempeszilánk áll ki, a csempék ragasztásánál nyilván ezekkel állították be a
sortávolságot, és bennfelejtették. Kisántikálok, kérek egy kalapácsot, a
tüskéket leverem, szólok, hogy majd kötözést fogok kérni, és leúszom a még hátra
lévő negyedórát. Közben a seb csíp. A zuhanyozóból húznak ki, sürgetőleg, hogy
mennyire összevéreztem a padlót. Szemüveg nélkül nem láttam. Bekötöznek,
hazasántikálok, délelőtt diktálás, fáj, oldom a cipőmet, a zoknim csupa vér, a
gépírónő átkötözi, én meg kicserélem a bal és a jobb zoknit. SzTK, a sebet
kitisztítják, bevarrják, dréncső. Első két nap nagyon fáj, járni nem bírok,
szerencsére autót vezetni igen, ugyanis muszáj: naponta kontroll, kötözés. A
sarkammal a kuplungot. Úszás hetekig tiltva, sikerül egy mankót kölcsönkérnem.
Illetve kettőt. Le Kecskemétre. Járni nehéz, dagad, és pihenőpózt, fölpolcolást
javasolnak. Első héten nem is tudok festeni.
Így hát nem volt akadálya, hogy a gépbe írt négy táblázat 57.656 rublikáját
adatról-adatra összeolvassam a kéziratommal, reggel 7 és este háromnegyed
tizenegy között, kábultan, vaksin és izgatottan. A második héttől állt be
végleges? rend, hogy azért festek is.
Elképesztő mi mindent tud egy ilyen gép. Ebéd közben ezen rágódtam, Miklóst is
evvel szórakoztattam /tűri/, hogy itt neked kétféle tipográfiával dolgoznék.
Ebéd és ágy között sikerült a gépet /egyedül/ átállítanom, három billentyű
egyidejű lenyomásával üzemmódot vált. A munkasor kódját "pal.2"-nek rögzítettem.
Na.
Ja. persze, /ezt is képért/ van egy printerem is, te már saját nyomatot fogsz
kapni.
Egy hét gondolkodás volt a személyre szabott "könyvtár-regiszer". Egy fajfogalom
rendszer a jövőben lehető összes beírandó szövegtípus befogadására. Nekem való
feladat. Amit igazán szeretek: rendet teremteni és rendet építeni. A gép a
leveledet a
C.meghajtó/
Váli/
C napló/
új szöveg/
magánlevél
részben tárolja. A C. napló rész titkosítva van, aminek csak azért nincs túl
sok értelme, mert mindent azonnal ki is nyomtatok két példányban.
Két évet gondolkodtam ezen, beengedjem-e életembe ezt a játékot.
Ellene szólt, hogy drágának, igen nehezen elérhetőnek tűnt, hogy semmi szükségem
rá, csak az időmet cseszi. Megint valami öröm, ami a család kizárásával
történik. Kata ugyan időnként kissé rágta a fülemet, hogy neki a munkájához igen
jó lenne, eredendően az ő ötlete az egész, egy kollegájánál látta. Csakhogy neki
ehhez jóval több technika-szeretet és technikai érzék kellene. És, ezt
tapasztalom is, egy-két hónap tanulási idő, sok türelemmel. Mindez nélkül
legfeljebb írógépként tudná használni.
Mellette szólt, hogy játszani nem feltétlen etikátlan, de nem ez a fontos. Hanem
hogy ellene mondani hajlamomnak a rezignációra. Olvastam húsz éve Németh László
egy súlyos mondatát, öregedését rajzolja: a fénybe jutás után a fényből való
kikerülés. Megterhelt a gondolat. Átrágtam, hosszan,- hamis. A reménytelenség
pogányság. A remény viszont munka. Is.
A kompjuter mellett szól, hogy a gyerekeknek igencsak jó, ha hamar megszokják a
használatát. Útközben vagyok, hogy szerezzek egy asztali és nyúzható gépet külön
a többieknek. Mikica a Pókember képregényt gépeli be jelenleg, szintén
titkosítva..
19.21. Most M. áthívott korrigálni. Sietős neki, csak két hete van, lámpánál is
fest. Grafikai stúdiójában 12 embert foglalkoztat, hordozható rádiótelefonján
ebédelés közben irányítja csapatát. És ami megható, sokat beszél, beszélget
feleségével. Percenként 27 forintért. /Én a pestieknek, beleértve anyámat és S.
Nagyot is, szégyenkezve, de jelzem, hogy Kecskeméten telefonnak, levélnek nem
örülök./
A legelső gombok megtanulása után a József és testvéreivel kezdtem. A gép
kijelzi: 96 ezer betűt ütöttem be a második kötet közepéről. Mikor is halkan
megkérdeztem, "nem-e lehetne-e" átprogramozni a klaviatúrát, hogy egy magyar
ékezetes magánhangzót ne három billentyű egyidejű megnyomásával tudjak
kitermelni?! Dehogynem, tíz perc az egész. A 96 ezer betűvel előállt
tapasztalatom kiradírozva. A Ráhel halála körüli fejezeteket írtam be. Van egy
helyesírás ellenőrző program is, ilyen szavakat etettem bele: Baál, Ábrám,
Niarina, Eliézer, Jichák. Jól jön ez még egyszer, valakinek.
Nagy szerencséje volt a Szépművészeti Múzeumnak, hogy a nyolcvanas évek elején
elrabolták onnét azt a kis ronda Rafaello képet. Azóta van rá pénz. Most, év
vége felé adták át, a pincében új szárny nyílt. Repi kiállítással kezdtek, nagy
név volt, -kortárs francia- a művek kevésbé. És most megnyitották a külföldre
szakadtak állandó tárlatát is, mellette, lent. Várom, hogy megnézhessem.
Délelőtt eszembe jutott sétánk a Budaörs fölötti vadasparkban.
Érdekes, egy rémálmom visszatér 20 éve. Felhőkarcoló homlokzatán kívül futó, pár
vasgerendából álló, féligkész, nyitott liftben utazom, túlszalad, úgy kell
kapaszkodni; hogy ne zuhanjak ki, nem lehet belőle kiszállni, szétesik meg
minden. És közben fúj a szél.
Tücsök kolostorában már a csillárokat szerelik. A télen láttam, szép lesz. Azt
mondja, irígyelte azokat a szerzeteseket- szentek élete- akik sok órákat
mozdulatlan imádságban, mondjuk, egy kápolna mélyén. Ma már tudja, ez is lehet
alkat, szeret elüldögélni. Nem feltétlen érdem.
A napokban eszemben járt, hogy te a kutyátokért mondott gyógyító imád előtt
húsz percet imádkoztál hitért ez ügyben. Ez nekem iránypont történet. Katona
atya tartotta gyógyító szemináriumra nem járok, egyébként majdnem egyedül a
közösségből, és egy éve nem tudom igazán megfogalmazni, miért. Azon túl, hogy
nem nagyon hajlamom a közvetlen emberszolgálat. Most talán rájöttem. Nem hiszem,
hogy a gyógyító ima technika kérdése. Hanem karizma, plusz munka. Talán érdemes
a részletkérdéseket végiggondolni, erre biztos jó. (Az Eötvös gimnázium
nagytermében ülnek vagy háromszázan, messze elöl, egy monitor mellett István,
mikrofonnal. Előadása után páronként egymásért ima, ennek a kényszerpályája se
tetszett nagyon.)
Alázatom hiánya.
Tél elején itt járt Tamás, s hogy mindenkivel tudjon találkozni, nagyon okosan
szerveztek neki (nekünk) egy háromnapos bentlakásos lelkigyakorlatot. Kirúgta az
ottani püspöke, májusban végleg hazatelepül. Meghívtam a Fioretti nyári
lelkigyakorlatát megtartani. Anzelmnek most jelentettem be, s egyben meghívtam
őt is, remélem, jön. Kiment az érettségiző osztálya Pannonhalmán, most hetedikes
kölyköcskéi vannak, ami ott első gimnáziumnak számít. Már beszerzett szerzetesi
szobájába ezokból kanárit meg akváriumot. Ellenszolgáltatásként a Fioretti most
tartott nekik többnapos lelkigyakorlatot, Esztergom mellett, s ami két mondatot
erről Kata telefonba mondott, egész jól sikerült. Zsófi is lement udvarlójával.
Zsófi közben nagylány lett. Egy füzete hátán ilyen firkát láttam: Fehérné, Váli
Zsófia. Egy barátnőm ezt így fejezte ki; már nagyon szaporodni akar-. Miklós
műterméből valami Schubert hallik át. Van egy tenyérnyi hordozható kompakt
lemezjátszója, a régi tűfejes ez mellett már ó. Este van, háromnegyed kilenc,
még fest.
Évtizedekig kiváló éjjeli szekrényeim voltak. Volt egyszer egy öreg
harsonatokom, lila bársony béléssel, nyitott fedelében trecento reprodukciókat
tartottam. Szemétből bányásztam egy zenekari épület előterében. Tán még te is
láttad. Benne, előtte mindenféle nyitott albumok, képek, könyvek, szentély.
Elhalt. Nemrég vettem észre. 10 éve járok hajnali misére. Ez azonnal rendezte
lefekvéseimet. Háromnegyed tizenegykor, és azonnal oltok. Semmi ágyban olvasás,
nem bírnám a másnapot. És még egy. Semmilyen szemüveggel sem láttam már a
féltávolba kirakott fotókat, reprókat. S most! Év tétovázás után csináltattam
méregdrágán, 13 ezer forintért, egy progresszív (fokozatos) dioptriás
szemüveget. Az első, megszokás-napok után: fantasztikus! Egyszerűen mindent
látok, vagyis mindent meg tudok nézni. Olvasástól a végtelenig, átmenettel,
mindent. Például nyaktekerés nélkül fotókiállítást. Most, így, sok év után, ide,
Kecskemétre, Miklós hajdani példáját követve, lehoztam egy jó téli fotómat, s
egy fás-bokros tavalyi rajzomat is, díszítésnek, munkaasztalom fölé. Látom őket,
működnek! Képeim nemigen díszítenek, azok falnak fordítva száradnak. Most M. is
levette kitett képeit, rájött, zavarják a munkában. Folyton összehasonlításra
ingerelt.
Itt is ferences templomba járunk. Hátul egy asztalkán megvásárolható könyvek.
Két kötetet találtam is, Ferenc összes írásai, és Celanói Tamás életrajza
Ferencről (1280 körül íródott). Örülök neki, tisztítanak. Épp 10 éve, "felnőtt
megtérésem" előtt két hónappal olvastam el minden korabali írást Ferencről.
Tamás atya megismerése előtt két hónappal.
Képzeld, van egy kártyám, amit bedugok a Széna téren egy ládába az OTP
oldalán, és kidob húszezer forintot.
Lehet, hogy az adóügyeimet is kompjuteren fogom ezentúl vezetni. Két éve minden
szakmainak nevezhető kiadás számláját gyűjtöttem és könyveltem, mint kiderült
teljesen fölöslegesen. Közben az adózási rendelet megint megváltozott, a
Művészeti Alap szétrohadt, a művészeknek nyújtott adó- és egyéb kedvezmények
nagyobb része elszállt, nyugdíjam, úgy tűnik, nem lesz, pedig apósomat,
aggódván, evvel lehetett megnyugtatni.
A fölöttem-műterem grafikus lakóját utcáról bevitte a mentő a járási kórházba -
piás - hasnyálmirigy gyulladás. Egyetlen rokonát, élettársát, egy daklit két
hete az üres műteremből az egyszerűség kedvéért lehoztam magamhoz. Értek a
kutyákhoz, jól ideszokott. Most megint leviszem egy kicsit. 21.09. Szomorú
történet a gazdájáé. 45 év körüli, Frankfurtból települt haza, egész élete
ottmaradt. Itt megnősült, majd elvált, s felesége kirúgta. Lejött ide, mert hová
menjen, két éve itt él az egyik padlásműteremben. Egy autó alól kihúzta ezt a
kutyát, törött lábakkal. Mutatott fényképeket, amik alapján dolgozik, legutóbb
Faludi György erotikus verseit illusztrálta. Szerelmeit alul kiborotválja, majd
megemelt szoknyával lefotózza. Egyébként nagyon szépen. Odaadtam neki a szent
Ferenc életrajzot, érdekes lenne ebből rajzolni. Tetszett neki az ötlet. (Az
erotikus témák mindig vonzottak. Itt képletszerűen elővicsorog a dolog semmibe-
halálba fordulása, mögöttes tartalom hiányában.)
Paula olykor meglátogat, mindig hoz nekem egy tábla csokit. Ő sem találja az
életét. Munkanélküli segély mellett, állami segítséggel elvégezett egy könyvelői
tanfolyamot, egy vagy két éveset, és még örülhet, hogy átment a vizsgán, s neki,
kevesek között állása is lett valami kereskedelmi cégnél. Útálja a munkáját.
Bíztatom, hogy ez a fajta elfoglaltság víz-semleges, vagy azzá lehet tenni. Ki
lehet alakítani mellette egy szép, csendes belső életet. Rezignált. Közösségbe
nem jár.
Lehoztam egy Petri összest.
MONDOGATÓ
Cipőmre nézek: fűző benne!
Nem lehet, hogy ez börtön lenne.
Nagyanyámra (1894-)
1. Kevés időt jósolok a Mamának,
Ha ugyan ez idő még,
ez ízehagyott, kímélő időpép
amin sorvadt elméje nyámmog.
2. nem találsz haza már az előszobából.
Nincs itt keresnivalód. Kikisérlek.
3. Mi egy kicsit még elnézzük a hajnalt,
más ablakokból, ahogy idevillog.
Gyereket fürösztünk, és tésztát gyúrunk.
Telünk-múlunk. Néhányat alszunk még.
Belenyaltam M. tojáslikőrjébe (is). Ég a gyomrom. Le az ebédlőbe, zsíroskenyér
lehetőség, éjszaka is. A társalgóban a Kojak krimisorozatot nézik épp.
Színesben. Márciusonként én is szokok. Most nem futotta időből.
3.26. vagyis szombat délelőtt, Virágvasárnap előtt. A dátumot hamisítom, vagyis
nem a gép írja, ugyanis, (aranyos) folyamatosan újra írja az összeset. Megint
mindjárt 11 óra, indulok csiszolni. Holnap átállítjuk az órákat, ujra sötétben
fogok kelni egy ideig.
a gép kijelzett, ez eddig 16.134 betű.
Még mindig megszámolom a kert végében elhaladó tehervonatok vagonjait. A rekord
(mozdonnyal együtt értve) 84 kocsi, 1952, Lágymányos, Összekötő Vasúti Híd, a
kénszagú, gőzőlgő salakdombok között mászkáltomban.
mára ennyi.
sziasztok.
1994.4. J-20 C.4217
SZIA NELLY!
...ha már mamád most így, és ilyen egyszerűen szólított elindulásod percben.
Szóval megszülettél? Én egy kopaszodó bácsi vagyok, abban az irányban felőled,
amerre a nap kel. Véred fele innét való, egyébként. Szereted a napot?
Szerinted mi végre vagyunk a világon? Persze, tudom, van erre utasításunk, az
égből. Csak hát ezt a napi gyakorlatba átültetni... Például hogy vagy a lírai
realizmussal, amit most művelek? Valahogy az emberiség egy része egész jól elvan
nélküle. Képzeld, hetedik éve ugyanazt festem. Kimondani is szégyellem. Te hogy
vagy az önismétléssel? Mamád tűri? Bár a te életkorodban az ember dinamikusan
változik. Evvel együtt: ha valami beválik, ne félj azt ismételni, begyakorolni.
Ha például mozdonyvezető leszel, fontos szerepe lesz életedben a rutinnak!
Szóval, dolgozol? A József és testvérei- második kötetében van egy jelenet
Ráchel haláláról, Benjámin születéséről. Ott ír Mann az újszülöttek derűs és
ártatlan önközpontúságáról . Helyes, ez a dolgod. Tudom, mosolyogsz, igen ez a
munkád másik fele.
Kecskeméten vagyok, mint minden évben, márciusban. Ha erre jársz, ne feledd
megnézni a református egyházi gyűjteményt. Ebéd után naponta egy kicsinyég a
Toldi szerelmét olvastam. Erre majd vigyáznod kell. Arany -szerintem- rossz
feladatot tűzött ki magának, bele is törött a bicskája. Szegényke mindenféle
hősi eposzokat gondolt itt a magyarság legnagyobb hiányának, s igyekezett
pótolni. Beleírja magánszomorúságait is, s igyekszik beleélni magát egy
hősszerelmes; vagyis inkább egy szerelmes hős helyzetbe, ami nem igen megy neki.
Melankolikusabb és puritán-reformátusabb annál. A fia nem is nősült meg
egyébként, nem véletlenül.
Két hét múlva, immár Pesten. Ez a levél bizony most félbemarad, itt mindenfélék
történtek, a többiek levele meg ne várjon miattam-
szia-sztok:
1994.4.29 - 5.17. J-21 C.4232
Szia J.,
egy igazán egzotikus helyről jelentkezem, merthogy Kata kizavart, és itt ülök a
Margitszigeten. Hatos villamos, narancsszínű csempézett aluljáró, ebből
kifolyólag megszűntek a pártokat, egymást és a világot szidó falfirkák.
Fagylaltárus, napozó csajok a víz mellett (kettő félmeztelen és nagyon vidám),
bicikliző srácok, elől hegyes bukósisak a divat. Délelőtt belealudtam a
festésbe, s fölcsöngettek. Így, Kata számítása helyes volt, mai napom gallyra.
Április vége, és csicsergő madarak, és én egy sárga, Dunára néző padon nem értem
a világot. Szemközt velem egy húszéves fiút fésülgetnek. Tűri.
Ha bejön, ez lesz az első olyan levél, amilyennek ezt az egész kompjuter
dolgot megálmodtam az elején: ahogy időm és írandóm, majd mindig hozzá egy
kicsit.
Nelly még nem válaszolt. Persze, elfoglalt.
Kompjuter áradás levonulóban. Lassan visszavedlik szerszámmá. Reggel
bekapcsolom, hogy ha telefonszám-, egyéb miatt kell, ne kelljen várakozni a
beindulására. A múltkor a liftben a hatodik emeleti gombot kétszer nyomtam meg,
ahogy itt kell az OK. gombbal, tévedésből.
Írtam neked, mik azok a fraktálok?! Egy kiránduláson mesélték a múltkor,
fantasztikus. Ha nem igaz, akkor is gyönyörű. Szóval, vannak ezek a periódikus
végeredményű, végtelen osztások. Nomost betápláltak egy ilyen osztást
számítógépbe, s mondjuk a tízezredik tizedesjegy, vagy mi, hirtelen kitér a rend
alól, érted?! Szóval az osztás eredménye 1,262626...26 és ez egyszer csak
megváltozik. Őrület. A modern katasztrófaelméletek kezdenek a dologgal komolyan
foglalkozni, hogy talán ez egy ősok. Másrészt, amit én, teljesen kívülállóként
is meghallok a dologból, hogy e tény jelzi, a számok is csak közelítő
körülírásai a valóságnak. Nem abszolút igazak.
Egy zöldpulóveres kismama tolja előttem babáját. Mellette unatkozó lila
tréningruhás srác, a férj. Még tanulnia kell szerepét. Olykor ezekre az
emberekre, leginkább asszonyokra, rárakom 30-40 év múlvai arcukat. Sokan
öregedve majd szépülnek.
Mikica elvesztette a neki dedikált C. Naplót, valahol (hol?) elkallódott.
Fölajánlottam helyette másikat, mire nagyon szelíden megmagyarázta, hogy neki
tulajdonképpen állandó saját példányra nincs szüksége. Bólintottam, nyeltem
egyet, és mosolyogtam. Érettségi utánra tartogatta anyám átadni édesapám
frontról nekem írt levelét. Másfél éves lehettem, amikor íródott. Hadifogságból,
betegen küldte, gondolom, sejtette, nem lát többé. A levelet nem vettem át.
Azóta se olvastam. Múltkor kérdeztem anyámat, mi lett vele-, kidobtam rég,
mondta. Mi volt ez a gesztus tőlem, ámulok. Az elszántság mellett, hogy én majd
a magam útját... nem valami félénkség, félelem? Hogy engem (gondolom most) egy
súlyos árnyék ne irányítson... (Morális ítélőképességemben mindig bíztam.)
Lábam körül mászkál, ha másfél éves lehet, kislányka. Vállig és még lejjebb érő
haja túlzottan nőies, szinte vénecske ettől. Ugye, Nelly nem..? Úgy értem,
majd...
Megint megjegyeztem néhány dolgot - ritkulnak- amit először életemben. Mik
voltak? Ja igen, ez versenyen kívül: nem jutott eszembe egy régi barátnőm neve,
csak annyi: Bercsényi utcában lakik. Kompjuter, Shift gomb + F5 gomb.
begépelem: Bercsé, F7 gomb, hát persze, C. Jutka, alattam járt a Főiskolán,
voltunk vele moziban is, fehér pulóverekben járt, gyönyörűen tudott mosolyogni.
Egy zeneszerző lett a férje, aki később öngyilkos lett. Most egyedül neveli
kislányát, néhány éve a gyerekek téli szünetében a zsennyei alkotóházban
találkoztunk, a tragédia után nem akart otthon karácsonyozni.
Mi volt még? Ez nem olyan érdekes, de örültem neki, ebben mindkét gyermekem
megelőzött. Pár hete vettem egy telefonkártyát, újabban szinte már csak evvel
lehet utcáról. Meg is kérdeztem azonnal a Lukácsból hazafelé Katát, kell-e a
vaj, kenyér mellett mást is hoznom, hazafelé. Kicsit izgultam-, működött.
Új még, hogy Kata elvitt természetgyógyászhoz, ugyan állítottam, hogy
teljesen és egészen egészséges vagyok, de most nálunk a megelőzésre került a
hangsúly. Belém is nyomtak négy vagy öt tűt, úgy értem, akupunktúrásat. Mikit
annak idején vittem, akkor lestem az arcát. Most megéltem, tényleg nem fáj.
Viszont a leendő bajaim is elmúltak. Elmúlhattak. Ismered ezt a vallást, éljünk
egészségesen? Most kalciumport eszünk, hétszázötvenért, napi három kanállal, a
klimax után a nők csontja állitólag elkezd mésztelenedni. És, ha az ingalengés
nem hazudott, az enyém is.
Nellytől kérdezem, hogy van a Mozart G-dúr variációkkal, két zongorára?!
Engem elvittek, untam, sajnos. A csillár szép volt, a félhomályos teremben
egyetlen fénypászma; a fehér művirág csokorra irányítva. Ez is szép volt. A
szünetben eljöttem. Teljesen hülye vagyok, hogy itt ezt most a TÖLGYEK ALATT,
ahelyett, hogy
hoppá, a gép berreg, piros lámpa, meg minden, nem bírja az elem tovább, gyorsan
elmenteni a megírtakat, lezárni a gépet. A tölgyek alatt nincs konnektor.
És már otthon, este. Hagyján, hogy nem értem az életet, de nem értem a
Margitszigetet sem! Nagy zöld dolog, tele fagylalttal, biciklivel, és emberek
gyalogolnak rajta. Minek? Na jó, hagyjuk. Tejberizs volt vacsorára, vígasztalnom
kellett Katát, mert a fölbontott tavalyi baracklekvárja erőteljesen be volt
szikkadva. Az nem volt elegendő ellenérv elvei ellenében, hogy így még sokkal
finomabb. Utána elmosogattam, vettünk a Fiorettire is gondolva egy háromliteres
teáskannát, azt is elmostam. Apropó, közösség. Kata hozott egy hírt, gépírónő
ismerőséről, egyedül neveli gyerekét, nagyon szegényen, meg kéne vennie a
lakását, de a szükséges tizennyolcezer forintot nem tudja előteremteni.
(mindössze egy sovány havi fizetés.) Elmondtuk a Fiorettinek, majdnem teljesen
összeadtuk a pénzt, elküldtük. Sikerült olyan levelet fogalmaznom, hogy nem
lehetett az adományt visszautasítani.
Most visszahívott Eszterházy Péter, (dicsekvés), közvetítettem, egy nagy Farkas
István Nemzeti Galériabeli kiállítás megnyitására akarták fölkérni. Többféle
okból nem vállalja, egyebek mellett nemigen ismeri Farkast. Ami furcsa.
Meginvitáltam a nagy gyűjteményes Csontváry kiállításra is, bár-mondtam- ilyen
helyen örömömben sokat és hangosan szoktam beszélni. Régen csajoknak, ugyanígy,
-mondom. Mire megjegyzi, hogy ez némelykor beválik, olykor pedig nem. Mondom
neki, nálam az volt a helyzet, hogy én ilyenkor tényleg a képekre figyeltem...
Kecskeméten Mikica udvariasan megkérdezte: nem festesz te itt, Kecskeméten
túl keveset? Merthogy épp a kompjutert bizgeráltam, és szeretett volna már
hozzájutni. Fél óra múlva láttam egy szintén ötödikes lánykával átkarolva
ballagni a ház parkjában. Elmélyülten beszélgettek, majd fölmásztak a
kapcsolóházikó tetejére, üldögéltek, lábukat lógázva. Mondják, az angol férjek
kiválóak, vagyis kiválóan működnek vasúti szerencsétlenségeknél . Miklós talán
nem ilyen lesz. Én csak most egy reggel, hazafelé ballagva a Lukácsból értettem
meg a nőket. Egészen pontosan: január 28-án reggel 7 óra 58 perckor. Egy néhány
napja rádióban hallott, édesen fölkacagó riporternőn tűnődtem, amikor rájöttem.
A nők meg vannak fejtve! Hogy ugyanis: hol ilyenek, hol olyanok! Hát ez az.
Ezért! nem értettem eddig ezt az egészet.
Na, fekszem. Az imént a szájzuhanyt egy telefon miatt hagytam már félbe.
Másnap reggel, szombat lévén ma hajat is mostam az uszodában. Öltözködés közben
fölvetettem egy statikai problémát egy öreg professzornak, akinek erre
megdermedt a kezében a cipőfűző, mert először hülyeségnek tartotta, hogy résfal
kihorgonyzás helyett nem lehetne-e a földnyomást vasbeton térbeli rácsokkal
ellensúlyozni. (Végigszurkoltuk egy mélygarázs építését a Lukáccsal szemben.)
Így ma lassan lettünk útrakész. A múltkor mesélem neki kajánul, hogy volt
tanítványai szörnyetegnek tartották, a lányoknak vizsgáján két ciklus között
megjött a menzeszük... Hát igen, válaszolja, tudja, számonkéréskor volt nekem
egy rettenetes kérdésem: miért...?
Szütsnek lelkendezve olvasom be telefonon találmányomat nőügyben, s mondom
neki, te csak ne röhögj, ez 52 évi munkám gyümölcse...Mire kéri, tenném hozzá
utószónak, hogy főleg! olyanok...
Most jövök Katával az édes Harangvölgyből, eső utáni harsogózöld lombok, igazi
napsütés, egy órát pokrócon heverésztünk. Miki síedzése ilyenkor több kilométer
futás, véletlen elrohant mellettünk, nem vett észre. Népszabadságot forgattam
félálomban, így reklámozzák, és mégis igaz: Magyarország legnépszerűbb
napilapja. Megmaradt a nagy apparátusa, sok jó szerző is odavándorolt. Szombaton
jó esszék. Találtam egy valószínüleg fiatal figurát, kíváló: Bayer Zsolt. Kéne
neki egy képet ajándékozni.
Volt itt nálam múltkor egy öregúr, hogy a Szent Jeromos Bibliatársaságnak valami
tanulmányt, vagy összeállítást készít, s ennek kapcsán az ismerős közösségeket
fölméri, ki hogyan végzi a bibliamagyarázatot. Mesélem neki, hogy
nem teológizálunk
nem elménckedünk
nem vitatkozunk
nem kételkedünk, ha nem értünk valamit, átlépjük nyugodtan
a földolgozás iránya a mindennapi hasznosíthatóság
és újabban: nem értelmezünk, egymást tanítva,
hanem rögtön imában reagáunk.
így eltűnnek a szellemi különbségek
ez rögtön hálaadás is
imában nem lehet locsogni
Ez számára új volt, nagyon tetszett is, pedig igen jártas, mindenféle külföldi
szisztémákat sorolt. Ezekből egyet kéne hasznosítanunk:
Mit határozol el az olvasottak alapján a jövő hetedre?
És erről egy hét múlva beszámolni. Már fölvetettem a csapatnak. Múltkor meg
-olvastam valahol- átvéve a jezsuitáktól, megpróbáltuk a "megkövezés"
procedúrát. Kitérdeltem középre, hogy szidjanak. Nemigen tudtam meg újat
magamról.
Tényleg, van ott helyben imaközösségetek? Ja, ne kérdezzek, persze. Érdekelne
pedig ez a kalandotok, aminek házasság a neve. Az összetartozás. Még a hetvenes
évek elején történhetett, házasságunk második- harmadik évében. Karácsony,
törzsi ebéd, vagy tizenöten a Jávor szülőknél. Egyszercsak Jávor papa dúlt
hangon rászól Katára: piros nadrág van rajtad! (Épp az igen-mini szoknya volt
divatban.) Mire én félig fölemelkedve ültömben kissé lehúztam sliccem cipzárját,
hogy az enyém pedig kék! - így jelezve, hogy ez már a mi kettőnk ügye. Nem
dobtak ki.
Házasság kapcsán. Egy fura jelenetsor a hatvanas években forgatott Egri
Csillagokból. Nem is értem, hogy került ez be ifjúsági filmbe. A királyi udvar
előtt a kiházasítandó pár násztáncot lejt. A menyasszony tenyerein acél
tüskesor. A rítus része tánc közben a vőlegényt ütögetni. A fiú szeme se rebben.
A tánc végére csurom vér. A dolognak ez a fele a kevésbé érdekes. Hanem, ha
mindez igaz. A lányt nagyon megtanították evvel valamire. Fájdalmat okozni, ha
erre van szükség, annak, akit nagyon szeret. És elviselni a másik szenvedését.
Mint egy orvosnak.
Festeni kéne. Igaz, ma nem kötelező. Napokban elkezdtem átfesteni, befejezni a
Kecskemétről hozottakat, (eddig még meg se néztem, mit is csináltam lenn) hát
nem történtek csodák. Csoda is lenne, napi másfél órában, kompjuter
problémákkal tele a kisagyamban. Talán lesz közte azért jó. Az a helyzet, hogy
az élet nem szimmetrikus. Csak azt tudom elhatározni, hogy nem fogok jó képet
festeni. Egyébként a férfi a nővel sem szimmetrikus. Nem is ellenpont. Két
műfaj.
Ez már MÁJUS 8. ma voltak a választások (is). Vasárnap. Közi kirándulás, de csak
Erzsi volt kilenckor a Moszkva téren. Mikica is jött, így is bőven elfértünk a
kocsiban; Vácrátót, arborétum. Nagyon dús, nagyon zöld, intim, élet- és
pihenésszagú. Időnként a nap is kibújt. Erzsit faggattam, mit költene magára
korlátlan lehetőségekkel. Nagyon megijedt egy életformaváltástól, ami evvel
járna. Mikica keresett egy ágas fát, fölmászott, s krimit olvasott, amíg mi
körbejártunk. Hazafelé a szavazás, kiszállva a kocsiból még mindig nem tudtam
hazafias teendőm irályát, ugyanis állítólag a Kereszténydemokraták egy nyíltan
antiszemita párt felé vállalnák a nyitást. Végül megkértem Mikicát a fülkében, s
ő szavazott. Lehet, hogy tönkretettük az országot. Ugyanis (délután) Szüts azt
mondta telefonba, hogy biztos a szocialisták győzelme, s minden nem SzDSz-re
adott szavazat csak őket erősíti. Hogy ő ezt matematikailag tudja. Na, ma éjfél
körül minden kiderül, a TV hajnalig folyamatosan. Szüts virrasztani fog,
bennfentes lévén az Szabaddemokraták székházában. Elég sok plakátjuk készült az
ő grafikaműhelyében. Ami pedig engem izgat: a kecskeméti képeimhez 16 keretet
építek; délután, vasárnap ellenére, egy keveset fűrészeltem, majd csiszoltam,
baromi munka lesz, több nap. Az összeépítés, mázolás már könnyebb.
Nem tudom, meséltem-e, Mikinek eszébe jutott, s rendszeresen hord az iskolai
könyvtárukból nekem olvasnivalót. "Így élt Ady"-, Móricz, legutóbb pedig Arany.
Mely utóbbiból megértettem. Szegény bátyuska, miután megtették nemzeti
főköltőnek, magára vette a nemzeti eposz gondját, mivel nincs, meg kell
teremteni. Nagyon rágta magát evvel, azt hiszem, meglehetősen emésztette a
feladat. A Toldi szerelmét is valami ilyes okból írhatta, keservesen, nem is
ment neki. Tanulságos volt nekem, távoli kollegának, egy hibákkal teli művet
végigrágnom.
Este, Miki most György atya fél nyolcas miséjén. Lehet, hogy a most kilenc év
után Ausztráliából végleg hazatelepült Tamás atya is ott lesz, hátul, elbújva,
gondolom. Ezen Attiláék buzgón gitároznak, azóta is, számomra túlbuzgón. Én
inkább hajnalban járok. Tamásnak már üzentem faxon, ne feledje, a Fioretti
augusztusi lelkigyakorlatát ő vezeti.
Miki holnap négynapos erdei iskolába megy. Tudod mi az? Állítólag nem új
találmány, a városi gyerekeket viszik, különbusszal. Délelőttönként szabályos
tanítási órák, ezúttal Bükkszéken. Gondolom a környék tájait, növény-,
állatvilágát nézik meg. Megpendítette, szívesen magával vinné erre ezt a
táskakompjutert -"villogni vele". Nagyon megértem. Fölajánlottam neki egy
távcsőobjektíves fényképezőgépet fotóállványostul, 7 kiló, vagy az ugyancsak
dögnehéz Shakespeare díszkiadást, egy kötetben. Esetleg rajzfelszerelést. Most
hajat mos a fürdőszobában, s tűnődik.
Május 9. Mikica elvivésre egy kevésbé látványos, de sokkal jobban
használható fényképezőgépet választott, bámultam érettségét. Tényleg a
szocialisták győztek, nem értem, fura. Délelőtt rengeteg leszabott keretléc várt
rám, rémes dolog a smirglizés. De eszembe jutott, s fúrógépbe befogott
csiszolókoronggal gépesítettem az eljárást. Fél nap alatt fáradtság nélkül kész!
El kéne mosogatnom. Indulok Paulát meglátogatni.
1994. Május 17. Jó kis muri! Reggel nyolc óra, Kata mellett ücsörgök. Ő még
hálóingben, és a saját kompjuterén írja rádióelőadását. Ma kezdte az ipart, a
szövegében még gyakran ily ilyessssssssssssssssssmik jelennek meg
meg
aztán elmászik néha a sor, meg ki is h agy gyakran. Erre vagyok én.
Az ő gépét is képért szereztem, nagyot akart, nem hordozható változatot,
hónapokig vadásztam. Húszezret még fizetnem kellett rá, de nem reméltem a
közeljövőben ennél kedvezőbb alkalmat. Fél hétkor kivittem Zsófit a Déli
pályaudvarra a két hátizsákjával, egy nyulával és két kutyájával (az egyik csak
kölcsönbe), utazik Kékkútra. Mire hazaértem, Mikica, szintén pizsamában és
boldogan irányította Katát a gombok közötti eligazodásban. Ő már fölényesen
kezeli. Tegnap szerzett több kilónyi játékprogramot "nekünk", alig győztem az
új, közös gépbe beetetni. Mert azt még én csinálom. A gép egyenlőre Mikica
asztalán van, fogmosás, étkezés időnként elmarad. Első bekapcsoláskor
udvariasan megkérdezte, mikor és milyen műveleteket végezhet rajta
távollétemben. (Az én gépemnél szigorú szabályok voltak) Mondom neki:
korlátlanul, bármikor, bármit, már tudja kezelni. Azért tudja, mert tavaly
névnapjára azt kérte, hogy magázzam. (Alig várom a névnapomat, hogy ő is
magázzon.) Mert fél éve így beszélgetünk:
-Gyere, apu!
-Kis türelmét kérem, nagyítok! Mindjárt megyek!
-Ezt javítsd itt ki, elmászott egy sor!
-Engedjen oda a helyére, átigazítom.
Tegnap Kalocsán voltam zsűrizni. Én kocsimmal mentünk, partnerem útközben
meséli, a hetvenes években egy Stúdió közgyűlésen nyilvánosan lerákosistáztam
fölszólalásomban. Tény, hogy KISz, majd párttitkár volt, mindig funkcióban.
Leérve, akkor voltunk kínban, mikor kiderült, egy közepes, mezei
festményvásárlást kellene szentesítenünk, amiért a festő két és félmilliót
akarna kapni. (Kétszázezret ér). Megmagyaráztuk neki, hogy nem irigyeljük tőle
a szerencséjét, kérjen, amennyit akar, de az összeget nem írjuk a jegyzőkönyvbe,
aránytalan lenne nekünk ezt jóváhagyni. Így történt. Kétszázhetven kilométert
vezettem, késődélre értünk vissza, kutya-fárasztó volt.
Visszatérve az új kompjuterhez. Lopva hoztam haza, szerettem volna a
NÉVNAPOMON átadni. De részben nem volt türelmem kívárni a május 24-et, rézben
Mikinek és Zsófinak egybeesett egy iskolai szünnapja, s tudtam, evvel egy boldog
napjuk lesz. Így reggel letettem a szoba közepére három nagy dobozt, meg egy
kicsit. Mikica rögtön kitalálta, az ágyon ugrált örömében. Aztán leballagtam a
boltba, vettem vagy 40! méter villanyzsinórt, s estig minden szobába bevezettem
a (földelt) elektromos csatlakozást a géphez. (Nagyon szeretek villanyt
szerelni.) Kata most közbekérdez itt mellettem: két szó összeragadt, mit
tegyek?
Elmúlt napjaim általában is a technika jegyében teltek. Opuszjegyzékem
kompjuterbe diktálásakor kiderült, néhány képem kallódik, Hivatalok nem
találják. Fax Minisztériumnak, Műcsarnoknak, XI. kerület polgármesterének
(gimnáziumi osztálytársam volt) és a veszprémi Múzeumigazgatóságnak. Minden
képem helyére került. Az adminisztrációmban. Azért fax, mert a sok képadatot nem
lehet telefonba bediktálni, s azonnali választ úgyse tudnak adni.
Észrevettem valamit, amiben negyven éve benne élek. Fura, szentimentális
kapcsolatom az idő-apa-gyerek hármasában, most fiammal kapcsolatban is
jelentkezik. Halálszagú. Kisfiú koromban többször hallgattam egy lemezt
anyámmal, ő is nagyon kedvelte. Biztos voltam benne, hogy fáradt - öreg néger
énekest hallok, (mintha Armstrong), nem vettem észre, hogy magyar nyelven szólt:
-mindenem te vagy, sunny boy
-soha el ne hagyj, sunny boy!
-életem reménye, fáradt órák fénye
-te vagy nékem, ó, sunny boy...
Vagy egy ilyen nóta egyszerűen csak arcot ad az ember született hajlamának?
Valószínű. Munka ráncbaszedni. Sajnos, a boyoknak feladatuk elhagyni a papákat.
Marad a vasárnaponkénti telefon: kevésbé fáj a lábad? Ülj ki a napra, nem?
Életem alighanem utolsó iskolai randevúját találtam ki minap, hátúszás közben.
Gyorsabban öltöztem, s fölloholtam az Ady úti iskola elé. Én értem előbb,
Mikicának adtam egy puszit, homlokára egy keresztet. Ő is adott, ahogy szoktuk.
(Hajnal: mise, úszás-, nem találkozunk.) Aztán rohant az osztályába, késésben
volt. Kétéves korában kezdtem búcsúzni tőle, akkor azt hittem, óvodáskorára le
fog válni rólam.
Zsófival milyen természetesen zajlott le a dolog. Osztálytársakkal bandában,
későn jár haza, már inkább külön jár nyaralni. Megkér, építeném át a nyúl
ketrecét. Veszek neki egy verseskötetet.
Mostanában a János 15. eleje volt a mise igeliturgia, több napra elosztva.
Eszembe jutottál. Tőled tanultam megszeretni, ágyad végében volt egy rajzlapra
kiírva. Tőlem pedig a közösség egy párbeszédet tanul meg, évente néhányszor
fölolvasom nekik lelkiismeret vizsgálatunk előtt. Keleti atyák bölcsességeiből
bányásztam:
"Egyszer egy testvér megkérdezett egy vént: Miért ítélem meg oly gyakran a
testvéreimet? A vén így felelt: Mert még nem ismered önmagad. Aki ismeri magát,
az nem látja testvérei hibáit."
Kivételesen ma Zsófi miatt elmaradt az uszoda, akkor most pótolom, 3/4 12. Szia.
1994.5.25.- 6.11. J-22 C.4246
Szia J!
Talán két éve várjuk, ma megtörtént: szállodaárak lesznek. Találgattuk,
bezárják-e a kecskeméti alkotóházat, netán átveszi a Város? Eladják? Ma jött a
körlevél. Valahol 35 és 45 ezer között lesz havonta ÁTMENETILEG. Utána több?
Lélekben búcsúzom, tavaly óta. Mit lehet majd tenni:
-Mami lakásába átköltözni márciusra. Talán csak a munka óráira. Ebédre konzerv.
-Itthon maradni, s fölvenni a szokott munkatempót: naponta egy képet elkezdeni.
Meg tudom csinálni.
-Esetleg Miklóssal egy műterembe, fél költség.
-Talán Miklós? pesti műtermébe bekéredzkedni.
-Kékkútra, április közepétől, már nem kell fűteni. Egy szomszédasszonynál
ebédelni. Túl elzárt világ.
-Kata azt mondja most, "majd összedobják a barátaid." Lehet. Mindegy. Megoldom.
Tulajdonképpen ünnepelni kéne, valaminek vége van. Nagyon jó volt, 1980-tól
kezdődően.
1994. május 26. Reggel fél öt és fél hat között (merthogy nem tudtam aludni) egy
tízsoros ajándékozólevél 6 változata a kompjuterbe, majd a szatyromba. Uszoda
után az Iparművészeti Főiskolára, valaki szólt valakinek ügyemben. Kipróbáljuk,
fél évre óraadó rajztanárnak a belsőépítész szakon, ahova tíz éve még nagyon
szerettem volna bejutni. Elmegyek, de nagyon féltem az időmet, energiámat. Hogy
sikertelen tárgyalás esetére se vesszen kárba az időm, vittem magammal egy
képemet, a tavalyi talán legjobbat. Ehhez kellett az ajándékozólevél. Vittem
képszöget meg kalapácsot is. Helyére került. Délután további tíz farostlemez
lealapozása, a tegnap reggel komoly győzelme volt, hogy körtelefon után a Dohány
utcában kaptam alapozót.
Kata lóhalálában gépeli új kompjuterébe rádióelőadásait, a sietség át fogja
segíteni a kezdeti keserveken. Nincs idő csalódni, bár egy előadása elszállt,
újra kell írnia, szegénynek.
Zsófi most hirdetésekben keres bel- vagy külföldi babysitterséget. Ősszel majd
pótvizsga. Nagylány.
Délután telefon, pécsi barátnőm, belsőépítész, szeretné, ha egy általa
rendbehozandó kápolna freskóját én csinálnám meg. Hirtelenjében ösztönösen
minden többletfeladatot elutasítok, szerencsére csak magamban. Ehhez sincs
kedvem. Majd megnézem a helyszínt valamikor a nyáron.
Mi van még? A farost alapozás már a győri nemzetközi művésztelep számára
készült, egy hónap, június végétől. Kolozsváryval meghívattam magam. Most Győr
polgármestere, amúgy tanárember, a legjobb magyar műgyűjtemény tulajdonosa.
Ma Anzelm testvérnek föladtam egy faxot Pannonhalmára, leírtam némely
formai kifogásaimat az idei Igeliturgikus Naptárral kapcsolatban, mint kéretlen
lektor. Pár éve hallgattak rám.
Délutáni alvásom közepébe egy fontos telefon a veszprémi Polgármesteri
Hivatalból. Öröm, opuszjegyzékem gépbeírása kapcsán az utolsó előtti Hivatal
által elvesztett képem evvel megkerült.
Még valami volt. Uszodában reggel szólt a Széchenyi Könyvtár igazgatója, nem
tudnék-e valakit, egy múlt századi nagy Széchenyi portrét kellene lemásolni a
könyvtár számára. Lopónak szóltam, épp koldus, boldog volt. Remélem a tervezett
80 helyett megkapja az általam méltányosnak megnevezett 300 ezret, ha megkapja
a munkát.
Most este meg a Nemzeti Galériából jövök, Klimó Károly kiállítás. Ő
érdekel, általában nagyon egyenetlen, most egyszerűen rossz. S. Nagy Kata vitt a
kocsiján, az enyémbe fél beülni. Még egy hír, (hosszú nap volt a mai); Kata
megkapta a bizottságnál a kandidátusi minősítést.
Május 27; képzeld, e hónapban 10 éve megismerkedésem Tamással, felnőtt
megtérésem, és hajnali imaóráim kezdete! Egy évtizede kelek fél hatkor. Magamban
megünnepeltem.
Hanem megint a fraktálok! Ördögi! Most valamit sikerült elolvasnom róluk.
Érdektelenség esetén átugorandó. Várj, hozom az ágyam mellőli kofferról.
Tehát. Van egy betűkkel írt képlet. A betűk helyébe egyre növekvő számokat írsz,
világos, hogy az eredmény oldalon is arányon egyre nőnek a számok. De nem a
fraktáloknál. Van ugyanis a képletben egy c. állandó, amire azt mondják, hogy ez
egy zavaró tényező, ami szerintük a valóságban is mindig van. Hogy ez
visszacsatolás, a c., kifejezi az eddigi részeredmények további számításokba
való bevonását. Érted, egy három hónapos baba kajafogyasztását nem a születés
körüli mennyiségekből számítod ki naponta, hanem az előző napok tapasztalata is
benne van. /Bár hogy ez a c. állandó szám, ez nekem gyanús/. Szóval elkezdi
számokkal behelyettesíteni, az eredmény is természetesen nő. Egy darabig. Utána
megbolondul. Ha 1,61 a szám, az eredmény 10 lépés után -0,99, ha a szám 1,62
akkor hárommillárd fölötti. Vagyis itt a számsorban van egy kritikus pont. A
kritikus pontot átlépve a számsor viselkedése kaotikussá válik. És nem egy ilyen
pont van.
Ezeket a kritikus pontokat fölrajzolta koordináta rendszerbe, és ahelyett hogy
egyenletesen elszórva kipöttyözték volna a képernyőt, fantasztikus cizellált
formációkba rendeződtek.
Ami még megdöbbentő, hogy ezek a formák önmagukon belül, kicsinyben végtelenül,
és végtelenszer ismétlődnek.
Majd beteszek a borítékba ilyen ábrákat.
Most szerencsédre félbe kell hagynom, Kata kész egy újabb előadásával, kellek a
kinyomtatásához. Zsófi, mint egy hadüzenetet, bejelentette, hogy ebédre
cseresznyelevest főz. Még valami a fraktálokról, bocs. Hogy vannak például 2,63
század dimenziós dolgok is, tehát nemcsak pont, vonal, sík vagy tömeg.
Hasonlatként a habot mondja, ami rettentő nagy felületű, de szinte nincs tömege.
Stb.
Jöttök a nyáron?
Harmadik országba költözés?
Éltek? megéltek? miből éltek? (Rémülten látom, hogy a fúrógépemhez vezető,
padlón tekergő villanyzsinór egy pontján kilátszik a csupasz drót. Körötte a
szigetelés égésnyomai. Na, ezt rögtön rendbe, lájfdéndzser.
Mikica hozott valami szigorú intőt, hogy elvesztette az énekkönyvét, meg kéne
venni, és most a figyelmeztetés esete forog fenn, mert alkalmanként egy fekete
pont meg minden. Vissza akartam írni, hogy a gyerek nekünk kezd már túl sokba
kerülni, kérem csapja agyon. Merthogy az utolsó három hétre ugyan már ne kelljen
megvenni a tankönyvet. Aztán szelídebbet írtam, de avval is baj volt, mert a
tanító néni nem bírta elolvasni, s Miklósnak kellett az osztály előtt
felolvasni.
Most ebédnél Zsófi közölte, hogy nem engedi ki többé a patkányt a szobába, mert
megette a melltartóját. A nyula is megevett valamit. Nem az egereket.
Valami célirányosabbat kéne most csinálni, a nap közepén, mintsem leveledzni, de
annyira kifárasztott az alapozás- ma fejeztem be-, hogy igen jól esik üldögélni.
Menek ágyba. A villanyzsinórt megcsináltam.
1994. Június 4, Nagyrákos. Robinál vendégségben tegnap óta az Őrségben.
Kiderült, direkt dugta előlem a fraktálos cikket, hátha elfelejtkezem időközben
az egészről. Emlékeztet ez István atya esetére, akitől 85-ben a szent Ignác féle
30 napos lelkigyakorlat leírását kértem levélben, Kecskemétről. Féltett tőle,
kitért. Ugyhogy a frissen Lányfalura települt jezsuitáktól szereztem be,
postafordultával.
Nagyrákos. Nehezemre esik az írás-gondolkodás, el vagyok kábítva, gyógyszerek.
Szokásosan itt előjövő szénanáthám. Egy neylonzacskóból elővettem tavalyról
maradt gyógyszereimet, hoztam magammal. Mit hoztam még. Egy Farkas István
kötetet. A megfogalmazás nem jó. A Farkas nagymonográfiát, S. Nagy új könyve,
végigkísértem születését, 90-ben kezdte írni. Azóta voltunk együtt többször
lakásokon Farkas képeket beazonosítani, legutóbb a Gegesi-Kiss hagyatékban vagy
negyvenet találtam hamisítványnak. Néhányszor elemeztetett velem képeket,
ugyanis a könyv egy része evvel foglalkozik. Legnagyobb szimpátiával az
oeuvre-jegyzék készültét figyeltem, rettenetes munka, igazi vadászat volt egy
sok országban szétszórt életművet összeszedni. Azt hiszem franciából átvett,
nagyon jó ötlete volt, hogy a festő életrajzával párhuzamosan fölsorol fontos
világpolitikai és művészeti eseményeket. Képelemzései, amennyire belenéztem,
gyenge Nők Lapja szintűek, ronda magyarsággal. De hát ez mindegy, van 100
színes, gyönyörű repró, s még vagy 120 fekete. Dokumentumfotók, bő idézetek
Farkas levelekből. Nagy album, nyersvászon kötésben. Két tiszteletpéldányt
kaptam, egyiket dedikáva. S mindegyikbe belenyomva a címoldalon, hogy köszöni az
én segítségemet (is). Két éve elém tett négy Farkas képet, hogy ezeket nem tudja
leírni. Mondom neki, ezek mind nagyon rossz képek, mire a homlokára csap.
Most kezdem olvasni, eddig részleteket sem ismertem belőle. Tudtam, hogy a
könyvkiadó és a lektorok is ellenzik megjelenését, hibái miatt. Aztán S. Nagy
hősi, többrendbeli kompromisszuma, s az eredeti vagy 400? oldal képelemzés
töredékére zsugorodott. Ez egyébként minőségétől függetlenül is helyénvaló volt.
Mert végül is kinek kell a képmagyarázat? Ha a tanulatlan érdeklődőknek, akkor
(is) elég 40-50.
A Nemzeti Galéria egy jó kis kiállítást csinált a könyv megjelentetésére,
(Farkas halálának ötvenedik éve.) A megnyitón sajtótájékoztató, Körner Éva
ismertette a monográfiát. Közvetítettem, de Esterházy Péter nem vállalta a
vernisszázst, az államelnök (nem jut eszembe a neve) sem, viszont ő írt a
katalógusba egy előszót. Így aztán Kosáry Domonkos, az Akadémia főtitkára
locsogott egy kicsit, ő is elég nagy ember, végül is. A megnyitó után parti, az
ügyben részt vettek, és a Farkas rokonok számára a Hármashatárhegy oldalában a
kiadó luxusvillájában, panorámával Budapestre, és panorámával a fedett
úszómedencére és szaunára. Ez a fiú, Németh Géza, amatőr festő volt (nem ebből
lett milliomos), majd építésztechnikusként lakásleválasztásokkal kezdett
foglalkozni. Most mellékesen csinált egy képzőművészeti könyvkiadót is, hála
Istennek. A ház egyik teraszán üldögéltünk és iddogáltunk (négy kóla) fehér
asztal körül fehér karosszékeken, egy Farkas kép modorában. Hogy valami
történjék, kicsit meghatódva is, elkezdtem a Farkas-kölykök aláírásait
begyűjteni a másik könyvpéldányom címoldalára. (hatvan-nyolcvan év közöttiek)
Aztán még néhány fontos emberét. A vadászat ötlete, öröme, végül a birtoklás
csömöre, fél óra alatt. Aláírtam, egy ajánlással kiegészítve én is az oldalt, és
S. Nagynak adtam.
Dél van, esőre áll itt az Őrségben, és vagy a gyógyszer túl erős, vagy én vagyok
túl stb., elájulok az álmosságtól. Néhány lépés séta föl s alá a parasztház
előtt, hátratett kézzel, ahogy a nagy művészek-, a természetben merítkezésből
mára ennyi. Ismerős valahonnan a telekhatáron az a két gyümölcsfa, persze,
tavaly rajzoltam őket. Egyszer ugyanígy meredtem vetkőzés közben a térdemre,
honnan olyan ismerős a látvány, igen, egy ceruzarajzom.
Az ebédet majd összeütöm, Robi kalákában (tudod, mi az?)[2], szívességből a
szomszédban gatyára vetkőzve betonoz. Ahelyett, hogy francia regényét fordítaná,
mint szokásosan, reggel 6-tól délig. De a szomszéd kórházban van, alig maradt
életben, négy éves kislánya (ő is agyrázkódással) mászott ki a Trabant roncsai
alól, s hozott éjszaka segítséget egy közeli házból.
Hét férfi fogadja a betonszállító autókat. Nevetésük idehallik. Tűnődtem,
a nemzet számára hasznosabb vagyok-e itt, a billentyűk mellett?! Beleértve, hogy
fölöslegesnek hiszek egy C. Napló második kötetet?! Nem mentem segíteni.
Négykor ébredtem. Álmomban Spiró karonfogva, mosolyogva kényszeritett beugranom
valaki helyett egy kiállítást megnyitni. Közönségem jóakaróan morajlott, várt
rám, integetett. Auschwitzban elgázosított gyerekek voltak, és a tablókon a
fotók is őket ábrázolták. Pillanatszülte beszédtervemből csak egy emlékem
maradt (olvastam valahol, alighanem Pilinszky), egy angyalarcú szőke SS katona
óriásfotója a tárlat zárófalán. Erről beszéltem-volna.
Spiró bizonnyal úgy ugrott be, hogy elalvás előtt olvastam egy interjút,
Mester Ildikó csinálta, egy szenvedélyes hölgy, aki erre az alkalomra fél évig
készült, elolvasva Spiró 5000 oldal szövegét is. Rólam is mindent tudott,
elképesztő módon. Akkoriban szégyellt tőlem képet elfogadni, azóta viszont
minden munkáját elküldi kéziratban, vagy nyomtatásban, a kapcsolattartásnak
talán ezt a módját választva. Máig nem tudja megemészteni, hogy egy neki nagyon
kedves, nagyméretű, félkész műtermes képem következő látogatásakor már nem
létezett.
Alkonyodik. Már jönnek a szúnyogok. Két mátyásmadár kergetőzik egy félig
kiszáradt gyümölcsfa körül. Jó lenne tudni, milyen fa, de nem tudom. A
szomszédék kaszálója mellett.
Robi közben idegurult a garázsból, az ablakot letekerte, s visszaült mellém.
Rádióját otthon felejtvén, így hallgatja a hat órás híreket. Dicsérem szép,
ezüstszínű, másfél tonnás rádióját.
Június negyedike, Csomay ma 54 éves. Tavaly még élt a mamája. Virgonc, kiválóan
bridzselő öregasszony volt. Külön kis lakosztályt építettek neki. Annak idején,
harminc éve, semleges mosollyal tűrte, hogy, és ahogy lányának udvarolok.
Pogácsával kínált veszprémi házuk teraszán. Autóstoppal érkeztem Sárospatakról
éppen. Talán aludtam is náluk? A papa, a kalapos magyar úr, építész úr is élt
még. Végignézte veszprémi rajzaimat.
1994. Június 5. Szénanáthám enyhül, háromnegyed hétkor ébredek, vagyis majdnem
délben, vekkert Kata tanácsára kis tűnődés után otthon hagytam. Robi még alsz,
igaz vasárnap. Pokrócba csavarodva olvasom Márknál az utolsó vacsorát, Úrnapja
van. A Pál levélben, érdekes, az áll, hogy Jézus az Ószövetség idején elkövetett
bűnökért vállalta a keresztet. "Az új szövetség közvetítője ő, ...előbb azonban
az előző szövetség idején elkövetett bűnök megváltásáért el kellett szenvednie a
halált." Én a titkot úgy mondom a fájdalmas rózsafüzérben, hogy " aki miattam
meghalt a kereszten." Igaz, nem ellentmondás.
Kint csöpög, de talán már tegnap is. (Nem nagyon járok ki a szobámból.)
Legfeljebb a teraszra, hoztam magammal hosszabbítózsinórt, a ház körzetét hét
méterre hagyhatom el. A zsinór túlsó végére piros lámpát tettem, jelzi a
bekapcsoltságot, azt nagyon szeretem. Fél tízre megyek majd misére,
Őriszentpéterre. Érdeklődtem korábbi mise iránt is, de mondták, az atya nem
szeret korán kelni. A templom viszont, ha nem keverem, gótikus, rendbehozott és
gyönyörű. Csak fázni fogok.
Megérdemelne még pár szót ez a Főiskolai vizit. (Miért írtam nagy F-fel?)
Egy valahai iskolatársam, aki közben sokáig az Ipaművészeti Múzeum
igazgatóhelyettese volt, sosem volt semmiféle kapcsolatunk az elmúlt harminc
évben, a kölcsönös szervuszon túl, ellátogatott a műtermembe. Mikor elmesélte,
hogy Bálint Endrétől mégsem kapott képet, megértettem, miért. Kapott. Pár nap
után telefonált, beszélt az építész tanszék vezetőjével rólam, hogy egyszer
jelentkeztem ott tanítani. Hogy mennék be egy délelőtt. Hát így.
1994. Június 8, utolsó este. Két napot eljátszottam megint; készenléti
telefonkönyvemet soroltam be a kompjuterben már bennlévő név- és címlistámba,
ami viszont az opuszjegyzékem tartozéka. Mosógépszerelők, festékboltok,
házkezelőség, tudakozó számok, barátaim telefonjai. Szerencsére a szégyenkezés
annyi energiát indukált, hogy ma délben teljesítettem, amit kellett, és míg
mellettem egy vendég (színész) a húst vagdalta az ebédhez, vagy 20 rajzot
csináltam. Fényképről. Kilencet megtartottam, opuszszámmal. Az egyik nagyon jó.
Barna csomagolópapírra, meghegyezett faággal, diófapáccal. Majd vihetem fel a
Széchenyi Könyvtárba őket, kasíroztatni.
Aludni kéne, de Robi most érkezett barátai nagyon vigadoznak. Mindjárt
éjfél.
1994. Június 9. Búcsú Őrségtől, búcsú tőled is. Délelőtt lehajtogattam 2500
borítékot. A Széchenyi Könyvtár (igazgatója) küldött nekem savmentes papírt, ami
alkalmasabb festményeim fotónegatívjai tárolására. Méretre is vágták. Szeretném,
ha 100 év múlva is...
Oszkár díj, ünnepség, láttam. Hatalmas, zsúfolt színházterem, nagyestélyik
és szmokingok. Fellini lép a színpadra, átveszi, dörgő taps, meghajol, s a rítus
szerint a mikrofonhoz lép. Köszönő szavai közben leszól a nézőtérre feleségének:
ne sírj, Massina!
Tud valamit.
Nagyrákoson befejeztem opuszjegyzékem kompjuterbe igazítását, azt hiszem, most
tényleg rendben van. Robi aggódott, megragadok ennél a játéknál, merthogy itt
teljes időmben- Holott már a múlt héten eldőlt, eldöntöttem, -mint minden, ez is
világnézeti kérdés. Akkor voltam bent a Műegyetem számítástechnikai tanszékén,
összehoztak egy öregúrral, (uszodai ismeretség) és elcsevegtünk fél órát a
szakma fejlődésének sajátosságairól. Utána eldöntöttem, hol érdemes megállnom.
Egy, a most használtnál korszerűbb táblázatkezelő programot már vissza is
cseréltettem a gépemen, igaz túl lassú volt nálam.
Délután négy. Ébredtem, indulnék hazafelé, de a házigazda és vendégei épp
most sziesztáznak. Pedig mehetnékem van, vihar lesz, 260 km Pest innét, félúton
benéznék anyámhoz. Megviselte őket veszprémi barátnéjuk halála. Viszek neki egy
kétlapos szovjet villanyrezsót, most tettem használhatóvá, Robinak nem kell.
Neked van rendes?
Május végén Mikica magyarázza, hogy karácsonykor magában kissé
szégyenkezett, hogy nem örül eléggé a tőlem kapott Pisztolyok és Kardok
köteteknek (múzeumi albumok). De örült, hogy ezt már neki valónak tartottam, és
ez segítette.
Mindjárt öt óra, nincs türelmem tovább itt kuksolni, kezdek a kocsiba
berámolni. Aztán az út!
Nem jöttök a nyáron?
sziasztok:
még két kérdésemet sírom bele a világba, hátha épp te tudsz rájuk választ:
1. /A fraktáloknál/ modellez-e a Mandelbrot képlet bármit is a valóságból,
önmagán túl?
2. A visszacsatolás C értékét nem alapvetően hamis-e konstansnak venni,
különösen ha modellezésről van szó?
és amit szintén senki nem ért:
miért győztek nálunk a szocialisták? Hacsak nem a magyar reflex, hogy akit
bántanak, annak igaza van?!
1994.7.26. J-23 C.4264
Szia J!
Kezdem: szent Jakab (akit nagyon szeretek) ünnepe utáni nap, július 26, Kékkút,
az egyik öreg, haldokló szilvafa alatt, a kompjuter kábele a szobából lóg idáig,
előrelátó voltam. Délután közepe, két hónapja iszonyatos kánikula, rezzenetlen.
Most érkeztünk az ábrahámhegyi strandról, Kata, Mikica, egy vendégkisfiú, a
nevét még nem jegyeztem meg. Most bent a házban kártyáznak, három őszibarackot
én is kaptam a szétesőfélben lévő Szaratov hűtőszekrényből. A kert frissen
kaszált, 1500 forintért, viszont kaptunk hozzá hat szál főzni való kukoricát.
Csak sajnos ez eláll, előbb mindenféle romló ételeket kell még megenni. Ma
fürödtem a Balatonban. Tegnap is. Lehet, hogy holnap is le kell menni. Hiányzik
a kék csempe, a fehér vezetőcsík, és a függőleges nénik, akik menet közben
recepteket cserélnek a mélyvízben. Nyár.
A nyár nekem idén (a nagyrákosi hét után) Győrrel kezdődött. Június közepétől
négy hetes, meghívásos művésztelep, a Város vendége, még fizettek is. Mikicát is
vittem, Kata Katahalálában írta a könyvét, ez is külön történet. Ugyanis
kompjuterbe, tényleg nem lett volna kész, ha (háromszor javítva) ugyanezt
írógépbe írja. Szóval Győr. A hőség miatt valami redukált élet, támolygás.
Minden nap azért egy képet elkezdtem, rutin, így készültem. Mikicát meleg miatt
nem lehetett a házból kizavarni, mondjuk biciklizni, így főleg tévézett, sajnos.
Igaz, sokat olvasott is, Sherlock Holmes, Kétévi vakáció. A társalgóban a maga
kedvére zongorázgatott. Játszott a kompjuterrel, az enyémmel, ami persze velem
volt.
Aztán néhány nap Pesten, Kata irományát floppyra áttettem, így a kis
mágneslemezen átadta az Intézetnek, x éve várják, s szombaton le a Balatonra. Az
idén angol krimit terveztem nyári örömnek, de a győri Tanítóképző pincéjét
elöntötte a víz, s vele egy elhalt tanítónő hagyatékkönyvtárát is. Mondták,
menthetetlen, lehet belőle. Déry Ítélet nincs kötete megvan otthon, de
egyszerűen nem lehetett otthagyni. Hoztam egy Illyés Gyula válogatott
költeményeket is, ez egy sok éve lebegő ügyem. Nemigen olvastam tőle, és úgy
tudom, gyenge volt költőnek. Viszont van legalább három NAGY verse. A Bartók, az
Egy mondat a zsarnokságról, és még egy. Most majd rászánom, egy kicsit
megismerni. Elhoztam egy kis aranyos zsebbevaló Angol költészet gyöngyszemeit a
nyárra, és ez egy másik konfliktussíkom a versekkel. Hogy ugyanis nem éltem
velük életem folyamán, csak ritkán. Mindig szégyenkezem emiatt. És közben azt
tanítom a Fiorettinek, hogy Arany Jánost éppúgy kötelező olvasni, mint a
Bibliát.
Ezért a zsebkönyv. Csakhogy a két éve tanított képzőművészeti főiskolás
hallgatóim meghívtak még tavasszal, hogy júliusban maguknak egy
magánművésztelepet szerveznek, az Alföld közepén, korrigálnám meg ott őket
egyszer. Hétfő délután mentem, ott ért az éjszaka is, hajnalra tudtak egy
Bibliát kölcsönadni, óriás deszkaasztalnál üldögéltem vele a fák alatt, míg a
két napos némán terített a bandának reggelihez. Földes padlójú kétszobás
tanyaépület, villany nincs, a gyerekek a közeli akácerdőben elszórtan
sátoroznak. A sátrak mellett vászontetők kifeszítve, egyszemélyes műtermek. A
terítést azért említem, mert ámultam. Olyan gondos, kulturált és egyébként
gazdag volt, dicsérnem kellett. Friss zsemlecipó mindenkinek, városból reggel
hozott tejek, vegyes zöldségsaláták, sajtok, kávé, tea, felvágottak, minden.
Mondtam, itt csak egy hiányzik, az étkezések környékén föl kéne olvasni egy
verset. Mondták, volt már ilyen, Biblia, Hamvas Béla. Ehhez ajánlottam föl, - s
ők elfogadták- az Angol költészet gyöngyszemeit. Nahát, akkor ezt majd ősszel,
ha visszakapom.
És akkor az utolsó víz alóli, gyönyörűségesen penészes és göröngyös könyv:
felszabadulásunk 30. évfordulójára kiadott háromkötetes "Százegy elbeszélés
1945-1975" százegy magyar írótól. Hihetetlen lajstrom, már a nevektől is
átmelegedett a szívem, várj, a kedvedért lehozom a padlásról az első kötetet.
Tehát, egyebek mellett:
Balázs Béla, Bernáth Aurél az ismert szívszorító írásával, ahogy eltemette Egry
Józsefet, Déry, a Szerelem novellájával, amiből azt a nagyszerű filmet
csinálták, Füst Milán, Granasztói Pál, Illés Béla, aki szovjet tisztként ért
haza 45-ben, Kassák, Lengyel József, Nagy Lajos, Németh László, Szabó Lőrinc,
Szentkuthy, Szép Ernő, Tamási Áron, Tersánszky, Veres Péter
na, nézzük akkor a második kötetet is:
Boldizsár Iván, aki egyszer mentegetőzni kényszerült az újságban, mikor
rábizonyították, hogy nem találkozhatott Franc Kafkával. Azt mondja, elnézést,
de úgy beleéltem magam a helyzetbe... Aztán. Jékely Zoltán, Karinthy Ferenc,
Mándy Iván, Mészöly Miklós, Ottlik, Örkény, Pilinszky, Sarkadi Imre, Szabó
Magda, Szobotka, Tatay Sándor, Vas István, Weöres.
és persze a többiek is, a második sor. Az egészet átlengi kissé a szocializmus
szelleme, a fülszöveg jelzi is, hogy most itten főleg a mai életünket
ábrázoljuk... De nem baj, nem baj, nagyon élvezem, reggelente ezt fönt a
padlásasztalnál, míg a család még alsz.
Most közben dudálás és rituális ordítás az utca végéről: Dinnyéééééét! És
lassan idegurul egy öreg 1500-as bordó Lada, pótkocsival. A gyerekek már
szaladnak, Kata utánuk a pénztárcával. Reggel már odaadtam az augusztusi
kosztpénzt. Azt mondja, az élelem idén a duplájába kerül. Egy tojás tíz forint
itt. Most, hogy a szocialisták kerültek hatalomra... hagyjuk a viccelődést,
semmi nem fog változni. Marad a milleneumi Dzsentrimagyarország. A múltkor
elmagyarázták nekem, -elképesztő- hogy miért győztek ily fényesen, de
elfelejtettem a magyarázatot. Festéket lehet kapni.
Most Kata ideszól, vendégségbe megyünk a falu másik végébe, egy szobrászhoz. A
szobrász hat éve Cararrában él, kékkúti házát ezokból nem használja. Veszem az
ingem.
Halk berregésem kapcsán, hogy miért kell nekem vendégségbe menni, halkan
összevesztünk (hogy a gyerekek a kertben ne hallják), így a program törölve,
itthon maradhatok, Kata a gyerekkel, ha jól értettem, sétálni ment.
Más. Kitéptem egy darabkát egy múlt heti Népszabadságból, beszélgetésrészlet
Jurij Nornsteinnel, aki állítólag világhírű. Rajzfilmes.
-Ars poeticája?
-Roppant egyszerű. A művészetnek az a feladata, hogy felemelje (s nem
megnyomorítsa, elkedvetlenítse) az embert. Nagy igazságokat kell megfogalmazni,
melyek a közhiedelemmel ellentétben mindig roppant egyszerűek.
A tragikumot azért kedvelem, mert szerintem erősíti a személyiség
szuverénitástudatát. A lelki megrázkódtatások is hasznosak.
ez érdekes
Jé, itt a lábam körül egy egérke rohangászik. Mit keres itt a padláson, nyárvíz
idején? Minden kaja lent.
Mikicának tegnaptól beállt a rituális nyári esti programja. Vendég barátját
is magávalvíve végignézi Székely Karcsinál a kecskefejést, és hazahoz egy
litert, üvegben.
A kecskéket így hívják, begyűjtöttem számodra:
GÜZÜ GIZI
BENDEGÚZ
BAK MIKI
A Fiorettiben van egy aranyos gyerekházaspár, bébi már van, a fiú munkanélküli,
szülővel együtt laknak, készülnek vidékre egy életközösségbe, rokonokkal,
óvatosan igyekszünk lebeszélni őket erről. Nem voltam Pesten, és L. Andris
távollétében, -aki időközben érett, magabiztos férfivé vált, -nekik adtam át
addig a vezetést. Nagyon ambíciózusan csinálják. Előadásokat tartanak,
beszélgetéseket vezetnek, megpróbálom majd még egy időre megtartani őket ebben a
feladatban. Egyszer ugyanis én is hallgattam őket. A hitben való imádság kapcsán
meséli a lány, illetve asszonyka:
Elvittek egy vak kisfiút Lourdesba. Túlhalad előtte a körmenetben az
Oltáriszentség, erre fölkiált: Vigyázz Jézuska, megmondalak a Szűzanyának, hogy
nem gyógyítottál meg! Visszafordult hozzá a körmenet. Meggyógyult.
Viszont szegény Lajos úr tolószékbe került. Két hónapja kapott agyvérzést,
féloldala megbénult, úgy mondják. A szomszéd szekrényben öltözött a Lukácsban,
vagy harminc éve. Csodálatos humora volt, talán írtam is róla már, tüzér vagy
hadtápos katonatiszt volt, aktív korában. Igazi profi volt, hat órás, nem olyan
elkényeztetett úrifiú mint én, hét óra ötkor. Ő öltözött, amikor én vetkőztem.
Állítólag gyakran jött már becsípve, nem vettem észre rajta soha. Szerette a
szépnemet.
Kata kitalálta, Zsófi megtanulhatna tőlem állatokat fényképezni. Az ötlet
kiváló, sajnos én tudom, hogy az állatfotó, különösen ha kis termetűről van szó,
igen nagy apparátust és rengeteg időt, iszonyú türelmet igényel. Katát
ellenvéleményem nem csüggesztette el, hozzá van szokva. Így aztán ritka
szerencsével, kéz alatt vettem egy makrofotó előtétet a gépemhez, 3000-ért. Majd
egy hét múlva le, Győrbe, a művésztelepre. Úgyhogy Miklós már kezd egész jól
makrofotózni. Csendéleteket gémkapcsokkal, meg hangyákat. A gép
lencse-előtéttel és objektívvel igen attraktív, vagy ötven centi hosszú, csak
nagy állvánnyal használható, ez igen tetszik neki.
Most lentről fölhallatszik, Miki és barátja vitatkoznak, már ágyban,
tíz óra elmúlt. Az IBM és IBM kompatibilis számítógép-programokról veszekednek,
meglehetősen tájékozottak. Miklós augusztusban lesz 12. Talán kényelmesebb is
nekem, de ösztönös udvariasságból is meglehetősen felnőttként kezelem. Mígnem
erre tegnapelőtt kaptam egy kemény pofont, figyelmeztetést. Régi-régi vágyát
anyja teljesítette, nem is értettem vele teljesen egyet egyébként, megvehetett
egy nagyon értékes, 5000 forintos karórát magának, felét összegyűjtötte, felét
fizettük, születésnapjára. Vízhatlan, aminek az a fő értelme, hogy ezt végre nem
fogja elveszíteni, mint eddig mindent, még fürdéshez se kell levennie,
tornaórára se. Vekker is van rajta, ezt is használná, keltheti magát. Mutatja a
szobahőmérsékletet, a mai átlaghőmérsékletet Japánban, a chilei és Tel-Avivi
időt, stopper, minden, ami elképzelhető. És tegnapelőtt a Balatonon, én pár
percre beljebb úsztam, ő ehhez lusta volt. Közben játszani kezdett, az órát
dobálta a vízbe, s bukott le utána úszószemüvegben. A harmadiknál nem találta
meg. Még negyed órát kerestük, mellig érő vízben. Könnyes volt a szeme. Nem
tudtam hirtelenjében, nevessek-e, sajnáljam, vagy szidni a feladatom, így aztán
az utóbbi kettő, mérsékletesen. Most ennek kapcsán úgy gondolom, a kompjuter
kezelésében is túl szabad kezet adtam neki. És hogy Katának van igaza, mikor
időnként keményen fogja, vagy keményen leszidja. Még jó, hogy ő vállalja ezt a
munkát. Biztosan benne van mindebben, hogy nincs apaképem. Az apa szó nem jelent
semmit számomra.
Pénzt egyébként félretett zsebpénzén kívül olvasással szerzi, Kata
dotálja, azt hiszem 120 forint egy könyv.
másnap, szerda reggel, padlásszobám, a család, beleértve a vendég, még alszik.
Kim Ir Szen meghalt, magával vitte csókomat, 1953 június Béke Világtanács
Találkozó Balatonlelle, virágcsokrot adtam át, szép kis szőke úttörő lehettem.
84-ben meg ott jártam nyári rezidenciájánál, a hegyekben, láttam államfői
ajándékaiból összehordott múzeumát, ötemeletes erőd, ablakok nélkül, őrséggel,
igaz, fehér kesztyűben. Azidő tájt ez volt Korea egyetlen iparművészeti múzeuma,
De Gaulle ajándékozta óriás füstszín-üveg íróasztal, Nikon fényképezőgépet is
lehetett itt látni. Igaz, az utóbbit a második, kisebb épületben, ahol
előrelátóan fia ajándékait gyűjtötték, szegényke csak most kerül uralomra,
korosodván, Kim Jong Il. Én már akkor tudtam a nevét. A főváros, és az ország
útjain is, amerre jártunk, sárga csíkokkal középen hosszában egy méteres sáv
volt elválasztva, ott csak az államfői család kocsijai járhattak. Nevettünk,
hogy Jong Il legfeljebb önmagával szembetalálkozva karambolozhat. Ötszázas,
páncélozott Mercedesszel járt, csoportunkból néhányan látták az autót. Gondolom,
most nem lesz hosszú országlása.
Mifelénk is baj. Szepi kutya hiányolta a reggelijét, s a nyitott ajtón
ellógott egy reggel. Máskor is megtette ezt, száját nyalogatva szokott
hazaérkezni. Az a fél óra az ő titka volt. Hanem most nem jött. Zsófi aznap
délelőttös volt, a Regnum szervezésében újságot árul a Flórián téren egy
bódéban. Reggel fél ötkor kéne ott lennie, ebből kissé bajok származnak, mert
részben nem ébred a vekkerre, részben a teherautó hajnalban nem vár rá az
árúval. Na, a kutya nem jött délre és nem jött meg estére sem. Akkorra már
komolyra fordult a dolog. És nem volt mit tenni. Illetve annyit, hogy
megszövegeztünk egy falragaszt, amit sokszorosíttatott, s a környék fáira,
különös tekintettel a sétáltató helyek környéke. Együttérző telefonokat kaptunk.
Negyedik napon Kata hozott egy hírt, a liftből. Hogy állítólag a Calypso rádió
bemondott spánielszerű elveszett kutyát. Akkorától forró volt a telefonom. A
Calypso nem tudott róla, de ez sem volt olyan egyszerű, az illetékes Micike még
nem jött be. Akkor találomra a Danubius, ők csakugyan megadtak egy
telefonszámot. Egy mosolygós asszony vette föl, a személyleirás egyezett, ők már
biztosak voltak benne. Igen, megvan, megoperáltatták, ugyanis minden! talált
kutyát először orvoshoz visznek, s Szepi (náluk Bori) fülében toklászt találtak.
Otthon a kutya negyediknek nem fért el, de hívjuk a lányát a munkahelyén, ö
tudja annak a tetoválószalonnak a telefonszámát, ahol. E telefonom közepén
toppant be Zsófi, fiújával és a hozzájuk csapódó Mikicával azonnal rohantak...
Dolgom volt, estére értem haza, addigra már béke volt, kutyástul. Zsófi
megköszönte nekem, s magában visszaszívta gyanakvását, hogy én tettem el láb
alól... Mondtam neki: sajnáltam a kutyát, több szeretetet kaptam tőle, mint
tőled...
Ezt este elmondta anyjának döbbenten, amiből kettő derül ki. Hogy még
mindig és mindennek ellenére bizalmas vele, hála Istennek, s hogy e téren nincs
önismerete. Élünk.
Szepit egyébként másnap délben a Blaha Lujza téren találták meg. Oda pedig
csak átszállással juthatott el, s ez nem teljesen tréfa. A Nagykörutat fölásták,
csatornázzák, nem jár Pesten a hatos. A 12-es busz pedig, amire első pillanatban
Zsófi gyanakodott (ugyanis szeretett a kutya öncélúan buszokra fölszállni) -
környzetkímélési okokból pár éve kivonatott a forgalomból. Csak a budai félkört
teszi meg. Halvány feltételezéseink maradtak, hogy kerülhetett oda. Zsófi a
Blahán alvó és dekkoló csövesekre gyanakszik, akik hajnalban kirajzanak
guberálni, tőlük szökhetett tovább.
Más állathírünk is van. Zsófi Békásmegyerről szerzett egy fészkéből
pottyant seregélyfiókát. Tudtam, nem lesz egyszerű helyzet, de nem tudok
határozott lenni hobby ügyben, és olyan nehéz megvonni az etikus határt is. Az
első órában a madár szemem láttára három perc alatt megevett egy doboz élő
gilisztát, harminc forintért, és éhesen csipogott tovább. Zsófi vígasztalt,
tudod, Apu, később mindenevők, ezek azok akik a szőlőt leeszik. Aztán elkezdtünk
dróthálónak utánajárni. Végül a szomszéd utcai Cégbíróság, korábban Bányászati
Kutatóintézet karbantartója hozott nekem másnapra egy darabot, rozsdásat, a
kertjéből, százötvenért. Zsófi utasításai szerint egy csinos másfél! méteres
ketrec, igaz, csak 50 centi mély, kiakasztva a gangra, az ablak alá. Társként
bele az egyik papagáj, s a némileg fásult nyula is. Ágnak a valaha veled talált
szarvasagancs, amit csakugyan megszeretett, pár nap múlva már fehérre szarta.
Nem is volt olyan rossz az egész, állítólag a szomszédok megszerették a
látványosságot, s bíztatták is Zsófit. Én, nem ott nevelkedvén, utálom a gangi
életet, nagyon nem szerettem az új utcabútort, bevallom. A seregély néhány hét
múltán épp a kutyakeresés zűrös napjaiban, valószínűleg hőgutában elhullott.
Tekintve, hogy a ketrec nyúlra nem volt tervezve, s takaríthatatlan volt, volt
ürügyem a ketrecet azonnal szétverni. Előre bejelentettem Zsófinak a dolgot, de
gyáván, a megfelelő lélektani pillanatot kivárva.
Most reggeli a Kata 13 éve ültette, mára hatalmas diófája alatt. Fehér kerti
bútorok. Vajasméz, szalámi.
A gyerekeknek fantasztikus délelőtti elfoglaltságot találtunk. Három biciklit
ripityára szét lehet nem verni, hanem szedni. Az autóban ehhez mindenféle
alkalmas szerszám megvan. Ketten guggolnak itt mellettem a padláson, izgatottan,
csavarhúzóstul.
Jajj, mit olvastam a napokban az igeliturgiában, nagyon szeretem: 2 Kir. 4,
hogy Elizeus gyakran betér egy gazdag asszony házába, ahol mindig kapott
kenyeret...
edér
ilyennek képzelem az idális nyaralócellát, Bernáth Aurél öregkori kis
faházát is, a kertjükben, ahogy leírja, ablakával a Balatonra. Ott írta
emlékezéseinek egy részét. Mint a És monda az asszony a férjének: Imé, úgy
veszem észre, hogy az az Isten embere, a ki szüntelen erre jár által, szent
ember; csináljunk, kérlek, egy kicsiny felházat, és tegyünk abba néki egy ágyat,
asztalt, széket és gyertyatartót, hogy mikor hozzánk jön, hadd térjen oda..
ilyennek képzelem az idális nyaralócellát, Bernáth Aurél öregkori kis
faházát is, a kertjükben, ahogy leírja, ablakával a Balatonra. Ott írta
emlékezéseinek egy részét. Mint a .Camus novella festője: alapdilemma, mennyire
együtt és mennyire egyedül...
Izgalom a székem körül. A gyerekek a szőnyegpadlón hasalva vitatják, mi
legyen a sorsa az imént fogott kölyökegérnek. Rájuk bíztam, döntsenek.
Szempontjaik: a háziegér nem védett. A kisegér még nem gonosz. Folytonosan
rágnia kell, a fogai miatt. Ha a szomszédba dobjuk, ott tesz kárt. - Nem hiszem,
hogy lenne lelkierejük megölni. Majd meglátjuk.
Most vitatják a jéghalál, a fulladásos-, és a bárdhalál közti különbségeket.
Beszélik, keresztre is lehetne feszíteni, persze fejjel lefelé. "És a
gerinckiszedést hogy is kell?" Most bíróságot alakítottak, 27 egérben állapítják
meg a váltságdíját. Közben: "ne pöcköld, szegényt!" "Apu, fullasszuk bele ebbe
az üvegbe?" Mondom, sajnos az szenvedésessel jár. Öljük meg egyáltalán?
Kegyetlenül rájuk hárítok mindenféle döntést. "De vért nem akarok látni"
"Mégiscsak a megfulladás lenne az igazi" "És nekünk se kell sokáig nézni, amíg
szenved" "És ha egércsapdát tennénk be neki, evvel esélyt is adnánk neki"-ez
Miki bölcs ötlete, amivel a közvetlen gyilkolászást sikerülne elkerülniük. Most
sajtot keresnek a csapdához. "Te nem undorodsz az olyan vértől, amikor meg is
hal valaki?" Most meredten nézik a csapda körül rágcsálót. A rugó nem kattan.
Türelmetlenül ütögetik az üveget, történjen már valami. "Jaj, Pépör (ez én
vagyok) mit csináljunk?" "Szép lassan fölöntjük vízzel?!" "Maguk döntsenek, én
elmondtam szempontjaimat." "A stratégia jó volt, csak nem az egéren csattant a
fogó! Szegény egér, mit sem sejtve rágcsál, miközben öt perc múlva, jujj!
Valószínűleg eltörte a fogó az egyik lábát, ezt nem akartam! Bár akkor nem
eszegetne. Próbáljuk még egyszer. Azt akarom, hogy a testét kettévágja, most
például csak az orra van benne!" Végre kattan a fogó, a feje benne. "Él? Még
mozog! Rázzuk meg az üveget! Öntsük föl vizzel, akkor hamarabb vége! Emeld ki a
fogóval együtt! Fujj, te ezt megfogod? Most meg lehet nézni a fogait! Hova lehet
rakni egy ilyen egeret? Temessük el? Klórmeszet is lehetne rá tenni! Jé, mennyi
tetű van rajta! Megnézzük nagyítóval? Ez már egy szabályos hulla."
Eltelt a délelőtt. A rádióban delet harangoznak. Kata lent krumplit hámoz. A
gyerekek leszaladnak beszámolni.
Lehet, hogy ti közben Pestet megjártátok,
sziasztok:
kezd: 1994.8.3. J-24 C.4276
J.!
Ketten horgásznak egymás mellett. délután az egyik keresztbeteszi a lábát. mire
a másik megszólal : most szambázunk, vagy horgászunk?!
Férfi panaszkodik: tudod mennyire imádtam a feleségem, reggel ágyba vittem a
kávéját, lestem a kívánságait, tejbe-vajba fürösztöttem, s most mégis, mégis!...
elhagytam egy másik asszonyért!
Mi az, piros, és hóban ugrál? Tökönrúgott télapó.
Pici, piros, és a sarokban áll. Eper büntetésben.
Ezt viszont most, misén hallottam, mellettem egy kislány a Szt. Antal szoborra:
Nézd, anyu, ott ül a Kisjézuska a Nagyjézuska könyvén!
Majd később:
Anyu, és hol a Jézuska, a helyén, a dobozban?
Ez pár éve. A Műcsarnok kamaratermében, Karácsony Gábor szerzői estje, meséli:
...és 81-ben, amikor Lengyelországban a komcsik azt a vértelen hatalomátvételt
csinálták, a Szolidaritást illegalitásba kényszerítették, Varsóban a katonák a
telefonkábeleket baltával vágták el, a hírt hallva úgy éreztem, tennem kell
valamit. Elkezdtem kínaiul tanulni. (Azóta megjelent fordításában a Lao Ce:
Tao-ja.)
Nem zseniális?! Az értelmiségi, az értelem teljes győzedelmessége. Követendő.
Halvány, és gyenge mása, amikor Kata felhalmozó-, tartalékoló szenvedélyét
csendben a magam tárgyai továbbirtásával, gyomlálásával tettem rendbe magamban.
Szebb lenne őt elfogadni. Csakhogy belső energiakészleteimet ilyen gesztusokkal
szoktam feltölteni.
Erről jut eszembe. Nem tudom, odáig átszivárognak-e az erdélyi hírek?!
Hallom, tegnap mégis elkezdett Funár polgármester úr Kolozsvár főterén
régészetet ásatni. A magyar demokratikus szervezetek már nem tüntetnek, mert
ígéretet kaptak, hogy a Mátyás szoborhoz mégsem nyúlnak, s a kutatás
befejezésével a főteret eredeti állapotba hozzák. Tegnap én is elkezdtem egy
ásatást. itt, Kékkúton ugyanis betelt a budink, ezen nincs mit vitatkozni, ez
ténykérdés. Két napja ások egy kutatóárkot, közvetlen mögötte, jó mélyet. Ha a
szarra is vonatkozik a gravitáció, illetve a hidrodinamika, a válaszfal (föld)
elbontása után az ANYAG át fog zúdulni új helyére. Paralell restaurálom az ülőke
építményét.
1994. aug.5. péntek.
A művelet kész. Számolni lehet a pottyanás másodperceit a puffanásig. Újabb 13
év, remélem. Az időpont onnét, hogy az ülőkét készültekor szabályosan
szignáltam. Furcsa ízlésem volt. Homlokzata világoskék. Gyorsvonaton hoztam le,
becsomagolva. Egy hokedli volt a váz.
Déry: Ítélet nincs-et olvasom, ki tudja hányadszor. Ne küldjem el neked? Ahogy
sorra veszi halott barátait: Füst, József Attila, aztán a nyilasterror, a
kártyázás évei, Aranka szerelme. Itt is egy fejezet az öregedésről, és
valamicske eszmefuttatás a halálról, ez aztán majd a Kedves Boóperben teljesedik
ki gyönyörűségesen. Érdekes, ez a könyv nekem most kicsit "túl van fogalmazva".
Visszatérő ügy, annyi mindent az öregedés tükrében mérek mostanában. Napi munka,
hogy ne csússzam a rezignációba, melodrámába.
Idei lelkigyakorlat Kaposvár mellett, Tücsök vadonat kolostorában. Tamás atya
tartja, és tegnap tudtam meg, hogy Anzelm is eljön "hallgató vendégként". Idáig
bizonytalan volt, többször megerősített hívásom ellenére is. Ha sikerülne ezt a
három kiváló szerzetest összehozni! Valamint Erzsébet és Fioretti kapcsolata
mélyül, remélem. Talán egy előadást el is vállal. Fontos lesz (lenne) néhány
magánbeszélgetés.
1994. aug. 12. péntek
Máig tartott ez a vagy másfél hónapos ájult kánikula. Remélem. Éjjel kopogott a
zápor a bádogtetőn, a fejem fölött három méterrel, a padláson. Semmit nem
lehetett csinálni, gondolkodni se. Aki szeret, annak napozni, nyaralni. Pestről
lehozott apró- cseprő teendőim elfogyván, már unatkoztam. Fejem elbódult a sok
olvasástól. "Három hattyú" Three Swanns / Jung; egy kínai család élete kb.
1930-tól, s aztán, a maóizmus fasizmusában. Irtóztató.
Tegnap váratlanul L. Andris, új, Anzelmtől rátestált közösségével látogatóban,
egy piros Zsigulival. Bejelentette, ősztől nem járnak Ágival hozzánk,
elkötelezik magukat a Ferences Világi Rend mellett. Nagyszerű. Kata búsul, hogy
két ilyen jó fej elmegy, és hogy ha választási helyzet van, mindenki minket hagy
el. Mondom, azért mert a többiek jobbak nálunk. Tréfán túl, az én nem túl
életörömös alkatom nyilván teher, nyilván átszivárog.
Mikica elkótyavetyélt csodaórája ügyében valószínűleg győzött az élet, ami
gyakran életebb, mint az elveim. Anyám fölvetette, fizetné az óra újbóli
megvásárlásának a felét, (tehát szeretné az ügyet ilyenformán befejeződni látni)
"ha ugyan az egészet nem helytelenítem pedagógiai megfontolásokból". Mikicának
annó épp eléggé megmagyaráztam, hogy tanulságképpen nem akarnám elveszett
ajándékát pótolni. És ő elég okos fiú. Megkérdeztem, most mit tenne helyemben.
Úgy tűnik, megvesszük mégegyszer.
Olvasom egy cikkben Rózsa Gyulától a Mozgó Világban (küldik nekem, részben
barátság okán, részben a címlap az én tervem) a következő eszmefuttatást. Hogy
Martyn Ferenc festő életműve egyenesen múzeumba került.
"A példa köztudottan nem egyszeri. Magyar klasszikus, esetleg halála után is
hosszan mellőzött magyar klasszikus életében és utóéltében már-már ez a
szabályos. A műalkotás így kerül le a normális polgári pályájáról. A műterem-
műkereskedelem- magántulajdon- közgyűtjtemény természetes útvonalát átmetszik,
az új nyomvonal kényszerűen kiiktatja a hazai műkereskedelem állomásait, és
automatikusan elkerüli a nemzetközi piac stációit."
Ugyanis nem vásárolták, s így otthon tárolta. Majd egy gesztussal Pécsre
hagyományozta, (nyilván egy múzeumépület fejében). S hogy ilyenformán nem is
került bele a köztudatba. Vagy tíz éve olvastam hasonlót Nagy Baloghról, akit
nagyon szeretek. Elgondolkoztató. Jé, egy pók mászik a kompjuter oldalán.
Szóval, hogy mivel itt nincs egy alkalmas befogadó, jómódú polgári réteg, stb.
Hogy vonatkozik ez rám? Képeim döntő része (ajándékként) került magántulajdonba.
Halálom után merik majd ezeket továbbadni, eladni, ha úgy adódik. Azt hiszem,
jól állapítottam meg a múzeumba kerülő műveim arányát, nem túl sok. És ami ott
van, egyébként, az is megfelelően "reprezentál". Akkor ezen nincs mit
változtatni, igaz, nem is tudnék, legfeljebb további képeimnél. Otthon alig van.
Ja igen. A cikkidézet előző két sora:
...műveit odaajándékozta, Martyn kép tehát ma gyakoratilag alig van
magángyűjtőnél és egyáltalán nincs a magyar műkereskedelemben sem...
...az én helyzetem jobb, mert magánkézben van, bőven, műkereskedelembe pedig
várhatóan néhány évtized multán majd kerül. A kérdés annyi, akarnék-e, illetve a
feltételeim mellett tudnék-e a magyar műkereskedelembe képet vízre bocsájtani?
Ha elfogadnák feltételemet, hogy csak személyi igazolvánnyal, (belföldi, és
címét is megadja,) akkor helyes lenne elkezdeni talán.
A szétajándékozás által spontán megoldottam magam megismertetését, amennyie
rajtam múlik, úgy tűnik, a műkereskedelemből kimaradtságom ellenére is. Na,
végre kibogoztam, mi is izgatott ebből tulajdonképpen.
Ez az őszi főiskolai tanítás már kevésbé nyomaszt, mint a nyár elején.
Kompjuterbe írtam mindig, ha valami ötletem adódott, meg beszélgettem már
többekkel, minek kell még előtte utána néztem, miről beszélek a bemutatkozáskor,
tanterv.
Ki lát bele a másik emberbe? Megvallom, mindig úgy tartottam, hogy mindenki
hülye, felőlem nézve, egyszerűen. Ezt csak néhány éve fogalmaztam át gyökeresen,
hogy ugyanis mindenkinek más a fontossági sorrendje, s méghozzá ez az egyik
legbelső köre az embereknek. Zsófinak komoly problémája volt, hogy kerül
hajnali fél ötre munkahelyére, a Flórián téri ujságospavilonba. Mondom neki,
megérdeklődöm a hajnali buszjáratok menetrendjét. Azt mondja, avval nem utazik,
mert azon mindenféle részegek is vannak, a múltkor látta. Mondom, akkor
bicikivel. Avval azért nem megy, mert gépe fél kormányáról leesett a műanyag
fogantyú, hogy néz az ki, ő olyanra nem ül fel.
Más.
Olvasom a napokban Iz. 26. 12.
Urunk te adod nekünk a békét,
Mert a te műved mindaz, ami velünk történt.
Hogy is van ez? Mindig újra rendbe kell tennem magamban, persze az egész hit
egyik alapkérdése. A közösségnek és magamnak is úgy szoktam megmagyarázni, hogy
a szemközti játékos üt neked egy labdát, ami gonosz, baj, bűn, s mire a háló
innenső felére, hozzád ér, addigra az már Isten ajándéka. Nem könnyű tétel.
Találtam a bádogtető alatt egy darázs (vadméh?) fészket. Éppen a nyers
deszkákból tákolt nagy asztalom fölött - ha emlékszel még- ahol írok, olvasok,
élek, amíg a délelőtti meleg el nem űz. Szóval zümmögnek, derekasan, a fejem
körül. Persze VALAKIK hibásak, lejöttünkkor a tetőablak nyitva felejtve
találtatott. Na, kezdek világoskék pizsamakabátommal csapkodni, valahányszor
fölbukkan egy. Aztán kapanyélre drótozva régi Népszabadság, meggyújtva,
füstölés. Fészek perzselődve a földre potyog. Jönnek. Eltömöm a réseket. Még
mindig. Akkor a nyílások környékét BOGÁNCS fantázianevű kutyarovarirtóspray-jel.
(Így írják?)
ÉS MOST CSEND VAN!
A fontossági sorrend. Rejtély. Kata portalanítja kékkúti bútorainkat, most.
Mindenféle cirádák. Három hete vagyunk itt, most került rá sor, eddig értem. De
három nap múlva hazautazunk!
Most megkért, segítenék kivinni a tavaly kapott, bumfordi, rondán festett
parasztsublótot az átriumba. Hogy ebéd után, alvásidőmben, lemarná marószerrel
naturra. Ugyanis valószínűleg hazaszállítjuk tetőcsomagtartón Pestre, Zsófi
szeretné szobájába, hogy ez neki jobb. A 18. szülnapjára kapott bájos,
szecessziós üvegezett szekrényke helyére. Önálló.
Ennek kapcsán tudatom még, hogy az aprócska, s az évek folyamán három méteresre
nőtt örökzöldünket az átriumi fal mellett (most kaszáltam ott) az idei tél
ledöntötte, szegényt. Tavaly nyáron még mellette-alatta ástam a vízóraakna
helyét. Talán jövőre utcai kút, s valamikor? a házakba is engedélyezik majd
bevezetni. A csöveket viszont egyidejűleg lefektették, ésszerűen. Ezért az akna,
előre.
1994. 8.13.szombat
A Budapesti Főpolgármesterhelyettesi Hivatalban a főnök személyi titkárnője
megkérdezte tőlem: -ugye, Dezső, már mos lábat?! merthogy a napokban olvasta a
C. naplóban: "Fölmerül a kérdés, miért nem mosok én rendszeresen lábat."
Miklós (korábban Mikica) hazaérkezvén a Regnum táborból, néhány új meghatározást
hozott haza (ugyanarra a fogalomra):
alfarhang
hátvágánygáz
segglehellet
popószó
orrontógyomorrotty
tökömmögöttrötyögött
űrgyűrüfütty
lukszusz
Miklós egy mellékmondatából kiderült, hogy ő természetszerűleg mintegy 5000
forint értékű karácsonyi ajándékra számít. Az ünnep teljes félrecsúszása, amiről
ő tehet a legkevésbé. Mi is örököltük. Mit lehetne tenni. Úgysem megy, de azért:
A nagy ajándékozást legalább le kéne választani a Jézus érkezésétől, ha már
mindenképpen. December elején nagy, közös, családi könyvvásárlás.
Meglepetésként pedig valami aprót egymásnak, Szentestén.
Kata azt mondja, kell a csoda. Persze, igaza van.
Dohogásom mögött részben sérültségem ajándékügyben, részben egy zseniális
parasztasszony az Őrségből: a búcsúból értékes repróalbumot vitt kisfiának,
vásárfiának.
A napokban kompjuterbe írt opuszjegyzékem tipográfiáját bizgeráltam,
javítgattam, szobába húzódva a nyári hőség elől, fölmerült jogos gyanúm:
onanizálok. Majdnem igaz. Öncélú játék. Ha Mikicával társasjátékoznék, az
rendben van, az szolgálat. S miért nem szeretem azt? Csak mert itt - egyedül?
Nem. Itt mintha egy őserdőben vágnék ösvényt, folytonos meglepetések, új
helyzetek, s a szabályok percenként módosulnak... alkotás.
Valami ilyet kéne Mikivel, együtt... bicikliszerelés, polcépítés?
Nem ide tartozik, de nem volt ezen a nyáron egy békés - ernyedt, elégedett órám.
Valami fekete nyugtalanság, végig. Ami van, távoli, kevés, híg.
Nyafogás, persze. Erre való a nyár. Túlfáradtam.
Napokban családilag Tapolcán, autóval. Vettünk másfél kiló mócsingos húst, Kata
hiába protestált a hentesnél; egy sarlót, egy horolókapát, bicikligumi belsőt,
cipőfűzőt, Mikinek hatodik osztályos füzetcsomagot, szőlőt, dinnyét és
őszibarackot. A piacon mindezek közepette csináltattam egy lakáskulcs másolatot,
megkérve a mestert, csapná le a kerek fej két oldalát. Ugyanis a szintén
nyakamban hordott slusszkulcsomról a Máriaérmecskét át akarnám rá költöztetni,
szigetelőszalaggal.
Kata sajnos az imént meggondolatlanul elárulta, hogy visszatért a kánikula.
Pedig úgy örültem. Most lent tököt főz. Mindjárt ebéd. Az ágyam fölé a falra
húsz centis betűkkel ezt mázolatm:
A SZERETET MINDÍG SAJÁT AKARATUNK FELADÁSA.
aug.15 Nagyboldogasszony, búcsúeste Kékkúton. Csomagolunk, szokásos idegeskedés,
holnap Kaposszentbenedekre, lelkigyakorlat, találkozás Tamással, Tücsökkel.
Zárom. ölel:
1994.8.18. Kaposszentbenedek J-25 C.4327
Szia J!
Miklós a napokban elmesélte aggódását anyjának, hogy lesz-e olyan jó szülő, mint
mi. Merthogy mi annyi mindenben segítséget tudunk neki adni tanácsadással.
Tamás atyáról és a lelkigyakorlatról kéne neked írni, de most erre egyszerűen
nincs idő. Reggel héttől villanyoltásig közösen zajlik az élet.
Ebédlőben hallottak:
1. "Kalapáccsal a kézben minden szögnek látszik".
2. Munkavezetői bíztató rigmus Izbég faluból, azt hiszem, a század elejéről :
gyerünk gyerünk
most ettünk mindjárt eszünk
ország a nap tenger az éjszaka
gyerünk gyerünk
gyönyörű, nem?!
szeptember 1. műterem, immár itthon
Kaposszentbendeket kéne összefoglalni, de nincs kedvem, nem mennek nekem ezek a
lelkigyakorlatok, unom és fárasztó is. Erzsébet kolostora vagy 15 személyre,
kész, a padlástér még nincs beépítve,- csak a már kész tetőablakok szúrják át a
tetőt, ha megépíti, ott még egyszer ennyi hely lesz. A falak, padló és
mennyezet is sárga fából. Kétszáz év múlva szebb színű lesz. Az üres cellákba
érkezésünk előtt Tücsök behordott egy-egy laticelltömböt. Egyedül. Aztán mi
kissé belaktuk (neki) a házat. Valamint az asztalos maradékokkal teli templomát
kipucoltuk, fölállítottunk egy hatalmas, útszéli fakeresztet, pontosabban
feszületet, gyönyörű korpusszal, s egy terítővel takart asztalkán Tamás
bemutatta a kolostor első miséjét. Tizenöten ültünk félkaréjban a tér közepén,
tizenöt féle széken.
Tamásnak kérésére előre megküldtem elképzeléseimet. Valamint javasoltam, 20
perces előadásokat tartson, s utána közösen megbeszélés. Napi 45 órát tanított.
Most valami finom, alig-érintést érzek a bokámnál. Zsófi volt osztálytársaival
egy bő hétre Görögországba távozott, állatait rám hagyta, ezek menüit írásban
is, bölcsen. Nomármost van egy méteres kannyula, ami épp akkora, mint az
üvegakvárium körötte. Nem bírtam ki, befogadtam a műterembe. Hanyatt-homlok
rohant az ágy alá. Estére már hívásra bejött. S most tanítom, mutassa meg,
melyik testrészét szereti vakartatni. Minden rendben is van, ötödik napja
ágyban, arcüreggel kombinált influenza, a nyuszi a vállamon üldögélésbe szokott.
Csakhogy úgy tűnik, csak pokrócra szeret üríteni. A kis kemény gömbökkel nem is
lenne baj, de férfiasan nagyokat vizel. Tehát most meg kell megtanítanom, hogy
1. én szeretem őt, deellenben
2. az ágyra nem mehet.
Csak hát nehézkes a felfogása. Székben, kompjuter mellett lábadozom. Ül az
ágyamon. Erre hozzávágom rendre a Százegy elbeszélés első, második, majd
harmadik kötetét (a sorrend nem biztos) közben persze kedveskedően beszélek
hozzá, nehogy azonosítson a könyvekkel. Kétszer félreugrik, s csak a harmadiknál
hagyja el az ágyat. Most e célra zsolozsmás könyvem, bugyigumival átfogva, egy
üres konzervdoboz és egy három méteres acél mérőszalag van a szoba különböző
pontjaira kikészítve.
A lábam melletti elsurranás most azt jelezte, rég vakartam meg már. Pótolom.
Szóval Tamás atya. Védekeztem az elalvás ellen. Előrelátóan vittem 7 méter
hoszabbítózsinórt, s így ha a templomtér közepén tanított is: kompjuterrel
jegyzeteltem. Nem küldöm el neked, az ő vitalitása tette élővé, a tétel nem új.
Az átok és az áldás. Most félbehagyom. Megjött a család. Úgy értem,
Olaszországból. Influenzából kifolyólag ebből végül sikerült kimaradnom.
Hoztak nekem egy nyeles szemétlapátot. Sok nálam a fűrészpor. A lapát sárga,
fehér műanyag szárral. Miklós rögtön hozzáfűzte, nem ajándékozhatom tovább. Most
Szepi fölkönyökölt a térdemre. Jobb kézzel pötyögtetek, s a klaviatúra fölött a
ballal átnyúlva, fülét morzsolom. Egyértelműn féltékeny a nyúlra. Az meg közben
lábszőrzetemet találta meg, rágni. Alkonyodik. Lassan újra hozzászokom a
műtermemhez. Ezen a nyáron nem mosolyogtam. Okosabban kéne megszervezni,
nagyobblélegzetű munkákkal.
A nyuszi a gyúródeszkát találta meg végleges WC-nek, amit Zsófi (nyári
félbemaradt agyagozása óta) szerszámosasztalom alatt tárol. Én boldog voltam,
hogy kezdi nálam életét jól berendezni. A gyúródeszka másik oldalára most Kata,
megjövetelekor, hívta fel figyelmemet. A kádnál súrolja.
Lábadozásom jele a tegnap este megírt hat levél.
1./ Erzsébet kért egy faanyagú oltártervet. Októberben avatják.
2./ A Wisconsin egyetemről megkerestek, hogy ugye sok nehézségem van a Holocaust
ábrázolásával festészetemben.
3./ aztán egy meghitt pár sorban megköszöntem Zsófi volt osztályfőnökének a négy
évet. Zsófi 13 ponttal (55 a minimum) átment a matek pótvizsgán. Jöhet a
pótérettségi. Tegnap éjjel telefonált Tessaloniki mellől, hogy ma tudta meg,
holnap van Angyalföldön a vizsgára jelentkezés határideje. Intézkedjek. Sikerült
telefonokkal.
4./ Egy költőnőnek válasz Németországba.
5./ Esterházy Péterrel pedig egy hülyéskedő levélfordulóban vagyok. A nyáron
Győrben, utcán találtam egy levelet, nyilván hagyaték, mert 1980-ból USA-ból
Sopronba. Érdemes lenne neked megmutatni. Döbbenetes. Gépbe átírtam, elküldtem
Péternek, most ennek kapcsán írt.
Győrben utcán fölvett, talált levél, lemásolom. V.D. 1994.8.9.
1980 I. 5.
Kedves Bözsi!
Leveledet meg aszt a gyönyörü szép rozsafüzért megkaptam amit nagyon de nagyon
köszönök deminek kölcségeskedel Bözsi drága asz én részemre amikor olyan kevés a
nyugdijad nekünk itten hála a jo Istennek joban futja mindenre beosztva. A
leveledet már megkaptam karácsony elöt de idáig aszért nemirtam mert itten olyan
nagy a forgalom az ünepek körül, hogy nem is lehet köszelröl se kivárni amig
ideér. Mariska lányomék már deczember közepén el mentek Florhidába nyaralni és
Karácsony napján fehivot telefonon hogy miért nem irok neki mert ömár kétcerirt
és még mámavan január 5dike és még masekaptam meg a levelét mitölünk nincs mesze
-autoval két nap odalehet érni. Hogy teltek az ünnepek remélem hogy jol?
Minálunk sok volta vendég és akik meszevoltak mindanyan felhivtak bennünk
telefonon már az unokák meg a rokonok. Még idáig az egéségünk elég jo
mindkettönknek demár eben a korba mindig lehet várni hogy a jo Isten elhoza a
végnapot vagy a betegséget eben a korba már mindennap ajándék az embernek.
Velemből irták hogy a Kocsár Joska meghalt deczember 11 dikén szívrohamba
remélem azt ismerted 69 éves volt. Az Ágoston Mariskáék elvoltak haza Velembe és
azt mondja hogy a Rozsikánk is nagyon le van gyengülve -a Jancsink is életben
van még az 93 éves az nagyon szép idöt megért de ömég mindig ir levelet nekünk
karácsonyra és nagyon szépen irt hogy a vizontlátásra Svájczba a hegyek köszt jo
levegö volt Amerikába a fijánál 1 évig mindig beteg volt az orvos aszt monta
neki hogy menjen visza mert itten rövidesen meg fog halni Amerikába
Kedves Bözsi! Azt irod hogy unatkoszol egyedül azt én el hiszem mert én is ugy
vagyok a Jenő mindig sétál délelőt délután de amikorra megszokott jönni és
nemjön már ideges vagyok hogy mivan vele mert kettönknek még mindig rozsás az
életünk most már munkába se kel mennünka nyug-dij akor is megjön minden holnapba
még ijen jo világunk ugyse volt soha mindig csak a küszdelem odahaza és itten
meg mindent elölröl keszdeni nem volt könyü. Szeretném ha te is itten volnál
elbeszégetnénk. A Kendik Mariska az itten volt egy évig a fijánál és ijen jo
volt el jöt hozzánk elbeszélgetünk a régi szép idökröl de itten csak a
gyerekeimel tudok beszélni az Agolokat hacsak lehet kikerülöm mert anyira
mondják és mindent nem értek meg és akor szégyelem magamat. Itten az idöjárás
még mindig jo hála Isten az olaj ugyis olyan drága és igy nemkel ojan magasra
tenni a meleget mert központi fütés van az egészházba olajal. Arra kérlek légy
jokedvü és vidám mert az félegéség. Az egész családnak kivánunk egy igen boldog
Ujévet és neked is. A gyerekeink is mind jol vannak a Margitunknak 2 fija van 25
éves az egyik a másik 23 már nősűlni valok de még nem akarnak Mostmár bucsuszom
Maradunk Szeretettel csokolak Anna és Jenö. Itten küldök 2 dolárt az olvasoért
remélem megkapod
6./ festményem reprójával köszöntem meg egy francia festőnő fotóit rólam és
Mikicáról, Győrből.
Ha már itt tartunk, ma egy fontos küldemény indult. Győr Megyei Jogú Városnak
hivatalosan fölajánlottam a nyolc festőművész kamaraanyagát, ajándékként.
Kecskeméten az Alapítvány csapata számára, kiderítettem, évekig biztos nem
fognak (nekünk) kiállítóteret építeni.
Mi volt még? Lábadozásom alatt paplan (pokróc) alól félkönyéken rendeztem és
printeltem napló szövegeimet, s tegnap leadtam az utolsó két év anyagának
másolatát a Tudományos Akadémia Kézirattárának, sorolják a többihez. (Ha valaha
netán elvesztenéd leveleimet...) Kissé pirulok. Eddig hét irattartó doboz.
Megjegyzem, külön magyarázkodásomra engedtek csak az Akadémia parkolójába
beállni. Mutatom nagy kék sibakancs-szállító szatyromat, anyagot hozok. Mondom
az őr kérdésére, nem tudom meddig maradok, -ez nagyon hitelesre sikerült. A
portás már nagyon kedves volt. Több nyelven beszél. Hosszúnadrág volt rajtam,
szerencsére, habár hózentrágerrel. A lépcsőn vörösbársony futószőnyeg.
Az átadott egyik lapon végrendelkezem, írott hagyatékomból mi kerüljön az
Akadémiára, mi a Galéria Adattárába, s mi a családé, feltéve, ha kell nekik. Ez
is megvan, már csak hajat kéne mosni. Meg sajnos 15 keretet elkészíteni, az
nehezebb ügy, a faanyagot még utolsó ép napomon vállon hazahordtam.
Késő este, még aznap.
Fordulat nyuszifronton. Ökológiai egyensúly, zártlánc. Eltűntek a golyók az
asztal alól. Szepi megette. Ma telefonáltak, októberben meglesz a szerzői estem
a Merlin szinházban. Ketten ülünk a szinpadon, egy irodalmár barátom kérdez.
Rólam. Ez a műfaj megy nekem.
Katának hazajövetelére meglepetésként kimostam a szennyes ágyneműket,
fehérneműket. Érdekes, mindegyik rószaszín lett. Házunkba kapucsengőt szereltek
a nyáron. Az elmúlt években a kapu alatt már tűrhetetlen szemétkupacok, csövesek
guberálásának maradványai. Aludtak is a lépcső alatt olykor, Zsófi félt, romló
közbiztonság stb. Szóval, kulcsos ház lettünk és ez nagyon jó. Most pedig egy
igazán tehetséges ötlettel a lépcsőre kukakerék vezető sínt fektettek, s az
egész kukológiát áttelepítették az udvarba. Hozzá akartam járulni
kultúrálódásunkhoz (háttere, hogy a lakók megvették a lakásukat, tulajdonosok) s
nyolc reprodukciót, szépen paszpartúzva, kiragasztottam a kapubejárathoz, a
néhai kukák magasságába. Lehet, hogy ezt is azonnal leszakítják, mint 15 éve a
liftbe rendszeresen kitett nyomataimat?
Fekvés. Katának most bevallottam, nem jutott eszembe, hogy a gyúródeszkának van
egy másik funkciója is.
1994. szept.3.
reggel fél hat, egy paplan alatt szuszogtok még valahol az Alpokon túl.
Öltözködés közben jutott eszembe, ez volt a bajom István atya amerikai jezsuita
tanításra épülő gyógyító szemináriumával is:
nem hiszek az imádkozási technikákban.
Hogy ha engem megtanítanak, eredményesebb lesz imám.
Imám ma: Két fő kérés-területem van:
-Izaiás: Uram adj nekem hússzívet kőszívem helyett,
-a derűért.
...A napi dolgokért, jókért és bajokért- hálaadás továbbra
is otthonos területem.
Tegnap telefonáltak, szerencsére mégse kell freskó Pécsre. Elfogyott a pénz.
Idei nyaram legfőbb nyeresége a győri Tanítóképzőtől 600 forintért kikunyorált
csodálatos gurulós pénztárosszék. Attól pénztáros, hogy igen magasra lehet
állítani, és van neki alul egy körbefutó krómozott lábtartója. Sok éve vártam.
Egy bánatom volt: zöld és fekete műbőr borítása. A napokban varrtam neki
homokszínű, anyagában mintás, igazi bútorkárpit-burkolatot. Festek, odahúzom.
Hátralépek megnézni, odarántom. Tökéletes.
1994. szept 8.
Tegnap igen megdorgált a Lukács úszómestere, kérdésére bevallottam, még mindig a
műtermet festem. Pironkodtam is. Megígérte, hogy segít majd új témát találni.
Ma reggel fél kilencre várt egy könyvkereskedelmi cég igazgatója, rászántam
néhány telefont s ezt az utazást, csakugyan eladhatatlan-e a C. naplóm, mármint
az az ezervalamennyi kötet, ami a kiadó raktárában hever. Megmagyarázták, hogy
csakugyan. Még átküldtek a Könyvtárellátóba, ott kiderült- büszkék is rá- 100
példányt tavaly átvettek, s továbbították is. Evvel elment a délelőttöm, nem
sajnálom, nagyon egzotikus volt ez a reggeli séta, gyalog a Blaha Lujza tértől,
az Almássy téren át a Vörösmarty utcába, onnét keresztül a Terézvároson;
Izabella utca, Élmunkás téri híd, ami ma újra Ferdinánd, majd a Lehel tér, a
Váci út eleje. Minden mellékutcában lüktet az élet, pinceüzletek, irodák,
frissen mázolt portálok...
Nyusziügy lezárva. Kata köhög, s ez fölidézte benne az allergia rémét, amitől a
gyerekeket is óvja. Azonnali nagy veszekedés Zsófival, aki nyulánál nemigen lát
messzibbre, hirtelenjében nyuszija ledobását tanácsolta nekünk a hatodik
emeletről az udvarra. Itt jött az én munkám. Este kocsiba, kocsiba kalicka,
kalickába nyuszi. A Rózsdombra került, a néni egy borzot, és két rókát is
fölnevelt már öt meglévő kutyáján túl. Madarakat is tart. Kertes ház.
Harmadik napja nagytakarítás. Kata 1500 könyvét (durván leszámoltam) a
gangon portalanítjuk. Új könyvespolcot is építettem, hamarjában. Festeni
kellene. Na, kezdem is, szia.
Visszaállt az évközi rend. A közibe tegnap újra hoztam Oltáriszentséget. Kértem
imát, rosszkedvű vagyok, jó ideje már.
1994. szept 18. vasárnap reggel
Tegnap a 3. országos karizmatikus találkozó a Margitszigeten, a Szabadtéri
Színpadon,- én nem voltam. Szegények jól eláztak, Kata hazajött 11-kor ruhát
cserélni. Ez alkalomból most éjjel öten aludtak Mikica szobájában, a padlón.
Kata most építi nekik a reggelit, uszodából jöttömben hoztam még pótkenyeret a
boltból. Ez már a kapitalizmus előnye, vasárnap boltból friss kenyér.
Közben volt még egy komoly állattragédiánk. Mikica elhúzódó náthával
gyerekorvosunknál, aki megnézte a tavalyi allergiavizsgálat leleteit, s oda
nyilatkozott, hogy szülői felelőtlenség kutyával, egy lakásban. Szegény Zsófi.
Nem volt könnyű. Talán még most is úgy tervezi, hogy beáll
telefonoskisasszonynak, s ott keres annyit, hogy kutyástul albérletbe
költözhessék. Két volt osztálytársával közösen tervezik. Szepi egyenlőre
boyfrendjénél. Folyamatban, hogy egy kutyabarát fiúhoz kerül véglegesen. Nagy,
kutya utáni takarítás azóta is foly. Sikerült a pincébe lehordanom néhány
nagyobb bútorunkat, a múltkor lehordottakból pedig kidobni. Kata hősiesen
szelektál, a gardrób helység tényleg üres, azon túl, hogy a zongorával van tele.
Meg üres befőttes üvegekkel.
Én húszéves faládámat dobtam ki, amire festés közben hátralépve fenekem szoktam
letenni. Amikor elalszom rajta, fölborul. Na, de most lett egy csoda gurulós
székem. Már azon is elaludtam egyszer.
Reggel a zuhany alatt rámköszön egy közgazdász. Mondom neki, de jó, hogy
fölébresztett, egész belefelejtkeztem magamba. Mondja, igen, nagyon jó, hogy az
ember itt kikapcsol. Mondom, speciel épp tantervet írok.
Tanterv. Harmadéves építészeket fogok heti egy délelőtt alakrajzra tanítani
abban a teremben, ahol harmadéves voltam harminc éve. Ami munkatervet bemutattam
a tanszékvezetőnek, az több okból nem működik. Nincs pénz aktmodellre, és nincs
rajzterem. S szeretné, ha elsősorban teret rajzoltatnék, sokat színnel.
Hirtelenjében annyi jutott eszembe, hogy dolgozhatnának nálam, a műtermemben,
kilencen vannak mindössze. Azt mondja, az rettenetesen tetszene nekik, biztosan.
A bemutatkozásomon pár hete gondolkodom, első ötletem sajnos, valószínűleg
aránytévesztés, helytelen. Legelsőre fölolvastam volna nekik a Fiorettiből egy
epizódot, avval, hogy először a legfontosabbról beszéljünk, mert a többi
részletkérdés. A történetet nem kommentáltam volna. Amikor három rablógyilkos
betér a kolostorba kosztért, s a gvardián elkergeti őket. Hazatérve szent Ferenc
a gvárdiánt utánuk küldi kenyérrel és borral, s hogy letérdelve kérjen
bocsánatot tőlük.
A fölolvasáson azonban továbbra is gondolkodom. Van egy Lázár Ervin mese a
hazudós egérről, amit a művészet szerepéről szóló tanulmánynak is lehet
értelmezni. Talán ezt. Ha festők lennének, előkotornám az Örkény novellát, ami,
ha jól emlékszem, az Ünnepelt Főfestő jutalom-űrrepülését írja le. Hogy teljesen
közömbös marad végig, az esemény utáni sajtóértekezleten sem lehet egy elismerő
mondatot kiszedni belőle. Közben álmatagon egy narancsot hámozó újságírót néz. S
ezután kezdődött a művész legérettebb, úgynevezett narancsos korszaka.
Ezt már többször próbáltam veled, még írógéppel. Állandóan befűzött papír, s
írok, mikor hozzájutok és eszembe jut valami. De ez most más. Mindenféle múlt
heti rossz szókapcsolatokat alakítok át most, menetközben, ez nagyon jó.
Na, megnézem, fölébredt-e a család. Szőnyi centenáriumi kiállítás Szentendrén,
jó lenne. Csak sajnos van egy vasútmodellezési kiállítás is, a Közlekedési
Múzeumban, én hoztam a hírt.
Mikica fönt van, a másik számítógépen karddal vív saját magával, egyedül indulok
Szentendrére. Nagyon szeretem azt a várost. És most van is benzinem rá. Na,
szia.
este.
Sajnos Szőnyi gyenge. Rosszul is volt válogatva, rendezve. Fölmentem a szerb
templomhoz is, a domb tetejére, szeretem a Várost, a Dunát, a sziget vízrehajló
lombsorát fölülnézetben. Útközben egy rítuális sajtos lángos. Még a Galériában
egy Modok Mária kép. Elfáradva, egy szűk mellékutcában, a járdán parkolva a
kocsi foteljében fél óra, a Makkai Ady tanulmányát tovább. Igazi őszi napsütés,
éles fények hazafelé. Ebédre itthon. A dombóvári karizmatikus csapat épp
búcsúzott Katától. Mért nem értem én Rilkét. Zsófi kezében egy Celan kötet.
Mikica bejött a műterembe vinyettát ragasztani füzeteire. Segítség kellett neki,
ugyanis a feliratokat kompjuterbe írta, de nem tudta szépen szétvágni a
nyomatokat. Most tanítom sniccerrel vágni. Mindig elcsúszik neki a vonalzó.
Próbálgatja, közben dudorászik. Most hátrafordul, hogy Pépör, jó lett volna
minden tantárgyat a hozzá illő betűtípussal föliratozni, nem?! Nyílik a világa.
Tegnap eltörtem pár gyenge képemet, s evvel eldőlt, mennyi keretre lesz még
szükségem. Többet nem is akarok csinálni, nagyon unom ezt a 60 x 60-at, évek óta
megy. Talán úgy kéne továbblépnem, hogy egyedi méreteket kezdek. Holnap hétfő,
megcsinálom a hiányzó tíz rámát. Aztán már majd mutatni is lehet az idei
termést, ha lesz kinek, a Kecskeméten, és a nyárközépen Győrben kezdetteket, ha
jól számolom és nem dobok ki többet, 37 darab.
Tényleg, mosogatni szabad vasárnap?!
na, szia:
1994.10.12-16. J-26 C.4346
Szia J.;
az Iparművészeti Főiskola rajzterméből, a két akt most állt föl.
Rajztermet nem tudtak biztosítani, valamint modellre nincs pénze a tanszéknek.
Fejet és aktot akartam volna rajzoltatni, így gyorsan új tantervet kellett
szerkesztenem. Ma reggel ismét minden elmozdult: TANÍTVÁNYAIM kitalálták és
bekéredzkedtünk a textil szakosokhoz, terem is van, modell is van.
Vagyis itt. A gyerekek fele elképesztően nem tud rajzolni. Majd kiderül, mi a
teendőm. Valószínű, neológként túllihegem a feladatot, de egyelőre (10 perces
kroki beállítások a textileseknek, ehhez alkalmazkodnunk kell) 10 percenként
körbejárok korrigálni.
A hajnali zsolozsmázásnál újabban van egy (hangjáról feltételezem, középkorú)
nő, aki hangosan, szépen-tagoltan, ámde egy szótagot késve válaszolgat.
Gondolom, ha hallaná, nem tenné. Tehát nem tudja. Szent Isten, hátha én is?!
hátha mindenki?! -és ez vonatkozik az egész életre... Legyünk szerények.
Hajnali mise, tovább. Fájdalmas -fájdalmas?- élmény, ahogy Szüts barátom
szeretett osztályfőnöke, a legendás Töhötöm atya, aki annakidején a katedrán
erőkézenállást mutatott be nekik, újabban a pármondatos szöveget, ami a
koncelebrált szertartás szerint rá van osztva, de folytonosan eltéveszti.
Úgyhogy most csendben szöveg nélküli helyre tették át. Miklós meséli, a
ferencességben élenjárt, 40. születésnapjára egy pár sílécet kért, addig az sem
volt neki. Úgy lett biológiatanár, hogy mikor az államosításkor hirtelen
tanítaniuk kellett, megvárta, rendtársai milyen szakot választanak, s
elvállalta, ami megmaradt.
Mise után uszoda. Képzeld, van egy új anyókánk. Mély szemüreg, beesett száj.
Ráncos és sovány, de az öregség aránytalanságával, kövér hassal. És: pancsol.
Lubickol. Kézen áll és bukfencezik a mélyvízben. Kiugrik a korlátra. Majd
hirtelen sprintel egy kicsit. Hetvenöt évesnek gondolom.
Kata aggódik, hogy túlfárasztom magam reggel. Mondom neki, itt automatikus
visszacsatolásos teljesítményszabályozórendszer működik. Ha fáradok, lassabban
úszom.
Mikica hétfőn nem ment iskolába, hogy kinőtte a cipőjét. Az ötlet olyan
zseniális, hogy munkaidőm ellenére, reggel, fél órát kártyáztam vele. Cipő. 10
éve kapott Péter barátom egy VALÓDI Dachstein bakancsot. Állítólag már akkor
valami húszezer forint értékű volt. Évekig az egyetemen ebben tanított. Tank,
luxuskivitelben. Állítólag 15 év után kezd belejönni igazán a cipőségbe. Azóta
csodálom, ha irigy lennék, irigyelném. Most mondom neki, adnál megint egy
használt cipődet, kellene, és nincs. Azt mondja, na, Apó, most egy életre
megoldom a cipő gondodat, és hozza a Dachsteint. Elakadt a lélegzetem. Egy napig
ebben jártam, de csak a balban, hogy fölmérjem a különbséget. Ma egy próbajárat
túrát tettem benne. Valószínű, visszaadom.
Ironizált vele nagybátyja, aki Németországból küldte neki, hogy evvel gond
nélkül elgyalogolhat majd Mathausenig.
Igen, ma délelőtt próbajárat, próbaüzem, szombat, édes, langyos, napsütéses
reggel. Mikit kísértem volna föl síedzésére, a magam örömére is, szellőzködni
kicsit. Jövök haza úszásból, még alszik, a jelekből látom, az éjjel hányt.
Hirtelen ötlettel egyedül, a piros-huszonkettes busszal föl a Normafához, a
budai hegyek végigpásztázásának öröme, a Hármashatárhegy mögött már a Pilis,
Pomáz magasságában. A Körszálló, ködben a Rózsadomb. Séta a Mátyás király úton,
a lombok még zöldek. Odaérek a faóriáshoz, ami alatt egyszer fényképeztelek
titeket egy Fioretti-kiránduláson-, hatalmas, földből kimosott, szerteágazó
gyökérfonatok az út fölötti meredélyen. Kis emberke jön szembe, hároméves talán.
Kérdezi apját: nadon nehézs kiásni?! Mit akarhatott vajon, birtokolni? győzni?
változtatni? tenni?
Jó délelőtt volt. Jó lenne utazni is, időhúzásnak, figyelemelterelésnek. Mondjuk
a Metropolitan múzeumot még egyszer. De igazából mégiscsak befelé, netán fölfelé
kéne utazni. Affektálás? Merthogy az nem előállítható, szándékkal?! Mi állítható
elő? A múlt, a múltunk, folyamatosan termeljük. Nem egyetlen birtokunk?
Kincsünk?!
Utaztam, utaztunk Kaposszentbenedekre. Születésnapomon, Kaposvártól rendőri
fölvezetéssel, különbusszal, Tücsök monostorának szentelésére. Hát meglett.
Beton püspök misézett, a neve onnét, hogy a Renum Marianum csapatában nagyon
kemény balhátvéd volt. Vagy 400 ember, nagyrészük a kertben, székeken, monitoron
nézte a szertartást. Még Bélapátfalváról is jött egy csapat. A hívők közül púpos
anyácskám vitte előre az ostyás paténát, a pap kezére. Egy hetes pacemakerrel a
jobb vállában. Egyik reggel rátelefonáltak, jöjjön azonnal, délben operálják.
Szertartás után a falu ajándéka: tyúkhúsos-süteményes háromfogásos ebéd a helyi
iskola két tantermében. A falusiak ünneplőben szolgáltak. Befogadták.
Hazafelé bekéredzkedtünk a kórus különbuszába pénzspórolás okából. Útközben Kata
kérdezgetni kezdte gyerekkori barátunkat, a nagytekintélyű Dobszayt, (úgy
rémlik, írtam már róla neked, 40 éve az illegális bencés cserkészmozgalomban
vezetőm volt) -aki püspökökkel is veszekszik időnként,- mi a véleménye az egyház
iskola-visszaszerzési akcióiról, úgy összességében? Merthogy most közvetve
lehetőségünk van az új kultuszminisztert befolyásolni, s Kata elvállalta, hogy
ennek a témának utánanéz. Sok az anomália, sok az ellenszenv, kemény érvek és
ellenkezések mindkét oldalon. Nem látunk tisztán. A hatalomra került liberálisok
nem hatnak egyházpártinak a semlegesség hangoztatásával. Az egyház jól működő
iskolákat szerez meg, és alakít át. Ugyanakkor a szerzési vágy érthető. Úgy
hiszik, ez a néhány év az egyetlen történelmi lehetőség, aki most nem kér,
végleg lemarad.
Érdekes, a nagyon katolikus D. fröcsögött az indulattól. Hogy az egyház most egy
agresszív komcsi párttitkár és egy üldözési mániás öregasszony keveréke. Nem
kaphat annyit, hogy meg legyen elégedve, s ne legyen továbbra is megsértődve.
Igaz, butaságból teszi, belekergették ebbe a helyzetbe. Ahelyett, hogy végre
belső dolgait, lelki dolgait tenné rendbe, rendes hitoktatás, hittankönyvek,
gyóntatás.
Észre kellene vennie, egy megváltozott, szekularizált világban élünk, ne a
Horthy érához hasonlítsa helyzetét. A hitre nevelés helye ma nem az iskola,
hanem a templomban megtanultak gyakorlásának a helye, ahol is szépen, toleránsan
együtt kell élni ateistákkal, homoszexuálisokkal, mindenkivel.
Az egyház is megkapja minden diák után a fejkvótát, ami egyébként csakugyan
nagyon kevés, a létfönntartáshoz elég. Viszont ha a tulajdonosi jogokat
vállalta, a kötelességeket is feladata elfogadni. A rendkívüli helyzetre való
tekintettel- az indulás évei, szegénység- lehet persze az államtól
többlettámogatást kérni, de tisztázzuk, ez nem állami kötelesség, hanem ajándék,
ezt követelni nem lehet. Általában is tiszta jogi formákat kellene teremteni.
Egyébként tapasztalja, nem mindig az egyházi iskolák vannak a legnehezebb
helyzetben. A mindenkire vonatkozó fejkvóta összegének emelése lenne célszerű.
Kérdeztük az egyház iskola-visszaszerzési akcióiról is, hivatkozva arra, hogy az
iskolák 2,5 százaléka van csak egyházi kézben, s az igény ettől nyilvánvalóan
nagyobb. Azt mondja, nincsenek észnél, meglévő iskoláikat sem tudják rendesen
ellátni, egyik kölyke a szentendrei ferences gimnáziumba jár; látja. A jól
működő Ady Endre utcai iskolát is most verték szét. (Mikica oda jár, Kata jövőre
hetedik osztály helyett valamelyik gimnáziumba akarja betenni, bár nem emiatt.)
Jó lenne - még mindig Dobszay- az adó X százalékát önkéntesen az egyházak
felé fordítani, ő kiszámította, csak 20% hívőt is számolva, az egyház még jól is
járna. Az egyházi támogatás mértékét nem lehet a mindenkori kormány
jóindulatától függővé tenni. Kérdeztük az új katolikus egyetemről is, Maróth
Miklós barátunk szervezte. Szerinte Miklós a magánegyetemek tilalmáról szóló
törvényt kijátszotta, és ez még akkor is tisztességtelen, ha a szándék tiszta. A
demokráciát nekünk is meg kell tanulni, el kell ezt kezdeni valamikor. Ennek
kapcsán kifejtette, hogy szerinte a század egyik fő dilemmája a következő: az
értékek támogatásra szorulnak. A komolyzenei hanglemezgyártás, stb. Ugyanakkor e
század nagy tanulsága, hogy minden népboldogítónak szánt hatalmi törekvés, mely
kijelölte az értékeket (is), tragédiába torkollott. Fasizmus stb.
Mi van még? Katát a múltkor elkísértem az Akadémia dísztermébe, kandidátusi
oklevelét vette át ünnepélyesen. A ceremónia a 150 jelölt ki- és
visszagyaloglásából állt a hosszú piros szőnyegen, kézfogás, oklevél. Ketten
elbotlottak.
Szeptember végén egy hét végére lementünk Kékkútra. A strand már kihalt, üres
volt. Egyetlen bódé még nyitva, sört mértek és szedték szét a terasz nagy
napernyőjét. Az ő konnektorukba kéredzkedtem be. Kata napozott, Miki horgászott
az OLASZBAN vásárolt négy és fél méteres teleszkópos csodabotjával. (7000-be
került, forintban számolva.) Mindenki jól érezte magát. Este a fiú a fogott 12
centis veresszárnyú keszeget, kissé fanyalogva tarkón vágta, levágta a fejét,
szakszerűen lepikkelyezte, kibelezte, félbevágta, megforgatta lisztben, majd
olajban kisütötte. Őseit is megkínálta, nekünk akkora szelet jutott, mintha
áldoztatott volna. Ízletes volt. Másnap a még nyáron kezdett Ady tanulmányt
olvastam tovább. Most október közepe, még mindig nem fejeztem be. A napi
olvasásnak 52 év alatt nem sikerült fix helyet szorítanom, a fene egye meg.
Különösen most marad el, hogy "tavaszi fáradtságom",emegtörtem, s áttértem a
korai; tíz óra körüli villanyoltásra. Mintha segítene. Na, megyek is ágyba.
Pisilés, szájzuhany. Kata a szomszéd szobában még tévézik.
1994. okt.16, vasárnap reggel fél hat
mégse megyek hajnali misére, majd Mikicával este. Lelkiismeretfurdalás tárgya,
hogy külön járok, a hajnalira. De annyira ezt szeretem, s a gitáros-zajosat oly
kevéssé, György atyával.
Emlékszem, ma álmomban azt hajtogattam, meg kell írni J.-nek, hogy most azt
álmodom, hogy egy háromszögű alumínium figyelmeztetőtábla vagyok egy lakás
bejárati ajtaján. Szöveg nincs rajtam.
Szerencsére ma éjjel már nem fájt a gyomrom. Akkor mégiscsak megtaláltam az
okát. Tegnap három helyen átvágtam pizsamanadrágom gumiját. Ez a Dachstein ügy
viszont még nyugtalanít. Az embernek beteljesül egy álma, de nyomja a kisujját.
Most fölvettem, megint a balt. Délelőtt kirándulunk.
Szütséknél fotóztam minapában, Erzsébet kiállításra készült. Elcsesztem,
kompjuterrel hozták helyre, a képek a szélek felé elsötétedtek, vakuim hibás
beállítása miatt. Másnap megyek egy Ofotértbe, mennyibe kerül egy vaku-
fénymérő.
-A főnök tudja, kérdezze őt.
- Japán szokott lenni, most nincs, 7000 körül.
Mire kissé szégyenkezve megkérem Miklóst, venne egyet. Hétre rá telefonál, itt
van az asztalomon, vidd a francba, gyorsan. (tudja, hogy ilyenkor húsz percen
belül ott vagyok.) Átveszem, megköszönöm, és kérdem, egyébként mennyi volt?
Mondja, 47.000. Elsápadok. Mondom, én nem vagyok ennyire intelligens, hogy ezt
földolgozzam, én most itten súlyos zavarban vagyok. Aztán röhögtünk. Lett egy
vakumérőm egy marha boltos miatt.
Visszatérve a főiskolára. Első nap bemutattak a gyerekeknek. Sunyi módon
megkértem a tanszékvezetőt, ő közölje, hogy megszólításom: MESTER. Előző héten
még ismeretlenül küldtem a diákoknak egy faxot, vegyenek föl egy fejmodellt, az
én költségemre. (A főiskola nem tudja fizetni.) Csináltattam egy fölmérő rajzot
velük, utána egy órát beszéltem magamról, meg róluk, hogy fontos emberek
lesznek. Beszédemhez puskának a kompjutert bekapcsoltam, remélem, impozáns
voltam.
Végül "művészetről szóló dolgozatként" a Hazudós egeret olvastam föl nekik, s
házi feladatként a következő nyolcvan évre heti egy vers elolvasását tettem
kötelezővé, utólagos számonkéréssel. S, hogy aki reggelente úszik, egy jeggyel
jobbat kap. (Fürdőruhámat kiterítettem a radiátorukra.)
Volt közben egy megrendítő élményem. Fölmérő rajz, korrektúrának nincs helye,
így körbejártam a 30 éve nem látott négy épület minden lehetséges folyosóját,
helyét, s a most is gyönyörű napsütötte parkot. Majd lementem az alagsorba,
sokat álmodtam az évek során evvel a helyszínnel, nem tudom, miért. Sikerült az
asztalosműhelyt megtalálni, beléptem. Emlékemben azóta minden elmozdult,
elmerengtem. Senki nem volt a termekben, egyedül voltam. Már kifelé tartva,
rámkérdezett valaki, mit keresek itt. Mondom, mire igen udvarias lett,
megmutatta a gépparkot, elbeszélgettünk. Még visszafordultam, mutatna-e egy
hallgatói szerszámszekrényt is, hogyan vannak ma fölszerelve?! Hogyne,
természetesen. Kinyit egyet. S a simítógyalu hátán a V.D. monogrammom,
belevésve.
Második szerdán hozzám jöttek, nyolc óra kettő perckor indultak a Moszkva térről
hozzám, nem véletlenül. Most is beszélgettünk, megkínáltam őket egy teával,
vajaskenyérrel. Az egyik lány csakugyan elolvasott egy verset a múlt héten,
ebből indultunk. Szóba került sok minden. A Toldi estéje. ennek kapcsán: a
Toldiról, Toldi szerelméről, mint szorgalmas, de sikerületlen műről, Déri
Boóperéről, az öregség és a szerelem viszonyáról, arról., hogy át szabad-e
menni reggel 6-kor a piroson, ki hogyan dönt ezügyben. Érzelmileg, törvényt
tartva, mérlegelve stb. Az egyéni és a kollektív törvényről, a pillanatnyi
mérlegelés elvéről, ha menstruálok, másképp döntök, hogy is van ez, stb.
Fölolvastam a Fioretti könyvből: a rablógyilkosok vendégül látása: Ferenc a
zseni, aki kilép a kommersz magatartásból.
A magatartásmintákról: tavaly átéltem, utcán előttem lezuhan egy munkás,
szörnyhalál, viselkedésmintám egy japán közlekedési haláleset fotóról,
letérdeltem imádkozni.
A rutinról: rémálomból ébredve én pld. azonnal imádkozni kezdek. Van más
technika is erre.
Aztán írattam egy húszperces röpdolgozatot, találjanak ki egy alkalmi
asztallapot guruló festőasztalomra, a paletta fölé. A meglévőt persze még reggel
eldugtam előlük. Harmadévesek: mindenféle vas konzolokban, kivető pántokban
gondolkodtak. Utána, bocsánatot kérve, mutattam meg a jó megoldást, hogy nekem
erre több gondolkodási időm volt. A legjobb terv készítője kapott egy almát.
Végül a műtermem sarkát rajzolták két órán át, szénnel, volt köztük jó is.
Ötletet képemhez nem kaptam.
A hét közepén "Beszélgetés Váli Dezsővel" lesz a Merlin színház esti programja.
Egy irodalmár barátom van kérdezőpartnernek kijelölve, de valószínűleg Szütsöt
is odaültetik. A 2000 nevű irodalmi folyóirat estje. Szüts megkérdezte, mit NE
kérdezzen. Mondom, nem látom át előre a terepet. Mindenesetre megpróbálok most
egy lehetséges, szélsőséges kérdést átgondolni:
milyen a házasságod?
1. elütve: honnét tudnám, még nem vagyok a végén-
2. nem bújok ki a kérdés alól, de mit értesz jón?! A kellemeset? hasznosat?
3. ugyanolyan mint az életem. Nyugtalan fajta, és melankóliára hajló vagyok,
milyen lenne? Sok a mulasztásom is. De: igyekszünk, mindketten.
4. van erre egy képem, 20 éve láttam egy üzemi konyhán. Az étellift nem
működött, két kövér szakácsnő izzadva, kínlódva cipelt a szűk lépcsőn az
emeletre egy hatalmas alumínium lábost, főzelékkel tele. Keserves látvány és
minden rendjén volt.
Tántorogva támogatjuk egymást üdvösségünk felé.
Mi van még? A győri múzeumunk ügye. Fogadnák az anyagot, novemberben nyílna is,
de most kiderült, csak egy töredékét tudnák kiállítani. A többit csak évek
múlva, ha rendbetették az Esterházy kastélyt. Nem tudom, belemenjek-e.
Másik dilemma, elfogadjam-e a fölkérést egy kiállításra a Körmendi Galériától?
Szép, és jó helyen is van, bár új, bejáratlan. Bajban vagyok, még nincs meg a
novemberi fizetésem másik fele, s ők vennének egy képet. Igen ám, csak félek,
gyalázatosan áron alul akarnák, s ráadásul jelezték, ajándékba is kérnek egyet,
a tárlatért. S még egy: utolsó nagyobb pesti tárlatom az Ernst múzeumban volt,
1990-ben volt. Ha most itt kiállítok, 95 tavaszán, akkor a fővárosban nem lenne
helyes, nem szeretnék megint néhány évig szerepelni. S közben pedig ideje lenne
már egy nagy, átfogó kiállítást csinálnom.
A napokban egy szülész- nőgyógyász nyilatkozott a rádióban: a fejenállástól
eltekintve a legrosszabb szülési póz a ma szokásos.
na, szia:
1994.12.5.- 12.11. J-27 C.4371
Szervusz J. mama!
A tértivevény rózsaszín céduláján aláírásod, a remettre en main propre,
signature du destinataire; tehát élsz, Franciaországban tartózkodsz, beszélő
viszonyban vagy a postással, van tollad, és mozog a jobb karod. Jól van.
Itt a szomszéd kerületben, a régi Farkasvölgyi-temető helyén, ahol a háború
után apám apját elföldelték, e percekben Jelcin beszél, meg Clinton, a Margit
körúton meg rendőrök vijjognak. Mázlijuk van, mert szirénájuk
megkülönböztethetetlen a mentőkétől, úgyhogy rendszeresen potyáznak
fohászaimból. Illetve újabban legalizáltam őket, bevettem a csapatba, a rend
kedvéért. Reggel a Lukács uszoda férfi szekrényes öltözőjében nem volt
világítás, hangot adtam feltevésemnek, hogy biztonsági okokból.
Uszoda. A klubom. Kaptam már Cseri Kálmán prédikációt, váratlanul, nyomtatásban,
ajándékba. Múlt héten egy üveg fotóvegyszert, 1960-ból, talán még jó. Szóltak,
tudnak pacalt is szerezni. (mi az?) Most kaptam hírt Gyula bácsiról. Az ő révén
jutottam el Mikicával a Hadtörténeti Könyvtárba annak idején. Ma 85 éves.
Agyvérzést kapott, mint pár hónapja Lajos úr. Mindkettő hadtápos tiszt volt.
Reggelente Tibikém, -szintén katona- rám köszön a zuhany alatt: jó reggelt,
művész úr! Válaszom: jó reggelt, vitéz úr! Minden reggel invitál, úsznék vele a
hideg medencében, ne abban a pocsolyában, cserébe javaslom neki, hogy testedzés
okából - nagyobb terhelés a szívnek- tartson velem a 26 fokosban. Gyönyörűen
úszik, olykor elnézem, hazafelé mentemben már. Most költözött ki Budakeszire,
hosszabb az út ide, reggelente. A kitüntetésekkel és katonai rendjelekkel
foglalkozó egyetemi tanártól megtudakolom, javult-e édesanyja állapota, most
tanítja újra járni. Vasárnaponként két gyerekével a Börzsönyben kirándul. Van
egy Moszkvában végzett mérnököm, aki megtanított a kompjuteremben lévő
opuszjegyzékem gyors rendezésére. Este hívom majd a Széchenyi könyvtár
igazgatóját, bár napok óta nem láttam, nem használhatnánk-e a téli szünetben
néhány napra zirci vendégszobájukat. Van egy statikus professzor, akinek készülő
statikatörténeti könyve kéziratát átnéztem, és bele is beszéltem. Állítólag
megfogadta. Múltkor almásheringet ettem nála vasárnap reggel, ugyanis
dicsekedett vele, mennyit meghagytak a tegnapi vendégek. Hazafelé ballagva a
zsidó és a katolikus bűnbánati módok különbségeit egyeztettük.
Istvántól, akinek csak most, az ötödik évben tudtam meg a nevét, majd meg kell
érdeklődni, kapott-e hírt fiától, és unokáiról, Amerikából. Nem nagyon írnak
neki, ritkán egy telefon, igyekszik hősiesen viselni. Van egy üzletkötő, aki
egyszer vidult fel eddig, mikor amerikai társasutazásáról kérdeztem, s a Grand
Canyonról. Jenőke, aki szintén könyvtárban dolgozik, 50 körüli, időnként
megverik, ilyenkor az úszómester után kiabál segítségért. Idegbeteg, mindenkibe
beleköt, a vízben rugdal. Én preventíve jóba vagyok vele, mert egy sávban
úszunk, s ő nem tér ki senki elől. Én meg háton, odafelé, vigyázni kell.
Kifejlesztettem egy technikát a néhány tempónkénti vízalatti előrenézésre. Már
ritkán ütközöm. Jenőke a múltkor szobor-restaurálási ügyben fordult hozzám. Épp
egyforma tempóban úszunk, ami ritkaság.
Mióta valamelyikük kölcsönkérte egyik rádióinterjúmat magnókazettán, azóta
valaki a kabinsor túlsó oldaláról átköszön nekem, valaki ottani, (számunkra)
külföldi. A főorvos úr is gyönyörűen úszik, nehezen ad potyareceptet. Tavaly
vele cseréltem egy képemet Shakespeare összesre. Fantasztikusan kidolgozott
teste van. Súlyzózik is reggelente. A fontosabb kiállításokra figyelmeztetjük
egymást. Van egy kamarai elnökünk is, szófukar, és nem ért a kompjuter EXCEL
programjához, sajnos. Egy közgazdász a jobboldali szekrénysorról vett két
példányt a zsidó temetős fotóalbumomból, olykor tréfálkozunk. Az ősz-bozontos
mellszőrű Feri bácsit, aki mindig elmondja, hogy kúrálta ki fekélyét napi
úszással, 82 éves, rég láttuk. Reméljük, csak átpártolt a Dagályba, s él. Sokat
dorgált a melegebb vizű medence miatt, mígnem az utóbbi időben, szégyenkezve,
maga is rákényszerült. Gyula bácsinak a szeme javul az operáció óta, felesége
hazakerült a kórházból, ő főz rá. A nagydarab, bajuszos, kissé hőzöngős
szívbeteg MDF (Magyar Demokrata Fórum, jelenleg ellenzékben) párti közgazdász
újabban egy órával később, hétre jár, s velem egy időben kezd. Kérdezem, nem
hiányzik-e a régi csapat? Azt mondja, csak egy részük, mert az a sok liberális -
nem.
Egy ügyvéd nevetett a zuhany alatt, képakasztó cédulámat (tudod mi az?)
jogilag dilettánsnak találta. Rögtön segített átfogalmazni. Várj, megpróbálom
ide átmásolni, benne van a gépben. A "copy" gombot először, aztán az "ide most
ezt lerak" gombot. Ez a 22. változat, hetekig mindenkivel ezt korrigáltattam, a
képek hátára ragasztom. Tehát ez a végleges, az eredeti tipográfiával:
-------------------------------------------------------------------------------------------------------
cím:
opuszszám:
technika:
hol készült:
méret:
dátum:
Váli Dezső H-1027 Budapest, Margit körút 64/B VI.3.
TISZTELT GYŰJTŐ! Kérem, szíveskedjék nekem címét megküldeni! Munkáim helyét
számon tartom. Valamint: szeretném kiállításaimról a jövőben Önt értesíteni.
Köszönöm!
KÉREM, MŰVEM TARTÓSAN NE KERÜLJÖN KÜLFÖLDRE!
Kivétel: közgyűjtemény, múzeum.
DEAR COLLECTOR, please send me Your name and address.
I would like always to know the place of my works
and send You invitations to my exhibitions. Thank You.
IF POSSIBLE PLEASE DO NOT TAKE MY
WORK ABROAD.
Except: public collections, museums.
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Ki van még, klubtag. A nőkről még nem is beszéltem. Ritka a fiatal,
természetesen. Van egy barnahajú (kilógatja úszósapkája alól) lassan úszik, és
folytonosan illedelmesen maga elé mosolyog. Talán azért, mert tökéletes segge
van. A fiúk az öltözőben, ha jól emlékszem, Nofretéte névvel jegyzik.
Van egy őszülő, jellegtelen, fáradt hivatalnokarcú, zakós ember. Érdekes volt,
mikor egymás mellett úsztak, kiderült, ők: kettők. Azóta több ismerősömről is
észrevettem, hogy kettő van belőle.
Van még a Sanyi bácsi, aki szállodaigazgató volt, sok érdekeset mesélt a
londinerek világából. Misi, a nyugdíjas könyvtárigazgató időnként meghív egy
kávéra, ha mindkettőnknek van erre egy negyed órája. Három képet ajándékoztam
neki, kettőt a hivatalába (Mednyánszkyval egy térbe), egyet a lakására, annak
idején. Pár hét után azt lecserélte, igaza volt. El is törtem, ahogy visszaadta.
Uszodából vérvételre, ez már a harmadik, heti egy. A gyomrom fájt, ámbátor
enyhén, de tartósan, Kata elküldött orvoshoz, 8,3 a cukrom. Megkérdeztem, soha
többet dobostortát?! Nem. Szüts tőlem függetlenül, ugyanígy, két hete egy másik
orvostól ezt kérdezte: én soha többet francia krémest?! Most kitaláltam
magamnak egy vérvétel-bérletet, s hétről-hétre enyhítve a kemény diétát majd
"beállítom" magam. Az adatokat már tudom értékelni. Cukor, csoki semmi, 250
gramm kenyér indulásként. A fehérzománcos, literes, kórházi mérőedényből,
-amiből a teámat évek óta- most ünnepélyesen kiemeltem extrahosszú ezüst
kiskanalamat. Nincs mit fölkavarni.
Te jó ég, Nelly már egy éves?! mindjárt kiszaladok a konyhába, megkérdezem
Katát, ilyenkor járnak-e, beszélnek-e már?! Szénhidrátszegény étkemet főzi. Meg
Mikiét, Clintonék látogatása miatt az iskolákat bezárták.
Főiskola. Rázódom bele. Múltkori házi feladatom: mi a hazug gondolat Keats Óda
egy görög vázához-versben. Megtalálták. Az e heti: mi, ami nekik szól,
ugyanebben. Még mindig szobasarkokat rajzoltatok bútorokkal. Illetve két hete
kollázs technikával csinálják, Szüts javasolta, marha nehéz. A szokott kis
manírok itt nem működnek. Időnként fölolvasok nekik valamit, Pilinszky interjú,
Petri vers, Capek novellák. Nyolctól egyig bent ülök köztük, de két-három
alkalomnál többet egy délelőtt nem lehet korrigálni. Eddig vittem be munkát,
olvasnivalót magamnak, de nem-szeretem-híg az időm. Következő tanévre tervezték,
de már most véglegesítenek, januártól félstátusba vesznek. Havonta fogok annyit
kapni, mint eddig a fél évre. Veszélyeztetve érzem megszokott anyagi
bizonytalanságomat. Jeleztem, a magam részéről még nincs végleges döntés, a
következő fél évet is próbaidőnek tekintem. Hogy kedvelem-? Inkább csak unom.
Meglehetősen unom magam hallani, ahogy bejárt okosságaimat ismétlem, nekik.
Hiúságom már kielégült, mindez tizenöt évvel ezelőtt lett volna fontos. És ezek
nem festőnövendékek, akiknek igazán sokat tudnék átadni.
Még nem szeretnek annyira, hogy. Bár telefonon jelzik, ha hiányoznak. Bár teát
főznek nekem. Bár megkínálnak csokoládéval. Néha beszélgetnek, rámnevetnek.
Múltkor beültem egy építészeti órájukra, nosztalgiából. Lejtős terepen
kétszintes lakóház. Korrektúra, Jánossy tanár úrral, aki engem tanított
ugyanerre, ugyanebben a teremben, harminc éve éppen. Csikorgott az agyam, ahogy
a terveket próbáltam megérteni, értékelni. Építészet. Legszebbek a reménytelen,
örök szerelmek.
A múltkori kutyatragédiával szimmetrikus eset most, ezúttal Mikicával, s én
okoztam a bajt. Cseréltem én valaha, tíz éve egy szuper rádiós-walkmant, talán
emlékszel is rá, képért. Sok órás beszélgetéseket vettem föl vele, s hallgattam
a Brácsaversenyt, amit tulajdonképpen nem is Bartók írt. Aztán mindez elmúlt, a
dobozt Szütsnek adtam. Most Mikica, hallva a régi történetet, észbe kapott, s
visszakérette a szerszámot. Nagyon boldog volt vele. Zsófi irigykedett, hogy ezt
ő is szerette volna, tulajdonképpen neki járna, stb. Kata pedig a homlokára
csapott, Miki tíz százalékos eddigi halláskárosodása hogy viszonyul mindehhez?!
Tanácskérés fülész gyerekorvosunktól, aki Miki fülét tizenegyszer szúrta. A
walkmant azonnal levittem a bizományiba, Miki épp iskolában volt. Szegény.
Joggal protestált, hogy mért ilyen hirtelen. (Mert nem vállaltam az esetleges
további huzakodás lelki tortúráját, -mondtam meg neki.)
Mindjárt fekvésidő, még megetetem Zsófi négy egércsaládját, négy terráriumban.
Meg a patkányt, bár azt nem mondta.
dec10, szombat délután,
az egész délelőttöt átaludtam. Nem volt időm a héten írni neked. Reggel
találtam a kukák mellett egy rózsaszín törött márványlap darabot. Gyönyörű.
Déltől tanítványaimnak másoltam át az 1980-as nagy Pilinszky interjút,
karácsonyra. Emlékszel-é erre? Legalább 50-szer végighallgattam az évek
folyamán, még tanulom.
Hála Istennek, didergő atomokká váltunk, ami nem kis szó, ti. az egész
világegyetem atomokból van felépítve és nem pózokból.
A művészet... a testi fájdalmon innen van, és ezt nekem nagyon nehéz volt
elhelyeznem. Ma talán annyit tudok, hogy ezt a testi fájdalmat semmiféle
filozófiával nem lehet kivédeni.. Például a keleti vallások itt tévednek, mert a
bölcs tulajdonképpen sorstalanítani kívánja magát. Jézus esetében az a
fantasztikus, hogy mindazt tudta, mint Buddha, és ugyanakkor végigcsinálta a
legvéresebb sorsot. Ő tudta, hogy azt a küszöböt nem lehet elkerülni, amikor az
értelem kialszik, és nincs segítség. Ezt nagyon szépen, régi festők úgy
ábrázolták, hogy Jézus agóniájában az Atya lehunyja a szemét, és a Szentlélek
oldalt fordul. Ezt tudni kell. És Bach tudta, ismerte ennek határait.
Nekem nagy hajlamom volt a teoretikus gondolkodásra, de rá kellett jönnöm,
hogy ez nem az én utam, és hasonlóvá válok a féltékeny férjhez, aki egész
bizonyos akar lenni a felesége felől, és szükségszerűen végül semmit nem lát
belőle, és elveszti. Míg ha megmarad a gondolkodásnak a toleráns szintjén,
akkor helyet ad a másiknak, és esetleg megszülethet az a csoda, amit
szerelemnek, házasságnak, barátságnak nevezünk.
A valóság teljesen anyagtalan. (Nelly valóság?) Erre mondja Rilke:
rettenetes, hogy a tényektől sohase tudhatjuk meg a valóságot. A művészet
tulajdonképpen nem más, mint áttörni a tények falát és eljutni a valósághoz. Ez
a filozófia, ez az irodalom, ez a zene.
Mozart... mint egy régi orvos, mondjuk a 18. században, aki fodros ingben és
kézelővel érkezik, és mint egy halálpontos diagnoszta kitapintja a halálos
pontot, és abban pillanatban lekapja az ujját, és megigazítja a fodrait.
...Ugyanakkor meg vagyok győződve, hogy egy műanyag kilincs végül semmivel se
hitványabb egy szép rézkilincsnél... egy tönkrement műanyag lavór éppolyan
szakrális, mint az Esthajnalcsillag... a műanyagot műanyagabbá kell tenni, és
abban a pillanatban elkezd sírni, és abban a pillanatban a tortúra súlya alatt
olyan sikolyt ad, mint a martírok... És tulajdonképpen egy versben... ezt a
cérnavékony sírást kell meghallani...
...Az irodalom és a művészet talán nem is több, mint egy széles baráti kör.
A művészet olyan szerelem, ami a barátság törvényei szerint funkcionál
Az univerzumnak vagyok a polgára... kivágtunk egy parcellát a
mindenségből,és azt elneveztük természetnek, és azon túl voltak a csillagok,
stb. Na most a Cranach fái, azok a kozmosz fái, a Brueghel fái már elkezdenek a
természet fái lenni... én azt hiszem, nem arra kellene törekednünk, hogy a
mindenséget természetté tegyük, hanem újra a... küszöbönkig engedjük egyszerűen
a kozmoszt, az univerzumot... A természet az univerzumnak egy devalvált
változata, legalábbis a művészetben...
Mikica az idén nagyon fölkészült. Mélyalvó, s ez okból soha nem sikerült
rajtakapnia a Mikulást, pedig sokéves terve. Most sok órai munkával épített egy
Mikuláselhárító szerkezetet. Velem is megkorrigáltatta, szellemes és műszakilag
hibátlan volt. Az ablakszárny tíz centis kinyitására a füle mellett a rádió
bömbölni kezd. Anno én is csináltam ilyet, vekkernek, zsilettpengével, és egy
fa játékkockával. Éjfél. Kata be, rádió bömböl, Miki alszik. Kata előzékenyen
ledobja Miki bukósisakját a földre. Aztán még egyszer. Majd egyidejűleg
megrángatja kispárnáját is. Semmi. Segélykérően rámnéz, pizsamában leskelődőm az
előszobában, némán röhögünk. Végül M. fölébred, diadalmasan tettenéri a
Mikulást, aki kétségbeesetten menekül... s meséli, á, nem aludtam, egy percet
sem. Ráhagytuk.
Fél hat, félbehagyom, megint. Megyek az Békásmegyeri templomba, lelkinap van.
(arra kóricáltunk veled 85-ben, húsvéti virrasztáskor, azt is Tamás tartotta.)
Megvolt a Merlin színházi estem. Két és fél óra volt. Anyám nagyon
fölháborodott, mert Szüts gyakran szavamba vágott, lecikizett, hülyéskedett. Meg
is írta! mindezt azon melegében egy levélben. Világosabban látott Mikica, hogy
enélkül komor és unalmasabb lett volna az est. Anyácskámnak aztán elmagyaráztam.
A téma egyébként kommersz, rutin szintemen mozgott, mígnem második félidőben
Margócsy rá nem kérdezett, hogy ő hallott engem Pannonhalmán valami furcsa
nyelven imádkozni.
Karácsony. Pár könyvet vettem már, tulajdonképpen ajándékba. Németh László
vaskos levelezés kötete. Zavarosan gondolkodik időnként, de érdekes. Megvettem,
ezt tényleg Katának, a Három hattyút. Talán írtam neked a nyáron erről a
borzadályos műről. Három generáció élete Kínában, hol ilyen, hol olyan terror
közepette. A legfiatalabb végül Oxfordban kötött ki, mint Kína szakértő. Vettem
egy interjúkötetet Petri Gyurkával készült. "Milyen érzés érettségi tételnek
lenni?" El ne felejtődjék, a Kecskeméti Piar. Gimnáziumban, és Pannonhalmán már
én is voltam. Mikicának a metró Astoria aluljáróban egy Jack London kötetet, s
Zsófinak egy Tao te Kinget. Weöres fordításában. Magamnak egy kis
tanulmánykötet, Picasso Picasso után Perneckytől. Emigrációból most tért
némileg haza, első kiállításomról -illetve hárman voltunk- irt egy kritikát,
amiben, mint: volt még ott két kezdő is- ként emlegetett. Úgy látszik,
megjegyeztem.
Tovább, könyvek. Testet öltött, majdnem reménytelen nosztalgia, csináltam egy
méter hosszú éjjeliszekrényt az ágyam elé, telepakolva olvasandókkal. Legalább
látom őket... Angol költők, még mindig az az Ady tanulmány, befejezetlenül,
Oravecz versek, Rakovszky versek, egy volt ÁVH-s főtiszt vallomásai, nevét
szüleidtől talán hallottad, Farkas Vlagyimír. A Rajk-perben vallató volt. A
80-as évekre jutott el moszkovita elvei teljes tagadásáig. Szakszerű könyv,
igazmondónak tűnik. Olvasok egy ronda Antall József tanulmányt, halála után
rugdossák, ámbár alighanem jó irányból. félretettem Zsófi XX. sz.-i irodalom
szöveggyűjtemény tankönyvét, kivettem a szemétből, és bevallom, gimnazista matek
könyveit is. Talán egyszer erre is jut idő, figyelem. Exupery: Citadella, S.
Nagy Kata nagymonográfiája Farkas Istvánról, apropó, rászánta magát, és rólam is
belekezd egy könyvbe. Pedig mondtam neki, nem segítek a nyomdaköltség
előteremtésében. Ezt mindenféle alapítványokból kellene összekérincsélni. Csak
hát ez nem az én feladatom. Lehet, hogy a hálás utókorra marad a kiadása.
Mindenféle életrajzaimat, vagy 25 oldal, már le is másoltatta velem, indulásnak.
Katalógusaimból is kért kölcsön egy-egy példányt.
Vettem végre egy új cipőt. Direkt egy számmal nagyobbat, kuncogva, hogy most
"jól kicsellózok a sorssal". (Idézet: Iskola a határon-ból.) Reménytelenül
kicsi. A Karitásznak adom majd, még nézegetem, forgatom.
Karácsony. Zsófi olyan labilis most, hogy észszerű a családi nagyberuházásként
indult Sony, kétkazettás táskarádiót majd nekiadni. Különpénzből vettem meg
tegnap, eredetileg Katának szánva. Bezárt ajtó mögött evvel másoltam délután
féltve őrzött régi Pilinszky kazettámat. Ugyanis diákjaimnak ezt adom
karácsonyra, illetve mégiscsak kölcsön, hogy másolják le maguknak. Jobb így,
hogy legyen valami munkájuk vele. Csodatétel után Krisztus mindig adott valami
feladatot. Fogd az ágyad... Jelentkezz a papoknál...
Karácsony. Iskolaszünet. Próbálkozások után pécsi osztálytársamnál kapunk
ingyenszállást, csakugyan koncentrált pihenés Pestről elmenni. Még lehet, hogy
ezúttal majd Zsófi is velünk tart. Mikica majd tévézni akar, Kata társasjátékot,
közös családi programként. Én olvasnék, leginkább. Szerencsére nem egy szoba,
hanem teljes ház, építészműteremmel, nappalival. Talán a szilvesztert is ott.
Szeretem a város múzeumait.
Karácsony jegyében egy délutánt a család összes sílécei és tartalék sílécei,
bakancsai társaságában töltöttem, rendezni sorainkat. A sportszer-műhelyben,
váratlanul, vettem egy olcsó használt sícipőt is magamnak. Az előző, használtan
vettem 15 éve, persze kicsi volt.
Megint álmodtam egy leírandót. Illetve elalvás utáni pillanatból
visszakapaszkodtam az értelem peremére, s rögzítettem, hogy az előbbi
pillanatban VALAMIvel álmodtam, ami tulajdonképpen három dolog: egy püspök, egy
karosszék és egy zongorabillentyű sor, ami egy asztalról leesni készül.
A Fiorettiben díszelnök lettem, vagyis fölfelé buktam. Csak megnyitom és
berekesztem az ülést. Az első két óra levezetését elvették tőlem, távollétemben.
Szerencse, hogy anyámhoz kellett szaladnom aznap este közi közben, hirtelen,
mert rosszul lett, különben talán nem szerveződik meg ez a szereposztás váltás.
A harmadik imaórát magamtól adtam át, alkalmanként jelölök vezetőt. Furcsa így,
felelősség nélkül. Agyam még arra áll, hogy minden konfliktushelyzetbe
belenyúljak. Kata sokat mondta, hogy sokat beszélek, hát most esem éppen át a
ló túlsó oldalára. Remélem, tényleg jót teszek vele nekik. Lesz módom figyelni
az imára is.
Hogy elkezdtem tanítani, megint írtam két hónapig élet- és munkanaplót,
kontrollként. Megszámoltam, tehát sajnos pontos és igaz is. Eddig soha nem
vallottam be magamnak, most kihirdetem. EGY festésnapra NÉGY háttéripari
munkanap tartozik. Keretezés, levelezés, szállítás, anyagvásárlás, opuszjegyzék.
Csak az a kérdés, ha magántitkárom, vagy mint Mednyánszkynak- műteremszolgám
lenne, mit kezdenék az időmmel?! 46 képet kezdtem idén.
Kitaláltam a kiállítási naptáramat, végre. A Körmendy-galériát, ahol képet
kértek költségeikért cserébe, lemondtam. Ráadásul büszkén újságolták, hogy a
szemközti szálloda külföldi vevőire építik üzletüket. Mondtam, hogy egyszerre
két kompromisszumot kellene tennem, ez sok lenne. Tűnődések után kértem egy
önálló kiállítást az Ernst múzeumba, 1996-ra. És kértem a Kiscelli Kastély
gyönyörűséges templomterébe, (nem tudom láttad-e), végül négyünknek: Tölg,
Szüts, Vojnich, én. Eredetileg hívtam még két embert, Klimó lemondta, a M. Novák
nem jelentkezett, csak két hét után.
Néhány éve egyik barátom belső és titkos tanácsosa egy pártnak, most már egy
miniszternek is. Többször bíztatott, el kellene vállalnom a Képzőművészeti
Főiskola vezetését, és nem tréfált. Valószínűleg lennének formai akadályok, de
ez részletkérdés. Át kellett gondolnom. A hiúság nagy úr. Nem, amit műtermemben
csinálok, fontosabb, azt nem tudja más helyettem. Maradok festő.
Egy barátom nagylányának csináltam 18 folyóméter könyvszekrényt egy borús
délután, új lakásukba. Megvettem az anyagot, itthon leszabtam, pácoltam. A
krízis akkor tört ki, mikor kiderült, saját tartalékolt keretléceimből is hozzá
kell adnom két gyönyörű szálat. Odaadtam. Másnap az alattunk lakó fiú
becsengetett, fölszámolja titkos galériaépítő műhelyét, mert följelentették,
kiszállt lakásába a tűzoltóság, s ennek kapcsán nem kell-e ez a rengeteg léc.
Kellett.
Ja, még volt egy estem. Diavetítéses előadást kellett tartanom a
Tanítóképzőben Váli művészetéről. Fizetnek is érte. A Váli utcai iskola
iskolaszéke viszont lexikonban megkereste a nevem, s mivel még élek, úgy
döntött, mégsem rólam nevezi el az iskolát. 50 éve anyácskám is tanított ott.
Majd az lesz az igazi, ha a naphegyi Dezső utcával összetolják. Ennél fontosabb,
hogy a mögöttünk utcában létrejött egy igazi bicikliút! Össze vagyunk kötve
egyrészt Szentendrével, másrészt Hűvösvölggyel, novemberben adták át ezt a
bekötőszakaszt. Szép csendben épülgetett évek óta, tőlünk távol, láttuk a
Szilágyi Erzsébet fasorban, tavaly külön forgalmi lámpákat szerelnek számukra,
rajta a bicikli piktogramja. Aztán most ősszel kezdték a járdát mögöttünk
megszélesíteni, parkolásgátló korlátok, s egy sárga csík az aszfalton. A
Varsányi Irén utca ezokból egyirányú lett, nem lehet ezentúl a kertek alatt
kocsival hazajönni, csak a Széna téren át.
Adtam kölcsön a Belügyminiszternek két képet, és kettőt a kabinetfőnökének is.
Talán jövőre egyet megvesznek. Ha nem, marad a brachi, mert nem annyira
szegények, mint mondják. Kata is jól járt, potyára. Zsófi századfordulós
almáriumát, vagy mit, amit a 18. szülnapjára vettünk, kipaterolta szobájából,
hogy egy sublótban jobban elférne a ruhája, és a tetejére meg három
papagályketrecet tenne. Így történt. Kata szobájában (az eredeti tulajdonjog
fönntartása mellett) gyönyörű. Itthon -még mindig krónikus telefonhiány- nagyon
terjedőben a hordozható zsebtelefon, ami nagyszerű, csak baromi drága. Fiatal
gyönyörű férfiak reggelente Fordokban és Audikban láthatóan nagyon ügyintéznek,
ílymódon, menet közben. Tegnap egy háziasszony jellegű asszonyszemély állt a
tejbolt előtt, füléhez szorította, a bevásárlószatyor a másik kezében, s mondta:
és tedd föl a tűzhelyre...
Képzeld, anyám kárpótlási jegyeivel csendben kifizette a saját lakása még
hátralévő tartozását, helyettünk. Mi vettünk meg két éve Zsófinak, valami 25 év
részletre. Nagy jótett, és nagy lelki-teher le, rólam. Birtokolni se nagyon
szeretek, de tartozni aztán...
Idén is kaptam meghívót, művészeket szoktak körbeértesíteni, most végre elmentem
november negyedikén, különbusszal Nagy Imre és társai sírját megnézni a híres
301-e parcellában. Sötét szeles hideg éjjel volt, ez jól volt megszervezve.
Szobrász barátunk tervezte emlékmű zavaros, és mesterkélt. Petri Gyurka
fölolvasta gyertyák fényénél egy munkáját, körbeálltuk, az szép volt. Hiányzott,
de nem mertem elkezdeni egy Miatyánkot.
Egy hónapja mindez, pislákoló-alíg emlékszem már vissza.
Egy barátom, Hidvégi Máté (több cikket írt kiállításaimról, halom munkámat
őrzi), élelmiszerkémikus, kapta meg a Nobel-díjas Szentgyörgyi Albert
hagyatékának a rákkutatásra vonatkozó részét, egy amerikai professzor
közvetítésével. Tovább dolgozott rajta, pár évig. S most, mondja, a
patkánykísérleteivel a sejtburjánzás továbbterjedésével kapcsolatban 80%-os
eredményei vannak. Fölhívtam erre Szüts bátyját - az ország vezető gyógyszerész
szakembere - hogy mi újság. Mondja, reménytelen az ügy, Magyarországnak nincs
arra pénze, hogy egy nagyobb gyógyszerkutatást csak annyira is elő tudjon
készíteni, hogy egy vezető nyugati gyógyszergyárnak egyáltalán bemutatható,
átadható legyen. Egy fontosabb gyógyszer piacra dobása 14 év, és 280 millió!
dollár.
Még van egy kiállítás ügyem, az előbb elfelejtettem. Eddig 18 levél és fax révén
mégiscsak megvalósulni látszik győri Kortárs Gyűjteményünk ügye. Már a halál
állapotából hoztam vissza egy ötlettel és egy kompromisszummal. Hogy két évig,
nem bánjuk, legyen ideiglenes és nem teljes az ajándékanyag bemutatása. Ha igaz,
bár még mindig nem jelentkeztek, dec. közepén nyitná az államtitkár. Tényleg, el
kéne neked a csapat katalógusát küldeni. Jó drága lesz a posta.
Ezt olvasom a Dániel 12. 13.-ban:
Te pedig menj el a vég felé; és majd nyugszol, és felkelsz a te sorodra a napnak
végén.
Nem értem igazán, de gyönyörű.
Kérdeztem már, nem tudsz véletlen egy rugókészítő iparost?!ámnéz segélykérôen,
aRR Elromlott a fürdőnadrágom. A zsinórját sátorkötél feszítéshez használt rugós
gombbal szoktam szorosra húzni.
Mikica (kompjuterrel, kinyomtatva) kiírta a szobája ajtajára:
Csak a kisember tart rendet, a zseni átlát a káoszon is.
vasárnap este.
Kata egy barátnőjénél ülök, félóra baráti csevegés után visszaminősített, sofőri
minőségben, a Hármashatárhegy tetején. Ide sötétben, egyedül nem tudott volna
fölmászni, fölajánlottam magam. Délután félretettelek, s megírtam egy barátságos
levelet a bencésekhez visszakerült Tihanyi apátság odakerült vezetőjének, hogy
jövőre aztán már nehogy olyan kiállítást csináljanak, mint ami az idei, nyári
volt. Elődje a félgiccsőr Molnár C. Pált rakta ki. Fölajánlottam mindenféle
segítségemet.
Szepi kutyával még volt egy remélhetőleg utolsó fordulónk. Csepelre került ki,
kertes házba, de nem hozta a hozzá fűzött reményeket. Új helyet kértek neki
keresni. Ebben a stádiumban adtam föl húgomnak a köv. táviratot:
Szepi szeretné őrizni a Béke Kapuját. Kiválóan jelez.
A Béke Kapuja kolostorának neve. S csakugyan keres kutyát, lábnyomokat látott
egy reggel a kertben.
Mi van még. Szajolon kisiklott egy vonat, 27 halott. Ja, Esztergomban is lesz
egy kiállításom, rajzaimból. Annyi hasznom lesz belőle, hogy csináltathatok
plakátot, 20 éves sorozatom újabb darabját. Valószínűleg megint műteremfotóval.
Kisfiú koromtól izgatott, hogyan készül a műmárvány. És nem tudtam kitalálni,
harminc éves festő tapasztalattal sem. Tudtam, hogy nem rajzolhatják a mintát,
az lehetetlen. Valami spaklizásra (festőkéssel kent anyag) gondoltam. Most a
Budai Ferenceseknél felújítják a jobboldali Jézus Szíve oltárt, meglátogattam a
mestert munka közben. Megmutatta. A lényege: félnedves színes gipszlabdacsokat
gyúrsz. Más színű festékben panírozod, meghempergeted, az egészet egy falapon.
Majd ezt fölcsapod a falra, s mikor kicsit megszáradt, lereszeled a felületet.
Előbukkannak a színfoltok, színhatárok. Nagyon jó.
A légkondicionálógépet beüzemeltük, (három képemért szereztem), lukat vágtam
számára az erkélyajtómba. Hűt.
Szép karácsonyt nektek!
[1]Vágyálom, az EXCEL program ezt nem tudja.
[2] Csoportos munka falun.
1995.1.8. szombat. Kaposszentbenedek J-28 C.4397
Szervusz J!
A legsürgősebb és legfontosabb, megvilágító erejű mondatok, véletlen olvastam
bele az Architecture of Garden könyvbe, Pécsen, ahol a karácsonyi családi
vakáció néhány napját. Rögtön lexeroxáltam az első oldalakat, itt van mellettem.
Tehát. A bevezető tanulmány eleje:
Paradicsom és Utópia
In the beginning was paradise. The age-old myth of the Garden of Eden reflects a
fudamental human longing. In paradise, the first humans lived in perfect peace.
They knew neither illnes or death...a bibilai Genezis történet az emberiség ősi
vágyát írja le, harmóniában élni a természettel.[1] "Pairi-dae-za" az óperzsáben
egyszerűen fallal körülvettet (walled) jelent, s semmit nem mond arról, mi volt
falakon belül. Innét indul az emberiség utópisztikus vágya a Kert iránt, mint
modellje egy szebb és boldogabb jövőnek. A biblia történet a maga szimbolikus
módján leír egy tökéletes, harmónikus, természetbe belesimuló életet az emberi
lét kezdetén, melybe majd az idők végezetén újra eljutunk. Ez zsidó-keresztény
kultúra modell, de számos más kultúrában is megtalálható.
Hogy az Édenkert valóban létezett-e, milyen volt, és merre terült el, a történet
szempontjából közömbös. Mióta mítosza él, modellje a kerttervezőknek, századokon
keresztül. It is a menkind's oldest dream,[2] élni a paradicsomban, békében,
bajoktól menten, egészségben, boldogságban. A kert ilyenformán mindíg egy
szentimentális visszatérés az aranykorba, és egy lépés előre is, az Utópiába. És
ezt a vágyat kezdettől, mindig, MŰVÉSZI FORMÁBA ÖNTVE képzeltük el. Hogy ugyanis
a természet csak művészi formálás által válhat újra tőkéletessé. A kert
egyesíti ugyanis az emberi-, a művészi szépet a természetivel, belefoglalva
olyan természeti elemeket, mint a víz, fény, levegő, a növekedés, s ezeket is
művészete ezközeivé teszi. Minden erőfeszítés a természettel való harmónia
ismételt megteremtését célozza. És ez sokkal fontosabb szempont a kert minden
hasznos vonatkozásánál, mint védelem a külvilágtól, a konyhára való, a
gyógynövények, satöbbi. Az emberiség történelme folyamán számtalan ilyen
paradicsomot teremtett: Elyzium, Árkádia, mindenekelőtt Atlantisz, Ithaca,
Cytheria, aztán Szicília, Capri, Mauricius és Tahiti, a szubtrópikus dzsungel, a
tejjel mézzel folyó országok. Végül Amerika is, a svejci Alpok, még a kozmosz is
utópisztikus tájjá formáltatott. Ezek a paradicsomok mind mesterségesek, a
legősibb álomtól a tudományos fantasztikus jövőképekig, mind-mind sokkal inkább
kivetítések, fantáziaképek, mintsem földrajzi helyek. De semmi álom,
fantazmagória nem élhet meg reális elemek nélkül. A kertek tervezettek. Az
előképek a tervezőknek örök mintát adtak. (És mint minden utópia, ők is a
jelent, a napi politikát, a szociális helyzetet kritizálják.) Egyszerre álom, és
menekülés az idillibe, valamint vágy a változtatásra, a megújulásra,- a
fantáziálás itt alkotó erővé, tetté válik.
Árkádia, a szekularizált Paradicsom
Árkádia a Paradicsom mellett a kerttörténet másik fő sarokpontja. Ádám és Éva
bűn nélkül éltek, míg Árkádiában pásztorok játszanak pánsípon. Mindenféle
állat-ember ötvözet istenkék, nimfák veszik őket körül. A Paradicsom az egyisten
hitre épül, míg a reneszánszban föléledt ákádiakép a Krisztus előtti korok
pogány, természetközeli ideáit veszi elő. Misztikus újraegyesülés víziója a
természettel, Pán uralma alatt. Nem mint a Paradicsom, Árkádia megtalálható a
térképeken, egy hegyes táj a Pelloponézoszon. Elég messzi ahhoz, hogy valós
volta álmainkat ne zavarja. Vergiliusz Eclogájában már ír a görögök hajdani
aranykoráról, a pásztoridillről. A metropoliszok életének ellenétbe állítása a
természeti élettel nála kezdődik. A pásztorok esti csendje fontosabb a napi
munkájuknál, hideg idő nem zavarja életüket, a hegyek csak békés kulisszák
napjaikhoz. Inkább énekelnek és furulyáznak, semmint dolgoznak. A szerelem náluk
csak egy békés, szentimentális érzés. Az Ákádiai aranyélet merőben művi,
esztétikai vízió. A reneszánszban újraéledő eszme sok írót ihletett, és a
festőkre is hatott: többek között Tizian, Niccoló dell' Abbate, Caracci,
Poussin, Claude Lorrain, Watteau, Fragonard fordult az antik felé, mint az
árkádiai táj, pásztorokkal. A pásztorjáték divat Olaszországból indult szerte
Európába, minden művelt európai második otthonaként tartotta számon Árkádia
hegyes vidékét. Hamarosan a királyi udvarok extravaganciájává váltak a
pásztoridillek. A napi realitás átfordult a művészi formába öntött utópia álma
felé, a firenzei Mediciek klasszikus idealizált tájképekbe formáltatták ezt.
Azóta is, századokon át, Árkádia megmaradt modern világunk egyik
legnagyobbhatású ideájának: vágy egy jobb, szebb, harmonikusabb életre,
harmóniára Istennel és a természettel, vágy a békére, örömre, szeretetre,
szerelemre. Árkádia a paradicsom és a realitás között helyezkedik el,
mindkettőből hordoz valamennyit. A reneszánsz óta az árkádiai táj a művészetben
életben megmaradt, a kerttervezők folyamatos főmotívumaként. Egy 1499-ben
Velencében megjelent regény vezérmű lett minden további korok kerttervezője
számára, leírja az ideális reneszánsz kertet: egy mikroszkopikus rész,
geometrikus rend, az ember felügyelete alatt, elkerítve a nagy természetből.
stb. stb. Elnézést a hosszú citálásért, ha netán untad, de nekem nagyon fontos
lett a reneszánsz, valamint a kert iránti konstans, de rejtett áhitatom
megértésében, s kulcs minden tervezett kert értelmezéséhez. (Valaha tanultam
fél év kerttervezést és fél év kerttörténetet.) A főiskolás tanítványaimnak
mindezt el akarom mesélni, azért (is) tanulom most a gondolatait. Egyébként
Kaposszentbenedeken, húgom monostorának egyik cellájában ülök, anyám az ágyamon
keresztrejtvényt fejt. Évek óta nem volt alkalmunk pár napot együtt tölteni.
Anyácskám épp vendégségben itt, mikor Erzsébet táviratot kapott Erdélyből,
azonnal utaznia kellett. S többféle okokból ide kellett rendelnie engem. Sajnos,
csak lassan tudom átprogramozni magam, (teher ez magamnak is, a családnak is)
sok a dolgom, s nehezemre esett az út, persze aztán most jó itt. Két napja várom
e levél kezdést, ez lett volna a fő mulatságom itt, de kiderült, hogy Erzsébet
hónapok óta!! a portásfülkében él, egyszerűen, mert a cellájából nem hallani a
kapucsengőt. Őrület, csengő, mint fő bútor. Igy hát be kocsival Kaposvárra, két
kapcsoló, két csengő, két reduktor, és negyven méter kéteres gyengeáramú kábel.
Majd egy óra múlva vissza, (megint 30 kilométer) és még hatvan méter. Aztán
másfél nap szerelés (egy órai munkának hittem), a monostor két távoli pontjára
egy-egy csengő. Este kész, próba, nem működik. Másnap a reggeli imát avval
kezdem, hogy Uram, nem kereshetném meg ima helyett inkább most rögtön a hibát,
nem engednéd meg?!... Aztán step by step[3], végig a hibaforrásokat. Egy helyen
a kábelen átütöttem egy szöget. Délben Mami kucsmát- kabátot, ki a kertkapuhoz,
én meg boldogan rohangáltam egyik üvöltő csengőtől a másikig. Az egész házban
hallani, de van neki kikapcsolója is.
Van egy új reményem, a versek. Persze három dimenziós tárggyal kezdődött.
Mögöttünk, a Varsányi Irén utcában nemcsak az új bicikliút nyílt meg, hanem egy
aprócska zúgantikvárium is, hagyatékokra specializálódva. Nagy, öreg, üveges
szekrény soha nem olvasott, évzáró ünnepélyeken osztogatott, 25 forintos Radnóti
összesekkel. Négyszázért adják. Mint Pilinszky, amikor meghallotta a H-moll
svitet, s utána elrohant, vett magnót, lemezjátszót, most én: Babits, Szabó
Lörinc, Radnóti, hamarosan még Tóth Árpád, Ady, Arany is lesz. (A szomszéd
szobában minden megvan, Katánál.) Eleddig csak Pilinszky, Petri György, Oravecz
és újabban egy Rakovszky Zsuzsa kötetem volt. Utóbbinak ismeretlenül bedobtam
karácsonykor a levélszekrényébe egy C. Naplót. Dedikáltam is, tapintatból, külön
cédulán:
Megszerettem a verseit = (?) magát.
Kíváncsi lennék, örült-e neki. Kisbabája van, fog-e még verset írni? Minek?!
Ja. Az Ady kötet ügyében viaskodom magammal. Húgomnál van apám példánya. Hogy
kérjem-e el tőle. A másik kötet, amit a frontszolgálatra mindig magával vitt, az
ugyancsak Atheneum kiadású Dante. Milyen gondolati és érzelmi életű ember
lehetett apám, mire lehet ebből a törmelék adatból következtetni? Szeretném
ezt az emléket tőle, öregszem.
A nyáron(?) kezdett Makkay -Ady tanulmányt, inkább csak vonatokon olvasom
tovább...
Mulatságos, de ezen gondolkodom, mi a vers: mese, élményleírás, vélemény,
tömörített információátadás?
....gondolom ezügyben bele kéne egy gimnazista tankönyvbe kukkantani,
egyszerűbb lenne...
T.S. Eliot szerint a kötészet funkciója
A nemzeti kultúra lényegének hordozása.
Lehet.
Illetve ami még inkább fantasztikus: a zene. Ezt te jobban tudod. Az emberiség
legabsztraktabb váladéka, nem?
Hír: kiderült, múltkor emlegetett hordhatatlan új cipőm nem kicsi, hanem nagy.
Megmondta Sándor bácsi, aki művész úrnak szólít, és mindent mindig ingyen[4]
megcsinál nekem. Két napig tágította ezt a csukát, utána mondja, ha előre látta
volna zoknis lábamat, bele se kezd, mert fölösleges az egész. Aztán
kiderítettem, hogy sötétkék (román) zoknimnak épp a lábujjvégnél egy varrata, az
nyomott, de nagyon. Van cipőm.
Döntő és hirtelen fordulat Váli És Társai múzeum ügyben. Leutaztam, egyedül én,
Pestről, kiállításunk megnyitójára Győrbe. Tudtam, hogy ez az ideám most és
evvel temettetik, az állandó kiállítás ügye Kolozsváry polgármester bukásával
meghalt. S erre váratlanul jön egy kis aszonyka, az újonan kinevezett városi
múzeumigazgató, hogy ő ezt saját hatáskörében elintézi. Ott este, -vonatom csak
koraéjjel indult vissza- megfogalmaztuk a szerződést a magunkrazárt, kihalt
múzeum épületben, beütötte kompjuterbe, s alá is írtuk. Egy konstruktív nő.
Ezentúl minden képünk falon lesz, évi három hónap kivételével. Élve
meghatalmazásommal, mindenki nevében átadtam az anyagot. Gyönyörű a múzeumi tér,
barokk. Magyar Ispota, Győr szívében, két átriummal, alattunk egy nagyon szép
bútor gyűjteménnyel. Két és fél évi munkám váratlanul sikerült. Kecskemét után
csak Győrbe 25 levelet írtam, a kompjuterem számozása szerint.
Még egy fontos esemény vár rám tavasszal, november óta tudom, de még nem
mondhatom el senkinek.[5]
1995. 1.8. Vízkereszt, vasárnap délelőtt, Kaposszentbenedek.
A napot Mamival sétával kezdtük, a reggeli oratóriumi szentségimádás után. A
nyári többnapos ittlét alatt nem volt lehetőségem a környező dombokat csak
kicsit is bejárni. Hanem a Fioretti közösségünk most tíz éves, január első
szerdájával. 85-ben kezdtük, emlékszel-e még? Jubileumi ünnepként leforgattam
nekik egy Cseri Kálmán kazettát, (uszodában kaptam, kéretlenül) a János 2. 1-ről
beszél, gyönyörűen, hogy ő így szeretne imádkozni ezentúl, ilyen tömören, nem
tanácsokat adva, nem határidőt, megoldásmódot... mindent az Úrra bízva:
"Nincs boruk."
Azt mondja, az Evangélium legrövidebb imája. Mária megtette, amit meg tudott
tenni, volt szeme, figyelme, bizalma hozzá. Hozzátette: hiszed-e, hogy az ima
helyzeteket, sorsokat, országokat meg tud változtatni? Bosznia.
Karácsony. Muri. Valami különpénzből vettem Katának egy rohadtdrága táskarádiót,
kettős magnóval. Aztán megbeszélve, úgy gondoltuk, most Zófit kényeztetni
kellene, látványosan, -kudarcai, nyugtalanságai- kapja hát ő. Maminak mindezt
mesélem, két nap múltán telefonál, vegyek csak egyet a Katának is, ha már olyan
régi vágya, fizeti. Igy aztán két, MAJDNEM egyforma Sony... volt ámulat. Külön
vettem Zsófinak egy Tao Te Kinget, amiben az volt az ajándék, hogy nem tartottam
meg.
Még Zsófi. Kata befizette őt is egy külföldi síelésre. Valamit nyafogott, (én 15
éve szűk bakancsban síelek) mire rászántam magam és karácsony multával utolsó
utáni pénzemből kapott egy fantasztikus fehér síbakancsot, amit összesen csak
egy csatt fog össze. Az az igazi most.
Próbálok neki olimpiai bajnok állatorvos barátomon keresztül állatközeli
munkahelyet találni.
Főiskola, karácsony, bár talán meséltem: nagy kincsemet, a Pilinszky-interjú
kazettát adtam diákjaimnak, de másolásra. Szigorú szimmetriával egy
Latinovics-szavalat kazettát kaptam tőlük, ugyanúgy, pult alatt átadva.
Véletlenül tudták, hogy keresem.
Főiskola, osztályozó értekezlet, először a katedra másik oldaláról. A tanári kar
a félévi kiállítás körbejárásakor értékelte munkánkat, főleg a kollázsok
tetszettek. Csakugyan jóval fölszabadultabban formáztak nálam a gyerekek, mint
mikor saját enteriőterveiket kellett megfesteniök, a tervezés munka keretében.
Második félévre különtermet és modell lehetőséget is kaptam, valamint
adjunktussá akarnak kinevezni. Ez ugyan nem tudom, mit jelent, mindenesetre
barátaim tanácsára nem fogadom el, nem adom a docensségnél alább...
Olvasom a karácsonyra adott és kapott Petri interjúkötetet. Tudom vagabund
kocsmázós életét, s hogy maga se tudja, hány helyen lakott. Kata múltkor
fölelevenítette neki, látta hajdan reggelenként óvodába menet egy rózsadombi
villa ablaka mögött, írógépre hajolva. Hosszan ráncolta homlokát, lakott-e ő
valaha arra. Irígylem, persze gyerekség.
Fiam mondja: ott vendégségben, tavaly olyan finom sót kaptunk, mindenféle fűszer
volt benne... Én itt elnémulok és elámulok, tapintatosan félre nézek... mint a
Szentlélek Krisztus kereszthalálakor, ahogy Pilinszky írja... Só. Finom. Tavaly.
A zuhany alatt meg -karácsony előtti napon- meséli a röntgenorvos: narancslevest
csinálok és vörösbort is teszek bele. A húshoz pedig galuskát: spenótot
juhtúróval gyúrok össze, persze kis száraz kaporral...
Lukács. Múlt héten a bejáratnál vörös tábla fogad, aranyszínű, nyomtatott
betűkkel: "Szeretettel köszöntjük dr. Kovács Károlyt 1oo. születésnapja
alkalmából! Az uszoda vendégei és dolgozói" Katonaorvos tábornok.
Lukács. Egyik nap elfelejtettek vizet engedni a melegebb vizű medencébe.
Átmentem a gőzbe, elkaptam egy könyvtárigazgatót, hogy itt meg mit kell
csinálni. Azt mondja, várj, regulárisan végigcsináljuk az programot!
(Katonatiszt volt.) Jó órát tartott, és unalmas. Aznap nem bírtam a
fáradtságommal...
Lukács. Elkértem és hazahoztam egy levált világoskék csempét a medence fenekéről
de itt az asztalomon fakó, mint egy lehullott, falevél, és nem találja a helyét.
Hát igen, a fontossági sorrendünk, az igazi rejtély. Magamat se értem, hogy
érthetnék másokat?! Ha érteném, érteném az egész világot... A napokban valami
régi, igen halvány emlékfoszlányom fölmerült, s tétován tettre késztetett.
Műteremablakom alsó harmadát letakartam farost lemezekkel, mint egyszer valaha.
Elég érdektelen történet, nemde; világítástechnikai részletkérdés, a fényt
inkább fölülről kapom. S mint a menydörgés, mint a földrengés, úgy történt; a
szobám ámulatosan szép enteriőr. CSODA. Boldog voltam! És talán leszek is!
Lehet, hogy CSAK EZEN MÚLOTT az utolsó húsz évem?! Mi ez?
És UGYANEZ napon, -bocsánat, pisilés közben- megtaláltam, amit legalább tíz éve
keresek. Az egyszerű és biztonságos távoltartását a keretben a festménynek az
üvegtől. Eddig távtartó lécek, amit pontosan szabni kellett, festeni, száradási
idő stb. stb. nem részletezem, nem lesz rá szükséged...
És még egy muri, megint elvesztettek egy képemet. Másfél méteres, tavalyelőtt
még ott lógott az Szabaddemokraták székházában, a titkárságon. Csakhát meszelés
volt közben, levitték a pincébe... Megsúgta valaki a belügyminisztériumban a
történetet, mire jelentkeztem náluk, hogy kérem kölcsön, kiállításomra. A fő-fő
muki fogadott, hogy ők most mit csinájanak?! Négy éve ajándékoztam egy ottani
fiúnak, -ma külügyi államtitkár-, most akarta betenni új, nagyobb szobájába...
Kértem a rendőrségi nyomozási jegyzőkönyvet, persze semmit nem tettek ez ügyben
eddig... Hagytam őket beszélni, elakadásig. Majd javasoltam, hogy ha más nem jut
eszükbe, vegyenek hasonló árban egy képet tőlem, az államtitkár számára. Evvel
engem is, őt is kárpótolják. Tetszett, ebben maradtunk. A héten bonyolítjuk? Az
elveszettet 380 ezerre értékeltem. Ha tényleg pénz lenne belőle netán, azonnal
vennék egy nagyobb kapacitású printert, nagyon hiányzik. Egy ilyen levél
kinyomtatása -három példányban-évekig tart.
Még van egy kép-ügyem, ez olyan szégyellnivaló, hogy tán el is tüntetem[6] a
nyomait majd. A Ferences Tartományfőnököt megnoszogattam, válaszolna már másfél
évvel ezelőtti levelemre, amikor megsemmisítették egy Keresztút grafikámat.
Nagyon udvarias voltam, hogy bármíly kellemetlen mindkettőnknek, ezt a dolgot le
kellene zárni. Egy nagyon malíciózus válaszlevelet kaptam, felemlegetve, hogy
miért a Népszabadságban forgattam meg a dolgot (olvashatta, -cikkben ezt külön
megindokoltam) és hogy ők tanulatlanok, nem tudják, minek is kéne nekik
tetszeni... Egyébként bocsánatot is kért.
Ez még mindig vasárnap,
a kaposvári vasút restije. Vettem egy
réteges barna-sárga csokoládé süteményt, és mellékesen bekéredzkedtem a
konnektorukba, egy használaton kívüli játékautomata lukába. A sütemény azért,
mert a hét végén egy igazi, háromfordulós vérvételen estem át, -közben
éhgyomorra bögre cukros víz- amiből valószínű, ki fog derülni, hogy nincs is
semmi (cukor)bajom.
Pénteken először jártam a Toldi gimnáziumban, Mikica számára felvételi papírok.
Jó iskola kell legyen, mert közel van, szép helyen, a Vár oldalán végigsétálni.
Közben két fekvőrendőr, autóknak, tudod mi az? Úton keresztben decens betonsáv,
hatvannal rámész és szétesik a kocsid. Csigavér, itt sétálnak.
Péccsel kezdtem a levelemet, Pécs megvolt. Kata bölcsen -magunkat is
tehermentesítendő- szerzett egy mikikorú kölcsöngyereket, jól elmuriztak az 53!
TV. csatornán. Szilvesztert átaludtam, nem találtam közbülső megoldást. Nem
akartam ezt az éjjelt hivatásos viccelődőkkel mulatni át. Kata szerint gyenge
volt a műsor.
A főiskola ausztriai sítábort szervezett, diákjaim mennek, szerettem volna
kimenni velük, villogni sítudásommal. Volt valami váratlan pénzremény is,
reálissá vált a dolog, meghívtam Katát is. Csak neki túl sok lett volna a nyolc
nap, pénzreményem közben elolvadt, és január végén egy kis kiállításom a Király
uccában. Napi egy óra síelés esik már csak jól.
Kata ambicionálja, én ambivalens vagyok. Szeretne elvinni egy paphoz, aki nagyon
ért a házaspárok dolgaihoz. Van, amiről nem lehet beszélni. Van, amiről nem
érdemes. Mi marad? Mindent megbeszéltünk az évek során.
Az a régi német ima: Uram add, amin változtatni tudok, megtegyem, amin nem, azt
jólélekkel elfogadjam.
Állomáson veszteglünk: " A negyedik vágányon vonat jár ki, a vágány mellett,
kérem, vigyázni!"
Mikica kölcsönkérte gyönyörű kék-fehérkockás síingemet. Osztályukban divattá
vált ilyesmit ZAKÓNAK hordani. Térdéig ér. Bár Zsófit túlnőtte már, jócskán.
Mókás, amikor veszekednek, Zsófi alulról csepüli.
Írtam már róla? Megint tettem egy fordulót Melocco: Halott Krisztus szobra
ügyében. A győri bencés monostorban őzik, faládában, mert törékeny, gipsz; így
egyszerűen nem látható. Gyönyörű darab. Szüts ötletére próbálom rábeszélni
Pannonhalmát, öntessék ki műkőből. Most Anzelm üzent, hogy bár döcögve, az ügy
döntés felé érik. Csak persze pénzük nincs hozzá. Az talán kerül majd,
Szüts-kapcsolat által, a Minisztériumból. Melocco beleegyezett. Az eredeti meg a
Kiscelli múzeumban lenne jó helyen...
Még mindig bírja, konnektor nélkül, derék kis szövegszerkesztő. Zsúfolt
vonatkupéban egy órája, Budapest felé rohanunk a sűrű éjszakában. Olvastam a
múltkor egy jó kis Illyés Gyula strófát, ha Pestre érünk, majd bemásolom neked.
Nem tudom még érzékelni súlyát, de már örülök neki.
Buda, de már szerda délelőtt
írópultomnál, jöhet az Illyés vers:
A MUNKA ÉS A HALÁL KÖZÖTT
Egy öreg kovács emlékének
Ahogy a két kezem tudta,
hát készen itt a munka.
Jó volna tán, ha itt-ott
pántjain még javítok -
Még jobb volna előlről
kezdenem az egészet!
De íme rámsötétlett -
Kifogytam az időből -
stb. még 4 strófa
Visszaolvasva néhány oldalt, életem nem olyan eseménytelen, mint megélem.
Mamival sétáltunk vasárnap délelőtt Kaposszentbenedeken, a szomszéd tó mellett.
Fagyott, kis hófúvások és jeges szél. Buzdítottam, és meg is igérte, feltétlen
megnézi (föntről) a New York-i [így írják, megnéztem a Helyesírási Tanácsadó
Szótárban] Metropolitan Múzumot.
Egy könyvesboltban valamibe belelapozva olvasom, hogy XXIII. János nem tudott
éjjel aludni, nyűgösködött. Mire az angyala rászólt: Mit fontoskodsz, János?!
Amit szintén olvastam róla, hogy névválasztásában, valószínűen humorizált,
ugyanis utalt egy elődjére, akit szintén átmeneti pápának választottak.
Tegnap a zuhany alatt visszameséltem a röntgenorvosnak karácsonyi receptje
levelemben megemlített részleteit. Remegett a hasam a viszafojtott röhögéstől,
mert ezúttal nekem, kíméletlenül újra elmondta a teljes adatsort. Továbbadom. A
karácsonyi narancsleves a következőképpen alakul. Három narancs leve, 3 deci
víz, és még narancsszörp. Felfőzni(?) A héjából csak a színes részt lereszelni,
de avval nem tudom már, mit kell csinálni. Egy kockacukrot a héján megdörzsölni.
Só is kell bele, meg fehérbor is. Hat szem szegfűszeg. Tejszínnel behabarni. (Az
mi?)
Mi van még? Szüts tegnap fölhívott, hogy talált a Stúdiójában egy
lézernyomtatót, amiről nem is tudott, nekem adja. Fantasztikus. A délutánt avval
töltöttem, hogy a hozzá vásárolt hat kilós transzformátornak deszkaHÁZAT kellett
építenem. Üldögélni is lehet rajta. Bepácoltam barnára, hordozható.
Szüts. Jövő évi Ernst múzeumi kiállításom kapcsán gondot okoz a bejárat melletti
két kellemetlen, virsli tér, grafikát ugyanis nem szeretek képekkel együtt
kirakni. Valaki tanácsolta, tegyek be egy képernyőt, pár szék elötte, valami
műsor rólam, ez szokásos is. Nem egyértelműen tetszik az ötlet, de -játék-
valószínűleg belevágok: Szüts csinált pár hete gyerekei számára két
videóinterjút (egy-egy órás) a két nagyszülővel, nagyon tehetségesen. Mondtam,
beszélgessen velem is egy fél órát kamera előtt. Most ott tart, legyen ez egy
kettős portré, rólunk, és adjuk el a TV-nek majd. Lehet, hogy szerez az ügy
számára profi rendezőt, operatőrt is.
Sziasztok!
Zsófi megjött. Mondja, kínai csüngőhasú malacokat kéne szerezni, tök édesek.
1995.3.13., hétfő. Kecskemét. J-29 C.4462
Te J!
Te riherongy! Te kótyomfitty, pernahajder, te labancbérenc! Te harapófogó, te
balesetvédelmi oktatás, te ázalag, te jogi keret, te Balmazújváros, te ukrán
vízügyi tanácsadó!
Hát kerülő úton és véletlen kell megtudnom, hogy elköltöztél?! Francia
szállásadónődnek küldözhettem volna tovább leveleimet, gyanútlanul, éveken át?!
És amíg címeteket kinyomoztam! Pfűű!
Jó lenne tudni, mi ez a költözés. Jobb, vagy olcsóbb hely? Kirúgtak? Munka?
Csapat? Kert? És a bébi mit szól hozzá?
Március. Elseje óta megint alkotóház, Miklós a szomszéd műteremben. Onnét
irányítja zsebtelefonján Budapestet. Amikor elborít a reménytelenség, vígasztal,
irgalmasan. Pocsék hetek, rezignáció. Pedig igyekszem ellene mondani. Hogy minek
a világot építeni, mikor elmúlik, mint a mező virága, hogyha általmegyen rajta a
szél, nincsen többé, és az ő helye sem ismeri azt többé. Vas István mondja
tegnap este azt a Miért vijjog a saskeselyű?-ben: a szellemi válság, a lelki
válság tudvalevően az élet fényűzései közé tartozik. Milyen egyszerű. Lelkierőm
töredékességét mutatja, hogy idén Kecskemétre SOK könyvet hoztam, nem tudtam
előre dönteni.
Hogyan hat a belső történésre, ha jő a külső? Majd elválik. Lehet, hogy ez
életem utolsó Kossuth-díjtalan napja. Megsúgták, hogy megint jelöltek, ősz óta
úgy kell tennem, mint aki nem is álmodik róla. Jó muri lenne. Az Lukácsban a
fiúk nagyon büszkék lennének rám. És a pénz?! Ha eddig nagyobb pénzt kaptam,
csak baj volt belőle otthon. Talán ezt is kinőjük. Persze, az önzésem. HA, AKKOR
1,3 millió, (az évi nettó átlagbér ötszöröse) adómentesen, takarékkönyvben.
Tehát. 6x9-es Linhof kamera, zsebtelefon, automata fax. Mindez vágyott és fölös,
tehát nem. Autót javíttatni, néhány helyen elég görbe. De a jövő nyárig még
összetörhetem néhányszor, akkor megy vizsgára. Vagyis nincs vágy. Közös:
porszívó, Pesthez közelibb nyaraló, Zsófit elvinni Párizsba pár napra. Katának
fogom a pénzt adni, kínlódjon ő.
Kecskemét. Az első 11 kép eddig: semmilyen. Ha legalább ismételni tudnám a
tavalyiakat... Úgy vagyok szokva, hogy az csak első hét-nyolc pocsék...
Egyébként rohammunka a 2000 c. irodalmi lap számára, múltkori szinházi estem
szövegét fogalmazom át.
Küldöm:
/1995.3./ Margócsy István kérdései TA/2000INT C.4445
2000-BESZÉLGETÉS VÁLI DEZSŐVEL
"lezuhanyozom, az egész napom négy percet csúszik[7]"
-Ha elmész művésztelepre, tudod-e előre, mit fogsz csinálni?
-Bocs, nem művésztelep, az kollektív műfaj; főiskolás korunkban nyaranta néhány
hetet rajzoltunk mindenféle árokparton üldögélve, ez alkotóház. Évente egy
hónapot töltök evvel. Ott nincs telefonálgatás, nincs mateklecke, javítandó
konnektor, vendég, élet, hejehuja, semmi sincs, csak munka napi negyven órában.
Megkértem őket, a takarítónők se járnak be hozzám. Szüts Miklós barátom a
szomszéd műteremben. Ha karikás szemmel áttántorgok hozzá, hogy mégiscsak
építésznek kellett volna mennem, nem tudom ezt a kurva képet megoldani, megnézi
amit csinálok, és irgalmasan megvigasztal. Ha hangosan fütyörészik, átkiabálok,
hogy ne dicsekedj, te rohadék, tudom, hogy gyönyörű a képed. Tizenötödik éve
járunk Kecskemétre, mindig március elsején, mindig egy hónapra. Nekem a
legkeservesebb munkafázis képet elkezdeni, s ezért munkaévemből ezt az időt
koncentráltan erre szánom. Naponta kötelezően elindítok egy képet. Fél
-háromnegyed készen hozok vagy huszonötöt haza, hogy aztán otthon még néhány
hónapig, -évig elkapirgáljak rajtuk. Már amelyiket megtartom, mert általában a
fele reménytelenül selejt. 1990-ben lent megkezdett 19 képemből 4 maradt meg.
Amit tudok minden év február utolsó napján; mekkorák lesznek idei képeim.
Addigra a farostlemezek hetek munkájával előkészítve, és becsomagolva. Az elmúlt
nyolc évben az is biztos volt, hogy témának marad továbbra is a műterem. A kép
lényegéről soha semmit nem tudok előre. Gyanítom, utólag se. Festés közben
gondolataim nincsenek, festés közben az ebédre hívó kolompszót várom. Megcélzott
mondanivalóm nincs.
-Festményeid témaválasztása mitől függ?
-Mondom, evvel a feladattal nyolc éve kellett utoljára szembenéznem. Akkor egy
fotómat rajzoltam le. Azóta fejből rajzolom a székeket, padlókat. Anyácskám
nagyon türelmes velem, de már ő is mondja, hagyjam abba a műterem ábrázolást,
váltsak témát. A Lukács úszómestere is ezt mondja, alig merek a szeme elé
kerülni. Ámbár mostani kiállításomkor Molnár Péter festő interurbán megdicsért,
az pedig nagy szó.
-Hogy évekig kerülgeted ugyanazt a témát.... mi az oka?
-Belém vagyok gabalyodva; nem tudom. A lehetséges válaszok:
1. szellemi renyheségem (erre gyanakszom leginkább)
2. szűk horizontom
3. mert mindegy
4. mert így jó
5. irigylem Morandit.
-Öndokumentációd igénye és munkája, kényszere...
-Miklós szerint egyszerűen: munkakerülés. Ámbár inkább játék. Kisfiú koromban
kaptam néhány öreg térképet, nagyon örültem neki, rögtön katalogizáltam őket.
Úgy gondolom, papírhajómat akkor engedhetem bele a patakba, útjára, vagyis
munkám akkor van befejezve, a kultúrába belefonva, ha a kép dokumentálva van.
Ha a címe és opusz-száma által zökkenőmentesen kezelhető, fotója által
felidézhető. Tavaly az Új Mandátum kiadótól pár hétre kaptam ajándékba egy
gépírónőt. Nagyon aranyos fiúk. Kompjuterbe diktáltam teljes opuszjegyzékemet,
300 oldal adat. Képek és rajzok listája, postacímjegyzék, hogy szerteszét merre
vannak a munkáim. Szereplési naplómban pedig képeim sorsa, amíg követni tudom.
Nézd, étteremben ülni unok, emberek közé alig megyek, TV-t nem nézek, a tavaszra
nem figyelek, színházba, moziba, koncertre nem járok. Szeretem a szép hosszú
táblázatokat, ez az egyetlen felhőtlen szórakozásom...
Öndokumentálásom másik területe, hogy húsz év kísérletezés és gyakorlás után ma
már tisztességes fotókat tudok festményről csinálni. Elképzelni se tudom,
fotókatalógusom nélkül hogyan vezényelném hadseregemet.
A harmadik terület: dossziézása gondolataimnak, ma már főleg levelek
formájában. Ez más. Ez valami visszajelzés számomra, hogy élek. Fontosságom
tudata, vagy fontoskodás. Majd elválik.
Kényszernek nevezed az öndokumentálást. Nem annyira kényszer, mint automatizmus.
Ahogyan öt éve nem gondolkodom reggel, van-e kedvem uszodába indulni, ahogy
a délben jött levélre másnap reggel bedobom a választ. Nem több munka... így
egyszerűbb. Mi az alternatíva? Hogy ma nem csinálom, mert fáradt vagyok...?!
Mindig fáradt vagyok. Lehet, hogy ettől... Talán nem kéne úszni járni...
-Naplóírásod... a verbalitásod viszonya a vizualitásodhoz...
-Bocsánat, nem vagyok egy vizuális típus. Rémesen nem veszem észre a körülöttem
világot. Még a szép, és ráadásul szőke nőknek is harmadszor is bemutatkozom. Van
is baj.
A verbalitásom. A négyezer oldal naplóm, gépelve... Nem napló ez tulajdonképpen.
Nézd, apám orosz hadifogságban éhen halt. Melankolikusnak születtem. Már
gyerekkoromban fölmerült a kérdés, miért élek. Nem volt kivel megbeszélni.
Leírtam, újra meg újra megfogalmaztam ugyanazt. Így próbáltam értelmezni
világomat. Hozzáadva mindig egy kiló dicsekvés. (Mondd, egy 53 éves ember miért
dicsekszik folyton?! Önigazolás? Kisebbségi érzés?)
Mi minden van ebben a naplóban? Hogy a kiállítás-kritikáimat is elrakom, hiúság,
ezt mindig szégyelltem kicsit. Ma avval mentegetem magam, hogy evvel
egyszerűsítem a Hálás Utókor kutatómunkáját. Hogy hiába mosolyognivaló, ez is
világom része. 93-ban kaptam egy New Yorki ösztöndíjat, a Margit körúti OTP-be
küldték az 5000 dollárt. Referenciákat kértek. Az 90-es Ernst múzeumi
kiállításomról tizenhat sajtókritikát küldtem nekik. Csak elő kellett venni az
1990-es iratrendezőt. (Most is dicsekszem.) Egyébként faxon megkérdezték, hogy
szigorú banktitokként kezelik, de közöljem velük, mi az az OTP?!...
Ja, a naplóm, tovább. A kompjuteremben a levelezésem dossziéja a legvastagabb.
Szakmai munkám egy része postán bonyolódik. Egy festésnaphoz, tetszik vagy nem
tetszik, négy nap háttérmunka tartozik. Nincs műteremszolgám, mint
Mednyánszkynak...
Magánlevelezésem pedig: a kint, meg a magamban találtak számára az ingem alatt
hordok egy kis noteszt. Mindig a nyakamban lóg, spárgán. Annak alapján egy
Franciaországban élő barátnőmnek havonta leírom a világot. Három példányban,
egyet ő, egyet a Tudományos Akadémia Kézirattára kap... Tán hét irattartó
dobozom van már ott... a harmadik példány pedig otthon gyűlik, az családi
hagyatéknak készül. Rá van írva. De minek. Hinni a fölöslegesben. A szent
fölöslegben. Ami a kultúra.
-Mi a szelekció elve?
-Kidobom, amiről még én is észreveszem, hogy gyenge, amiről észreveszem, hogy
csak nyafogás, ami ismétlés, ami nem az örökkévalóságról szól ...
-Ha egy megyeházból elkallódott képed fölkutatása ügyében levelezel, az minek
számít?
-Közügynek.
-Milyen lehet a saját napló újraolvasása?
-Ha a könyvváltozatot, a "C. Napló 1958-1992"-t kérded, ez magamnak is új.
Bognár Robi válogatása által más lett a szöveg, újak az összefüggések. Időnként
beleolvasok magamba. Ha pedig ezt kérdezed: nem szoktam semmit megbánni,
bűneimet kivéve. Azokat is inkább csak elítélem. Tudom, hogy jószándéku vagyok.
Nem hiszem, hogy bármit is tudtam volna valaha jobban csinálni. Beleértve életem
legrosszabb döntéseit is. A katolikus egyház húsvét éjszakájának ünnepén azt
énekli minden bajunk forrásáról, Ádám és Éva -főleg Éva- csacsiságáról a
Paradicsomban: "Ó boldog bűn", melynek Krisztus megváltása lett a hozadéka...
Hálát adok múltbeli tévedéseimért is. De térjünk vissza a naplóhoz...
-Miért szellemi napló, amelyben alig történik valami; a történések (személyes,
mindennapi, politikai, netán művészeti életen belüli) miért maradnak ki majdnem
teljesen?
-A politika és környéke nem érdekel. Ami a személyes történéseket illeti, nem
vonz a lehetőség, hogy öregkoromban majd elmerengjek hintaszékben naplóm
fölött, mit is ebédeltem Norvégiában, síelés közben. (Semmit.)
-Miért s hogyan a végtelenített (ismétlődő) kérdésfeltevések? Változik-e,
mélyül-e?
-Egyetlen kérdés van, nyilvánvalóan. Hogy mi a fenének élek. Evvel birkózom
nyolc éves korom óta. Akkor azt mondtam, biztos, egy élet kell majd hozzá, hogy
megértsem. Isten utasítását ez ügyben (hogy Ő ezt jobban tudja, ezt csak hagyjam
rá), elfogadom, de nem tudok mosolyogni. Még. Pedig az a legfontosabb dolog a
világon. Pilinszky is túl volt az ötvenen, mikor még mindig csak ott tartott:
"eljuthatunk a derűig". Hogy a kérdésföltevés mélyül-e? Mitől mélyülne? Hogy
évente valahonnét általában mindig kapok egy díjat? Hogy Hódmezővásárhelyen egy
képemre két éve kaptam ötezer forint munkajutalmat? Amit mellesleg még nem
fizettek ki? Picasso mosolyogva mutatta Brassainak a papírt, hogy a stockholmi
egyetem díszdoktorává fogadta. Minden napom értelmét meg kell fabrikálni. Előre,
a holnapi napra, a jövő hétre, nyárra, évre nem látok rá. Nem számolok vele, nem
érdekel. Terveim nincsenek. Fegyelmezetlenség, valószínűleg, ez is.
-Ugyanez a kérdés a festészetedben: miért a sorozatfestés? A darabok együtt,
vagy külön élnek, erősítik-e egymást?
-Nem festek sorozatokat. (Egy képen belül kell elmondani az egész világot.) A
témám azonos, évek óta. Testvér képek csakugyan értelmezhetik, segíthetik
egymást. Kiállításkor ez technikai kérdéssé válik, és a kiállítás rendezőjén
múlik. Később, túl a kiállításon, mikor már elköltöznek a szülőktől és saját
családot alapítanak; akkor már egyedül kell fenntartani magukat. Olykor
húsvétkor, temetéskor egy-egy családi összejövetel...
-Nem ellentmondás-e a tárgyalkotás és a tárgyak meg-nem-őrzése?
-Dehogynem. Tudom. A tárgyakat imádom, a franciakulcsot és a színváltós,
térképolvasós, morzegombos terepszínű katonai zseblámpát. Amiben tartalék
körtének is van hely kialakítva. Ami övre és szegre is akasztható. Két éve
találtunk egyet fiammal, kirándulás közben, a hóban. Építem, javítom és
átalakítom tárgyaimat, de ami nem nélkülözhetetlen, kíméletlenül kiszórom az
életemből, beleértve azt a elemlámpát is. Nem mentenek meg a haláltól. Ez akkor
is így van, ha éppen mostanában néhány taktikai bukfencet vetettem, majd három
képemet adtam egy használt légkondicionáló dobozért. A könyvtáramat is mindig
szétajándékozom. Most 380 ezer forintot adtak egy képemért: ebből magamnak
vettem egy Arany összest, Babits összest, Oravecz majdnem összest, Rakovszky
válogatottat, Ady összest. Most kezdek bele, beléjük, tán még nem késő. Hogy
félretájékoztatás ne essék egyébként: műtermemből, követve a szokásokat, tehát
féláron, 150 ezerért szokok közepes méretű képet árulni.
-Miért a gyakori képmegsemmisítés, visszamenőleg is?
-A kérdésben az az érdekes, hogy kérdésnek számít. Egyszer már végig kéne
gondolni, mit csinál az emberiség a folyamatosan, szükségszerűen megtermelt
selejtjével. Ragasszuk össze József Attila minden eltépett papírfecnijét? Miért
környezetszennyezzem gyenge képeimmel Nagybudapestet? Csak a legjobb
gondolataimat szeretném hátrahagyni. Selejt nélkül csak Isten, Vojnich Erzsébet
és a Bródy Sándor utcai zöldséges-költő dolgozik. Egyszer eszembe jutott, hogy
rég fölfűrészelt száz képemről készült fotóimat elfelejtettem eltépni. Kiraktam
őket magam elé. Kettőnél rezgett be a műszer, hogy talán tévedtem. A selejtezés
selejtje. Az arány kettő a százhoz, megfelelő.
-A darabokból újra összeállítható (feldarabolt) kép hajdani ötlete: mű volt-e,
vagy gesztus, kihívás?
-Nem kihívás, nincs kit ki-hívni, ugyanis ők nincsenek bent, hogy én meg kint,
vagy én is bent vagyok, esetleg ők is kint, velem. Nem haragszom a világra. Arra
nekem nincs időm. Meg nem is az én dolgom.
A kérdés első fele pedig félreértésen alapul, vagy rossz az a képem, amit
láttál. Soha nem állítottam össze képet utólag, szétfűrészelt darabokból.
Olajképkor nem vagyok játékos.
-Mi a fényképeid és a festett képeid közötti viszony?
-Gyerekkoromban ügyesen fotóztam, voltak felvételeim az 56-os Móricz Zsigmond
körtérről, "fölszaggatott utcakövek", rég kidobtam. Aztán Matisse megfontolásait
követve hosszú évekig nem fényképeztem, helyesebbnek tartottam kóborolva inkább
nézni. Ha gépet viszek magammal, semmit nem látok a világból, tapasztalat. Végül
kezdett túl drága lenni, hogy Vattay műgyűjtő és fotós barátom mindig a legjobb
képeimet vitte el festményeim reprózása fejében. Akkor vettem egy gépet, később
még néhányat, s újra kezdtem. S. Nagy Kata barátom hamarosan pénzkeresethez
segített, pár év alatt 12 ezer parasztszoba felvételt csináltam a Népművelési
Intézetnek. Akkor készültek a zsidó temető fotóim is, ha már arra jártunk.
Mostanában lett belőle könyv, tíz év kiadói elfektetés után. ...Mit fotóztam
még? Éjszakai esős utcákat a Vár oldalában, csillogó pocsolyák ellenfényben.
Fölnevettem, kiemelve a laborban a tálból a nagyításokat: úgy látszik, mindent
csak elölről lehet kezdeni, ha az ember nem zseni. A fotók a harmincas évek
magyar fotóiskola stílusában készültek. Ezeket is kidobtam. Fotóztam még a
műtermem padlószemetjét is, talán ez volt az egyetlen önálló gondolatom, sok
képet kezdtem belőlük. És fényképezem, ma is, lélegző műtermemet,
kiállításplakátjaimhoz kellenek. A hobbyfotózást 12 éve abbahagytam, maradt
munkaeszköznek.
-A talált fénykép átértelmezésének (a fénykép-kálvária sorozat) mi az
önállósága, eredetisége?
-Nem tudom a történetet értékelni, ha ez a kérdés. Hónapig gondolkoztam egy
keresztúton, eredetileg National Geographic fotókkal próbálkoztam. Nem ment,
valahogy túl népfrontosra sikeredett. Akkor föltelefonáltam a Széchenyi
Könyvtárba, hogy bizonyos fotók kellenének. Rettentő komplikált szolgálati
utakat mondtak el, akkoriban még nem öltöztem együtt reggelente a Lukácsban az
igazgatójukkal. Viszont a Munkásmozgalmi Múzeumban volt egy ismerős fiú.
Fantasztikus volt a fotótáruk, harmincas évek szociofotói pesti prolikról és
koldusokról. Észbevettem, hogy ebből sorozatot összeállítani vagy hónapok
munkájával, vagy eldöntötten két óra alatt lehet; az utóbbit választottam.
Vittem fényképezőgépet, repróállványt is magammal. Délután már laboráltam,
megírtam rájuk a feliratokat tussal, estére kész volt a Koldus Keresztút.
Másnap kereteztem. Rögtön megvette a Nemzeti Galéria. Később, látogatása
alkalmából, a Pápa kapott egy angol nyelvű változatot[8]. Éppen most írtam
Vatikánba, a tértivevény már vissza is érkezett, mert a szokásos köszönőlevél
máig nem jött meg. Félek, elkallódhatott valahol ez a munkám, több püspök kezén
ment át annakidején.
-Miért nem engeded ki az országból a képeidet? Tudott, hogy ez a tiltás minden
képed hátára rá van bélyegezve-
-...közgyűjteményt kivéve. Nem tiltás, hanem nyomatékos kérés. Ahhoz nincs
jogom, csak az első eladás alkalmával, -egy ügyvéd magyarázta el nekem, a
Lukácsban, zuhanyozás közben.
Hogy miért? Nézd, itt a Gellérthegy a város közepén. Itt a Váli utca a
Körtérnél, ahol a 6-os fordul. Itt jár a 2-es villamos végig a Dunaparton, itt a
legendás 18-as villamos, itt volt valaha a 63-as és a 81-es, a későbbi 58-as is,
ami a Zugligetbe járt ki. Fölötte a Harangvölgy. Itt van Arany János bácsi
sok-sok kézirata az Akadémián. Képeim itt jól érzik magukat. Hogy külföldön
megmérettessék? Minek mérni, ez nem tojásbrikett. Használni kell.
-Hol, milyen körülmények között tárolnád legszívesebben a magad képeit?
-Nem feltételes mód, hanem kijelentő, múlt időben. Elintézve. Néhányszáz pesti
polgár vállalta ezt a szívességet, meg harminc múzeum. Jórészük ajándék. Egy
kép négyféle módon szívódik föl a kultúrába: Lakás-falon, szűk közönség számára
ugyan, de alaposan. Múzeumban, ott nem feltétlen látható, de a nemzet trezorja.
Kiállításon, amikor pár hétre reflektorfénybe kerül, valami aktualitás kapcsán.
És reprodukción, ahol mindig kézközeli állapotban van. Mind a négyre szükség
van. Az arányok helyes beállításával törődöm, már ami rajtam múlik.
-A reprodukciót hogyan...?
-Azt nem én. S. Nagy elkezdett egy könyvet írni rólam.
-Érzel-e magad körül közönséget alkotás közben, kiállításodon?
-Munka közben elviselhetetlenül egyedül vagyok, természetesen, kiszolgáltatva
égnek- földnek- hóviharnak- magamnak, ez hozzá tartozik. A kiállítási
gratulációknak mindig kicsit kondoleálás szaguk van, nem tudom miért. Mintha a
túlpartról jönne, az élők földjéről. Érezhetően nem tartanak maguk közé
tartozónak. Bár főztömet elfogadják.
-A magánnyal hogy jönnek össze a csoportos kiállítások, amiket szerveztél?
-Füst Milán mondja, lehet, hogy az életnek nincsen értelme, de a mészárosszámlát
ki kell fizetni. Ebédet, szerelmet, zoknit, fékpofát és osztályfőnöki
figyelmeztetést másoktól kapok. Vannak barátok, emberek, kollegák. Vannak jó
képek, nem csak az enyémek. Nem nekem jobb egy csoportos kiállítás, hanem a
publikumnak. Jobban fölfigyelnek, nagyobb a csindadratta. És a gondolatokat így,
több oldalról körüljárva sokaknak könnyebb befogadni. Ezért szerveztem meg
Győrben az állandó kiállításunkat is; múlt év összel, 26 levél, fax és sok
interurbán telefonnal abban a fantasztikus kis barokk palotában, a Magyar
Ispotában, kiválóan konstruktív igazgatónőjük segítségével. Tölg-Molnár Zoltán,
Molnár Péter, Szüts Miklós, Vojnich Erzsébet, Kovács Péter, Kovács László, meg
én. Még meghívtam, és jönnek is: Klimó Károly, Krajcsovics Éva, Fehér László,
El Kazovszkij, M. Novák András, Kárpáti Tamás. Schmal Károly visszalépett. Jó
csapat. Kezdetkor (a Lukácsban, ezt is) Dávid Katával megkorrigáltattam az
ötletemet, etikus-e a kultúra egy szegmensét így elkülöníteni. Azt mondta,
kívánatos. Nincs értelme sok kis gyenge Magyar Nemzeti Galériát csinálni
országszerte.
-Életszervezés: napirend, időbeosztás - mit miért?
-A nők, ha már minden kötél szakad, elvesztik a karórájukat. Bár tudnék ilyen
lenni. 5.23-kor lecsapom a vekkert és ugrok, hogy legyen időm fogat mosni,
tojni, pizsamát az ajtó szögére akasztani, és 5.50-re leérjek a templomba. A
budai ferences barátokkal együtt mondom a reggeli zsolozsmát. Onnét át 7.05-re a
Lukácsba. Most, hogy négy év után elszégyellve magam, úszás előtt is
lezuhanyozom, az egész napom négy percet csúszik. Hazafelé bevásárlás, otthon
Kata meleg reggelivel vár, asztalhoz ül velem. Ha égett a kenyérhaj, nem engedi
megenni. Aztán mosogatás, munka. Kettőtől négyig alszom, pizsamában. Ma már
nemigen festek este, negyven életév fölött az ihlet napszakhoz és keretmérethez
igazodik. Hogy esténként fél órát, erre fenntartott időben, irodalmat olvassak,
harminc éve nem jön össze. Háromnegyed tizenegykor oltok, különben nem bírnám a
másnapot. Ágyam mellett nagy rajztáblán kiterítve mindenféle olvasandók, most
Arany Jánosba vagyok szerelmes. A Toldi estéje. Béranger halálakor. Vásárban.
Kisfiam kéretlenül kihozta nekem iskolai könyvtárukból az Így élt Arany János-t,
Keresztúry Dezsőtől. Diákoknak íródott, az ember nem is gondolná, nagyon jó.
Mi tartozik még az időbeosztáshoz? Vasárnap ugye nem szabad dolgozni, vasárnap
családi séta, gyermekeink nőnek és lassan elhagynak, újra ismerkedem
feleségemmel. Nyáron nyaralunk, hogy lett hordozható szövegszerkesztőm, könnyebb
feladat. Minden márciusban Kecskemét, alkotóház, Szüts-csel, erről már
beszéltem. Ennyi.
-Munka és életvezetés viszonya?
-Nincs viszony. Alárendeltség van. Elsőbbségadás kötelező. A munka az első, meg
a második is. Csőlátású vagyok.
-Munka és a tanítás viszonya?
-Tavaly kezdtem, még próbálgatom, az Iparművészeti Főiskolán rajzot tanítok.
Nosztalgiából, a múltam, nagyon szeretem az a házat harminc éve. Barátaim
sugallják, hogy maradjak, szükségem van rá, hogy olykor kimenjek az utcára.
Hogy lassabban öregedjek. Nem tudom. Annyira agresszíven éltem mindig, most meg
itt nehezemre esik diákokat kedvük ellenére is utasítani. Anélkül pedig nem
nagyon működik a dolog. Mindenestre elmondtam nekik, hogy annyira hiú vagyok,
mint egy kisgyerek, kérem, szólítsanak Mesternek. Megteszik.
-Munka és vallásosság viszonya?
-Zörög, azt hiszem. Egyik valahai mesterem, boldogult Sugár Gyuszi szerint ez az
egész festészet mégiscsak egy kissé pogány huncutság... Hát?! Legalábbis, ahogy
fölperzseli a körülöttem-életet...?! Vagy erről csak én tehetek? A harmadik
heti, kedd esti zsolozsmából tudom, hogy Isten örül a (jó) képeknek... Mit is
mondjak erről? Sokan hiányolják hitem megjelenését a képeimben. Minden
mozdulatomban benne van, éppen ott miért ne lenne jelen? Nem tudok erről többet.
-Ima, egyedül és közösségben: a nyelveken szólás...?
-Imaidőm a reggel első munkaórája. Munkaórája, mert munka. Pár éve tanultam meg,
hogy mindenért hálát lehet adni, hogy a vízcsap működik, hogy a családom éppen
békén alszik, hogy van nekik ágyuk, hogy tegnap pocsékul ment a festés. Néha
eldúdolom, hogy "...gyújts éjszakánkban fényt!" Napközbeni imáim leginkább rövid
helyzetjelentő telefonálások, ahogy a rendőrök szólnak be akció közben a
központba, jelentve és utasítást kérve. Esetleg erősítésért.
Ima közösségben, imaközösségben, tizenketten vagyunk, ez más műfaj. Ezek
megszűrt gondolatok, mivel nem üzengethetünk egymásnak imában. Az nem arra való
(szülők oly gyakori tévedése). Vagyis ilyenkor nem mindent lehet Istennek sem
elmondani.
Pannonhalmán hallottál a diákkápolnában nyelveken imádkozni, erre kérdezel. Hogy
mi ez. Erről van szó a Bibliában is, az Apostolok cselekedeteiben, és Pál is
említi. Olyan nyelven imádkozunk, amit nem tanultunk, és leggyakrabban magunk se
értjük. Mi úgy mondjuk, a Szentlélek Isten sugallja. Pár éve Stassburgban volt
egy nemzetközi katolikus karizmatikus imatalálkozó, tőlünk is kiutazott egy kis
csapat. Örömmel hallottak egy gyönyörűen fogalmazott hálaadó imát, magyarul. A
szünetben gyorsan megkeresték a testvért, hogy honnét való. Zavartan válaszolta,
hogy ő francia, és egy szót sem tud magyarul. Akkor tudta meg, mit imádkozott.
Hogy ennek mi az értelme? Ami egy harangvirágnak.
1995. 3.15. szerda reggel
Nemzeti ünnepünk. Havas! a kert; hajnalban kinézve a műteremablakon. A
fellobogózott Főtér, a Ferences templom. Hét kis öregasszony tízféle hangon
énekel. Mise végén egyikük önerőből elkezdi a Himnuszt. Aranyosak. Onnét úszni,
mint idén minden nap, M. vendégeként. Az új móka, a páros kézzel hátúszás:
gyors! Egy tempó három méter! Így M.-el tartom, pedig ő úszó volt. És bírom 30
percen át, igaz, mindig csak odafelé. Aztán hazafelé a havas úton, autórádióban
kuruc-indulók után Esterházy[9] marháskodik:
százötven év múlva a MAGYAR szó igévé válik, pozitív tartalommal. Franciául azt
jelenti majd, ma jól leszopom magam, spanyolul: utcán pénzt találni, s ha egy
angol azt mondja, I'm going magyarni, az azt fogja jelenteni, nézd öregem ezt a
nőt, most odamegyek hozzá, megszólítom, belekarolok, fölviszem a lakásomra, ...
és itt egy csúnya szó következik...
Miklós, hogy elment, lemondta a reggelijét, pedig megettem volna.
Szóltak pedig, mégsem nem kaptam Kossuth-díjat. Valami szörnyű félreértés
történhetett. Egy fájdalmas nagy élet jussán. Mikicát magammal vittem volna a
Parlamentbe. Nem utazom hát Pestre... akkor dolgozom. Ma talán megfordul a szél.
Mintha halvány remény, a tegnapi, az A/95/13-as alapján. Fél tíz, kezdek is
dolgozni. Ha célunk az örök élet, minek ahhoz ennyi cirkusz?! Na, szia.
Nem bírtam ki, még belekukkantottam a TV-be (tettek minden műterembe) hátha
mégis látom magam a díjátadáson. De csak az állami zászlót húzták föl a Kossuth
téren, díszőrség, a piros szőnyegen Árpi bácsi elvonulna a díszszázad előtt, de
rossz irányba indul, a mellette-tábornok szelíden visszahúzza.
aznap este
Nem az idő fogja sajgó sebem begyógyítani, hanem a tények, szerencsésen. Két
nagy öreg kapta a Kossuth-díjat, Gross és Schéner, akik ugyan nem jobbak nálam,
mégis rangban..., van ilyen. Minden rendben. Egyébként a Konrád György se kapta
meg. Viszont Lator László kapott, és Dávid Kata is. Miért nem tudok én Arany
János lenni ...ada czímet, bár nem kértem, S több a hir-név, mint az érdem
Ez a mai kép viszont jó. A/95/14.
Hanem Pár hete vettem egy Oravecz összegyujtött verseskötetet. Még ősszel
ígérte, ha megjelenik a könyve, följön, ad, s vitt volna egy C. Naplót.
Elfelejtette, megint pánikban van. Ezúttal talán okkal, nincs állása,
(Mostanában az Élet és Irodalom versrovatát csinálta.)
Nagyon szeretem a verseit. Lehet, hogy érdemén fölül, hogy rezignáltságára
rezonálok. Szívesen idéznék sokat belőle. 1983-ban írt egy kötet "hopi indián"
verset, már az ötlet is jó:
Jelentések a kívában
A gödör a semmit jelenti,
a születés támaszát,
a föld a keménységet jelenti,
a születés akaratát,
a fal a határt jelenti,
a születés terét,
az oszlop a nyugalmat jelenti,
a születés hatalmát,
az oltár az áldozatot jelenti,
a születés válaszát, ...
A gyógyító növények felfedezése
....
az ismeretlen növény tövénél borzlyuk ásít,
az ismeretlen növény feletti ágon sasfészek sötétlik,
az ismeretlen növény levelén harmatcsepp csillog,
az ismeretlen növény virágán lepke ül,
az ismeretlen növény levelén napsugár táncol,
az ismeretlen növény közelében patak csobog.
a borzlyuk azt jelenti: ásd ki,
a sasfészek azt jelenti: vidd haza,
a harmatcsöpp azt jelent: a főzetet itasd meg Hopaqával,
a napsugár azt jelenti: imádkozz,
a patak azt jelenti, tisztítsd meg gondolataidat,...
A nyári tölgyerdő hajnali lehelete
...aztán minden átmenet nélkül melegbe ütközöl, mégis, mint az öledben alvó
macska testének hője, áthatol a ruhádon, majd pár lépés megtétele után hirtelen
illatok tódulnak az orrodba, száraz avar, harangvirág, vadlucerna, fürtös zanót,
rókagomba, meténg, szamóca, és még ki tudja, minek az illata, egyetlen
hasonlíthatatlan illatot alkotva, és egyszeriben rájössz, hogy ez a szárazság és
ez a meleg, és ez az illat együtt a nyári tölgyerdő lehelete, és a felfedezés
fölötti örömödben a csábításnak engedve, a kötelező óvatosságról megfeledkezve,
feszes bőrrel és remegő orrcimpákkal egyre beljebb hatolsz ebbe leheletbe,
egészen addig, amíg a nyári tölgyerdőbe nem érsz, és az űzött vad nyomát szem
elől vesztve magad is leheletté nem válsz.
Hosszas szimatolások és fontolások után vettem egy Arany összest, egy kötetben,
Franklin társulat, két világháború közötti. Ezt mostanában mindennap. Kitaláltam
és beválik: NYITVA tartom a kötetet a munkaasztalomon. Most ezt megragadom és
nem engedem el. 1956 nyarán kis családunk a Felvidékre utazott. Anyácskám egy
reggel hívott, busszal átrándul megnézni a Dobsinai Jégbarlangot. Nem mentem,
fáradt voltam aznap. Azóta se láttam. Egy életre megjegyeztem, tartom: mindent
azonnal.
Szóval Arany:
Nem kell dér az őszi lombnak
Mégis egyre sárgul :
Dér nekűl is, fagy nekűl is,
Lesohajt az ágrul.
Nem kell bú az aggott főnek,
Mégis egyre őszül :
Bú nekül is, gond nekül is
Nyúgalomra készül...
persze, Őszikék...
A kötet előlapjára beírtam:
1816. 3. 2. született
1848: 32 éves
1865: Juliska meghal, 49 éves
1882. 10. 22. meghal, 66 éves
Más.
No, a 380 ezer forintos kép ügye, amiről a múltkor. Megtörtént a dolog. A
következőképpen. Telefonálnak: "lerendezve", jöhetek a pénzért. A pénztárban 300
ezret nyomnánk a kezembe, mondom nem így. A pénztárosnő föltelefonál, elpirul,
majd zavartan kezdi magyarázni, hogy ez is sok pénz, különben sem tudtak már 13.
havi fizetést osztani, ők ilyen szegények. Én föl a főnökhöz, a titkárnő nem
enged be, hogy tárgyal, leülök, üldögélek. Átmegy a színen Pető Iván, a
pártelnök, lekezez, jaj, kedves Dezső, ez milyen egy kellemetlen történet, most
te itt mire vársz... Mondom, kifárasztási technika alanya vagyok, a pénz...
Hogyhogy, na várj egy percet... már itt is vagyok, menj csak le a pénztárhoz,
minden rendben... Mégis volt a pénztárban 380 ezer forint... Hazafelé útbaejtem
anyámat, majd betérek egy Sony márkaboltba, színes TV Katának. (Később még egy
frittőz, vagyis krumplisütő, az egész lakásba 20 wattos, takarékos izzó, egy
baráti segítség 30 ezer, egyházi tized 38 ezer, és a két gyerek külföldön
síelt.)
Otthon leülök az íróasztalomhoz, előveszem az Adózási Segédletet, kiderül, 150
ezer forintot kéne ebből befizetnem. Megvakarom a fejem, fölhívom tudós
barátomat, annak utána a pártházat, hogy a számlával apró baj van, ne küldjék
tovább, holnap reggel bemegyek. Másnap beviszek egy papírt, mely szerint képemet
JÁVOR KATÁTÓL vették, így nem adóköteles. Még megkérem, körülnézhetnék-e a
pincében, én jobban, keretről is, hátulról is megismerem... Mondják, teljesen
fölösleges, jó néhányan, annak idején, fegyelmi is volt belőle, tűvé tették...
és sajnos az üres keretet meg is találták. Azt is gyanítják, ki vitte el...
Akkor legalább megnézném a keretet, a szögek állapotából látnám, kiesett, vagy
kiszedték belőle... A gondnokot előkerítik, lekísér. Mutatja a keretet, ott áll
a falnak fordítva. Benne a farost, húszcentis opuszszámommal. Megfordítom.
Mondom: ez...? Hát erről szakították le a képet, ez a ragasztás-felület...
Leporoltuk, fölvittük. Egy ideig csendben nézte a vezérkar. Aztán elbúcsúztam.
Két hét múlva kijöttek képet választani. Merthogy ugye vásároltak tőlem,
kárpótlásként, Szent-Iványi számára. Addigra Csomaytól visszakértem egy
régesrégi nagy képemet, amit a padlásán tartott, hogy választhat helyette, amit
falra is van kedve rakni. Még elpöccintettem, hogy ezt már el is adtam, 380
ezerért... Férje fölhördült, ekkora festő vagy, hogy látatlanba...?! A képet
elszállították, még nagy betűkkel ráírtam: Vigyázat, ez a kép hátulja!... Hát
így esett a dolog a Szabad Demokraták Székházával. Ha a negyven fehéringesből
egy lemegy a pincébe a másfél év alatt...
csütörtök reggel, megint munka előtt
a mai zsolozsma, milyen egyszerű:
Örvendjetek Istennek, a mi segítőnknek
Ma, először, 1200 fölött úsztam fél óra alatt, ha nem számoltam el, két
szemüvegigazítással. Ez ötven méteres medence. (A Lukács 26,7 m., megtudakoltam.
Ide csak azért írom le, hogy valahol meglegyen ez az adat.) Miklós délelőtt
érkezik csak vissza, reggelire megettem az ő három lángosát is. A konyháról
kértem pótfoghagymát és kaptam két pótlángost is. Ez a böjt ügy gond nekem (azt
hittem, péntek van). Nem buzgólkodom benne, és nem biztos, hogy helyesen teszem.
De úgy vélem, inkább örömöket kellene keresnem. István atya ezt körülbelül el is
fogadja tőlem.
Tegnapelőtt váratlanul érkezett Mikicától egy levél. (Nem levelezem a
családommal innét.) Benne egy általa tervezett ABC- betűsor rajzai. Néhány
hónapja izgatja, amit hallott tőlem, hogy egy ilyen terv sokszázezer forint. Még
Pesten egy este össze is ültünk, hogy tervét továbbfejlesszük. A dologban az az
érdekes, hogy a levelet elindította, majd itt töltött egy hétvégét, de nem hozta
szóba. (Én még nem kaptam meg.) Mi mozgat egy ekkora embert ilyenfajta
hallgatásra? Ösztönös ez az angolosság? Tőlem tanulta? Érték ez?
A Főiskoláról. Velem ott már nagyon számolnának, ősztől két osztályt kapnék. Nem
nagyon tetszik. Bizonytalan vagyok, mit csináljak velük. Nézd, ezek nem festők
akarnak lenni, ez itt melléktárgy, elviselendő. Bár ennek ellentmondani látszik,
hogy szombat esténként a fél osztály föl akar járni hozzám, olajtechnikát
tanulni. Mondom nekik, minek ez maguknak, galambocskáim?! Bállítottunk két almát
meg teásköcsögöt, körbekuporodtak. A múltkori szombatot ugyan szégyenszemre le
kellett mondanom, Katának engedve végül, kettesben a Tátrában síeltünk. Adtam
volna nekik lakáskulcsot, de szerintük én is kellek hozzá.
Az igazi alternatíva a Képző főiskola lenne, de azt nem lehetne heti egy
délelőttel megúszni. Több időm pedig biztos nincs, hacsak a műtermemmel nem
költözöm be. De akkor meg mit csinálok otthon? Vagy naponta szállítom ide-oda a
képeket? Nem tudom. Hozzászoktam életformámhoz. A folytonos rögtönzés
lehetőségéhez. Ha annyit adnának, hogy pénzügyekkel nem kéne többet
foglalkoznom, talán--.
Fél tíz, kezdek dolgozni... Miklós magnósrádióját áthoztam. Egyetlen kazettát
hozott. Tőlem kapta, ajánlással: "Miklósnak, 94 karácsonyakor, a doberdói
pergőtűzre emlékezve. Vagy az Isonzónál volt?! Deske." Azt a nevezetes 1979-es
Pilinszky interjút másoltam le neki újra, azóta négyszer költözött. Sokat
hallgattuk ezt itt anno, Kecskeméten. S éppen mindketten szerelmesek... "A
művészet határa és a depresszió..." édes, százszorhallott, kántáló hangja.
csütörtök este
Rádiót idén először nem hoztam. Néhány éve, ugyanitt, egy délelőtt döbbenten
vettem észbe, hogy Szabad Európa, a várt Forgószínpaddal együtt: megszűnt.
Életem része volt, meghalt és nem is lesz többé. Mint harminc éve fázva topogtam
negyed órát a zugligeti villamosvégállomáson, sílécemet szorongatva, mikor
megláttam a kis táblát: a villamosvonal megszűnt.
S. Nagy Kata meséli, milyen alapélménye volt Weöres: Lélek idézés kamaszkora
végén, hogy hiába venné meg a későbbi, teljesebb, háromkötetes
műfordításgyűjteményét, az nem ugyanaz. Hogy ő azt úgy hordozta magával, mint
bibliát, s hogy a versek egymásutánja is milyen fontos volt, hogy a litván
költök és hogy mennyit tudott kívülről... (hogy irigylem a nálam nagyobb
szellemi kapacitásokat!) és ellopták tőle, azt is tudja ki, s azóta vadászik
egy példányra... másnap rámondtam az üzenetrögzítőjére, találtam neked, egy
antikváriumban, és itt van a kezemben... Most megpróbálok J. Katának is szerezni
egyet.
Ja, Jávornak vettem egy Shakespeare összeset, újra. A múltkori, belátom, nehezen
használható, marhanagy, egykötetes. Ez hét. Belátható időn belül -valamelyik
nyáron?- olvasnám újra, most csak a fő drámáit. Okos tanács volt, hogy
másodrendű műveivel kezdjem az ismerkedést, két éve. Megfogadtam.
Még nem mondtam. Ma megvan az idei gondolat. Két képet kezdtem, újra színek, a
szürke-feketék helyett, a foltok nagyobbak, barbárabb faktúra, festői. Most egy
ideig csak szaporítani kell őket -variánsok- míg letisztul, s talán egy-két
igazán jó születik. Ez a teher, ami hónapok óta rajtam, talán most-
A menetrendszerű szakmai élet közben persze folyt, folyik. Volt februárban egy
jó kis kiállításom, három TV szerepléssel, három képet a hazaszállítás utáni
órában megvettek. Műteremből, tehát féláron. Egy kritikában egyik képemet nagyon
megdicsérték, egy hétre nagyon megzavarta elvi munkatervemet.
Zsófi vagy másfél hónapja a Nagyállatkert madártelelő házában dolgozott, baglyok
és gémek, szerette, órákat mesélt róla, de tartósra nem szánta, mert a 11 ezer
nettó bér ma már messze a létminimum alatt van, valamint napi 10-11 óra lenne
nyáron, bele az estébe, a nyitvatartási idő függvényében. Túlórapénz nincs.
Továbblépés lehetőség nincs. Váratlanul most Szüts meghívta grafikai stúdiójába,
hogy segít a sorsán. Áprilisban belép a cégbe. Ha megbecsüli magát, elindulhat.
péntek reggel
Néhány hete a főiskolán kis esti ünnepség, volt tanszékvezetőnk, Szrogh Gyuri
bácsi 80 éves. Nagy vidámságok között egy fát is elültetett a kertbe, (az ásót
én kezeltem), Csomayék lopták egy parkból előző éjjel. Volt torta is. A köszöntő
szónoklatra válaszát így kezdte: Nem vagyok szavak embere... Mindenki visít a
nevetéstől. Tudvalévő, hogy az elmúlt évtizedekben még senki nem látta őt úgy,
hogy ne beszélt volna éppen... Eljött Szalay Laci bácsi is, statika tanárom
volt, vele is igen szeretjük egymást, nagyerü szellemi vezetőnk is volt.
Botra támaszkodva jár, mondja, most gyógyul agyvérzéséből, és tanul újra
olvasni. "Tudod, milyen érdekes a Münchausen báró?!" Na, kezdek dolgozni.
péntek este
Hát megvan, a rohadt életbe, megtaláltam a hangot. Ez a negyedik jó kép,
A/95/17. És tartom a mindennap-egy-kép tempót. Van remény: tegnap, 25 év
késéssel, rájöttem, ha a lemezcsiszoláshoz a smirglit kettéhajtva használom, nem
gémberednek el az ujjaim.
szombat este
M. kinézte a műsorfüzetben, és így este TV-n egy amerikai dokumentumfilm
színesben, Motherwellről, és a negyvenes évek végén induló, mára elhíresült New
York-i festőiskoláról. Akik mind milliomosok lettek, már amelyikük megélte.
Többen fejezték be tragikusan, autóbalesetek részegen, szegény hülye Rotko, aki
zseni volt, öngyilkos lett. A stílusmagyarázatok és értékelések (nagynevű
kritikusokat is megszólaltattak): tömény csacsiság. Hanem mutatták az öregúr
műtermét, és őt is "munka közben". Sose tartottam valami sokra. Négyzetméteres
hófehér papír a földön, föléhajol terpeszben, mártja egy küblibe ecsetjét, s
jókora fekete görbét kanyarít a felület közepére. Aztán nagy fekete kört, majd
két pöttyöt mellé. Közben mindenféle butaságokat mond, hogy ez nem más, mint
"énjének megtalálása" közben nem is gondol semmire, és ilyet ötvenet is szok
csinálni egyszuszra. Műterme földje--fala tele ilyen firkákkal.
Műteremszemetek. Azonban. Van közte gyönyörű is. De nem is ez a lényeg,
számomra. Utána beszélgettünk vagy két órát M.-mel erről, ami már ritkaság, rég
mindent elmondhatót elmondtunk egymásnak a szakmáról. De a film
lelkiismeretvizsgálatra késztetett. Nem mulasztom-e el a játéknak,
bemelegítésnek azokat a formáit, amitől talán kevésbé kínlódva csinálnám a
képeimet. Formák, színek, ötletek. Nem biztos, hogy szükségszerű MINDIG ENNYIRE
keservesen dolgozni, lehet, hogy ez fegyelmezetlenség is. Hogy mindig csak a
véresen komoly olajfestmény. Ahol aztán az aggódás, hogy beszűkülök, és ismétlem
magam. M. is magába szállt. Mit lehetne föllazító gyakorlatként.
valami gyors és könnyű technika
azonban minőségi anyagokkal, hátha netán sikerül
talán merített akvarellpapírra tussal vagy olajjal rajzolni
vagy nagyméretű kollázsok, nem színvesztő anyagokból
munka előtt kötelező félóra?
bátran és bután, lehetőleg
M. a nonfiguratívitás útját határozott mozdulattal lesöpörte, hogy a parttalan
szabadság keservéből elege volt, egyetértettem. A közös töprengés átnyúlt a mai
délelőttbe, ami szokatlan-, munkaidőben. Aztán a könnyedség-bátorság fogalmakat
forgatva fejünkben kezdtünk festeni, kiki a műtermében. Délben egyeztettük, mire
jutottunk. Ő most fehér-a-fehérben poharas csendéleteket fest,
halványszürke-okker konturrajzzal. A mai képén rózsaszín vonalakat használt. Én
pedig egy jó kis puha, rózsaszínes -barnás, korai Bonnard enteriőrt csináltam,
a bátorság és korszerűség jegyében. Röhögtünk és legyintettünk, hogy így is
rendben van, nem tudunk kilépni magunkból. De azért a lazító gyakorlatok ügyét
tovább forgatom.
Jeleníts atya idén is szentelt lakást nálunk. Most nem virágot hozott, Katának,
hanem bonbont a gyerekeknek. Tavasszal búcsúzik tartományfőnöki posztjától.
Mindig utolsónak hiszi nyári bicikliútját gyerekeivel, Rómába. Egy -kétévente
találkozunk. Általában elég őt gondolatban megkérdeznem, azonnal tudom a
megoldást. Most rákérdeztem, hogy asztali korpuszomat levélnehezéknek is
használom, jóváhagyta.
Mára ennyit. Sziasztok, a kislányt külön is!
1995.4.26. -5.9. J-30
Szia J!
Hónapok óta próbálom megfogalmazni, miért nem szerettem meg a tanítást a
főiskolán, holott 15 évig próbálkoztam ide bekerülni, és nem mondhatom, hogy
csalódtam. A legérdekesebb, hogy lényegében nem tudom, ma sem. Nem hiszem, hogy
lustaság, hogy otthagyom.
Otthagyom a tanítást, mert:
1. A festésen kívül mindent túl-teherként élek meg. Kapacitás kérdése is,
nyilván, a festés teljesen lefedi az életem. Igen-igen nehezen törődöm bármi
mással. És nagyon féltem az időmet.
Ugyanebből a megfontolásból: a Képzőműv. főiskolai tanításról is egyszer s
mindenkorra le kell mondanom, pedig azoknak lett volna igazán mondanivalóm.
Ráadásul ott nem úsznám meg heti egy délelőttel, mint itt.
2. Hiú vagyok rá, fontos nekem, és önbizalmat ad, hogy megélünk csak a
szakmámból.
3. Nem tartom kötelességemnek a tanítást, bár erre többen hivatkoznak. Más a
dolgom. Szellemi eredményeimet egyébként megfogalmazom, írásban. Főleg neked.
4. Érdekes módon: untam. Főleg a magam mondatait. A korrektúrák közötti
teszek-veszek időket.
5. Az anyagi rész: Havi penzumom harmadát-negyedét fizették, 14 ezret kaptam
kézhez -így ez nem volt fontos. Nyugdíj e félállás után jelentéktelen. Helyette
viszont öregségemre, túlélőimre gondolva, most elkezdem képeimet trezorálni. Egy
festőnek nincs tiszteletdíja, ha már tolószékben üldögél, -mint a jobb íróknak,
kiadott műveik után.
Megjegyzem, oly egyértelműen szólt minden (és mindenki) a tanítás folytatása
mellett, hogy az már gyanús volt. Miért nem hajlok akkor én a jó szóra?! A régi
zsidók, ha valakit ellenszavazat nélkül ítéltek halálra, -fölmentették.
Képletben megjelenítve akartam a Főiskolával tudatni fölmondásom okát:
S Õ ¹ S Õ
↑ ↓
(nem tudja a gép bejárat - kijárat
jeleket vízszintesen kiírni)
tehát: summa output nem egyenlő summa inputtal;
vagyis nem volt elég öröm csinálni
AZ EGYETLEN VÉRESEN KOMOLY ELLENÉRV: TUDOM, AZ ÉLET HELYETT SAJNOS KICSIT AZ
ÖREGEDÉST VÁLASZTOM.
Lopót, azóta restaurátorként végzett húsz évvel ezelőtti tanítványomat már
bemutattam a tanszékvezetőnek, mint javasolt utódomat. Mindketten örültek.
Márciusi kecskeméti képeimet keretezem. Sokféle egyéb feladat miatt vagy egy
hónapja tart. Van néhány jó kép. Vékony keret -vastag keret, üveggel vagy
anélkül, legyen-e piszkosfehér csík a kép körül -sok sok fejvakarászós órák.
Rettenetes drágán vettem dús arany lécprofilt, kétfélét, egy-egy kerethez való
mennyiséget, s estére szépen összeállítottam, szürkés-rózsaszín árnyalatokra
mázoltam. Gyönyörű lett benne halványszürke műterem képeim némelyike. Ismét nagy
mennyiségű fejvakarászás, mi legyen hát. Vendégek nyaggatása e tárgykörben. S a
vélemények mind igazak, csak sajnos választani kell közülük.
-Bármi áron, a kép legyen a lehető legszebb. Mit törődünk a korszerűség kétes
fogalmával.
-Nem gondolnánk, de Picassoék ezt a polgári-szalonokba-eladhatóság okából
szerették használni
És ami döntött:
(Bognár Robi)
-Nem illik képeim gondolkodásához (hozzám).
Így Szütsnek eladtam őket. Szép, görbe szerelem volt, akár egy rendezett jövő
reményével. Nem vágok ebbe a kalandba. Sem.
Tanítás és keretezés. Nevetségesen megkínlódott döntések.
Egy hétig felvételiztettem leendő főiskolásokat. Tízszeres túljelentkezés, első
fordulóban egy félnapos fejrajz alapján ezt négyszeres létszámra kellett
lefaragni. A zsűrik délben kezdődtek, előtte aludtam két órát, hogy bírjam. Napi
160 ember. Rajzaik alatt mappában otthoni rajzok, és tervek. Egy gyerekkel
60-100 másodpercet foglalkoztunk, ez elég is volt a döntéshez. Nagyon kellett
figyelni, egy ember sorsáról van szó. 12-en szavaztunk, hat igennel
továbbjutott. Fegyelemmel át kellett lépni a mellékkörülményeken: koszos
rajzlap, olvashatatlan aláírás, kulturálatlanság, tapasztalatlanság. Utolsó nap
bemutattam a zsűrinek egy rajzot, hogy én elfogult vagyok, ez itt barátom fiának
rajza, mondanának véleményt, bekerülne-e a második fordulóba. Ítéletüknek nincs
tétje, a fiú nem akar művészeti főiskolára jelentkezni. 11-ből 2 igen
szavazatot kapott. A rajz fotónagyítás volt, előző éjjel csináltam, harminchárom
éve evvel vettek föl a Főiskolára. Nevettek.
És mi újság a Lukácsban?! A múltkoriban a fociról kezdett valaki beszélni. A
többség ilyenkor hallgat és tapintatosan félrenéz.
V. Miklós Kékkúton rácsapta a kocsiajtót a mutatóujjamra, Tapolcán tizenegy
öltéssel bevarrták. Igazából csak egy öltéssel, de ez így nem jól mesélhető. Nem
tört benne csont. A műtő előtt várva (bekísértek, egy kézzel vezettem, elég
gyorsan) Miklós megkérdezte, nem félek-e az injekciótól? Mi mindentől tud félni
egy gyerek!
Szóval az úszás. Nyolc napig eltiltottak. Volna. Fölvettem egy óriási sárga
gumikesztyűt, s fej föl tartott kézzel, háton és egy karral úszom. Honv.
minisztériumi alezredes barátom fejcsóválva rám köszönt: Dezső, Dezső, hát az
orrcsipesz nem volt elég?! Viszont ha most nekiúszom valakinek, az kér
bocsánatot. Az egész uszoda dédelget. Egyik öreg prof a medence szélén levétette
velem a kesztyűt, és megvizitálta a kötést. Tanácsokat adott. Egy másik ezeket a
tanácsokat a zuhany alatt felülbírálta. A komor néni rámmosolygott.
A szemtelenség a dologban, hogy így is gyorsabban úszom mindenkinél. Ezt is
eltűrik.
Lukács. A sajtófigyelőm. Dezsőkém olvastam rólad a Magyar Nemzetben! Nem is
tudsz róla? Holnap hozom, két példányban, xeroxon! Ismernek.
Kékkútra leérve Kata nekirohant ásóval a kertnek (május elsejével együtt hosszú
hétvégénk volt) kérte segítenék gereblyézni. Nem segítettem. Hargittai Pál,
idegenbeszakadt hazánkfestője kiállításának megnyitószövegét csiszolgattam
minden lehetséges percemben. Párizsból hívott interurbán -ez engem mindig
elbűvöl- vallalnám-e, ijedtemben igent mondtam. Múltkor két hónap alatt nem
sikerült Schmal Karcsi barátom megnyitójára egy beszédet összekalapálnom. Le is
mondtam. Ja, ez az ismeretség még 92-ből származik, amikor veled nem sikerült
Párizsban találkoznom, egy darabig támasztottam hátammal a Louvre falát, rád
várva. Egy 72 éves textiltervező, Párizsban él, egyike a világ legjobbjainak.
Firenzében kastéllyal. Irodájában láttam két kurvajó képét. Hívtam, jönne
Magyarországra, itthon kiállítani. Ez is motiválta.
77-ben volt egy Honvédelmi Minisztériumi pályázat, képzőművészeknek. Ezokból
megnézhettünk egy harckocsizó laktanyát. Nagybajszú parancsnokuk vezetett körbe.
Máig emlékszem magyarázatára, hogy ők vigyáznak a kiskatonákra, hogy a
laktanyában le legyenek terhelve, mert A TÉTLENSÉG ROHASSZA AZ EMBER BELSŐ
ÁLLAPOTÁT. Ezen a pályázaton szerepeltem -egyébként sikeresen- a Tökéletesen
álcázott harckocsi -c. képemmel. A lemez apró lila-piros-fekete absztrakt
ornamentikával volt tele. Épp a napokban találtam meg egy darabját, ágyfeneket
csináltam belőle.
Még egy korai emlékem, illetve ez a legelső. Múltkor kérdezem anyámat, mikor is
volt, ágybetéteken feküdtünk a konyhában?! Igen, ostrom után az volt az egyetlen
fűthető helység, 45 februárban! -Két és fél éves voltál.
Meséltem már? Emlékem még, Mikivel, talán a legédesebb. Két-három?évesen
fölkuporodott az ölembe, s ő is kinyújtott kézzel, eltartott mutatóujjal nézte
készülő képemet. Úgy szoktam problémás színfoltot kitakarni, környezetét
vizsgálandó.
Kata küldött Katona atyához, szabadító imát kellene jókedvhiány miatt. Meg hogy
munkamánia (de hát az nyilván menekülés.) István el is irányított, de nem
szabadító, hanem gyógyító imára. Emmausz közösség teamje, havonta egyszer
fogadnak, bejelentkezésre. Egyikük csak angolul tudott, annak egyszerűsítve úgy
fordították, hogy depression, és nehéz házasság. Kézrátétellel, nyelveken.
Mondták, én ne imádkozzam, lazítsak. Fél óra volt. Egyet kérdeztek, (mondtam, 10
éve közösségvezető vagyok), mennyit imádkozik értem a közi. Merthogy a vezető
több kegyelmet, de több terhet is kap, látják István atyán is. Mondták, úgy
érzik, baj van avval, hogy nem fogadom el eléggé a szeretetet, Istenét, emberét.
Evvel a mondattal azóta se tudok mit kezdeni.
Hanem Isten ott rögtön az előszobában megajándékozott, nagyon. Ott árulták, új,
katolikus fordításban, szép formátumban Carothers: Magasztalásban rejlő erő-t,
xerox példányát 10 éve ronggyá olvastam. Még gond is, mi lesz a szeretett régi
példányommal, most?! Ne küldjem el neked? Elkezdtem magamévá tenni az újat,
elölről, golyóstollal a kezemben.
Meséltem már a viccet?, égő iskolából a gyerekek sorra ugranak a kifeszített
ponyvára. Egyikük a tűzoltótól hatalmas pofont kap. Már harmadszor ugrott.
Sokat elmond a
gyerekvilágról.
4 évvel látogatása után megkérdeztem Vatikántól, megkapta-e a pápa a Koldus
keresztutamat?! Nem, tényleg elveszett, gyanítottam. Most telefonáltak a pápai
nunciatúráról, vatikáni megbízásból keresik. Annak idején Keresztes nyíregyházi
püspök jó néhány levelemre nem válaszolt ezügyben.
27 év után bensőséges családi ünnep színhelye volt konyhánk, utoljára
mosogattam.
Kata Zsófival évek óta huzakodik, hogy szinte semmi házimunkát nem végez.
Próbálkoztam ebbe az egyenetlenségbe több ízben belenyúlni, sikertelenül. Most
ÉN ráosztottam ezt a feladatot, szépen csinálja, béke van.[10]
KéBzeld, ez is egy keveredés: a Műcsarnokkal tegnap beszéltem, jövő évre kért
kiállításomat első fordulóban elutasították, csoportos kérelmem viszont
továbbjutott. Csak az a bökkenő, hogy én olyat nem kértem. Most próbálok velük
egyezkedni, a végre kirúgott igazgatójuk helyettese kedvel engem, cikkeimet
olvassa. Küldtem nekik postán 10 szép kis műterem-kép fotót, a nyilván
elkallódott előző küldemény helyébe, az új döntéshez.
Ez egy mai telefon: meglesz az államtitkári protekció (pénz), 15 év próbálkozás
után remélhetőleg sikerül kiadatnom Strindberg: Egyedül-jét. 20 évesen abból
tanultam meg sétálni (is), alapkönyvem volt. Dick Manó adta ki 1924 körül,
Pesten. Senki nem ismeri. Két éve mutattam meg az Új Mandátum kiadónak.
Illusztrációkat csináltattak velem, hozzá.
Meghívattam magamat Esztergomba: rajzért adnának szállást 10 napra, fiammal
lemennék. Sikerült is volna, de Győr is meghívott, személyre szólóan, ők egy
hónapra, megint, koszt, kvártély, műterem, és talán még valami fizetés is. Miki
nagyon örül, tavaly nagyon jól érezte magát velem. Akkor még a nyáron lesz vagy
25 képem. Na.
Ólmos fáradtságom váltakozik az ónossal. Bár a festészet húzóágazat, állítólag.
Küldök, vagyis mellékelek neked interjút és megnyitószöveget. Még nem tudom
mennyit, a boritékolásnál derül ki az arányos, illő mennyiség.
Küldök még egy kis Radnótit is, múltkor fedeztem föl, kiderült, Miki már
ismerte.
ÉJSZAKA
Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom
alszik a pókháló közelében a légy a falon;
csönd van a házban, az éber egér se kapirgál,
alszik a kert, a faág, a fatörzsben a harkály,
kasban a méh, rózsában a rózsabogár,
alszik a pergő búzaszemekben a nyár;
alszik a holdban a láng, hideg érem az égen;
fölkél az ősz és lopni lopakszik az éjben.
1942 június 1
ölellek mindnyájatokat:
illetve előbb a megnyitó szövegem.
SZÜTS MIKLÓS KIÁLLÍTÁSÁRA
/elhangzott 1995. 4. 10., Pécs, Művészetek Háza, a megnyitón/
Hölgyeim és Uraim.
Emlékezzünk. Azon a napon, amelyen II. János Pál pápa a harangöntő üzemben
megszemlélte azt a harangot, melyre Ézsaiás próféta szavait vésték, és melyet
majd az ENSZ-nek fog ajándékozni,
-azon a napon, amelyen a Mészáros Lázár Gépesített Lövészdandár páncélozott
szállító harcjárműve laktanyájába tartva az egésznapos esőzéstől a bukkanókkal
teli dűlőúton megcsúszott majd fölborult, és M. I. főtörzsőrmester alászorulva
szörnyethalt,
-azon a napon, amelyen a forintleértékelés után a kisbefektetők nagy tételben
elkezdték a magyar bankokból valutakészleteiket kiváltani,
-azon a napon amelyen Csecsenföldön az Argum melletti folyóparton heves harcok
dúltak, mert az orosz csapatok a déli szárny áttörésével próbálkoztak,
-azon a napon, amelyen az Irakba behatolt török csapatok megölték a
szeparatista Kurd Munkáspárt 200 gerillaharcosát,
-azon a napon, amelyen az alabamai Mobile Bay fölötti hídon több mint száz
kocsi rohant egymásba a nagy köd miatt, egy ember meghalt, és 74 sérültet
kellett kórházba szállítani,
-azon a napon, amelyen Sierra Leonéban a lázadók szabadon engedték a hét
apácát, akit január végén raboltak el Kambiából,
-azon a napon, amelyen egy magyar fiatalember barátjával leereszkedve a
Tennessee állambeli Real Well 48 méter mély barlangjába, a kürtőből való
visszamászás közben kimerülve eszméletét vesztette, s mire a mentők a felszínre
hozták, kihűlés következtében meghalt,
-azon a napon, amelyen kiszivárogtatták a hírt, hogy utolsó napjait éli a bajai
Bácshús, hogy a pécsi Möbiusz Részvénytársasággal egyesülését immár kész
tényként lehet kezelni.
-ugyanazon a napon, vagyis 1995. március 21-én, kedd reggel Szüts Miklós
budapesti illetőségű festőművész a Kecskemét-Műkerti, századfordulón épült
alkotóházban 6.50-kor ágyából kikelvén s felöltözködvén 7.01-kor gépkocsival a
városi uszodába hajtott. Harminc perces felváltva végzett mell- hát- és
gyorsúszás után 8.15-kor asztalhoz telepedve elfogyasztotta citromos teából,
három lángosból, és a hozzá kistányéron odakészített két foghagymagerezdből
álló reggelijét, majd tudomásul véve, de nem befolyásoltatva, vagyis mit sem
törődve a pápai harangvizittel, a tiszthelyettes halálával, a
forintleértékelés sajnálatos következményeivel, az Argum menti harcokkal, a kurd
szeparatisták lemészárlásával, az alabamai tömegkatasztrófával, az épségben
hazatért apácákkal, a szerencsétlenül járt magyar barlangásszal, a bajai
részvénytársaság fúziójával, -Szüst Miklós műtermébe tért, s néhány
ceruzavázlat után festőállványa elé lépve gyors mozdulatokkal a fehér
fölfeszített vászonra rajzolta tervezett festményének témáját; egy kockás
terítőn elrendezett kávésbögrét, borosüveget, sótartót és a jobb alsó sarokban
egy szeletelőkést. Délben, munkája befejeztével, a képen elhelyezte szignóját,
majd ecsetjeit terpentinben megöblítve, és pamutrongyban tisztára dörzsölve,
ebédelni tért. Étkezés után foteljében hátradőlve, új képét nézegetve elszívott
egy cigarettát, majd lepihent.
A festményt a szakmai berkekben nagy föltűnést keltett 1996-os Vigadó-beli
kiállításról egy jómódú mecseknádasdi szőnyegkereskedő vásárolta meg, magas
áron, elmondása szerint menye számára, alku nélkül. Számlát nem kért. A művész
halála ötödik évfordulója alkalmából rendezett emlékkiállítását agg festőbarátja
nyitotta meg, a kép ott főhelyen szerepelt. Az akkori nevén Közművelődésügyi és
Kulturális Minisztérium rögtön levédette, de idáig mindössze kétszer kérte
kölcsön, egyszer, a Frankfurti Biennáléra, egyszer később, az emlékezetes "A
Múlt Század Festészetünk Tükrében"-kiállításra, a Műcsarnok összes termeibe.
Megemlítendő még egy sikertelen rablási kísérletet. A kép későbbi sorsa kevésbé
kalandos, a hagyatéki viták lezárása után az örökös a festményt telekvásárlási
szándékára hivatkozva a Pécsi Modern Képtárnak ajánlotta föl. Végül a Városnak
közadakozásból sikerült megvásárolni, s néhány Ferenczy Károly, Tölg-Molnár,
valamint egy apró méretű Vojnich-képpel került közös falra, ez utóbbi egy igen
élethűen kidolgozott derűs tóparti jelenetet ábrázolt. 2061-ben, egy szeles,
hideg télvégi vasárnap délelött H. N. uránvárosi vegyészmérnőknő, és az
egyébként ügyesen rajzolgató négy és fél éves kislánya betért az impozáns,
nemrég új épületbe költözött Képtárba. Itt, a Szüts-kép elött a következő
párbeszéd hangzott el:
-Nézd anyu, ez itt pont olyan, mint apu kávésbögréje, nem?
-Igen, Zsuzsókám, de ne nyúlj hozzá.
-Ugye, anyu, ez egy nagyon szép kép?
-Igen, ez egy nagyon szép kép. Veszünk is róla egy reprodukciót, és
otthon megmutatjuk apunak, jó?!
-És mibe került ez a kép, anyu?
-Egy életbe, kislányom.
A kiállítást megnyitom.
és az interjú:
1995.4.12. az IGEN folyóirat számára
A HALÁL RÖVIDSZŐRŰ HÁZIÁLLAT
/VÁLI DEZSŐT KÉRDEZI B. PETŐFI ÁGNES/
-Váli Dezső olyan festő, aki ír is. Az 1958-óta írt 3100 oldalnyi naplójából
Bognár Róbert 350 oldalas könyvet szerkesztett: "C. Napló ", 92-ben jelent meg.
Mennyi a műben a Váli Dezső és mennyi a Bognár Róbert?
-Váli Dezső olyan festő, aki sír is. A 3100 (azóta 4400) oldal természetesen
élvezhetetlen, sok a nyafogás, ismétlés. Szerencsére Robi barátom, úgy húzta meg
a szöveget, ahogy mindigis elképzeltem, tömörített, de nem csinosított. Hogy ez
hogyan hat? Nem tudom. Ugyanaz a helyzet, mint a képeimnél. Soha nem fogom
megtudni, mi olvasható ki belőlük. Hiszen belefestem nagyanyámat, rózsabokrok
között sétál, ezüstfejű botjára támaszkodva... A néző pedig üres szobasarkot
lát, billenő székkel a sarokban. És egy régi estére emlékezik vissza, uborkát
evett húgával a konyhában... Egy mű végtelen jelentésű. Thomas Mannt 14 évig
tanultam, tudom.
-Aki valaha is naplót vezetett, tudja, milyen nehéz őszintén írni. Még akkor is,
ha biztos lehet benne, hogy senki más nem olvashatja. Mennyire őszinte egy olyan
napló, amely még írója életében ezrek kezébe kerül?
-Nem írni nehéz őszintén, -gondolkodni. Első gondolatom mindig hazugság,
önáltatás. Dzsungelkésem állandó használatban, hogy a fényre kiverekedjem magam.
"Meztelenül, kitéve e boldogtalan korszak fagyának, evilági kocsin, földöntúli
lovakkal tévelygek én, öregember" mondja Kafka egy novellájában.
-Két szó hiányzik nekem ebből a könyvből: az "apa" és a "halál"...
-Az utóbbi az érdekesebb. Édesapámat nem ismertem, orosz hadifogságban fejezte
be. Apaképem ilyenformán nincs. Hogy magam is apa lettem, szokatlan, hogy egy
gyerekhez ketten is szólunk, esetleg kétfélét.
A halál rövidszőrű háziállat, gerinces, itt él a műtermemben, kipislog az ágyam
alól. Naponta sétáltatom. Érdemes-é ma reggel fogat mosni, hiszen meghalok. A
dolog ellentmondásossága legszebben a 1990. zsoltárban leírva, Károlyi gyönyörű
fordításában. Mózes, Isten embere, így morog: "...A mi esztendeinknek napjai
hetven esztendő, vagy ha feljebb, nyolcvan esztendő, és nagyobb részök
nyomorúság és fáradság, amely gyorsan tovatűnik, mintha repülnénk..."
Vagyis nem elég, hogy az élet nehéz, de ráadásul még rövid is. Nomármost ha
olyan nehéz, miért baj, hogy rövid?!...
-Egyszer Kékkúton kölcsönkértem Öntől a Naplót. Azt válaszolta, csak egy napra
és egy éjszakára tudja odaadni, mert maga is olvassa. Mit keres benne?
-Elég ronda történet, az önzésem. Két év után nem emlékszem, miért kellett akkor
annyira sürgősen. Csakugyan olvasom időnként, ellenőrizendő magamat, hol állok.
Mindig a legfontosabb kérdéseim körül keringek, miért élek, hogyan csinálhatnám
jobban. Mentségül: ugyanez a mohó türelmetlenség munkám motorja is. Nincs
osztályvezetőm, aki számonkérjen határidőket, hacsak nem Georges Braque... /akit
egyébként egyszer álmomban hátbaszúrtam, féltékenységből./
-A Napló hetedik oldalán olvasható: "nyilván egy egész élet kell majd hozzá,
hogy megértsem, hogy én -élek." Ez a gondolata 9 éves korából származik, most
53. Mire jutott idáig?
-Én még mindig nem értem ezt az egészet. Emberek mennek az utcán. Furcsa.
Gondolom, ha én e kérdéssel, hogy minek élek, rendben lennék, hallgatnám a dalos
madarakat a virágos réten, és nem festenék. "Mi végre élünk e világban." Egy
koradélelőtti féligkész gyenge olajképem idején a reményt megélni... napi
keserv. Minden képeim a mindenséget célozzák, szárnyszegett szegénykéim.
-Számomra Ön redukáló művész: nyolcadik éve festi ugyanazt a témát - műterem,
korábban évekig zsidó temetők -, és a legkevesebb eszközzel próbálja a
legnagyobb hatást elérni. Nem kérdezte meg magától, kell-e egyáltalán festeni?
-Nem.
-Hogyan kezdi el a képet? Tud-e fejben festeni? Egyáltalán lehet-e?
-Fejben festeni, vakon sakkozni, külön adottság. Nem rendelkezem vele. Semmit
nem látok bele az üres vászonba, üres vászonnak látom. Hogyan kezdem a képet?
Érdektelen. 5.23-kor vekker, ima, úszom, elmosogatok, nyögök kettőt, aztán
gyufaskatulyányi apró vázlatrajz. Azt fölrajzolom egy lemezre, s mintha
kifestőkönyv[11]: kiszínezem. Majd javítgatom, kapirgálom hónapszám.
-Előfordul, hogy éjszaka felébred, mert megálmodja, hogy ide vagy oda kéne húzni
egy vonalat, vagy egy szürke helyett egy másik árnyalat lenne jobb?
-Mindíg csak képtelen műtermekkel álmodom. De túl a tréfán, a negyvenedik életév
fölött az ihletet úgy hívják: munkafegyelem. Nem, csakugyan nincs semmi
elképzelésem egy leendő, vagy félkész képemről. Az csak munka közben, kéz alatt
alakul. A képcsinálás nálam passzív munka: elfogadása a fölbukkant
lehetőségeknek. Az utolsó pillanatig reménykedem. Harminc közepes képet kell
megcsinálnom, az évi egy igazán jóhoz.
-Mikor tarja jónak a festményét?
-Nagyon jónak?! Félek, hogy megbotránkoztatom. Amikor ránézve, viszket az
orrnyergem.
-Köztudott, hogy az önmaga által rossznak ítélt képeit felfűrészeli. Leírta,
általában két százalékuknál szívja utólag a fogát. Nem érdemes amiatt a kettő
miatt megkegyelmezni a kilencvennyolcnak? És ha más ítészek szerint az nem
lenne kidobandó?
-Nem érdemes megkegyelmezni. Szellemi gyermekkorát éli, aki csak épít, és nem
szelektál. Gondolatot, szokásokat, embereket, tárgyakat. Nincs elég gyenge mű a
világban? Szaporítsam?
Hogy mások véleménye?! Egy kép elkészültéig kétezer döntést hozok, rettenetesen
egyedül. Csókoltatom a közvéleményt, mert ebben a kétezer döntésben semmit nem
tud segíteni... akkor talán az utolsó döntést is meghozhatom magam...
-Már nem fest szép című nonfiguratív képeket? Mi volt a váltás oka?
-Szívembe mar evvel a "szép" szóval. Gyanítom, nagyrészüknek csak a címe volt
szép. Vagy túl szép. Talán ezért is hagytam abba...?
-Van olyan képe, mitől nem tud megválni?
-Volt. Már megkérgesedtem. Nem, ez így nem igaz. Szabad lettem tőlük. Nem lenne
helyes, ha képeim felnőtt fejjel szoknyám szélén ülnének. Dolgozzanak a
nyavalyások, hess, kifelé!
-Nemcsak azt lajstromozza, hány és milyen nagyságú képet festett, hanem azt is,
kik a tulajdonosok. Kik?
-Kik? Múzeumok és emberek. Általában jó emberek, vagy legalább értékes emberek.
Vagy gyűjtők. Ámbár azok között is van jó ember. Igen, opuszjegyzékem mellett
vezetek egy szereplési naplót is, kompjuterben. Így nem fordul elő, hogy
ugyanarra a biennáléra két év múlva ugyanazt a képet küldjem be, mégegyszer.
Valamint egy jövő századi művészettörténésznőnek négy év kutatómunkát
megtakarítok.
-Öntől nehéz olyat kérdezni, amit még nem kérdeztek. Naplója, különcnek tetsző
tettei szinte kényszerítik az embert, mi után tudakozódjék. A hasonló kérdésekre
pedig hasonló válaszok adhatók. Mennyire tudatos ez? Vagy mi, kérdezők nem
tudjuk, csak az öndokumentációból szőtt valóságszövetet felfejteni, és a
Váli-titokba bepillantani?
-Különc, én?! Tudja, kapkodom a fejem, miért olyan különc ez az emberiség, itt
körülöttem. Ahelyett, hogy szép nyugodtan festenének...
Váli-titok?! Ez nekem nagyon tetszik. Tényleg van? Hogy én gyártom a
legendákat, magamról? Én leginkább az életemet gyártom, bár azt nagyon.
-"Rendkívüli teljesítményre hajlandónak lenni olyan korban, amely a minek
kérdésre nem tud kielégítő választ adni -ehhez nagyfokú erkölcsi önállóságra,
vagy robusztus élniakarásra van szükség." Thomas Manntól idézi ezt a gondolatot
naplójában. Ön melyikkel rendelkezik?
-A döntést az utókorra bízom. Segítségül annyit, hogy a robusztus élniakarás
eddig elkerült... Mann kifelejti azt az embertípust, aki nem tud mást, csak
dolgozni. Vagyis nálam a szorgalom nem érdem. Átok vagy kegyelem, aszerint, épp
hogyan használom.
-Ugyancsak a Naplóban saját szavaival is körüljárja a fenti problémát: "Előre
kell nézni. Akkor is, ha most semmit nem látok." Ma lát ott valamit?
-Eljövendő öregségemet, leendő visszeret, véres tampont, injekciót, kórházi
ágyat, dréncsövet. Tudom, baj csak ezt látni. Most fogok gyógyító imát kérni ez
ügyben. Reménykedem, hogy "meglátogat... hogy fényt hozzon azoknak, akik
sötétségben és halálos homályban ülnek..." Szép ez a "halálos homály", -nem ?!
-Mióta tartja magát felnőtt kereszténynek? Mihez köti, életének melyik
történéséhez?
- Nem mindig vagyok felnőtt keresztény, a fenti válaszomból is látszik. Én sose
voltam olyan bátor, mint húgom. Diákkorában eljutott az istentagadásig, aztán
életével belezuhant Istenbe. Most épített egy nagyszerű kis (nagy) kolostort
Kaposvár mellett, tavaly nyáron mi mondtuk az első misét kápolnájában.
Dátumot kérdez tőlem. Az első kamaszkori szex bűneimmel futottam gyónni, rögtön
heti áldozó lettem. Negyven éves koromban egy barátnőm letette a küszöbünkre a
Fiorettit, ("hogy átmelegítsen abban a hideg Norvégiában" -ahova indultam),
szent Ferenc életéről szól, az 1300-as években íródott. Fejbevágott a szeretet
ilyen izzása, a "rabló testvér" meginvitálása ebédre. Onnét már egyenes út
vezetett egy imaközösséghez. Azóta is.
-Tíz éve karizmatikus. Hogyan találta meg őket, mi tartja ott?
-Nem én találtam meg őket. Isten talált meg, szerencsére, műtermem mélyén
kuporogtam, tizenkettedik éve. Fejbevágott egy mondattal. Mi tart a közösségben?
Tulajdonképpen a megszokás. Sokféle formában lehet Istent dicsőíteni, ez a keret
is megfelelő.
-Képeinek Magyarországon tartásával, közgyűjteményeknek ajándékozásával, minden
adatra kiterjedő lajstromozásával mintha egy Váli-öröklétet készítene elő. Vagy
feltámadást, ha úgy tetszik. Ha halála után, akkor, ott, ez még érdekelné, -
mit szeretne magáról hallani, vagy olvasni?
-Hogy bensőséges ünnepség színhelye volt minap a XI. kerületi Váli utca. A
Fővárosi Tanács elnökhelyettese leplezte le a művész emléktábláját, majd
meleghangú beszédében ismertette pályafutását, méltatta érdemeit. Az úttörők
szavalatai után a résztvevők elhelyezték az emlékezés koszorúit.
A kampóra.
Ennyi, sziasztok.
1995.8.3. J-31 4541
Szia kedves J.-Mindnyájan!
Aggályomat hárítottad.
Ígyhát.
Elvállaljuk a keresztszülőséget. (Kata döntésemre bízta)
1.Így, távolból, valóban csak imádkozni tudunk érte.
2.Öregek vagyunk hozzá, statisztikailag számítva: fiatal korában meghalunk.
(Annak szerencsére kicsi a valószínűsége, hogy ti mindketten hamarább
meghalnátok, mint mi, akkor ugyanis lelki gondozását át kéne vennünk.)
3.Akkor mi párszáz évig a tisztítótűzben, figyelmeztetlek, ott nincs közbenjáró
ima.
4. Utána, a mennyban ismét lesz lehetőségünk.
5.Franciaországban élvén, ismerni sem fog minket, marad számára a tudat, hogy:
vagyunk. Fölmérted, nem fosztod-é meg valamitől, nem kellene-e közel élőt
találni? (Sőt, a magyar kultúrát meg se kéne mutatni, -tanítani neki, az csak
tudathasadás lenne, nem?!)
6. "Ajándékozóbácsi, a szülnapomon": nem leszek.
ölel komád, vagy mi:
1995.5.15. Bp.-Győr-Nagyrákos-Bp.-Kékkút 95.8.10. J-32 C.4542
A LEVÉL VÉGE A SÜRGŐSEN OLVASANDÓ!
Szervusz J!
Ami még mindig nagyon dolgozik bennem: a tanítás ügye.
Szóval.
A fene se akart még többet dolgozni. Nem is nagyon lehetne. De úgy hittem,
anyagi könnyebbség lesz, és öröm. De nem pénz és nem fontos már. És, mint minden
a festésen túl: többlet teher.
Fioretti: G-t nem változó életvitele miatt fél évre ki kellett zárnom. István
atyával konzultáltam. Bizonytalan, rászánom-e magam a nyári Tamás-atya vezette
lelkigyakorlatra. Viszont vezetőt igényelnek. Kineveztem Simon Andrist.
Fioretti: Lovas Andris egy éve saját közösséget vezet. Mamája megköszönte
nekünk, hogy nehéz évein átsegítettük, neveltük. Csakugyan talpraállt, férfi.
Katának szereztem az egy- majd a hétkötetes Shakespeare összes után egy
alternatív kétkötetest. De marad a hétnél. Sikerült neki egy Weöres Lélek
idézését is szerezni, két hónap várakozással. Nagyon vágyódTAM rá. Magamnak
vettem egy kis Hölderlin válogatottat. Rémlik, 83-ban olvastam. Ebben
legfontosabb versei többféle fordításban. Pilinszky is szavalja (hanglemezen)
időnként műtermemben.
V.M. házifeladat-fogalmazását kompjuterbe írta. Így kezdődik:
Váli Miklós:
ILLATOK-ILLATSZEREK
Az illat majdhogynem egyidős a nővel. Szinte nincs olyan ország ahol ne
találkoznánk a
(Sajnos, nem hiteles. Kata ötlete, most hallom.)
1995. júni 30.
Hát bizony elfeküdt a leveled ügye valahol a kompjuter mélyén, másfél hónapig.
Annyi minden történt és annyira semmi sem. Két hónap tisztességes munkájával,
sok fejvakarások közepette (körülbelüli idézet, Rippl Rónai egy képcíme)
befejeztem a márciusi, vagyis kecskeméti képeket, értve ezen a szelektálást,
keret választást, keret építést, üvegezést, majd az üvegek eltávolítását jó
néhánynál, fotózást, s végül mindent újra, elölről, mert Szüts, nejével,
lepocskondiázta 14 gyönyörű képemet. Másnapra már hatot átfestettem, most a jól
elvégzett munka csömöre. Viszont találtam egy jó hasonlatot, nyűgeimre.
Fölszállok a vonatra, Szegedre, elindul, megy. S haladok, függetlenül attól,
közben a kupéban milyen a kedvem.
Most tehát Győrben, ismét meghívatva magam a nemzetközi művésztelepre, egy
hónapra, ismét Mikivel. Az első három napot elvesztegettem, mert igen igyekeztem
megszervezni, a belvárosban lakjunk, ne külvárosban, lakótelepen. Még a
benedekrendi kolostorban is szereztem szállást. Maradt a tízemeletes panelház a
Kun Béla lakótelepen. Háromszobás lakás, egy fogadó, egy olvasószoba, egy
imaszoba, egy a közös hálónk, aztán műterem és pipatórium. Ez a mai
tulajdonképpen az első rendes munkanap, vagyis úszás után azonnal nem a
festéssel kezdtem, hanem írással, tízig. Miklós a hálóban hasonfekve
Winettouzik. Még igazi Pinoccio, gyerekfejjel, éktelen hosszú, sovány
végtagokkal. Tegnap rávett, fociztunk este a parkolóban.
Ebédjegyet kapunk egy drága belvárosi halászcsárdában. Édességkor tegnap Miki
megbeszélte a pincérrel, hogy mivel van töltve a Gundel-palacsinta. Elképesztő.
Te közben netán szültél.
És mi újság a Lukácsban? Öt év előtti kezdésemet jubilálom július végén. Már nem
kellemetlen a forró után vett hideg zuhany sem. Megint elmúlt valami. Lukács.
Fél év után visszatért Feri bácsi. Agyérgörcse volt. Nagy örömmel fogadtuk. 85
éves.
Szóval, mi újság a Lukácsban? Zuhany közben egy barátom mesélte, vagy 15 éve
kiadták a Nyugat-repertóriumot, s hogy ő onnét szokott utánanézni, ha lát egy
korabeli drámát- hogy fogadta akkor azt a Nyugat. Azt mondja, a kor minden
kulturális eseményéről megbízható képet adtak. Milyen jó, amikor valami ilyen
jó. Most el akarnék mesélni valamit a Lukáccsal kapcsolatban, de meg kell néznem
itt a komputerben a J-4494 dokumentumot, nem írtam-e le már neked, a múltkor.
Igen, sajnos leírtam. Közben a rádiót bekapcsoltam a 10 órás hírekhez, Szöulban
összeomlott egy áruház, a Lehel téren útszűkület, a komáromi vonalon dolgoznak a
vonalkorszerűsítésen... híradás legközelebb a Petőfin... kell mennem festeni...
1995. július 27, hát igen.
Győr vége. Állandó kiállításunk éppen zárva, nem tudtam VM.-nek megmutatni.
Készült 14 olajkép, 1 litográfia, hatféle, színezett nyomat róla. Most jön majd
a keretezés. Hogy a gyönyörűséges antik típusú keretekről egyszer s mindenkorra
sikerült lemondanom, megkönnyítette Bognár Robi egy pontos mondata. "Te nagyon
sokat foglalkoztál a keretezéssel mindig, de sosem lehetett észrevenni." Marad a
Váli-keret. Üveggel, vagy anélkül (2 lehetőség), falc-szín: fekete-fehér (2)
keretszín: fekete, mattfekete, barna, ezüst, arany (5), 8 centis széles keret:
nincs, vagy barna, v. fekete (3). Vagyis 2x2x5x3= 60 változat. És ezt
többé-kevésbé végigpróbálom, képenként.
Győr vége. Sikerült itt újraolvasnom a Makkai tanulmányt Adyról (1929), és több
év után újra egy angolt -kivételesen: krimi- The Spy, Who Came in from the Cold.
Jó.
Győr vége, VM-mel voltunk egy Pege koncerten is. Csak elűztek a szúnyogok, és
kissé fáztunk is, a barokk múzeumudvarban.
Győr vége, VM hazament, én háromórás autóúttal dögmelegben Őrségbe, Robi
meghívására. Talán Mikica (bocsánat, Miklós, egyszer, s mindenkorra megkért rá)
jelenléte, s a rezzenetlen kánikula együtt, hogy e levél megint megállt egy
hónapra. S most másfelől is veszély. Robi mindig kéri, s most az idei 250 oldal
naplómat is lehoztam neki; elolvasta. Szerinte ezek a J. levelek bizony
elfáradtak. És: általános szerkesztői tapasztalata, (nem csak nálam,) hogy a
kompjuterbe írt szövegek henyébbek, kevésbé feszesek. Az ítélet kissé
elcsüggesztett, kérdésessé teszi a folytatást. Illetve: majd megpróbálom
gondosabban.
Őrség hát megint, ahogy dátumos életrajzomat nézem itt a gépben, hatodszor.
Megvettem még Győrben a Nyugat reprint 1909 második félévét, egy kötetben.
1980-as kiadás, a győri Akadémiai könyvesboltban feküdt el, a ma már
szimbolikusnak tekinthető, nevetséges áron: 400 forintért. Szerettem volna egy
korrekt metszetet kapni, most, hogy e kort több oldalról kerülgetem, ezért ez a
mintakötet. Mondhatom, érdekes. 1909 augusztus. Ady ujjongó cikkben üdvözli az
új magyar tehetséget, megjelent a Hét krajcár novelláskötet. "A csók őnála,
falusi csók, trágyaszagos, brutális, falusi, igaz, magyar." Poe Edgár
költeményeinek elemzése, vagy hat részben. Elmeséli, hogy szerzője maga megírta
a Holló műelemzését: Philosophy of composition. Nagy sikerrel amerikaszerte föl
is olvasta, többször.
Marhajó. Először is felesége, "Lenóra" bár beteg, de még élt! Deezenkívül és
főleg! Állítja önmagáról, nála az intuíciónak semmi szerepe, a mű pusztán
logikai úton jött létre. Figyelj: hogy valami egyetemesen élvezhetőt akart írni.
A legfelső szép a szomorúság. Refrén kell, legjobb az egyszavas. Leghangzatosabb
két betű az ó, és az r, adódik: -nevermore[12]. Ki mondja, ha sokszor elhangzik?
Papagáj. A holló szomorúbb állat. A legmelankolikusabb téma a halál. Még jobb,
ha szép, fiatal nő hal meg. Adott egy halott és egy madár, össze kell kötni.
Hogy lehet a refrénnek mindig más értelmet adni? Legyen az első közömbös, az
utolsó pedig mindennél fájdalmasabb stb. stb. Remek. Nem tudom (az ismertetés
alapján) eldönteni, hogy Poe mennyit hisz el abból, amit mond, és mennyit
hülyéskedik...
Na, Nyugat, tovább. Ady Endre eheti verse: Föl-földobott kő. Balázs Béla
művészelméleti fejtegetései, folytatásokban, ebbe csak beleszagoltam. Novellák.
Egyik ilyen fura tartalommal: fiatal magyar tudós összehasonlító nyelvészeti
kurzust tart valahol egy TATÁR egyetemen.
Novella egy ácsmesterről, aki cirkuszi artista lányt vesz feleségül. Az
asszonyka évek múlva könnyezve hallgatja a trombitaszót az utcáról, fiaiból
titkon artistát nevel. A férj elzavarja őket, végül, öregedvén, beáll ő is
közéjük... Karinthy Frigyes, Füst Milán. Bejelentik Babits első verseskötetét.
Könyvismertetések.
Ha kitart a kötet, jó nyaram lesz Kékúton. Jövő héten megyek át.
SzMiklós 50 éves lesz. Nyaralván, írásban köszöntöttem (egy hónapig
fogalmaztam):
HOGYAN LEHET EZ?
ÉN ÖTVENHÁROM VAGYOK.
BÜSZKESÉGEM,
A NAGY ESZEM
PEDIG ÖTVEN.
süti nincs?
Apó
Anzelmkét meglátogattam Pannonhalmán. Igen nyakatekerten kért tőlem cellájába
egy festményt, hogy gyerekei ilyet is lássanak, -azt vittem át Győrből. Jót
beszélgettünk, a remeteségről igen, -egy kis eldugott, kontemplatív kolostorról
még nem mondott le. Mostani csapata négy év múlva érik, akkorra tervezi a
döntést -váltást.
Két órán át vezetett körbe, a gimnáziumnak szinte csak körítőfalai maradtak,
szétverték. A kerengő alatt új alagút, ha nem tévesztem el, oda is betegszobák
kerültek. Templom előtti terasz alatt! új könyvraktár, könyvtár alatt új,
állandó kiállítótér. A főkapu végül marad, s tornacsarnok sem lesz,
pénzhiányból. Csak a gimnázium 400 millió. 96 márciusra kell kész lenni,
ezredéves ünnepségeik.
Mindig átmelegszem, ott járva.
Változik a világ. A televízióban bemutatkozott egy nyugdíjas magyar polgári
pilóta, aki a kertjében magánmúzeumot hozott létre szovjet típusú, sugárhajtású
harci gépekből. Azt mondja, még van kettő neki, a volt Szovjetunió területén,
eldugva. Hogy hogyan szerezte be ezeket, nem árulja el. Annyit; - pénz és
vodka...
Kéne valami mást csinálni, fázik a térdem. Hatkor keltem, Őrség, Nagyrákos, kis
betonpadlójú házikó a kert végében, fél tizenegy. És el kell dönteni, menjek-e
egy napra -Robi fölvinne- Pestre, ahol semmi dogom, persze, csak egy kis
kikapcsolódás a nyaralásból. Ami emberpróbáló feladat, így, egy hónap után. Robi
lebeszél, igaza van, visszafelé kerülő a Balaton déli partja felé, öt óra út
lenne, kánikulában...
Robinak idei ajándékként ötletemet hoztam: megtanítom fösteni. Alárajzoltam neki
egy táblára műterembelsőt, s a színeket javasoltam, a technikát diktáltam.
Élvezte. Kiállíthatnám, nem is gondoltuk volna.
1995. júni. 28 délután, immár Budapesten.
Budapesten, mert nem bírtam tovább a gyönyörű Őrségben a henyélést. Összekaptam
a holmimat, s az ötlettől fél óra múltán Pest felé, száztízzel.
Ha én gyakran elménckedem azon, hogy nem szeretek nyaralni, akkor a carothersi
terminológiával notórius zúgolódónak tekinthetem magam?! Félek, igen. Bocsánat.
Tényleg nevetséges vagyok.
Bár Jeleníts atya fordítása előszavában Kierkegaard kapcsán azt írja, hogy nono,
óvatosabban az ítélkezéssel, a képzelt szenvedés is szenvedés. Mindenem megvan,
-világkép, hivatás, eredmény, egészség, család, jómód, néhány barát. Csak nem
érzem jól magam, főleg egy nyugágyban. Tudom, menjek a francba. Vagyishogy
nyugtalannak születtem. Hajlam rezignációra. Munkába fojtom. Meg kell köszönnöm,
nyilván egyik legfontosabb ajándékom. Bár lehet, ez csak a felszín. Ha egy halat
megkérdeznek, milyen a víz, teljesen értetlenül áll a kérdés előtt.
1995. aug.8.kedd, Kékkút
a győri pályaudvaron vettem egy Kiskegyed-et, női bulvárlap, szemét. Illetve még
csak az sem, semmilyen. De címlapján Lukács interjút ígért. Nem volt
haszontalan, megtudtam, az uszodavezető Passuthtal kezdve eddig 25 dedikált
kötetet kapott vendégeitől. Egy C. naplómmal tértem be hozzá megbeszélni, mi a
teendő, míg Győrben dolgoztam, Katától a templomban ellopták a tárcáját, az éves
uszodabérletemmel együtt.
Most itt irodalmi hangulatban kellene lenni, pokrócba csavarva munkaasztalomnál,
hajnal, a kékkúti padlás, a család, a vendégkisfiút is beleértve, még alszik. De
a kompjuter egere fölmondta a szolgálatot. Mire nagyítóval, gombostűvel igen
alaposan kitisztítottam a ráragadt trutyitól, s beindult, ekkor az egész szöveg
félhasábbá rendeződőtt, a kurva. Keresem a bajt a formátum menüben. Bekezdés
állítás jó, tabulátor állítás jó. Kezdek nyugtalankodni. Próbálom a nyomtatott
formátumot, ott rendben van. Negyed órás piszkálás, míg helyreugrott, s nem
tudom, miért.
Ja, a Kiskegyed. Hogy mit tegyen Kiskegyed, ha koccan: ha férfi a másik kocsi
vezetője, kezdjen kiabálni, hogy mit tett maga szerencsétlen, ez szokott hatni,
mert a férfiaknak általában bűntudatuk van a nőkkel szemben. Erről jut eszembe.
Milyen általános. A legnagyobb gyalázat, amit mi, házastársak, szülők, gyermekek
elkövetünk egymás ellen, a másikat permanens lelkiismeretfurdalásban tartani.
Mocorognak, ébred a család.
Olvasom Ady korai újságcikkeit. Nagyvárad 1900 körül. (Így számolom: apám
születési éve.) Heti több! szinházi kritikája. Azt mondja: "Nagy események
nincsenek tehát [t.i. Nagyváradon]... ami történik, elújságolják Heliodoruszék a
színpadon..." Ezt én egy interjúmban egyszer így: Ha valódi, fontos információt
szeretnék, bekapcsolom nem a rádiót, -hanem a lemezjátszót... Egyáltalán ez az
Ády -elképesztő. Persze, Pilinszkynek igaza van, a modorától szenved az ember,
azon át kell lépni. De amit mond, amit lát!
Föl most miattad a padlásra, de most csak Pilinszky, József A. (ezek hivatalból)
valamint Arany és Radnóti (vendégként) van itt, idén, Kékkúton. Ady Pesten
pihen. Törik a levél vonalvezetése.
Egy Lukácsos kollegának odaajándékoztam a Győrben vett Ady újságcikkei I.
kötetét, könyvgyűjtő, nagyon boldog volt vele, viszonzásképpen kölcsönbe
rámtukmálta most: Arany összes kritikai kiadás XII. kötetét: szerkesztői
üzenetei. Nekem nem annyira érdekes, de azért aranyos.
Szépirodalmi figyelő 1860-tól. A Koszorú 1863-tól.
118.
G. K. úrnak, Sz.fehérvár.
Ön sok verset ír, mondja. Majd ha kevesebbet ír, azokból küldjön.
124.
A.B. -"Nem szorosan időhöz kötött eszme"- de nem is nagyon eszme az.
127.
"Hozzá" Ha az ember olvassa, úgy tetszik, százszor is olvasta már; ha elvégzi,
úgy tetszik, mintha sohasem olvasta volna.
139.
Közel a perc. Szavak. S nem a legjobban összeillők.
141.
Magányomban stb. Ha elébb a helyesírást ajánljuk, nem azt teszi, hogy
ortographiával megjön a költészet is. No de az ortographia magában is ér
valamit.
145.
Az epigrammák. Él-etlenek és élet-lenek.
181.
Üres ez a világ. A vers sincs egészen tele.
237.
Tisztelt munkatársaink, kivált a nem rendesek, legyenek egy kis várakozással
beküldött műveik iránt. Az olvasógép nem új már, sokszor megtagadja a
szolgálatot. Nem őröl éjjel nappal, szünet nélkül. Abból pedig semmi nincs, hogy
minden beküldött művet csupán gyönyörűségért olvasson az ember, még ha
szerkesztő is. Géppel kell morzsoltatni.
Most álmos, hűvös este, Kékkút. Délután, alvásomba belerémlett, zápor is volt.
Vacsora a diófa alatt. Aztán babpucolás. Mikszáth novelláskötetet nyomott
kezembe Kata, megkönnyezve olvastam föl nekik a Bede Anna tartozását. Aztán a
kaszavásárló atyafi, sok éve olvastam, mégis a múlt héten járta fejemben. Öröm
volt a váratlan találkozás. Fekvés előtt -Kata bevont- Mikivel és vendég
fiúcskával anagramma játék. A feladvány: "Bokros Lajos" (pénzügyminiszterünk,
mindenki szidja)
lobos,
Lorka
balsors
lakos
alkoss
koros
tüdőlebenycsúcs, ezt nem fogadták el, pedig benne van a Bokrosban.
Öreg este. Lefekvés előtt még majd a 10 órás híreket meghallgatom. A horvátok a
napokban visszafoglalták szerbek lakta tartományaikat. Az ember nem is tudja,
van-é valakinek ott igazsága, egyáltalán. Na, feküdjünk.
augusztus 10, szent Lőrinc, az igeliturgia udvariasan olyan passzust vesz, ahol,
bár szerepe nincs, de szerepel a neve.
Megint egy hétig a tavaly kompjuterbe diktált opuszjegyzékemet bizgeráltam
szabad óráimban. Várj, megnézem, hány betű. (Azt tudom, hogy vagy 340 gépelt
oldal adat)
Egymillió ötvenötezer betű. Na, mit szólsz?! Iszonyúan szeretek evvel játszani,
a táblázatokkal általában, kisgyerekkorom óta. A Mengyelejev rendszert kezdettől
bámultam, 13 éves koromban (írógéppel) írt könyvembe bele is vettem. És a
szisztémája!, egy életre tanulságos maradt. Volt neki egy csomó eleme, atomsúly,
és még valami (?) szerint eszébe jutott az aszkétaarcú nagyszakállúnak
táblázatba rendezni őket. S azonnal kiderült, a rendszerben lukak vannak!
Amiket, ahogy nőttem, csakugyan sorra meg (fel) is találtak. Később minden
előadásomat, dolgozatomat, beleértve a diplomavédésemet, így írtam meg: elsőre
az ötletek, majd azokat gondolatokra szétvágtam, ollóval. Akkor megtalálni egy
átfogó rendszert számukra. Abba visszasorolni őket, s azonnal kiderültek a fehér
foltok. Amiket már könnyű volt megírni.
Sajnos az opuszjegyzék nem ennyire tárháza a lehetőségeknek. De okosítani,
pucolni, gereblyézni még van mód, szerencsére. Van-é haszon belőle örömömön
kívül? Valamicskét tanulok is vele tisztábban látni, átlátni. Ide kéne másolni
(12 gombnyomás, megszámoltam) valamelyikből egy mintát. Türelmetlenül várod:
Opuszjegyzék: A /képek/
file: opusz / A-.xls
halálomkor:
CSALÁD:
az adatok csak a kompjuteremben /és a floppykon/ naprakészek
A Nemzeti Galéria Adattárának az opuszjegyzékemet /A, B, S, T naplók/ kérem
átadni.
MNG. egy nyomatot adjon az MTA Kézirattárának is /Roosevelt tér/ a C
naplóba besorolandó, ígérete szerint.
MŰTULAJDONOSOK:
ahol a kép elé üveget tettem, lehetőleg maradjon.
Ameddig az én akaratom elér: művem ne kerüljön tartósan külföldre, kivéve
múzeumot.
KUTATÓK:
a kiállítási dokumentációm, életrajzok,
bibliográfia, én újságcikkeim stb. teljes gyűjteménye a C. Napló kéziratába van
besorolva.
ennek másodpéldánya az MTA Roosevelt téri Kézirattárában van, első része
40/1992. szám alatt, [nézd először a tartalomjegyzékét,- külön dossziéban!]
az "A" opusz története:
1971-ben kezdve, kiegészítve 1985: fotó és S számokkal., kompjuterbe 1994.2.
Legelső olajkép: 1960. 05. vagy 06., absztrakt volt, érettségi idején
Minimum 180 db opuszozás előtti olajkép eltépve. 1960-1962.
"saját keret"= vásárolt régi profi keret. De a többi keret is szerzői keretnek
számít,
kivéve a fémkeretek általában
akkor jönnek a jelmagyarázatok, majd:
OPUSZ SZÁMA KÉP CÍMETECHN.MÉRETSZEREPLÉSI NAPLÓ SZÁMHOL VAN, MIÓTAFOTÓKÉ-
SZÜLT
1.tanulóévek (1959-69)
1960
A/60/01Belvárosi utcarészleto,p40,5x29,78706, 8763Vasbányai Ferenc
87smd60.10.
A/60/02Utca hirdetőoszloppalo,p22,5x248833, 9750Dobszay Lászlónd60.12.
1961
A/61/01Angyalföld esteo,p25x43,26202, 8703, 9047, 9071Szelényi Károly
90sdn61.12.
A/61/02Egyszer volto,v,ft39x49,48207, 9750, 9816, 9959Pándi L.smd61.5.
Kissé tán megalomán.
Kéretik tekintetbe venni, hogy a leggyengébb fiú voltam az osztályban, igaz egy
évvel fiatalabb is. A verekedést mindig kerültem, s két hónapi próbálkozás után
az önvédelmi küzdősport (judo) elsajátítása is elmaradt, bárhogy vágytam is rá,
most már alighanem véglegesen. Legerősebb fegyverem ma a derékszíjamon a
golyóstoll mellett hordott faág-darabka, 10 belevésett rovátkával. Rózsafűzér.
Ebben az egész opuszlajstromban egyébként az igazi találmányom (1985) a
négyjegyű számokból álló "szereplés" rublika. Az Angyalföldi esténél ez: 6202,
8703 stb. Ezek 62-ben ill. 87-ben a képpel történt események, külön naplóban
vezetve. Evvel az ötlettel egy kép minden dolga elfér egy pici helyen!
Más. Olykor kérdik (pedig nem érdekes) a napi festés mechanizmusát nálam.
Találtam most erre egy hasonlatot, szembe jutott egy 10 éve olvasott
(jelentéktelen) Jan de Hartog kisregény. Második világháború. A teherszállító
hajó egyetlen módon tud védekezi a német hajó ágyútüze ellen: szembefordul a
támadónak, s szabálytalan ütemben elkezd előre- hátra tolatni. S szerencsés
esetben a golyók elötte-mögötte hullanak.
Nem pontos, de képszerű. Egy foltot tizenötször is előre-hátra barnábbra/
kékebbre festek, míg megtalálom a megfelelőt.
Még valami a festésről. Szerelmem, Zsófia, cipelt a főiskolán zenetörténet
kurzusra. Jártam. Megtanultam: aleatória. Modern zeneszerzési mód, (bár biztos
tudod), ahol a szólamoknak viszonylagos, tól-ig rendszerű improvizálási
szabadsága van. (A szó a dobott játékkocka hat lehetőségére utal). Namármost, ez
nem is nagyon új. Legalábbis mifelénk, a kép mindenkor a véletlen és akart
keveréke. És ez az arány meglehetősen szűk tartományban mozoghat. Egyik
határeset mondjuk Illyés Gyula "Madonna" címen falra akasztott szőlőgyökér
darabja (30 éve láttam, Nők Lapja) a másik szegény Vasarely, kiszámított
színeivel.
Festés. Olyan szeretnék lenni, mint Klee halála előtti fotóján, abban a szürke
puha kardigánjában. Meglepődve hallottam Szütstől, hogy ő is ezért szeretne egy
ilyen ruhadarabot, hátha akkor...
Rémlik, írtam újabban a szívembemarkoló rettenetről, hallani elrabolt
gyerekekről. S most eszembe jutott a LAST SOLUTION[13], Mann írta bibliámban: a
gyermek József elrablása, a célból, hogy Isten Izráelt az éhhaláltól megmentse.
"Isten emígyen eszelte ki,
hogy nagyapácskánkat rászedi"
Ide tartozik, hogy Mikivel Győrben délidőben, kánikulában ballagtunk ebédelni,
át a Széchenyi téren, mikor lazán átkarolta a nyakamat.
Minap megjött egy hetes Regnum Marianum táborozásból. Hazaérve a földön egy
cédula várt:
Megjöttem, itthon vagyok, nevetnek rám a csillagok." A szomszéd fiúknál vagyok!
V.M. Mondom neki, még Győrben: plusz egy óra TV. nézés ma, ha kitalálod, ez
miért. S mutatom neki magasra emelve ecsetmosó üvegemben a piszkos folyadékot,
ami alul, egy vonal mentén tiszta, átlátszó. 25 másodperc kellett neki. (A víz
és a petróleum fajsúlya.)
Nagyon szeret tévézni.
Most lemegyek, zajokat hallok, ébredezik a családom. Tíz óra. Igaz tegnap este
valami extralustálkodást könyörögtek ki, így jutott harmadfélóra levelet írnom.
Fél tizenegy. Kata sehol. Előkészítettem a reggelit, a gyerekek visszaaludtak,
kimostam a beáztatott ágyneműt, s megjavított rezsóra rárajzoltam filctollal
KÖZÉRTHETŐEN, hogy a fokozatmutatót hogyan kell értelmezni. Visszatértem.
Közben megjött leveled keresztszülőség ügyben. Vagyis hát minden fontosat tudunk
rólatok.
KATÁVAL ÚGY TALÁLTUK, ÖT OKBÓL JOBB, HA KATA HELYETT ZSÓFIT DELEGÁLJUK
KERESZTSZÜLŐNEK:
Kata 10 keresztgyereke
Zs. örülne
életkora
kötődése hozzád
felelősségtudatának jót tesz, imaok
Vétójogotok van.
Isten tartson titeket.
Erről jut eszembe, nyilvánvalóan ez a végső kérdés: Isten miért teremtette meg
Lucifert?!
na, sziasztok:
Még valami. Eszembe jutott. A tartalomjegyzékemben megnézem, eddig hány levelet
küldtem neked. S az szerinti sorszámot adok leveleimnek ezentúl. A fejlécben,
emígy: J-12. Ha valami elvész, újra tudom küldeni.
1995.9.24. vasárnap este J-33 C.4557
Kedves J. Asszony!
Nem igazán levélolvasós időszakod, gondolom. Talán rövidre kéne fognom?! De ha
az ember minden körülményekkel számol, el se kezdjen bármit is. Tapasztalatom.
Valahai mesterem szerint, ha az ember nagyon akar valamit, abból lesz is valami.
Bár rendszerint egészen más...
Szülsz! Fantasztikus. Isten tartson titeket; J+2, egészségben, erőben! Gondolom
nekik is munka (lesz) kiszületni. A ROKONOMnak is, meg annak a másiknak is.
Jó lenne majd tudni rólatok, persze. Majdcsak. Gondolom, (a keresztszülői
felkérésből), év vége táján hazajöttök egy cseppet. Talán karácsonyra.
Hát itthon mi újság. Majdnem föloszlott a Fioretti. Két hete egyszerre hatan
jelentették be váratlanul, ámde összehangoltan, hogy itthagynak minket. Adrienn
és férje; Kornél, Ernő és felesége, valamint Ildikó és unokahúga. Legtöbbjük
Jóskáék keddi közijébe megy át, akik egy francia lelki közösségbe, az Emmánuelbe
léptek be, bár nem mindnyájan.
Itt hagynak minket, mert szerintük megálltunk, passzívak vagyunk, akadályozzuk a
Szentlélek működését közöttünk. Bár egy éve átszerveztük, és megosztott lett a
vezetés, többen, kimondva- kimondatlanul, továbbra is túl meghatározónak
tartottak engem. Most, pár nap múltán észbekapva ugyan fölajánlottam, István
atyával is egyeztetve, hogy ésszerűbb lenne nekem, egyedül átmennem egy másik
közösségbe, de a dolog addigra már valahogy véglegesre rendeződött bennük. Fura
így: Gábor, Andris, az örökké hű Erzsi, meg mi ketten. Néhány ritkábban járó,
elfoglalt anyuka- nem ismered őket.
Fölmerült, -sugallták is a távozók- talán helyesebb lenne föloszlanunk, s más
közösségekbe betagozódnunk. Meglátjuk.
A búcsúzóktól bocsánatot kértem, -és megáldottuk őket. Aznap rövid idő maradt a
szentségimádásra.
Foglalkoztat persze a felelősségem ügye. Volt, hogy leugattam őket, amikor úgy
véltem, hogy föléjük látok. Voltam agresszív. Fölényeskedő. Valószínűen:
türelmetlen. Amiről nem is álmodtam volna, kiderült, több (lányféle) "nem mert
megszólalni jelenlétemben". (Kata híre.) Ez baj! Baj még, hogy konfliktusainkat
-Kata és köztem,- én is beengedtem időnként közéjük.
A. szerint a közit Kata vitte jégre, avval, hogy ellenem fegyverként használta
ezeket ez embereket. Nekem, mindenesetre, amennyire képes vagyok, még hátrébb
kellene húzódnom.
Váratlanul ért ez az egész. De nem érintett túl mélyen. Pusztán vonzódásaimat
tekintve nekem minden közösség inkább csak teher. Talán nem is vagyok most
vezetőnek való: az örömhírt nem élem meg. Hogyan tudnám továbbadni.
Ezután valami más, ami szintén nyomaszt. Fölhívott valaki a TV-től, hogy olvasta
a C. naplót, tetszett benne a képelemzési módszerem. Beadott egy sorozattervet
erre, elfogadták. Vállalnék-e egy 13 részes műsort. Egyedül kellene beszélnem,
XX. -századi magyar képekről...
Mint föltörő hányinger, időnként úgy félek tőle. Sok munka, és sok idő az
alkalmanként 15 perc egyedül, hogy ne legyen unalmas stb.
Bele kéne venni Gruber Bélát (ismered?) Bálintot, persze Vajdát, visszafelé:
Czimra Gyulát, Derkót, Nagy Baloghot, akit nagyon szeretek, szegény Németh
Józsefet, aki mostanában halt meg, 1960 -as műcsarnoki kiállítása döbbenetes
volt. Utána csak romlott. Megtették Vásárhely főfestőjévé. Jártam nála,
panaszkodott, bizottságok, ülések. Nagy freskók. Rosszak.
Kondor, Vaszkó Erzsébet persze, aztán a Czóbel nagyszerű felsége: Modok Mária.
Nem ismert főműveket kellene, hanem ismeretlen jó képeket. Néhány régebbi
cikkemet ez ügyben már össze is kapartam a naplómból.
Ami megy. Muszáj valamit még locsogni, hamis önmagában a fenti sötét tónus. Van
azért más is. Szeptember 24, tegnap kész lettem a tavaszi-nyári képekkel.
Keretezés, stb. stb. Ötöt kéne még átfesteni, külön csoport a fal mellett. Annyi
kép, hogy több méter polcot kellett gyártani most számukra. Idén ötvenöt kép.
Igaz (Miki olvassa a Guinessből) Picasso után 13 ezer kép és 100 ezer grafika
maradt, meg 34 ezer könyvillusztráció. ez utóbbiról nem is tudtam. 78 évet
dolgozott.
Munkán túl mi volt még szeptemberben:
- Zsófinál molytalanítás, befészkelték magukat alaposan, szegény hülye kiskutyám
képtelen húszmillió állatát rendben tartani.
- A WC áteresztő szelep művészi újraformálása használt autógumiból. A gumit
eredetileg úszósapkám pántcseréjéhez kunyoráltam.
- Függeszkedőrúd a családnak, állítólag nagyon egészséges. Bükk baltanyelet
vettem hozzá. Mikica rekordja 103 másodperc, stopperrel hitelesítve. Enyém 61.
- Lámpazsinórok racionálisra redukálása, vagyishogy levágtam belőlük.
- Mikinek íróasztalába fiók, fölé polc. A fiókot az utcán lomtalanítottam.
csúszómicsodát kellett neki csinálni.
- Konyhacsap bőrözése, csöpögött. Biztonság kedvéért az egész csapot levittem a
vasboltba.
- Hadrendbe állítottam egy gyönyörű üres TV ládát. támlásszékbe ülve festés
közben többször elaludtam. Ez jó, erről leesek, ha.
- Printer javíttatás, majd vásárlás is, sajnos 35 ezerért. ami olcsó.
- Vezérműlánc (szép neve van) csere az autóban, Zugló. kicserélték a
hűtőfolyadékot is. Engem már baj nem érhet, ez -37 fokig nem fagy be.
- Atóhoz fa hókaparó. hosszabb nyelet csináltam neki.
- Kompjuteres lúdtalpbetét csináltatás a Corvinban. megyek érte, egy cédula a
pulton, hogy majd jövök. akkor rosszalkodásiból beléptem a kompjuterébe,
megkeresem magamat, s a lakcímemet kitöröltem. minek az nekik. ez még nem is
lett volna baj, de a törlés programot nem tudtam leállítani. és akkor ért vissza
a kisasszony. kérdi, nem tudja, ki nyúlt bele a a gépbe? bevallottam neki,
mondom: unatkoztam. megdorgált. nagy ijedtségéből gyanítottam, ő még annyira se
ért a gépéhez, mint én.
- Vettem 60 méter falécet is, keretnek.
- Az új erdélyi fotók előhívása, de nem jöttek, mert öreg volt a hívó.
- Iratrendező dossziém rendbe.
- És: a hagyatékomnak szánt szakmai dokumentációm végső rendbetétele. hogy hova
kerüljön az opuszjegyzék, C. naplóm, a fotók és diapozitívek.
Na, ágyba, negyedtizenegy. Bár az órát hátratoltuk tegnap, a hatos mise továbbra
is 5.50-kor kezdődik (zsolozsmával) a barátoknál.
hétfő
Van győzelem is. Csináltam vagy 30 rajzot a nyáron Őrségben. Megtartottam,
kereteztem belőle hetet. De kartonra kasírozáskor fölpúposodtak. Fölszúrtam a
púpokat, próbáltam mindenfélét. Most végül (Lukács uszodai protekció) a
Széchenyi Könyvtár restaurátorához, hogy mondjon ragasztót, amit injekcióstűvel
be tudnék juttatni. Utóvasalást javasolt. Sikerült. Valamint: negyedszerre
sikerült őket hibátlanra lefotózni. Bármikor jó, ha újságba kérnek. Mesélte
múltkor Szüts, valami alól félig kilógó 2000 (folyóirat) hátoldalán megütötte a
szemét egy jó rajz. Az enyém volt.
Lépni sem nagyon van kedvem. Azt hiszem, telibe klimax. Erdélyben négy napig
azon tűnődtem, mi módon kellene feltöltődnöm. Észbekapva, elnevettem magam.
Szerencsére a dolgomat megteszem. A nyaraláson túl vagyunk. Állítólag a Jóisten
eredetileg kukoricást képzelt a Balaton helyére, de vírus került a kompjuterébe.
Erről jut eszembe, illetve ide tartozik, még neked jegyeztem föl Kékkúton:
indulok a padlásra, hónom alatt a Nyugat 1909-es évfolyama, karomon a gyomláló
vödör, jobb kezemben laposfogó, balban a pisis befőttes üveg (üresen).
Most egy bíztató hír, a Műcsarnok igazgatója telefonált, talán mégis lesz
kiállításom jövőre az Ernstben. Sőt, ami nekem kellemes fordulat, javasolja
magam mellé venni Szütsöt és Vojnichot. Féltem, unalmas lenne ennyi kisméretű
műtermes kép, akkor is ha jó.
kedd
Ma a pizsamámat csomagoltam be fürdőnadrág helyett. A sporttársak nevettek,
Freudot emlegették. Kölcsöncucc. Aztán hazafelé egy kerülőút neked, tavaszi
interjúm xeroxmásoltatása. Egyszer már elküldtem, nem kaptad meg. Ez a Freud
különben tökhülye. Olvasom tanulmányát, Leonardo úgy emlékszik vissza,
bölcsőjében egy madár a farktollával a száját verdeste. Ojjé, hogy ebből a
szerző mi minden malacságot tud kihozni! S ebből vezeti le homoszexualitását,
mindent. Amúgy tüneményesen elegánsan gondolkozik, ír.
Most fölállok, és eltöröm egy győri képemet, mégiscsak. Ez erőt ad.
Ehhez is ihlet (átlagosnál biztosabb ítélőképesség) kell.
Azt mondja Babits:
Minden régi kép kisértet a falon.
Semmi értelme, de jó. Most őt is elkezdtem, hogy tegnap Zuglóban álltam utcán
sorba egy könyvesbolt előtt, Miki elvesztette a Biológia tankönyvét. Persze a
vers is mákony. Mit össze nyafognak. De ki lehet lépni belőle, transzformálni
lehet. A mozi két órás tudatvesztés. Nekem. Persze neked a zene. Halálomig
irigyelni fogom, hogy nem hallottad földrajztanárod szólítását, és padtársad
jelezte neki, hogy nyilván zenét hallgatsz. Magadban. Evvel -félek- nem azonos
történet, ha nekem hajnalonta az úrfelmutatás után olykor a Miatyánk következik.
az elmaradhatatlan hírek a Lukácsból:
1. Kertjében új óriásplakát: maszatos pofis srác fotója alatt szöveg:
nincs jobb, mint egy rossz gyerek
2. Úszásidőm utolsó negyedére átmegyek a hideg vízbe! leginkább azért, mert a
melegben már fáradt vagyok, s ez a 22 fokos újabban már nem kellemetlen.
Jégdarabok úszkálnak körülöttem.
3. Van egy új barátom, élelmiszeripari gépészmérnök. Talán már említettem.
Egymásnak adjuk ki az elolvasandó házi feladatokat. Ő: Babits, egy múlt századi
francia politológus (ezt nem fogom elolvasni), Ady publicisztikája, Arany
szerkesztői levelei, Hamvas: Karnevál (ezt Sallay Gábor évek óta nem adja
kölcsön nekem.) Én: Arany László prózája, Thomas Mann, Illyés verse Borsos Szabó
Lőrinc szobrához. Emlékszel rá netán?, messze a legjobb szobra-
...Járomból csavarulna égre a fej
s abból a néma jaj
A márvány dübörgő hangjaival.
A szemüveges, dúlt szemek
-lépj közelükbe- láthatatlan
és épp azért lerázhatatlan
iga súlya alatt
düllednek és esengenek
Ezt csináltuk, Lőrinc, veled.
...
(külön csináltam neked a komjuterbe egy miniprogramot, az
idézetek számára. a CTR +Shift + I gombokat kell egyidejűleg megnyomni)
(Erre Gábor azt mondja, hogy Illyés ugyan itt többesszámot használ, de legalább
bevallja. Meg hogy túl "furmányosan" fogalmaz.)
aztán Nádas Péter esszéje Thomas Mannról, amiben egyéb csacsiságok mellett
bizonygatja, hogy Mann humanista nagypolgárisága csak üres póz.
4. Kata által elvesztett éves bérletem ügye egy jatt-grafikámmal
nyomatékosítottan: elintézve.
Be kéne fejezni. Hogy is mondják? Mindenórás kismama... nem illik túlterhelni
-magunkkal.
Elküldöm a Kiscelli Kastély templom- kiállítótermének fotóját. Lehet, hogy ott
is lesz jövőre Szütsékkel kiállításunk. Most jut eszembe, ez így nem is jó,
valamit majd ki kell találni.
Gondolunk rád-rátok. szia:
1995.11.14-16. J-34 C.4577
Szia J!
Ezen tűnődtem reggel, két gyereket egyszerre szoptatni? Időkímélő lenne.
A te történeted felől nézve annyira érdektelenek hétköznapjaink. De azért
mondom.
Tavalyi uszodai sérülésemmel újra a sebészetre, merthogy bal négyes lábujjam
végleg lebénult. Beutaltak a sportkórházba. Onnét látlelet, hogy műtét nagy
rizikója miatt nem javallt. Ezt hallva Lórinak fölragyogott a képe (mellettem
vetkőző ügyvéd), mondja, ez életjáradék, illetve több százezres kártérítési
igény. Egy állandó uszodajegyet csakugyan kértem, erre ment ki az egész.
Tegnap öltözve, szekrényemben a ruhám tetején egy Debreceni Déri Múzeumi
különlenyomatot találtam. Kérdeztem a kabinost, ki küldte, de ő csak annyit
tudott, hogy a 37-es. Később kiderült, a Széchenyi könyvtár igazgatója ezúton
kérdezte tőlem, hogy a cikkben szereplő festő méltán vagy méltatlanul
elfeledett-e, vagyis érdemes-e kiállítást csinálni neki. Hónapja informálisan,
vagyis ingyen művészeti tanácsadója vagyok, igaz, hogy ennek révén Katának már
szereztem egy belépőt. Most fölemelték hirtelen és drasztikusan az árát: évi
2000 forint lett.
Miklós hozott vicceket:
1. "Én mostanában olyan bizonytalan vagyok..... vagy talán nem is... "
2. metró peronon hangszóró:
"Azonnal hagyják el a biztonsági sávot!.... De ne arra!!!"
Kieszközöltem egy orvos ismerősömnél, megvett születésnapomra egy háromkötetes
zseb-Arany összest. Táskámban az első kötete, biztonságot ad. Nincs elveszett
várakozási idő.
Egy világnézeti-, tán filozófiai alapkérdés, most fedeztem föl. Eldöntve szinte
minden lehetséges eldöntetett. (De nem tudom még tisztán megfogalmazni.)
legyen-e szobámban barométer?!
Nem vicc. A jövőlátás e módját a Biblia nem tiltja. Ha reménytelennek láttam az
életet, másnap mindig esett az eső... Nyugodjak bele percnyi sorsomba,
legyintsek, vagy kezdjem a birkózást vakon, hogy minden rajtam múlik...? "Akkor
nemesb-é a lélek, ha tűr?!"
Ehhez a következő, hat-nyolcéves történtem. Barátom összehozott szentéletű, öreg
pap-rokonával, akit látó embernek ismert. Csakugyan fölgombolyította életem fő
szálait. Azt hiszed, hasznosult?! Elfelejtettem, amiket mondott...
A Fioretti túlimádkozott ügyetekben, nem?! Később születtek a kölyköcskéid,
nemhogy előbb?!!
Pannonhalma kissé dühös volt 93-ban Népszabadság cikkemre, hogy giccsek is
vannak falain, de létrehozott egy bizottságot, s lassan mindent kipucoltak, hála
Istennek. Most a maradékot is, merthogy szétverték a gimnázium épületét (benne a
régi kápolnát, mindent.) Anzelm szeptemberben föltelefonált, szerezzek nekik
kölcsönbe kortársaktól festményeket. Jó néhány telefon, némi szaladgálások,
szombaton nyitottunk az így összegyűjtött anyagból egy kiállítást. Szerencsés
ötlettel így, ünnepélyesen adták át a diákoknak a képeket. Anzelm bíztatta őket:
merjetek elutasítani, s közben merjetek kérdezni!
Pannonhalma. Szent Márton napja lévén a tornateremben íjász verseny, aukciók és
diákbörze, hangszórónál egy atya: Anzelm testvér maszkja papírból, kikiáltási ár
50 forint! Nevetés, hujjogás. A mellette-teremben vásár, Katának 80 forintért
egy Dobszay - gregorián lemez, magamnak egy Csia fordította Újszövetség 50!ért,
valaki elvitte az enyémet, igaz az utóbbi években nem is használtam. Emlékszel
rá?! A "hústest". Tamás atya most is abból olvas föl.
Tamás. Egyszer elhívott vitorlázni. Kérdem tőle, mennyi ideig fog tartani? De
nem volt jó, állandóan lespriccelték a könyvemet.
Fioretti ügye. Kata elment István atyához, s úgy döntöttek, más közibe megy.
Talán végleg. Átköltöztünk a műterembe. Mintha óvóhelyen. Munkaasztalomon
pokróc, konzervdobozba került a gyertya, ide az való. Furcsa. Írtam és
fölolvastam egy deklarációt a maradéknak, hogy egyetlen utunk lehet, csak
magunkat javítani, egymást pedig: elfogadni. Négyen-öten vagyunk, valami
pislákoló remény: mindenki fontossá vált. Túléljük?
Volt egy imameghallgatásunk. Egy csacsi öreg pap (Ottmár atya) a TV Hiradóban,
hogy ki az idegenekkel az országból. Az egész ország fölhördült: ez mifelénk
antiszemitizmust jelent, jobb esetben cigányellenességet. Azonnal volt a
ferences tartományfőnök részéről a sajtóban bocsánatkérés, ami jó és szép, de a
Híradó nyilvánossága az igazi. No, megvolt a közi, megyek ki a körözöttes
kenyerekért, szól a telefon, egy barátnőm, csak annyit akar mondani, hogy a
bocsánatkérés most az esti Híradóban is elhangzott.
Közben októberben megvolt a negyedik országos karizmatikus találkozó.
Sportcsarnok, hárommillió forintért, 9000 résztvevő. Jelenits atya beszédét meg
akartam hallgatni. Aztán ottragadtam délig. Eperjes Károly (színész) beszélt
szépen és okosan megtéréséről, majd Kovács Gábor atya adott át egy végtelen
szellemes és egyszerű igazságot:
négyféle közösségi imamód van: 1. a "mormon típusú": csendes ima, mindenki
magába fordul. aki úgy érzi, hangosra vált 2. pünkösdi típusú ima: mindenki
dicsőít, egy időben, hangosan. 3. korintusi típusú: egymás után, szabadon. 4.
kötött ima.
S amit Kovács Gábor tanít: imaközösségben az 1. mód ellenjavalt. A kettessel
érdemes kezdeni, s átfolyni a hármasba. Ennyi.
Tamás atya délután került sorra, azt már nem hallottam. Iskolaigazgató lett
Kaposváron. Már cikkeztek róla, kirúgott egy renitens angoltanárt, és szülői
értekezleten lemamizott egy anyukát.
Ernst múzeumi kiállításom. Beszéltem Bekével, az új igazgató. Inkább csoportos
kiállítást akart, nem is bántam. Szüts-Vojnich. Negyediknek tréfából
bediktáltam Nagy Balogh Jánost (1874-1919), utólag kiderült, komolyan vette. De
ugrott az egész, júliusra osztott be minket, azonnal faxoltam neki, erre az
időre Mácsayt vagy Galambost javaslom, a kirgiz turistáknak. Merthogy a pesti
ember ilyenkor nyaral. Akiknek festünk. Merthogy fajvédők vagyunk. Alighanem
megbántódott.
Megintcsak rendezendő dilemmám volt, jó lesz-e egyedül kiállítanom. Nem
unalmas-e a sok műtermes kép. Ennek kapcsán. 86 táján, képeim
szétajándékozásakor döntöttem, nem jó az egyszemélyes múzeum. Hogy jobb, ha
Bernáth és Czóbel egy teremben konfrontálódik, s így értelmezi egymást.
Hülyeség. A Van Gogh-, a Csontváry múzeum nagyon jó. Ugyanis ezek igazán jó
festők. És sikerült jó képeiket összegyűjteni.
Kisteve a mamájához: -anyúúú, miért van nekem ilyen ronda púpom?
-Hogy a sivatagi étlenséget átvészeld.
-És mért ilyen ormótlan patám?
-Hogy el ne süllyedj a homokban.
-És ilyen loncsos szőröm?
-Megvéd az izzó napsugártól.
-Akkor mi a túrónak élek én a veszprémi állatkertben?
TV előadás sorozatom ügye még mindig függőben. Már nem félek annyira tőle, s
kérődzöm is, dolgoztam is rajta eleget, időfaktor. Magamnak egy magnós
próbafelvétel, tűrhetetlen volt. Akkor egyet barátommal, Robival, -aki
kérdezgetett. (Kértem, gyűjtsön provokatív, buta, bizalmaskodó és pimasz
kérdéseket.) Nekünk nem, a szerkesztőnőnek tetszett. A 13 előadás tervezetem még
mindig valami főszerkesztő asztalán fekszik, eldöntetlenül. Csomó könyvet
beszereztem, forgatom őket. Nagy Baloghot újra és annyira megszerettem...
A TV. sorozatom bemutatkozásán gondolkodva összeírtam, hogy Zsófi révén nagyapja
vagyok:
-négy feketefejű álarcos törpepapagájnak, két hullámos papagájnak. a továbbiak:
-két rózsásfejű törpepapagáj
-néhány afrikai karmosbéka
-amerikai barna fordítottcsuklyás patkány
-három ékszerteknős
-foltos háziegér és japán táncolóegér házasságából született két utód
-egy mongol futóegér
-amit nagyon szeretne de nincs: kínai csüngőhasú malac.
Zsófi magyarázza, hogy mi csak legyünk boldogok, egy barátja előszobájukban
"patás kifutót" épített. Egy idő után a szülők elköltöztek.
Irigyeltem mindig üres mosogatótok az Attila utcában. Nálunk 23 éve gúlában
állt! Én dolgom (lett volna), utolsó évben Zsófi feladata volt (lett volna). S
most! Ötlet+ihlet! Ahányszor a konyhában járok, mindent azonnal elmosogatok!
Rend van!
Mikiről csendben kiderült, hogy nem tud osztani. Hetedikes. Most viszont,
összehajolva 10 perc alatt megértette. Judózni kezdett, tanárnőjük szolidan
fanatizálja őket, szerencsére nem keleti ideológiával. A kompjuterhez sokkal
jobban ért, mint Kata. Némely házi feladatot már avval.
Mikit Katástul elvittem az Átrium hotelbe egy zártkörű cégbemutatóra. Minden
szobában óriás hangfalak, s fantasztikus hanghatások. Mindenféle zenékbe
belehallgattunk. Egy-egy itt bemutatott lemezjátszó több millió! forint. Miki
szürke zakó, mellény+nyakkendőben. Utána fogadás, de reményeiben csalatkozott,
semmi szendvics vagy süti.
Láttam mellékesen egy Gruber kiállítást is. (élt: 1936-63, zseni) Egy jó Gruber
kép az ami VAN, ami valóban LÉTEZŐ. Kilépve a utcára, teljesen elfelejtettem,
hol is vagyok.
Két év után újra megnéztem a gellérthegyi Sziklakápolnát. A pálosoké. Az
előtérben buzdító strófák:
sorozatos ima, erény
ebbe csillan meg a remény
az Olvasó parittyakő
Góliátot leterítő
erős Asszony égi kardja
legyen velünk szent oltalma
Az oltár fölött selyem nemzetiszínű zászló, belehímezve két tőrrel átdöfött
szív. Szólni kéne nekik?
Kérdezték, miért nem becsülöm Vasarelyt. A Füst Miláni gondolattal válaszoltam,
miszerint egy életmű kiteljesedéséhez vagy hétféle tehetség kell, s ha csak egy
is hiányzik... V. például kétségkívül szorgalmas, jó szín-, és ritmusérzéke van,
de például a világról nincs fontos mondanivalója, vagy a kapott renden való
átlépés képessége hiányzik nála...
Szüts kitalálta, s most csütörtökönként VENDÉGLŐBEN együtt ebédelünk,
beszélgetünk. Tanulom az ételek neveit. Múlt héten nagylányát éppen kissé
elütötte egy autó, hiába mentem érte Stúdiójába. Így kértem titkárnőjétől egy
ezrest a kasszából, s egyedül ettem egy óriáspizzát. Azt mondja Miklós, egy heti
sielésen gondolkoztak idén is, Ausztriában, de 300 ezer lenne. Azt mondja, meg
tudnám fizetni, de ezt azért túlzás! 5 milliós autója van, habár olcsóbban
vette. Ha beáll a Hotel Gellért parkolójába, már nem zavarják el. Nem lenne
intelligenciám ilyen jómódhoz.
Az uszodában kérdezte valaki, szerintem Jan d'Arcnak belső látomása volt, vagy
látott is valami angyalt netán?! Mondom, nem tudom, de végül is mindegy. Hitünk
szerint minden jó gondolatot a Szentlélek sugall.
Az egyetlen helyes kérdés: Mit akarsz Uram, hogy megtegyem?!
Anyám előhalászta Kata könyvtárából a Svejket, belenéztem. Tárgya azonos
Kafkával, de bölcsebb, igazabb.
1995.12.8-26. J-35 C.4598
Szervusz, te nagycsaládos!
Na, megy?!
VI. János Pál egy fogadáson szóba elegyedett egy kismamával. "A keresztapa én
leszek"- mondta. Innét tudom, hogy távolból is működik a dolog. Hogyan
tervezitek?
Nagy Balogh Jánosba vagyok szerelmes. Vagy ezt már mondtam? Újra belenéztem.
Kispesti prolilakás, nem látott túl a pitvarajtón. Bár nem igaz, megjárta
Münchent. Az éhhalál elől menekült haza, meleg vizet evett. Semmi evilági dolog
nem érdekelte, képei szerepeltetése sem. Anyagát a Nemzetre (múzeumra) hagyta.
Lófejű-, mészárosfejű angyal. Kezdem önarcképeit is megszeretni. Egyszerre élt
és halt Adyval. Olvasom a Segélyező Bizottságnak írt kérvényét
Most, hogy ruházatom felszereléssel együtt a harctéren való súlyos sebesülésem
alkalmából teljesen elpusztult, most új felszerelésre (ruházatra) kell gondolnom
(katonai rangom nem lévén fizetést nem élvezek) tisztelettel kérem a tek.
bizottságot, hogy nekem e célra a fentiek figyelembevételével segélyt kiutalni
méltóztassanak
Uszodából jövet találkozom Dávid Kata professzorasszonnyal, most volt 70 éves
(1976-os és 85-ös kiállításomat nyitotta, ősLukácsos) mondja, na, hogy van,
Dezső? Mondom, a Nagy Balogh zseni volt! Fölcsillan a szeme: Ő Fra Angelico!
Találtam valamit. Az mondja József Attila, az asszonyhoz úgy menekülsz, hogy
óvjon karja öle térde. Eddig nem jutott eszembe, ez fontos. Illetve igaz.
Nem kérsz még C. naplót? Ingyen? Odaadták raktárukból, végleg eladhatatlan, 780
darab. A másik felét eladták. Ingeim mögé a polcra, s ágyam alja tele vele.
Osztogatom. Tán meg kéne várni, a TV. sorozatból mégis lesz valami, vagy netán
márciusban Kossuth-díjat kapnék, akkor eladható leszek.
Kaptam egy tiszteletpéldányt a Magyar Építészeti Múzeum (nem tudtam, hogy van)
kiadványából, 500 példányos, kereskedelmi forgalomba nem kerül: Lapis angularis,
vagyis Szegletkő, és régi nagy építészeinktől szemelvények, nagyon jó. Meséli
Hauszmann Alajos -14 évig építette a Királyi várat-, hogy a bécsi udvar olyan
kelletlen volt, hogy mindent közvetlenül Ferenc Józseftől kellett kérnie. Amiért
-szolgálati út megkerülése- külön haragudtak rá. Rávette a császárt, hogy a
palota berendezése is legyen honi munka. Egyszer aztán szervírozzák az
uralkodónak teáját, az dühösen eldobja, forró volt a kanna fogója. Mondták neki,
ja, ezek a magyarok csak ilyet tudnak csinálni. Kivizsgálták(!) az esetet,
kiderült az inas bunzenégővel forrósította föl.
Hogy az udvar féltékeny volt a magyar iparra a századforduló előtt, sokat mond.
Még valamit olvas(gat)ok. A 780 saját könyv mellett kaptam a Kiadótól néhány
egyebet is. Földolgozta valaki Hölderlin második 35 (őrült) évét, amit eddig
irodalomtörténetileg értéktelennek tartottak. S van onnét nagyon fontos verse
is! Amit Pilinszky lemezén szaval is!
(emlékezetből:)
Az élet édességeit kiittam én már
az ifjúság...?...?...messze, mesze száll,
április, május, június be távol,
semmi vagyok már, válnék a világtól
Gyönyörűen szavalja, lebegőn, affektálva.
A könyvben kortársi visszaemlékezések is, sőt az őt ápoló asztalos gyámügyi
pénz-elszámolásai. Negyedévi költségek: tubák, borbély, borra, suszterre.
Aztán a uszodából kaptam kölcsön egy kötetet, sose olvasott költők: "Szép versek
1976". Jobbágy Károly.
körbe vén falakon kúszik
fel az este
a köveket lilára festve
(Szentendrei búcsú)
Tetszik. Ez jó? Vagy giccs netán?
Lefejeztek egy kisfiút. A rádió aznap bemondta, ne engedjünk gyerekeket egyedül
utcára. A soroksári Dunaparton találták meg két részben. Másnap meglett a
tettes: egy kisegítő iskolás 17 éves fiú. Át kellett ezt is gondolni: Mikica még
kamaszkor előtti utolsó percei: nagyon szép, szőke, angyalarcú.
Amúgy két hete hajnalban pisilek, ő zuhanyozik, nagyot puffan, a törülközőt
akarta elérni, megcsúszott. Bordatörés. Fájt is, de nem ez a főbaj. Hat hétig
nem járhat judó edzésre, pedig nagyon szereti. De elmegy, a kispadon ül.
Mindenesetre Ausztriába már fog tudni menni síelni, osztálytársaival, 35
ezerért, immár harmadszor. Ez fáj, ez luxus, és nem bírom intelligenciával,
úgyhogy Kata a hátam mögött, utólag bevallva egyedül intézte. Lehet, hogy neki
van igaza. Ma már a különbségeinket evvel rendezem magamban, hogy más az
értékrendje. Az is motivál valószínűen, hogy éppen búcsúzom a síeléstől, már fél
órát bírok csak. Azért nem érdemes fölmenni a Normafára sem. A 47. szezonom.
A napi úszás viszont az enyém. Még valahogy meg kell szerezni az éves bérlet
árát.
Katának névnapjára sikerült valamit találnom antikváriumban. Születésed körül
kiadtak egy a szokottnál is kisebb József Attila összest. Elkallódott az övé.
Emlékszem, 82-ben Norvégiában még velem volt, harmadszorra is kivettem a
szemétkosárból, pedig Kata mondta, kidobhatom, ha sok a csomagom. A kultúra
megtartó ereje.
A Műv. Minisztériumtól december 9-én megkaptam! faxon az irat másolatát:
küldenek a Kiscelli Múzeumnak 327 ezer forintot a Melocco: Szent sír szobor
kiöntésére. 300 telefonommal, úgy látszik, tényleg sikerült elintézni.
vicc:
Török vendégmunkás az erkélyen szőnyeget ráz. Lentről egy német fölkiabál: Na mi
az, nem indul?!
Más.
Egy barátom csekken elküldte az uszodabérlet árát. Szütsnek karácsonyra egy
jegyzetlapom:
Kék az ég, vagy mi
...ej, hagyjuk ezt a locsogást, érzem a szagát. Depresszió, keményen,
harapófogó, igen. Az ima nem javít rajta, de karbantart. Illetve nem is igazi
depresszió. Mert folyton keresek, és találok is valamit, amit azonnal nagyon meg
kell csinálni. Ha mást nem, hogy a WC tartály csöpög- De minden teher, és
mindennek csak annyi az értelme, hogy ezen a fél órán túl legyek. Irracionális,
hiszen minden rendben van, és a mi nem, az is karbantartva, a helyén. Gazdag
vagyok, igazi értéket termelek, stb. stb. Bár: önzésembe zárva. A szeretet nem
melegít fel. Pedig megfagynék egyedül, család nélkül. Beleborzadok, elképzelve
magam egyedül, öregen, a konyhaasztal mellett üldögélve, fázósan. Bár ez is csak
kísértés.
Aranyékat is azért hagyom, csupa szomorúság, elég. Most majd Weöres
világirodalmi fordításaival próbálkozom. Talán ott, valami. Világos, hogy egy
műszer ilyenkor rosszul működik bennem, félrekalibrálódik. Fiorettitől kértem rá
imát, de ezen túl erről nincs mit beszélni, a jó tanács elakad, fölös teher ez
mindenkinek, meghallgatni is. Kata kínlódik mellettem, mert ilyenkor az ember
nem mer lépni. Ugyanis berendezkedik arra, hogy a meglévőt elviseli. Erről a
STABIL pontról nem mer kimozdulni, hátha rossz irányba, s az esetleg már
csakugyan elviselhetetlen. Kata kínlódik, ő síelni szeretne, családi síelést,
családi programot szeretne. Engedelmeskedem -Istennek-, de sok öröm nincs
belőle-m.
Ha legalább a festékes polcom rendetlen lenne! Ha lenne mit kidobnom. Ha lenne
egy elintézetlen ügyem. Én én én. Nincs erre valami óvszer? Menjek el Karitász
munkatársnak?
Kitettem egy cédulát az asztalomra:
URAM, MIT AKARSZ, HOGY MEGTEGYEM?!
Ebbe a magatartásba beleolvadni volna jó. Vagy? Ha a szentferenci szegénységet
úgy értelmezném, hogy lemondok a következő perc reményéről?!
A döbbenetes az, hogy evvel egyidejűleg több emberben én tartom a lelket.
Mondjuk így: erőt adok a továbbiakhoz.
Megvolt a karácsony. Böfögök a mákosbejglitől.
Na, hagyjuk. Ennyi. Miki hív, a TV-ben David Copperfield eltüntet egy
repülőgépet. Megyek.
Szia.
melléklet: a 2 Makovecz cikkem
1995.12. 8. vagy 9. Népszabadság, 11.old.
MAKOVECZ IMRÉHEZ.
Kedves Imre, és összes Imrék!
A határozott mondatokat szereted. Az igen legyen igen és a nem: nem. Most ezt
fogom tenni. Te egy hete a Testnevelési Főiskolán ezer ember előtt azt mondtad:
"Verőlegény gyerekével nem fogok kezet." Imre! Ennek a mondatnak
zsidó-keresztény kultúránkban nincs helye. Ennek a mondatnak Európában nincs
helye. Ennek sehol sincs helye. Hogy tehetted?! És nem csak erről az egy
mondatodról van szó, sajnos.
Iszonyú szomorú vagyok. A nemzet számontartott, fontos emberétől, ilyet!
Mondjam? Te is éppúgy tudod, mint mindnyájan! Krisztus urunk kurvákkal és
vámosokkal vacsorázott. S a vámosok nem bűnösök, vagy megtévesztettek gyerekei
voltak, hanem a gyűlölt Róma kiszolgálói... Nem valaha, hanem éppen akkor.
Krisztus MINDIG a megbocsájtást hirdette, egészen a keresztig. A kufárokat a
templomból sem a maga igazáért kergette ki, hanem Atyja házának
megbecstelenítése miatt.
Hogyan mersz indulatokat korbácsolni?!
Hetedíziglen kérnél számon bűnöket? Mi jogon? Felelősségük (-ünk) mértékét? És
ha megbánták, azóta?! Egy -egy családi veszekedésem után a magam bűnösségét is
alig-alig tudom kihámozni. Nem véletlen, hogy az ítélkezéstől eltiltattunk...
Megbocsátás nélkül pedig egy házasság is fölborul, nemhogy az ország. A te
felelősséged. Is.
És a megbocsátás még csak egyik fele a dolognak. És a másik: -ismered a
Bibliát!- "áldjátok ellenségeiteket", és "adjatok hálát mindenekért!" Igen,
mindenért, ha fiad nem mossa ki a fürdőkádat, ha részegek lehányták a
lépcsőházat, de a gyomorfekélyért is, ha hívő vagy. Szent Pál véres, megvert
háttal éjszaka a börtönben kalodában ült. Nem a hatóságokat szidta, hanem hálát
adott. Tudta, hogy mindez, ami vele történik, ízlik, nem ízlik, Isten akarata.
Hogy "minden hajaszála számon van tartva." Fantasztikus biztonságot ad nekünk,
akik ezt hisszük. Néha bizony nagyon nehéz. De tudjuk, hogy Radovan Karadzic is
Isten szeretett gyermeke. Bűneit Istennel meg fogja beszélni, szerencsés esetben
még életében. Imaközöségünk 11 éve imádkozik párt- és állami vezetőinkért. Egy
salzburgi szerzetes szobájában Nyikita Szergejevics Hruscsov képe lógott. Húgom
elképedve kérdezett rá. "Jó ismerősöm. 17 éve imádkozom érte." (Hruscsov
megtért, halála elött egyházi temetést kért.) Nincsen hatalom, csak Isten
engedélyével, te is tudod.
Hagyjuk abba az ellenségeskedést, Imre! A ferences szerzetesek számonkérték
rajtam, miért éppen a Népszabadságban bíráltam némely tévedéseiket. Nekik is ezt
mondtam: ki kezdje lebontani a falakat, ha nem mi?!
Te is tudod, hogy ezt a levelet nem neked írom. Véleményemet elmondtam neked
már, telefonban. Hanem pártoknak, vezetőknek, nyilatkozóknak is, mindnyájunknak,
akik valaha ítélkeztünk, kereszténynek, akik gyűlölködni merészelnek. Híveidnek
is és múlt heti hallgatóságodnak is, az esetleg általad is megtévesztetteknek.
Akikért te is felelős vagy. A békét nem az orosz, vagy az amerikai katonák
fogják elhozni nekünk, és gyerekeinknek. Azt sajnos magunknak kell megépíteni,
napról napra, itt és most.
szeretettel üdvözöl:
és a második cikk:
(dr. Erdélyi Attila válaszcikkére válaszom, Makoveczhez írt nyílt levelemre:
Népszabadság 1995.12. 9.)
MEGBOCSÁTANI KÖTELEZŐ
Te is tudod, hogy ez nem hitvita, kedves Barátom! Emberibb életünk feltétele.
Itt és most, Magyarországon...
Hogy is van ez? Krisztus az ávósnak, vagyis vámosnak rögtön kezet nyújt, a
hordágyán fekvő, kötélen leeresztett béna se tesz bűnvallomást, csak gyógyulása
jár fejében, a házasságtörő asszony meg se mukkan, stb.
Ne tévesszük össze, Jézus feloldoz. A mi lehetőségünk a megbocsátás, ami
egészen más! A Miatyánkban így mondjuk: "bocsásd meg vétkeinket, miképpen
(ugyanúgy, ahogy) mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek". Tehát szó sincs
feltételekről! Neked címzett bocsánatkérésről! Ha nem élsz megbocsátásban,
véged, kész, elzártad a kegyelem csapját. Feltétel nélküli jóakarat,
mindhalálig. Elsőként nyújtott kezed segítség a másiknak, talpra állni.
Imádkozhatsz is gyilkosodért.
Megismétlem: üdvöd megbocsátásodtól függ. A bűnösé pedig bűnbánatától. A két
dolognak semmi köze egymáshoz.
Szörnyű dolgok történtek 1957-ben, 1951-ben, 1944-ben, 1849-ben, 1241-ben. Nem a
mi dolgunk. Istené az ítélet.
szeretettel üdvözöl:
[1]Kezdetben volt a Paradicsom. Az Édenkert mítosza az ember eredendô sóvárgását
fejezi ki: a Paradicsomban az ember tökéletes békében élt. Nem ismert betegséget
és halált...
[2]az emberiség legôsibb álma
[3]lépésrôl lépésre
[4]...mióta egyszer belekéredzkedtem a pulton tálalt disznótorosába.
[5]Csak hittem... megsúgták, hogy fölterjesztettek Kossuth díjra.
[6]Végül lefűztem a levelet a C. naplóban.
[7]Ezt kiemelték mottófélének, a szöveg elé.
[8] ...illetve nem kapta meg, a nyíregyházi püspökségen elveszett, útközben.
Eddig nem került elô: 96.10.
[9]Nem Esterházy, Örkény.
[10] Már el is felejtettem, hogy valaha Zsófi is mosogatott, egy ideig. 96.10.
[11]idézet Szüts Miklóstól
[12]Karinthy fordításában: S szólt a holló, nevem Mór.
[13]végsô, végleges megoldás
1996.febr eleje, majd március első hete J-36-37 C.4610
sorszám duplázás a rend kedvéért, találtam egy számozatan levelet
Szia J!
Ma, február ötödikén, befejeztem a (tavalyi) munkaévet. Két hónapja, hogy
kecskeméti, és nyári, győri képeim között megint leltem gyengét, hatot. Az
utolsót ma festettem át. Újabban ez így, alig dobok ki rossz képet. Öregszem?
Szóval délelőtt kúthomály mélyből, félálomban fölmerült, hogy: sárga. Rákerült a
szürke-szürke-szürkébb felületre; kép született. Már fotóztam, délben, mikor
Kuksi kaputelefonon fölszólt, fölszaladna öt (hatvan) percre. Békében le tudtam
ülni vele.
De nem ez az érdekes.
Hanem.
Pár hónap kihordási idő után, január 8-án, telefon a Nemzeti Galéria Adattár
vezetőjének. Azonnal fogadott, már ezt is szerettem. Hogy én körbenéztem, s ők
tűnnek szakmai dokumentációim őrzésére a legalkalmasabbnak, mármint halálom
után. Mi kell nekik, és milyen formában. Mindennek örülnek, sőt fotótáruk is
van. Munkácsy beállított- kosztümös parasztmodell fényképei. És jó lenne, ha
fotóim beazonosíthatóak lennének. Helyszín, dátum, nevek. Ez a két mondatuk
nekem két hónap boldog munkát (játékot) jelentett. Nagyon szerettem volna embert
találni, akinek mindez részletesen elmesélhető. S. Nagy megkönyörült és
jelentkezett ... Nem terhelhetem vele, másnak ez tök érdektelen... Tehát
mesélem:
Táblázatkészítés!
Betegágyamból már harmadnap elkúsztam a kompjuterig. Képzeld, tán 8 ezer
felvételt csinálhattam 83-ig, (nem számítva a 12 ezer parasztszoba bérfotómat)
akkor abbahagytam, s kidobtam majdnem az egészet. (A 2400 zsidó temető fotóm
negatívjait a Néprajzi Múzeumnak). Most csak a megtartott 100 negát kellett
borítékolnom, s számbavenni az erre-arra még föllelhető papírképeimet. Vadászat,
telefonok, hova mit ajándékoztam szerteszét, a képeket kéretik lemérni. Aztán
leírás minden fotóról, rublikák; P/78/5, hegyoldalban két nagy fenyőfa között
birkák, horizont nincs, Erdély, 1978, a nagyítás 40x30, Kékkúton van, falra
szögelve. Negatívja 6x6, megvan, besorolva.
A negákat újra kellett számozni, a régi rend összeomlott a kidobáskor,
rekonstruálhatatlan. Gyönyörű, bonyolult, 27 oldalas táblázat: lett egy "F"
opuszjegyzékem is. Mostantól emberszámba veszem fényképeimet is. Hisz volt nekem
vagy négy fotókiállításom is. Megörültem, ahogy minden fotómat kézbevettem.
Előkerült egy fénykép, a vári -Micimackós- játszótéren a homokozó peremén
mélázol törökülésben, előtted Mikica dolgozik, igen-nagyon. Ha nem válik levelem
túlsúlyossá, akkor beleteszem a borítékba. Sajnos többszáz forint különbség,
árban.
Az akció eszkalálódott. Legjobb negatívjavesztett papírképeimet visszafotóztam.
Majd egyforma fekete fotókartonra őket: kiállításkészek. Második kiállítás zsidó
temető könyvem 60 eredeti fotója is. Végül egy kartondoboz, méretre. A többit
pedig be a C. naplóba, egy külön iratgyűjtő dobozba.
Belenézve, javasolta Bognár Robi, (naplómat szerkesztette kiadásra), írnék
ezekhez szöveget, érdemes lenne könyvet csinálni belőle. Mondom neki, fokozott
nárcizmus veszély. Mire ő: erre vagyok én. Vagyis csinálná, megcsinálná ezt is.
Lehet hogy márciusban, Kecskeméten elkezdem? Ezek a fotók csakugyan szívmeleg
emlékek, életrészletek, némelyik még mindig fáj. Nekem. Lehet ebből közérdekűt
csinálni? Georges Braque portréja. Egy keménykalapos öregúr húsz éve szembenéz
velem: Én jó képeket festettem. És te?
Mindettől kedvet kaptam újra fotózni is. Téli vasárnapi kirándulás, baráti
társasággal, Hámashatárhegy, mély hó, tiszta ég, vakító napsütés, fekete
fakoronák. Három tekercs. Már ki is dobtam őket, hiába, magas a mérce, a
megtartott száz nega kötelez. Hanem Mikit is elcsábítottam egyik alkalommal.
Mondom neki, adok neked egy 300-as teleobjektívet, hat kiló, ilyen erős
távcsőlencsét felderítőknek készítettek. Becsülettel cipelte végig, a mély
hóban, le-lemaradozva, talán 15 felvételt csinált. Ami hihetetlen kevés, igazi
fegyelem. Aznap délután, míg misén volt, előhívtam -volna, nem volt a gépben
film. Rettenetes. Keservesen bevallottam. Öreg, az én hibám, kérj kárpótlásul,
amit szeretnél. Fanyar, elnéző mosoly.
Aztán este kitaláltam valamit. Tudod mit, holnap reggel kettesben kimegyünk a
hegyekbe fotózni. Kata följajdult, hétfőn angol és történelem is...
Fél nyolckor indultunk. Nekem is rendkívüli világnap, mise után haza. Úszás
időmet soha nem bolygatom... Másfél órát fotóztunk, ötletére állvánnyal, megint
mély hóban. Föl kocsival a hegyekbe. Megint mindössze néhány felvételt
készített. Beállítás után átállította a keresőt az én rossz szememhez, s a
géphez invitált, korrekturát kérve. Sokat tanult aznap. Tízre bevittem az
iskolájába. Térdemen igazolást írok: ...családi okokból. Kérdi, mit mondjak a
tanító néninek? Ha elég intelligens, mondd el neki. Neki lehetne, de a gyerekek
kicikiznek. Itt baj van, hazudni nem szeretünk, az igazat megmondani nem lehet.
Megállapodtunk, hogy apukámnak segítettem fotózni... A végén már annyira
fáztunk, hogy fölnevetett: most már inkább az iskolában lennék...
Én jobban jártam, a bakancsom nem ázott be. Valami legendás német gyártmány,
György Petitől irigyeltem 10 éve. Tavaly átadta, s elfogadtam, hiteles volt,
hogy ő már nem használja, tanszékvezetője tanácsolta, hogy talán ne ebben
oktasson esztétikát. Hajnali miseruhámmá vált, meleg. Súlyos csalódás a
világrendben, mikor kiderült, latyakban beázik. Próbáltam kenőcsöt, próbáltam
sprayt, hiába. Aznap reggel aztán jó vastagon bekentem keretkészítéshez használt
méhviasszal. Majd forró hajszárítóval beleolvasztottam. Most jó.
Azóta Mikiét is megcsináltam, persze.
Fölhívott egy gyűjtőm, vett galériában egy 1982-es Váli kollázst, 35 ezerért. De
jó lenne most ez a pénz, az OTP-nél hátralékba kerültem, és nem hitelez, a
nyavalyás. Valahonnét kölcsön kéne kérni, gyorsan, 60 ezret. Tavaly félretettem
vésztartaléknak 300 ezer forintot dollárban, már kétszer kellett hozzányúlni,
harmadára olvadt, elkerülhetetlen volt. Igaz, hogy januártól konvertibilisek
lettünk 50 év után, legálisan lehet valutát vásárolni, korlátlan
mennyiségben..., ha lenne miből.
Múltkor névnapra hívott Rajk Laci, alig ismerem, de van nála képem. Nem
tudom, mennyit mond neked ez a név... apja spanyol polgárháborús veterán, majd
belügyminiszter, 1949-ben Rákosi fölakasztja. A fiú is legendás alak,
szamizdatos kiadó, a "Beszélő", a komcsik neve miatt nem merték túlzottan
bántani, de azért házkutatások, stb. Építész, irodája van, most képviselő is.
Ilyenformán a lakása főleg politikusokkal volt tele, haverok, a régi
ellenállók... Néhányukat ismertem. Értelmesek, vidámak, szeretik egymást. A
legújabb kultuszminiszter, Magyar Bálint, még magasabb, mint most lemondott
elődje. Megígérte, hogy kölcsönad egy sötét zakót, ha netán a Kossuth-díj
átvételénél kellene... Mondtam neki, vigyázz, te adod, aznap neked is kell! De
neki munkaruha, több is van... Demszky is fölajánlotta a magáét, ő most Pest
főpolgármestere. Jóval fiatalabbak nálam.
Ott volt Garas Dezső is, hóna alatt egy volánnal. Svéd cégnél rendelte, annyi az
autólopás, mindig magánál hordja. Mesélte, egy kisiparossal megbeszélte, csinál
neki egy kerékbilincset, s ha tilosban parkol, rögtön fölteszi. És megússza,
hogy a rendőrség tegye ugyanezt. Ez lesz ugyanis az új szisztéma, egy ideig
minden kocsit elszállítottak, egyszer a ház elől az enyémet is, hatezerért
kaptam vissza.
Szüts is ott volt a bulin. Otthagyott épp egy fontos embert,
mellettem-elhaladtában odasúgta, ez egy többmilliós beszélgetés volt. Egy új
folyóirat, aminek ő az ART DIRECTORa, -szponzorálási ügye. Ha igaz, nekem is
elintézett egy repülőjegyet New Yorkba, György Peti meghívott egy hétre, most
fél évet ott tanít. Istenem, talán sikerül! A Metropolitan Múzeum! Nyolc év
után!
Hanem megint Illyés Gyulát olvasok. Találtam egy fontos verset: Ditirambus...
Mondom Katának, te, ha lesz rá időm, én most meg fogom szeretni a nőket, amit ez
ír, fantasztikus! Mire ő: igen, a megfordított párna... fontos volt
világképemhez... Ismerte a nyavalyás!
Nagy vers. Árnyalatnyi különbséggel nyolcszor elmondja ugyanazt, és itt sem tud
csúcspontot adni. Sokszor túlírja témáit, és didaktikus. Nem baj. Annyival jobb
most, mint Pilinszky. Életszeretet, nagyon finom megfigyelések, erő, önirónia.
Már 50 évesen nyavalyog öregedésén, ahogy vergődik vele. Gyönyörűen beszél
feleségéről, ez megrendít. Hatalmasan dübörgő a lét, a haza dolgaiban.
Földszagú, természetközeli, finom. A buksi fejét megsimogatni.
No, valami a kilenc oldalból. Témájáról, a nőkről, a versben közvetlenül szinte
egy szót se szól
DITIRAMBUS A NŐKHÖZ
Nem a kövek és nem a fémek,
nem amik állják az időt!
Hanem a gyékény, a nád, a kéreg.
Nem az örök-élet-igéret
cinkosai. Nem a kimértek.
Hanem a törékenyek s engedők:
a fű, a lősz, a sás
lett tiltakozás.
A tettük után nyomban eltünők.
...
a gyapjú, a gyanta, a szösz, a raffia.
A közlékenyek, a serények.
...
A romlandók. A hínár, a moha.
A múlók. A hártya, a len fonala
...
Ki mondta ki az első szót a jövőről,
a derüset, a szemen át
meggyőzőt, szívmelengetőt:
lehet remény
mást is rejt a világ,
mint amit mutatott először.
Az első fűszoknya övén
az első ráhímzett virág.
...
nem sziklakockából rakott erőd,
mit egybe csak súly maltera köt.
Nem a gőg
kapui. Hanem a pelyva, a patics, a pihe,
a vessző, a viasz, a toll ereje
hozott ide-
Igen ők, az épp mert lágyan
megnyílók lettek a legerősebbek.
...
nem a várárkok a zsiba-borítók,
a kisajtó, a kallantyús kapu,
a csak fakilincs-záratú
verőcék, gally-és léc-cserények,
nem a lőrések,
hanem kandikálásra szabott zsalú,
...
Nem a zablák, nem a csengések,
hanem a kosáron a fül;
nem az ostromok, a bekerítések;
hanem a korall sor a nyak körül,
meg a tűzhely körüli székek;
nem a viharok, a mének, a diadalzengések,
hanem a szitaszél-veregetések,
ha a liszt megtömörül,
hanem a néma kitekintések
a téli ablak függönye mögül;
nem a havasok, a jeges meredélyek,
hanem a kézimunkázó vetések,
a vasárnap is orsópörgetők,
hanem a csecsemő lebegtetések,
hanem a csermelyek, a csevegők,
nem a vezényszó! Rohamra s Imához!
Hanem a megfordított vánkos.
Te megfordítod néha?
Egy másik, ez aranyos,
A MAGÁNSZORGALMÚ KUTYÁK
FALUZÁSI EMLÉK
Legtöbbet mégis ők gyötörtek
A magánszorgalmú kutyák!
Ámuldozva utáltuk őket.
Ez volt mégis a legcsúnyább.
Sem a házat és sem urát
nem védték. Miért is dühöngtek?
Úgy hörögtek, fölhömpölyödtek,
hangjukba fúltak a buták.
...
Van egy lemezem is tőle, ő és színészek szavalnak, jó. Áttettem hangszalagra
(üres hátoldalára a Kék rapszódiát és az Egy amerikai Párizsban-t) Csináltattam
egy zsinórt, ami német lemezjátszónk tartalmát átönti amerikai magnónkba. Öreg,
család által levetett rádiómagnónkat most megjavíttattam, Kecskemétre szánva. Be
fogom olvasni magamnak kedvenc Illyés verseimet. Bartók kazettáimból tudom,
fontos az ismétlés.
Múlt héten Győrbe nagytekintetű Melocco Miklós Kossuth díjas szobrászunkkal. A
bencés házfőnök atya mindeddig (harmadjára) sem értette meg igazán, hogy nem
megrabolni akarom, hanem múlékony gipszszobra helyett eredetinek minősülő
műanyagpéldánnyal akarom megajándékozni. Miklós kocsiján vitt, s beszélt,
folyamatosan, életéről, dolgairól. Ugyanaz a benyomás, amit Szüts közvetített:
nagyformátumú ember. Hatalmas műveltséggel, ami eleve tiszteletet kelt bennem, a
negyedműveltben. Szütsöt én ajánlottam be, Pannonhalma szólt, kellene egy cikk a
Pannnhalmi Szemlébe erre az alkalomra a szoborról. Én a plasztikához nem értek.
Szüts iszonyúan elfoglalt, kitalálta, hogy megússza a dolgot egy interjúval.
Kiment hozzá zsámbéki műtermébe egy magnóval.
Na, fél órával korábban érünk Győrbe. Mondom Melocconak, figyelj, itt a
Széchényi tér sarkán Nyugat reprinteket lehet még kapni, szinte ingyen. (nagy
Ady rajongó). Belépve, a biztonság kedvéért azonnal, vaktában leemeltem a
polcról a két legvaskosabb kötetet, (azokhoz gyerekkoromtól vonzódom), 1910-es
évfolyam. Lázasan válogatni kezdett ő is, végül vagy hat kötetet, "az egész
nyugdíjemelésem", s ráadásul nekem megvette az Illyés összes versei I-III-at.
Mondom neki, Illyés néven is dedikálhatod. Négy tömött fehér nylonzacskóval
mentünk a rendházba tárgyalni. A témáról, az utolsó percekben három mondat
hangzott el. Miklós nyelvtörténetileg elemezte a Miatyánk problematikus sora
újrafordításának kérdését. Hogy a nyelvromlás, és nem halljuk az árnyalatokat,
pedig Bárczy(?) 1880-ban leírta, hogy Aludjál, csicsíja, aludjál babája, aludj,
vagy a falhoz csaplak, vagyis a két szóváltozatnak egészen más a tartalma. A ne
vígy minket a kisértésbe nem más, mint könyörgés, kérincsélés, azok nélkül a
teológiai tartalmak nélkül, amit beleéreznek.
Másnap este aztán beadtam neki egy C. naplót, beleírva "Melo, melo, aztán
egyszercsak sikerül valami. szeretettel Váli"
Telefonált az öntő, hogy művész úr, péntektől ma délelőttig csináltam az öntést,
most vagyok kész. (260 ezerért) Vétek lenne nem csinálni még egy kópiát,
anyagárban 25 ezer! Melocco beleegyezése megvan, egy régebbi beszélgetés. Mély
lélegzetet vettem, nem tehetségem a gyors döntés: az én anyagi felelősségemre:
csinálja! Van egy 160 centis Melocco Szent sírom! Sőt már láttam is!
Leutaztomban Kecskemétre Pesterzsébet felé kanyarodtam. Valószínű, Erzsébet
kolostorának adom. Abba a nyersfa szaunaépületbe nagyon elkelne egy műtárgy.
A létre nem lehet direkt választ adni.
Farkas: Vörös asztal körülre gondoltam,
és Schiele Van Goghos műtermére.
Azonnal el kellene törni ecsetemet,
illetve a rongyomat, amivel most festek.
Várj, bocs, félbehagyom mindezt, a kultuszminiszternek kellene egy
fölterjesztést írni, most szólt Szüts. A napi kép épp megvan (A/96/2). Ennek a
létesítendő múzeumnak az ügye most van teljesen képlékeny állapotban, súgni kell
nekik.
A Kortárs Magyar Képzőművészeti Múzeum (vagy Képtár?) ügye
1. HELYE.
végleges-e a Munkásmozgalmi Múzeum épülete?
netán a Sándor -palota?
2. SZERVEZETE, MIHEZ TARTOZIK
Önálló, új szervezet jönne létre, vagy az egyik meglévő része lenne?
-Nemzeti Galéria, nagy gyűjteménye van
-Fővárosi Képtár, a Főváros tulajdonában. kicsi, de jól válogatott anyag
A minisztériumnak honnét van joga anyagot bekérni?
Ki alá tartozik majd a Kortárs Múzeum? A Főváros, vagy az MM alá?
3. GYŰJTŐKÖR
1945 után készült, Magyarországon élő alkotók művei
4. KONCEPCIÓ
Érdemes lenne világtörténelemben egyszer megcsinálni azt, amit eddig csak a
magánmúzeumoknak sikerült: kizárólag minőség szerint válogatni az anyagot.
Figyelmen kívül hagyva a kultúrpolitikai, művészetszociológiai,
művészettörténészi sok-sok egyéb szempontot. Ez a zsűri összetételén múlik, erre
a fent felsorolt szakemberek nem alkalmasak
5. ANYAGÁNAK ELŐTEREMTÉSE:
nem lehet egy harmadik, jó anyagot előteremteni
(kivéve ha megvesszük a Kolozsváry gyűjteményt)
-tehát MNG és/vagy Fővárosi Képtár anyaga bekebelezése
-élő művészek és műgyűjtők ingyenes adománya avval az ellenajánlattal, hogy
három évig művük biztosan falon lesz
6. ADOMÁNYOK BEVÁLOGATÁSÁNAK LEBONYOLÍTÁSA:
a Műcsarnok arra a dátumra, amikor a létesítendő múzeum már tud műtárgyat
raktározni, egy kéthetes kiállítást csinál, meghirdetve bekér anyagot: "1945
utáni magyar festészet magángyűjteményekben" Közzétéve a múzeumalapításhoz az
ajándékozási lehetőséget is. Nem saját művet (vagy esetleg: nem élő művész
munkáját) lehessen letétbe is adni. Egy négytagú zsűri két mérce szerint
választ: a műcsarnoki kiállításra alkalmas-e, illetve a múzeumi elfogadásra
alkalmas-e. Beküldhető három mű, elfogadható a múzeum számára három. Evvel a
kettős lépcsővel valószínűbb a zsűri jó munkája.
Na, ennyi, első nekifutásra. Mindjárt csengetnek ebédhez. Most COPY-zom, s
kiprintelem Miklósnak. Megbeszéljük, átírjuk, holnap Pestre megy, átküldi a
miniszternek. Aztán majd személyesen.
Kérdi tőlem tegnap, lennél az igazgatója? Tréfa, vagy nem, kérdés. Talán egy
évet, a beindítást rá is szánnék az életemből. Az anyagot ki tudnám és ki merném
válogatni. (Az egész szakma meggyűlölne, -de ez belefér.) Ami díjat kapnék,
ezentúl ennek tudnák be. M. szerint abban az évben sem festenék kevesebbet. De
nem is fontos elvállalni. A zsűrizést kellene együtt végigcsinálnunk, az mindent
meghatároz. Tavaly már megégettem az ujjamat egy státussal. Nem kívánkozom
állásba, -a tanítás sem hiányzik, rögzítsük.
Most Miklós vágott éppen bele, a színiakadémián tanít valami vizuális kultúrát,
változó minősítéseket hallok óráiról. Múlt héten Schieléről beszélt,
századfordulós osztrák festő, sokszor a pornó, de mindig a művészeten belül,
maszturbáló lány, kegyetlen, zseni, lenyűgöző.
Mikivel beszéltem telefonon, kihúzták a harmadik szemfogát is a héten, még egy
van hátra. Lónagyok a fogai, nem fér a szájában. Fogszabályozás vagy három éve,
arra várt az orvos, hogy megnőjön, most indul a második forduló. Első kettő
alkalommal férfi volt, én kísértem, a váróteremben még osztáspéldákat is
gyakoroltunk. Most anyja kísérte, mondta, sírt is. Kérdeztem, nincs-e
összefüggés a kettő között? Mondja, nem tudom...
Tényleg hatalmas fogai vannak, egyet átfúrtam, néhány napig nyakamban spárgán.
Szülői értekezlet. Egyetlen haszna, hogy fölfogom, M. gyenge matekból.
Átgondolva és rákérdezve kiderítem, csak annyi, hogy lassú és sokat vét
műveleteknél. Mondom, öreg, napi három osztáspélda, két hónap alatt túljutsz
ezen a problémán. Én nem fogom forszírozni, ez a te akaratod nélkül nem megy.
Rászánta. Kecskemét idejére vettem neki egy kockás füzetet, egy oldal egy nap,
három példa. Időnként egy-egy ilyen, meglepetésnek: HÁNY LÁBA VAN AZ ELEFÁNTNAK?
Bízom benne, hogy.
Miki, tovább. Valamelyik nap szól Kata, te, nehezen jár a harmadik fiókja az
íróasztalában. Kiemelem, kiborítom, mögötte az eltűnt biológiakönyve. Fűrészelni
is kellett, meg reszelni. Akkor a többi fiókok is. Kata kezdi rendbe tenni a
tartalmukat, de bölcsen félbehagyja. Miki este reklamál, hogy az ő dolgait...,
amiben igazat adok neki, de alibi az asztalosmunka. És bejött Kata rejtett
terve, M. szépen kezdte rendberakni minden dolgait, kedvet is kapott hozzá. Két
nap múlva polcait is. Érezhetően érése stádiuma. Régen többször mondtam
maliciózusan neki, aki úgy él, hogy időről időre rendet csinál, nem is tudja, mi
a rend. Az lételem, segítség, biztonság. Amibe persze a struktúrált rendetlenség
módjával belefér.
Zsófi, ha fiú lenne, úgy mondanám, megint becsajozott. Van fiú, de titok. Bár
egész munkahelye tudja, mert a legény is onnét. Szüts meséli, este kajánul
megszólal az egyik, ahogy bejön: szegény Zsófi a hidegben mióta vár a
villamosra, érdekes, nem a megállóban... Tény, hogy nem 1/2 5-kor jár haza.
Hanem tízkor, s akkor Katának egy-két órát mesél. Nem belső köreiről, hanem
munkahelyéről, barátairól, mindenféle látott állatokról, hihetetlen részletes,
pontos megfigyeléseket. Ilyenformán veszekedéseik ellenére (Kata nem bírja ki,
hogy slamposságáért 5 percenként ingerülten rá ne szóljon) nagyon bizalmas a
kapcsolat közöttük, hála Istennek. (Katának mondom: ne szidd, hanem kérdezd,
hogy miért...)
S. Nagy hívta, Zs. elkezdett műv.tört. előadásaira járni, a Műegyetemre. Talán
efelé navigál majd. Még bízom régtől hangoztatott mondatában, ha valami majd
valóban érdekli, fog tanulni.
Újabb állat nincs. A három teknősnek építettünk egy száraz kifutót a kályhameleg
közelében. Nem fürgeagyúak, de kezdik megérteni az új lehetőséget. Hanem
fiúbarátjával -nak vett egy snaucert. Gondolom, új perspektívát kapott
kapcsolatuk.
Köziben alkalmanként négyen-öten vagyunk. Minden jelenlévő fontossá válik.
Andris örömömre a közbenjáró imaórába újra belevette a zsolozsmát, szeretem.
Tudod, néhány éve én hajnalban a ferenceseknél is, másodnaponként... Kérték,
hogy rövidített munkaidőnk ellenére legyen újra megosztás; Gábor vezeti majd. A
szentségimádást megtartottuk, annak mindig súlya van. A régi Fioretti csapat nem
él a fejemben, tanulságos. Talán így fogom átvészelni jővőbeli veszteségeimet
is, remélem.
Egyik este Gábor dúltan fölvetette, durván meglökték az uszodában: én mindig
csak meghunyászkodjak?! Mondom, mi a végső célod? Hogy a másikat segítsd
üdvözülni, nem? Ahhoz alakítsd a reakciódat.
Kecskemétre képtelen voltam fegyelmezetten csomagolni. Minden út előtt összeáll
szellemi programom a könyvek kiválasztásával. Most nem tudtam dönteni. Nyugat
1910, az új Illyés kötetek, meg a régi válogatott, amit már elkezdtem
összefirkálni, belakni. Itt a My Life Golda Meirtől, beleolvastam, egy fontos
arab tárgyalásra készülve toilettje összeválogatását sorolja, ez jó. Illyés
Puszták népe, és Petőfi Sándor kötete logikus volt, újra fölbukkant a fejemben
Németh László, a zűrös zseni, most szeretnék megint tanulmányaival barátkozni:
Sajkódi esték. Persze a József I-II, mindenkori végső menedékem. Újra
fölfedeztem Mackintosh Mózes 1-3 könyve magyarázatát, reggelente olvasom,
megdöbbentően gondolatgazdag, hitélmény. Biblia. (Miklós egyszerűbben oldotta
meg: P. Howard összes) Mindez sok egy hónapra. Majd menetközben dől el... A
bőség mindig intelligenciapróba nekem, s nem dicsekedhetem. Londonban volt
pénzem, egy délelőttöt átgyalogoltam valami gyárnegyedben, hogy egy Párizsban
látott széket én most meg fogok venni. Hogy vittem volna haza, ha sikerül?
Délben derült ki, hogy szünnap, szombat van...
Március 5., az éjjel friss hó esett, Szüts kocsijáról is lesöpörtem reggel, úgy
volt, ma két kocsival megyünk úszni. Fél tíz, eddig ezt írtam, most elkezdem az
A/ 96/3-at. Na, talán ma. Nehezek az első napok, mindig. Kívánj nekem jó munkát.
˝egészen5
12, kimosakodtam. Nem is rossz. A fekete keret összetartja. Még van egy órám
ebédig. Talán nem alszom el, leülve.
Idén hosszú, hideg telünk volt. Uszodából mindig vizes fejjel, s bárha
duplavastag sapó, olykor fáztam. Ettől félek, gyerekkoromban volt valami
rejtélyes, agyhártyagyulladás körüli betegségem, amikor a hangos beszéd és a
fény is zavart. Szóval a fejem. Bizományiba betévedve anyám ügyében, szemem
megakad egy nagy nyitott rekeszen, tele prémmel. Katával a létező szocializmus
utolsó percében utaztunk Berlinbe pár napra, bölcsen, hogy amíg az út keleti
valutával fizethető, tehát megfizethető, - kell megnézni a Dahlem-múzeumot.
Akkor megnéztük a Berlini Falat ONNÉT is. Annak tövében árultak földön guggoló
gyanús civilek kubánkát. Azóta a kancsal nosztalgiám. Most vettem, (Szüts 35-ik
kérdésre találta csak ki) Made in Finland, műszőrme. Szürke és kissé szűk, ezért
Kata egy szoknyájával (körömollóval bemetszés a peremén) megtoldottam. A
létrejövő kockás BÉZS háromszöget bekentem technokol rapiddal, miáltal ez a rész
vízállóvá vált, valamint rátunkolva a környező szőröket, eltűnt. A belső oldalon
tussal igazítottam színhelyesre. Még beleragasztottam egy fehér pöttyet, hogy
melyik az eleje.
Apropó eleje. Ezek direkt engem akarnak kínozni? Kata időnként megfedd, hogy
alsógatyám fordítva, sőt kifordítva. Addig volt rend, amíg a pulóverek nyakában
hátul fehér textilkocka volt. De a gatyára időnként előre rakják, sőt olykor
kívülre, mert ez valami divatjel. Követhetetlen. A pizsama nadrágomon, mikor
kezd elöregedni, tehát lecsúszni, elöl kivágom a gumiházat, s egy szűkítő csomót
hurkolok a gumira. Ettől jól láthatóvá válik az eleje. A legjobb Robitól kapott
pulóverem, Amszterdamban találta a lánya, azon valami domború bög van a mellén,
márkajel. Szemüveg nélkül is minden rendben, uszodában öltözködve.
A mellettem zuhanyozó ügyvéd rávett, PERESKEDEM. Merthogy örökre lebénult bal
4-es lábujjam, javíthatatlan, illetve az ország első kézsebésze nem tanácsolja.
Én eredetileg csak egy állandó uszodabérletet szerettem volna. Lesz törvényszéki
orvosszakértő, meg tárgyalás, minden. A mellettem zuhanyozó nagyon mondja, hogy
ugye fáj járáskor?! Mondom, nem. Úgyhogy már nem beszél többszázezer forintról.
Lukács uszoda. Némely hideg hajnalon üresebb volt a szokottnál, ilyenkor
lehetett csúcsdöntési kísérletekkel próbálkozni. (Hátúszás közben nehéz
hátrapislogni.) Mint jól tudod, a medence k.b. 26 méter. Nomármost, hány
tempóval? Idáig többször megerősített rekordom: nem egészen öt tempó.
Lukács. Másfél éve úszom a túlsó felén a női (meleg) medencének. Összegyűlik ott
velem egyidőben három, olykor négy öregúr, a sekély térfélben leguggolnak, hogy
csak a fejük lógjon ki a hidegbe, és dumcsiznak. Ugyanott hárman is úszunk elég
keményen, ők kedélyesen körben, nem zavartatják magukat. Olykor, ha
észrevesznek, szétnyílnak. Nagyon hangsúlyosan, udvariasan kerülgetem őket. S
eljutottam odáig, hogy már örülök nekik, szeretem őket. Múltkor mondtam is, a
kis zöldfejű pocakosnak, hogy irigylem a maguk összeszokott férfitársaságát!
Elmosolyodott, hja, évtizedek óta... (Nem semmi- mondhatni rá az új pesti
szlenget)
Lukács. Három-hat perc egy öltözés. Ezalatt beszélgetés. Én mikről is? A
fotótároló papír PH-értékéről, a Széchenyi könyvtár építendő új szárnyáról, az
amerikai nemzeti parkokról, egy Amerikában élő unokáról, egy szélütött nagymama
állapotáról, a Windows 95 kompjuterprogram hátrányairól, a most megépült új
budai központi bíróság anomáliáiról. Harminckét ismerőst leltároztam föl. Meg
kéne írni őket. Három halottam is van már.
Lukácsba menet. Hihetetlen, mintha Amerika. Állandóan változnak a boltok. A
virágárus csődbement. A könyves is bezárt, egy éve üres, úgy látszik, nem tudják
kiadni a pavilont. A bár bekebelezte a mellette lévő rokkantnyugdíjas trafikot,
nagy garral elkezdtek építkezni, galériát építeni, falak rózsaszínre, aztán az
egész hirtelen félbemaradt, hónapok óta a malterosládák ugyanott a földön, a
kirakatüveget lassan ellepik, mint a hullakeselyűk, az alkalmi plakátok. A
díjbeszedő iroda kirakatát egy élelmes üzletember kibérelte, kaliforniai
mamutfenyőből faragott irdatlan karosszékek vannak benne, megrendelhető. Egy új
non-stop pince-élelmiszerbolt nyílt, nyitva reggel héttől. Talán nem tudnak
angolul. A vietnami tejboltunk mellé telepedett szerb tejbolt átalakítás miatt
hónapok óta zárva, állítólag az is tönkrement. A bizományi áruház bezárt, óriás
tere évek óta üres. A plakátoktól nem látni be, lehet hogy raktárnak használják.
Nyílt egy optika szalon, a másiktól húsz méterre, s egy rádiótelefon bolt,
szemben a Barátokkal. Az antikvárium maradt, de magánkézbe került, nem
lacafacáznak, 100%-os haszonkulccsal dolgoznak. Néha nosztalgiából megnézem a
művészeti polcukat, pocsék. Bár egy Nagy Balogh monográfiát ott sikerült,
mégiscsak. A TV. sorozatomhoz kellett volna, illetve inkább csak a szívmeleg. A
műsor engedélyét mindeddig nem írták alá, pedig már lassan beleszoktam, hogy
megcsinálom. Hogy féltem tőle az első hónapokban!
Síeléstől búcsúzás folyamata. Most így oldom meg: kárörvendek Mikin, akinek
szombaton edzésre kel mennie...
Milyen felétek a kapitalizmus? Nálunk így néz ki: a gyerekek nagyon morogtak
falécből barkácsolt zuhanyrózsatartómon, rászántam. Első bolt 960 forint, de
nincs. Második bolt 640 forint és van. Délre föl is szereltem. Más. Kértem
Andrist, gondoskodjék gyertyáról, hozott egy jó bunkót, 700-ért. Nem tudjuk
használni, múltkor rádűlt gyönyörű lópokrócomra, amivel a festőasztalomat
szentségimádásra letakarjuk. Minap veszem a reggeli két zsömlémet, a kassza
mellett mit látok: tisztességes fehér kocsigyertyák. Emlékszem, még meg is
saccoltam az árukat, 40-50 forintot gondoltam. Négy forint. Kérem az összeset.
28 darab. Megvan karácsonyra, januárban!
Ismered, az ember lekapcsolja a villanyt, s akkor veszi észre, mennyire búgott a
fénycsőarmatúra. Így voltam a műtermemmel. Hajdan mindig ünnep volt átrendezni,
aztán lassan kikopott ez az öröm, 24 év alatt beállt optimálisra, persze követve
a változó igényeket. Legutóbb az állandóan üzemkész kompjuter helyigénye, a
printerrel. Szóval alig változtatható, ami van, és -valami nem ízlett. Nem
éreztem jól magam benne, de nem vettem észre. Persze deine sorge möcht' ich
haben -luxusbaj- , Jelenits atya valahol Kierkegaard kapcsán írja, hogy a
képzelt baj is fáj, tiszteljük. Volt egy kétméteres asztalom a szoba közepén
tranzit-rakodónak. Most ez a műteremablak alá került, életre keltve az ablak
vidékét. Minden bútor fal mellett, a tér tiszta és üres. Állítom, jobban érzem
magam tavaly ősszel-télen, ha erre akkor rájövök.
Jelentkezett egy gyűjtőm, múltkor meglátta egy hazakerült régi munkámat,
megvenné. Hanyatt estem, mert a rossz üzletmenetről panaszkodik, és őszig nekem
el van adósodva havi 50 ezerrel, két képet és egy pasztellt vett mostanában.
Kértem tőle egy nap gondolkodási időt, ugyanis a képet inkább múzeumnak szántam.
Itt fentebb olvastad, most áll majd össze a Kortárs Múzeum, talán egy éven
belül. Ha netán nekem itthonról kellene valamit előkaparni... alig van valami.
Igaz, 25 képem Szlovákiában kiállításon, az hazajön nemsokára... Viszont, ha nem
is tart el, de havi 50 a szükséges pénznek mégis a nagyobbik fele. A múlt havi
fűtésszámla 20 ezer volt... Este telefonáltam neki, hogy oké. Ez is havi
részletekben majd, ősztől.
Evvel a szlovák kiállítással volt cirkusz. Valaki helyett kellett beugranom,
szívességet tettem. Az idelátogató igazgatót láthatóan egyetlen dolog érdekelte,
aláíratott 10 példányban velem egy nyilatkozatot, hogy a képek biztosításáról
lemondok. Megtettem. Merthogy az nagy pénz, s a képek úgyis a Külügy diplomáciai
futárkocsijával mennek, a pozsonyi Magyar Kulturális Intézet szervezi az
egészet. Jó. Aztán szólt Szüts, hogy te marha, és ha fölborul a kamion?
Észbekapva, faxon kérem egy nyilatkozatot a múzeum igazgatótól, hogy a képekért
háztól-házig teljes anyagi felelősséget vállal. Ezt fogcsikorgatva meg is tette,
de mellette küldtek egy újabb aláírandó nyilatkozatot, hogy vállalom, a
szállítás az én anyagi kockázatomra történik. Szüts erre azt mondja, te marha,
ha a kocsi Budakeszinél leég, a dunaszerdahelyi múzeum átküld neked néhány
milliót? Ezek után fax válaszom, hogy a két papírjuk között joghézag van, a
szlovák múzeum nincs jogi kapcsolatban a külügy kocsijával, s ennek
következtében a kiállítást sajnos lemondom. Fél óra múlva már a biztosítást
intéző pesti hivatalnok hívott, hogy mikor jöhet. Ennyi idő alatt elintézték.
Szüts mondja, látod, marha, ezt mindig megpróbálják eljátszani. Egy autóbusznyi
festővel utaztunk ki a megnyitóra, volt ott valami ülés is, velem egy napon.
Néhányan berúgva szálltak be a buszba, hazafelé. Ez mindig így van.
Múltkor elküldtem neked nyílt levelemet Makoveczhez a Népszabadságban, ha jól
emlékszem. 1000 ember előtt harsogta, hogy "verőlegény gyerekével nem fogok
kezet". Azt írtam neki, hogy ennek a mondatnak Európában nincs helye. Na, kaptam
néhány kemény telefont. Az utolsó egy magát hívőnek és érettségizettnek mondó,
nem kulturálatlanul fogalmazó középkorú asszony volt. Hogy én merem támadni a
Makoveczet, aki kedvéért sok ezer ember bármikor fölkerekednék, ezt a szent
embert, aki meg akarja tisztítani a magyarságot ezektől a rohadt zsidóktól, és
hogy ő imádkozni fog, hogy öljék meg a gyerekemet, és majd megnézi, akkor hogy
gyakorlom a megbocsátást.
Kata szerint el kellene ezt mesélni Makovecznek, látod ide vezet...
Mikivel januárban igazi bálban voltunk. Életünkben először. Megjelenés az
eseményhez méltó öltözetben... Az Országos Széchényi Könyvtár és a Hadtörténeti
Múzeum tisztelettel meghívja Önt... A bál fővédnöke Göncz Árpádné, az
államelnök neje, Habsburg Ottó, a Páneurópai Unió elnöke, védnök még Keleti
György honvédelmi miniszter... Az árva gyerekek javára meg a könyvtár
megmentése... A klubban egy reggel átszól vetkőzés közben az igazgató, te Deske,
nem adnál egy rajzot a tombolára, te lennél a fődíj. Mondom nem, s elmagyarázom
évek alatt kikínlódott véleményemet a potya képekről, ahol a mű senkit nem
érdekel, az csak máz a kunyorálást elfedendő. Sugallja, a mű nem érték, hisz a
művésztől ingyen lehet szerezni. Mondom neki, miért nem ajánlják föl a
könyvtárosok félhavi fizetésüket erre a célra? Nekem ez a kenyerem. De az ember
nem következetes. Másnap szóba került, legyintettem, nevettem, adtam. Innét a
két tiszteletjegy. Nyitópalotást a Honvéd Művészegyüttes kosztümben, részlet
Erkel Hunyadi László.., Strauss Denevér, Liszt Magyar Rapszódia..., aztán két
zenekar, újratervezett, a régvoltra emlékeztető valóban elegáns tiszti
uniformisok, frakk, nagyestélyi, diplomaták. Kissé alulöltöztem ehhez, Miklós
zakója alá Kata selyemmellényét is fölvette, jól áll neki. (Olyan magas, mint az
anyja). A Gundel hidegtál nekünk is járt. Sok látnivaló volt, egy báltörténeti
kiállítás is: táncrendek, selyemcipellők, monoklik. Alvásidőmhöz igazodva
indultam volna, Miki toleráns úri modorával kikönyörgött még egy fél órát. Aznap
kezdődött újabb háromhetes tavaszi influenzám.
Írtam-e már, hogy lett egy házipüspökünk?! Emlékszel Antal atyára, veledkorú
srác volt, a Fiorettit is meglátogatta egyszer, innét, a Ferencesektől.
Kiküldték öt-hat éve Kárpátaljára, hárman elkezdtek ott ferenceskedni,
szolgálni. Most a pápa személyesen szentelte. Ukrajnából Rómába utaztában egy
hajnali misét itt mondott, megígértem neki, hogy fölvesszük állandó
közbenjártjaink listájára. Te is beszállhatsz.
Kezd ez a levél túl hosszú lenni, (elég pontosan heti egy oldal gondolatom van)
akkor távirati stílusban néhány alapinformáció:
-A katonai műhold 0,002 Celsius hőkülönbséget érzékel a Föld felszínén. Egy
harckocsi helye, ami egy órája elment, még kirajzolódik a felvételen.
-Katonai autóba beépítenek öklömnyi térképkövető dobozt. Több kilométerre pár
centis pontossággal eltalál.
-Mi az, ha földobják kisgyerek, leesik: semmi. Pistike megfogta az Isten lábát.
-Halló, az üzenetrögzitő elromlott, itt a vasaló beszél...
-amerikai klubokból ízelítő:
-a Mindent Halogatók Klubja. 83-as évkönyvük most jelent meg. Félmillió leendő
tag még gondolkodik. Tiltakozójegyzékük, Anglia miért támadta meg őket
1819-ben...
-a Középszerűek Klubja. Példaképük egy teljesen jelentéktelen államelnök a múlt
századból
-a Mindenekelőtt a Biztonság Klub. Követelik, hogy a repülők a földön
guruljanak. Vagy, egyszerre csak egy legyen fönt, és az utasok pucéran, hogy
fegyvert ne tudjon valaki eldugni...
-a Hivatásos Bürokraták Klubja. Semmire nem hajlandók igen-nemmel felelni.
És még egy mondat, januárban találtam ki: AZ ERDŐ SZAKRÁLIS TÉR
Állítólag Nemes Nagy Ágnes igen nagy költő, kéne olvasni. Nem ismerem. Összes
verseit még ő válogatta össze, a Föld emlékei, és van egy összegyűjtött
esszékötete is, a Magasság vágya. És egy nagyszerű verselemzés kötete (nem csak)
diákoknak: Szőke bikkfák(?). Na, majd. Ölelem a rokonomat. Is.
Szia.
1996. március 14. kezd J-38 C.4653
Szia J!
Szüts nevetve mondja, szoktuk emlegetni, sokba van nekünk, hogy te annyira
ragaszkodsz szegénységedhez.
Van-e ok ijedelemre, élősködöm-e?
1. Ritkán kérek és mértékkel. Eddig rendben.
2. Barátaim közül Miklós ad sokszor, szívből.
3. Hanem gyakran hencegek szegénységemmel. Ez provokáció.
4. Csakugyan, kissé barátaim árnyékában merem ezt a bizonytalan életformát élni.
Mi a teendő?
Alig valami. Nem nyafogni, hencegni. Hozzátenni: elégedett vagyok. Életformám
árát vállalom.
1996. április 24.
Locsogás nem folytatódik. Megjött leveled, vársz választ. Természetesesen
örömmel látnánk titeket. Nem síró gyerekeket se hagyjatok ránk, elfértek ti is
bőven.
Még annyit: egyelőre semmi remény, hogy ki tudnánk utazni hozzátok. Nem tudom,
nem lenne-e helyesebb (távrészvételünkkel) a keresztelést nem halasztani
tovább?!
Akartam volna neked levelet írni, igazit, de Kecskemét egy hónapja eszméletlen
mennyiségű munka volt, gondolatok nélkül. Múlt héten meg baráti szívességek
révén egy hét New York minden múzeumában, reggeltől estig, ájulásig. Most
lettem volna lassan majd írós állapotban.
sziasztok.
1996.5.20-21. J-39 C.4693
Szia J!
Mamád kiszivárogtatta, hogy 80 kiló voltál, nem is tudom írjak-e neked ilyen
körülmények között.
A másik, ami köti kezem, bárhogy szépítjük, alig volt gondolatom az elmúlt
időszakban, külső és belső rohangászások, -látom, dossziéd csaknem üres.
Meglátjuk, mi lyön össze.
Bár téged nem érint a dolog, itthon mégis újság, hogy év eleje óta bemész a
bótba, és lehet dollár venni. Elég ha bemondod(!) az útleveled számát, arra már
adnak. Rögtön be is írtam a tárcámba, hátha rámjön, útközben. Múlt héten
uszodából haza be is mentem a Ferences templomhoz közeli Keravillba, ami azóta
videofilm kölcsönző lett, majd éxerbolt, most a fele már a Mezőbank, hogy
adjanak forintot száz féltveőrzött dolláromért. Mert annyira semmi pénzem,
viszont háromnegyedkész képeimhez nagyon kellene már keretet csinálni. Szó
nélkül adtak, ugyanitt tavaly a pénztárosnak még be kellett diktálnom, hogy
nevem Marx Károly és a Lenin út 1-ben lakom. A pénztárosnő fölvont szemöldökkel
rákérdezett, jé, Magyarországon van még Lenin út?! Nincs, feleltem szerényen
mosolyogva.
Lesz keret, jó sok munka, de lesz. Miklós is megoldotta a magáét, a maga módján.
Látott Bécsben a Giacometti kiállításon egy elegáns típust, lerajzolta. Itthon
egy autó áráért rendelt 50-et. Nem irígylem, nekem nem is lenne jó, de az ő
képeihez tényleg szépek.
Hát igen, a boltok jönnek és mennek. Kápitalizmus. Csak itt a bank környékén:
lett egy kompjuterbolt. Reggelente vágyódva néztem a kirakatban a Panasonic
telefonos fax óriásdobozát. Aztán kaptam egyet, akkor kisebb dobozokat kezdtem
vágyódva nézni. Vettem ott egyszer 10 floppit. (A kompjuter
tartalék-memóriatárolója. Bocs, nem tudom, mennyire tudsz mai magyarul.) Szóval
például az egész C. Napló könyvem egy 3 mm vastag, 9 centis mágneslemezen, két
perc alatt átmásolható. Két ilyen lemezen van ötkötetnyi opuszjegyzékem másolata
is, tűz, betörés, műszaki hiba ellen, négy példányban. Egy sorozatot egy
barátnőmnél is tartok. Meglátogatva, mindig frissre cserélem. Ehhez tartozó
floppitartómon ötforintosnyi piros pötty is van, hasonlóan képeimről őrzött
diatartó ládán. A berni Klee múzeum grafika raktárában láttam ilyet, három
mappán. Családom is tudja, hogy ezeket kell először menteni tűz esetén. Nálunk
minden világos. Hogy halálomkor szakmai dokumentációmat hova kell vinni, ki van
rajzszögelve a falra.
Ebből a boltból most tornacsukabolt lett. Ma reggel újra megnéztem, hüledezni
akartam. Igen. A legdrágább: 24 ezer forint. Azt hiszem, 15 körül van a
hivatalos létminimum.
Mellette volt egy hatalmas álmos bizományi. A kirakatban főleg
textiltekercsekkel. Egyszer egy baromi rossz cipőt is vettem ott. Két év múlva,
még egyet, ugyanolyat. De ez már nagyon régen volt. Aztán bezárták a boltot. A
havi "II. kerületi polgár"-ban (ingyenes, bedobják) olvastam, hogy a kerületi
Tanács, pardon, Önkormányzat valamelyik hivatalát akarja idetelepíteni. Marha
egy ötlet volt. Állt a helység használaton kívül, egy hétig, két hétig, amikor
új magyar szokás szerint kirakatüvegét kezdték ellepni a plakátok. Judó oktatás,
Lila Maca áriaestje, angol stúdió, Megnyílt a PECSA (Petőfi Csarnok, ifjúsági
központ). Amikor a plakátok elérték egymáson a centis vastagságot, kezdődhetett
a mekkorát bírok egyszerre letépni- játék. Másnapra újak a helyébe, rendszerint
tízesével, sorozatban. A bolt ilyenformán évekre eltűnt. Két hete váratlanul,
igaz, pár napig beteg voltam, vakító tiszta az üvege. Bévül fénycsöveket
cserélnek. (Szombat reggel, uszodaidőben. Hétvége, szabadidő a munkások egy
részének teljesen megszűnt). No, a kirakatban most faburkolat, -bronzkelyhek,
porcelán Ludas Matyik, bársony redőzött drapérián. Nem is csak pocsék
festmények. Gyakran lelassítok a bolt előtt.
Mellette megintcsak két új bolt. Az egyik amerikai, nem is értem, mit árulnak. A
kirakatban: műgyümölcsök, búzakéve és lavórtartó állvány, kovácsoltvasból. A
másik úgy hirdeti magát, hogy az ország legnagyobb gyapjúválasztéka.
Magyarországon most mindent el lehet adni, ha az van ráírva, hogy biotermék. Itt
biológiailag igazi lepedő meg matrac van, ez utóbbi a kirakatban is, kettévágva,
belelátni, hogy mennyire bio. Kókuszmicsoda a bele, meg igazi, (- és nem mű)
gumi. Meg szőr.
Nagyon szeretem ezt a Lukácsból hazafelé-sétát, minden nap, 7.50-kor. Még minden
zárva. Böjti napon nem nézem meg a cukrászda hűtött kirakatát: dobos torta,
dobos rolád, valami amorf habos, -nagyon jó lehet- okker és fehér. A szintén
amerikai(!) papírbolt kirakatában múltkor egy csodálatos emeletes fadoboz,
vörösre lakkozva, benne 80! szines ceruza. Ilyet még nem is láttam. Rögtön
hívtam Vojnichot, nem akarja-e megvenni a férjének. Az árat hallva fölsikoltott.
Eltűnődtem, fordulhat-e úgy életem, hogy szinesceruza rajzokkal százezreket
keresek. Egy sarokkal arrébb már eszembe jutott, hogy a színeket sajnos lehet
keverni is...
10 éve volt egy pillanat az életemben, amikor módomban lett volna emeletes
redőnyös tolltartót szerezni. Talán a Fény utcai piacon.
A szomszédos csirkehús bolt viszont gyönyörű. Egyetlen hosszú acél-üveg hűtött
pultsor, s mint Barcelonában, - művészi rendben a végtagok, fajtánként. A Kata
tud egy igazi jó halboltot is. Ott az eladók is kedvesek, szerinte. A
könyvpavilon bezárt, a helységet, állítólag gyógynövények számára,
újrapolcozták, mázolták hibátlan fehérre, most úgy áll, üresen, éve már. A bár,
két házzal arrébb, galériát és lila csigalépcsőt kapott. Már csempézték, mikor
hirtelen leállt az építkezés, kirakatát azóta ellepték a plakátok. Manhattan és
Bronx, keveredve.
Igen, igen megjártam Ámerikát is. Ezúttal újra vezettem naplót, hogy mit láttam.
Sok nyafogások, kell-e nekem ez az út egyáltalán, miközben gőzerővel szerveztem.
Nehezen jött össze az ingyenjegy. Koszt- szállásom eleve volt. György Petiék
Heller Ágnes filozófus lakását kapták kölcsön, Manhattan, Central Park nyugati
oldalán, középtájon. Metróval onnét reggelente az összes múzeumokba. Hogy bírtam
egyvégtében napi 8, sőt 10 órát gyalogolni? Hihetetlen kincsek. Itthon utána egy
hétig hulla. Van egy múzeumuk Angyalföldön; a négernegyedben. Brooklyn múzeum.
Oda senki nem megy ki, csak akinek megsúgták. Öt emelet, csoda. Asszír,
egyiptomi anyag, gazdagabb, mint Középeurópában bármi. Egy emeletnyi régi
farmerszoba. Néztem az alaprajzon, mi az a furcsa csámpás téglaforma a negyedik
emeleten, amihez a folyosók is igazodnak, hát egy teljes faház, zsindellyel,
bútorokkal, a préri közepéből, többszáz éves. Egy emelettel lejjebb (följebb?)
zománcberakásos fényképezőgép, és zöld műanyag felhőkarcolóformájú asztali
rádió. Egyébként gyönyörű.
A Metropolitan Múzeumban Balthus fésülködő nőjét hatszor megnéztem. A kandallón
lévő kis kék kancsó, mellette a tükörkeret, okker - ez miatt mentem New Yorkba.
Mondd meg, miről beszél két ennyire megtalált színfolt, a kép közepe táján?
Istenről beszél, ilyen egyszerűen? Nem lehetne kicsit konkrétabban
megfogalmazni? Az édenkert? Aláhúzza az akt lágy líraiságát? Margitsziget a
benzingőzős város közepén? A köznapi tagadása? A néger teremőr nem engedte a
széket eléhúzni, így törökülésben.
Gyönyörűséges képeket láttam megint. Találtam egy olyan korai Bonnard-t a
Brooklynban, hogy erre lemondtam vágyamról, miszerint egy másik Bonnard miatt át
kellene ugrani Wasingtonba. (Kitelt volna a nálam lévő pénzből, de nagyon
spóroltam). Láttam valami egészen újat: Delvaux, 1960-ból. Nem az én világom (én
egész életemben a Klee: Todesengeljét akarnám újra festeni) de hallom, és
élvezem.
Amerikában fotóztam is, ezúttal. Opuszozás kapcsán fölbolydult bennem újra ez az
egész dolog. Nem egyértelmű a vonzása, - zavar hogy sunyin csúszkál a téma a
tartalom fölött, - az elsődleges beletenyerel a lényegi információba. Robert
Doisneau francia fotós (1912-94) is ezt firtatja: "A szenzáció gyakran a
tehetetlenség bevallása, mint az egzotikum kérdése... mert vannak napok, amikor
a platánfák csodálatosak." Meg azt is mondja: A legkegyetlenebb képeket
általában lányok készítik, hogy megerősítsék magukat...
New York. Gondoltam: utijegyzetek. Kaptam egy Nikon F3 gépet Pétertől, vettem
három tekercs filmet 15 dollárért
katalógus a családnak 14
metrójegy 21
egyéb 9
össz: 59 dollár, ennyit költöttem,
szóval három tekercs. A gép méri a fényt, tehát felvételt elrontani nem lehet.
Lelkiismeretességből géppapír méretre! itthon lenagyítottam mind a 100-at. Hetet
tartottam meg, nem voltam túl szigorú. Egy jó kép készült, a Broadway és a Times
Square sarkán.
Tegnap társaságban egy szentendrei faház kertjében, húst is sütöttek, ez
rendszerint elkerülheteten. Mondom Katának, nem tudna egy gombostűt adni? Kérdi,
mire kell, mert ő evvel a húsdarabokat szokta a foga közül kipiszkálni. Mondom,
gombás a lábam, viszket, egy hólyagot akarnék fölszúrni. Nem adta. Viszont az
ingemet, mire éppen kezdem megszokni, mindig kidobja a szennyesbe. Csak a
zsebkendőmet nem engedem. Lila. Képportörlésre kell.
Sokat lehetne mesélni. Megnéztem a New York City múzeumot is, mit mondanak
magukról. Tudod, ezeknek mindig kisebbségi érzésük van Európával szemben. Nem
csoda. Hát itt aztán volt Broadway szinháztörténet, tűzoltás történeti kiállítás
- ebben profik- valami kiállítás réztáblákkal, amiken aláírások, gravírozva, az
ír származású hírességek szerették rajta a Várost.
A Guggenheim múzeum, stb, stb. Tömény hét volt. Vittem magammal egy
csodaigazolványt, amivel minden múzeumba, ingyen.. a fényképemet én ragasztottam
bele....
Kölcsönkaptam a klubomban Flóra hiteles beszámolóját József Attiláról. Talán
76-ban adták ki. Hogy kénytelen tisztázni a dolgokat, ennyi év után, kedve
ellenére, férje (Illyés Gyula, boldog házasság, a versekből is tudom) még ma is
kap névtelen leveleket. Hogy elcsapta a nőt Attila kezéről, és hogy gyilkosa.
Közöl vagy 30 levelet, amiből kiderül, hogy ő csak nagyon távolról. Kata szerint
világos, hogy csak szánalomból, nem szerelemmel. Okos, művelt. Sajnos
rettenetesen szép, fotó van. A nagyhírű Szondi Lipót pszihológus tanársegédje
már fiatalon, laboratóriumában dolgozik, mellesleg időnként tolmács, tanít,
pénzt keres. A könyvben végig tárgyszerű, figyelmes, tartózkodó. Egy helyen
izzik föl, hitelesen. Említi Judit (J.A. előző szerelme) könyvét, ahol egy
találkozásuk leírva, miszerint Flóra kopott, szegényesruhás, svájcisapkás...
Nos, itt következik egy feszes, pontos leírás a harminc év előtti, akkori
ruhájáról, szabás, milyen színek. Hogy angol anyag. És nem kopott.
Volt egy néhánynapos keserves dilemmám. Idejött egy milliomosnő, dr. Körmendi, a
legdrágább pesti galéria tulajdonosa, hogy ő szereti a képeimet, és forgalmazna.
Egyszer már akart nekem kiállítást csinálni, de képet kért volna cserébe. Most
kibérelte a Vörösmarty téren a Csontváry-galériát, és elit csapatot remél oda
szervezni. Igenám, de 300 ezer értékű képeimet 195 ezerért adná, s abból
-adózva- én 65 öt kapnék. Ha öt képemet eladta, emelné az áraimat. Rettenetes
keserves egy ilyen döntést megszülnöm. Napokig mindenkivel erről beszéltem, a
klubban is. A nyugdíjas alezredes, a húsipari gépészmérnök. (Ő mondta a
legjobbat.) Fiorettiben imát kértem. Ugyanis csakugyan új stratégiát kell
kidolgoznom, egyre nehezebben élek meg, s a tavalyi tanítási kísérlet után egyre
világosabb, lehetőleg semmi egyebet nem szeretnék csinálni, mint festeni. 1977
óta megélek a képeimből. De ha leáraznak, az ettől a perctől teljes frontvonalon
érvényes. És még valami. Az ottani eddigi eladások -tudom- főleg külföldre. Egy
hét gondolkodási időt kértem. Aztán lemondtam. Mire ő három ponton engedett. A
legfőbb: két képemet beáldozom az üzlet beindítására, s utána már 300 ezerért
árul. Mondtam, küldheti a teherautót.
Minden képemhez egy levelet mellékeltem, várj, legegyszerűbb, ha a ide másolom,
a tágas sorközöket kissé zanzásítva:
1996.5. MARHAPASSZUS */ATVETEL3 C.4688
művész példánya (üzletben marad)
----------------------------
vevő példánya (átadandó)
Vásárlási feltételként vállalom, hogy Váli Dezső
............................................................. művét
kiállításaira kölcsönadom. Cím vagy tulajdonosváltozásról értesítem.
NÉV: ..................................................
LAKCÍM: ............................................................
TELEFON: ....................
dátum: .....................
...............................................
/aláírás/
Én pedig ígérem, minden kiállításomról, bemutatómról értesítem.
Szívélyes üdvözlettel:
A tízből hat kép papírjára pedig egy sárga vinyettát ragasztottam:
a kép 1997, Ernst múzeumban szerepelni fog, nem adható el külföldre.
Csütörtökön jön a kocsi a képekért. Gazdag leszek. Bár Robi barátom szerint
ennek kivédésére nagyon gondosan kidolgozott életstratégiám van.
Jajj, nyomasztott már ez az elmaradt levél. Most, félbetegen végre elkezdtem a
délelőtt közepén, mindjárt kettő, fekvés ideje. Kata palacsintát süt.
Megizzadtam, későn ébredtem, ˝ 6, kapar a torkom. Meg ne kapd. Jó lenne ágyban
maradni. Csak anyácskám bakonyi lakát kirabolták a télen, új kerti székeket
kellett venni. Most viszem ki neki a Déli pályaudvarra, onnét viszonylag olcsón
házhoz szállítja majd a MÁV. Nagyon terheli őket a magyar vasút leépítése, az
ember nem is gondolná, milyen következményekkel jár. Megszüntették a közvetlen
vonatot Pestre. De anyácskám már nem bír a csomagokkal átszállni, néhány kilóval
sem.
Minap vendégségben, beszélek róla, váratlanul házigazdám leemel a polcról egy
kötetet, na nézzük, ebben benne lesz. Másodszor olvastam róla, most Németh
Lászlónál. Hogy volt egy Szabó Lőrinc válogatott versek kiadás, 47 körül, s abba
Illyés Gyula egy legendás tanulmányt írt, olyan gyönyörűt, amit költőkről csak
haláluk után szoktak. Sok éve olvastam Dérynél? Bernáth Aurélnál? egy anekdotát
erről, akkor éppen el voltak hidegülve egymástól, mármint Szabó és Illyés, hogy
Szabó könnyezve olvasta stb. Most egyszerre három ágon futott elém a téma.
Németh esszé Szabó halála alkalmából fölhívta a figyelmemet rá, szerinte Arany
után az öt legjobb között van. Az összes költeményei kézközelben ágyamnál,
kikészítve. A Tücsöklakodalom nagyságát egyszerűsége nekem még takarja. S a
harmadik: Illyéstől én most mindent, mohón. Kivéve drámáit, mondják nagyon
rosszak, egyet ismerek. Az amerikai kilenc órás repülőútra a Hunok Párizsban-t
vittem. Tegnap reggel tettem ki félig olvasottan, kedvetlenül, egy kuka
tetejére.
Van ebben az Illyés esszé kötetben egy szellemes eszmefuttatás a pesszimista
versről. Hogy az önmagát cáfoló állítás. Mert aki jajgat, az javulást vár, és a
jó felé mutat. És egyébként se azonosítsuk a költő világképét egy versével,
avval a délutánjával azonosítsuk. Mert meg lehetne ugyan a versben magyarázni,
hogy mindez mikorra és mire vonatkozik, de akkor azt úgy hívnák, tanköltemény.
Jó, nem?
Németh László esszéket továbbra is. Rettenetesen nagyvonalúan, áttekintően
gondolkozik. Nyafogása fölött átnézek.
Voltam látogatóban Fannynál. 84 éves, fürge, pici, vidám. És Fanny várna szőkén
a rőt sövény előtt... Ugyanabban a lakásban, azóta is, a Pozsonyi út elején, A
falakon barátok festményei, Dési-Huber, Egry. Radnóti fotók, portrék. Az özvegy
semmi társadalmi nyilvánosságot nem vállal, rejtetten él, 50 éve. Kérdi: kér egy
kávét? S. Nagy is ott volt. Mondom nem. Miért nem? Mert akkor állandóan ihatnék.
Épp egy könyvcsomagot kapott, öt példány Radnóti válogatott, Amerikából.
Mondják, a legjobb fordítóval. Shoot at(?) neck - olvassa S. Nagy, viszolyogva.
Egy vers lefordíthatatlan. Hogy jön ez ahhoz, hogy tarkólövés?!
Harmincas évek bútorzata, az egyetlen, habár Dunára néző szobácskához a hatvanas
években hozzávásárolt még egyet, egybenyílnak. Könyvek, terítők, öregség. A
daklikutya is 15 éves, kosarából kéri a kockacukrot. S. Nagy kamaszkora óta
följár ide, amióta szerelmes lett Radnótiba, és az első estjét megszervezte.
Most hetente Pátyra viszi Fifit (Fannyt) akupunkturára, kocsijával. A télen nem
kísérte el Ausztráliába, -rokonok élnek ott- mert kutyáját nem tudta kire
hagyni. Azóta megdöglött. Ő úgy mondja, meghalt.
Megkérdezhettem volna, hova tetszettek járni, együtt, Radnótival?
A lépcsőházi gondolatok. Múlt héten eszembe jutott, de marha vagyok,
megnézhettem volna a legénységi szállást. 81-ben, Norvégiában, háromnapos hajút
észak felé, a stewardess félénken bekopogott első osztályú, tehát egyszemélyes
kabinomba, hogy náluk van a konyhán egy magyar asszonyka, hét éve, azóta nem
találkozott magyarral, fölhozhatná-e?! Elbeszélgettünk, aztán népdalokat
furulyáztam neki. Mivel kezdetben hányós volt a tengeren, nem engedték utasokat
kiszolgálni, a konyhán ragadt. Egyedül él, nyugdíjas korára majd hazaköltözik,
Dorogra. Volvóját hazaviszi, otthon a pénzéből jobban kijön. Néhány év még.
Ez is egy élet. Egy ilyen hajóút Bergenből Nordkappig és vissza: 12 nap.
Élettered a konyha, a kajütöd, és bizonyára van valami TV-néző, - társalgóféle.
Ha messzire akarsz nézni, a kerek hajóablak. Olykor távoli hófedte szirtek,
szigetcsoportok. A hajó, amíg lehet, védett fjordok között halad. A nyílt tenger
háborgását - a hajóorvossal társalogtam - egy hónap alatt lehet megszokni.
Megszokták.
Megszokták? - Meg tudtad te szokni - (volt benne részed) - a kapát? Emlékszel?
Emlékezz apádra! mit szokott ő meg? A halált! Sorsa derekán mit szokik meg
mind-mind - (hisz tudod) - a szegény?
Kinlódva jártam föl-alá már
a hajó lüktető födélzetén.
- Bolond vagy - sziszegtem magamban.
- Áruló! az vagy, semmi más!
csattan egy másik hang szivemben
s tagolta egyre rá a dohogás.
- Áruló! Hazug! Nyomorult vagy!
Lapuló bérenc!... - Ha megint
alul kerülnél, a fűtőkhöz :
megszoknád azt a fojtást, azt a kínt?...
... tudassék be Illyésnek, hogy ezeket a sorokat leírta magáról. Időnként
rémültem nézem a koszos, sebes, rongyokra vackolt, fekvő, vagy guggoló
koldusokat. Hátukon házuk: -iszonyatos, öreg nejlonszatyrok kenyérdarabokkal,
kukából halászott, tán még valakinek eladható valamikkel. Budapest
főpolgármestere vitatkozik most a sajtón keresztül Katona Tamás történésszel,
aki az előző kormányban nagy ember volt, most az első kerület polgármestere,
-hogyan engedheti meg, hogy a Battyányi teret ellepik a pokrócról áruló
koldusok. Katona visszaüzen, hogy a szegénységet nem ő okozta. És ezek az
emberek is élni akarnak. A parkból egyébként - megállapodva a koldusokkal -
áttelepítette az árusítóhelyet a part fölötti kőpárkányhoz, a járdára. Evvel
annak egy harmadik funkciója is létrejött, néhány éve deklaráltam bicikliúttá is
vált, sárga olajfestett piktogramok jelzik. Egyszer egy biciklista jól fel is
döntött.
A minap leparkoltam e zsibvásár közelében, porszívónk feje szétmállott, egy 50
forintos alkatrész miatt kell majd hamarosan kidobni, pedig nincs pénz másikra.
Végignéztem a választékot. Elektromos alkatrészek, kopott könyvek, amik nem
kellenek az antikváriusnak se, ruhák, cipők, lakberendezési hulladékok, vagy
negyven pokrócon egymás mellett. Battyányi tér. Most valakinek megint megfordult
fejében, hogy a közlekedési csomópont átszervezésével Buda egyik legszebb terévé
válhatna, újra. Mögötte az édes Duna. Egyik reggel jártam a Margit-szigeten is,
mintegy próbajárat is volt -esetleges vénségemre tartogatom- kora tavaszi nap,
gyönyörű reggel, hatalmas fák, pázsit, hajnali versenyzők hazafelé a
Sportuszodából. Kertészek. Vittem az állatparkba lakásunkat kinőtt kedves
kiskacsánkat, aki lehet, hogy liba volt. Ezek a búcsúzással összefüggő feladatok
mindig rám maradnak.
Meglesz valahára a magyar Kortárs Művészeti Múzeum. A miniszternek súgtak,
találtak egy lehetőséget, hogy nem kell se új épület, se pénz, se új igazgató,
semmi. Átszervezéssel. Racionális. Csak némely valószínűsíthető hibákkal, amikbe
most megpróbálunk Szüts-csel belebeszélni. Ennek kapcsán múltkor reggel a
bőrtarisznyámban a következők:
-feljegyzés Magyar Bálintnak (a kult. miniszter)
-javítandó cipő, hogy hazafelé az uszodából
-fürdőruha
-zsolozsmáskönyv
-oltáriszentség (szerda reggelente hozom)
Írtam e múzeum ügyében végül az Élet és Irodalomba egy aggódó cikket, (a
Népszabadság nem hozta le "az én érdekemben") Szütsöt kivéve mindenki nagyon
helyteleníti. Nagyon figyelek, igyekszem, de nem tudok egyetérteni velük.
Essék szó erről is: lett idén már néhány jó kép. A magyar olajfesték legjobban
vérrel hígítható, ezért reggelente munkakezdéskor a csuklómon az ütőeret
zsilettpengével.
Már a legtöbb kecskeméti képet átfestettem, itthon. Most keretezni kéne, hogy
lássam a keret színeivel együtt, a befejezéshez. Ez is meglesz, előtte -úgy
tűnik- még néhány arcüreges nap, addig csak nézem őket.
Csináltam egy marha, fölösleges statisztikát, bár olykor kérdezik. A summáját
ide:
művem hány helyen: 409
kép+rajz kint/ darab: 889
kép össz készült: 1004, megmaradt: 545
olajkép/ éves átlag: (a tanulóéveket nem számítva)
megfestve: 36,8 db
megtartott: 20,2 db
Mit írjak még neked, hogy meglegyen a nyolc oldal?! Bár jól esik locsognom
veled. Második napja, félbeteg, minden egyébhez fáradt lennék. Kata mondta
reggel, hogy lámpázzak. Mármint infra, az arcüregemet.
Azt mondja Németh László: az ünnepléseket nem helyeslem. Az író homályból fejti
ki hatalmát...
Várj, ha megtalálom, még ideírok valamit tőle. Megvan. Utolsó széttekintés,
esszékötet, 343 oldal:
Ma órjási divatja van a hangversenyre járásnak. De mit gondolnak ezek a
fiatalok, mialatt lelküket mint valami lábfürdőbe a zenébe lógatják? Érzik-e,
hogy Mozart, Beethoven zenéje nem valami hamis menyország, amelybe egy-két órára
átrándulnak, hanem tisztább, magasabb érzések hívása, amely felé mindenkinek
módja van: nemcsak hallásával, de az életével is elindulni. A finom nem gyenge:
a magasabb rendű nem irreális...
Ismered Schubert Adagio Esz dúr, D 897, "Notturno"ját? Biztosan. Nekem most
végtelenítve fut a magnón, Szüts fölvette. Megszerettem. Egyéb kultúrcsemege:
mindjárt dél, s ilyenkor a Kossuth rádióban minden nap fél órát Básti Juli
fölolvas özv. Vajda Jánosné önéletírásából: "Egy sokat emlegetett hazasság
meztelen igazsága" 12-ik részlet, ma délelőtt. Talán 1870- ben volt az
esküvőjük. Az 53 éves nagy ember, a költő, s meghódítja a zárdából épp
hazaengedett 19 éves szűzecskét. Erre vigyázz ezentúl. A zseni nem jó parti. A
beprogramozott tragédia. Szörnyűségek. Vajda hamarosan kettétörte botját a
fején. Amit az asszonyka bársonyba csomagolva őrzött élete végén is.
Végső intések. Kata nyomatékosította, írjam le: bármikor, akárhány gyerek lesz
is addigra, szállhattok nálunk. Mi mindig örülni fogunk.
Kifogytam a szavakból, tényleg - álmos vagyok, éhes, pisilnem is kellene. Most
becsengetett egy vándorköszörűs, cigány. Hogy nagyon rendesen megcsinálja, és
számlát is ad. Van egy nagy finn, narancssárga nyelű Fiskars ollóm,
festőrongyokat darabolok vele alkalmas méretűre, - avval festek, ujjhegyre
csavarva. Ezt a múltkor megélezte, elég rosszul. Erre most nem hivatkoztam. Meg
kéne szerezni ezt a Vajdáné könyvet. Bár mit kínozzam magam.
Népes családodat is.
1996.6.26. J-40
Szia J!
Leveled vettük, a fotókat is. Lányod nagylány. A kicsik valószínűen gyönyörűek.
(Kata lelkes, én fiúkat három éves kor fölött...)
Galambom, ha nekünk pénzünk lenne, elsősorban porszívót vennénk, mert
szétmállott, illetve elsősorban adósságainkat fizetnénk ki. Amúgy is, busz: 24
óra, - na, ezt inkább nem, ehhez én öreg,- autóval is egy nap. Nyáron nyilván
nem lesz semmi jövedelmem. Satöbbi, ahogy Déry Tibor mondaná. Persze, jó lett
volna szót váltani, utazni (bár?), -téged látni. (Mint közismert,
visszafogytál.)
A keresztelői ajándék kérdése. Gondolkoztam egy szép Herendi porcelán Ludas
Matyin. Olyan hazafias -népies. De drága. Viszont leírom neked a teljes búcsú
elvégzésének szabályait, hasznotokra válhat. Lásd alant.
Tűnődünk, valahogy Zsófi nem tudna-é képviselni minket, ő tudna busszal, tán
kapna is néhány nap szabadságot. Bár, ha édesanyád is ott van épp, nem ideális
időpont. Zsófira ráférne egy bennetek merítkezés. Minden haver most kezdi az
egyetemet. Nosztalgiából beült velük az Egyetemi Könyvtárba, egy napra. Szüts
műtermében betanított gépkezelő. Talán meg fogja tanulni a grafikai
kivitelezést, kompjuteren, elkezdte, szabad perceiben, kollegáitól.
Munkakörnyezete, hogy mennyire ideális, majd csak a következő helyen fogja
megtudni. Regnum Marianumos csapatával készült a nyáron egy hetet Párizsban híd
alatt aludni (szó szerint), ez alighanem elmarad, szabadságát épp akkor nem
tudják kiadni, s nincs kedve ez ügyben szót emelni. Ebben nem segítek neki, a
feje fölött, -felnőtt ember.
Most Katának adtam, az egyházi tizedemből -egyenlőre ugyan kölcsön-, mennek
Franciaországba lelkigyakorlatra az Emmanuel közösséggel. Megtalálta helyét a
Marikok csapatában, keddenként jár ki hozzájuk HÉV-vel, Békásmegyerre. Az út ára
úgy jön össze, hogy tőlem vettek most képet, s az egyházi tizedet ilyen célra
föl szabad használni.
ztetetrudfe zoupwfets.
Ezt Miki üzeni most neked, benyúlt vállamon keresztül a klaviaturába.
Na, akkor leveledzzünk.
Életemben először árvertem. Szentendrén, a Szamárhegy tetején kis parasztház,
galéria. Gruber (1936-63) kiállításuk megnyitóját aukcióval tették vonzóbbá. A
hírre fölizgultam. Életemben mindenféle lehetőségem lett volna műtárgyakat
begyűjteni, dehát. Telefonálok Szütsnek, képzeld 3-4 ezer forint kikiáltási áron
grafikák, nem jössz? Hogy péntek délután ő inkább a nyaralójába... Ne vegyek
NEKED valamit? Jó, húszezerig. Gyönyörű pasztell, nyolcezer először, nyolcezer
másodszor, Kata löki a könyökömet, -nem ezt akartad? Mondom, várj. Nyolcezer
har... mondom: nyolcezer ötszáz. Húszezer volt a konkurencia zsebében, ott
megállt. Huszonegy ezerért megvettem. Akkor már csak azon kellett izgulni, mit
szól majd az asszony. A Vojnich. Féltem, elfelejtik az egészet, -Szüts egyszer
Pesten felejtette a mamámat-, hétfőn rájuk telefonáltam. Nem szidtak meg. Az én
Gruberológiám is bonyolódott, hiába az elvek. Elfogadtam pár éve egy kék-szürke
uszályos pasztellt a családtól. Most levittem a megnyitóra, a megjelent három
képtulajdonos testvér közül valamelyikkel nem lehetne-e becserélni egy
szanatóriumi rajzra, azok gyönyörűek. Az első, akinek szóbahoztam, idősebb néni,
elpirult a fölháborodástól, hogy ajándékkal üzletelni akarok, mármint cserélni.
Ő ad egyet. Melyiket szeretném? Azt? A kiállítás végén megkapom, jó? Hüledeztem,
nem vagyok gyors felfogású konfliktushelyzetben. (Tudják, 13 éve próbálkozom
Gruber hagyatékát vágányra tenni).
Csak nem tudom, mit csináljak most az Uszályossal?
Szívesen abbahagynám most az írást, de fegyelmezetlenség lenne. Az íróasztalomat
kellene hirtelen vagy 8 centivel alacsonyabbra átszerkeszteni. Túl magasan van a
klaviatúra. A vadonatúj. A magyar betűs, amin hosszú í betű is van. A Tajvanban
gyártott. Az egész gép új. Viszonylag boldog fordulat azután, hogy a notebookom
(géppapír méretű táskakompjuter) tönkrement. Illetve csak nem tud a nyomtatónak
üzenni. Nyomtatás nélkül viszont hogy használjam, például úton?! Mutatom, akitől
származik, s aki azóta javítja, - most mi lesz?! Mondja, kidobhatod. Még néhány
telefonom, - kiderül, lenne alkatrész, Hamburgból. 300 ezerért.
Nekem időközben nélkülözhetetlen, mindennapos eszköz lett ez a szövegszerkesztő.
Ha ötven hátrabukfencet vetnék most a sors ellenében, talán tudnék egy másikat,
hordozhatót szerezni. De ezek három évre szólnak, és általában javíthatatlanok.
Gazadagság-szegénység rendszerembe így nem fér bele, se elvben, se pénztárcában.
Marad a fél köbméternyi asztali gép, három nagy doboz, - ami elemenként
cserélhető, (és főleg javítható.) Asztalomba pár napja már lyukat fűrészeltem,
abba lógattam -vitorlászsinóron- az új monitort. Így éppen a klaviatúra
mögött-alatt látom, mintha egy könyv az asztalon- nem kell a nyakamat fölfelé
tekernem. Aki szemüveges, érti.
Vezérszó: Kékkúton igen kellett volna... Ez mit jelent: Bognár Robi zseniális
ötlete idei nyaram áthidalására, írnék esszéket most egybegyűjtött és rendbetett
legkedvesebb fotóimhoz. Szabad asszociációkra gondol leginkább. Ha jók,
részleteit, vagy akár egészét is meg lehetne jelentetni, ez kevéssé érdekel
egyelőre. Hanem megírni a fotók szellemi hátterét...! Az új nagy géppel fogok
nyaralni indulni?! Iszonyú kedvem van ehhez a munkához. Egy jó fotó kapcsán az
egész világ, világrend, világrendem elmondható.
Nyaralás. Nekem nem egy augusztusi távoli nyaraló, hanem egy olvasófotel
kellene, de minden hét végén, és egy ágy, lehetőleg tíz kilométeres körzetben a
Margit körúttól. Falomb lehet, de nem fontos. (A természet leginkább rezignálttá
tesz, fölöslegesnek érzem benne magam.) Talán anyám üres lakásába kéne
vasárnapra átmenni. Kata, bár nagyon ragaszkodik Kékkúthoz, kedvemért most
Zebegénybe megy le- körülnézni. De az is messze van -hétvégékben gondolkozva.
Pénteken leginkább két napot aludni szeretnék. Csak Miki hétvégéje nem lenne így
megoldva. Még két év talán, s már nem fogja társaságunkat keresni...
Esik az eső, este Fioretti, most ment el az osztrák államfő az ablakom alatt.
(Útlezárás, hirtelen csend az autóforgalomban.) Hoztam oltáriszentséget,
megtanítom őket, és teljes búcsút fogunk végezni- gondolom ők -először-
önmagukért. Most elolvastam a hozzá szükségeseket. A Krisztustól kapott pápai
oldó-kötő hatalmon alapszik. Én -tévesen- úgy tudtam, hogy az 1968-as reform óta
csak megholtakért lehet.
fél óra szentségimádás,
vagy fél óra jámbor bibliaolvasás,
vagy háromnapos lelkigyakorlat
vagy keresztút végzése templomban
vagy 5 tized rózsafüzér a titkok elmélkedésével,
családi, vagy templomi közösségben
vagy ORBI ET URBI pápai áldással, rádión keresztül is
vagy az év, -templom meghatározott jeles napjai (halottak napja).
közeli gyónás,
áldozás lehetőleg aznap, de lehet több nappal előtte, utána is,-
mentesség még a bocsánatos bűnökhöz való ragaszkodástól is
és a pápa szándékára egy Miatyánk-Üdvözlégy, minimum.
elvégezhető naponta egy, magunkért,
vagy a tisztítótűzben lévőkért,
s mint ilyen rendkívüli szerepe van, mert elengedi a hátralévő büntetést.
Ma az a klubtársam kísért hazáig a Lukácsból, akinek legutóbb egy Sarkadi
novella elolvasását adtam házi feladatul. Mesélte, most halt meg a győri aggok
házában 91 éves papája. Mondom, este elvégzem érte a teljes búcsút. Alighanem
fél- vagy negyedhívő, de nagyon megörült neki.
Egy másik Lukácsos, a pacemakeres Gyula bácsi pedig megbízott, nézném már meg az
új Nagy Imre szobrot, a parlament tere melletti parkocskában, igen szeretné
tudni a véleményem. Megnéztem. Életnagyságú íves japán patakhídon áll egy
sovány, zsabós ballonkabátos Szindbád, elmerengve, a karfára könyökölve.
Megtalálta a művész a tipikus pillanatot. Odasúgom Gyula bácsinak két nap múlva:
szar. Azt mondja, megkönnyebbültem.
Egy harmadik Lukácsos, a Széchenyi könyvtár igazgatója. Mivel vízben, - de
hivatalosan - fölkért művészeti tanácsadója vagyok, kérdem, mit tervezel
kiállítani? Meséli. Mondom, figyelj ide. A lehetőséged megvan, hogy a másik
három nagy intézmény -azok múzeumok- mellé csatlakozz programoddal. Bekerülnél a
csapatba, a nagyok mellé. Reklám kérdése. Hozzatok össze egy közös havi, vagy
negyedévi kiadványt, az összes kiállítás fölsorolásával. Ha négyen nyomjátok,
olcsóbb, és egy a postaköltség. Azt mondja, épp a múlt héten gyűltek először
össze, négy igazgató, és még fognak. Köszöni, fölveti. A negyedik múzeum
egyébként, ha még nem írtam volna, a Kortárs Művészeti Múzeum. Némely szervezési
anomáliákról és rendezési javaslataimról írtam is egy cikket a Népszabadságba.
Ott nem közölték, az Élet és Irodalomban igen. Júliusban hivatalosan megalakul,
ősszel nyit. A Munkásmozgalmi Múzeum helyére kerül a Nemzeti Galéria melletti
"A" szárnyépületbe. Sajnos félő, egybeolvasztják a német csokoládégyáros -Ludwig
úr- kortárs adomány múzeumával, ami eléggé egysíkú válogatás, minőségével sem
vagyok elégedett. És nyilvánvaló, soha nem lesz pénz jó külföldi kortárs anyagot
vásárolni hozzá. Szüts véleménye szerint egyáltalán nem kellene - emiatt-
külföldi anyagot gyűjtenünk.
Még a Lukács környék. Nyári napforduló, világosak a hajnalok. Indulok misére, a
kelő nap a Bem utca felől épp végigsüti a Margit körutat, ami ilyenkor még üres,
a reggeli locsolástól csillogó. A fák hosszú-hosszú árnyékai. Evvel visszakaptam
egy 1961-es télvégi élményemet. Hatra jártam dolgozni egy kis nyomdába,
segédmunkás, érettségi után. Ez akkor még furcsa és idegen órán ilyen fények és
a villamoson nézegetett Chagall kötet voltak vigaszaim.
Lukácsból hazafelé megnézem az antikvár kirakatot is. Nem vagyok hazafi, de jó
látni Széchenyi Stádiumát, eredeti kiadás, belső címlapra kinyitva, régi betűk,
dátum.
Megnézem a párnaboltot is, aranybojtot kapni, párjával, 20 centisek. Van kékben
is. 6900 forint. (A hivatalos minimálbér 15.000 körül.)
Fioretti. Éve Gábor vezeti a megosztást, múltkor rákérdezett napi imaéletünkre.
Váratlanul Andristól nagyon jó ötletet kaptam, ő is hajlik a kötött imákra.
Litániákat mond, ez nagyon jó. A litániás könyvemet elővéve kerültek elő most a
búcsúk dolgai.
Fiatal koromban alig titkolt üzleti megfontolásból vasárnaponként mindig
elvégeztem a teljes búcsút, szentáldozás után. 1958, akkor ezt még lehetett
evvel a röpimával. Harminc év után a fejemben fölmerült a pontos szövege:
Íme, Jóságos Jézusom, térdre borulok szent színed előtt és lelkem egész
buzgóságával kérlek, kegyeskedjél szívembe önteni a hit, remény és szeretet élő
érzelmeit, bűneim fölötti igaz bánatot, és azok jóvátételére elszánt, erős
akaratot. Megilletődéssel és szívbeli fájdalommal veszem fontolóra öt szent
sebedet, szemem előtt tartva, amit már Dávid próféta mondott rólad, jóságos
Jézus: átlyuggatták kezemet, lábamat, megszámlálták minden csontomat.
Azt hiszem, betű szerint pontos. A remény szón a hangsúly. A nyugalomra, amire
vágyva vágyom, -ellenkódolt vagyok. Húsz éves koromban tudtam. Tán ezért annyi a
redukció az életemben, kezdve az ablakok átláthatatlanra smirglizésétől,
könyveim
emberek
feladatok
helyszínek
utazások
eszközök, még az asztalos szerszámaim is. És jól tettem, hogy így tettem, nem
tehettem másképp. A renddel együtt alapszerszámom az élethez. 1942-ben
születtem, meglehetősen fáradtan. Munkaterápiával tartom karban magam. Jó-jó.
Tudom, affektálok. A párizsi kék a legerősebb, leghatékonyabb, mégis a
legsérülékenyebb szín.
Közben telefonom automatikus hívásismétlő üzemmódban folyamatosan hívja a
Népstadion melletti buszpályaudvart, menetrend ügyben. A kagylót sem kell
tartani, fél méterre a telefontól is kihangosít. Ez jó. A vonal foglalt.
Ilyenkor mindenféle fecsegőmacákra gyanakszom. Ez nálatok is így megy? Kata
megy holnap reggel pár napra Nógrádba gyűjteni, Varsányba. Nem szeret ilyet
intézni. A Széchenyi könyvtárban van most, a Várban.
Ki találta fel a képkeretet? Zseni volt. Heteket küzdöttem új képeimmel, a
keretek, asztalosmunka, színek kiválasztása. Keretszíneim közé a törtaranyat is
fölvettem. Most mindenik megvan. Alighanem 8-10 lesz használhatatlan az idei
kecskeméti anyagomból, és sok az ismétlés. Egy kép nagyon jó, az A/96/41-es,
éppen az utolsó. Idei termésem gyengébbnek tűnik. De még kezdek képeket a
nyáron. Hívtak négy éve tanított főiskolás tanítványaim, ezúttal Pilismarótra.
Kibéreltek vagy tízenöten egy épületet, magánművésztelep, egy hónapra. Néhány
éve, akkor az Alföldre, leutaztam hozzájuk, korrigálni. Most, Mikivel akár két
hetes lenti munkát is tervezek, ha sikerül. Aztán, majd augusztusban, Kékkút.
Ezekből a diákjaimból egy házasféle pár meghívott a múlt héten lakásukra, képet
nézni. A fiú, Nádor Tibor, érettebb, gyönyörű szénrajzokat készített ki fehér
papírokra terítve, a parkettára. Annyira szépek voltak, hogy rádiótelefonján
hívtam Szütsöt, jöjjön azonnal. Ő meg főúri gesztussal otthagyott nekik húszezer
forintot, hogy gondosan paszpartuzzák be munkáikat. Előtte épp erről beszéltem
nekik, meg kell becsülni, így tönkremegy, és kiállíthatatlan is. Pár nap múlva
vittem egy gázkonvektort a lakásukra, egy szobájukat tudják fűteni, a többi
kályha tönkrement. (A gang végében állt évek óta.)
Dagály uszoda, vasárnap, magányra vágytunk és Kata végre le akart sülni. Valami
magazint olvasott, kérdez engem a lovaspólóról. Hogy az angol királyi család
kedvenc időtöltése. Eltűnődtem azon a 30 oldalas táblázat megalkotásán, ami az
én legutóbbi kedvenc időtöltésem volt. A pontos fajfogalmak megtalálásával
bíbelődem sokat. Kata kissé lesült.
Az új kompjuter. Mikica is bemozdult a témára. Hárompéldányos szerződésünk
szerint napi 61 percet játszhat rajta, ha reggel beágyazott, délig levitte a
szemetet, és aznap háromnegyed órát olvas. A szerződés bonyolult szóbeli
kiegészítésekkel érvényes, amiket ő alkotott. Mondtam neki, teljesen megbízom
benne, betartását nem kívánom ellenőrizni. Legkedvesebb játéka egy logikai
labirintus, ahol a végcél: fölrobbantani az iskolát. Először a portást kell
hatástalanítani...
Mondom, vettek tőlem két képet. Fél- illetve harmad áron, de vettek. Zsófinak,
egy másik egyezség keretében azonnal egy óriáskalitka, s másnap fiújával
csakugyan lebontották a két méteres madárröptetőt. Amit tavaly építettem. Ami
miatt nem lehetett szobájában tartózkodni. Most a három papagájcsalád háromfelé,
és egyébként így nem ölik egymást. Közben megnéztem a kompjuter helyesírás
programjában a papagály/j szót, mindig keverem. Beszerzett két újabb
óriásteknőst, homokos kifutót építettem nekik, tojáslerakás reményében.
KÖZÉRT-es ládából, egyebekből.
Most szétrágtam (így gyorsabban hat) egy Quarelint, esőre áll, kezd fájni a
fejem. Kimegyek a konyhába, kis lekvárt nyalni rá, keserű. Kata fantasztikus
lekvárokat főz be. Eper, barack, és még valami. Csak akkor ellenzem, amikor a
piacról föl kell hozni a nyersanyagot.
Volt nekünk huszadikán házassági évfordulónk. Katával kínai vendéglőbe, kedveli,
kedvelné. Mikit is elvittük, Zsófi már nehezen elérhető, alig látható. Nem
mertem bécsi szeletet, vagy ahhoz a leghasonlóbbat kérni.
És meghalt Ella Fritzgerald. Fél éve tudom, hogy levágták a lábait, de
titkolták. Szerettem.
Volt most egy püspökkari körlevél, a pápalátogatással kapcsolatban. A kormány
magyarság és vallásellenességéről is beszél, ez új hang. Ez eddig csak a
lengyelekre volt jellemző, nálunk mindig csak pénzt kértek, szt. Erzsébet napja
előtt, emlékszel?
Olvasom a Bölcsesség könyvét, fantasztikus. Mindent tudtak a világról (a
lélektanról is), 3000 éve.
"a bölcsesség ragyogó és hervadhatatlan... és megtalálják, akik keresik.
MÁR ELŐRE megmutatkozik azoknak, akik vágyódnak rá..
aki korán reggel keresni kezdi, nem kell fáradnia, mert ajtajánál ülve
találja...
Bölcs 7, 12
Tudniillik, aki erre vágyódik, az értelemszerűen e gondolkodásmód,
magatartásforma felé fordul, átitatja a jóakarat, tehát a szeretet. S aki
szeretetben van, már jó helyen áll...
Egy igen búsító hír: vagy tizenöt éves törekvés koronájaként néhány éve végre
egyesítették az összes pesti villamos és buszjegyet, fogas, HÉV, minden, s most
a " a tömegek nyomására" kezdik bevezetni megint a differenciált jegyrendszert.
Mindegyik igazságos, vagy igazságtalan, de ez legalább egyszerű volt. Mint a New
Yorki, stb. szisztéma. S most jön a metrón(!) a háromféle szakaszjegy. Tökfejek!
De marha vagyok. A székemet kell magasabbra állítani, nem az asztalt átszerelni.
Meg is van. Remélem, beválik.
Ma együtt ebédeltem Szüts-csel. Öröm vele egy órát csevegni, csütörtökönként fél
egykor, egy angol-os vendéglőben. Bár a dolgok fenekéig ritkán jutunk el. Én a
biztonság kedvéért mindig bécsi szeletet kérek. Búsan meséli, nem érzi otthon
magát a műtermes lakásukban, házi munkát nem végez, este hullafáradtan, TV, kis
olvasás, vendégek. Még egy asztala sincs saját, dehát minek is. Délután
visszahívom: csináld tíz napig: asztal, asztalra fehér papír, negyed óra rajz,
kötelező, minden nap. Jó komplikált csendélet, vagy szobasarok.
Hátha.
Szüts. Olykor küldök neki egy-egy faxot.
Ilyeneket:
A Jó Gyerek Utcán És Más Háznál.
Az utcán van az élet iskolája. Itt igazán a magunk példájával kell másokat is
rendre, tisztaságra, illedelemre tanítani.
Az iskolából hazamenet nem lármázom, nem rendetlenkedem. Tisztelettel köszöntöm
ismerőseimet, elöljáróimat. Nem rongálom az útszéli fákat. Nem firkálom be a
házfalakat. Nem bántom az állatokat.
Az utcai átjáróknál vigyázok a forgalomra, hogy el ne üssön valami közlekedési
eszköz. Nem kapaszkodom a kocsik után. Nem ugrálok a gépkocsik elé. Egészségemre
vigyázok. Nem iszom vizet felhevülten. Nem megyek olyan helyre, ahol isznak,
táncolnak, mulatnak.
Kitalálta, honnét szedtem[1].
Vagy:
Az új forradalmi központ létrejöttének két alapvető feltétele volt. Egyrészt az,
hogy a pártvezetés legjobb erői felismerjék a tényleges helyzetet, és mint a
párt forradalmi szárnyának vezető képviselői átvegyék a kezdeményező szerepet, a
vezetést, és vállalják a munkás-paraszt hatalom megvédésének történelmi
feladatát, az erkölcsi-politikai felelősséget a szocialista rendszer és a párt
életében döntő jelentőségű fordulat végrehajtásában. Másrészt, hogy a
Szovjetunió, a szocialista országok, a kommunista pártok megadják a szükséges
katonai, politikai, gazdasági és erkölcsi segítséget az ellenforradalmi lázadás
leveréséhez, a munkás-paraszt hatalom konszolidációjához.
Tegnaptól írom leveled, máig bemozdult néhány dolog. Mamád megszidott, hogy a 80
kilódat visszamondtam. Ezen jót mulattam. Merthogy vagy félreértette a
reakciódat, s komolyra vette, vagy időközben tényleg annyira nő lettél, hogy
elveszeted humorodat küllemedről szólva. Én csak annyit reméltem a mondattól,
hogy esetleges lanyha figyelmedet irományom irányában fölgerjesztem. Apropó,
hajaddal törődsz? Férjed is van, nemcsak gyerekek. Igen lógott néhanapján. Vagy
most még arra sincs IDEJE, hogy lógjon? Egy szép női hajat megsimogatni—
Ez is ma: Zsófi mégiscsak megfordította sorsát munkahelyén, mehet csövelni
Párizsba, elengedik szabadságra. Hát akkor biztos nem megy most ki hozzátok ő
sem.
Én most nagyon Illyés Gyulában utazom, de véletlen fölütve a József Attila
kötetet, ez a két sor fejbevágott:
mint lucskos szalma,
hull a lámpafény
Zseni.
Amúgy egy öreg szerzetes visszaemlékezéseit olvasom, cisztercita papi diplomata
volt a századfordulón, Latinamerikától Japánig, Délafrikáig utazott, szervezett,
pápákkal tárgyalt, mígnem élete közepén "megtér", mindent otthagy, átlép a
szigorú kármel rendbe, igyekszik elfelejteni fényes múltját, s csak rendfőnöki
utasításra írja meg életét, "okulásul". Nagyszerű korkép és körkép egy nem
ismert területről. Nagyon öreg a néni, aki adta a könyvet, 12 éve ül mellettem a
vasárnap reggeli, hatos misén, olykor néhány szót váltunk. Miki továbbra is
György atya miséjéhez ragaszkodik, ami fényes karriert futott be. Csakugyan.
A ferences templomról valamit. Elkezdték a bal oldali mellékoltárok
műmárványainak javítását, az első fülke nejlonfóliával lezárva. Mögötte
állványzat, oltárkép leemelve.
Először idegenkedtem tőle, hogy ebben az egyetemes szegénységben ilyesmivel
foglalkoznak. Igazuk van, évszázadokban gondolkodnak.
Mondtál valamit tíz éve, olykor a fejemben jár. Meséltem egy ikerpárról,
kislányok voltak, anyjukat halálra gázolta egy autó, apjuk, egy őrült félzseni,
öngyilkos lett, nem is ismerték egyiket sem. S hogy róluk mondta nevelőanyjuk
"lebegnek az életben, sajnos, nem is lehet, -nem is tudják földolgozni sorsukat"
Én ebben a determináltság rettenetét láttam, kivetítettem másokra, mindenkire,
magamra is, habár kérdőjellel. Hogy ugyanis nem mindnyájan félöntudatlanul
lebegünk-e sorsunk határai között. Mire mondtad: hiszen úgy is föl lehet fogni,
milyen helyesek, hogy így lebegnek... Mai eszemmel nem pontos válasz, de ez
indított el egy gondolati tisztázást. Alkatot, vagyis határokat én is kaptam, te
is, mindnyájan. S ezen belül az elegendő lehetőséget, az üdvözüléshez. Hogy nem
egyformán szenvedünk? Persze, valószínű. Mindennek lényege persze hadititok.
Minap csináltak velem egy kétórás interjút, valami Demokrata nevű újságtól.
Utólag megtudtam, hogy szélsőjobb,- ami még nem baj, de állítólag félfasiszta
lap. Minden okos barátomat megkérdeztem, mindenki fölhördült, hogy oda nem! Most
tűnődöm, mert azt mondták, bármilyen lapot kritizáló fejlécet leközölnek tőlem,
a cikk elé. Érdekes helyzet. Nem tudom, még mit teszek. Esterházy Péter fél órát
csevegett velem ez ügyben, telefonon. Ez a lap említette őt először
nemzetgyalázónak, most kapott Kossuth díja kapcsán.
Megy családostul egy évre Berlinbe, kapott valami ösztöndíjat. Hogy ez mire jó?
Nem vagyunk egyformák.
Na, sziasztok, Stephane, aztán nem rosszalkodni!
1996.8.22-ig, de Kékkúton nincs printer J-41 C.4738
Szervusz J.!
Nekem valaha életlátomásaim voltak.
Most napi munkám van, családom és biciklim.
Kékkúti padlás, délelőtt fél tizenegy, Miki (most lett 14, magasabb Katánál) és
barátja még ágyban henteregnek. Nutella istenhez énekelnek áriákat és fohászokat
(mogyorókrém). Egész éjjel zuhogott. Két pokrócom alól hallgattam, ahogy a
bádogtetőn zörömböl.
A múltkor említett interjút végül mégsem engedtem leközölni. Pedig gyönyörű
fejlécet találtam ki hozzá. De egy mondat hatott: te marha, a cikket senki nem
fogja olvasni, csak a nevedet fogják a lappal együtt emlegetni. "Kabátlopás"
ügybe keveredsz.
NYILATKOZAT
Elsősorban gyarlóságból, - hiúságból engedem ezt az interjút itt leközölni. A
Demokrata lapban föl-fölbukkanó szeretetlenség minden formáját (gyűlölet, harag,
gúny, kirekesztés) szeretném életemben elkerülni. 96.6.27. Váli Dezső
más.
Döntés született. Pontosabban: megérett.
Nem spejzolunk! Szent Ferenc!
Semmit! Mégsem!
Képet se, nyugdíjra.
Az akkori problémákat majd akkor.
Szóltam a Széchényi Könyvtár igazgatójának, nem tudná-é 0,39 m3-nyi C. Napló
könyvemet az országba szétcentrifugálni. Leginkább vidéki könyvtáraknak szánnám,
de nem győzöm postaköltséggel. Már el is szállították.
Pest, június.
Nyugtalan voltam, végül sikerült tavaszi képeim legtöbbjét nyárra befejeznem. Le
is fotóztam őket, deklarált végpont. Robihoz az Őrségbe ezért nem tudtam
lemenni. Majd augusztusban, remélem.
Az utolsó hetekben naponta többször, -mint hirtelen szédülés, rosszullét- fogott
el a kérdés: minek ez az egész?! És a végső kérdés: a tökéletes Isten miért
teremtett tökéletlen világot? Belerémülök, szenvedésekbe belelátva. Szerbia. És:
mit ér az egész, ha nem simogathattam meg azt a villamoson látott gyönyörű
hajat? Vagy mondjam neki, tessék kérem néni megengedni...?
Fáradt voltam. Gyenge órák.
Ámbár van itt más is. Álmomban Szüts kocsijával nem tudott venni egy kanyart,
180-al mentünk. Hosszan repültünk egy szakadék fölött. Automatikusan kezdtem a
Jézus imát mondani.
aztán július, Pilismaróton
Végül három hetet voltam művésztelepen, meghívásra. (Miki csak az elején, mert
Regnum táborba, a Harkályokhoz.) Képzős főiskolások, zömében. Aranyosak.
Szorgalmasak. Maszatosak. Ahogy bejönnek estére háromlábú állványaikkal a plain
airből. Akkora a két napos már megterített, szalvéta és gyertyák az asztalon.
Vacsora abból áll, amire az aznapi ügyeletesek képesek. Pár éve még egy fiú
megkérdezte: ez a teáskanna? Az évek folyamán valamennyire mindegyikük megtanult
főzni, az első években állítólag hősiesen sokat tűrtek egymástól. Most van egy
legény, akinek a spenótos palacsinta a specialitása. Először lusta voltam
beszállni, hogy ez nekem nem kötelező, -csak elmosogattam néhányszor. Aztán
rászántam, egy napot vállaltam, mivel nem tudok főzni, csak kisegítőként.
Főnököm, egy negyedéves kiválóan tehetséges festőfiú, Kaiser, már előző nap a
küszöbön ülve hegyezte a hurkapálcákat, 160-at. Rablóhúst készítettünk a
gázrezsó sütőjében, tepsikben. Vacsorák után igen szolid iddogálás, asztal
körül, még néhány órát beszélgettünk. Sok mindenre tanítottam őket. Hogy rosszul
sikerült képeikre különösen figyeljenek, abban sokszor új ötlet bujkál. Kértem
őket, hogy szeretetből, akár feladatként vállalva, szálljanak be a beszélgetésbe
ilyenkor, és egymással is beszélgessenek. A főiskolán, és itt is, legfőképp
egymástól tanulhatnak, rengeteg utat bejárhatnak így, -fejben. Sikerült nekik
elmesélnem, hogy induló festőként mennyire féltem, hogyan lesz a munkám kisbaba
mellett. (Ez égető kérdésük.) Hogyan tanítottam meg két éves korában Mikicát pár
nap alatt a lehetséges önállóságra.
Először is nem vigasztaltam, nem hívtam be, és nem vontam el figyelmét, amikor
az ajtóban sírt, ahogy reggel anyja munkába indult. Tanulja meg bánatát kezelni.
Aztán magától bejött a műterembe. Minden lehetséges eszközöm használatát
engedtem neki. (A feszületemmel lendkerekes autózott a padlón.) Játékába persze
igyekezett belevonni, tehát kezdett kérdezősködni. Felé fordultam,
rámosolyogtam, és nem válaszoltam. Megismételtük ezt háromszor. Negyedszerre
dúdolva válaszolt önmagának. Természetesen volt, hogy szót váltottunk, de
munkámban nem zavart, órákra el is felejtettem, hogy ott van (valahol alattam).
Délben a földön-szerte tárgyaimból rekonstruáltam, mivel töltötte délelőttjét.
Még Pesten vágyódtam békés estéken újra találkozni Illyéssel. Pilismaróton aztán
sokat olvastam nekik, mondtam mázlijuk, hogy épp egy másodrendű költővel
foglalkozom, ilyennel ritkábban találkoznak. "Ditirambus a nőkhöz" kapcsán
beszélgettünk a női méltóságról. Egy másik verse után Szabó Lőrinc
erotomániájáról, a morális vonatkozásokról. Hogyan tisztít engem az ő bűne,
kínlódása. Egyik Illyés vers kapcsán a hazafiságról, érdekes módon ez érdekli
őket. Aztán a világ haladásáról, túltechnicizáltságáról. Petri versek is, egy
kurvával töltött részeg éjszakáját írja le, a megtisztulás-vágy fájdalmával.
József Attila is fölmerült egyszer, kötetem nem volt, égető hiány. Aztán
félidőben lehozta valaki Pestről. Később egyszer- kétszer ők is hoztak esti
verset, Kosztolányit. Megpróbáltam bevezetni - mint a kolostorokban- hogy
reggeli közben fölolvasok nekik, de ezt nem sikerült állandósítani. Bíztattam
őket, mint tavaly az iparművészetiseket is, a napi versolvasásra. Hogy van egy
kórházigazgató -műgyűjtő ismerősöm, halálosan elfoglalt orvos, aki ha éjjel
kettőkor ér haza, akkor is olvas fél órát. A földön-sorban-matracok között
Nietsche, Szép Ernő, Rilke köteteket láttam, meg csomó Válit. Első nap letettem
az asztalra tíz C. Naplót, hogy elvihető. Csiklandós volt, noha nem vagyok
szégyenlős, bűneim vonatkozásában sem.
Szerencsére lejött utánuk Mohácsi András szobrász, nagy öregjük (33),
vezéregyéniség, nagyformátumú pedagógus. Szeret is beszélni. Így, bár sokat
beszéltem, nem fulladtam monologizálásba (legtöbbjüknek nem erőssége a
verbalitás).
Nyomatékosítottam nekik, hogy húsz-harminc év múlva az ország vezető szellemi
emberei lesznek. Ismételten dicsértem őket, milyen kultúráltan élnek itt együtt,
és hogy milyen szorgalmasak. Hitem szerint egy ilyen mondat harminc évre is
megül. Kértem, ne szokják meg az éjszakázást, munkájukra káros lesz. Voltak
jelek, hogy meghallották. Vallási hitemre csak igen ritkán és mellékesen, bár
végső nyomatékként utaltam, gondolkodásom értelmezéseként. Hitelesen a
térítésnek csak ezt a halk módját tudom. Egyikük rá is kérdezett, miért.
Őket is megtanítottuk Mikivel a spanyolból hozott lecsapkodós kártyajátékra. Egy
puha, lomha fiú rapityára verte Mikit, utóbb kiderült, bridzselő. Bizalmuk első
jele volt, mikor megkértek, hoznánk kocsival gallyakat a Dunapartról az esti
tábortűzhöz.
Első nap után a három koszos folyosói mosdót tisztára pucoltam (állati nagy
munka naponta mosószappannal az olajfestékes ecseteket tisztára-), aztán kiírtam
fölé egy papírra: A MOSDÓK TISZTÁK. 96.7.8. 11h 50. VÁLI. Hamarosan továbbírták:
A MOSDÓN ZÖLD HAB MARADVÁNYAIT ÉSZLELTEM, 12h 20., KAISER. Majd fél óra múlva:
VETTEM, ISTVÁN (az elkövető.) Attól kezdve a mosdókat rendben tartották. Udvaron
eldobott csikkért is szóltak egymásnak.
Nagy kincsem volt: egy flakon fixatív, szénrajz rögzítéshez. Géza kunyorált
belőle. Ingem kimosását kértem cserébe. Utóbb megjegyezte, a teregetésért neki
még járna valami. Szétnyílt cipőm orrát megragasztották.
A forróságban hihetetlen fárasztó műtermi festést egy-egy félórás lábtengózással
(foci) pihenték ki. A tűző napon. Aztán vissza az állványokhoz.
Már több éve hívtak, most jött össze. Lehet, hogy következő nyaraim ilyen módon
fognak megoldódni?! Tudom, jó voltam nekik. Eddigi legjobb művésztelepüknek
értékelték az ideit.
Kitárgyalták, nekem is szóltak, kéne mennem a Főiskolára, tanítani. Aggályaimhoz
új szempontokat mondtak: nem jó, ha a mester heti egynél többször korrigál, az ő
idejüket is elveszi. Valamint: a dolgok napi rendben tartása a tanársegéd dolga.
Szőnyi is csak heti egy-két órát töltött bent. Ez új. Ők viszont mérlegelték az
én szempontjaimat. Közben fölmerült bennem, ami talán tavalyi döntésem legmélyén
volt: unom a sok gyenge képbe belerágni magam.
Nem, ez sem a lényege. Mért nem látogattam meg őket legalább következő
vizsgakiállításukon? Mért nem látogattam Vaszkó Erzsébetet annakidején? Akivel
annyira szerettük és tiszteltük egymást?! Mert mindig a munkám volt sürgetőbb.
Kérdeztem tőlük, mit változtatnának a Főiskolán. Mesélik: az iskola
széthullóban. Tanárjaik nagyobb része alkoholista, nincs szakmai hitele, és unja
munkáját. Közhit, hogy művészetet nem lehet tanítani, ezt úgy értelmezik, hogy
nem kell csinálni semmit. Valamint: világképi bizonytalanságuk miatt, (a sokféle
divatot, blöfföt nem tudják helyretenni) elvtelenül toleránsak. A szakmai
lelkiismeretük rossz, annak is vannak következményei.
Beszéltünk évközi munkájukról is, hetente két este együtt vannak, rajzkörükben.
Hogy jó lenne munkásságukat fotózni, dokumentálni. Avval aztán mindenféle
pályázatokon segítenék pénzt szerezni. Szeretnének egy galériát.
Bevallottam, mintha hájjal kenegetnének, hogy Mesternek szólítanak.
(Főiskolájukon egyébként ez a rend.) Megértően mosolyogtak. Egyikük -már
kollega- megkérdőjelezte, miért magázódom makacsul. Mondtam, tavasszal a Nemzeti
Galériával tárgyaltam, hagyatékomról. Nem a rangkülönbség miatt mondom. Hanem,
ilyen korkülönbséggel, egészen más a világom. Az időt már visszafelé számolom.
Nem vagyunk barátok.
Általuk föllelt és kibérelt pici földszintes falusi iskola tantermében aludtunk
a földön, vagy tizenöten, a másik helység: műterem. Mindkettőben teljes csönd,
suttogás. Talán miattam is. (Első este kihirdettem, nem zavar, ha nézik, hogyan
festek, vagy közben szólnak hozzám.) Egy asztalt két székkel megmagasítottam,
azon festettem. Hétvégeken egymás után mindenki kipakkolta az udvaron a dolgait.
(Istenem, volt aki izgult!) Közösen végignéztük, lelkiismeretesen
véleményeztünk. Igyekeztem elsősorban őket beszéltetni. Eredetileg főleg
korrigálni hívtak.
Indultam egy hétvégén Esztergomba, a végén majd mindenki jött. Babits-ház.
Jellemzően volt egy kuckó-padlásszoba, ahol épp csak egy ágy, egy asztal.
Mikivel beruccantunk a trecento képekhez is a Keresztény Múzeumba. Az első
terem, közepén a festett-faragott szentséghordozó szekérrel, egyikünk se
szerette igazán. Az ajtó fölül el- illetve átrakták azt a megégett gyönyörű gót
Madonna faszobrot. M. rituálisan megint vehetett néhány ide vonatkozó bélyeget a
kasszánál, gyűjteményébe, én pedig a két szokott reprómat. Vendégkönyvbe
kiválóan kitalált monogramját véste:
ez alkalomból
végre világos, hogyan lehet a kompjuterrajzot szöveg közepébe betenni. M- nek
is megmutattam, nagyon örült
Egyik vasárnap pedig (ők hozták a hírt), egy pici Modok Mária emlékkiállítást
néztünk meg Szentendrén. (20 km) Száz éves lenne. Ők nem voltak annyira lelkesek
az anyag láttán, amennyire én szeretem, annak idején írtam is cikket róla. A
Czóbel- (Modok férje) múzeumot is megnéztük, ha már. Aztán egy fagyi, egyik
lánynak mensigörcse lett, a többiek meg dolgozni akartak, hamar indultunk haza.
Vezetésemet sportosnak nevezték.
Anna igen megkívánt egy könyvet Szentendrén jártunkban, a kirakatban; Umberto
Ecco: A Foucault inga. Hogy ő ezt már kétszer végigizgulta. (Divatkönyv, félig
sci-fi a Rózsakeresztesekről.) Lógó orral jött ki, túl drága. Távollétében
fölvetettem, hogy névnapjára. Összedobták az 1200 forintot, kocsival
Esztergomba, megkaptuk az utolsó példányt. (Most én is megvettem, ez a nyaram
pechje, 400 oldal után, a felénél, letettem. Nem is olyan rossz, de fölösleges
az agyamat ilyennel.) Az ünnepi vacsora végén átadták, sőt, átnyújtották neki,
majd négy fiú az ebédlői tálalóablakot bábszínháznak kezelve papírlap-bábokkal
eljátszott egy szappanopera parafrázist, beleszőve a történetbe az ünnepeltet,
mint vámp sztárt.
Nagyon tetszett nekik petróleumban álló recézett deszkalapom, amivel ecsetjeimet
mosom. Félidőben otthon fűrészgépemen csináltam nekik vagy tízet. Jutalmam:
használták! Rákérdeztek: -igen, ez valóban az én találmányom. Ettől még egy jobb
is van: fázván, paplan alatt elég csak az egyik lábra zoknit húzni. Egyik
sátorlakó fiú két nap múlva jelentette, hogy ez nem igaz.
S. Balázs a postáról jövet hozta a hírt: fölvették a Képző Főiskolára. Ebédidő
tájékán csak néhányan lézengtek a házban, akik vele tudtak örülni. (Ebéd
intézményesen nincs, csak nagy reggeli és nagy vacsora.) Kiszaladtam a kertbe
egy csokornyi fehér gazvirágért, közepébe dugtam egy vadonat ecsetemet.
Megkérdeztem nevetve az egyik vacsoránál, miért olyan maszatosak mindig?! Géza
bevallotta, hogy ő egy másodévesnél látta, s gondolta, ezt ÍGY KELL. Mire
rájött, hogy nem feltétlen- már nagyon megszokta... Elkértem tőle egy
Latinovics- József Attila kazettát, iszonyatos rajta a Nagyon fáj. Hogy én ezt
otthon lemásolnám, utána küldöm, diktálja a címét. Mondja: Mester, az már
háromszor benne van a kompjuterében. Tényleg, mivel nem tudok neveket
megjegyezni, minden évben listát írtam a legjobbakról.
Legfőbb szakmai problémájuk- sokat beszéltem erről velük - hogy állnak egy
hihetetlenül intenzív és komplex látvány előtt, a tájban, s ezt azon mód
absztrahálniuk kell, bármennyire természetelvűen dolgoznak is. S ráadásul,
ahogy a Nap mozog, félóránként minden változik. Ezt az átírást, ami a
legnehezebb feladatok egyike, szokványosan többlépcsőben, lassan, műteremben
szokás elvégezni. Ezért olykor a kinti rajzokon zavaros marad a látvány, máskor
épp ellenkezőleg, sematikussá válik. Ígéret ez a csapat, kortársaik a Főiskolán
jobbára divatszamárságokba kapaszkodnak, talajvesztetten. Mondják, harmaduk!
csak az ösztöndíjért megy be. Legtöbben otthon dolgoznak, és sajnos keveset. Még
megérthető ez, akiknek pénzt kell keresniük tanulóéveikben. Ezek a gyerekek
viszont, a NÉMÓ-sok, elfogadták a Nagybányai iskolát irányadónak. Innét el lehet
indulni. Tényleg tanulnak rajzolni. F. Balázs, 21 éves, mondják róla, semmi nem
érdekli, csak a lányok és a festés, ötkor vekkerezi magát, ki a környékre
festeni, a nyolc órás reggelire már úgy tér haza. Aztán megint, alkonyatig!
Rudnay modorában dolgozik, nem is rosszul. Van egy ős-zseni típusú srác, tudod,
aki befolyásolhatatlan, viszont mindenkinek megmondja, hogy szar, amit csinál.
Van egy amatőr lány, harmincon túl, nemigen tehetséges, leginkább a
meseillusztrációkat szeretne csinálni. Nyugtatókat szed, valami baja van, a
csapat vigyáz rá, jól elvan közöttük. Van egy kerekképű fiú, igazi félkamasz
mókamester, amilyen minden közösségben van. Gyönyörű szőke nádszálkisasszony
jött hozzá Pestről hétvégeken. Akkor mindig megszaporodtunk, főleg
bölcsészlányokkal. Egyiküknek bizalmas öltözködési tanácsot adtam: Maga
hercegnői alkat, annak minden előnyével és terhével. Ehhez leginkább két apród
és földig érő bársony szoknya dukálna... (merthogy Brünhilda-testével
miniszoknyában jött.) A párok bent aludtak köztünk, illedelmesen, két ágyon,
vagy kint, sátrakban. Becsületesen befizették ők is a napi 300 kosztpénzt. Gy.
szedte, kezelte, adta ki a naposoknak esténként: holnap 18 fő, 4000-nél többet
lehetőleg ne költsetek. (Bevallom. Ó, sors. Ó, Mai-Szahme szerelmi története a
József és testvéreiből. A Nádszál anyukája is eléggé tetszett annakidején, ő is
antikvárius volt, 1961-ben. Lejött látogatóba, 35 év után találkoztunk.)
Volt két izgatott napunk, T. jelezte, hogy dunaparti rajzolására rendszeresen
kíváncsi egy rókakölyök. Tanakodtunk, döntöttünk, csak veszett lehet. Telefon az
esztergomi hivatali állatorvosnak, egyiknek és másiknak, mert félig már maszek
világ van, kocsival a vadászhoz, az erdészeti hivatalba, a körzeti rendőr a
revolveréhez kapott,... beleuntunk. A Hivatal kimondta a halálos ítéletet, és
kafkai módon több lépcsőben nem intézkedett.
Ottani munkámról. Az első napokban a menetrendszerűségen túl is kínlódtam.
Ésszerűnek látszott kilépni műtermi rutinomból, tehát megpróbáltam őket
utánozni: ártéri erdő; szénnel. Nagyon nem ment. (Bár egyik napon derűsen
ébredtem.) Egy idő után, nehezen döntve, visszatértem az olajképekhez, persze,
műterem téma. Végül 13 kép, 60 x 60-asak, és újszerűek. Érdekes módon pesti
napomon (Miklóst vittem haza,) Kata bíztatott, ne erőlködjek, maradjak csak az
olajképeimnél. Valószínűleg megérezte reménytelenségemet. Mondtam is a
zárókiállításon, -önértékelést kértem mindenkitől-, hogy morálisan megbuktam,
ezt a lehetőséget ki kellett volna kihasználnom, új téma, új technika. (Ilyen
mondatot se sokat hallhattak, tanárjuktól.) A legjobbak elmondhatatlanul szép
rajzokat produkáltak. Gondolkodom rajta, hogyan lehetne országos nyilvánosság
elé vinni. Nádor Tibor egyik szénrajzát hosszú vívódás után -nem bírtam ki- el
is kértem, otthon keretbe, falra. Aztán, mikor Pesten műtermemben lefotóztam
hatvan munkáját, visszaadtam, s a fotómásolatát tettem vissza, az ágyam fölé.
Kívülállók gyanítják, azért tetszik annyira, mert hozzám hasonlót csinál. Nem
látom, lehet.
Miki, említettem volt, csak az első héten volt velem. Legnagyobb ajándékom
számára az együtt, de önálló nyaraláson túl,
első nap kérdezte, hánykor kell feküdnie.
mondtam neki, rábízom napirendjét, ésszel csinálja. jóval később feküdt, mint
én, ebédlői éjszakai társasjátékok,-elfogadtam, neki ez volt a nap fényfontja.
amikor éjjel ˝ 11-kor otthagytam őket, boldogan kezdtek játszani.
fő társasjátékuk nagyon szellemes. azon alapszik, hogy egyikük az idegen szavak
szótárából kinéz egy szót, fölolvassa, s a többi írásban tippeli, mit
jelenthet.
a játék fő iránya a szó eltalálása, másodsorban olyan leírás készítse, amit a
többiek hitelesnek vélnek majd, az is pontot ér.
volt, aki viszont így oldotta meg a feladatot: "nefellini"= tájjellegű
tiltakozás Fellini filmjei ellen. "gábri" = Gábriel arkangyal beceneve a
szerzetesi szlengben.
Inka periszkóp állítócsavarja stb.
a " Goriot apó ivócimborája"-az én találmányom volt valami ismeretlen szóra.
aztán: "mürb"=török indulatszó, igen súlyos sértésnek számít
...Szóval M. számára a legtöbb, amit nyújthattam, hogy többször vezethetett.
Igen ügyes. Egy elhagyott homokmezőn gyakoroltunk, rögökkel imitálva a
járdaszélt. A hátrafelé parkolási feladatot szebben oldotta meg, mint én. Én
otthon, - kacifántos, szűk helyen parkoltam az udvarban - hol az autót, hol az
iskola falát karcoltam meg. Egyszer megint fehér festéket vittem ki, G.
megkérdezte : Mester, most autót fog festeni, vagy falat?!
Volt egy tehetségesnek ígérkező, igen ambiciózus fotós fiú, aki szakmájához akar
hozzátanulni a rajzzal. Felkértem, hogy készítene rólam portrét, katalógushoz
kellene. Nyomatékul elmondtam, civileknek nem engedem, hogy fotózzanak. Több
napig készült rá - fejben. Alkalmi kiállítását az ebédlőasztalon megnéztük. Be
fogom ajánlani szerkesztőségbe. Pesti lerobbant külvárosi utcasarkok, üzletek,
-szívszorító. Robert Doesneauról (Doánó) beszélgettünk, akinek és is láttam
gyönyörű fotókiállítását Kecskeméten. Irodalmat diktált föl, milyen
fotóalbumokat kell feltétlen átnéznem, (be is gépeltem az "Elolvasandók"
listámba) fotótörténetben jártasabb mint én, vegyszerezésről, technikáról,
gépekről, objektívekről, fényekről, fotóirányzatokról öröm volt vele
beszélgetni.
Epizód. A vasárnapi misén egy markáns, gyönyörűhangú pap, prédikációja közben
vagy háromszor elneveti magát. Tömören és kedvesen beszél, közben kiszól: "Anita
(4 éves) te már nagylány vagy, ülj előre a többiekhez." Pesten filozófiát tanít
novíciáknak, jó lenne alaposabban megismerkedni vele. Megtudakoltam a nevét egy
nénitől: Beer Miklós.
Otthoni napomon kiválogattam Kata könyvtárában leülepedett, elmúlt években vett
könyveimből másfél folyómétert, amit aligha fogok többet elővenni. A Beszélő
I-III-at (a legendás illegális folyóirat teljes reprintje), hazafias
lendületemben vettem felszabadulásunk után. Aztán a 48-as szabadságharc
levéldokumentumai, a bukás utáni börtönlevelek, Görgey önéletírása, ilyesmik,
amiket a kecskeméti alkotóházak idején vettem, ott olvasni, antikváriumban. Most
szét akartam osztani a gyerekek között, esetleg társasjáték győzelmi
jutalomként. Mondom Katának, nézd át. Azt mondja, bolond vagy?, ez mind kell,
tedd vissza! Nem sújtott le e fordulat, és evvel a birtokviszonyok tisztázódtak
is. Amit nem ajándékozhatok el, az nyilvánvalóan nem az enyém. Nem szeretnék
3000 könyv résztulajdonosa lenni. Hiú vagyok a 12 könyvemre. Na jó, 18.
Nagyon tetszett napirendjük, ahogy legkésőbb 8-ra kész illett lenni a
reggelinek, -hogy nem lustálkodtak. (Én 6.15 vekker, lábujjhegyen át a
műterembe, a Bibliával.) A vacsorát nyolckor, de legkésőbb tízig kellett
tálalni. (Ahogy lakli fiúk forgolódtak esténként a sütő körül, órájukat
nézegetve). Mindössze egy zuhanyfülke volt, így egy részük délután-este,
munkából jövet. A lányoknak ilyenkor mindig akadt egy újabb, agyongyűrt, de
tiszta garbó, házivarrott nagykockás bohócnadrág, kendő, homlokpántnak. Nagyon
tetszett, hogy komoly zenét hallgattak a festéshez, tetszett, hogy ezt bárki szó
nélkül lekapcsolhatta. Tetszett, hogy maguknak értékelő zárókiállítást
csináltak, minden. Műanyag flakon fenekéből helyszínen ácsolt halványkék,
literes teáspoharamat mindig a reggeliző helyemhez készítették.
Viszont nem sikerült fotóesszét írnom, pedig kompjuteremet levittem és üzembe is
helyeztem, külön munkaasztal. Esténként már túl fáradt voltam. Talán majd itt,
Kékkúton. Most írom a harmadik vázlatát. Annyit már kitaláltam, (milyen
egyszerű) hogy előre kell venni a gondolatok összeszedését, azután jöhet a sorba
rakás, s a megfogalmazás. Mint mindennél, amit figyelve írok.
újra Pesten, augusztus első hete
Gyorsan csináltam keretet az új képeknek, megint minden üzemkész. De ami
fontosabb, egy igazán tehetséges órán észbekapva, kirámoltam össz képemet körbe
a műterembe. És mindössze néhány órás munkával kiválogattam, mit akarnék kitenni
jövőre, önálló kiállításomon. Három fontossági fokozatot állítottam fel, -a
lista rögtön kompjuterbe,- és 83, de a legszűkebb számítás szerint is 64 képet,
ami persze őrültség, de kiindulási alapnak jó. Fal folyóméter kiszámítása. Hány
terem kell. Összenézve az anyagot teljesen elmúlt többéves bizonytalanságom, nem
unalmas-é ez a rengeteg műterem egyrakáson. Ennek tudatában másnap már bátran
fogalmaztam egy új, igen konkrét kérvényt a Műcsarnok igazgatójának, hogy a
három jobboldali teremben szeretnék nála kiállítani. Vagy ha nem, az alku
lehetséges fokozatai: 2. egész Ernst múzeum, 3. fél Ernst, 4. vagy az egész
Ernst Szüts-csel-Vojnichcsal hármasban. A kiválogatott képeim jegyzékét
mellékeltem, adatokkal, méretekkel, hogy lássa, miről beszélek.
Még valami történt Pesten. Vettek megint képet, váratlanul. Porszívó ugyan még
mindíg nem lett, viszont Katának adtam egy KOMOLYABB összeget (a legkisebb
hatjegyű szám), és külön a gyerekekre. Ezen kívül Mikitől és Katától 5-5000
forintért megváltottam részvételemet a szeptemberi pápalátogatásra. Mikica
ötlete volt az egész, s Kata fölkarolta, hogy közös családi program, ha már nem
megyünk idén együtt sehova, mármint külföldre. (Négy-négyórás araszoló utazást
képzelek ahhoz a Győr melletti miséhez, s vagy négy óra álldogálást,
alkalmasint tűző napon. Miklós boldog volt, a pénzből azonnal vett egy orosz
katonai távcsövet. Tokja is van. Még el sem vesztette.
Na, szóval váratlan pénz. Adósságaink. Kata kompjuterét föltupíroztattam.
Magamnak egy City-bike, vagyis sebváltós bicaj, kamaszkorom óta eltemetett
vágyam. Vettem hozzá bukósisakot. (Egyébként edzett gyerekeim elsápadva nézték,
miért ragasztom le a peremét körbe, s a feliratát külön is, -celluxszal. Avval
etettem őket, hogy így teszem a kobakot vízállóvá.) Ronda szürke volt ugyanis,
és autóspray-lyel lefújtam fehérre. Vettem csengőt (az első este majd föllöktem
valakit a Margit híd járdáján), váltóvédőt, autó tetejére két bringatartót, a
tartókhoz szárnyasanyákat, hogy gyorsabb legyen leszerelni. Aztán sárvédőt, azt
Miki is kért rögtön. (Bár Zsófi megfeddte, -szerinte úgy autentikus, ha a
mountain-bikos nyakig sáros). Még azt kellett kitalálni, mit csináljak a
bringával. Elkezdtem esténként, minden nap, átlag háromnegyed órát. Margit
sziget körbe, a Szabadság hídig a Dunaparton végig kiépített bicikliúton, itt
meg, Kékkúton, a Káli medence körbe, ilyesmi. Hátul VILLOGÓ vörös lámpával. Ha
lesz lelkierőm ehhez a programhoz, tartósan, talán a síeléshez is vissza-
hozzáedződöm. Nagy a tét, 47 év után lélekben már melodramatikusan búcsúzkodom
ettől, tudod.
Egy honfitársam -gyerekorvos- már jelentkezett alkalmi edzéspartnernek.
Kékkút, 1996. augusztus második hetétől
másképp alakult, mint képzeltem. A polgármester idén lezáratta a legtöbb utcai
kutat (a vízdíjat a falu fizette), viszont lehetővé vált a vízvezeték házakba
bekötése. Én a vízóraaknát két éve kiástam már, most csak egy csomó rohangászás,
15 ezer forint, és sok idő. Jövő csütörtökön lesz sajátbejáratú vizünk. Egy slag
végén, amit hónapja Miki talált a Marcibányi téren, s előrelátóan magammal
hoztam. Csak egy 200 forintos rézmicsodát kellett vennem Tapolcán a végére,
mialatt Kata a heti zöldséget, húst.
Itt sem igen megy az írás, inkább előrevettem a te leveled. Azt hiszem, az idő
rossz volt, mindenesetre egyszer voltunk eddig Ábrahámhegyen, a strandon. Én
Pilis, Kata kétféle lelkigyakorlaton -néhány nap kellett, hogy
összecsiszolódjunk. A Kata által nagyon előrelátóan ideszervezett vendégfiú
Miklóst megfelelően leföldeli.
Ha végleg mindent elmondtam magamról, jöhetnek a többiek. Sorrendiség nélkül.
Zsófit persze elengedték, eljutott kijelölt párjával két nap alatt Párizsba,
stoppal. Tényleg az Eiffel alatt aludtak, többszáz fiatal között. De azért
ellopták a neszeszerjét. Szökőkútban mosakodtak, és nyilvános WC-kben. Regnumos
banda volt, szerencsére. Így megnézték a fontosabb múzeumokat, szép sorjában.
Nagyon boldogan jött haza, külön levélben tudatta velünk, hogy újra tele
életkedvvel. Megpróbálna egy új egyetemi formát, kérte véleményünket, bíztattuk.
Jó drága tandíjért (felét fizetnénk, így döntöttem) nulladik évfolyam a bölcsész
karon, magyar szak. Szombat- vasárnapi iskola. A legjobb 30%-ot aztán felvételi
nélkül fölveszik a nappali szakra. De a többinek is előny. Elég feketén -fehéren
ki fog derülni, mire képes ezen a téren. Kékkútról válaszlevelemben bíztattam:
mindig hittem szavának, hogy ha majd valami tényleg érdekli, fog tanulni. És
hogy ez az év akkor sem vész el, ha közben rájön, ez nem az ő útja. Megjegyzem,
Párizsból telefonált, kérte a telefonszámodat. Itthoni félreértések, Kata azt
hitte, változott a számod, stb. végül ezért nem sikerült. Meglátogatni nem
hiszem, hogy lett volna módja, a banda együtt mozgott. Most, több év után
először, MEGLÁTOGATOTT minket Kékkúton. Tegnap elbicikliztünk a Káli medencei
struccfarmra!, nagyon édesnek találta őket, ajánlottam is papagájketrecébe egy
fiókát. Míg én ezt itt fönt kopogom, alattam anagrammát játszanak, hallom, épp
Zsófi veri az asztalt, hogy igenis, létezik ilyen szó, hogy fogsav. El is
magyarázza. Miklós követségbe fölkocog: mondom neki, sajnos, nincs. Boldogan
rohan le: az apa azt mondta... Zsófi találmánya a cirom szó is, merthogy ha a
macska cirmos, akkor.
Zsófi. Belső rendeződésére utal, hogy kezdi valamennyire rendbe tenni, sőt lakni
újra a szobáját. (Katánál dekkol) Vettem neki egy szép, vörös vasdobozt.
Fölkínáltam alternatív dobozt is, ha ez nem tetszene (ajándékozás = agresszió),
de örült neki, megtette éjjeliszekrénynek. Most egy fotelt is behurcolt magához.
Ez tényleg nagy szó!
Van itt még egy igazán forró ügy. Katán túl Zsófit érinti a legérzékenyebben.
Egy este bekopogott egy német-magyar házaspár, igaz-e, hogy eladó a ház. Igen,
és mondtam egy nagyon magas összeget. Hogy ő egy hét alatt lebonyolítja, ha
döntöttünk, szeptember elején hív. Zsófi aki napokig siratta Kékkutat, két nap
után váratlanul föllelkesült, vegyünk házat Zebegényben! Sok barátja ott. Kata
egyetértett: házat a Dunaparton! Szerintem ugyan egy óra vonatút is sok
hétvégékre. De lehet, hogy igazuk van, és úgyis nekik lesz igazuk. És az a
hegyek közé szorult falu valóban idilli. Lehet, hogy hihetetlen szerencsénk
lesz?! Ha megkapjuk, ekkora pénzzel nyugodtan kezdhetjük a keresgélést. Amivel
megszűnt a csikicsuki helyzet, hogy csak akkor adjuk el, ha találtunk helyette
mást, viszont akkor erre azonnal kellene vevőt találni. Ami lehetetlen. Vagy
Buda környéken egy kertes ház?! Ejha. Túl vagyok az első napok terhén, amikor
csak nyomasztott az egész. Hogy csomó ügyintézés, keresgélés, utazás,
csomagolás, szállítás, adó... és általában, a VÁLTOZÁS. Hirtelen fölértékelődött
Kékkút, Istenem, ha nem is szoktam emlékeimen rágódni, ez itt 15 év volt, minden
a kezemhez igazítva. Az ilyen rezignációival az ember iszonyatosan egyedül
marad. Már megint magamról beszélek.
Kata föllelkesülve tért meg a második lelkigyakorlatáról, Paray le Monialból,
nagy sátor, sok virág és mécses, szép énekek, kulturált szervezés és mindenki
mosolyog. Voltak azért kapcsolati problémái, ő erre érzékeny. Az önismeret
mindnyájunknak hosszú iskola. Lehet, hogy átmegy egy újonnan szerzett barátnője
közösségébe, aki ráadásul néhány utcányira lakik tőlünk. Békásmegyerről
Jóskáéktól autóval hozták, azokhoz alkalmazkodnia kellett, kellemetlenül későn
keveredett haza. Miklós nevelésével most kell majd módszert változtatnia.
Utasítani már nem lehet, és nem is célszerű, ha nem belülről érik meg a helyes
döntés. És mind több önállóságot kell adni neki. Ha az ember mindig megkérdezi,
viszel-e magaddal papír zsebkendőt, - könnyen ráhagyatkozik erre...
Miklóssal most (közben itt múlnak a napok-) voltam megint autót vezetni.
Hátramenetben kellett két kocsi közé beparkolnia, ami a rutinvizsga legnehezebb
feladata, nem tudom, ismerős-e. Most gúlába állított tetőcserepekkel imitáltuk a
helyet, Salföld határában. Negyedszerre tűrhetően megoldotta, boldogan
vigyorgott hazafelé.
A révfülöpi templomban vasárnap összemosolyogtunk Anzelmmel, egy tanítványa
szüleinél nyaral Szepezden. Két és fél napot. Mesélte a pannonhalmi
pápalátogatás előtti rumlit.
El lehetne mesélni a belpolitikai cirkuszokat, de alig ismerem, és unom is. Úgy
látszik, családcentrikus vagyok.
Búcsúzóul valami Illyés.
AGGASTYÁNOK ISSZÁK AZ ÚJBORT
...Aggastyánok isszák az újbort
október harmincadikán
hajadonfőtt, rókaluk-langyos
présház előtt,
szél árnyékában
az utolsó darázs zeneszavában-
ebben az ömlő ráadásban,
az ifjukori hű hegyeknek
maradék vendéglátásában- ...
VÁRAKOZÁSOK
...Felvevő irodák előtt
vártam izzó napsütésben
jártam le s föl előszobákban,
nem másként, mint rács közt a vad.
Áttetsző kezével kezemben[2]
vártam ősz mesterem halálát,
fölfogni még akkor se birván,
hogy lehet úgy, hogy nincs remény.
Vártam itélethirdetésre.
Vártam rendőri vallatásra,
míg - csattanás és - fölüvöltött,
akit előttem bevezettek.
Elfult szívvel vártam a lányra,
lépjen már ki a varrodából;
egy kis megváltás szállt felém, mig
futtában föltette kalapját[3]...
...Vártam anyámra: hazahúz majd
a behavazott iskolából
szánkón a szél-örvényes pusztán.
Vártam gőzhajók érkezését...
Na, ennyi. (42 szakasz.)
ölel:
1996.9.24. J-42 C.4775
Szervusz J!
Eltelt megint egy hónap. Szeptember, a munkaév eleje. Nézem előjegyzési
naptáramat: csupa ön- és életszervezés. Képek kiállításokra, -ról, képnézők
fogadása, vevőjelöltek. Lakás- és autóadók, gyerekek fogorvoshoz, képfotózás,
mifene. S ami a lélek méjjét illeti, belül nagy nagy üresség.
Viszont a bringázás bejött. Több irányba lehet a Széna térről. Margitsziget,
Óbuda, Szabadsághíd, Hűvösvölgy, Vérmező -Tabán. Kilenc körül indulok, már
sötétben, jó lámpával elöl- hátul. Olykor Miki, már kétszer Kata is. Csak egy
fél- háromnegyed órácskára. A Margit-szigeten csak a 26-os busz járhat, néha egy
kékcsíkos rendőrjárőr Volkswagen. A főút gyönyörű éjszaka, a még- zöld hatalmas
fák, a bokrok fala, a sétányon alig valaki. Aztán esti megvilágításban soha nem
látott városrészek, Óbuda, Tabán. Megnéztem a hűvösvölgyi bicikliút végét, a
Völgy utca táján, a budai parkerdőbe torkollik. Oda éjjel persze nem mertem
bemenni, töksötét. Meglátogattam anyámat a Körtéren, váratlanul, este fél
tízkor, hamarább értem, mintha villamossal. Tegnap délután egy műcsarnoki
kiállítást néztem meg így, át a Lánchídon, a József Attila utca volt az egyetlen
közúti szakasz, mert a teljesen rendbehozott Andrássy út két szélén huszonöt
centis gránit félgömbökkel elválasztva bicikliutakat alakítottak ki. A képek-
szobrok között járkálva úgy lóbáltam a bukósisakot, ahogy vasárnap a hölgyek a
retikült. Elég drága egy bringa ahhoz, hogy divatba jöjjön a dolog. Hajnalban,
misére járva, látni gyakran egy- egy nyilván munkába kerekező örültet. Nemcsak a
fiatalok. S most én is. Már van egy igazi vérömleny is a lábamon, a Lukácsban
egy meztelen orvos diagnosztizálta.
Most ide, anyámhoz is biciklivel jöttem reggel, csomagtartón a kompjuterrel. A
képernyő sarka meg is sérült, talán a rázkódástól, piros amőbafoltok és fekete
csíkok keresztbe. Nem csúnya, de alatta nem látni a betűket. Haldoklik szeretett
gépem.
Első lendületben egy képemért cserébe szereztem egy sebességmérőt, minden kisfiú
álma. BE KELLETT PROGRAMOZNI a kerékátmérőt, ez már kompjuterizált. Ilyen adatok
derültek ki: a Margitsziget túlsó vége tőlünk oda-vissza 9,4 km, (azt hittem,
6). 24 km-es sebességgel járok, ami (ezt is méri) 18 km-es átlagsebességet
jelent. Mi van még? 31 percet tekertem, csúcssebességem 42,7 km/óra volt, s
ráadásul, ha az út végén mindezen adatokat törlöm, az benne marad, hogy hány
kilométert eddig, mindösszesen. Ja, és rendes óra is van benne.
Hamar megtanultam saccolni a sebességeket, és túl is vagyok ezen a játékon. Így,
egy hét után odaajándékoztam Mikinek a műszert, cserébe tartson kőkemény rendet
szobájában egy hétig. Meg is magyaráztam neki. Hiába hiszed, még nem érted, mi
az a rend. Az nem ráadás, nem teher, nem esti program. Az öröm, béke, az jó,
nagyon jó dolog. Azt nem csinálják, hanem fönntartják. Nem lehetetlen, hogy
ráérzel az ízére. És mi van, ha egyszer elfelejtem? -kérdezte. (még nagyon
professzorosan lyukas agyú) Odaajándékozod az órát egy osztálytársadnak.
Elsápadt.
Igazi állóharcot kell vele vívni, a dolog egyszeri megbeszéléssel nem
megoldható, pedig jóindulatú. Imádja a számítógépes játékokat, ami magányos és
sajnos teljességgel haszontalan. Órákig, hogy a macskát eltalálja a seprű, vagy
fordítva. Most napi 61 percben vagyunk megalkudva, gyanítom (mondtam neki, nem
fogom ellenőrizni) hogy ezt a játékidőt ki is tölti, lelkiismeretesen. A lecke
valahogy mindig estére marad. Kata próbál vele határozottabb lenni, de Miki
ahhoz már szokva van. S, amiben én ambivalensebb vagyok, s Kata talán tisztábban
lát, Miklós szombat egész nap valami öskori-lovagkori barbár kollektív
szerepjátékban vesz most részt. Fegyvereket kell választani, ölsz, vagy téged
ölnek, varázslatok, boszorkányságok, Kata szerint a Sátán világa. Én remélem,
hogy talán csak az e korban szükséges vadulások szublimálása, és világnézete
elég biztos már ahhoz, hogy ne sérüljön. Kata teljesen tiltani akarja, én a
fejem vakarom csak, bizonytalanul. S mit kínáljunk helyébe?
Talán ez is megoldódik. Tegnapelőtt kértem 10 perc audencia időt a piarista
tartományfőnöktől, Miki ügyében. Csak egyetlen gimnáziumi osztály indul már
náluk a volt nyolcadikosoknak, mert mindenki -Pannonhalma is- áttérőben van a 6
+ 6 osztályos rendre. Az atya szerencsére tudott rólam:
-Szeretjük az újságpapíros Keresztútját. Váli Dezső fiát fölvesszük, hacsak a
fiú a felvételit nem rontja el." Na már most a fölvételi vizsga november elején
lesz. Kitaláltam, addig napi egy órát kellene Mikivel foglalkozni, matek,
magyar, történelem, biológia, földrajz, szóval minden. Beszéltem vele.
-Nézd, én ezt ellenedben nem csinálom. Eszed van, attól ne félj.
-Igen, de én lusta vagyok.
-Persze, hiszen még nem tudod, mire ez az egész. Lehet, hogy lesz egy rohadt
féléved, éved, amíg belejössz. Fog menni.
Zongorát idén otthagyta, lassan haladt, nem gyakorolt eleget, utálta is,
különösen a kötelező szolfézst hozzá. Kata keresztbelépése következtében
(pénzokok, de a judó vélt keleti pogány szellemisége miatt is nem engedte el a
nyári sporttáborba) abbahagyta a cselgáncsot is. Most M. (teljesen egyedül)
megszervezte, s ősztől a Városmajorba jár- vívni. Ja, és a napi szemétlehordást
kiváltotta, kétnaponkénti mosogatásra. Jóba vagyunk. Mondta, egyszer szeretne
szakáll nélkül látni. Most nő újra.
Hogy a piarista fölvételi beszélgetésen meg tudjon felelni, elkezdtem vele
helyzetgyakorolni, abszurdban:
-Mit gyóntál utoljára, nekünk elmondhatod, látod itt csupa pap ül...
-Nem beszélek erről.
-A válasz jó, de próbáld ezt meg is magyarázni, kulturáltan.
Szereti ezeket a játékokat.
10 éve láttam egy ABBA turnén forgatott filmet, sajtótájékoztatón rákérdeztek a
szőke énekesnőre, hogy miért riszálja azt a gyönyörű fenekét, -vagy valami
hasonlót. Nagyon kedvesen, szellemesen válaszolt. Akkor jöttem rá, bizonyára
fölkészítik őket.
Zsófi tegnap egy órával korábban kelt, hogy szépen rendbe tegye magát, mert
munkából egyenesen az egyetemre ment, először. Szobája is él, lüktet, ez nagyon
fontos, a magam életéből következtetve. Most bőgve- dudálva elhúz egy autókonvoj
az ablak alatt, ez új, -talán amerikai szokás, ilyen ricsajjal mennek az
esküvőre. Szombat délutánonkénti zaj.
A német pasas nem jelentkezett, hogy nagyon meg akarná venni Kékkutat, úgyhogy
mi teljesen lárpúrlár veszekszünk, mi kéne helyette. Zebegényben voltunk, Kata
nem látott megfelelő házat, tán hatot néztünk. A dolog szinte megoldhatatlan,
mert az én hétvégi ház koncepcióm keresztezi Kata víz melletti nyaraló
elképzelését, hacsak az ember nem vagyonos. Kedve ellenében semmit nem akarok
tenni. Úgy tűnik, legjobb lesz, ha Kékkút marad, s a nekem nagyon szükséges
szombati pihenéseket valahogy másképp oldom meg. Csak hát, közösen kellene.
Például mára anyám üres lakásába költöztem, szombat. Kata Mikivel a Karizmatikus
Éves Találkozón, a Sportcsarnokban. Idén már 4 millióért bérelik, Marik Erzsiék
szervezik. Egy olasz püspököt is meghívtak, Tamás is följön Kaposvárról.
A Fioretti (rájöttem, mennyire utálom a közi -szót) működik. Hatan vagyunk.
Andris ötletére ezen a héten veterán találkozót tartottunk, a őstagok közül
Göngy, Ernő, Paula, Lovas ...és JávorKata volt, a többit, újabbakat nem
ismered. Talán a Mányi testvéreket. Becker Kati nem jelentkezett. Hogy az
estének meg legyen a súlya, szentségimádással kezdtem. Aztán sorra meséltek.
Végén Kata habossüteménye és a történelmi körözött. Gyerekekről forogtak fotók,
vidámság. Civil témában unalmas banda.
Néhány napot gyertyatartó beszerzésével töltöttem. Az én ötletem volt,
fölhatalmazott a közösség rá, hogy az egyházi tized halom begyűlt pénzéből
költhetek erre. Én ugyan szerettem a műtermi festőasztalom közepén azt a
húskonzerves dobozt, de. Szabad kezet kaptam. Első nap vettem háromszázért egy
cserép alá való tányért, azt feketével patináztam. Másnap vettem háromezerért
egy gyönyörű szürke- barna achát hamutartót, negyed tojásfelületnyi mélyedés
belecsiszolva. Otthon derült ki, kicsi. Aztán, immár a magam költségén, vettem
12 ezerért egy fantasztikus féldrágakő lapot. Öt centi vastag, 40 centi hossz,
körben töredezett szélek, asztallap lehetett. Mindkét oldala fölcsiszolt, a
világoskékek és fehérek fantasztikus kavalkádja, kristálybelsők, íves
koncentrikus mintázatok, elbővülő. Ezt meg túl szépnek találtam, estére Zsófinak
adtam, az asztalára. Végül egy vasárnapi kirándulásról hazahoztam egy
féltéglányi, lapos követ, egyik fele a kirándulók cipőjétől megcsiszolódott, ez
vált be, közmegelégedés. A hamutartót Kata szerette volna, dehát közpénz -,
kisorsoltam. Nem nekünk jutott.
A pápai látogatás jut eszembe. Katáék rettenetesen fáztak, hajnali fél négykor
indultak a győri misére. Zarándokútnak lehetett fölfogni a terhek miatt. A pápa
pedig megkapta a kétéves munkámmal odaszervezett gyönyörű Halott Krisztust,
Melocco szobrát, államfői ajándékként. Szüts, megbeszélésünk ellenére még
szervezte, hogy súgjanak a magyarok a szentszéki apparátusnak, melyik római
templomba kerüljön a szobor. A kamion ezen a héten indul a Vatikánba. Ez jó.
Mikor álltál te utoljára TELJESEN értetlenül egy jelenség előtt? Kata a napokban
főzött nekem valamit ebédre, megmelegítettem, jóízűen meg is ettem, s közben
végig azon gyötörtem az agyam, mi is ez, szoktam ilyet enni. Este mondták meg,
borsófőzelék volt. Uszodából jövet új program, rendszeresen megnézem egy
cukrászda kirakatát a Margit körút elején: dobostorta, dobos rolád, olykor
mezei- vagy franciakrémes, bugyirózsaszín ívháromszög tortaszelet, valami barna
szőrős kubus, biztosan csokis. Néha meg nincs semmi. E kirakat mellett
könyvesbolt -antikvárium van, igazán érdek nélküli legelészés reggelente, még a
kikészített olvasnivalóimat is folyton szelektálni kell. Szeretem nézni. Szabó
Dezső kötetek, valami most föl is keltette az érdeklődésemet iránta, majd. Eddig
egy sorát se olvastam. Velőtrázóan írja le apját, ezüstlakodalmán. Németh
László, aztán sok hungarológia, fura összetételű anyag, valami különös
beszerzési forrásuk lehet. (Voltam antikvárius)
Hű, kezdek nagyon éhes lenni. Délben nagyot aludtam itt, az üres lakásban, utána
le kellett volna menni, enni valamit a NÉPBÜFÉBEN (Mc Donalds, vagy Salátabár).
Furcsa helyzet. Nem hülyeség ez az egész? Amikor bicikligumit javíttatok,
üléshuzatot varrógépelek, vagy hűtőfolyadékot cserélek az autóban, -nem pihenek?
Egyedül a műteremben, ma nem tudtam volna ezt a levelet otthon írni? Bár van
ennek is zamata. Alkonyodik, gyerekkori szobám, harminc évig éltem itt. Lelátni
a térre, az eső kezd permetezni, autók reflektorai.
Most kompjuterbe gépeltetem az első 19, neked, -még írógéppel írt levelemet. Ez
kb. 200 gépoldal lesz. Csinálok magamnak az egészből egy egypéldányos könyvet,
mert múltkor beleolvastam, és élveztem. A dolognak semmi értelme, nem baj.
Volt nálam megint egy riporter, interjú, -tényleg, lehet, hogy elküldöm,
hosszabb legyen a levél. Egy szellemes gondolata volt: a Maga műtermein mindig
félhomály van. Ez bennem az alkonyatot idézi, s így IDŐÉLMÉNY, a változás ideje,
az átmeneté.
Hanem a Királyi Svéd Követségtől kaptam a Strindberg könyvre 500 ezer forintot.
Lehet, hogy ebből az illusztrációim kifizetésére már nem telik, nem ez a
lényeges, hanem hogy 16 évi próbálkozásom után most már bizzzztosan kiadják!
Elfogadták ötletemet, hogy szponzorálásként rendeljenek meg 500 példányt, majd
szétosztandó könyvtáraknak. Nincs valami svéd anyagod, amit magyarra kéne
fordíttatni? Támogatnák. Hű, de éhes vagyok, érdekes, mintha hányingerem lenne
ettől, háromnegyed hét, haza kéne menni. A lábam is fázik. Szeptember első hete
óta Pesten fűteni kell! Ilyenre nem emlékszem!
Meghalt Achilles testvér. Emlékszel rá, a Ferenceseknél? 1936-tól, vagyis hatvan
évig szolgált abban a sötét sekrestyében. Nemrég még láttam. A templom
kriptájába temették.
Közéleti szereplésünk úgynevezett. Talán írtam, hogy tavasszal kétségbeesve
telefonált a Kecskeméti Képtár igazgatónője, ketté akarják vágni a múzeumát,
segítsek. A megyei múzeumigazgató megirigyelte őket, és saját szakmája szerinti
régészeti anyagot akar a Cifra Palota földszintjére telepíteni. Talán
emlékszel, Farkas István - Mednyánszky - Nagy István, és egy emeleten végig
gyönyörű Tóth Menyhért gyűjteményük van- állandó kiállításon. Szólok Szütsnek, ő
szól a miniszteri titkárnak, osztályvezetők berendelése a miniszterhez,
miniszteri biztos leutazása Kecskemétre, sajtóbotrány, Képzőművész Szövetség
tiltakozólevele, Farkas István Rómában élő fiának faxa a Kultuszminiszeterhez,
amit egyébként S. Nagy fogalmazott itt, Budapesten... sikerült.
Ez a mostani ügyünk Szüts-csel is Kecskeméthez kapcsolódik. Tragikus pénzhiány,
az összes magyar alkotóházak bezárás előtt állnak. Szüts most összejött a kult.
miniszterrel, akit most levitt Pannonhalmára, a Melocco szobor átadására,
kocsiján. Nos, a kecskeméti házat meg kellene menteni, de segítség nélkül nem
megy. Ezért kell a miniszter. Csinált ugyan a kezelőszerv (a volt Alap) egy
alapítványt, amibe beválasztottak kettőnket kuratóriumi tagnak, de az induló
alaptőke kétszázezer (vagyis nulla) forint lévén, a dolog ilyen formában
nevetséges, reménytelen. Egyébként iratomat az Alap vezetősége visszaküldte,
hogy így, nevem mellé rajzolt virággal nem meri a Cégbírósághoz fölterjeszteni,
hogy ha lennék szíves, még egyet...
Még van valami. A török hódoltság óta tervezik egy Kortárs Magyar Képzőművészeti
Múzeum megalapítását, most létrehozzák egy meglévő igazgató, épület és anyag
átcsoportosításával, alighanem pénzbefektetés nélkül. Leírtam az Élet és
Irodalomban némely aggályomat és javaslatomat ezügyben, egyebek mellett, hogy jó
lenne a műtárgy befogadásnál nem EGYETLEN döntnök. Nem lehetetlen, hogy
csakugyan fog ezügyben valami történni, Miklós keze is benne van a dologban.
Talán egy igazgató mellé rendelt kuratórium.
A pincerészünkre meg lakatot kellett föltennem, ahányszor lementem, mindig
valamivel több volt a rekeszünkben. Múltkor egy mosógép...
Olvastad Exupery: Citadelláját? Afféle elmélkedmény, mint Hamvas Béla dolgai.
(Jellemző, hogy Gábor mindkettőt imádja.) Lélegzetelállitó hasonlatai és
gondolatfűzései, ámulattal olvasom. Néhány oldalt, mert amúgy olvashatatlan.
Nos, minap reggel sétálok hazafelé klubomból gépészmérnök- irodalmár barátommal,
s lelkendezve meséli, megvette franciául az Éjszakai repülést, és elbűvöli
gondolatisága. -Na, akkor neked a Citadellát kéne elolvasnod tőle! Néhány nap
múlva fanyalogva hozza vissza a példányomat, hogy szép- szép, de rosszul
szerkesztett, zavaros, üresjáratokkal. Mondom neki, ne úgy nézd, mint egy
épületet, ahol minden hiba az egészet rontja, hanem mint egy múzeumot, ahol 20
kép előtt elsétálsz, amíg valami érdekel. Most Sarkadit fogok vele olvastatni,
kezembe került drámája: Elveszett paradicsom. A konfliktus avval kezdődik, hogy
egy tehetséges, de romlott orvos tiltott abortusz műtétet hajt végre lakásán, s
meghal a nő, a szeretője. Tudja, 10 év börtön vár rá, s fölkeresi öreg
kertészkedő életbölcs apját... Az utolsó képben sírva az asztalra borul, - tehát
megtisztult... Tetszett.
Egy, vagy 30 éve olvasott rettenetes novellát is megtaláltam a Sarkadi-kötetben.
Ahogy egy bokszoló fiút huligánok bosszúból halálra kínoznak. Az érdekes az,
hogy a mese az évek multával teljesen átíródott bennem. Illetve nem teljesen,
részben.
Nálatok is terjed a mobiltelefon? Múltkor megszólalt valahol mögöttem a
csengője, áldozáshoz álltam sorba...
Akkor ide a cikket.
interjú a műteremben, a Népszava számára.
"KENYNI JÓ"
Váli Dezső festőművésszel beszélget Végh Attila.
- Amikor 1990-ben megnéztem az Ernst múzeumban rendezett kiállítását, olyan
érzésem volt, mintha ezek a műterembelsők valami mást ábrázolnának. Mintha a
kintről beszivárgó fény egy koporsó belsejét rajzolná ki. Ebből adódik a kérdés:
mennyire koporsó a műterem?
- Van, aki képeimben szerzetesi cellát lát. Hogy koporsó? A koporsóban béke és
csend honol. Képeim tényleg ilyenek. Szobámnak viszont meglehetősen mozgalmas
az élete. Másodperceket henyélek. 24 éve dolgozom ebben a műteremben, itt, a
toronyban. Vannak festők, akik nyugodtan festenek, én nem. Van, aki fordulatot
vár a Világegyetem menetében. Van, aki boldogan fest. Tudok egy barokk festőről,
palettával a kezében toporogva várta a pirkadatot. Sokan csak akkor kezdenek
munkába, ha robbanásig gyűlt bennük a kifejeznivaló, már ott a fejükben a kész
kép. Nekem semmi nincs a fejemben. Uszodából hazaérve elmosogatok, csinálok két
pirítóst, és kilenc tájban kezdem a munkát. Egy rossz hivatalnok
lelkiismeretességével és kelletlenségével. Ritkán tudom, mi fog történni a képen
öt perc múlva. Egyébként ez magánügy, nincs jelentősége.
- Ezek szerint ihletre várni értelmetlen dolog, dolgozni kell, és az ihlet
esetleg megjön magától ?
- Gimnazistaként, 59-ben egyszer vihettem a legendás Vadas Ernő fotótáskáját.
Valami kérdésemre ezt válaszolta: -Tudod fiam, ha az embernek van egyetlen jó
fotója egy évben, az már egy jó év.- Kezdek egy évben vagy negyven képet, abból
három igazán jó. Huszonöt-harminc, ami kiállításra vagy eladásra alkalmas. A
többi elpusztítandó selejt. Ihlet egyébként létezik, az pillanatnyi ötletesség,
és a szokásosnál sokszorosan gyorsabb gondolkodás. Tegnap szerencsésen így
renováltam a fregolit a fürdőszobában. Évente négy-öt ilyen napom van.
- Visszatérve az előbbi koporsó-hasonlathoz, kicsit körmönfont módon abban a
kérdésben az is benne volt, hogy vajon mennyire rokon a művészet a halállal, és
egyáltalán a transzcendenssel. Ez azért is kérdésem, mert Önnek, mint hívő
katolikusnak szinte kötelességszerűen felteszik, a vallás és a művészet
viszonyát firtató kérdést.
- Vallásosan biciklizek és vallásosan mosok fogat. Nincs kétféle életem. A
halálommal valóban foglalkozom, hol félek tőle, hol elfogadom, rendezem
magamban. Mint a hagyatékomat is, rendszeresen, ne maradjon utánam rendetlen
fiók. Halálközelben élek, de hogy erről mi módon beszélnek képeim, nem tudom.
Döntse el a néző.
- A régebbi korok emberei a halált nem feltétlenül tragédiának tekintették,
hanem belépőnek az ősök közösségébe. Ha a művészet rokon a halállal, nem
lehetséges-e, hogy az igazán nagy mű elkészülte után a festő úgy érzi,
bekapcsolódott valami kollektív szellemi áramlásba ?
- Nem érzem. Nem másokért festek. Festek, mert festeni muszáj. Tornyai azt
mondta: "kenyni jó." A képnek nincs célja, a képnek haszna van. A művészet a
világ legfontosabb kérdéseiről beszél. Mindnyájunk legégetőbb kérdéseiről.
(Munka közben minderről semmit sem tudok.) Fotóztam nyomortanyán, mindenütt volt
a falon valami, legalább egy újságból kivágott kép. Nem a vendég kedvéért.
- Azt mondja, nem gondolkodik festés közben, nincs célja a festéssel. Ha a
festmény nem cél, akkor vajon mi: melléktermék, vagy léghajóból kidobált nehezék
?
- Nekem? Feladat. Életeszköz. Inzulin, amit naponta be kell szúrni a bőr alá az
életben maradáshoz. Ismétlem, nem kitűzött célom mesélni magányról, Istenről,
szerelemről, halálról. Persze, képeim beszélnek erről. Én csak annyit célzok
meg, hogy az a szürke forma hibátlanul illeszkedjék a mellette lévő okkerhez.
- Van-e olyan, aki érvénnyel beleszólhat a munkájába? Egyáltalán
eldönthető-e, hogy amikor valamilyen megoldás mellett dönt, teljesen saját
döntést hoz-e ?
- Sokan nyüzsögnek a műtermemben: Nagy Balogh (†1919), Vajda (†1941), Klee
(†1940), Ambrogio Lorenzetti (†1348). Mikor aztán kérdem őket, na, most merre,
összenéznek és hallgatnak. A nyavalyások. Hogy a Műcsarnokban állítsak-e ki vagy
az Ernst múzeumban, vagy hogy a fiam melyik gimnáziumba kerüljön, nem nehezebb
kérdés, mint hogy melyik szín lenne a legjobb itt, a kép sarkában.
- Művei nyomán feltételezhető lehet, hogy komolyabban foglalkozik metafizikai,
filozófiai kérdésekkel.
- Mindig szerettem volna a filozófia gyönyörű épületét jobban bejárni, de erre
végül is lusta vagy alkalmatlan voltam. Pilinszky egyébként erre azt mondja, ő
nem filozófus, hanem gondolkodó. Szerinte a gondolkodó ugyanolyan (mély)
kérdésekkel foglalkozik, mint a filozófus, csak nem akarja azokat mindenáron
bizonyítani. A 74-es kiállításom katalógusába ezt írtam: "homo contemplator -
tűnődő ember - szeretnék lenni" Ha nem festek, olykor szokok gondolkozni is.
- Szeretnék belemenni egy nagy közhely taglalásába. Ez úgy szól, hogy ma nincs
művészeti élet, ez nem a művészetek kora. Ön szerint mennyire igaz ez, és vajon
kell-e a művészeti életnek nevezett tápoldat a nagy művészek kitenyésztéséhez ?
- Hogy mennyire fontos a közösségi élet, ez művészet-szociológiai kérdés,
ehhez nem értek. Szokták mondani, kellett harminc németalföldi kismester ahhoz,
hogy egy Vermeer megszülessen. Egyre nagyobb tisztelettel nézem a gyenge
festőket, akik a vállukon hordozzák, életben tartják a szakmát. Bálint Endre
egyszer fölsorolta, ki mindenki él a festőkből, a művészettörténészektől kezdve
a könyvkiadókon át az ecsetkészítőkig és a galériásokig. Maga a művészeti
közélet nem érdekel. Annak ellenére, hogy olykor részt veszek benne.
- Tanított a Képzőművészeti és az Iparművészeti Főiskolán. Mi az, amit e téren
meg lehet tanítani?
- Elmeséltem tanítványaimnak, hogy induláskor mennyire rettegtem egy majdani
családalapítástól. Hogy gyerekek mellett a műtermi munka... És hogyan sikerült
aztán mégis... Élni kell őket tanítani. A szakmai rész pedig a korrektúra,
véleményezése egy megkezdett munkának. Türelem kell hozzá és tapintat. Bizonyos
dolgokat meg kell mondani, néhány dolgot nem szabad megmondani. Túl sok
kerülőutat nem érdemes a tanítványnak engedni, belefáradhat. Hogy ne lehetne
tanítani? 1960-ban alázatosan, és nagyon szorgalmasan jártam első mesteremhez,
Magyarász Imréhez, Óbudára, hónom alatt mappámmal. Evezős edzések után,
estefelé. Rengeteget tanultam tőle.
- Az, hogy hívő katolikus, családi hagyomány, vagy esetleg volt egy olyan erős
élménye, ami erre az útra terelte ?
- Ingyen, ajándékba kaptam anyámtól, így nevelt. Kamasz koromban váltam ebben
is önállóvá. Voltak nagy élményeim, de nem ettől vagyok hívő. Egyetlen kis
fémkapocs füzetté tesz egy csomó papírlapot, ilyen a hit számomra. Rend, ami
nélkül elzüllenék.
Na ennyit. Vigyázzatok magatokra, egymásra, jó éjt.
1996.11.4. J-43-44 C.4812
kettős számozás a rend kedvéért,
mert megint találtam
egy régi, számozatlan levelet
most, hogy
előszedtem az összeset,
ugyanis
könyvet csináltam
belőlünk,
kedves J-,
legalábbis két példányban, (a második az Akadémia
Levéltárnak.) 1990 óta 606 ezer betűt írtam neked, -15 nyomdai ív. Onnét tudom,
hogy az első évek leveleit gépírónőnek kellett kiadni, kompjuterbe ütni, -
hatezer forint volt, betűre fizettem. Nem emlékszem, mi adta az ötletet, jött
egy pár hetes influenza, akkor csinálgattam, pokrócba csavarva.
Most odaadtam Robinak -kérlelhetetlen szerkesztő- alkalmas-e közzétételre.
Kiadóm ugyanis lenne.
Fölhívtam az Autóklub közönségszolgálatát. Budapest-Párizs: 1511 km. Ezt
megtettem ideiglenes címnek. Aztán maradt a szerényebb "Levelek J-nek 1990-96"
(Végre megtaláltam az alsó idézőjelet is.)
Na, mit szólsz hozzá?
Persze semmit.
Könyv/2 És erre is lenne kiadó, ugyanis régi barátom, az Új Mandátum, vagyis
Németh István most ajánlotta föl, hogy az S. Nagy Kata íródó Váli monográfiáját
is kiadná, ami azért nagy szó
1. mert akkor a könyv nem az én kiadásom, ami mégiscsak mosolyogtató kissé,
2. intézi az egészet, a pénzkunyorálást is, és kívülállóként
3. a minőségellenőrzést, a lektoráltatást is.
Már nyomdát is szerzett, árajánlat, pénzszerzési pályázatra beadva. Nekem csak
ajánlókat kellett szereznem. A legkalandosabb Nádas Péter volt, akivel életemben
még nem találkoztam. Pici faluban él az Őrségben. Letelefonálok, felesége: Péter
Berlinben, kiadójával tárgyal. De beszél vele holnap. Két nap múlva faxom
berregni kezd, Berlinből megérkezett az ajánlás. Jó képem van nála.
Vagy két éve kezdte SNKata ezt a könyvet. 80 színes reprót választottunk ki.
Harmadik határidőként a szöveget január végére ígéri, így kényelmesen kész lehet
a könyv októberig, az Ernst múzeumi kiállításomig. Még a hozzávaló három millió
forint...
Ami éppen most úszott el, a múlt héten. Szüts közvetített, egy bank talán
megvette volna egy képsorozatomat. Nem pénzért, hanem a nyomdát fizette volna,
így mindenkinek egyszerűbb. S a sorozat garantáltan egy falra került volna.
(Adtam én volna múzeumnak, ajándékba, de kinek van ennyi helye, kitenni?!)
Hanem egy este telefonál a leendő Kortárs Művészeti Múzeum igazgatója. Hogy
nyakukon a nyitás, jönne tőlem választani valamit. (Miért a nyitás előtt két
héttel?!) Kikészítek 4 nagyobb képet, és mellékesen megjegyzem, hogy van egy
sorozatom is, ha a méret nem akadály. NEM! elvitte! a kilenc! képet, hogy három
sorba teszi, majdnem összetolva, ikonfal. Ez nem jutott eszembe! Rögtön
kipróbáltuk, nagyon jó! Valószínűsítem, teljesen ki fogok lógni a mezőnyből,
mert az igazgatónő a fiatalabb, "vonatrobbantós" korosztályt preferálja (írtam
is ez ügyben egy cikket tavasszal az Élet és Irodalomba.) Mulatságos lesz, hogy
pont én ennyi képpel, aki még olajjal, ecsettel...
Persze, nem tud fizetni érte, letét. Szponzorkereső kiállítással nyitnak: kedves
bankok, ezeket vegyétek meg nekünk... Hárommillióra áraztuk, hát ezt aligha...
Mondtam, ha netán egy részét megvennék, a többit odaadom ajándékba.
Örülök a történetnek. Nem hittem, hogy sikerül ilyen jó helyre kerülniük. Az
egyes kép ugyan veszít erejéből, de az együttes itt mégiscsak több, -többlet
ereje van.
könyv/3 Strindberg, illetve betelefonáltam a követségre: Sztrindbergnek ejtik,
sajnos, -de furcsa lesz 35 év után átszoknom- a könyv teljesen és egészen kész.
Hat rajzommal. Gyönyörű. Összes tiszteletpéldányomat leemelték gyermekeim,
szétajándékozandó. Hát meglett, 16 évi próbálkozások után. Könyves Kálmán
leszek.
Hanem a bicikliproject tényleg bejött, nem is reméltem volna, hogy ennyire.
Megszerettem. Beállt a rend, minden nap, este fél tíz tájban, már üresek az
utcák. Legtöbbször a Margitszigetre. Sose láttam a Dunapartot így, éjjel. A
fekete víz, a fénypöttyös Lánchíd, fölötte a Vár a kupolájával. Még zöldek a
lombok. Ha kicsit nedves, akkor meg minden csillog, fényképezni kellene.
Felfrissít az egész napi műterem után. Volt, hogy Kata is jött. S szombat
délelőtt meg eleve vele... Római part, Népsziget, Széchenyi hegy (fölfelé
Fogassal). Ez lesz a hétvégi házunk.
Küldenek postán mindenfélét. Egy cionista lapból megtudom, hogy Miskolcon 1946!
augusztusban pogrom volt, eredendően az új forint örömére, és a feketézők ellen
szervezték a tüntetést. Három áldozat. De ami igazán borzalmas, 1946 július,
Kielce, Keletlengyelország, pogrom, 42 halott. A halottakat temető főrabbi
megátkozta a várost. Utána ezrek indultak Palesztinába, ma Lengyelország
zsidótlanul antiszemita.
Másik cikk. Löv Emmanuel világhírű szegedi tudós rabbi koncepciós pere 1920,
börtönbe is zárják, izgatásért, és felségsértésért, hogy megsértette Horthyt.
Bezárva írja meg a Die Flora der Juden-t, a Biblia növényvilágáról. S tőle a
hír: amikor Apponyi gróf Trianonban a magyar határokért küzd, a térképet
fölmutatva, Clemenceau közbekiabál: és Orgovány hol van? Ott is zsidókat öltek,
a véres Tanácsköztársaságra válaszul, megtorlásként. Aminek az az előzménye,
amit gyerekkori szakácsnőnk-mindenesünk, Etus néni mesélt, Tűrje, dunántúli kis
faluja, 1919 március. A Lenin-fiúk házról házra járnak, hogy népgyűlés,
-mindenkit a falu főterére zavarnak, fegyverrel. Teherautókkal lezárják a
kivezető utakat, s falu vezetőit, jegyző, tanító- fölakasztják. Van, aki a
helyszínen megőrül, stb. A második világháború után a lengyelekben, a
magyarokban ellenérzést kelt, hogy a kommunista kormányokban sok a zsidó. A
megtorlók között is, az ÁVH-ban is. Szüleinktől mi is csendes antiszemitizmust
örököltünk. Pedig egy keresztény tudja: kollektív bűnösség nincs. Hát sosem lesz
vége?!
A két újság, amit küldtek. Az EREC cionista, világos álláspontot képvisel,
térjetek haza. Ezt értem. A másik, a MÚLT ÉS JÖVŐ, zsidó kulturális lapnak
mondja magát, színvonalas is. De helyes-e a zsidó publicisztikát külön kezelni?
És főtéma a soah, a szenvedés, vajon helyes-e folytonosan visszatérni ehhez? Van
egy cikkük a másik örök problémáról, egy író veti fel, hogy mi is az, hogy zsidó
vagyok, most, Magyarországon. Száz évvel az asszimilálódás után. Magyarul írok,
vallásos nem vagyok.
Egy szép mondat, egy külföldi nyilatkozatból, rádióban hallottam:
Igen, kiválasztott nép vagyunk. Ez annyit jelent, hogy többlet feladatunk van.
Mesélem a zuhany alatt egy öreg zsidó professzornak, küldik nekem az ERECet. Azt
mondja, kvittek vagyunk, én meg a MIÉP lapját kapom... (szélsőjobb,
antiszemita), és röhögünk.
Most közben VMiklós kezdi kompjuterbe ütni önjellemzését, a gimnáziumi
felvételihez kell mellékelni. Mondtam neki, humorral elkülönülsz.
"Először kamikáze pilótának készültem, de aztán összeszedtem a bátorságomat a
piarista gimnáziumhoz."
Imádkozott, hogy a Szt. Imre ciszterci gimnáziumba kerüljön. A piaroktól fél,
hogy magas a mérce.
Illyés írja, ha megmaradt volna Freud annál, amiben kétségkívül zseniális volt,
a színházi kritikánál... Az idézetféle kétkötetes tanulmánykötetéből, az
Iránytűvel-ből van, hosszas hajkurászás után megkaptam, ajándékba. Bámulom
elméjét. Elmeséli fiatalkori barátságát vele egyidős mesterével, Bécsben élt,
míg ő Párizsban. Sose találkoztak. A fiatal Illyés nagyon avantgárd volt még,
igyekezett odahatni, hogy barátja irodalmi lapjában a költők ne írják alá
verseiket. "Miért, a villamos alá van írva?!"
Egy másik, jóval későbbi tanulmányában Jean Follainról ír nagy szeretettel,
hallottad a nevét? (én nem) Kérésemre gépészmérnök barátom megpróbálta
lefordítani egy versét, tegnap adta át a kabinos.
PÁRIZSHOZ
Az ablakon kirázott, jelekkel tele szőnyegek
Ó Párizs, te megőrzöd a tarlók emlékét.
Az örömlányok levetkőznek és sírnak
A szeretők végtelen bánatot hordoznak, mint
rövid kabátot
A sápadt nők megbilincselt városa.
A költők tekintete, kocsmák, lépcsőházak zúgai.
Kicsírázik az elvetett mag, nektárt kínál az
érett gyümölcs, mely színes, mint az illúzió.
Ó eldobott rongyok, múzeumban enyésző szövegek,
mogyorót és szerelmet virágzó szobák.
A fordító megjegyzése (ilyet még nem csinált ugyanis): a szakszöveg könnyebb.
Még mindig Illyés. Megint elolvastam nagy tanulmányát Szabó Lőricről, s megint
kedvet kaptam tőle. Mindenki ismeri, persze, én eddig nem, Lóci versek.
Nagyszerű. Kislóci verse, írni még nem tud, Istenről:
Az életet csak adja adja
Egyszerre csak abbahagyja
Egy szívfacsaró látvány. Sosem járok nappal a Moszkva téren. Éppen öt óra volt.
Száz csavargó szép kettes sorokban, -koszos neylonzacskók, borzas fejek, szakadt
kabátok- fegyelmezetten várakoznak. Autó, belőle kinyitható asztal, kondér.
Fekete tányérsapkás testes férfi teli torokból valami zsoltárt kezd énekelni,
majd tört! magyar nyelven rövid buzdító prédikáció. Üdvhadsereg. A csavargók
köréből válaszul néhány ernyedt alleluja.
Torokszorító érzés, félelem is, lehetnék köztük. Véletlenszerűen szakosodtunk.
Volt nálam egy ügyvéd házaspár. Hatvan centis képeim kapcsán megjegyzik,
szerintük a széles sötét kereteim nyomasztóan túlhangsúlyosak. Miért éppen most
hallottam meg ezt a mondatot? Másnap 63 keretről véstem-kalapáltam le a 8-10
centis külső keretet. Szerencsére a segédházmester fia fával fűt. Eltökélt és
szomorú voltam. 25 éve, 1971 óta a "Váli keret", egy Stúdió kiállításon az
Ernstben a "Siena-Párizs" -nyakára tették a szomszéd képeket, akkor találtam ki.
Talán nagyobb képeimhez továbbra is jó lesz. Vagy a kisebbekhez.
Egy kis Szütsológia. Ő már 20 éve szidja széles kereteimet. Hogy a lírai és
drámai egész életemben küzdött egymással. Az igazi hangom a lírai, kis
méretekkel. Nagyobb képeim mérethibásak. Ezért is tévedés a túlsúlyos
keretezés. Frank János, minden kritikusok nesztora, 81-ben a műcsarnoki
kiállításomról írja: "A drámai képekről kevés a mondanivalóm, a líraiakról annál
több..."
Szüts átruccant Párizsba, egyeztette az időt a kultuszminiszterrel, nagyon jóba
vannak már, -együtt nézték a Musée d' Orsayt. Egy kis Sisley fasor előtt azt
mondja Szüts: Nézz most ide a két szemem közé, ne úgy valahova,
miniszterszerűen. Tudod mi az a metafizikus festészet? Igen, a Chirico... Na
most ezt egy életre jegyezd meg, ha a fogalomnak egyáltalán van valami értelme,
akkor ez a metafizika...
Még Szüts. Mesélem neki, szegény Arany, haláláig visszavágyott kis fatornyos...
Mire legyint, onnét meg Pestre vágyott volna...
Igaz.
Ez is Szüts. Vitatjuk a Kortárs Múzeum esélyeit, mennyivel jobb lenne
művész-zsűri, mire ő: mert a művészettörténészeket a művek csak zavarják...
Szütstől:
-Mama, megyek a kertbe, almát szedni!
-December van, kisfiam!
-Tudom, ...sapka, sál!
Mikit este kilenckor (Kata köziben) hívom sétálni a Vársétányra. Sok éve nem
járt arra. Megnéztük a homokozót, a Micimackós játszóteret, megfogdosta a
szobrot. Amott a park vége, ami álmaiban is szerepelt, -most elmerengett -14
éves- az volt a világ vége. Igen, a Kodály szobor is a helyén..
Este vetkőzöm, Miklós rám szól, mi az a széles, piros csík a combodon? Nem
tudom. Ilyen még nem volt. Húsz centis, lilás, szélei sárgák, ronda. Dörzsölöm
szivaccsal, nem jön le. Ha vérmérgezés, akkor gyorsan orvos kell. "Ha a csík a
szívig ér..." Bejelölöm golyóstollal a fölső végét, reggel nézem, nem terjedt.
Aztán eszembe jutott, mosógépet szereltem, emelgettem.
Szüleinktől hallott egyik legsúlyosabb ítélet volt, hogy: proli. Most úgy
értelmezem: proli, akit indulatai vezérelnek.
Vajda barátom meséli: ülök az ünnepi asztalnál, együtt a család, nagyon mesélek
egy történetet munkámmal kapcsolatban "és ebben a pillanatban, képzeljétek..."
ekkor a mamám közbeszól "és egy kis uborkát nem kérsz?" -és én fölrobbanok,
elsüllyedek, összeomlok.
A nők eleve fölénk látnak?
Igen. Tökéletes. Ugyanaz, mint múltkor József Attila ...az asszonyhoz úgy
menekülsz, hogy óvjon karja, öle, térde. Vagy Illyés, a nőkről egy versében ...
és ti angyali fölényetekkel a vérébemocskult hőst is... Talán ezért is jó, ha
Franciaországban telepedtetek le, itt hátrányban vagy, egyszál magad. Egy
harmadik országban szimmetrikusabb lett volna helyzetetek. Szóval házvétel.
Örülök neki.
Írtam múltkor egy interjúról. Az újságíró azóta ideküldött egy apró kis nőt,
hogy fotók is kellenének. Nehezen indult a dolog, én is mereven mozogtam. Akkor
mondom neki, nézze én elkezdek festeni, ennek ő is megörült, s két órát
csúszkált-mászkált körülöttem, közben egy reménytelen képemet rendbetettem. S
akkor fölsikolt, hogy festékes lett a farmerem. Meg a pulóverem is. Ráadtam a
pizsamámat, kezébe nyomtam a terpentines üveget, asztalomnál csutakolt szegény.
Ellenfényben. Elkezdtem fotózni, elküldtem neki postán. Mondta, a férje
nevetett. A pulóverét festetni kell majd, barnára.
Megvolt a szülnapom. Pénz és figyelemszűkében vannak, fölfigyeltem rá. Viszont
Katának állandóan fáj a háta, egész nap ül. Kihirdettem, legyen ajándékom,
naponta egyet mindenki lóg a nyújtón, egy hétig, - pár éve építettem, senki nem
használja. Miklósnak is jót tenne. Zsófi ajándéka az volt, hogy kompjuteren
szerkesztett egy lógási naptár táblázatot.
A Strindberg könyv nyomdai színkeverések között félórás szünetek voltak,
leemeltem a polcról egy Márait, -A gyertyák csonkig égnek. Az első 20 oldal után
kedvet kaptam, pár hét múlva találkoztam vele egy kis antikváriumban. Hát,
-egyszer érdemes csak elolvasni.
Apa nem katona, hanem költő, [mondta a kis gróf] ő mindig másról beszél.
Vágy, másnak lenni, mint ami vagy. Ez a legnagyobb csapás.
Ebben a könyvben is föl-fölbukkan világnézeti rendezetlensége.
Latinovits iszonytatóan szavalja József Attilát, délelőttönként, festés közben,
magnóról. (Ne küldjem el?)
Híres vagy, hogyha ezt akartad
Hány hét a világ, te bolond
Igen, bevallom. Ezt én is szeretném... jobb képeket sajna nem tudok... talán
újra keményebben kéne szelektálni... most el is törtem kettőt...
sziasztok.
1996.12.12.-23 J-45 C.4849
Szia J., és J. család, karácsonykor és alighanem utána is
A "J. levelek 1990-96"-ot Robi átnézte, és még a reméltnél is sokkal
gyengébbnek találta. Hogy talán 20- 50 oldalt lehetne a 250-ből használni. Így
hát a könyvterv kapott egy sorszámot és elsüllyesztettem a C. naplóba. Viszont
fölajánlotta, csinálhatnék egy kötetet az "Én Budapestem" - sorozatba. Láttam
ebből egy Mándy kötetet, ferencvárosi novelláival, egy Gink Károlyt förtelmesen
modoros fotóival, és egy harmadikat is, egy felőled ismeretlen szerző: Lábas
Endre, kiváló, hidegrázós szür-fotók koszlott belvárosi udvarokról. Robi szerint
a C. naplómban van is elegendő szövegem már Budapestről, csak elő kéne
halásznom, s ő szívesen megszerkesztené. Fotóim közül a Harangvölgyet emlegette,
műterembelsőimet. Kiraktam harminc fotót a műtermem padlójára, nézegettem egy
napig. Meggondoltam a dolgot. 10 igazán jó városképet fotóznom három hónap vagy
három év lenne. Eljátszanék vele. De nem kezdek új szakmába. Kezdjek most
beállni a csatasor végére, ahol elől a Nádas- Esterházy fényeskedik? Van ebben
valami kedélyes gőg is, persze. A Naplóm, az más. Minden hülye kiadja a
naplóját. És ráadásul ez a bizonytalan köztes műfaj: esszék, fotókkal?! Nem.
Katát kérésére elkísértem Ménfőcsanakra, három napra, lelkigyakorlatukra. A
programjaikon ugyan nem vettem részt, de ezt az írás dolgot ott döntöttem el.
Valamint a plébánia kapu deszkázatáról lefeszegettem negyven rozsdás rajzszöget
a bicskámmal.
Sőt. Amit nyáron elkezdem, hogy legkedvesebb fotóimról esszéket írni, ez is
ugyanaz lenne. Menekülni a festőállvány elől. Átfogó elvi tisztázás (és
tisztulás) történik mostan itten.
Úgyhogy visszakucorodtam a faláda tetejére, azóta is onnét nézem (pocsék,
illetve közepes) képemet. Opusz 96/56. Órák óta merengek fölötte... ez a
munkám.
Még tovább lépve: alighanem ez a kompjuter korszakom vége is. Maradnak e
levelek, nem akarok én az irodalomba belekalandozni. Esetleg, majd, más
körülmények között...
Mikit nem vették föl a Piaristákhoz, nyilván gyenge volt a dolgozata. Most a
Cisztereket céloztuk meg, egy rokon egyetemista fiú (festményért+óradíjért) heti
kétszer korrepetálja matekból és angolból. Csak a magyar tételeket fogom én
átvenni vele. A Lúdas Matyi főbb szereplői. Miért személyesíti meg Csokonai a
Reményt? Egy ostoba rend szerint most minden iskolába külön kell felvételizni,
sőt, némelyikbe kétszer, előfelvételi is van. Miki legalább négyszer fog.
Zsófi hetek óta lázasan írja dolgozatát Arany Örök zsidó verséről[4].
Megmutattam neki, hogyan kell témakörök szerint szerkeszteni, Kata is
korrigálta. Kevés a műveltsége ehhez a feladathoz, bíztattam, olvasson. Talán
rákap, most éjjel- nappal könyvtárban ül.
Ma meglógott a csuklyás patkánya. Vagy 25 centi. Zsófi szerint a
márványnehezéket nyomta ki terráriuma tetején, a család úgy vélekedik, ő nem
tette a helyére. Várjuk, mit hoz a holnap.
Vettünk egy förtelmesen ostoba, viszont nagyon drága francia porszívót, pardon
takarítógépet, ami vizet is fúj- szív. Nagy doboz, kerekeken. Zsófi szereti:
olyan édes, ahogy húzom, és jön utánam...
Miki viccei:
Mi az, pici, sárga, és veszélyes... ? Naposcsibe gépfegyverrel.
Miért megy a hulla a boltba? Élesztőért.
Ködös a város, hetek óta. 11-kor mintha sötét alkonyat. És mindig nyirkos az
utca. Nem is emlékszem ilyen decemberre. Bár mondják, a tavalyi tél is hosszú
volt. Alig van fény, rá kell segítenem reflektorokkal. De attól meg (a kék fólia
ellenére) sárgább lesz a kép, azt pedig lila színeim bánják.
Kormos István összegyűjtött verseinek kötete csapódott hozzám, nem ismerem.
Bognár Robival bejelöltettem a fontos verseket (válogatott kötetet csináltunk
belőle),Robi de egy se tetszett. Hanem ezt találtam, és faxoltam is, barátaimnak
karácsonyra.
KIFORGATOTT ZSEBBEL
Azért ezt-azt láttam
szerte a világban:
pl. bicegő tücsköt,
kannibál rézüstöt,
fekete szivárványt,
fürdőző cigánylányt,
pocsolyát az égen,
papot lyukas széken,
börtönőrt nevetni,
erőművészt verni,
Berdát inni tentát,
verklit húzó tantét.
De zsebemben kotorászva
egy fillért se látok.
Egy válasz jött, K. barátomtól, akit épp elhagytak:
Erdő szélén három ház,
fegyház, kórház, hullaház,
mindben egy-egy kedvesem,
csak velem nincs senkisem.
Weöres
Észbevettem (55. évemben vagyok), Kata olykor nyögve jön a piacról,
szatyrokkal. Szombat hajnalban, fél hatkor, (még van parkolási hely)
bekéredzkedtem a még zárt piacra, az árusok egymásnak átkiabálva készítették elő
a ládáikat. Hoztam négy zsák krumplit, rögtön le a pincébe. Annyit kérte,
vásárolnám én, de napi eligazításhoz vagyok szoktatva, mindig elfelejtem. Most
aztán - tavaszig.
Új márványtábla a százévesek mellé, a Lukács falán:
1920 ÓTA, 76 ÉVEN ÁT A LUKÁCS USZODÁBA MINDENNAP ELJÖTTEM,
HOSSZÚ ÉLETEMET ENNEK KÖSZÖNHETEM.
HÁLÁS MEGEMLÉKEZÉSSEL:
Dr. MOLNÁR KÁROLY ORVOS TÁBORNOK,
AZ UTOLSÓ MAGYAR KIRÁLY UTOLSÓ KATONÁJA
102 ÉVES SZÜLETÉSNAPJÁN.
BUDAPEST, 1996 DEC. 12.[5]
Tücsöktől megtudtam, szűkében a pénznek. Megbeszéltem a Fiorettivel, s levél:
Erzsébet idézetet küldött:
"Uram, te adod meg nekünk a békét
Mert a te műved mindaz, ami velünk történt" Iz 26/12
és máshol ugyanezt olvasom:
"A seregek urának buzgó szerelme művelendi ezt!"
(vagyis mindent)
fontos mondat, nem ?!
Már e hónapban 24 ezret tudtunk nekik küldeni (havi 10 ezret garantálunk). Azt
mondja, így egyenesbe jönnek.
Kapok havi programfüzeteket a "Bálint" zsidó művelődési házból (testőr a
bejáratnál), múltkor megnéztem egy orosz rajzfilmes zseni munkáját, nem volt
különösebb. Hanem körben a falon 40 Chagall grafikák, kölcsönkiállítás!
Elfogultan szeretem, végigjártam. Aztán még egyszer, volt a film kezdésig még
idő. És majdnem teljesen új volt a látvány! Kicsit megijedtem.
Sivatagi atyák történeteiből, hallottam:
Mester és tanítványa vándorolnak, vízparthoz érnek, átkelnének. Ott a mester
megkönyörül egy asszonyon, s nyakába véve átgázol vele a folyón. A tanítvány
megrökönyödik., hogyhogy, egy nőt?! Mire a Mester: látod, én a túlparton
letettem, te pedig még most is cipeled...
Napokban fölütöttem "a" Józsefet. Putifár könnyedén leugrik hintójáról. Aztán a
kútjelenet kb.: "Ki vagy mi vagy odalenn? Ez a természetes tartózkodási helyed,
avagy jobban szeretnél másutt lenni?" Jákob megáldja a Fáraót. Ráchel halála az
út szélén, szülése után. Minden mondat ismerős volt. Csüggedten leejtettem.
Lehet, hogy kiolvastam a könyvet, vagy 25 év után? Lesz másik? Nem.
-Mivel ültessük be a felesége sírját, kérdezik a skóttól.
-Természetesen krumplival!
-Mit csinál a skót, ha fázik?
-Közelebb megy a gyertyához.
-Ha még mindig?
-Még közelebb megy.
-S ha még akkor is?
-Akkor meggyújtja.
Ja, megnyílt 14-én a Kortárs Művészeti Múzeum. Picasso 2, én 9 képpel. Háromszor
becsületesen végignéztem, három emelet. Kérdezték már persze véleményemet, de
hát az lassan alakul. Hogy ösztönös ellenszenvem fölé lássak. Hisz tán nekik van
igazuk sivárságukkal, ürességükkel, felületességükkel, ma ez az élet, övék a
jövő...
Nem. A kiállítás nagy része blöff, szervezője pedig elefantázisban szenved. Egy
60 centis olajkép, egy Morandi elképzelhetetlen lenne e háromméteres vásznak
árnyékában. Az én képeimből is ikonfalat csináltak, ugyan beleegyezésemmel, de
így halkságuk elvész, mégiscsak. Az egész kiállítás rideg, egy műtő előcsarnoka.
Egy jó képnél pedig átmelegedik az ember szíve, különben mire jó, nem?!
Van négyméteres rajz egy ollóról, van egy vörös dívány, ami muzsikál.
Igazgatója oda nyilatkozott, ő csak azt gyűjti, ami a vizuális nyelvet
megújítja... Leonardót nem állítaná ki.
Volt egy igazi sikerem. K., barátnőnk gondnokságot vállalt, nagyon gondosan
intézi a házuk kisebb-nagyobb ügyeit. Beosztja a pénzt, javíttat, stb. Van egy
szomszédja, aki mindent másképp csinálna, már tíz levelet írt neki postán!, már
veszekedtek, már kiabáltak, már barátnőnk is elküldte őket valahová, a ház
kénytelen lesz pereskedni, stb. K. egy délelőtt sírva hívta Katát, hogy
patthelyzet, képtelen nem ezen rágódni.
Meséli mindezt nekem Kata reggeli közben, hogy nincs-e valami ötletem.
Fél óra múlva hívom K.-t, fölszaladnék hozzá, kitaláltam valamit. Kitöltött
narancsszörppel várt. Útközben (az akció sikeréért imádkozva), betértem a
piacra, összeállítattam egy hatalmas fehérrózsa csokrot, - s vittem magammal egy
otthon megírt bocsánatkérő levelet is. (Kata nem jósolt sikert.) Mondom K-nak,
nézd, itt már csak radikális megoldás lehetséges. Az a nagy szerencse, hogy te
is hibáztál. Egyébként pedig szerencsére az ő bűnéhez semmi közöd, elég neked a
magadé. Ezt én is többször elmondom naponta, magamnak. És még egy, Fülig Jimmy
örökérvényű tanítása: Tiszteld embertársad elmebaját! Írd alá a fogalmazványt,
én becsengetek hozzájuk, itt van ez a virág, 1700 forint volt, evvel együtt
átadom. Ha nem akarod, tied a csokor, munkaidőben vagyok, megyek.
Csöndben ült sokáig. Aláírta, beadtam. Este hívott, nagy kő esett le a szívéről.
-Most egy tepsi süteményt sütsz...
-Igen, a baracklekvárosat szereted...
-Nem nekem... nekik!
Azóta már kapott köszönő választ.
Annyira fáradékony vagyok (Kata küldene kivizsgálásra), hogy rászántam magam,
egy 8 milliós MITSUBISHIvel vittek-hoztak, elmentem íriszdiagnosztiára. Akkor
még nem tudtam, hogy ez marhaság. Egy kukkerbe kellett hosszan belenézni, a
másik végén a doktornő ült. Utána mondom, most cseréljünk helyet. Fantasztikus
rajzolata van az ember szemének.
A bringázás még tart, naponta. Nem döntöttem el, hogy kötelező, de nem merem
abbahagyni, mert olykor nehéz este fél tízkor síruhába, kommandós-maszkba
(arcüreg) öltözni, nekiindulni. De aztán már jó, jó, és gyönyörű az éjjeli
Dunapart. Most vekkert tettem a zsebembe, a biciklizésre becélozva, 20.15-re
állítva.
A karácsonyt ugyan Kata intézi, de a belvárosban járva eszembe jutott Zsófi
régi vágya, és vettem neki egy ébresztős rádiót. Otthon örömmel mutatom Katának,
azt mondja, tánczenére fog ébredni, nyilván öltözni és indulni is, hol marad a
reggeli ima, a gondolatok. Igaz, -becseréltem egy mezei rádióra, a konyha
számára. Ronda, túlformált, leszopott sarkokkal, de a hangja gyönyörű,
beleszerettem. Most bezárt ajtó mögött sűrűn hallgatom, hogy gyorsan kiszeressek
belőle, és karácsonyig megunjam. Nem lesz nehéz, a Szabad Európa megszűnte óta
alig hallgatok rádiót.
A Belvárosba pedig azért tévedtem, mert István atyához mentem, a pesti
Ferencesekhez, gyónni. A szekrényben ült, lent. Várni is kellett. Mondom neki,
hogy irigylem, egy öregasszony betérdelt az előbb, s hallom, rögtön elkezdett
sírni... István egy mondattal helyre tett: szóval te az akaratoddal, értelmeddel
inkább... Aztán még szóbahoztam (kissé őszintétlenül,) alkalmas vagyok-e a
maradék- Fioretti vezetésére, mert nem vagyok életkedvű, dinamikus. Mondja:
Krisztusra figyelve eltűnnek ezek a stíluskülönbségek...
A Fiorettiről jut eszembe. Az elmúlt években megint elmozdultak karácsonyi
szokásaink. Volt olyan év, hogy 10 forint felső értékhatárt kértem, volt, hogy
csak egy A4-es lapon lehetett-. Most Simon Andris ötletére egyszerűen egymásért
imádkoztunk, sorra, mindenki a mellette ülőért. Én kezdtem, Erzsivel. Áldott
este volt. Most leszünk, újévkor, 12 évesek.
Azt hiszem mennem illik, a bejglihez mákot darálni... ablakot is kell mosni...
holnap Szenteste, reggel uszodából jőve a Margit utca sarkán föladom leveledet.
gondolok rátok:
még mindig a 26 éve szabott bőrtarisznyámmal járok,
csak a bicska-zsebben ma gyógyszert tartok, fejfájás ellen.
[1]katolikus népiskolai értesítôkönyv, 1947
[2] Babits
[3]ez, gondolom, nagy párizsi szerelme, Orosz Anna
[4] Az egyetemi előkészítő tanfolyam keretében.
[5] 2001 április: néha még lejár úszni
1997.1.7.-26. J-46 C.4881
...gondban, öregem, gondban,
...persze nevetséges. Írtam neked, szeptemberben lefeszegettem 63
képem keretéről a széles peremet, már föl is tüzelték. De nyugtalan maradtam és
szomorú, kissé. Így se jó igazán, vagy csak szokatlan, annyi év után? Szeretném
érteni is, amit csináltam - ami történt. Deine Sorge möcht' ich haben![1] (Ha
így írják.)
Evvel kezdjük: MIRE VALÓ A KERET, egyáltalán?!
1. A világ legjobb képeit ugyanis keret nélkül, repróról szeretjük.
Ugyanis ötvenszeres munka lenne fotózásnál a képet úgy bevilágítani, hogy a
keret ne vessen rá zavaró árnyékot. Tapasztaltam. Néha muszáj volt külön
fotóznom a keretet.
2. A keret persze módosíthatja a képet.
—Morandit imádom, de az a képe közepes. Mégis csoda volt abban a fantasztikus
brüsszeli keretben. Elfogadható ez?
—1962 körül a kis Braque a Műcsarnok jobb első termében. A kép: tisztességes
volt. Hogy ékszerré vált: megszámoltam, hány esemény történt a képkeret külső
széléig, a passzpartúkat is beleszámítva. 14.
—Az az orosz festő, aki élete végén Royce Rollsszal járt a Quartier Latinben,
nem jut eszembe a neve... Poliakoff. A legszebb négy képe széles arany
díszkeretben 1970 Párizs, retrospektív kiállításán.
—Amikor a keret fejezte be fehér zsidó temető képemet. Nem volt morális
kifogásom.
3. És ha túl fontos a keret, és önálló életet kezd élni?
Akkor dísztárgyat gyártunk, átcsúszunk a lakberendezésbe, az iparművészetbe.
A kép szellemi termék, csak másodsorban anyagi.
Akkor ez a megoldás.
60 centis képeimhez sokszor túl hangsúlyos volt a széles keret. És mivel
porosz-derékszögű a gondolkodásom, nem tudok esetenként különbséget tenni:
maradjon a semleges- szerény keret. (Mert még az is megfordult a fejemben, hogy
rengeteg munkával visszaállítom az eredeti állapotot.)
Mesélem mindezt György Petinek. Legyint: áltatod magad, nem ez a te gondod. Unod
tízedik éve festett témádat, unod az életformádat. Mozdulj ki a szobádból!
Alighanem igaza van...
Móricz zseni. Olvasom leveleit, naplóját. Nagylánya kezd irogatni. No már most
Móricz nem az a dörgölődző- szívességkérő fajta. A lapszerkesztők fejedelme.
Hogyan ne hazudjon, hogyan maradjon ki a segítségkérésből, lánya karrierjét
segítendő? Igazi dilemma. Lenne, nekem. Ő egyszerűen nem olvasta el lánya
írásait.
És az utolsó mondatom a keret szerepéről (másnap reggel, úszás közben jutott
eszembe):
A báli ruha fontos dolog, abban veszik észre a lányt. De a gyerekek
fölnevelésében kevés a szerepe.
Meséltem neked, ha jól emlékszem, Bartos Róza emlékiratáról, özv. Vajda Jánosné,
vagy 30 év volt köztük, házasságuk pokol, borzalom. Istenbe-belenyugvással,
teljes alázattal fogadja, ami vele történik. Iker csecsemőit Vajda
dühkitörésekor véletlen megöli stb. Írt erről e könyvről egy tanulmányt
irodalmár ismerősöm, Földényi F., aki e könyv kapcsán a magyar regény
helyzetéről elmélkedik. Így kezdi:
Íme egy rendhagyó "regény": zavaros, kusza, semmi magakelletés, írója nem ismeri
a hatáskeltés titkait, az egyensúlyozást, a mérlegelést... oda jut, ahová
eljutnia magyar regényírók csak legritkábban éreztek késztetést.. könyve a
legnevesebb magyar regényeknél is regényszerűbb... minden esztétikai
fejtegetésnél élesebben világít rá hazai regényirodalmunk közel kétszáz éves
dilemmájára, arra, hogy AZ ÉLETET A KALANDOSSÁGGAL, A SORSSAL VALÓ SZEMBENÉZÉST
A ZÚGOLÓDÁSSAL, A TÖRTÉNELMET A PÁTOSSZAL FELCSERÉLŐ MAGYAR KLASSZIKUS REGÉNYEK
TÖBBNYIRE MINDIG IS ANTIREGÉNYEK VOLTAK...
Minden regény sémákból építkezik: a kontúrokat nélkülöző életanyagot addig
gyúrja, amíg történetté nem formálódik... anekdotizálás, a látványos megoldások
hajszolása... nincsen olyan írói alkotás, amelyben ne degradálódna a létezés.[az
igazi művész] kénytelen azt tapasztalni, hogy a létezés mérhetetlenségéből alig
tud valamit megragadni... E feszültség természetesen nyomasztó, de legalább
hiteles... a teremtői és teremtményi lét kettősségének feloldhatatlanságával
egynemű. A magyar irodalom múlt századi fő áramából ez a feszültség hiányzik...
a gyermeki fantázia[...] talál ki magának anekdotákat, kalandokat,
zsánerképeket, távlatokat nélkülöző életformákat bizonyos értelemben a
Jókai—Mikszáth típusú regény gördülékenyebb, olajozottabb, mint a világirodalom
legnagyobb regényei... Az egzisztenciális kockázattól való félelem mindig olyan
erős volt nálunk, hogy Dosztojevszkijnek itt nem lett volna semmi
keresnivalója. [nálunk] az arany középút a tehetetlenséget leplezi...
Na ez jó. Mindig is szerettem a radikalizmust, és ha beleesem is, lenézem az
anekdotizálást.
Mesélem mindezt kirándulás közben Bognár Robinak, aki lemarház. Za őket. Hogy
ezek a neoavantgárd elméletgyártók, először is kihagyják elméleteikből azt, aki
nem illik bele -Kemény Zsigmond-, fölfedezik azt, aki nekik beleillik, s
lemondanak a normatív, értékrendet tiszteletben tartó szemléletről, egymást
szórakoztatják, rég feledve a körön kívülieket.
Most fölrémlik, Földényinek ugyanerre a gondolatára 5-10 éve válaszolt is
újságban Hegedüs Géza bácsi, regényíró, aki találva érezte magát, s a történet,
a mese és a szórakoztatni akarás szándékát védte. Szüts akkor azt mondta rá,
neki van igaza, sajnos.
S épp most hét végén a Népszabadságban Mikszáth évforduló kapcsán Spirótól:
A gonosz legenda szerint Mikszáth élete végén elolvasott Mikszáth pár
Dosztojevszkij regényt, megdöbbent és azt mondta: ha előbb olvassa, egészen
másmilyen műveket írt volna. Ugyan kérem! Ez a legenda egész biztosan hazug, ez
a legenda " világirodalmat" feltételez, valamiféle kötelező "művészi
fejlődésvonalat" feltételez, vagyis nem létező dolgokat állít... Mondták, -ma
már nem is mondják, annyira biztosak benne-, hogy az "anekdotikus irodalomnak"
vége van. Ezt hiszik, miközben az emberek, ha összejönnek, ma is mulatságos,
tömör történetkéket mesélnek egymásnak, jellemző, és könnyen megjegyezhető,
könnyen továbbadható történetkéket a korról... csakhát ezek a történetkék ma nem
kerülnek bele az irodalomba. Voltaképp őrület. A szóbeliség ma művészibb, mint
amit leírunk. Az irodalom mintha lemondott volna mindazon pompás eszközeiről,
amelyek évezredeken át éltették. Lemondott a meséről, a jellemről, a leírásról,
lemondott az érzékiségről, le a csattanóról, csak az úgynevezett nyelvet
tartotta meg. De miféle nyelv az? Kifigurázó, parodizáló, valami külsőhöz képest
létező nyelv, amely meghal, mihelyt a rendszer, az állam, az ideológia, amellyel
szemben állt,[2] letűnik. És le szoktak tűnni mindezek. Semmi nem tart örökké,
csak a jól megformált, klasszikusan egyszerű és az emberi alapérzelmekre építő
mese. Amilyeneket Mikszáth írt egész életében.... nincs helye a nemzedékek
tucatjai által kipróbált és szentesített hatásos mesélési módokat valamilyen
mellékes okból megtagadó szemléletnek ott, ahol valóban fontosat kell az
utódokra áthagyományozni...
A napokban a lányommal hallgattam az esti mesét a Kossuth rádióban. Egy Mikszáth
mesét olvastak fel Jánoskáról, a ki gyerekként meghalt. Egyszerű mese volt,
karácsonyi történet, de nem az a giccses fajta, mint Dickensé; olyan könnyed,
egyszerű volt, ahogy csak a legnagyobb emberi tragédiákról szoktak az igaziak
írni. Én alig bírtam visszafojtani a könnyeimet. Hatéves lányom látta rajtam,
hogy mindjárt elsírom magam...
Ez jó. Fölhívtam rögtön Spirót, hogy nagyon jó a cikke, de nem ezért keresem,
hanem mert eligazított egy hosszú belső történetemben. Aztán fölhívtam
Földényit, olvasta-e, szerintem ez neki is szól. Még nem olvasta, köszöni...
Következő vasárnapi kiránduláson mesélem mindezt Robinak, aki egyetértően jót
nevet, mesélem reggel a klubomban...
Fájni kezdett kicsit, csak lefedtem magamban, hogy neked-leveleim kiadásra
alkalmatlanok, s gyógyítandó: dicsekedtem evvel mindenkinek. S most: György Peti
"a C. naplónál sokkal jobbnak" találta, hogy ő még az éjjel a felét elolvasta,
és aztán még egyszer, és a feleségének is, hogy a nárcisztikus Váli mi mindent
meglát a világból, hogy ő szerezne rá kiadót, stb. Milyen lehet az az érzés,
amikor egy lánynak megdicsérik a gyönyörű valamilyét? Jókedvemben, lendületből,
új címet találtam, ami még talányos is, ámbár pontos: "J. NAPLÓ" Merthogy.
Na várj, de másolom az utóiratát az embriókönyvnek:
KEDVEM KEREKEDETT RENDEZNI J.-NEK ÍRT LEVELEIMET, EGY ESETLEGES KIADÁSRA, 96
OKTÓBERBEN, -INFLUENZÁVAL FÉLÁRBÓCON, POKRÓCBA CSAVARVA:
-az első 18 levelet kompjuterbe gépeltettem
-a teljes szöveget 3 fájlba átmásoltam
-kevés részt kihúztam
-néhány értelmező mondatot beírtam, lábjegyzetet is
-besoroltam a levelekhez mellékelt szövegeket, főleg újságcikkek
-nem mereven, de egységesre tipografizáltam
-két példány készült, spirál-fűzve, besoroltam a C. naplóba
-megmutattam Bognár Robinak, aki kiadásra gyengének találta, ebbe azonnal bele
is nyugodtam
-de azért megtartom
Ennyi.
Éve tán, mellékesen megkérdeztem Tamás atyát. Ő Ausztráliába indulta előtt,
85-ben fölhozta karizmatikus irodalom - könyvtárát, egy tengerész zsákból
borította ki az ágyamra. Hogy nem kéri-e most vissza, nem használjuk már. (Én
minden fontosat elolvastam belőle annakidején.)
Most hullámpapírból két nagy dobozt szabtam, 24 kiló (postamérleg). S akkor
hónapok töprengése után dönteni kellett. És visszatartottam egy könyvet.
Mackintosh: Elmélkedések Mózes I.-V. könyvéről. Ahogy a hülye Dali mondta
gyönyörűen feleségéről: mézbe ejtett cukordarab. Hihetetlen gondolatgazdag.
Tízkötetes könyvtáram éke lesz.
Mackintoshra -soha nem hallottam róla,- egy amerikai prédikátor, Moody hívta föl
a figyelmemet, aki szerint ha három könyvet kellene választani egy lakatlan
szigetre... Múlt századi írás. És mostanában reprintben kiadták. Erre figyeltem
föl. A második kötet fordítása 1942-ben készült el, a megjelenést kötetenként
megünnepli az előszóíró, dr. Kiss Ferenc orvos. Várj, most megnézem, hátha a
Larousse mond M.-ről valamit. Nem, persze, csak a szecessziós angol iparművészt
említi. Az előszóból csak annyit tudni meg, hogy C.H.M. 1820-96, ősrégi ír
család sarja, műveit sem sorolja föl.
Most bevettem a Mózes I.-V.-öt hajnali imaórámba: ha nem találom meg, amit ma
olvastam, szabadon fogom idézni. Hogy az a szamár Mózes. Isten hívja
szolgálatra, és bíztatja, ígéri, hogy segíti. S hogy reagál ő? Uram félek, nem
vagyok alkalmas... Hogy segítség kéne! (Isten nem elég neki, inkább ember kell.)
S Isten tűri. Kérésére melléadja Áront, akinek egyébként ő fogja Isten üzenetét
közvetíteni, mégiscsak, s aki majd az első alkalommal aranyborjút önt... Hogy mi
is ilyen marhák vagyunk néha.
Földközelibb tájak. WC. tartályunk, hogy még nem esett darabjaira, csoda és az
én szorgosságom. Már megragasztottam, már szétszedtem az elzáró szelepét, a
hungarocell úszónak terelősínt csináltam vasdrótból, megfoltoztam faléccel. S
megint elkezdett szivárogni, s bár általány vízdíjat fizetünk, nem szeretem, nem
etikus. Volt nálam éppen pénz, s kenyérvásárlásból hazafelé betértem a Széna
téri Vasboltba. Az a cseh tartály, amilyen ez, persze kimúlt a szocializmussal.
De van csereszabatos!, ami azért nagy szó, mert akkor bizonnyal én is föl tudom
szerelni a régi helyébe. Most VAN, MŰKÖDIK és fehér. Folyik. Illetve nem folyik,
amikor nem kell.
Aztán mit csináltam még meg. Mikica ágyát újradeszkáztam, széthancúroztuk.
Padláson talált bútorlap maradékokkal. Új törülközőtartó. Rá vinyetták: Vendég,
Kata, Zsófi, Miki, Deske. Gyerekeim nagyon utálják ezt a föliratozó stílusomat,
mondtam, ha betéve tudják, levehetik.
Zsófi két nagy kalickáját egymás mellé raktam, a papagájok kezet csókolhatnak
nekem, mert így végre látják egymást. Biankó csiripoltak eddig egymásnak.
Megjavítottam 13 év után műtermi elsötétítőfüggönyömet, egy kis létramászások,
és sok műszaki rajzszög árán. Hosszú téli estéken és éjszakákon hideg ellen is
használom. Festés hiányában sokszor nappal is félig behúzva marad, bár furcsa ez
a fél-, éjhomály.
Most itt megint eltelt egy hét. S. Nagy (a harmadik) határidőre részben megírta
a Váli monográfia most, pénzkérő pályázatra leadandó nagyobbik részét. A 48
képelemzést visszavonta, hogy avval elégedetlen. Utolsó napokban hirtelen
faladatokat adott nekem, állítsam össze a rajz-illusztrációk listáját, s estére
vigyem föl, stb. Aztán megkaptam a kéziratot, floppin is. Izgalommal várta első
reakciómat, másnap hívott. De aznap éjjel elvágódtam a sima jégen bringával, a a
Várból, a Nemzeti Galéria elől rollerozva kellett hazajönnöm, mert elszakadt a
lánc. Így másnap délelőttöm javíttatással telt el. Aztán estére átnéztem. Sosem
leszek alkalmas ilyen szakszöveg hiteles bírálatára, 1. mert eleve annyira unom
2. nem tudom, tényleg nem tudom, mit kell az átlagolvasónak képelemzésként
elmondani, és mit nem, nincs rálátásom a területre.
Nagyszerű ötlettel könyve legelején tisztázza helyzetét, így az egész könyv
azonnal átértékelődik:
Váli Dezső a barátom. A szónak abban az idejétmúlt értelmében, amilyeneknek
hisszük a romantikusok nagy szellemi, érzelmi kötődéseit. Amilyenre kamasz
korában vágyik az ember. S a csodával határos, ha megtalálja és a csoda maga, ha
megmarad. 1969-ben ismerkedtünk meg. Első kiállításait én rendeztem. Évekig
dolgoztunk együtt egy lakásmód-életmód kutatásban, vidéken, (ő lakásokat
fotózott). Felfedeztük az elhagyott zsidó temetőket. Voltunk együtt
Észak-Koreában 1984-ben. Minden Karácsony első estéjét családjával töltöm, 1972
óta. Rengeteget hadakoztunk egymással.
A barátom.
(Ez már általam rövidített szöveg. Az eredeti duplahosszú) Most majd megegyezem
Katával, javítási ötleteimet mi módom jelezzem. Nem olyan egyszerű a dolog, mert
sokkal hatékonyabb lenne, ahogy ma elkezdtem, ti. kompjuterbe írva. Igenám, de
azon nagyon nehézkes lenne a változtatásokat jelölni.
A kiadóMMal tegnap beszéltem, határidőkről is. Lehet, a szokott márciusi
Kecskeméten ezt csinálnám, ahogy újabban: a délelőtt első másfél- két órájában.
Szüts szerint jót tett képeimnek, hogy kevesebb idő jutott rájuk...
Kecskemét. Már várom. A pirkadat első jelei ebben a koromsötét januárban.
Megvettem egyetlen lendülettel, két óra alatt mindent, ami kell. Jó ilyenkor az
autó.
ultramarinkék sötét, 6 tubus
lenolaj 3 liter, terpentin 4 liter (több évre elég)
alapozókence 7 kg
40 farostlemez, leszabva (ha megint meghívnak művésztelepre, akkor évi 55 képpel
számolok.)
Hiába január, a visszaszámlálás megkezdődött. Fogok kínlódni a műteremházban. De
a megérkezés! A megérkezés megint, egy év multával! A fölcipekedés, íróasztal a
bal sarokba, festőállvány a fal elé, mögé a nyersvászon háttér miatt fehér
lepedő, rajzszögekkel. Fogkefe és szájzuhany a mosdó fölé, pizsama a párna alá,
nagypokróc az ágyra. A gurítható óriás reflektor búrájára kék fólia. S mindez
ebédig, mert fél egyre, (kolomphang) már rend van, harci rend.
Most, hogy ez a kézirat megérkezett, mégiscsak kell kompjutert levinnem, idén
már itthon hagytam volna. Még kérdés, ezt a sajátomat, ami három nagy csomag,
vagy sikerül valakitől táskaméretűt kölcsönbe.
Voltak nálam most a Műcsarnokból, az októberi Ernst múzeumi kiállításom
rendezője bemutatkozott. Fiatal asszonyka. Egyeztettük az alapvetőket, a cég
kétszázezret szán rám, szokásosan. Abból a posta-, szállítás,- biztosítás-,
meghívókártya-, megnyitó költségein túl még jut valami a katalógusra is. Ami ez
esetben S. Nagy monográfiája lenne. A kiadó elkezdte pályázatokon összeszedni a
szükséges 2 - 2 ˝ milliót. Csoda, ha összejön, de nem lehetetlen.
Most egy szomszédhoz bekéredzkedtem képet nézni, jártam már ott, valaha. Két
Nagy István szénrajzuk van, erdős tájak, nagyszerűek. És, ami húsz év alatt
kiesett az emlékezetemből: egy parasztlányka portréja, pasztell, tán hetven
centis, halvány okkerekkel. És széles, királyian díszes, ezüst keretben. Jaj,
Istenem! Leírhatatlanul pompás, gyönyörű! Szebb így? Szebb.
Mindent visszavonok keret ügyben! Nem jobb a kép, de mégis, több!! Más a
jelentése!
Hiszen a nőknél is: tartozék a ruha. A színvilága, a stílusa-
De otthon éreztem magam, arra a negyed órára! Be is jelentkeztem, húsz év múlva
újra jövök!
Eltűnődtem. Párhónapi "fizetésem" félretéve. Akár megvehetném az egyik rajzot,
ismerem az árfolyamot. De így még szebb az egész, hogy négy födém van köztünk.
Mégis, azokat a rajzokat senki nem látja! Aki beszerezte és szerette, a férj,
három éve meghalt.
Az jutott eszembe, hogy a mennyország talán nem teljesen szenvedés nélküli hely.
Szűz Mária figyelmébe ajánlok egy fiút, aki kínlódik, lehetetlen, hogy ne
szenvedne vele. És ha ő, akkor más is... Lehetne ellene vetni, hogy a világ
végével ezek a nyomorúságok megszűnnek. De ha nincs idő, akkor ott ezek nem
időben játszódnak, tehát mindig vannak...
Ebédfölhozatal. Kata naponta főzött, rábeszéltem, mint annak idején, húsz éve,
hozzuk valami kifőzésből. Most egy diákmenzát találtunk, ételhordóval.
Kétnaponként egy kétajtós szekrény jellegű szakácsnő oszt, és nagyon keveset ad.
Tegnap már megdicsértem, hogy nekem milyen sokat ad mindig. Várom az
eredményt...
Álljon meg a menet. Válasszuk szét a problémát. Díszkeret másoknál. Miért fáj
nekem az, ha másoknál szép és gyönyörű?! Az nekem ingyen van. Én pedig úgyse
tudok olyanokat csináltatni, drága. Múltkor láttam faragott! és festett fa
keretet egy szentendrei galériában, 50.000 forintért csináltatták. "Ja, nekem a
képeket el kell adnom, föl kell öltöztetni őket!"
Ez is egy szempont.
Lehet, hogy csak annyi a baj, amivel az elején kezdtem, hogy a 60 centis
képeimhez aránytalanul súlyos volt a széles perem?
Vótunk szinyházban. Három nő, valami ilyesmi. Albee. Barátnőnk nagylánya volt az
egyik, három szereplős kamaradarab. Közhelyek, világnézeti bizonytalanságok, és
ügyes dialógok. Hanem az öregasszonyt Psota játszotta, ambivalens nekem 30 éve.
Kiváló volt. A második képben halotti bábuja van a színpad közepén egy vetett
ágyban, s avval, kvázi magával beszélget. A másik két nő is ő, 24 illetve 50
évesen, azokkal is diskurál. Az ötlet jó. Utána megvártuk Borit a
színészkijáróban hazavittük- volna kocsival, de defektet kaptam. Fél tizenegy
éjjel, Deák tér, szemerkélő eső, kerékcsere. Hazaküldtem őket metróval. De
hamarább hazaértem, kis győzelem a sorson.
Uszoda. Rajtam fölbuzdulva Gábor barátom Móricz levelezését és naplóját olvassa.
Egy hete folyamatosan lelkendezik: egyre jobb! És még a Csibe történet hátra
van!
Egy közgazdász munkatársat keres, neki egy fiatal ambiciózus kutatóvegyészt
szerzek, a Széchenyi könyvtár egy grafikámért cserébe, amit tombolára szánnak,
1600 mikrofotómat visszanagyítja, a C. naplóm legrégebbi oldalait. A
reumatológus visszaadta a cikkemet, egy főhivatalnok a kedvemért megnézte az új
Kortárs Múzeumot, de még a két Picasso sem tetszett neki. A heraldikus átadta 14
éves lánya fotóját, mutatnám meg fiamnak, mert lánya már fiúzna, a
hittancsoportba csak kis vakarcsok járnak. Tetszett az ötlet, cserébe vittem
volna rögtön Mikicát, levlapon, de Kata lefújta, lesz még erre idejük, inkább
fékezni kell. Persze, igaza van. Harmadnap jött a hír, hogy a heraldikusné is
Katának adott igazat. A fotót visszaadtam. Már dögös csaj, fotózáshoz
félprofilban feszít.
A nyugdíjas MÁV tiszt egy óra alatt ér be ide Rákosról, hétkor már indul is
haza. Kertes házban lakik. A felesége megfigyelte, hogy a "kakasrigók a
lányrigókat elzavarják az etető mellől. De a lányrigók odaengedik egymást."
Kérdeztem, az asszony milyen következtetést vont le ebből. Pistának megmondtam
a titkot, 6 év kísérletezés után jöttem rá. Az ősi, Lukácsos recept henye
fogalmazásban ugyanis így szól: az úszószemüveget nyálazni kell párásodás ellen.
(Kanadai balzsamnak hívjuk) De a dolog nem működött. S most rájöttem. Nem
nyálazni, ujjheggyel, hanem megnyalni! Két nap múlva István visszajelzett, a
dolog hibátlan.
A gyógyszertröszt vezérigazgatójáról unokája azt hiszi, hogy foglalkozása
szerelő, csak ő ért a családban a villanyszereléshez. A röntgenorvos
viszonzásképpen egy-egy viccel kedveskedik. Az ügyvéd jelezte, hogy a bírónő már
igazságügyi orvosszakértőt jelölt ki számunkra a perben.
Minap, hátúszás közben: Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a vízben a
jóakaratú embereknek...
Egyszer voltam idén síelni? Kétszer? Utána három nap izomláz, nem megy.
Abbahagyom. Fáj.
Igaz, hóban is bringázom, minden nap. Ez jó.
Elővettem az Illyés válogatott verseket, elandalít, hazaérkeztem.
No, búcsúzóul valamit, neked.
KIKÖT AZ ÉV, TIHANYBAN
Földre néznek már a napraforgók,
fővesztésre ítélt rabsereg.
Fenődnek a faluban a sarlók,
hogy nyakukra bárdként üssenek.
...
Őrzi tükre békéjét e fényben
- nagyságával oly megnyugtató -
s hegyet, hajót horgászt,- hálaképen
mindent megkettőz a néma tó.
Arany napok. Semmi munka immár.
Az idő tesz-vesz csak. Itt a rév.
Zajtalan fut - hisz már gépe mind áll -
rakományával púposan az Év.
szervusztok, kedveseim.
1997.5.20- J-47 C.5025
Szia J!
Édesanyád telefonált, ez azonnal hatott, és meg is vagyok hatva, ez
visszajelzés, nem hiába dolgozom, ha hiánya számon kéretik. Máskor is sűrű az
élet időnként, de írtam neked, mert 1..., 2...., 3. kikapcsolódás. De most
február óta folytonosan csak írok, és írok, nagy fejvakarások közepette.
Elkezdtem S. Nagy: Váli monográfiáját javítani, majd átírni.
Legfőképpen akkor lett vörös a fejem, amikor a másfél évig falán lógó Angyali
üdvözletről, - ezt kikötötte, hogy amíg ír, ez nála legyen- azt írta, hogy:
széles ecsetvonásokkal... A kép aprólékosan, spaklival van festve.
Összeültünk a kiadóban. Hárman olvasták, a kézirat szerintük javíthatatlan.
Viszont őszre meg kell jelenni, a kiállításomra, s negyven résztanulmány már
elkészült. (Erről lejjebb.) A pénz megszerzése folyamatban. Ennyi idő alatt, még
ha lenne is alkalmas szakember, -de nincs Magyarországon- ezt a munkát nem lehet
elvégezni. Egyetlen megoldás - kitalálhatod- írjam meg én.
Eltűnődtem. Az ötlet ízléstelen, persze. De Szüts erre azt mondja: Öreg, minden
a minőségen múlik, az egyetlen mérce...
Na, ez volt a márciusom, Kecskeméten. 100 oldal. Mellesleg elkezdtem 22
olajképet, még nem néztem meg őket, valószínűen pocsékok. Napi 7-8 órát írtam.
A címet első nekifutásban így alkottam meg:
Váli: VÁLI
A fejezetek:
LEVÉL A KIADÓNAK
ÉLETRAJZ
MŰTERMI MUNKA
tanulóévek, utána az absztrakt képek... stb.
TANÍTÁS /néhányszor le is írtam, amit csináltam, megvan
KIÁLLÍTÁS DOKUMENTUMOKBÓL /megnyitó szövegek, kritikák
CIKKEKBŐL, KÖZÜGYEK /ezek polgári újságcikkeim
RÉSZLETEK INTERJÚKBÓL
VENDÉGSZERZŐK
ADATOK /mármint kiállítások, díjak felsorolása, hogy mennyi van s mekkora
FESTMÉNYEIM OPUSZJEGYZÉKE -ezt túlzásnak tartotta a kiadó, rábeszéltem. Hogy
kompjuterből átmásolom megfestett ezer képem minden adatát, (a fele már nincs is
meg) ezt a hencegést nem engedhetem meg kihagyni. Mindent elmond szakmai
életemről, a minőséget kivéve.
Szívesen elmesélném az egész könyvet, de hát. A bevezető Levelet viszont
megmutatom, valószínűleg kihagyom a könyvből, átléptem már azon, hogy szükségét
érezzem, hogy mentegetőzzem.
Németh István
Új Mandátum kiadó
Budapest
Kedves István!
Tudom, tudom.
De kérésed mégiscsak váratlan.
Hogy próbáljam összeszedni, amit egy szakmámbeliről a kor megőrizni helyesnek
vél.
Ha már úgy alakult, hogy a tervezett könyv második fele készült csak el.
Hogy magamról.
Vállalom.
Gyerekkoromtól számolom, számozom: ...perc -év -élet.
Kérésed ilyenformán észszerű, igazad van, a tényeket tudom.
Egyszer a FÜLES keresztrejtvényében is szerepeltem.
Kecskeméti Alkotóház, 1997. március 1.
ölel: Deske
Még egy rész szorul magyarázatra. Szüts-csel ebédeltünk a John Bullban, ahogy
csütörtökönként, amíg rá nem jött a marhára a fogyókúra..., György Peti is ott
volt, s mit találnak ki nekem! (akkor még S. Nagy volt a szerző)... hogy eleve
rossz a felállás, egy ember elemez 48 képet, nem tud annyi gondolatot
összeszedni.
Két napig gondolkodtam, utána szétküldtem egy körlevelet:
Kedves barátom!
Könyvet csinálnak rólam, a kiadó az őszi Ernst múzeumi kiállításomra szeretné
piacra dobni. 100 oldal szöveg, 80 szövegközti ábra.
Valamint: 48 színes tábla, bal oldalon a képhez tartozó szöveg.
S most Szüts barátom jókedvű ötlete, aminek mindenki, kiadó, főhős egyaránt
örül. Hogy ezt a részt írástudó barátaim, ismerőseim írnák, olyanok, akiknél
otthonukban szögön ott lógok a falon.
Szeretnélek meg/fölkérni, írnál a borítékban mellékelt képemről...
...eredetileg képelemzést, de ezt a kötöttséget helyénvaló föloldani.
Tehát: akármit, akármennyit. (1-80 sor.)
Köszönöm.
(Kicsit olcsó dolog, tudom, de) sorolom, akiket fölkértem:
Almási Miklós/ Balassa Péter/ Balla Zsófia/ Bence György/ Bognár Róbert/ Csepeli
György/ Dávid Kata/ Dobszay László/ Esterházy Péter/ Finta József/ Földényi F.
László/ Frank János/ Gyabronka József/ György Péter/ Hanák Péter/ Heller Ágnes/
Hidvégi Máté/ Jávor Benedek/ Jelenits István/ Komoróczy Géza/ Konrád György/
Kovács László/ Lator László/ Lopusny Erzsébet/ Margócsy István/ Melocco Miklós/
Mezei Gábor/ Miklós Pál/ Molnár Péter/ Nádas Péter/ Nagy Boldizsár/ Németh
István/ P. Szűcs Julianna/ Petri György/ Radnóti Sándor/ Rakovszky Zsuzsa/ Simó
Sándor/ Spiró György/ Szüts Miklós/ Tomaji Attila/ Tölg-Molnár Zoltán/ Vajda
György/ Váli Zsófia/ Vásárhelyi Anze Vámos Tíbor/ Vészits Andrea/ Vojnich
Erzsébet/ Závada Pál [3]
Köszönöm, megvagyok. Gyerekek betegek, jól vannak.
Kata Győrben. Elfelejtettem vacsorázni, pedig mindjárt tíz,
-indulok biciklizni. Ma a Margitszigetre.
Szeretettel:
Ez volt a levél, négy válasz még ma is hiányzik, bár a késlekedők nagyon
mentegetőznek. Rengeteg váratlanság, móka és cirkusz volt ennyi emberrel.
Kértem a könyvhöz egy amerikai ösztöndíjat is, azt a döntést is várom,
faxolgatunk egymásnak, a gép overseas módra állítva, hogy tengerbe ne fulladjon
a szöveg.
Most másról kéne írni, de. Hetek óta válogatok kb. 80 szövegközti ábrát. Szüts
tipografizálná, de ö is tudja, hogy ízlésünk nem teljesen egyezik, mindketten
aggódunk, leendő konfliktusok betűtípusok fölé hajolva...
Javasolta, tipografizáljam én, ami hajmeresztő ötlet, sokéves gyakorlat kellene,
és a QuaekXPress - kompjuter tördelőprogram fölényes ismerete. Mindenesetre
rátették a a programot gépemre, és ha lenne időm, lázasan tanulnám. De csak
hébe-hóba jön össze, tényleg lehetetlenség, ennyi idő alatt... majd meglátjuk.
Még valami történt. Illetve persze rengeteg. Összes fotóim újra előkerültek,
fejezetek közötti elválasztónak jó lesz belőlük néhány. Meg műterem és zsidó
temető fotóim szinte mindent értelmeznek, szöveg nélkül. Ezt kiválasztandó
megcsináltam gyorsan összes fotóm kópiáját, és kartotékját. (Tizennyolc-
húszezer fotót csinálhattam életemben. Megvan belőle 90 negatív, plusz a
temetőfotók, azokat a Néprajzi Múzeumnak adtam volt.)
Még mindig a szakma. A kidobtak helyébe újra építettem 44 széles keretet...
Húszezer forint, négy nap munka. Ez volt a megoldás álmatlan éjszakai órák
után. Szütsnek derűsen meséltem telefonba, megtaláltam az ideális keretet, s
vágtam zsebre a lebarmolást. Van egy följegyzésem, ami lehet hogy felhőnyalás.
Hogy a keret és kép kettősségének feloldhatatlansága párhuzamos a test és lélek
kettősségével. Elméletileg nem tudom helyretenni a kérdést, továbbra sem.
Miklós bekerült a Szent Imre -, ciszter (volt József Attila) gimnáziumba.
Mindenféle protekciókat is mozgattam, persze. Előtte különtanár pár hónapig.
Most sóztam rájuk a Koldus keresztút egy szériáját, nagy pénzért kereteztettem.
Mondtam nekik, nem azért, hogy a fiam jobb jegyet kapjon angolból. Itt voltak
szemlén a műtermemben, tetszett nekik.
Miklós majdnem olyan magas, mint én, párbajtőr vív, és ártatlanul mosolyog.
Vasárnapjait már barátaival. Múltkor volt egy boldog órám, együtt dolgoztunk
diatartó ládám berendezésén. Saját életét éli. Ez is eljött.
Zsófi most az Iparművészeti Főiskolára szeretne jelentkezni, a Bölcsészkar
eltűnt a láthatárról. Összejött festő patronáltjaimmal, esténként rajzkörbe jár,
és olajjal fest!, igaz, van ott egy fiú is. Esti imához behívtuk 20 évvel
ezelőtti hozzánk kerülése alkalmából, de sietett, mert egy képbe kezdett éppen.
Kata szörföl cikkleadási határidői között, voltak megint napok, hogy fejfájása
miatt semmit nem tudott dolgozni. Jött a Fiorettibe egy látó ember, mondja,
gyógyító karizmám is van, most, kissé bátortalanul, Katán próbálkozom. Ő is
kérte. A szisztéma nem rossz, van mit gyógyulnunk, egymás által is.
Szépen beleilleszkedett az Emmanuel közösségbe, egy éves fogadalmat is tett,
gondolatvilágát a térítés, segítés erősen foglalkoztatja. Tanítják őket utcán
téríteni. Csövesek ügyeit intézi, Margitszigeten leszólít embereket, stb. Nem
az én stílusom. Jó, hogy igaz ügyben hasznosnak érzi magát.
Bennem a nagy-nagy rohanás közben, -szerencsére ritkábban- mint hányinger,
föl-föltör az illyési kérdés: minek élek, minek éljek. Akkor is, ha ép órámon
ennek ellene mondok.
Mindjárt dél, de majd elalszom itt a gép mellett. Most -ez maga a boldogság- át
Kata szobájába, irgalmasan tárolja tavaly kapott három kötetes Illyés
-összesemet, amit szobámban eltűrni nem tudtam, kidobni nem akartam. Kikerestem
belőle ezt a verset. Mindig csak lemezről hallgattam, s sose állt össze egy
gondolattá. Most megértettem. Az idevágó rész:
Esős, gyorsfelhős kikelet-vég,
elkellne a kályhatűz még
e szélnek-kitett hegyi házban,
hol a tél végét áttanyáztam.
Nem gyujtok be, kabátban űlök,
látni az ablak-fára dűlök,
bordám nyomom a deszka-élnek,
hogy ez fájjon, e kinti, testi
s ne a szív kínja, ne a benti,
hogy minek élek, minek éljek!
...
Megvettem egy második példány válogatott verseit is, az első- talán emlékszel-
pincéből mentett, szétázott hullámos lapokkal. Most az összes aláhúzásomat,
firkálásomat áthamisítottam az ép kötetbe. Elküldtem volna neked, de Zsófinak
kellett, váratlanul.
Miki a múlt héten buzgón fogalmazott kompjuteremen egy kérdőívet, mennyit
ismersz föl ezek közül a TV reklámszlogenek közül? A Regnum Marianum majálisán
az nyer, aki a legkevesebb helyes választ adja. Agárverseny mintájára volt
háziegér futtató verseny is.
Még egy idézet Illyéstől, ezt neked gyűjtöttem ki:
(Hidas Antalról írja)
Abban a korban voltunk, amikor az egymást kimeríthetetlenül hazakísérő
fiatalemberek hirtelen helybe cövekelnek, s az egyik, szembehelyezkedve a
másikkal, elmond, ott a gyalogjárók sodrásában, elejétől a végéig egy verset a
másiknak, olyat mégpedig, amelyet az is betéve tud..
Aranyos, nem?
Van itt egy feljegyzésem, amihez alaposabban át kéne nézni múltkori levelem, de
ehhez most nincs türelmem. Hogy a Bartos Róza történet csattanóját, az igazit,
megírtam-e? Fantasztikus. Hogy nem volt ott semmiféle kettős gyerekgyilkosság,
majdnem minden mese a szörnyűségekről, amit házasságukról leír, viszont Vajda
(és, ha jól emlékszem, az egyház) azért bontotta föl frigyüket, mert kiderült,
hogy nem zárdaszűz, mint írja, hanem prostituált volt, és kiadott gyerekét
vidékre utazik néha látogatni... Hogy az egész könyv, az Istenben bízó jámbor
megbocsátás, minden hazugság. Ez fájt egy darabig. Egy filológus nagyon nagy
munkával sorról sorra cáfolja, elolvastam. Még az idézett múlt századi bécsi
utcák üzleteit is fölkutatja, házszámokat. Kiderül, hogy a Monarchia, egy
külön-, szigorú, és titkos lajstromot vezet minden újszülött fiúgyerekről:
leendő sorozandó katonák. És ott bizton szerepelt volna Vajda két fia, ha
tényleg megszülettek, még ha a keresztlevelet és a halotti jegyzőkönyvet
sikerült is volna az "anyának" kiügyeskednie.
A "J-NAPLÓ" kiadásának ügye. Döntő volt, hogy Robinak nem tetszett. Igen ám, de
a kiadóm és én is odaadtuk egy-egy független profi lektornak, s mindkettő
fontosnak és kiadandónak ítélte. (Nem ismernek, ilyet kerestem.) (Nem könnyen
hiszek el jó véleményt rossz ellenében.) Kaptam néhány hasznos ötletet a
szerkesztéshez, pár nap alatt meg is tudnám csinálni, talán majd a nyáron. De
most: a Váli-monográfia.
Mindjárt lehet menni ebédért. Az ételhordót szerencsére tegnap elmostam.
Miklóssal felváltva mosogatunk, még nehezen áll rá a figyelme. Talán Zsófit is
kollektívebbé kellett volna nevelnünk, nem segít semmit itthon. Bár néha rájön
valami lelkiismeretfurdalás féle.
Ollé! Itt egy papír, de jó, hogy leírtam. Februári lehet. Hogy 4 óra 50 Lukács.
Ez lefordítva rekordot jelez: nem egészen 5 háttempóval úsztam át a medencét, a
26 métert.[4] Szerintem megdönthetetlen. Holnap megpróbálom. Illetve majd télen,
most elszaporodtak a nyári futóvendégek. Mindenféle kis csajok is úszkálnak
föltartott fejjel, de mindig más. Beosztják. Meg kéne keresni neked azt a
rezignált Rakovszky verset, amiben reményeiről tűnődik, hogy ha úszni járna,
föltartott turbános fejjel, akár egy teknős, akkor csak 70-nek nézne ki, holott
már 80. Nyafog persze, szépen.
Van itt egy Kossuth-beszéd részlet is, barátom írta ki nekem a klubból,
emésztgetjük személyiségét. Fejből idézi a híres ceglédi beszéd elejét, szerinte
az a legszebb, szerintem csak azért, mert ezt tudja kívülről. Ide adta egy
cédulán szegedi szónoklata elejét:
..ragadjunk fegyvert az árulók ellen.. keblem tele érzéssel, még sok
mondanivalóm volna hozzátok, de az érzés elfolytja ajkamon a szót... Nézzétek,
soha nem sírtam -és könnyezek.
Vajon előre megírt szöveg ez is? Vagy valaki legyorsírta?
Van itt egy levéltöredék is, Deák Ferenchez, 1867, Párizsból:
...nemzetünk a jogfeladások sikamlós meredélyén veszélybe, többe, mint
veszélybe, halálba sodortatik. Megőszültem a tapasztalásokban gazdag szenvedések
iskolájában, az évek súlya, s a bú és bánat alatt. Ne vezesd hazánkat oly
áldozatokhoz, melyek még a reménytől is megfosztanának.
Várj, előkeresem a Pallas lexikonból, a múltkor meg kellett néznem e
monográfiához Kossuthot, élt-e fiatal korában Sátoraljaújhelyen.
Pallas több mint hat! oldalt ír róla. Halálát is leírja, (1894) tehát később
íródott. Kissé ambivalens szöveg a Monarchia korából, érthető. A vége:
K. zárja be a magyar szabadsághősöknek Bocskayval kezdődő sorát. Tehetségre
nézve tán a legmagasabban áll közöttük. Neki, a szegény ügyvéd fiának, magának
kellett utat törnie... tehetsége elsősorban szónoki... elősegítette a hatást
temperamentuma, szép, nemes, férfias megjelenése és hangjának csengése.
Végzetének tragikuma abban áll, hogy hosszú, változatos és egyre fejlődő
pályájának egy pontját tartotta magára nézve későbbre is mindenkor kötelezőnek,
... a 49 áprilisi függetlenségi nyilatkozatot és kormányzói méltóságát. Ez
idézte elő, hogy nem bírta követni és megérteni nemzetét, midőn az boldogulásra
más utat választott.
Most Szüts hívott telefonon, a Műcsarnokban sok vihar után mégiscsak létrejött
Nemzeti Szalon kiállításról kell a tévének nyilatkoznia, mit mondjon?! (országos
tárlat, vagy 7 év után. A Szövetség szervezi, egy éve keresztbetesz neki a
Műcsarnok igazgatója, Beke, végül minisztériumi segítséget kellett szereznünk.)
Mondom neki: vannak jó képek, a kiállítás tégla a magyar kultúra épületéhez. Jó
a közösségnek, jó az alkotóknak. Nem megmérettetés a célja, ez nem tojásbrikett.
Ezt használni kell, használni fogja 30 év múlva a most 16 éves látogató.
Emlékszünk 1954-ből, a legvadabb Rákosi évekből a Műcsarnokban kiállított
Szőnyi: Pocsolya (Kerítés?) képére. Nem tudjuk, ki volt akkor a Műcsarnok
igazgatója.[5] Na, ennyit Kossuthról. Lassan indulok ebédért. Kibírtam elalvás
nélkül.
Valentin napot igyekeznek bevezetni, az újságok aznap helyet adtak szerelmi
üzeneteknek.
DRÁGA KICSI ETIÓP HERCEGNŐM! FÉLÚTON A HETI KETTŐ ÉS AZ ÚJABB HAT ÉV
KÖZÖTT—SZERETLEK!
NAGY FEHÉR EMBER.
Mi van még? Egy interjú. Sokfelé van most képem, a Tihanyi Apátságban egy
teremem, egy kiállítás az Állami Biztosító szervezésében. Küldtek egy riportert,
kiderült, hogy engem szeretni akarnak.
A kérdéseket írásban kértem, riporter Somogyi Gábor:
-Melyek azok a témák, amelyek leginkább foglalkoztatják, amelyek eddigi
életpályájára rányomták a bélyegüket?
-Mik foglalkoztatnak leginkább. Hogy fiamat -most kerül gimnáziumba- hogyan
segítsem tovább, mert még nem tudja, miért, mihez tanul. Hogy szokjon érettebb
önértékelésre? Foglalkoztat Illyés Gyula okossága és toleranciája, amint
kollegáit, Szabó Lőrincet, Sárközi Györgyöt elemzi. Esszéit olvasom újra,
ámulva. Izgat egy hír, tegnap levelet kaptam Hollandiából, megkerült egy tíz éve
ott elárverezett képem. Foglalkoztat, kéne venni egy tartalék úszószemüveget.
Foglalkoztat még, kitől lehetne szerezni egy táska-kompjutert a nyárra, egy
könyvön dolgoznék, úgy könnyebb lenne a Balatont elviselni.
Ez az életem. Ezekből építem képeimet is, mi másból, - akár temetőt ábrázol,
mint tíz éve, akár egy műteremsarkot, mint mostanában. Hogy aztán mindebből mi
olvasható ki egy festményemben? Nem feladatom elemezni, nem is nagyon lennék
alkalmas rá.
-Hogyan látja a képzőművészetek és képviselőik helyzetét napjainkban?
-A török hódoltság idején igen keserves volt kadmium-sárga olajfestékhez jutni.
De túl a tréfán, nem hiszem, hogy vannak könnyebb és nehezebb korok. Isten nem
téved. Csak változnak a terhek. Szörnyű lehetett járványtól rettegni, jelzik
városainkban a "pestisszobrok"; -a Szentháromság szobrok. Arany János
balladájában leírt életunt öngyilkos asszony nem is annyira nevetséges, mint
inkább szánandó, netán senki nem tanította meg, hogy érdemes lehet másokért
élni. Hogy milyen a képzőművészek helyzete ma? Érdektelen. Sokféle. Ugyanazok a
gondok és örömök, mint mondjuk, a cipőiparban.
-Létezik-e valamiféle mecenatúra ma Magyarországon?
- ...különben családommal már rég éhen haltam volna. Nem másból, csak a
képeimből élek, huszadik éve. Hihetetlennek tűnhet, de vannak emberek, akiknek
nagyon fontos tud lenni egy-egy festmény. Olykor erejükön felül vásárolnak. Ezek
boldog emberek.
-Hogyan fogadta az ÁB-AEGON pályázatát, amelyben végül is elnyerte a támogatást?
-Muszáj szerénykednem? Petőfit egy városka határában rezesbanda fogadta. A
kocsin mellette ülő barátja megbökte: - Na, ehhez mit szólsz, Sándor?! - Ez
nekem jár!
...Érdeklődéssel várom a folytatást. Ha az embertől egy képet megvesznek, az jó
dolog, de az még nem mecénálás. Egy tartós, kétoldalú, becsületes kapcsolat
persze könnyebbé tenné az életem.
-Mit jelent ez a támogatás Önnek?
-Ezt még nem közölték velem. Tényleg, kedves Vezérigazgató Úr, nincs véletlenül
kölcsön egy használaton kívüli notebookja? 5 RAM megabájtos is elég lenne...
Biciklizés pár hete- nem merem magamnak bevallani- elmaradt, fáradt vagyok.
Remélem, majd.
Táskakompjutert tegnap csakugyan sikerült kölcsönkapnom, megint a klubban
hirdettem ki igényemet.
Írtam a családi gondról, tavaly volt megint egy hulláma a Kékkutateladjuk-nak.
Közben húgom, nem tudva okosabba fektetni segélyekből fölgyűlt tőkéjét, vett a
Szabadsághegy oldalában baráti, ötödáron egy villát, kerttel. Mellékesen ez
Anyácskám nagy vágya is volt, s most, hogy valószínűen kiöregednek bakonyi
dácsájukból, ideális lesz, húsz percre autóbusszal a lakásuktól, a Körtérről.
Ami ebből ránk vonatkozik: az én álmom egy 10 kilométeres körzetben lévő ágy
volt hét végén, plusz néhány fűszál, egy kerti fotel alatt, amiben olvasni
lehet. Most ez ingyen megadatott, Erzsébet a házat nem használja. Gyerekek élik
életüket, tegnap, pünkösd vasárnap, két szüle, a házban, kertben töltöttük a
napot, kocsival 10 perc, fantasztikus. Kinyitva a házat, azonnal egy mesefilmet
kezdtem nézni a tévén, mintegy fokozva az abszurdot. (Itthon évek óta nem
nézek.) Kata meg is jegyezte, hogy mindjárt hozza a sörömet.
Nézem most februári leveledet, miben kapcsolódhatnék hozzá. A gyerekeknek, veled
együtt nagyon örülök, ez egy igazi sikertörténet. A befőtt főzés külön
elgondolkoztatott. Ezek is érdekelnének:
Hány évre vettétek a házat, talán érted a kérdést, vagyishogy ez akár végleges?
Th. mit dolgozik, és evvel kapcsolatban, hogy élete ebből a szempontból
rendezett-e?
Hogy anyagilag egyensúlyban vagytok-e?
Milyen befőttet tettél el? Én ma barackot kaptam ajándékba - cserébe, mert jót
tettem valakivel.
Leveled. Kezdesz hibásan hejesírni és fogalmazni. Ne aggasszon, így van rendjén.
"Legközelebb géppel írok"- na, ezt várom.
Várj, eszembe jutott valami. Megpróbálom fölidézni, miről váltottunk szót ma
itthon, mi is volt. Ez is egy keresztmetszet.
1.Hogy Miklós inkább maga vásárol cipőt, mint velünk. Megint elszakadt neki.
Kértem, ne 20 ezer forintosat vegyem, mert nem telik. (Bár a pénzügyek e része
Kata territóriuma.) Mondom Katának, 10-et adjon vele. 15-öt ad, mert szerinte
olcsóbb nincs, és el kell fogadjam, ma Magyarországon minden kölyök ADIDAS
tornacsukában jár.
2. Zsófi trikója olajfestékes lett, ki tudnám-e venni a foltot?
3. Kata amerikai kolleganőjének csináltattam a Távirati Iroda fotóosztályán egy
nagy reprodukciót egy zsidó temető fotómról, vinné férjének, tekintve, hogy
képemet nem engedem külföldre.
4. Miklós bejött, hogy tudnék-e adni... közbevágtam, hogy nem. Mondja, egy
puszit. (Géppapírért jött.)
5. Kata és Zsófi békésen zsörtölődnek, hogy ideje lenne a ruháspolcon valami
minimális rendet teremteni, összes ruhák gyűröttek így stb. Végül Kata rendbe
tette neki, ebbe aztán mindketten meglehetősen kifáradtak.
4. Zsófi meghozta Szüts stúdiójából a kért tintapatront a nyomtatóhoz. Sz.
permanens ajándéka számomra. Ötezer körül az ára.
5. Reggel egy telefon a ház kezelőjétől, megbeszéljük levelét, hogy Mikica a
"házat tudatosan rongálja, és a liftben ezért kár keletkezett." (A feljelentő
öregasszonyokat levelemben meginvitáltam egy teára.)
6. Telefon Konrád Györgynek az elmaradt cikke ügyében, ma holnaputánra ígéri
(Hetedik terminusa.)
7. Kánikula, Kata este hazatántorgott, de egy frissítő séta velem a Marcibányi
tér felé. Az esti mentőorvosos filmsorozathoz igazítottuk a hazaérkezést.
Na, ez 24.807 betű.
Ja igen, még valami, mint látható is, naplómmal átléptem egy kerek számot. Így
ünnepeltem:
1997.4.14. EGYEB/J-LEKTOR
Szilágyi Márton irodalomtörténész (jó) véleménye a J. Naplóról
(ezt nem küldöm el neked.)
ölel, a csapatot is:
1997.7.4.-13. J-48 C.5064
Szia J!
Itt a nyár, megint nyár. Robi, C. Naplóm szerkesztője, ismét meginvitált őrségi
házába, ezúttal munka, együtt csináltuk két kemény héten át a monográfiámat.
Nagyrákoson kiváló a konnektor, mást nem is... Csak éppen beruccantam a
Népboltba egy kasmír kendőért, arcomra terítve alszom újabban. Anyámnak veszem,
mondtam, selyempapírba csomagolták, és levakarták róla az árcédulát.
Bár a Lukácsban két! kompjutert is adtak, kölcsön, de végül a magam időközben
megszeretett asztali óriásdobozait vittem le, technikai okokból. Előfordult,
hogy negyed hatig is ellustálkodtam reggel, akkor ima, aztán kompjuter, úgy este
fél 11-ig.
Robi a végén azt mondta, most jó a könyv. Néhány emléket őrzök életemben, amikor
ilyen hatékonyan dolgoztam együtt valakivel. Boldogság. Valami készül, kínlódsz,
de óráról órára javul, és azt már elrontani nem lehet. (Ellentétben egy
olajképpel.) Persze ez a dilettáns öröme, mondta is Robi, határozzam el, hogy
író leszek, s lopjak életemből egy-egy órát festésre.
A legfeszültebb órák a képek újra meg újrarostálása, kiválasztása volt: az anyag
feltétlen egységes legyen, ezért nagyon jó képeket is kivettem, a
mellékhajtásokat. Még a szerzőknek kiadott képekből is, kilencet. Több ábrát
kicseréltem, ahol kérésem ellenére sem a kiküldött képről írt a meghívott.
Gyengébb szöveget többet kihagytunk, másokat Robi csodálatosan és pimaszul
átírt, figyelembe véve különmegállapodásaimat a szerzőkkel. (Érdekes módon az
igazi profik közül is jó néhány teljesen rám bízta a szövegét.) A kihagyott
szerzőkkel utóbb hosszabb telefonok...
-Másik következményes találmányom volt, hogy mégsem lehet képet rajzokkal
vegyíteni, másképp nézi azokat az ember, valahogy közelebb vannak. Legyen külön,
a könyv második részében. Ehhez újrarendeztem az egészet, új válogatás,
negyvenvalahány, köztük színezett hidegtűrajzok. És akkor egy hökkentő pillanat,
hosszú fejvakarászás után: eklektikus az anyag. Vagyis gyengébb. Vajon nem
ezért, hogy nem szerettem soha igazán rajzolni?! Hol Barcsayt, hol affektált
húszéves kori építészvonalaimat idézik. Az összes rajzot kihagytam, egyazon
lendülettel szövegközti fotómat is. Utoljára egy 1912-es palicsfürdői (Bánság,
Szabadka mellett) képeslapot, felirata: "A Váli család nyaralója" A házon
felirt: "Jolánka-lak" (nagyanyám) előtte két kisfiú áll fehér zokniban, néznek a
lencsébe, testvérek, talán apám az egyik. Vagy a bátyja, aki öngyilkos lett;
közgazdásznak készült, de a bácskai birtokok a szerb megszállás után elvesztek.
A ház körül nyírott rózsabokrok.
Februártól tudtam, hogy jó időszak jön. Egészen október 22-ig, a kiállítás
nyitásig rengeteg munkám lesz. Miközben te rövidke leveledben szokásos tavaszi
depressziódról tettél említést. (keresztezte a J-47-levelemet.) Nálad ez vajon
(két j?) hogyan jelentkezhet. Napjában többször, percekre, mint a hányinger vagy
fölszökő pulzus? Vagy beárnyékol egész napszakokat? Ismerem, most ugyan
ritkábban, Élünk. Harmadnapja esik. Festőfiúk fociznak az ablakom előtt.
Közben a kompjuter tördelő programot sikerült annyira megtanulnom, hogy a könyv
grafikai tervét lényegében megcsináltam, versenyfutás volt az idővel, mert Szüts
ezt saját területének tekintette, bár a tördelésre maga buzdított. Kényes kérdés
volt, mert könyv-ízlésünk nem egybevágó, ő bunkó-durvának tartja az enyémet, én
túl finomnak az övét. Márpedig a külalak is engem képviseljen. Együttmunkánk
elején nagyvonalúan és bölcsen bejelentette, nem fog harcolni ellenemben. Én
viszont tudom, hogy betűtípusokhoz, arányokhoz jobban ért, és kiváló ötletei
vannak, eredendően neki hagytam a pontosításokat - címsorok betűmérete, típusa,
pontos helye, stb. - nem altruizmusból.
Címlapot nagyon jót talált ki. Az én fejemben is megfordult, hogy a
vendégszerzők neveit jó
lenne föltenni, s hogy egy
-fölirat a színes repró alatt középen
szép, elegáns, de kicsit vérszegény. (Ez a kompjuterrel rajzolt szignó kerül a
nyomtatott betűk helyére.)
Mindez ősrégi, pesti történet, én közben a pilismaróti kéttantermes régi iskola
katedraasztalánál ülök három egymásba rakható széken, így jobban rálátni a
képernyőre. Harmadnapja vagyok itt, már festeni kellene, de rászántam magam, s
két nap munkával gépbe írtam egy januári interjúmat, magnóról. Iskolai
feladatként csinálta egy fotós. Most annyira rendeztem a szöveget, hogy
áttekinthetően dokumentálja fényképezéskedéseimet. Milyen gépeim voltak, milyen
területek érdekeltek... elmeséltem, Matisse egy ötlete kapcsán miért nem
fotóztam majdnem húsz évig.
A Moszkva téri OTP-be megérkezett 10 000 dollár, megkaptam másodszor is a
Pollock ösztöndíjat. 1,8 millió forint. Ez jó. Vettünk eddig egy hifi-tornyot
Katának 50.000 forintért, lemezjátszója már nem működött, s vágyott CD
lehetőségre is. Miklós kapott/vett egy jó szingapúri gitárt 32 ezerért, épp
visszavették tőle, kölcsönszerszámon gyakorolt. Zsófi cipőt vett, Kata egy
zuhanyozót kért a kékkúti kertbe. (Tavalytól van vízaknánk, s a télen
kitaláltam, egy másfél méteres cső lesz nálunk a fürdőszoba. Amit ősszel le kell
csavarozni, mert ellopják.) Magamnak egy notebook, gyors, és sötétszürke-, amin
most is írok, hát bizony 300.000-ért. Ezt ugyan főleg kép-pénzböl.
Lelkiismeretem keze befogja lelkiismeretem szemét, ugyanis alighanem csak
nyárra-útra kell nekem, a nagy gép a nagy klaviatúrával - félő - kézhezállóbbnak
bizonyul majd otthon. Persze boldog izgalom, közvetítő szakember vette, az első
példányt másnap be kellett cserélni, akkor a programjait teljesen átalakítani
igényeimhez, stb. Ennyi pénz eddig egyszer volt kezemben: mikor Zsófi lakását
fizettem ki vagy be. Emlékszem, a postán milyen riadtan számolták át újra meg
újra... Szerencsére két képem, jó áron, lekötve. Több költekezés most nem lesz,
megvárjuk, a könyvhöz kell-e, és mennyit hozzátenni, nyomdaköltségre kértem ezt
az ösztöndíjat, elmesélve az amerikaiaknak a képsorozatom történetét. Sok pénzt
küldtek, -így hát biztos, hogy a könyv meglesz. Közben a Kiadó és Szüts más-más
utakon próbálnak pénz szerezni, lehetőleg ne én fizessek.
A Műcsarnokban megvolt a Nemzeti Szalon, négyen kérdezték tőlem, miért ezt
küldted be? Tehát a kép rossz volt. Legalábbis ott. Mert feltételezésem, hogy
túl volt világítva, műtermemben mindenféle téri mélységeket lehetett belelátni,
de csak ott.
És - Magyarország - július közepén nyílik az ellenkiállítás. Ugyanott, de ez a
Műcsarnok igazgató koncepciója szerint, s nem ellenében, mint az előző. Mert
abba csak fogcsikorgatva, miniszteri utasításra ment bele, bár az egész szakma
követelte-, nagy ám itt a demokratikus érzület, hatáskörtudat. Beke László a
direktor, karizmatikus, és Krisztusban szeretett testvérem, egy szamár, aki erre
a posztra alkalmatlan, és kirúgatnám, ha tehetném. Szóval most jönnek a szerinte
igazi magyar festők, akik modernek. Kihagytak, ami rendben is lett volna, - de
Magyarország!, és az élet bonyolult - utólag mégiscsak betettek.
Namármost mit küldjek be nekik. Történet.
Fölkértem könyvemhez esszét írni egyebek között Vojn (most a gépem csengetett,
azonnal dugjam be a dugót a konnektorba, mert a telep kimerült. Elégedett
vagyok, 1 h 41 percig bírta. És állítólag szoktatni kell, akkor még nő is a
teljesítménye.) Erzsébetet, Szüts nejét, aki szokott rezzenetlen önbizalmával
három vázlatrajzot küldött vissza, hogy kéne a rá kiosztott képem hibáit
kijavítani. (Egyik legjobb munkám.) Megfestettem, amit javasolt, tíz év után egy
temető kép. Megmutattam, nem tetszett neki. Nekem igen, ez küldtem be,
értelmezzék a helyzetet, ahogyan akarják.
Alkonyi óra, és -Istenem- a belső béke percei. Nem mintha a mai képem igazán jó
lenne... de van remény. És ma eleget dolgoztam, ezeket az esti órákat nyugodtan
szánom rád. Illetve -elállt az eső- menek kicsi bicikli. Nem minden nap, de
azért majdnem.
Voltam Dömösön, egy órácska, a Nap lemenőben, csak a szemközti markáns hegyet
világította már. Tudod, azt, amikor a Dunakanyart rajzoltuk a föcifüzetbe, olyan
kis kunkort vet Visegrád fölött. Innét látni, félmagasan barlang is nyílik
benne. Sose fogom megtudni, talán még ősemberek lakják. Onnét a következő
helység már Zebegény, gyerekkorom nyaralása, csónakkal a strandszigetre
anyámmal.
Hanem van egy új Bibliám. Beül hajnalban padom túlsó végébe egy futóvendég,
kissé molett csaj, szokatlan méretű a Bibliája. Belekéredzkedem. Meglepetés. Új
Káldi fordítás (1607, 1997), a szöveget átpofozva, csak amennyire kell,
beledolgozva a Kumráni tekercsek, az új bibliakutatások eredményei. Mint írják,
a szöveg maradt veretes magyar. És a mérete! zsebszótárnál ugyan valamivel
nagyobb, de hordozható, s nagyok a betűk, jól olvasható! Küldjek? Vettem ötöt
másnap, családtagoknak. Ide csak ezt hoztam le, otthon maradt a régi, az
egybekötött Károli-Békés/Dallos, amit minden útra viszek. Benne New Yorki,
koreai ok.
Eddig, ha katolikus kellett, a 73-as Szt. István kiadású bibliát használtam, de
az nem jó könyv. S Jelenits atyának is volt némely finoman fogalmazott, de igen
határozott véleménye a fordítás minőségéről.
Mindemellett, inkább csak nosztalgiából, föltettem mostanában asztali polcomra a
Csia-fordítást is. A New Amercian Bible rég volt a kezemben.
Egy vers, napokban találtam, Szabó Lőrinc: Egy igali ól előtt.
Disznó, te disznó/ fürdeted/ a sárban az almát -/ úgy eszed?
Disznó, te dagadt/ förtelem/ no, emeld a fejed./ föl, esztelen/mocsok, de
dög,te,/ nézz rám/ (hadd émelyítsen/ földi hazám),/ csámcsogva, úgy ni,/ míg
lefelé/ csorog a szádból/ a fekete lé?/ hadd nézzelek:/ nem undorodom,/ sőt ezt
a karéjt is/ eléd dobom...
...háj-rengeteg,te,/ bűzlő-röfögő,/ sár-rengeteg, te/ szuszogó-böfögő...
...disznó, hiába/ intelek?/ te csak tovább/ hengergeted az almát-/ úgy eszed?
(1956)
tök jó, nem?! - ahogy Zsófi mondaná... aki egyébként itt van a szomszéd
szobában, vacsora utáni dumcsizás. Nem hozzám jött látogatóba, a hét végére, nem
is igen beszélgetünk. Délután ledőlt, s elaludt, betakartam-, ennyi. Teljes jogú
NÉMO tag, rajzkörös, az egyik fiú is itt rajzol, akivel jár. Volt egy terve egy
Katával veszekedés után, hogy valami üres lakásba elköltözik, amit a fiú
szerzett volna neki, de ez aztán nem jött össze. Szeretne már önálló lenni,
anyai tekintetek, aggódások és intelmek kötöttsége nélkül- de maradna is.
Ennek kapcsán VMiklós jut eszembe. Összemelegedtek Szüts-csel tavasszal a
kecskeméti alkotóházban, s meginvitálta stúdiójába három hétre, a nyárra. Így
nem jött le ide velem, hanem próbálgatja a számítógépes grafikus programokat.
Szüts szerint elképesztő sokat megtanult pár nap alatt. Minap osztálytablójukat
etette be a gépbe, középen Félix atya ül, merev pózban, az igazgató. Délutánra a
fotón a keze a szomszéd tanárnő térgyén nyugodott...
Két nap elmúlt.
A mai nap eseménye, hogy délután Madridban bejelentették, fölvesznek minket a
NATO-ba. A festőnövendékek vitatkoznak ennek jelentőségén. Van, aki szerint ez
életünk legfontosabb politikai eseménye, először kerülünk a történelemben jó
oldalra. A többiek vitatják egy békében, ellenségtelen világban hozott
íróasztali megállapodás fontosságát, hogy gazdasági, gondolkodásmódbeli
lemaradásunkon ez nem változtat. Erre az ellenérv, hogy a "NATO ernyő
árnyékában" megbízhatóbb befektetési partner leszünk.
Nem gondoltam, figyelemmel kísérik a politikát. Kíváncsian várom, hogyan
fogadják majd, hogy a deklaráció Romániának kedvezőtlen, mert nemcsak hogy nem
vették föl, de a második fordulóról szólva meg sem említik. Mert erről is
vitatkoztak. Pedig munka közben a műteremben beszélgetés nincs.
A nap másik eseménye, hogy éhségemben nejlonlepedőt kapva a fejem fölé (két
napja esik) elszaladtam az ABC-be egy darab szalonnát venni, olyat, amiben
húscsíkok is vannak. (Nem jut eszembe a neve.) Egy ilyen bolt mindig izgalmas,
minden együtt, a fogkefétől az irkáig. S találtam is egy fáziskereső ceruzát,
bedugod a konnektorba, s ha van benne zaft, világít. Fontos lámpaszereléseknél.
A harmadik történet, hogy mai, harmadik képem: jó. Kezdettől hasonló a
kompozíció, de minden nap tisztábban. Végre. Így minden dolgom-gondom kicsit
átszíneződik. Mint akinek háta mögött a menedéke, ahogy Illyés írja valahogy,
"ahogy gyerekként hátráltunk hátra se nézve anyánk térde közé". Tudod, annyi
mindent csinálok, -békén megülni nem tudok- menekvésként is. S a rohanásban még
azt is elfelejtem, egyáltalán hol érezném -percekre- otthon magam. Itt. Persze,
tudom, tudom. Anzelm fráter mondata; egy szerzetes cella ne legyen otthonos.
Figyelmeztessen.
Alkonyodik. Elállt az eső. Hallom, tegnap Európa szerte rekordhideg, a Bakonyban
tojás nagyságú jégeső. A fiúk -reggeltől festettek egyhuzamban, ebéd itt nincs-,
megint fociznak egy kicsit. A mosdó fölött rajzszögön a "Szarlabda bajnokság"
állása. (Olcsóbban adta a bolt a puha labdát).
A hálóban belenéztem egy ismeretlen Ottlik kötetbe. "Hajónapló" - novella.
Hülyéskedik: "Bartokbelastraede", "a Dánok dühétől ments meg Uram, minket" -
(Dániában, amit leigázott egy maori törzs), valamint ötletforgácsok az Iskola a
határon-ból. Továbbra is úgy tűnik, lényegében semmi mást nem írt.
Ja: császárhús.
Fölálltam -majd három órája ülök itt- át műterembe két kekszért, csak hogy
történjen valami (ismerős?) Már villanyfénynél dolgoznak, rendületlenül, ölég
pocsék képek. Egyikük a lépcsőn üldögélve a kertbe bámul, pihen, cigarettázik.
Minden vizes. Egy gatyában van, nem fázik.
Hanem az új Káldi-biblia csalódás első nekifutásra. Talán túlteszem magam rajta,
talán nem.
Elöl az új, utána a Károli kellene, de csak a zsolozsmáskönyvem van itt, de még
az is...
Káldi/ 42. zsoltár
Mint a szarvas kívánkozik a forrás vizéhez,
úgy kívánkozik lelkem tehozzád, Istenem!
Mint szarvas sóvárog a forrásvízre,
úgy áhít a lelkem, téged, Istenem.
***
Szomjazza a lelkem az erős, élő Istent
Isten után szomjazik a lelkem, az élő Isten után:
***
Éjjel-nappal könnyem a kenyerem, hiszen napról-napra azt mondják
nekem: "Hol van a te Istened?"
Éjjel-nappal könny a kenyerem, mert azt hallom naponta: Hol a te Istened?"
Este van, negyed nyolc, nem bírtam ki, átbicikliztem a plébániára, de ő a
református kollegájához utalt, nincs Károli bibliája. Közben vacsora,
káposztaleves főtt kolbásszal, utána banános linzertészta, a feneke kormos,
evvel együtt nagyon jó. És akkor most: Káldi kontra Károli. Még reménykedem.
Nézzük a 91-eset, amit annyira szeretek:
Aki a Fölségesnek oltalmában lakik, a Mindenható árnyékában nyugszik,
azt mondja az Úrnak: "Te vagy az én oltalmazóm
és erősségem, Istenem, akiben bizakodom."
és Károli mester, ezt tudom kívülről is:
Aki a Felségesnek rejtekében lakozik,
a Mindenhatónak árnyékában nyugoszik az,
azt mondom az Úrnak: Én oltalmam, váram, Istenem, ő benne bízom!
Káldi, ismét:
Mert ő megment engem a vadászok tőrétől, a súlyos veszélytől.
Szárnyával árnyékot borít rád és tollai alatt menedékre találsz...
Mert ő szabadít meg téged a madarásznak tőréből, a veszedelmes dögvésztől.
Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt lészen oltalmad;
pássz, vége. Mintha szándékkal ritmustalanítva lenne a katolikus fordítás.
Még keresek egy szöveget, reményfutamnak, 126. zsoltár:
Hiába hajnal előtt kelnetek, és késnetek a lefekvéssel,
akik a fáradság kenyerét eszitek,
hiszen ő álmában is megad mindent
annak, akit kedvel
Hiába nektek korán felkelnetek, későn feküdnötök,
fáradsággal szerzett kenyeret ennetek! Szerelmének álmában ád eleget.
Káldi kivégezve. Hopeless.[6]
Na még valamit Ezékielből, a múlt vasárnapi szövegből:
Te pedig emberfia, hallgass mindarra, amit én majd neked mondok
Te pedig, embernek fia, halld meg amit én néked szólok
Abbahagyom, biztos elég volt neked. Mára elég is. Holnap visszaviszem a kölcsön
Károlit.
Fél tíz. Bringázzak az elhagyott, töksötét országúton? Megnézem. Szia.
Tényleg sötét volt, kissé féltem, visszafordultam a falu végénél. Be ismeretlen
mellékutcákba, ahova gyalogosan soha. Édes, friss kenyérszag, a házon tábla:
Pékség. Ilyenkor sütik?
Közben eszembe jutott a tavalyi Barsi prédikáció, amit kazettáról, hogy:
Ti nem tudjátok, mibe kerül egy prédikáció, ne is tudjátok meg soha! Hogy én
semmit nem kapok belőle, nekem csak a nagy üresség jut.
Kissé önsajnál. Elhiszem neki.
Hanem az én szakmámban is. Szavakkal csak körülírható az az irtózatos üresség,
ami egy kép indulásakor. Körülnézel, sehol, akitől tanácsot kérhetnél. Nincs
hova menekülni a munka elől, legfeljebb egy vajas kenyérért a konyhába, tíz
perc. Húsz éve ezt egy humorista írta meg nagyon szépen, hogy ilyenkor jut
eszébe a szekrényt megjavítani, a ceruzákat meghegyezni...
Eltűrsz egy kis Illyést még? tegnap olvastam. A téli Balatont összemossa
kedvesével, feleségével, nagyon szereti:
Jégzajlás
habtajtékot a partra, hol fürödtél delente
-úsztodban ki-kiintve - nem habok,
jégtömbök túrnak, bombaként dörögve.
Ott látom most is alakod.
Repül a mázsás, repül a borotva-
éles jéglap a víz felett-
zúzódik pozdorjává s homokra.
Megrázod gyönyörű fejed...
Most, hogy írom, látom, ez a bomba nem is olyan szép itt. Figyelembe kell venni,
hogy nála ez mást jelent, átélt pesti légitámadásokat.
Este 10 óra, új helyszín, nem fogod kitalálni. Óbuda, benzinkút melletti
parkoló, egy szerelő nyakig az autómban. A Pilisben a szerpentinen kanyarogva
már a piros mezőt verte a vízhőmérséklet mutató. Csomagtartómon a bicikli, hátul
új képeim, egész műterem-felszerelésem. Állítólag éjfél körül meglesz, 7000
forintért. Hazafelé jövet gőzőlni kezdett az autó eleje, leálltam, egy szerelő
stoppolt mellettem: segíthetek? Így hát üzenetrögzítőnkbe hazulra mondottak nem
érvényesek, hogy 10 felé otthon leszek. Lehet, hogy a Káldit mégcsak meg kell
majd szeretnem, a katolikus biblia kiegészítései kellenek belőle.
Mindenesetre előhalásztam a csomagtartóból a sportzsákot, abból hosszúnadrágot,
egy pulóvert és az Illyés kötetet. Bár a szerelő fölajánlotta, hogy hazavisz, s
majd ha kész, holnap, hozza a kocsit. De öt egész jó képem van benne, meg
minden. Berendezkedem éjszakázásra, tartós tartózkodásra és fázásra.
Nem egyedül szereli. Bemutatta barátnőjét, az húzott Wartbugjával idáig. Szőke
bombázó, loboncos kozmetikusnő, bronz bőrű, világoskék ujjatlan lengében, fehér
körömcipő. Derekánál pillanatra: fekete csipkebugyi. Szaladt
hengerfejtömítésért, most a csavarhúzót adogatja a fiú keze alá. Akinek felesége
és ötéves kislánya van, aki ragaszkodik a papához. Az egész autó hintázik, a
szélvédő túlsó oldalán eltorzult arccal feszeget valamit. Tegnap tízezret
költött feleségére, akitől külön élnek, vett neki cipőt és két gyűrűt. A
délutánt együtt töltötték. De ha így maradnak a dolgok, ezt a csajt választja.
Felesége elégedetlen, hat éve házasok, s még nincs lakás.
Fél tizenkettő, fázom. Szemközt tízemeletes sötét toronyházak, az országút túlsó
felén is egy ESSO kút. A motorom már az összerakás irányában.
Jó lenne holnap uszodába is eljutnom, péntek misés nap. Mi lenne, ha
megpróbálnám a tíz év után újjáépített Császár uszodát, most nyílt; elsején!?
Beleszédülök, netán ha jobb mint a Lukács?!; s ha a fiúk át- illetve
visszaszoknak?! Nem szeretek helyszín-változtatni.
Ez a legjobb az egészben, hogy a notebook még mindig dolgozik. Álmosodom,
nemigen jönnek gondolatok, tán a délutáni korrigálást még le kéne írni. Iszonyú
zavart mozdulatokkal a többi festő után Zsófi is földreterítette pilismaróti
rajzait. Véleményeztük, bíztattuk munkára. Kezd nehezülni a szemem.
Öt egész jó képet viszek haza. Tisztességesen dolgoztam, délelőttönként, rendes
időben. Egy ötlet, alig-alig módosítva. De jó, hogy ez a doboz itt melegíti a
combomat. Innék is valamit, ha lehetne. Még a cuccokat majd föl kell hordani a
hatodikra. Bicikli, kézitáskám a kompjuterrel és a két sportzsák. Képek. A
műteremkoffer maradhat.
Háromnegyed három, éjjel, Széna tér. Mobil telefonján keresem a szerelőt, tudom,
Óbudán egy Polski-Fiaton dolgozik-, hogy ismét melegedést jelez a mutató.
Szerinte ez már nem baj, csak a hőgomba kiolvadt, reggel kicseréli. Amúgy is
reggel kell találkoznunk, bankból kell pénzt fölvennem.
És utána hajrá, kilencre a grafikai stúdió. (Háromtól hétig aludtam.) Képernyőn
lapozzák a gépben már kész könyvemet - nekem - benne színes ábrák, harminc év
előtti képeim.
Harmadnap.
Judit, sűrűsödik a könyv dolga, félbehagyom, mert szeretném neked holnap, Lukács
után, nyolckor postára adni.
Még befejezésül Mikicának küldött táviratom, Nagyrákoson voltam, mikor
ballagott.
FIAM, TE MOST BALLAGSZ.
AZTÁN MAJD NEKILÓDULSZ.
ÉS A VÉGE FELÉ STB.
ÖLEL: APÓ
sziasztok, az egész családot.
1997.8.1.-22. J-49 C.5079
Szia J!
Arany: HAGYATÉK
Hát csak írni, mindég írni
A manó se tudja, mit?...
Egyenlőre semmi mondanivalóm, de muszáj írni, Révfülöpön föl a pesti gyorsra, s
egyebek mellett pont erre vettem ezt a drága gépet. Három napra haza, dolgom
van. Meg az nem nyaralás nekem, három vendéggel egy fedél alatt. Túl vagyunk
könyvem második korrektúráján. Most megyek átnézni a harmadikat. Tulajdonképpen
két mondat miatt utazom, ami a fejemben forog, két mondatot szeretnék
átjavítani, visszaigazítani, mégiscsak. És hátha találok még valamit... a
fülszöveget például nyugodtan lehetne egy fokozattal nagyobb betűre... Néhány
hét, és: nyomda! Jó játék volt.
Kékkút, egy hete. Változott az életmód, hogy otthon a biciklizést divatba
hoztam. Nincs rám (fuvarra) szükség a napi strandhoz, Ábrahámhegyre. Húsz perc,
5 kilométer. Miki barátjával állítólag egész nap "el vannak" a vízen,
gumicsónakban. Kata egy fehér összecsukható műanyagszéket visz le. Én munkám
fogytával távoli barátunk új regényét vettem át, Závada Pali: Jadviga párnája.
Szóltak, hogy fontos. Egy tót család élete a század első évtizedeiben, családi
bonyodalmakkal, gombolyítva az utódok sorsa is, mindmáig. Sokféle nyavalyák, és
szerelmi bonyodalmak, amikor hit nélkül kormányoznak életeket. Távol-messziről
nézem. Vagy még úgy se. (A strandot is leginkább a sűrű leányka-fenekek okából
kerülöm. Meg aztán jobb asztal mellett ülni, mint törökülésben a homokban, és
aludni nem ricsaj közepette.) Fut a vonat, esik. Székesfehérvárt elhagytuk,
napraforgóföldek. Egy sokdioptriás öregúr mosolyogva meséli szomszédjának, hogy
az orvos a sebészeten: jó lesz ez már így magának, ameddig maga él...
Hogy közel a halál. Reggel, még a pályaudvaron olvastam Agnes Sanfordnál
(emlékszel arra a kiváló anglikán nagymamára?) hogy az idegeknek, a
tudatalattinak ne parancsoljunk, a halálfélelemnek se, mert akkor ellenáll.
Hanem barátságosan, kedvesen, lazán. Bíztassuk, adjunk hálát az életért, a
javakért. Ez gyógyít. Most nincs szükségem rá, de elteszem. 85 körül olvastam
egy brosúráját, nagyon fontos volt... kisfia fülbaja, és ő összeszorított
fogakkal imádkozott, és nem és nem... akkor jött egy fiatal pap, s mosolyo
most döglött be a gép, le kell zárni gyorsan, egész jó, egy óra húsz percet
bírta
Ez már hétfő, visz a vonat vissza, a Balatonra, Kata holnap reggel utánam, most
befőz, de nem vártam meg, segíteni nem kell. Amúgy meg már reggel negyed hétkor
veszekedtünk Miklós nevelése kapcsán. Távolról és összefoglalóan, ő a német- én
az angol stílust követjük. Miki hajnalban ferences hittanos táborba, óriás
hátizsák mellett óriás gitár, "badi-új" (vagy vadi-új?) tokban. Tok nélkül egy
gitár nem gitár. Így hát megcsillantottam előtte, ha minden tárgyát annyira
rendbe teszi, hogy..., ami nem kell, kidobja az utolsó zsebkendőig... stb.,
akkor. Másfél napi munkája volt, nagyon kellett neki a tok. (5000 forint.) Utána
jókedvűen megjegyezte, hogy így, üres polcokkal milyen könnyű lesz rendet
tartani...
Zsófia tájékán azonban drámák. Hazaérve hét végén, szobájában ámulva hőköltünk,
100 molylepke, kötelékben a kalickák körül. Ő épp vidéken. Türelmem elfogyott, a
kosz, ahogy állatait tartja. A hét papagáj, az öt teknős óriásmedencéje. Ami
mögött -mivel mozdíthatatlan- antik hangya karavánút.
Katával egy álló napot takarítottunk, összeesésig. Az óriás akváriumot
összetörtem, más értelmes megoldás nem mutatkozott. Nemrég csináltatta
tizenhatezerért, még együtt hoztuk haza, autó tetején, -ezt majd kifizetem neki.
Ultimátumom: tíz nap alatt két-két állat kivételével az összes elajándékozandó,
lévén tartásukra alkalmatlan.
Nehéz egy gyereknél a húzd meg - ereszd meg egyensúlyát megtalálni. Hogy önző,
azt értem, én is az vagyok. Hogy intoleráns, az már. Vagy még. Hogy tökéletesen
nemtörődöm az otthoni dolgokban... Igaz, ebből fölrévedő nekifohászkodásokkal.
Persze végül is az a dolga, a jövője, hogy megtalálja az utat.
Volt most egy hétig Pilismaróton a festőnövendékekkel. Szénnel rajzolt,
megmutatta, s hogy esetleg megpróbálná a Képző Főiskolát. Megmondtam neki, ahhoz
nem elég tehetséges, de amit most csinál, a reklámgrafika kezdetei, ahhoz is
nagyon kell jól rajzolni.
Építettem neki egy hordozható festőállványt, már használta.
A vonaton _-Fehérvárnál vagyunk- mindenki szerelmi ponyvát olvas. Egy ifjú pár
"100xszép"-et, ez egy most elterjedt laptípus lehet, ami hökkentő-ordító
szalagcímmel a szerelem- bankrablás- mozicsillag témakörökből, tele fotóval, és
hozzá a cikk... összesen ha nyolc sor. Végig a kupéban a lányok hasa tíz centis
csíkban kilátszik a trikócska alól, egyformán, ez a divat. Minap újságstandon
egy vetkőző lány fotója, elfulladt a lélegzetem. Elvitte fél napomat. Aztán este
kidobtam 12 gyengébb képemet.
Újabb hét elmúlt, Pesten megint, nagymennyiségű rohangászások, vagyis munka, túl
vagyunk a negyedik kézirat-átnézésen. Kiváló szakembert kaptam. A könyv egy
Berzsenyi-idézetében az úgy kétszer szerepel, egyszer hosszú, egyszer meg rövid
ékezettel. Azt mondja, stimmel, kiszámolta a verslábakat. Egy Esterházy sorban a
ne adj' Isten kisbetűvel volt. Ellenőrizte! egy öt év előtti kötetből, hogy ott
is. A kézirat eredetijét a naplómból rögtön előhalásztam, mivel a szöveget nekem
írta. S ott még nagybetűvel volt. Aztán. Talán emlékszel még, 87-ben volt egy
kiállítás-katalógus szövegem, ahol évszámokat, adatokat sorolok, majd tréfából
az egészet összeadom. E lap aljára csak annyit írt be: ez hogy jött ki?
Csakugyan, téves a végeredmény. (Nem javítottam át.) Egyéb részeredmény, hogy
intenzíven tanulok helyesen írni.
A könyv minden munkafázisát végigkísértem, és mindenbe beleszóltam. A borító
terve Szüts álmaiban még vissza-vissza fog térni. Mikor át- meg áttervezte
ellenemre vagy számomra, első nekifutásra mindig készséges voltam. Mondtam is
neki, hajlok, mint a nádszál. De a végén megmagyaráztam, hogy lehet, pocsék az
ízlésem, de valami víziómhoz, úgy látszik, nagyon ragaszkodom, mintegy
gyomorból, mert mindig oda térek vissza. Végén megtört, lemondóan legyintett,
röhögtünk. Az utolsó (vissza)-változtatás előtt hajnali fél háromtól nézegettem
a műterem padlójára tett makettet, szóval nekem nem is annyira tréfa ez az
egész. Ami másnak virágos rét, andalgásra, az olykor nekem harctéri terep,
szögesdróttal, futóárokkal. Gond volt még, hogyan kérjem meg a kompjuter- kezelő
operátort az újabb visszaigazításra. Eléterítettem egy tálca tortaszeletet, hogy
süteményenként egy milliméterrel kisebb margót kérnék. Ég és föld, hogy
festményem körül nem tíz, hanem csak hét milliméter a fehér csík körben, majd
meglátod. Fenyegettek, ha csak kicsit figyelmetlenek a vágásnál, evvel nagyon
póruljárok. Számoltam vele: ez a kisebb rossz. Most feszes, mégis lírai a
címlap. A Váli monogrammot is újra csináltam, vagy tizedszerre lett jó. Rátettem
a kiadó nevét, mert jó kontraszt a finom szecessziós sor az én durva
névföliratom mellett. A révfülöpi postáról faxolva kértem még két
címlap-variációt, más festményekkel. Maradt az eredeti.
Átverekedtem magam az ellenzőkön, s ami nehezebb volt: a mosolygókon, s képeim
teljes opuszjegyzéke szerepelni fog a könyv végén, 31 oldalon, sárga papíron.
Ilyet élő festőtől még nem láttam. Harminchét év. Az összes tulajdonos, a
meglévő és az elpusztított képek minden adata, a kép készülési hónapjai, ami
gyakran hosszú lista. A díjaknál leírom, hány forintot adtak, lássák ezt is;
pénzről senki nem szeret beszélni. Most egy hangya bebújt a C betű alá, ezt a
betűt ki kéne hagyni. A nagy diófa alatt ülök, kékkúti nyárvég, csendes órák,
itt volt a C betű. Katának igaza van, őszelőn más a csend is. Most még én is
meghallok belőle valamit, megint egy hét Pest után, mikor is könyvem nyomdába
leadva, őszi kiállításom újabb keretei két napi munkával legyártva, s az
elveszett (ellopott) irattárcám nyolc igazolványának java újra csináltatva. Most
a hangya kibújt és távozott az Ú betűnél. A rendőrség elképesztően kultúráltabb
lett: egy hivatalnoknő azon ültében leigazolványfényképez, okmánybélyeget és
űrlapot is ad (régen ezekért a postára küldtek). S ráadásul a személyi
igazolvány, a jogosítvány, s a forgalmi engedély is elintézhető, azonnal.
Ilyenformán maradandó nyom bej unz csak az ellopott harmincezer forint emléke, s
az éves úszóbérletem hiánya.
Még kis izgalom volt, hogy személyi igazolványom birtokában egy dörzsöltebb
figura majd' egész Pollock-ösztöndíjamat (a teljes tartalék nyomdaköltséget)
fölvehette volna, lévén számlaszámom is a tárcában. Igyekeztem is másnap
nyitásra a tapolcai OTP-bankba, bankkártyámat letiltani, számlám mellé pedig
néhány felkiáltójelet tétetni, on line bekerült az ország összes OTP
kompjuterébe. Nem történt baj. Sok itt a szúnyog, bemegyek a házba. Szombat
délután, egyet már harangoztak, hatkor lesz a mise. A falu izgatott, új, fiatal
káplánt kaptak.
Mi van még? Katának vettem egy sebváltós bringát mindenféle szolíd extrákkal,
hozzá autóhoz való bringatartót is, de a szorítócsavarját lelopták egy éjjel.
Nincs véletlen egy nyolcas szárnyasanyád, avval pótolható lenne...
Az uszodában leszólítottam egy matektanárt, adok neki egy pasztellt, tanítson
meg a bukófordulóra. Álomszép mozdulat. Egy ötperces leckén túl vagyok, de
állandó korrektúra kellene. Félő, hogy hiányában dilettáns-csúnyán rögzül. Mikor
szédülni kezdek, abbahagyom a gyakorlást.
Ma vásárnap, tagnap elszakadt az órám szíja, órát az asztalra, de -velőtrázó
ötlet- a hasára fordítva! Óra nélkül nyaralok! Magyar László 1860-ban
Középafrikában. Honfoglaló eleink... Ilyet még nem éltem. Kelek, valamikor a
másodszori ébredés után, és itt a bádogtető alatt azt se tudom hajnal-e, vagy
késődélelőtt, borult idővel... Nem 60 percet imádkozom, hanem amíg szusszal
bírom. Valószínűleg délelőtt (Kata nem árulja el) lefekszem ebédutáni alvásként.
Este elálmosodom a könyv fölött és villanyt oltok. Mint az állatok.
Egy másik világ. A nők ezt sokkal jobban tudják. Útálom és tisztelem őket, hogy
nincs időérzékük... Már amelyiknek.
Márai viszont szaglik. Jól ír, persze, és okos. De ez a világnézetzavaros
viszolygása az élettől. Háború utáni csömöre. Érthető, akár. De káros. ("Ami a
naplóból kimaradt 1945-46")
A városban pánik. A rémhírek tudói suttogva beszélik, hogy néhány nap multán
kikiáltják a magyar proletárdiktatúrát. Elgondolkozom, mit teszek majd, ha ez a
fordulat bekövetkezik?
Semmit nem teszek. ... Ha lehet, úszom és sétálok. Ha lehet, elmegyek Párizsba
vagy Amerikába. Mély közöny, megvetés... ez minden, amit érzek, mikor a
vinnyogókat hallgatom.
Az újságba írás gyógyíthatatlan fertőzés volt életemben; s ez a fertőzés mindent
áthatott egész úgynevezett művemet...De mindezen már nem tudok változtatni..
J. divatos moziszínész, egy korcsmában megtalál, s barátságos erőszakkal
fölcipel közeli házába, feketére. A ház sértetlen. Szőnyegek, kandalló
hasábfával, képek, szobrok, inas, szobalány. A nagy társalgóban ülünk, mint egy
amerikai filmben.
Arra gondolok, néhány éve én is ilyen környezetben éltem. Most másképpen élek;
nem "lakom", csak alszom és eszem itt és ott. Az otthon, a foyer, a home az
európai ember számára egy volt a műveltséggel. Nincs többé számomra home.
Alvóhelyek és étkezőhelyek vannak. L. szerint kétféle ember maradt e háború után
Európában: az, akinek otthona megmaradt, s a másik, aki elvesztette otthonát.
Nagy család vagyunk... Talán elmegyek ebből az országból, talán ittmaradok és
meghalok. Mindkettő könnyebb lesz otthon nélkül.
Persze érthető. Látta, hogy a polgári életforma, ami lényéhez tartozott,
elpusztult.
Aztán pihentetőnek egy Tandori tanulmánykötet, Ottlikról ír, lusta voltam minden
gondolatát fölgombolyítani, féloldalas mondatok-, (nyár van, a Kata ültette nagy
diófa alatt) de ringatózom Ottlik közelségében. Magam alatt a fűben egy zöld
spirált égetek, füstöl, talán elriasztja a szúnyogokat. Idén nagyon zavarnak.
Harangoznak. Akkor este nyolc van, vagy kilenc. Délelőtt beautóztunk Tapolcára
(majd elmesélem) de azóta itthon ülök. Na, menjünk kissé biciklizni. Talán a
partra? Végül is húsz perc, mindössze. Ja, hogy ez most mindegy.
Na, szóval Tapolca. Egy jóízű dilettáns műgyűjtő, Vörösváry Ákos, megszerzett
egy malmot, s (félállami támogatással, amit most alapítványnak hívnak) kirakta
benne évtizedek alatt gyűjtött értékeit és kacatjait. Elnevezte Első Magyar
Látványtárnak. Igen szórakoztató, Anna Margit képe mellett kenyércédula
gyűjtemény. Három szint, jó nagy ablakok, kellemes faszerkezetek és meszelt
falak. Falvédők, műrózsa csokrok, csipketerítők, koncept művek, kavalkád. Annak
idején tőlem is kapott egy ajándékképet, várj, rögtön meg is nézem, mi van
nála... egy Régi zsidó temető, 87-ből. Hozzám térdben szakadt pantallóban jött
képválasztani, hogy kétség ne férhessen szegénységéhez, mármint hogy
fizetésképtelen. Mondják, nagy tételben kereskedik hagyatékokkal, rendben is
van, ha megél a hobbijából.
Hanem Pesten egyetlen nap két igen sikeres akcióm volt. A kicsi, de fontos
örömök kategóriájából. Hiperszuper rohadtdrága francia takarítógépünket
elcseréltem egy mezei, sokkal kisebb-olcsóbb (német) porszívóra. Az Új Mandátum,
a kiadóm tulajdona volt. Utáltam a franciát túlformált, szellemes és romlékony
technikai megoldásaiért, előre látom rohamos anyagfáradásait.
A másik ügy: udvariasan föltelefonáltam engedélyért, amit kissé gyanakodva meg
is adott a Nemzeti Galéria (övék a képem). Akkor azonnal az Üllői útra, s
kivettem egy kiállításról éppen hazatérő zsidótemető képem elől az üveget. Amin
tíz év alatt már kirajzolódott a kép. Az olaj ahogy párolog, gondolom, leköti az
üveg alá beszivárgott port. Most pucéran: fölragyogott a temető.
Még valamit csináltam, mellékesen a könyv dolgai mellett, a fenn töltött néhány
nap alatt. Kértek, vennék részt a Hódmezővásárhelyi Őszi Tárlaton. Nem vagyok én
akkora művész, hogy egy ilyen kérést elutasítsak, de ezt most ezt mégis csak
határidő után teljesítettem, újabb telefonra. Egynapi munkámba került a három
kép kiválasztása, mert előtte az összes polcomat lepakolva, véglegesen döntenem
kellett, mit tegyek ki az Ernst múzeumban, októberben. Rögtön meg is újítottam a
41 tételes műtárgylistámat. ebben benne a rendezési állomány is, remélhetően
csak a felét- háromnegyedét fogom falra tenni.[7] Ha szerencsém van, Szüts
erőszakos lesz.
Van itt még egy érdekes könyv, Katának megszereztem, ha emlékszel Kenedi János
nevére, főellenálló volt, a zsurnalisztika környékén. Most kutatási területe
lett a belügyi titkos archívum, itt nagyon sok elintéznivaló vár a sorára.
Tisztázandó emberek, árulók, koncepciós perek, rehabilitálások. Szüts úgy tudja,
vaskos dosszié van róla is. (Például járt nála vendégségben a kanadai
nagykövet.)
Szóval a Kenediék kiadtak egy kétkötetes munkát: Kis Állambiztonsági
Olvasókönyv. 1957-es perek titkos nyomozásai, rendőri jelentések, kihallgatási
jegyzőkönyvek, besúgások, majd a perek, sorra. A későbbi március 15.-ék, és
végül a Nagy Imre újratemetése körüli cirkusz a Hősök terén, lehallgatott
Andrássy úti telefonfülkékkel, készültséggel. Várj, előveszem.
Nem ezt akartam megmutatni, itt nyílott a könyv:
A balassagyarmati megyei bíróság, 1958 dec.15.
A NÉPKÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN
...a nyilvános tárgyalásai alapján meghozta a következő
ÍTÉLETET:
... vádlottat, aki Pásztón született és ott is lakik, magyar állampolgár és
magyar anyanyelvű, nőtlen, vagyontalan, segédmunkás 1.700-2.000 Ft keresettel,
büntetve nem volt, BŰNÖS népi demokratikus államrend elleni izgatás
bűntettében... ezért 6 (hat) hónapi börtönbüntetésre ítéli...
INDOKLÁS
..a fiatalkorú Zsemle Árpád, Nyuszt Győző ...barátok voltak. Szabadidejüket
együtt töltötték, együtt jártak moziba és szüleik lakására kártyázni, és Láng
Gyula vádlott munkahelyére beszélgetni. Láng Gyula mesélt nekik a régi időkről,
háborús élményekről, majd az 1956 utáni eseményekről. Láng Gyula ahelyett, hogy
a fiatalkorú vádlottakat hazaszeretetre, jóra tanította volna, a gyerekek előtt
izgató kijelentéseket használt, a szovjet katonákat meggyalázta... kijelentette
a szovjet katonák nem a bátorságuk miatt győztek, hanem azért, mert
leittasodtak. Amikor az ellenség lőtt, nem hasaltak le, hanem felállva mentek az
ellenségnek, nem törődve azzal, hogy mind többen hullottak el... 1956-ban a
gyerekek egybefogtak és egy forradalmat voltak képesek csinálni. A budapesti
gyerekeket a fenti magatartásuk miatt hősöknek nevezte, viszont a fiatalkorú
vádlottakat gyáva jelzővel illette, mert nem csinálnak semmit, csak ülnek
otthon...
...az irodában írógépen15-20 darab röpcédulát készített. A röpcédulát magához
vette és megmutatta vádlott társainak is. Ekkor megbeszélték, hogy a
röpcédulákat terjeszteni is fogják Pásztó térségében. A röpcédulákat felszerelik
az autókra, hogy amikor az megy és rázódik, a röpcédulák szétszóródjanak... Este
Zsemle Árpád vádlott a lisztraktár falára ragasztott ki egy röplapot, egyet a
Belák közben, kettőt pedig a Vasút utcában dobott el, egyet a pékség kapujában,
egyet pedig a templomnál...
A röpcédulák szövege a következő volt: "Szavazzatok Amerikára, az igaz
Magyarországra. Éljen az igaz Magyarország, éljen az igazság. Ne hagyjátok
magatokat becsapni, ti tartjátok el Oroszországot, ti magyarok."
A vádlottak a terhükre rótt bűncselekmény elkövetését elismerték, bűnösnek
érezték magukat. Beismerő vallomást tettek és a bűncselekmény elkövetését
megbánták. A vádlottak azzal védekeztek, hogy cselekményüket megtévesztve,
meggondolatlanul követték el...
Erről az jut eszembe, hogy sikerült elvesztem azt a pert, amit a mellettem
zuhanyozó ügyvéd tartott érdemesnek elkezdeni, vagy két éve. Volt közben egy
igazságügyi orvosszakértői vizsgálat, ahol egy fehér selyemsálas, több
pecsétgyűrüt viselő fiatal puhaarcú orvosdandyvel mai pesti kiállításokról és
festőkről csevegtünk, s aki mellékesen rákérdezett lebénult lábujjamra, majd a
szimptómákat maga sorolta, s diktálta gépbe. Kérte, kiállításomra hívjam majd.
Ígérte, megteszi, amit lehet. Evvel együtt jelentésében (újabb fél év)
lábsérülésemet a táblázatnak megfelelően 15% alatti maradandó károsodásnak írta
le, és ebben igaza is volt. Dinamikus ügyvédem ugyan ezt meg akarta támadni,
hogy van remény a per megnyerésére, de nekem elég volt a tréfából, s egy
másodfokú próbálkozásnak az anyagi tétje is nagyobb. Faxoltam neki, hogy nem
lebezünk fel, s tudomásul veszem, hogy a pert elveszettem. Hova és mennyit
fizessek?! Szegény, nagyot csalódott bennem. Talán 10.000 költséggel megúszom.
Na, de nézzünk egy másik idézetet, egy titkos követési jegyzőkönyv eleje:
Belügyminisztérium
Politikai Nyomozó Főosztály
II/9-c. alosztálya
Szigorúan titkos!
Figyelés kezdete: 07.00 h.
Figyelés vége: 23.35 h.
2. sz. jelentés
KÜLSŐ FIGYELÉSRŐL
BM II/5-f. alosztályának, "Diák"
Budapest, 1957. december 14-én.
09.20 h-kor
"Diák" fehér gyapjú nyaksálban, sötétkék télikabátban, sötétkék nadrágban,
krémszínű zokniban, barna gumitalpú félcipőben, kezében barna csatos, félig
tömött aktatáskával, egy kb. 18-20 éves, kb. 165-167 cm magas, barna dauerolt
rövid hajú, kerek telt arcú, kissé hegyes orrú, rendes szájú, közepes
testalkatú, egyenes testtartású nő, kinek ruházata: szürke öves műbőrkabát,
nylon harisnya, világosdrapp félcipő, fedőneve: "Tanuló"- társaságában kijött
lakóépületéből és kényelmes léptekkel a Rákóczi úton, Tanács krt-on, Ferenczi I.
utcán, Henszlmann Imre utcán, Egyetem téren haladva
09-26 h-kor
bementek az Egyetem épületébe (nem követtük)
11.28 h-kor
"Diák" és "Tanuló" kijöttek az Egyetemről és az Egyetem téren, Egyetem utcán
haladva
11.30 h-kor
bementek az Egyetem út 19. sz. alatt lévő női fodrászüzletbe (nem követtük)
12.45 h-kor
kijöttek a fenti üzletből és kényelmes léptekkel...
Hát, így éltünk Pannóniában...
82-ben, tán az első lent töltött nyár, lehoztam magammal egy köteg napilapot is,
akkor még úgy terveztem, nyaranta festeni is fogok Kékkúton. A csomagot a
padlásgerenda szárai közé dugtam, ma is ott őrzöm, műemlék. Mikinek pirózáshoz,
tűzrakáshoz nem adom. Tegnap belenéztem az egyikbe, jó lenne ezt a
Kádár-Losonczi-Lázár táviratot "teljes terjedelmében" közölni, de unnád. Csak
ízelítőnek, 1982. május 9.:
A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság
Elnöki Tanácsa, népünk és magunk nevében szívélyes, elvtársi üdvözletünket
küldjük Önöknek, valamint a testvéri Csehszlovák Szocialista Köztársaság
dolgozóinak nemzeti ünnepük, hazájuk felszabadulásának 37. évfordulója
alkalmából... a fasizmus felett aratott... kezükbe vették sorsuk irányítását...
megkezdték hazájukban a szocialista társadalom alapjainak lerakását... a
népgazdaság erősítésében, a tudomány és kultúra felvirágoztatásában... sikeresen
valóra váltják a XVI. pártkongresszus... nagyra értékeljük azokat az
erőfeszítéseket, melyeket a szocialista közösség tagjaként a béke, a nemzetközi
biztonság és a társadalmi haladás érdekében... eredményesen fejlődik a
marxizmus-leninizmus szellemében... további eredményeket kívánunk önöknek és a
Csehszlovák Szocialista Köztársaság népeinek (hmm! többesszám!?) a béke és a
nemzetközi biztonság...
Mellé egy mai újságcím:
MAGAS RANGÚ RENDŐRÖK IS ÉRINTETTEK A VÉRMINTALOPÁSBAN?
Hanem nagyon össze kell szednem magam, két oldalról is szidják nekem az én
Illyésemet. Csakugyan két oldalról. Megjelent egy félszimpatizáns, balos könyv
Aczél György életéről, hihetetlen alapos, belenéztem. A Lukácsban előre
figyelmeztettek, hogy nem jó fényt vet a hatalommal cicázó, ambivalens, olykor
túltoleráns költőre. Most meg itt Kékkúton, Márai cseszegeti szélsőjobbról.
(1946): hogy az egyetlen magyar író, akivel egyáltalán szóba állna, mert mindent
tud a szakmáról, de ravasz paraszt, aki ha baj van, betegségbe, vagy az asszony
(gyönyörű asszony!, láttam fotóját!) szoknyája mögé menekül, népvezérnek képzeli
magát, mérhetetlenül hiú, és a parasztoknak nemcsak jogos jussukat követeli, de
"zongorát és óraláncot" is, ellentétel nélkül, a többi társadalmi osztály
ellenében, tehát igazságtalanul. És hogy a parasztpárt vezéreinek nevéből írt
verset. György Peti, eléggé baloldali barátom pedig pár hónapja megjelent Ó-új
világ könyvében ír az önmaga szobrává merevedett költőfejedelemről egy nem túl
hízelgő mondatot.
Nomármost mit kezdjek ezekkel a valószínűen igaz állításokkal? Egy interjúban
ezt találtam ki: egy művet nem mérni kell, az nem tojásbrikett-, használni
kell... Nekem elbűvölően mesél Illyés a sáros földrögről, amit az eke kiforgat,
az alacsonyan köröző, károgó varjakról, búsulásairól, egy öreg vincellér
haláláról, jégzajlásról. Most ugyan önkínzásból e hétre nem hoztam magammal,
amúgy villanyoltás előtt mindennap beszélgetek vele... És az esszéi! Rajta
keresztül szerettem meg újra és nagyon Szabó Lőrincet...
És hogy másik oldaláról nézve selejt ember?! Nem szeretem a minőségeket
összemosni, a kötelező szeretet jegyében sem, de mutass egy ép embert! Kata az?
Szüts az? Talán csak együtt teszünk ki egyet, egy egészet. Az emberiség,
mondjuk.
Ketten vagyunk, Miklós Párizsban ifjúsági találkozón, pápanézőben. Múltkor
alkalmat találtam rá, és minden tapasztalatomat átadtam neki maszturbálás
ügyében. Megelőzés technika, a biológiai, morális háttere, hogy nem kell
kétségbeesni, hogy hogyan gyóntatják a ferencesek diákjaikat, hogy én is, amikor
vidéken, hogy a bűn önsajnálattal kezdődik, hogy nem szabad hasonfekve aludni
stb. Megköszönte. Mindezeket Thierry 2011 táján fogja ikreidnek elmondani, ha
jól számolom.
Kata meséli ismerőse beletörődött házasságát. Azon tűnődöm, a remény nem annak
kell szóljon, hogy majd egyszer jobb lesz, hanem hogy a naponta újraindított
jóakarat megteremti a belső békét...
Kata ébredezik. Egész napunk lassú téblábolás, én félálomban. Nagyon ránk fért.
Éjjel zörömbölt az eső a bádogtetőn, bár ő a földszinten alszik, de mondja,
többször fölriadt. Én is, egy emelettel följebb. Akkor most csinálok neki egy
reggelit. Itt Kékkúton a gázrezsón fémplatnin készül a pirítós. Négy elégettre
esik egy ép. A tálcára méz, sajt és szalámi. A szomszédban egy idősebb balerina
veri a gyerekét, halljuk.
Mit csináltam (meg) itt, az idén, e pár nap alatt? A hátrahanyatló budit
autóemelővel föl, s aládúcoltam. Meg Pestről hozott vízvezetékcsöveket alá,
hogy bé ne rogyjon gödrébe. Hogy lett saját vizünk; zuhanyt a kertbe, most,
negyedszerre, már nem csöpög. A gumicső mentén kigyomláltam, ugyanis a nap
melegíti a 30 méter csővizet. Megdrótoztam a bedűlő kapufélfát. Egy lyukas
bicikliköpenyt lecseréltem, ilyet utoljára 40 éve, sikerült. Kata ajtót mázolt,
kaszált. Ennyi.
Na, mit szólsz, összejött a nyolc oldal; 25.886 betű, bár csak amolyan
vakációnapló. Megint esik, mit fogok most csinálni? Igaz, ez a mitcsinálásban
nem zavar, a házban élek...
Kata azt mondja, keressem meg az uborkagyalut.
A következő levelem az ötvenedik lesz, kisanyám, hogyan ünnepeljük meg?
ölel:
1997.10.3. J-50
Szia J, ötvenedszer!
Legyen ez a küldött könyvem a jubileumi levél.
Isten éltessen ez alkalomból.
Kettőnket. Meg a többieket, persze.
Szülnapomra lett kész.
Fél év munkám.
Jó sokba lesz a posta.
ölel:
(Mellékelve a Váli monográfia. Második oldalán dedikálásom, s hozzá a
dedikálógép pecsétnyomata:)
Egy pasztell annak, aki megtanít
a hibátlan bukófordulóra
(reggel, a Lukács-uszodában).
Én csak olyan ronda féloldalasat tudok.
1997.11.8-16 J-51 C.5169
Szia, kedves J, ötvenegyedszer!
Hát túl, túl. Mi van a hegyeken túl? Jancsi mosogat, Kati az úr.[8]
Túl mindenen- ünnepen. Kata szobájába húzódtam, csöndes délután, bár a műterem
felöl lövések zaja. Miklós barátaival hétvégézik. Céltábla a festőállványon.
Időnként éles nevetések. A hangszigetelés elég jó, annakidején gondosan
megcsináltam, gyűrt papírrétegek, falemez a köztünk-ajtón. Kata éjjel nyugodtan
tévézhet.
Hát meglett a könyv... láttad. Tán kilenc korrektúra volt. (Eddig egy
elválasztás-hibát találtam. Az is összetett szó.) A nyomda másfél hónapot
késett, ezt Szüts egy bravúros telefonnal még kétszázezer forint árengedményre
fordította. Én pedig többlet javítgatásokra. Aztán leköltöztem a dorogi
nyomdába. A gépteremben sarkában üres ládákból munkakuckó, a kompjuter velem
volt, az állásidőkre. Az egyik hajnalon nyomottaktól eltekintve minden ív
színbeállítását felügyeltem. Ez úgy történt, hogy a négyszínnyomó gépbe betették
a lemezeket, próbanyomatok, a mester egy órát babrált a beállítógombokon, végül
elém tette az ívet. S akkor újabb három-négy forduló, itt kicsit sok a bíbor,
azt egy kicsit... Aláírtam, amikor tényleg jó lett, akkor a beállítást
mágneslemezre! rögzítették, egy gombnyomás, s akkor már néhány perc alatt
kinyomták az egészet, a 800 példányt. Szüts avval henceg, a világon ilyen szinhű
könyv még nem készült, beleértve az USA-ban látottakat. Tényleg nagyon jó, s
ahol mégsem, az az én hibám, néhány a dia, amit adtam, az elfogadható határán
volt. De azok az ábrák is tisztességesen képviselik az eredetit, többet elvárni
nem lehet, talán nem is kell.
A védőborítót szeretem. Negyvenszer terveztük át, birkóztunk, Szüts a végén már
csak lemondóan legyintett. (Egy levelem úgy írtam alá neki, hogy a te soha el
nem múló Dezsőd) Pici reprót szeretett volna nagy fehér mező közepén, a képbe
harapó nevemmel. Szerinte így dögunalmas, valamint szocreál ízlés, 1960-ból.
Vigyorogtam, hogy persze, akkor kezdtem a szakmát, vállalom. Nincs nekem olyan
Coca-Colán nevelkedett uptodate[9] ízlésem, mint neked... (sokat dolgozik
nekik).
Az egyik fordulóban Szüts zseniális ötletére fölraktuk a borítóra alul öt sorban
a negyven nevet, majd még zseniálisabb ötletére levettük őket. Reklámnak jó, de
legyen ez mégiscsak az ÉN könyvem.
Fél hétre mentem, kezdésre, Martonvásárra, a kötészetükbe, mert Szüts
megfenyegetett, egészen biztosan elrontják; ha csak picit is arrébb vágják, s
nagyon ronda lesz. Mert végül csak hat milliméteres fehér keretet hagytam a
borító szélein, s Magyarországon ilyet tervezni: dilettantizmus. Jobb taktika
nem jutott eszembe, mint mindezt visszamondani a művezetőnek. Aztán átmentünk a
gépterembe, hát a borítóra tévedésből fényes fólia került, borzalmas. Most mi
legyen, kocsiba, rohanás Pestre, fél nyolc, telefon Szütsnek, itt vagyok a
Gellért téren, szeretnék egy kicsit beszélgetni veled, igen, most. -Reggelizünk,
a gyerekeket elviszem az iskolába, húsz perc múlva gyere az uszoda elé.
Az asztalnál elhangozhatott egy-két mondat, mert az autóban a 10 éves Nóra lánya
a nők örök békítő ösztönével megjegyezte: Apu, ugye, azért neked a Deske a
legjobb barátod?! Mire Miklós nevetve: ez a pontos megfogalmazás...
Mutatom Miklósnak a mintát, most mi legyen? Döntünk, mobiltelefon, Dorog:
újranyomni. (Ő ott igazgatótanácsi tag...) Hogy nem nyomják újra, hanem erre még
rátesznek egy matt fóliát. Kontrolltelefon egy nyomdász ismerősnek Biatorbágyra:
lehet! Már ő is csinált ilyet... Ismét Dorogra: rendben. Mindez tíz perc alatt,
aztán fél óra vízben, az úszónadrágom a tarisznyámban volt.
Egyébként a borítót hibátlanra vágták.
No, akkor most végiglapozom neked/veled a könyvet.
A belső címoldalt a nyomdába adás előtti napon mentettem meg utoljára. Erőt véve
magamon, már rég szégyellve bizonytalankodásomat mégiscsak futura(?) betűvel
kértem vendégszerzőket szedni. A nevek közé sok mindent próbáltam, míg
megnyugodtam a semleges, de markáns pöttyökben. Hogy itt is legyen egy kis
repró, nem az én ötletem, nagyon szerencsés, a lapozgatót azonnal egy más
szférába emeli, mint az adatok szintje. Lehülyéztek, hogy nevem után
kettőspontot tettem, szerintem ez értelmezi világosan a szóismétlést.
Hogy a fejezetindítások nyomatékosítására műteremfotókat használjak, saját
ötlet, az utolsó percben. Teleoldalak, így markánsan szétválnak minden egyéb
képtől, látványtól. Tónusgazdagok, hogy négyszínnyomással készültek. Intim
szférám egy metszete, ugyanakkor magyarázzák a műterem korszakot, annak makacs
végenemszakadását is.
A tartalomjegyzékkel marha szerencsém volt. Nem gondolnád, milyen bonyolult
feladat volt. Kezdetben csak annyi utasítást adtam az operátornak, hogy három
oldalnak kell lennie, és jobboldalra zárjon. De nem fért ki neki. A
vendégszerzők hol adtak címet cikkeiknek, hol nem, azokat próbáltuk dőlt
betűvel, de zavaros lett a tükör. Hogy elférjenek, ezen az oldalon át kellett
térnünk sűrűbb sorközre. Az én képcímeim is szerepeltek, míg a szerkesztő a
homlokára nem csapott. Mindent elhagytunk, csak a nevek, jól áttekinthetően,
most olyan magától értetődő a látvány, minden a helyén... Hogy a 84. januárnál
pontot kell tenni a szám után, a 84 decemberénél nem, azt most tanultam meg...
Kiderült, valami igen ritkán használatos nyelvtani szabály úgy rendelkezik, hogy
a régi zsidótemetőnél az utóbbi két szó egybe írandó. Át is javították
mindenütt. De mi legyen a képcímeimmel, amik már így élnek?! Maradnak.
Hogy a festő-korszakok elé nyitókép kerüljön, nem is tudom, ki találta ki.
Adódott, hogy a képek teteje a fejezetcímmel, alja pedig az induló szöveggel egy
vonalba kerüljön. Hogy az Egyszer volt képet, dogmatizmusból, nem vágtam meg
négyzetesre, Szüts érdeme. Hogy egyetlen megvágott kép lett volna, ez nem jutott
eszembe.
Az ősöket fölvonultató szöveget nagyon szeretem, a Valitsek kőművessel és
Hajcsung Katalinnal, aki kizárólag zamatos neve miatt került be. Ez a bekezdés
tulajdonképpen az életrajzhoz tartozott volna, de nagyon kellett valami a könyv
elejére. Örülök, hogy az adatok között ilyen szavak szerepelnek, mint
siralomház, lepketartó, hadifogság. Halálosan érdekes volt a rengeteg adatból
úgy válogatni, hogy rövid legyek, informáló, és ízes. Ezt a részt elküldtem
faxon Berlinbe, Esterházynak[10], dicsekvésből.
Kezdődik a szöveg ugyebár a tanulóévekkel, az itteni oldalak látványát szeretem
a legjobban, ahogyan a képek közé befolyik a szöveg. A reprók méretét
fontosságuk szerint három csoportra osztottam, de figyelembevettem az oldalak
ritmusát is.
Robi ötlete volt, hogy a bekezdéscímek félkövér betűkkel legyenek, de nem külön
sorban. Ez barátságos, jól tagol, de nem fontoskodó. A képaláírások három sora
háromféle betű, nem szerettem, de talán igazuk van, áttekinthetőbb így. Szegény
operátor, háromszor fésülte át mind a 85 képaláírást, mert csak közben vettük
észre, hogy a kézirat egyszemélyes helyesírási rendje nem egységes.
Nagy bajba kerültünk a műtermes képek fejezetnél. A szöveg túl rövid, alighanem
a végére belefáradtam (márciusban, Kecskeméten) az írásba, utóbb meg Robi is
bíztatott, hogy egy élő helyzet leírása maradjon is rövid. Igen ám, de eközé nem
volt elhelyezhető ennyi ábra. Kényszermegoldás itt a képek hátravetése, nem
tudtunk jobbat.
Nagyon meg vagyok elégedve a vendégszerzők invitálólevelével is. Például, hogy
belekerült a biciklizni szó. Nemcsak a hencegés okából.
A névlista persze módosult, hiszen az elején még S. Nagy 11 képelemzést
fönntartatott magának. Utóbb pedig néhány szöveget ki kellett hagytunk.
Legjobban Kata öccsének iróhajlamú fiát sajnáltam, jót írt, de a képre feltétlen
szükség volt más helyen. Hidvégi is szellemeset írt, képe viszont egy későbbi
revízión fönnakadt.
A nyitócikk, Dobszayé, kéthónapos izgalom volt, ugyanis nem ígérte biztosra. Már
minden határidőn túl voltunk, kétféle nyitóoldalt kellett kidolgoznom, léte
illetve hiánya esetére. Mit vacakoltunk a kompjuter előtt, míg ilyen kedves,
intimre sikerült! Jó, hogy színezett, facsimile...
Így már bekerülhetett, igaz átírva, a Melocco szöveg is, nagy szobrász, nagy
művész, nem szerettem volna kihagyni. De félreértelmezte a feladatot, a nyitó-,
ráadásul szakrális kép mellett nem lett volna helye tréfálkozásának, önmagában.
A vendégszövegek színvonala változó. Van, aki balkézről, alkalmi szívességnek
fogta föl, bár a nem véletlenül megküldött névlista fegyelmező hatásúnak
bizonyult, többeket meg is ijesztett... Hogy itt is szerepelek, az már tényleg
túlzás, de a Robi a befutott szöveget giccsnek mondta. Szembesültem
(fél)műveltségem korlátaival... nekem az írás tetszett, elandalított...
Szerencsére éppen ehhez a képhez éppen volt elmesélnivalóm...
Vajda Gyurka tréfája nagyszerű, megdöbbentő, hogy nem mindenki értette meg. A
KIÉRTESÍTÉS -szörnyszülött címszó az én érdemem. Hogy színnyomás került alá - az
operátoré. Képét le kellett cserélnünk, nála is-, szerencsére lehetett.
Tomaji barátunk fiatal költő, Zsófinak volt szeretett napközis tanító bácsija.
Annak idején a szülők följelentették, hogy a gyerekük sárosan tért haza a
délutáni játszóterezésből...
Nem lévén az eredetiről fotó, a kép egy variánsát mellékeltem neki a fölkérő
levél mellett a borítékban. Nos, hogy ő leutazott Veszprémbe a kép eredetijéhez,
erre nem számítottam... Gyönyörű elméletet épített a helyzetből... hamis
pilléreken, mégis működik.
Rakovszky Zsuzsa nagyon nagy költő, nem gondoltam, hogy prózában ennyivel
gyengébb. Bár Robi szerint jó a szöveg, mindenesetre megfelelő. Szeretett volna
javítani, de aztán ez elmaradt, leköltözött pár hónapra Sopronba, ajánlott
levelem a kefelevonattal (printtel) visszajött, címzett ismeretlen...
Bognár Robi fölvonta szemöldökét, mikor a szomszéd szobában az ő szövegébe meg
én nyúltam bele... bár csak apróság szinten. Emiatt, hogy ő is szerepel,
tiltotta le, hogy nevét közöljük, bár ő a tényleges szerkesztő... Igényt is tart
100.000 forint honoráriumára, hogy visszaadhassa nekem, múltkor egy túl olcsó
képvásárlásba keveredett...
Radnóti nem remekel, eredetileg pedig még a kép eredetijét is meg akarta volna
nézni, a Nemzeti Galériában. Nem tudhattam, hogy az a kép a ljubjanai magyar
követségen van, kölcsönbe... most aztán a kiállításomra hozattam haza...
Mentsége, hogy közben halt meg a nagymama, akivel együtt éltek, stb., írt egy
elnézést kérő levelet. Talán azt is le kellett volna közölni.
Váli Zsófi szerepeltetése határhelyzet volt. Remekelt, az ő szövegéhez
gratuláltak a legtöbben. Volt, aki feltételezte, mi írtuk...
Anzelm is a második fordulóban került a csapatba, mikor kiderült, hogy S. Nagy
lemondta a visszatartott képek megírását is. A NÉP felé akartam az új nevekkel
nyitni, elszégyellve kissé protokollszagú listámat. Azonban sajnos a profik a
profik. A néppel elég sok baj volt, minőségileg... Aztán, ahol lehetett,
javítottunk, Anzelmnél is. Ki is maradt néhány...
Konrád Györgyöt kivárni kissé kalandos volt. Igaz, őt alig ismertem, egy régi
rajzom van nála. Sokszor megújított határidők... Akkor fölhoztam magamhoz,
megmutattam a környezetemet. Tetszett neki, s megígérte, hogy mégsem régi
szöveget ad, hanem erről ír. Hogy ez elmaradt, nem vallotta be, mikor végre egy
este fél 11-kor a szöveget a műhelyében átvehettem. Végül telefonon azt a kényes
kérdést kellett vele elintézni, hogy muszáj húzni írásából, méghozzá nekünk-,
ismerve a határidőkhöz viszonyulását... (Robi itt remekelt.) Az egész nyilván
púp volt a hátán, mindenféle berlini elnökségi megbízatások, meg Szabaddemokrata
vezetőségi hozzászólások közepette...
Lator versére azt mondják, remekmű. Örülök neki, kár hogy nem értek hozzá.
Hanák szövege nagyon emberi. Most halt meg a hetekben. Ritka kincs, hogy civil
létére megfogalmazta egy képpel való élő kapcsolatát. Kár, hogy nem lehetett
szövegét az ő képével illusztrálni, nem volt idevaló. Egyáltalán, a képek
szándékkal kissé egyívásúak, néhány nagyon jó, de különutas képeimet kivettem
valamelyik sokadik szelekciónál. Maradjon a könyv egy zenéjű.
P. Szűccsel nem mindig értünk egyet, de gondolataira mindig figyelünk, van
minőségérzéke, ért a képekhez, kevesek között. A műkritikusok csapdájába persze
ő is beleesik olykor, hogy valami gondolati építményre, rosszabb esetben gag-re
építi föl írását. Ugyebár a művészettörténészeket munkájukban a művek csak
zavarják.... A reprodukálhatóság kérdésére nálam két teljes bekezdést
fordított... De mégiscsak az értők belső köréhez tartozik, belülről ír.
Szüts rám hárítja, hogy nem értik szövegtréfáját. Eredetileg lábjegyzetként
hozzátette volna, hogy Apó, csezd meg, hiszen ezen a képen nincs is semmi... S
hogy én erről lebeszéltem. Az ötlet eredete, hogy egyszer régen áthívott
Kecskeméten műtermébe, megmutatni legújabb művét. Túl üres kép volt, de hát ezt
készítője azon melegében ritkán látja. S úgy bíztattam, hogy jó-jó, és akkor
most még erre egy csatajelenetet kéne festeni... Egyszer meg is csinálta
aztán...
Miklós Pali (kína-szakértő, az Iparművészeti Múzeum nyugdíjas igazgatója)
szövegével bajban voltam, mert nagyon szerettem, de közben kiderült, hogy a
hozzá tartozó képet viszont egyáltalán nem... Mit csináljunk... Itt csibészkedni
kellett, bár nem ártottam vele senkinek-, Ennek a képnek soha nem volt címe a
Műterem az iskolában...
Ennyit a vendégekről.
A DOKUMENTUMOK rész talán túl bő, de abból indultunk ki, hogy a C. Naplót nem
köteles mindenki ismerni... És jobbnak tartott szövegeimet közölni vágyom. A
többi pedig... Szüts régi szövegét nagyon szeretem, Robi megnyitóbeszéde meg
nemcsak jó, de alkotás-lélektani szempontból fontos is.
A CIKKEK fejezet címe akár "hétköznapok" lehetett volna, sosem voltam közéleti
ember, de azért egy kicsit mégis. Ez inkább korkép, háttere egy szakmának. Meg
persze az interjúk, amiket napokig fogalmaztam annak idején... Ezeket igazi
üzenetnek szántam, palackba zárva.
Kérdéses a Makovecz cikk volt, mert ez személyes támadás. De benne hagytam
végül, fontossága miatt.
Az ÉLETRAJZ-ból Robi hál'Isten több marháskodást kihúzott, érdekes, a
szakállrágó nyuszit nem. A végére tettem, mert sehol nem volt helye, azt a szép
kondoleáló levelet. Az IRODALOM, stb. adatok egy gombnyomással kerültek át a
kompjuteremből. Megfejeltem erre az alkalomra a forint és dollár adatokkal-, ha
pénzről van szó, mindenki szemérmesen elhallgat.
Szép lett ez a könyv. Szerintem a képek mellett igazi, hosszútávú értéke a végén
lévő opuszjegyzéknek lesz majd, ha fölfedezik. Annyiféle szempontból lehet
böngészni... Már Váli-kép tulajdonosok, egy tanár s diákja, egymásra találtak
általa. Kiderül, mennyit szelektáltam, innen és túl a legendákon. Mennyi idő
múltán. Hány hónapig, évig dolgoztam egy képen. Hogy változtak a képméretek,
mennyi készült egy évben, hogy szinte mindet alkotóházban kezdtem. A szereplési
számok halmaza az S napló nélkül természetesen értelmezhetetlen, de sokaságuk
így is sokat mondó. Hallom, van művészettörténész, aki a még nem látott könyvre
elsősorban ezért kíváncsi. Hogy elejére betettem végrendeletem a szakmai
dokumentáció hagyatékom ügyében, erre még nem kaptam visszajelzést. Csak Szüts
használta egyszer érvként, valakik humorérzékemet vitatták.
Születésnapom alkalmából a nyomda főmérnöke fölhozta az első példányokat, saját
kocsival, Pestre. Nem bontottam föl a csomagot, amíg a John Bullba nem értünk,
én, Szüts, Válizsófi, s a kiadó két fiúja. Akkor lázasan mindenki egy-egy kötet
fölé hajolt... Végül elővettem a sportzsákban odacsempészett
fölköszöntő-kardvirágot (két szörnyű, másfél méteres csokor). Jókedvűek voltunk.
A kiállításomat már unom elmesélni. Vagy két éve tartogattam az ideszántakat.
Szüts és a rendezőnő szépen megcsinálták, alig szóltam bele, a szántnál sokkal
többet, 43 képet tettek ki. A megnyitón -Szüts kedves szövege-, sokan voltak,
sőt azóta is. Eddig öt képet eladtam telefonon, havi részletre, nyárig megvan a
fizetésem. Néhányszor bementem körülnézni, láttam, a látogatók böngészik az
ülőkékhez láncolt C. Naplókat, s a monográfiákat. (A rendező ötlete volt,
bejött, vagy 80-at meg is vettek már, a pénztár árulja.) Kaptam hozzám írt
verset, adtam 4 interjút, nem érdekes... várj, erről eszembe jut... mindjárt
megkeresem az ágyamnál, tegnap este olvastam Szalay Lajossal egy interjút, 10
éve adta, mikor nyolcvan évesen hazatelepült New Yorkból... Világhírű
grafikus...
...Katolikus vagyok...Mivel e vallás követelménye oly magas, hogy azt elérni
nem lehet, minden katolikusnak hiányérzése van, s ez a hiányérzés bűntudat
formájában rögzítődik.
Ez nem is olyan tréfa, erre érdemes figyelni, átgondolni. (Egy esszékötetből van
a szöveg; egy képtárlátogató küldte, szeretne megismerkedni velem.)
Hogy idézzek a fent említett versből is
Különös képlátvány, kékben, feketében,
Lámpakorom színű, éjbarna meg ében.
Mint alkonyat-órán tűzfalak mély árnyán,
Terjed a sötétség mint osonó járvány.
Téli koraestén néma búskomorság,
Rettegő sejtelem szorongatná torkát...
Áll a festőállvány, és mereng a festő,
Fagyos világűrben új ösvényt teremtő.
Kisértet évadján sírkövön zsidó szó,
Mit Walpurgis-éjen feltörő koporsó.
Felködlő látomás, múlt és jövő egyben
Számomra nagy talány, díszes képkeretben...
tisztelettel: B. I., okl. gépész és szerszámkészítő mester (a Lukácsból)
Most elkezdtem festeni, november végére lemegyünk Szütscsel 9 napra Kecskemétre
dolgozni, ne akkor essem át a szokásos tűzkeresztségen; az első 5-8 kép mindig
szörnyű rossz. Ő februári kiállítására készül, a Vigadót kapta meg, én meg a
féléves jól végzett munka kegyetlen csömörét akarnám feledni. Mint egy antik
zsírosbödön, olyan üres vagyok.... A vég kezdete: ágybetétem megújításán
fáradozom: megrendeltem egy új habszivacs lapot...Talán moziba kéne menni... De
az nem ad, hanem mindig elvesz valamit belőlem... Tudod, mire vették a magyar
Zománcgyártól az arabok nagy tételben a zománcozott zsírosbödönöket?
Ruhatárolásra, férgek ellen...
Viszont hetek óta fájt a bal bokám, nem nagy dolog, de most rájöttem, miért. A
bukófordulónál a kézfejemmel megcsapom...Végül a kiállítás rendezőnője ajánlotta
fel a dedikálógép szövege nyomán, hogy megtanítja nekem rendesen, versenyző
volt. De még nem került sor rá. Eddig már vagy 2000-szer próbálgattam, (napi 30)
szerintem már megy. És már nem is szédülök, semmi hányinger. Át is tértem egy új
feladatra. Mellúszásnál falnál bukfenc, falmegrúgás, de háton maradok. Ezt soha
nem láttam még: ahogy a víztükör csillog, és hullámzik-, alulról. Nagyon szép.
Ha elszámítom a mozdulatot, akkor jó mélyről látom, igyekeznem kell levegőre
jutni.
Az uszodából vagy huszonöten nézték meg eddig tárlatomat, a zuhany alatt adom
az interjúkat.
Hír! Tettem egy kört Pannonhalma újragiccstelenítése érdekében, írtam nekik egy
érdes levelet, nagyon meg is haragudtak rám stb... ennek kapcsán mesélem egy
lentiekben szintén érdekelt művészettörténésznőnek a pápai ajándéknak szánt
Koldus Keresztutam annakidejéni elvesztét. Hogy valószínűleg Nyíregyházán lehet
a püspöki pincében valahol... Nem, mert ő azt Pesten látta! Másnap be a pesti
teológiára, indignálódva fogadnak, hogy csak nézzek körül, itt a könyvtárban
gyűjtötték annak idején az ajándékokat. Nem találtam meg a dobozt, de adtak egy
ötletet... nem részletezem, az esztergomi Érsekségen volt egy raktárban. A
nyavalyások. Viszem föl a Pápai Nunciatúrára, küldjék el Rómába. Hogy ők azt nem
tudják. Nem kell-e nekik? Angol nyelvű, belföldre, nyilvános területre nem
akarnám, mert van már belőle a pannonhalmi gimnáziumban, s újabban egy fiam
ciszter gimnáziumában. Nekik nem kell. Elvittem Teréz anya hindu lányaihoz, a
mocskos Józsefváros legközepén tartanak ingyenkonyhát. Láttam százötven
csavargót fegyelmezetten sorbaállni, döbbenetes volt. A nővérkék magyarul alig
tudnak. De nekik sem kellett, ezt inkább értettem. Akkor kitalálták nekem a
Középeurópai Egyetemet, azt hiszem Soros pénzből működő magánintézmény, főleg
külföldieknek, angol oktatással. Megvárakoztattak, de elfogadták, az éppen
meghalt Hanákra hivatkoztam, most várom a fogadólevelet, kértem. Ők pedig kértek
egy leírást, hogy mi is az a keresztút... Alkalom volt a középkori jeruzsálemi
zarándoklatokról kicsit magyarázkodni. Telefonon korrigáltattam egy öreg
ferencessel. Majd kifüggesztik a képek mellé, ezt is angolul.
Kata látott egy térdelő-széket, megcsináltattam neki szülnapjára egy idős
erdészmérnökkel, Zuglóban, 13 ezerért. Jól tartja a gerincet a netán többórás
kompjuterezés alatt. Én pedig hasonlóan nagyszerű szülnapi (55.) ajándékokat
kaptam. Kata keménybe köttette förtelmes-kék papírborítású Illyés összes versei
I-III könyvemet. Ezt a borítót már tussal-ecsettel könnyű volt domesztikálni,
már használom is.
Válimiklós pedig szülnapomra egy csekkfüzetet adott, benne a következő
szelvények:
1 mosogatás
még egy mosogatás
ha társalgásra vágysz-kupon
1 korrektura kupon. Mindig, mindenhol. max. 20 perc.
azonnal vacsorakészítés+házhoz szállítás kupon
3 alkalom teafőzés kupon
2 alk. Quark (kompjuterprogram) tanácsadás
1 teregetés kupon
Hogy akkor őt idézzem továbbra is, egy levele hajnalban az ajtóm előtt:
A szokott időben
A szokott helyen
A szokott embert
ÉBRESZD!
Grazie
(olaszul tanul)
és egy másik, hasonló céllal:
A nap kérdése:
Mit kell csinálni MIKE-kal
8.15-kor?
A helyes választ a bejárat melletti urnába szíveskedjék bedobni.
Miki Katán hülyéskedik, hogy annyira nehezen tanulja meg a gépek kezelését, hogy
a CD lemezjátszó helyett a mosógépet indítja be, s csodálkozva mondja rá: Korai
Wagner...
Vissza Illyéshez egy percre. Rácsodálkoztam egy irodában, s kezembe nyomták,
hogy éppen selejtezik: Illyés Gyula élete képekben. 1982, még élt, felesége
szerkesztette. Hazavittem, öröm vele találkozni. Volt benne egy erős fotó;
haragos-Balaton, megakadt rajta a szemem. Lapozom tovább, a könyv végén egy
listán észreveszem a nevem. Persze, csak nem Balaton, hanem Északi Tenger, 1975,
már emlékszem, Moldován Domokos telefonon kért tőlem egy vizes fotót...
Pótlólag beírtam a fotó-opuszba. Eredetije rég eltűnt.
Kissé húzódik e levélírás, mert minden másnap elkezdek egy rossz képet, s
közbülső napokon ülök csak géphez.
Új barátom is van, ezt is szülnapomra, habár én találtam ki; Zelk versei. Egy
antikváriumban belenéztem, valami új hang. Már a verscímei is:
Déry Tibor kutyája
Kassák Lajos anyja
Válasz a kérdésre: "Hova valósi?"
Mikor Tersánszky Józsi Jenő mellett a Beketow cirkusz karzatán ültem
Egy öreg szurkoló látomása
KezitcsókolomOlgácskadeszépma
Szeretni való ember. Kicsit szorongva olvasom, együtt szenvedek vele. Még
pontosan nem igazodom el sorsán, de sokéves viaskodása; éveket! feküdt betegen.
Beszélgetünk.
Valamit kéne idézni, de mind szomorú, na várj, azért... keresek...
nem, nem, mind szomorú, szomorú.
Na, mégis valamit, aligha ismerheted. Mi főleg Sztálinhoz írt verseiről
tudtunk. S hogy aztán eltűnt a porondról.
EGYEDÜL
Sivatag délután.
Bejárhatatlan napszak.
S az alkony hűse? és az éjszaka?
Kinek nyit ajtót borzas
szolgálód, özvegy árnyad?
emlékeid gyülevész hadának.
Nézz oda! Az eleje Pilinszky is lehetne, nem?!
Más. Szüts telefonja, hogy ez az, ő is így gondolja! Hogy olvassa Pilinszkynél,
a sátán csak absztrakció lehet. Hogy nem lehetséges két abszolutum. Itt egy
faxtöredék, a válaszom:
Pilinszky eltévedhetett a meghatározások erdejében. A sátán teremtmény. Öröknek
meg az ember is örök, igaz, hogy csak egy irányban. [Félörök]
Van egy új szenvedélyem, fél éve talán, rémes. Bevalljam? Eszelősen jó dolog
munka közben fülszőröket tépkedni. A vadászat öröme, eljutottunk a mamuttól a...
A gyönyörnek két fokozata van, mikor a vakon-keresgélés közben a csipesz rátalál
alanyára, illetve amikor az ember újbeggyel a learatott szőr hegyét
megnyomogatja, s kiderül róla, hogy keményszálú. Akkor megnyugszik a lélek és a
kéz is, néhány percre. Vajh miért. Ártalmatlan dolog, de azért mégis...
Tegnap elszántam magam, levittem a csipeszt az autó szerszámtáskájába. Passz. Ha
szálkahúzáshoz kellene, majd... S minden bizonnyal visszatér a 40 év alatt jól
bevált fejvakarászás, valamint a nem véletlenül zsebemben hordott körömcsipesz
moncsolgatása.
Ma reggel a NATO csatlakozásra szavaztam, mint most este hallom, nem egyedül.
25102 betű.
Ölel mindnyájatokat:
1997.11- 12.31. J-52 C.5207
Szia J.!
Kiállításom bezárt, eladtam kb. hat képet (még mozog a piac), 71 Monográfiát és
28 darab
C. Naplót. 3500 látogató volt, állítólag ritka csúcs.
97.11.29. Kecskemét 21-edszer, ha beleszámolom a hetvenes évek eleji két tavaszt
is. E most őszi hirtelen ötletem volt. Szüts februárra megkapta a Vigadó Galéria
földszintjét kiállításra, én pedig a fél éves könyvcsinálás után új ( régi)
életet kezdeni vágytam.
Ha meggondolom, hogy mennyi hónapot éltünk itt! Minden sarok, bútor része
életemnek. Kecskemét. Az előtte-napok nagyon jók. Csomagolás a műteremkoffer
tetejébe írt lajstrom szerint. Nagyon jó Pestről kiérni az M3-as útra. Mióta
autópálya díj, talán csöndesebb a forgalom. Mintha a Marson, élet nincs, falvak
nincsenek, távolba vesző síkvidék, apró erdőcskékkel. Benzinkutak. Aztán a
város. Határában évekkel ezelőtt lefotóztak gyorshajtásért. Egy
kerítéskiszögelés mögött bújtak meg. Azóta vigyázok. Vojnich ötletére nem a
külső körúton hajtok végig, hanem átvágok az édes belvároson. A háztartási bolt,
ahol tavaly smirglit vettem, aztán a Piarista gimnázium, lépcsőházában
Keresztutam. A Nagytemplom környékéről rég elterelték a forgalmat, így hátulról
kerülöm meg. El a színház előtt, ki a Csongrádi útra, aminek a végén most egy
nagyvonalú, ámbár balesetveszélyes csomópont készült, közlekedési lámpákkal.
Akkor végig a fasor mellett, majd át a két sorompón a Vadaskert felé, jobbra be
a minden évben újrameszelt cigányháznál, s a fák között a magas tetejű Ház,
műteremablakokkal. Először a két biciklit csavarozom le a csomagtartóról-,
Szütsét is lehoztam, a tavaszi éjszakai barangolások emléke. Az emeleten a vörös
futószőnyeg azonos húsz év előtti önmagával, a két faragott folyosói
karosszékben délelőttönként a takarítónők szoktak cigizni, lábukat lógázva. Az
ötös műterem ajtaján régi réztábla: KONECSNI. Tavasz óta a háromlábú
festőállványt szerencsére elvitték, az óriás vascső-reflektorállvány viszont
maradt. A szoba hipószagú, a padló még vízfoltos, érkezésemre takarították.
Először föl a súlyos sportzsákot, amelyikben a kompjuter is van, a nyomtatóval.
Meg persze könyvek, Illyés, Németh László-, dögnehéz. A lealapozott, még mindig
hatvan centis lemezek idén tavasszal már alighanem megjárták Kecskemétet, mert
otthon csomagolva álltak a polcomon. A bútorokat a szokott módon tologatom
helyes helyükre, az irodámat és műtermet párhuzamosan rendezem be. A C. napló
legelső kötetét hoztam le, néhány lapját lemásolni, 1960 tájáról vannak benne
alig olvasható oldalak, erre esténkét jut majd idő. Tolltartóm kétfelé nyitva
szolgál, kisollók, gémkapcsok, s ami mindig: fáziskereső. Kis csavarhúzók, bárha
szemüvegem szára évek óta nem lazult ki. Nagyító, ceruzabél. Zsolozsmásköny,
útibibliám. A bronzfeszület.
A nagyasztalra pedig az öreg neylonlepedő, azon festek majd. A kofferből
kipakkolva, a rekeszek tetejére visszakerül a farostlemez, a paletta. Rajta még
nyári nyomok.
A mosdó melletti szekrénykére a "fürdőszoba"-neylonzacskó tartalmát, ilyen rövid
időre -tíz nap - mosóport és szájzuhanyt nem hoztam. A csap fölé most egy
kávéskanalat kötök, spárgán lóg. Kézmosás előtt avval érintem meg először a
vízcsapot, akkor nem ráz meg. Ugyanis a műanyag irodaszékben dolgozva
feltöltődöm elektromossággal. Azt hittem, itteni átok, de egyszer Pesten
megpróbáltam, az ágyamon csúszkáltam kord gatyában, majd megfogtam a vízcsapot.
Az is rázott.
Végül a nagypárna alá a pizsama, s az ágy szélére két pokróc.
Hamarosan csengetnek ebédre.
Reggel még Pesten voltam misén, aztán a Lukács öltözőjében tréfálkoztam,
menetrend szerint. Délre már az első képet fölraktam, és ablakom kopasz fákra
néz. A váltás álomszerű. Egy éve, három éve, tíz éve ugyanez, ugyanitt. Talán ez
az utolsó, évek óta így hisszük. Szüts megérkezik. Összemosolygunk.
Az első napok megint irgalmatlanok voltak, de hát nincs mit erről beszélni. Bár
Szüts javallt nekem egy másfajta-, vélten reménytelibb képkezdési módot, stb. Ő
harmonikusan, lépésről lépésre építkezik, és körülbelül oda jut el, amit
elgondolt. Én az első fölrakást majdnem teljesen visszatörlöm, s az igazi munka
a maradék foltok között botorkálva indul el. Addig festem, amíg a festék (bár
még gyenge, de már-) képpé válik. Akkor szoktak kolompolni ebédre.
Szüts már nagyon szánt eredménytelenségemért, s bíztatására most az ötödik napon
visszatértem első képeimhez, s csakugyan sikerült emberi-elfogadhatóvá formálni
őket egyetlen délelőttön.
97.12.27. Répáshuta, a Bükk oldalában, karácsony utáni pár nap hármasban, Zsófi
már elmarad, és albérletek után néz, kitartóan. Zsúfolt hetek voltak, futottam
is a kiállítás utáni űr elől. Kata pedig beteg, nem tréfa. Ahogy értelmezi:
tavaly őszi kéthónapos fejfájása óta, -amikor nem tudott írni- torlódtak munkái,
ez egyre inkább nyomasztotta, ezért a nyár sem volt pihenés számára, s most
elakadt a gépezet. 14 kilót fogyott, nem bírt aludni, már szakkönyvei
látványától is gyomorgörcsöt kapott (nem átvitt értelemben), túlérzékeny lett
mindenre és mindenkire, stb. Félt, mindenféle szervi bajoktól félt, vizsgálatok.
Most egy neurológus kezébe vette, hogy ez szorongásos pánikbetegség, csodálja,
hogy eddig nem kezelték megfelelően. Valamint szerintem: tanultuk és tudjuk,
egészség nincs teljes megbocsátás nélkül. Előbb-utóbb rájön.
Most: erős nyugtatók, (az egyiket depresszió ellen is adják), így szerencsére
rengeteget alszik. Egy hét után most már pihentebb. Persze nem terhelhető, egy
barátom intett, vonuljak magányom belsőbb köreibe. Zsófi átvette a teljes
karácsonyi főzés-sütést, beleértve a tepsi beiglit és szentjánoskenyeret is.
Jézuska előtt fél órával még mezítláb (miért?) mosta a konyha kövét. Egyébként
akár te, ő is tanul vezetni, hát vettem neki egy autót, pontosabban Trabantot,
mosogatás közben szóltam neki, nem akartam karácsonyi ajándékként. Tán
önállóság-érzete újabb állomása lesz. Miki pedig pár hete egy légpisztollyal
lepte meg magát, és minket. Ha célbalő, már elővigyázatosan bezárja szobája
ajtaját. Múltkor zavart-halkan megállt a műteremajtóban, szánnék-e egy kis időt
rá. Hogy meglőtte délután a kezét, nem fáj ugyan, de nem tudja, bennmaradt-e a
golyó. Katának nem szólva, két összeszokott veterán, ballagtunk a sebészetre.
Kézröntgen, a csontok között fehér pötty. Érzéstelenítés, csipesz. Elfordítja a
fejét, mondom neki, nézd csak, szokd! Azóta -megbeszéltük és fizettem is-
védőszemüveget használ. Próbaként rálőtt, nem lukadt át.
Múltkor versenyeztünk, -engem is érdekel a dolog- s mindössze 5 kőrrel előzött
meg: 206-211 pont volt az eredmény.
Az egész lövészet, túl az elemi férfivágyakon, onnét eredt, hogy különös módon a
Ciszterci (így nyelvhelyes, fölhívták rá a figyelmünket) Gimnázium az őszi
sportnapján szabad nevezésű lövészversenyt hirdetett a nebulóknak, ahol Miklós
váratlanul jól szerepelt. Attól kezdve izgatta a dolog. Ez az új generáció
másképp kezeli az értékeit, hozzá kellett szoknunk, hogy több ezer forintos
tételek cserélnek gazdát óraszünetekben. Eladta egyebek mellett a nyílpuskáját,
amibe két éve volt szerelmes... s megvette ezt a fegyvert, nagymamai kísérettel,
mivel fiatalkorú... Katával imént jártunk egyet ebben a lila kopár bükkerdőben,
talpunk alatt rőt avarral-, Miklós hátramaradt, s a vadászvendégek számára
kiképzett hornyosban céltáblára lőtt...
Mikivel múltkor volt egy csendes konfliktusunk. Míg Kata Erzsébet kolostorában
kúrálta magát, ő az "anyaszag" kedvéért beköltözött a szobájába. Igen ám, de ezt
titkos éjszakai tévézésekre használta ki. Rákérdeztem. Sumákolt. Mondom neki,
figyelj Öreg, te engem bármikor becsaphatsz, az esetek túlnyomó többségében nem
fogom észrevenni. Végül is magaddal kell elszámolnod. Figyelj, asztalomon van az
a kis fehér doboz, a közösség pénzével, számolatlan. Például onnét lopj... -
Több szó aztán nem is esett a dologról.
Tudod, mit irat a hipochonder a fejfájára?! "Na ugye!"
Karácsony. Volt egy pesti körökben nagyhírű interjúsorozat tavasszal a rádióban
Nádas Péterrel. Kilenc délelőtt, kilenc órányi beszélgetés. Csomay Zsófi
megrendelte a Rádiótól a kilenc kazettát szeretteinek karácsonyra,
tizenhatezerért. Éppen képekkel láttam el lányait, találkoztunk. Elkértem tőle,
s átjátszottam otthon, Katának karácsonyra.
Nádas pár éve átesett egy pár perces klinikai halálon, tudtuk. Nem írt, és nem
beszélt róla. Ennek a riporternőnek sikerült, elmeséltette vele. Hogy korábban
többször foglalkozott a halállal, az öngyilkosság gondolatával, stb. S most,
azóta, nem fél a haláltól. Mesél fiatal koráról is, vegyészeti technikumba járt,
otthagyta, fényképész-tanuló, majd fotós gyakornok lett a Nők Lapjánál. Szülei
nagyon szerették egymást, sztálinisták voltak, anyja halála után apja pár évvel
meghasonlott önmagával, öngyilkos lett... Én sutyiban már hat kazettát
meghallgattam. Zsófinak igaza volt, amikor fölhívta erre a figyelmemet, egy
ember beszél, mintha fotelben, oldottan, semmi póz, és lenyűgöző gondolkodás.
Karácsony. Továbbra sem tudok sok figyelmet fordítani rá. Pár hete egy
irodalmártól megkaptam a Holmi novemberi számát, hogy benne "az utolsó húsz év
legfontosabb magyar versciklusa", Rakovszky Zsuzsától: Az időről. Ez
fénymásoltam minden barátaimnak. Ebből:
KÍSÉRTETEK
Nincs múlt idő. A múlt nem múlik el.
Megőrizzük, ahogy a rég leégett
erdők virágporát a tómeder
iszapja. Ami volt, nem ér sohase véget:
megszűnik és nem tud megszűnni mégse.
Mint a málnadzsemben rekedt darázs
nem tudni, honnét hangzó zümmögése,
mint mikor távoli rádióállomás
sercegése szüremlik a két szó közötti résbe,
míg végül átszakad valami gát,
egy ponton a jelen szövete enged.
Mondjuk hiperérzékeny kamerád
a néptelen utat, a hófoltos búzaföldet
filmezi napokig, pár szélfútta pocsolyát,
aztán mikor előhívod a filmet
döbbenten látod: a földeken át
furcsa ruhában katonák menetelnek...
Menekülők: teherkocsin, gyalog,
bőröndöt hurcolnak, vagy megrakott
gyerekkocsit tolnak, vagy épp egy szál ruhában
...
Karácsonyi ünnepkör, Szent Család vasárnapja. A pap a családi békéről beszélt.
Ami nem azonos a konfliktusmentességgel, hiszen az ellentétek természetesek és
szükségesek, az élet része. Sőt hasznosak, a kiengesztelődések, a közösen
megtalált megoldások által. Másik gondolata az volt, a lányok inkább belenőnek
az anyaságba, a fiúknak nehezebb az apaszerepre megérni, nem kedvez ennek a kor.
És felelős elfogadó, szerető apa nélkül nehezen lesz valaki ép felnőtt,
különösen ha fiú a gyerek. Sokat kell imádkozni értük. A család irányítója a
férfi, Isten rendelte így. József kapta az álmot az egyiptomi útra, nem Mária.
Karácsony. Szüts meséli, ajándékát vitte föl Juliékhoz. Már az előszobában érzi,
feszült a légkör. Rákérdez. Lánya félmosollyal bevallja: hisztiztem. A fiú
rábólint. -Most, lányom, menj oda Balázshoz, öleld át: hisztis picsa voltam,
bocsáss meg! Megtette.
Szüts hozzáteszi még: semmi nem éri meg, semmi lekozmálás, semmi késedelem, vagy
végleg elmaradt munka a karácsonyi békét föláldozni...
Karácsony előtt érdekes módon csúcsforgalom van Szüts grafika-stúdiójában is.
Csütörtöki ebédjeink időhiánya miatt elmaradtak, rövid telefonok. Ritkábban
találkozunk, néha faxokkal szórakoztatom, ezt a Népszabadságban találtam:
A párzási időszak előtt álló nyest hímek
féltékenységből fakadó idegességüket
vezetik le az (autó) kábeleken
karácsonyra pedig:
...és békesség a földön és a vízben a jóakaratú embereknek...
Ezt a Lukács öltözőjében is kifüggesztettem. Előző héten a uszodaigazgató
válaszát ragasztottam ki ugyanoda, az elszaporodott svábbogarak ügyében
levelezgetünk.
Volt még két fax, de ennek hosszabb története van.
Igyekezetem és dedikálógépem nem volt hiába, jelentkezett egy igazi versenyző,
hogy ő megtanít a bukófordulóra. Addigra ugyan a nehezén már túl voltam, vagyis
az első 3000 próbálkozáson, de mindig áhítottam az igazi profizmust. Emberemre
akadtam! Tíz leckét fog adni, mondhatom, érti a dolgát. Egyébként 30 év körüli,
hídmérnök, doktorátusa van, és bankszakember.
SZÜTS!
DRÁMAI FORDULAT
bukóforduló ügyben, mert
egy triatlonos tanít, aki
gyerekeket is oktatott, és ilyen szavakat
mond magyarázat közben,
mint oxigénbőség,
rotáció, terimpex.
csak azt mondja, ne kapkodjam el, ezt honnét
tudja, biztos a Kata
árulkodott
és ez semmi, mert
a gyorsra is meg fog tanítani, és nem akarsz triatlonozni?
Mindenféle segédgyakorlatokat ír elő, házi faladatot ad, lelkesen fuldoklom
utasításaira. Hogy a könyökömet hátrébb, hogy lazábban -nahiszen.
A tanulás idejére áttértünk az újraépített Császárba, a 25 méteres medencét
télire lefedték, akár egy milliomos magánuszodája, fehér kerti bútorokkal, jól
megvilágítva a téli szürkületben.
Egy öreg barátom szerint a Lukács egy kiváló értelmiségi klub, a Császárban
viszont lehet úszni.
Valamint megajándékozott egy segédeszközzel, amivel igazán boldoggá tett, egy
kettős bója versenyzőknek, két comb közé szorítva, a kéztempó gyakorlására.(A
Lukácsosok megértően fogadják. A statikus professzor rám kiáltott a medence
túlsó végéből: mi az, Dezső, a paraolimpiára készülsz?!)
Na, erről Szütsnek:
Rámeredsz,
lélegzeted elakad,
szemed üvegesen kimered,
majd fölugrasz,
szekrényedben vadul kotorsz,
megtalálva, Rolleiflexed kandallód tüzébe vágod,
lemondod februári kiállításodat,
és eldöntöd, hogy kivándorolsz,
mert ez így nem mehet tovább,
föltörő zokogásod feleséged igyekszik csillapítani,
ha megmutatom azt a svéd gyártmányú műanyagöntvényt, amit ma kaptam ajándékba
Ugyanis Szüts kölyökkorában egyesületben úszott. S azóta fáj, hogy abba kellett
hagynia, elaludt az órákon a hajnali edzések után. S ma is elszomorodik, ha egy
lányka elhúz a szomszéd sávban mellette. Naponta úszik, ő is.
A " Rolleiflex" szorul magyarázatra. Elcsábult, mint egy kisfiú, vagy mint egy
nagylány, nagyon vele érzek. Ő is abbahagyta a fényképezgetést, jó régen. De
most mutattak neki egy gyönyörűséges kétaknás gépet, minden tartozékával,
beépített fénymérővel-, rettenetes drágán. Novemberben, Kecskeméten volt a
próbaüzem, ott mutatta meg, fogdoshattam is egy kicsit. És amihez én nem értek,
abban ismét remekelt: ködöt fényképezett. Ködös fákat, füveket, bokrokat.
Karácsonyra ügyfeleinek CD kazettát ajándékozott Schumannal, borítóján
kecskeméti ködfotója...
Még visszatérve az úszás témára, megemlítendő, hogy evvel a gyűjtőmmel volt egy
másik, kölcsönösen előnyös üzletünk is. Egy este hív telefonon, hogy megkapta a
13. havi fizetését szerencsére, s hogy így szeretné megvenni egy másik képemet
is, s bemondja melyiket. Egy bankárnak is lehet jó hallása, és érző szíve, mert
rákérdez, mi az, van valami probléma? Hát annyi, hogy természetesen ezt a képet
is beáraztam a kiállításra, hiszen ebből kell éljek, de így, már hatodiknak
eladni... két éve az ágyam fölött lóg, annyira szeretem. Hanem van egy
ellenajánlatom. Válasszon helyette két másik képet... És az úszásoktatásért
viszont nem adok pasztellt. Nemcsak azért, mert így arányosabb, hanem mert három
jó képemhez rosszul illeszkedne, gyengébb. Morális kételyei voltak, de
meggyőztem, hogy az érzelmi érték forintosítása az én feladatom. Megállapodtunk.
Igazi ajándék nekem ez a levélírás, hát ez a kis hülye életem csakugyan ilyen
gazdag volna?! Múltkor hívom Vajdát, tudod, barátom, kultuszminiszter helyettes
is volt, most nyomdaigazgató, szeretem.
-Nem zavarlak-e éppen?! (Ezt mindig megkérdezem telefonjaim elején.)
-Hát bizony nemigen tudok beszélgetni, egy barátom most tette le a kagylót,
öngyilkos akar lenni. Egy éve hurcolom orvoshoz, gégerákja van, gyógyíthatatlan.
-Jó, mondom, és mintegy reflexből hozzáteszem, imádkozom majd érte.
-Én is meg fogom tenni, tőled tanultam, a múltkor bevált, mondja meglepő módon,
(ateistának jegyeztem mindeddig).
Iszonyú feszült pár perces vívódás után újra hívtam.
-Te, ne imádkozzunk együtt? Tudod, garancia van rá, ha többen imádkoznak,
biztosan meghallgatásra talál...
-Jó, hogyan gondolod, találkozzunk? (Csepelen lakik, a világ végén.)
-Nem, hanem itt, és most. Ha megfelel neked, én saját szavaimmal elmondanám,
amit gondolok, s ha avval egyetértesz, tedd hozzá magadban, hogy úgy legyen,
ámen.
Így is tettünk. Pár nap múltán Ferihegyről utaztában visszaszólt telefonon-, az
üzenetrögzítő vette, hogy barátja hosszas unszolásra ugyan, de hajlandó volt
alávetni magát egy újabb kezeléskúrának.
Vajdának egy másik telefonbeszélgetésünk után házi feladatként faxoltam néhány
kedvenc Illyés verscímet:
A magánszorgalmú kutyák
Borsos Miklós: Sz. L. szobra (Szabó Lőrinc)
Jégzajlás
Két nap múlva jelezte, hogy megvolt, jöhet az újabb feladat.
Illyésről jut eszembe. Kiránduláson Robi irodalmár barátomnak rágcsálom az
Illyés témát, hogy furcsa, illetve illetlen, hogy egy másodrangú költő vált
nekem ennyire fontossá. Mire azt mondja: Nézd, egy szint fölött mindegy. Ha
fölállítunk egy skálát, azon a végpont, a száz nyilván Shakespeare. Kilencven
-mondjuk- Goethe. Mégsem tőlük kaptad a legtöbbet, hanem te éppen Thomas
Manntól, aki ezen a skálán -mondjuk- harmincöt. Egy szint fölött mindegy...
S. Nagy mesélte, feltűnt neki, hogy Moszkvában a múzeumban mindig a gyenge
Chagall képek előtt állt tömeg. S hogy (nálam is) a gyengébb képek segítenek
értelmezni, az igazán újat mondót (s ezért nem kellene kidobnom őket...) Talán
így Illyés is, út nálam -mondjuk- Petőfi felé?!
Olvasom -kissé fanyarul, mert túl közelről érint- Illyéstől a Kharon ladikját.
Esszécsokor eggyé fűzve, öregedésről, halálról. S benne egy mondat önmagáról,
emígyen:
a lélek finomabb rezdüléseinek iparszerű fölfogásából él...
Van egy furcsa történetem. Egy győri orvos ismerősöm -négy képem van nála-
meséli: Érdeklődött a mormon vallás iránt, olvasott is hozzá, többször
beszélgetett az itteni amerikai térítő fiúkkal, akik megtanultak magyarul,
kettesével mindenhol feltűnnek az utcán fekete zakójukban, ezek szerint Győrben
is. S kapott egy hírt, miszerint vallási vezetőjük idelátogat az USA-ból, egy
előadást is fog tartani. Ismerősöm, mint mesélte, tűnődött, fölutazzon-e ezért a
fővárosba. S aznap éjjel különös álma volt. Kisfiúként bolyongott a visegrádi
erdőben, egyre ijedtebben keresve társait. S akkor egy jóságos bácsi meg néni
segített, útbaigazították, megnyugodhatott. Az álmot úgy értelmezte, hogy
utazzon. És elkezdődött az előadás egy anekdotával, hogy ő magánemberként
egyszer már járt Magyarországon, és Visegrádra is elvetődött. S az erdőben
sétálva egy eltévedt kisfiút útbaigazított...
Rákérdeztem, biztosan nem személyes emlék.
Kérdezem a Fiorettit, mi a véleményük erről? Ami leginkább elgondolkoztatott,
Erzsi véleménye volt, miszerint a sátán tud jövendölni is, hogy lelkeket
csábítson.
Ne röhögj, voltam egy Koncz Zsuzsa koncerten. Ugyan ismerős révén, de
önakaratúlag. Sportcsarnok, körben a sötétben tízezer ember zsongott, minden
korosztály, vegyesen. Olykor untam, néha túl hangos volt, különben működött.
Kevés régi, nekem való számot énekelt, ezt sajnáltam. Hanem -ötven fölött- mint
egy süldőlány, olyan frissen mozgott, rugalmasan, vidáman. Gyönyörű ruhái
(többesszám) voltak. Vonzó nő maradt. A záró poén a koncert végén a Petike, te
rossz fiú, -vagy mi- volt, első KIMITTUDos dala, bizonyos Ágikával (barátom
neje) adta elő annakidején, s meglepetésként most is. Előtte pármondatosnak
szánt vidám interjú, hát te most Ágikám mit csinálsz, annyian kérdezik tőlem...
Gyerekeimet fölneveltem, francia-tanár vagyok, és meg is szoktam énekeltetni
tanítványaimat s rákezd - a kapella - egy sanzonra, franciául. Programon kívül.
A TV főrendezője utóbb a díszvacsorán mesélte, hogy ekkor az egyébként unottan
ügyködő műszaki stáb megdermedt, s tanúsítom, körben a tízezer ember is. Ahogy
mondják, a kés megállt a levegőben... gyönyörű volt, megrendítő. Értők szerint
sokkal jobb a hangja, mint Koncz Zsuzsáé valaha is... Másnap a gratulációt tőlem
nevetne fogadta, jó vicc volt...
Valami marha kritikus azt írta az estről, hogy látványos bukás volt, ami
egyszerűen nem igaz. Talán nem is volt ott a koncerten? A közönség
végigtapsolta, így egy szóban.
Tapsolta, tapsolta. Az én kiállításomról páran írtak, érdemi kritika nem jelent
meg. A Népszabadság olyan gyenge írást közölt, hogy maguk szabadkoztak,
telefonon. Jóvátételbe a könyvről külön akarnak cikket íratni, egy vezető szoc.
politikussal, aki egyébként jó szakember. Ezt elhárítottam. Közvetítőn keresztül
megkérdezték, kit látnék erre alkalmasnak. Visszaüzentem: értőnek-tájékozottnak
és alkalmasnak? Magamat.
Könyvem negyven vendégszerzője átvette a tiszteletpéldányt. Illetve legtöbbnek
úgy küldtem utána, tehát a kiállításra nem ment el. Érdemi véleményt nem
kaptam, kettő köszönte meg, ez fájt.
Petri Gyurka ugyan telefonon jelzett, végül Katával mi szaladtunk föl hozzá a
könyvvel. Tavasszal ígért nekünk egy disznótoros vacsorát -a könyvbe ezt be is
vettem-, illetve alternatív zöldségpástétomot. Katát izgatta a recept, s rávette
Petrit, írja le neki. Íme-, tán téged is érdekel. Mindenesetre unikum, mégis az
élő legnagyobb magyar költőnk, a kéziratot őrizzük, hogyaszondja:
ZÖLDSÉGPÁSTÉTOM
Húslevesben főtt leveszöldség: sárgarépa, fehérrépa, karalábé, kelkáposztacikk,
(kelbimbó, karfiol, zöldborsó, zöldbab: ezekből csak kevés)
1-2 krumpli, 1 csokor friss petrezselyem megdarálva vagy finomra vágva (vagy
petrezselyem helyett ugyanennyi kapor) Két-három összezúzott főtt tojás
MEGJEGYZÉS: télen célszerű mirelit zöldséget használni, ha nincs megbízható
zöldségesed.
FŰSZEREZÉS: 1-1 rész porított feketebors, fehér bors, szegfűbors, babérlevél,
szárított citromhéj, bazsalikom, kakukkfű, majoránna, zsálya, borsfű,
szerecsendió, szerecsendió virág, 1/2 rész piros paprika (édes-nemes), tárkony.
Célszerű nagyobb mennyiséget készíteni, jól záródó üvegben akármeddig eláll, sőt
az ízek összeérnek.
ELKÉSZÍTÉS: ahogy a fasírtot csinálod: összegyúrod kenyértészta sűrűvé 2-3 egész
nyers tojással, 1-2 szelet megáztatott, majd kinyomkodott, szétmorzsolt
kenyérbéllel, kevés olajat, vagy darált szalonnát adsz hozzá és egy kupica
konyakot.
(kivajazott) pástétom-, lehetőleg őzgerinc formába teszed, és vízfürdőn, a
sütőben 50 percig gőzölöd. (célszerű a formát alufóliával kibélelni, úgy hogy
betakarja a pástétomot is szorosan, részben hogy a masszát ne érje közvetlenül a
gőz, részben hogy könnyebb legyen a pástétomot kivenni, amikor kihűlt
Bevonhatod aszpikkal: 1/2 liter lezsírozott húslevesben megfőzöl egy tucat
csirkelábat, és valamennyi zselatint adsz hozzá. (Ha nincs csirkeláb, lehet csak
zselatinnal is.) A lébe egy stampedli tárkonyecetet vagy citromlevet is teszel.
Nekem erről az a 25 babfőzelékkonzerv jut eszembe, amit egy sportzsákban
hazavittem, hogy Kata hosszabb időre vidékre gyűjteni indult... Akkor még nem
voltak gyerekek...
Gyöngeségem és terhem melodramatikus alkatom. Valami nehezen megy, erre azt
mondom: "Öregszem. És ez már csak rosszabb lesz." Minap kúrálom a prédikátor
könyvével: "Minden hiábavalóság" Nézem a Káldi fordítást: "Minden hiúság"
-gyanakszom, talán gyáván fordították, így a biztonság kedvéért megnézem az
amerikai Bibliát: "All things are vanity" Nézem az angol szótárat: "Hiúság,
hiábavalóság" vagyis a két szó náluk szinonima, de fura!
Tíz éve bezárt ablakú műtermem rajzai. Talán meg kéne tanulnom szakszofonozni.
Nagyon nógatnak már váltásra. Ahhoz mást kéne nézni-látni-csinálni.
Például ahogy Bernáth Aurél a természetet látja.
...apám lefeküdt, én pedig horgászni mentem. Gondoltam, a kikötő kövei között
úszkáló küszökből fogok egy vacsoráravalót...
Egyedül voltam, csak később, bizonyára a délutáni szundításuk után,
szállingóztak a helybeli horgászok, akik végtelen egykedvűséggel kezdték
nyitogatni kukacos pléhdobozaikat. A kivetett zsinórok suhogása és a zsinórvég
ólomsúlyának vízbe érkeztét jelentő szuttyogások kezdetüket vették. Egyéb zaj
alig akadt.
A móló külső oldalához a nádas egészen közel merészkedett. Így némileg kedves
szoba-jellege volt ennek a résznek, mert a nádas tükröződése mintha zöld
linóleummal vonta volna be a víz színét, s ezt csak néha - a padló díszeként -
egy-egy halverte gyűrűzés törte meg. Egyre nagyobb lett az őszi csend. A hínárok
mintha aludtak volna párnátlan fekhelyükön. A víznek is csak bágyadt, lapos
ingása volt.
Hirtelen kocsizörgés verte fel a csendet. Fínomművű kis póni-fogat érkezett...
A nap közben már lejjebb került, úgyhogy a móló teste méteres árnyékot vetett a
vízre előttem. A sok apró küsz csendesedett. Mély zöldek ágyazódtak a meleg
vízben hentergő nagy terméskövek közé. Moszatok finom szálai lengtek rajtuk. Egy
méhféle egy helyben röpülve a könyököm táján ingemet nézte, majd mint egy lift,
a vállam felé emelkedett.
Telefonoddal megörvendeztettél. Kicsit belefelejtkeztünk, sokba kerülhetett.
Hanem, hogy írhatnék a politikáról, mert egyoldalúak és hiányosak információid-,
nagy bajban vagyok. Hirtelen még gyűjtőfogalmak sem állnak rendelkezésemre,
annyira nem gondolkodom ezekben a kategóriákban. Ha legalább tudnám egy
kerületi Polgármesteri hivatal osztályait, vagyis témaköreit... megkeresem a
telefonkönyvben.
Nna. Az rögtön eszembejut, olvastam, nálunk a II. kerületben sok gondot okoz,
hogy Póta Gyula, a polgármester SzDSz-es, de a képviselők többségét az ellenzéki
pártok adják, rájuk szavazTUNK.
Egészségügy. Kórházakat zárnak be. Orvos barátom szerint "ez helyes és
szükséges. A cirkuszt ekörül a posztjukat féltő igazgatók gerjesztik." Sok a
zűr, kevés pénz általában mindenütt, gyanítom, mint régen, csak most ilyen-olyan
okokból dobra verik.
Sok a hajléktalan. Egy barátom éppen most szerkesztett egy okos könyvet erről.
Úgy látom, ahogy a társadalom tápászkodik és ocsúdik a változás nyűgeiből, kezdi
ezt komolyabban venni. Otthonok épülnek, Karitász, Málatiak, Üdvhadsereg, Teréz
anya nővérkéi. Van már lap számukra, s igyekeznek az alapinformációkat többféle
módon is eljuttatni hozzájuk, hova mehetnek éjszakára, hova fürdeni, orvoshoz,
segélyért. Van valamilyen igazolványuk, ami ingyenes villamosbérlet is. Bocs, ha
ez neked így túl általános megközelítés.
Itt a Ferenceseknél az előtérben két koldus összeszólalkozott a jobb helyért.
Kolos atya a mise végén kihirdette, hogy ne adjunk nekik pénzt, legfeljebb
tízórait. És hogy ők is készülnek egy ingyenkonyhát fölállítani.[11]
Nyugdíj. A meglévő rendszer legalábbis nálunk szinte összeomlott, vagyis inkább
elértéktelenedett. Terelik az embereket, és ha jól értem, kötelező is lesz egy
nyugdíjpénztárhoz tartozni, most alakulnak. A nyugdíjasok szegények. Választás
előtt vagyunk pár hónappal, Horn Gyula, mintha pártállam lenne, kihirdette, 65
éves kortól ingyenes lesz az utazás, beleértve a repülőt is. (Állítólag
Mahartot[12] akart mondani Malév helyett.) Már cikkeznek, hogy ez kinek mennyibe
kerül, s vajon a kormány fizeti-e a cehhet?
Igazgatási alosztály
Anyakönyvi csoport
Hatósági Alosztály
Tűzvédelmi hatósági csoport... hát ez így nem fog menni.
Vagy a minisztériumokat kéne sorra venni?
A kultuszminiszter szereti a látványos akciókat, ahol átvághat egy szalagot.
Megalapította a Kortárs Művészeti Múzeumot[13], egy országos kompjuteres
információközpontot-könyvtárat. Csinált egy nagyösszegű Széchenyi-ösztöndíjat,
öt évre!, ami jól működik. Egyetemi tanároknak adják, hogy maradjanak itthon. Az
iskolák pluralizálódnak, elkerülhetetlen. Magániskolák. Ami az én időmben
elképzelhetetlen volt, több tankönyv ugyanarra a célra, teljes összevisszaság
ezen a téren, árfekvésben is. Nem tudom, mennyire lesz jó és mennyire
működőképes, de létrejött a NAT, a Nemzeti kötelező AlapTanterv. Azt mondják, ez
egy nagyon fontos dolog.
Távolról, és felületesen tájékozódva úgy tudtam, hogy a mezőgazdaságot szétverte
a rendszerváltozás, a deTSZ-esítés, a privatizálás. Hogy nagyon vissza is esett
a termelés, az anyagi biztonságuk megingott. Erre nézve az újságokból nem tudok
tájékozódni, mert a traktoros útelzárásokból és petíciókból nem lehet az
arányokra következtetni. Talán, ha statisztikákat néznék...
Hogy evvel a kurva Duna-eltereléssel mi az igazság, fogalmam sincs. Vagyis, mi
lenne viszonylag igazságos megoldás. Barátunk azt mondja, a GYULA (Horn)
duzzasztómű-párti, s hogy emögött természetesen politika van, sok
kormányközelben a vízügyi-lobbys. De lehet, hogy arra utazik, hogy ha mégsem
építünk erőművet, akkor ő mentette meg az országot.
Honvédelem. Ez a NATO csatlakozás, ez bíztató. Talán tényleg fiainknak. Bár
nagyon mondjuk, hogy ugyan, kedves oroszok, ez nem ellenetek működik...
Adóügy. A magánvállalkozásoknak üdvösen meghatározó szerepe kezd lenni a
gazdasági életben, de a gyengébbeket, mondják, megfojtja az adópolitika. Tényleg
hihetetlen számokat hallok. Most nagyon földuzzasztották az Adóhivatalt.
Mindenki adócsal. Itt jegyzendő meg, hogy rohadt gazdag vagyok, a legutóbb -egy
ezresért- székelyektől aluljáróban vettem magamnak egy harmadik pár bőrkesztyűt.
Bár hamar szétmállanak. Olyan gazdag vagyok, hogy van 100 méter keretlécem
majdan megfestendő képekhez, és vettem 300 fotópapírt is csak úgy, tartalékba.
Meg egy Weöres-összest és egy új ollót. Múltkor egy ideiglenes fejfát kellett
festenem, ennek kapcsán két tartalék magnókazettát is vettem.
Egy másik barátom szerint a Bokros-csomag (korábbi pénzügyminiszter) volt a
fordulat a gazdasági csőd felé haladtunkban. Ez egy hirtelen, sokkszerű
gazdasági szorító-intézkedés- sorozat volt. Nem hajtották ugyan teljesen végre,
túl nagy volt a felhördülés, de végre elhittük, hogy most nagy baj van,
fölocsúdtunk állítólag.
Várj, kimegyek a konyhába, Katát megkérdezni. Azt mondja, baj, hogy buta
nacionalista eszmék egyik oldalról, túlnan meg egy baloldal. A keresztény pártok
teljesen lejáratták magukat. Jellemző, hogy a szocialistákban bízik az ország
még leginkább. Hiányzik egy kiegyensúlyozott, vállalható polgári középjobb párt,
keresztény értékekkel.
Fél tizenegy, mindjárt 1998, még a géphibákat kell kijavítanom.
Szia!
[1]" Ez legyen az én legnagyobb bajom...! " (De Jelenitstôl tudjuk, a képzelt
bajok is tudnak fájni.)
[2] Gondolom, fôleg Esterházynak célozza.
[3] A névsor kissé változott később.
[4] 29,05 m.
[5] Pilinszkytől tanultam. Ő mondta, látom Van Gogh cipőit, nem tudom ki volt
akkor ott a miniszter.
[6] reménytelen
[7] Ez nem sikerült, sajna.
[8] Weöres
[9] naprakész
[10] aki aztán az egészet beletette nagy családregényébe: Harmonia Caelestis.
[11] Az szigorú egészségügyi szabályok miatt nem tudták megvalósítani, a
költségek.
[12] Balatoni és dunai hajózási társaság.
[13] De a részletekkel egyáltalán nem törődött, tapasztaltuk. Volt is baj.
1998.3.9- Kecskemét J-53 C.5270
Szervusz, kedves J!
Kecskemét, Kecskemét tizenkilencedik éve, Miklóssal.
Megvolt kiállítása a Vigadó Galériában. Én rendeztem, de félve, hogy valami
őrültségbe belerángatom, Vojnichot is meghívta, aki egy óra múlva elrohant, ránk
csapva az ajtót. Szegényt friss Munkácsy-díjával csiklandoztam, félreértette.
Cigányszoba enteriőröket tett ki, 80 centis fehér vásznak. Hajlok elfogadni,
amit négyen megfogalmaztak nekem a megnyitón, hogy az én képeim spirituálisak,
az övéi szépek. Ma kezdett képén típusasztal terítőcskével, szörnyű fotel,
modern állólámpa... ha ezt át tudja lényegíteni, győzött.
Én pedig a színesség felé próbálok lépni. Valamint ötvenszer ötvenes lemezeket
alapoztam, hogy valamit változtassak. Na, alapozás. Baj volt a bolti készítmény
minőségével. Kilenc szakvegyész foglalkozott problémámmal... Hetekig rengeteg
telefonok. Kompjuteremben külön fejezet a sok fölgyűlt recept, információ.
Sok telefonomba került az is, hogy a terpentin szaga megváltozott. Kiderült,
kőolajból is gyártható, hogy újabban pancsolják... Bizalmas információkérések a
gyártó cégektől... A Festékipari Kutató igazgató telefonja a kőbányai
Festékgyárnak ügyemben, stb, stb...
Nem tréfa. Végül hét liter most vett méregdrága festőszert dobtam ki. Pedig ezek
is a művészboltból!
Pontosítsunk, elajándékoztam. Zsófi fest, fiúja, barátai festők. Kata egy este a
konyhában tudtul adta, a Képzőre felvételizik az idén. Mellette a pécsi
művészképzőt is megpróbálja. Nem sértődtem meg, hogy elfelejtett szólni róla.
Most közben csengettek
vacsorára. Átballagtam a szomszéd műterembe, Miklós dél óta továbblépett
képével, még ledűltem tíz percre díványára, megcsócsálni a látottakat. S szóba
került megint a keretezés. És most megvilágosodott! Milyen egyszerű! Egy jó
keret mégiscsak hozzátesz valamit a képhez! Igen, még a legjobb képhez is!
Hiszen látjuk! Korai Picassók brüsszeli keretben. A Metropolitan Múzeum
Lehman-gyűjteménye reneszánsz szobáival[1], vagy Nádas Péter budavári lakása,
nagy üres falmező közepén kecses asztal, fölötte egyetlen műtermes képem, széles
keretben. Micsoda ereje volt!
Hogy a kép albumban keret nélkül jelenik meg?! Sajnálatos. De ott a méretet, a
faktúrát is nélkülözzük! Vagyis a repró nem a kép mása, csak szerény
emlékeztető, tükör által homályosan.
Abbahagyom, érdekes, összemosódnak a betűk a szemem előtt, pedig még csak kilenc
óra. Miklós szerint ma nem kell bicikliznünk, tornádó van Kecskemét fölött. Vagy
legalábbis ciklon. Akkor ágyba.
Negyednap este, munka után. Nézem a papírcetliket, a gyűjtött megírandóimat.
Apró történések, uszodáról, egyebek, érdektelen apróságok. Hiányzik a hit, hogy
érdemes ezeket megírni, bocs.
Lehet, hogy ez a műfaj kifújt nálam.
Talán ha válaszolgatnál?! A dialógus forma önmagát építi.
Örülök, hogy eljutottunk hozzátok. Louvre helyett hazafelé Zsófi kedvéért egy
madárbolt. Elvesztettem egy papírt a motozásnál, így Brüsszelben majdnem
lemaradtunk a gépről. Már tudok gyorsúszni, versenyzőknek készített bójával a
lábam között gyakorlok reggelente. Kata, hála az erős gyógyszereknek, nyugodt és
jókedvű. Újra kezdi a munkát, nem tudom, nem korai-e. Vásárolgatnak képet,
fölmerült, Zsófinak lakást kéne venni. Csináltam egy rekeszes festéktartó
dobozt. A Nemzeti Galériában betévedtem a csodálatos Munkácsy terembe. Idén
egyszer sem volt hó, nem kellett síelnem. Miklóst pedig iskolája nem vitte el
Ausztriába, mivel két kettese volt félévkor. Itt a kertben egy alumínium
kandeláber, reggelente egy őrült harkály kopácsolja a tetejét, öt másodperces
szünetekkel.
Nyomorultul érzem magam, ha lehetne, hazalógnék. Gyenge képek, már a tizedik.
Távolból megáldom keresztfiamat.
1998.5.30-31. (pünkösd) J-54 C.5301
Tán tizedik napja beteg,
kedves J.,
hát türelmem fogy. Ágyban, bár nem
folyamatosan. Kata igazi nagy cikket ír, Ausztriába, megrendelésre, határidőre-,
sok-sok pénzt ígértek neki, izgatja a dolog. Zsófi a Velencei tónál, saját
autóval, bár még barátai vezetik. Hétvégére kibéreltek egy 15 személyes faházat.
Miklós valahol a budai erdőben a Regnum majálisán. A "Harkály" közösség
sátorában szolgál, ahol célbalőni is lehet-, feladata a szakszerűség
biztosítása. Csak én nem csinálok semmit, semmi érdemlegeset, vagy fél éve, őszi
kiállításom óta. Alkotóház: gyengén sikerült. Harmadik éve romlanak a képeim.
Most, ágyhoz kötve, gondoltam, kipanaszkodom magam. Hallgató nem lévén erre,
neked. De délelőtt megint a Petri kötet került a kezembe-, s ez tönkretette a
dolgot. Olvasom: ellopták Hrabal halálát. A kórház igazgatója találta ki, hogy
galambokat etetve pottyant ki az ablakon. Ellopták a nyafogásom.
Szóval Petri. Jézus Mária! Miket mer észrevenni, elgondolni és kimondani.
Zsebében a magyar nyelv, meg amit még hozzátesz. Mindig rosszkedvű, sajnos, de
neki legalább van mire. Meghalt az a lány. Fényképe most is az asztalán. De
minden bűnével együtt megtisztultabb nálam, a "bűntelennél", aki egyetlen
feleségét nyűvi éppen 30 éve; akinek összesen három szeretője volt, s a
házasságtörést, ha nem sok híján is, mindeddig elkerülte. Aki nem bánt meg
semmit, és úgy gondolja, semmit nem tudott volna jobban csinálni.
Nálam minden rendben van. Életem lajstromozva, beszámozva. Csak új képeim
gyengék. Csak önző vagyok, mint egy állat. Csak unom. Csak fáradtan ébredek és
fáj a derekam. S kissé rettegek, hogy ez a mégiscsak-béke el ne vesszék. Egy
karambol, egy esemény. Gyenge óráimban hol a "Rendezd el Istenem, életemet..."
biztonsága...
Na nézzük a verseket, szinte találomra:
Leginkább az ad hoc félrebaszások,
hézagkitöltés két unalom között,
egymás partnereinek elcsábítása
csak hogy mégis legyen valami sava-borsa..
(ez nem tudom, honnét)
Hiányzol. Szőrösdeszka", meg
laposabb, mint egy tetű "-
ilyeneket mondok, meg ilyenebbeket.
Nyomdafestéket
nem tűrő lénnyé lényegülsz,
amikor hiányzol... (Utálok várni)
...nyomdafestéket nem tűrő lénnyé... a mindenen átbuckázó játékossága.
És: a 150 (megszámolt) szeretője ellenére vagy éppen azért, ahogy tud
ragaszkodni, szeretni. Irigylem. (A rengeteg szenvedését nem.)
.
..Az ember végül homokos"
- - sorvégeken, rímkényszerben, de nem okvetlenül.
Én például buta
fejemmel nem biccentek. Ezeknek?... (Álljon meg a menet!)
Alapkérdés. Észrevette. És neki van igaza.
Köztársaságunk koronás címere.
Neomagyar. Félreértés ne essék:
meghajtom előtte lófőmet. Natürlich.
És meleg öröm tartozik általjárni
szívemet, sőt: szűmet! kiváltképp és
mindazonáltal (tá titi tá tá)... (Egy törvényre)
Evvel nem értek egyet. De hogy van ez megírva?!!!
Hiányzol, vén varnyú, formatökélynök,
reszelős hangod
általában, és engem különösen
korholó pillantásod az üvegpajzs mögül,
komótos megbízható rosszkedved... (El nem küldött levél)
(Ki lehet ez? Vas?) Mindent tud. Miről beszéljek én? Nem kéne olvasni, hogy írni
tudjak. Nem, nem megy. Pedig ő is csak magáról beszél.
Mit mondjak, tényleg? Hogy nagyon szeretnék végre otthon lenni? S ezokból
-fegyelmezetten- nem mentem le most Robival az Őrségbe, nyaralójába? Mert
szeretnék egy monoton hónapot?! (Mindig szorgalmas voltam, nem érdem.) Csinálom,
élek, teszem a dolgom. Én a József és testvéreiben és a festésben tudnék otthon
lenni, érted?, ha összejönne. Még csak nem is kellene hozzá remekmű... Jajj, épp
olvastam ezt is, Petrinél: csak akkor élek, ha verset írok... Várj. megkeresem,
ezt is jobban mondja a rohadék. A vers tényleg a világ legkoncentráltabb
információtárolása:
A versen kívül nincsen életem:
A vers vagyok, tehát ritkán vagyok
s elég ritkás, fogyatkozott e létezés:
füstölés, vedelés, szerelmeskedés, néha főzés...
...Hiába:
Költő vagyok. (Ez nem kérkedés, inkább diagnózis.)
És mi az, hogy mit érdekelne...?"
Hát mégis, mi a frászkarika érdekelne?...
(Vagyok, mit érdekelne)
Gondolom, először lófaszt akart mondani... Tudod: "Mit érdekelne engem a
költészet maga?" erre válaszol. Ne haragudj, de mit lehet írni egy ilyen pasas
árnyékában? Itt lakik tőlem 800 méterre.
Na, valami eszembe jutott.
Május elején London, három napra. Mikit vittem. Belesodortam egy játékba: kicsi
csomag. Vitatkoztunk, melyikünk vigye az úti (tehát félig kinyomott)
fogkrémet... Először repült. Szüts-csel szerettem volna menni, sok éve várom:
nagy, gyűjteményes Bonnard kiállítás a Tate Galleryben. Dehát ő a feleségével
akar utazni. Én nem. Miklós tűrte a teljes napi múzeumozásokat. Igaz, háromszor
voltunk az ő kedve szerint: madám Tussaud viaszpanoptikuma, valamint kétszer is
a Science múzeum, ő találta meg magának. Orvosi műtétek története-, jó óra
hosszat nézte. Gázgépek és gőzgépek. Igazi repülők, egyik belülről is. Ami kell
egy fiúnak, meg nekem. Bonnard jó, de nem úgy, ahogy elgondolták. Kitettek
közepes, sőt gyenge képet is. Szerintem ez csak nekem volt hasznos. Van remény:
67 évesen még jókat csinált. Ha mindezt egy szakmabelivel a helyszínen
végigbeszélni! Szüts rendelt interneten egy katalógust, tán majd vele. Ősszel ők
is megnézik, az én farvizemen, ugyanezt, New Yorkban. Világfiak vagyunk.
Locsogás, felszín... Végül két oldalt sikerült írnom arról, hogy nem tudok írni.
Ez lenne az 54. levelem. Nem megy.
Igaz, közben főztem egy teát, s konyharuhával agyoncsaptam 40 muslincát az
előszoba ablakán. Holnapi muslicaújság gyászkeretben. Ölel:
1998. 8. 14-21 Kékkút J-55 C.5742
Szervusz J!
Újra kedv? életkedv? (nem pontos kifejezés) írnom. Nem egészen nem leveleztem az
elmúlt hónapokban,
Bognár Robi barátomnak küldöttből mutatok, júniusból:
Olyan világban élünk, minden háztartásban bonyolult vécékefe-tartók vannak
üzemben. Nem szeretem. Így indult: mammutüldöző, mammutfejbevágó,
mammutszállító.
Most meg: könyvtárcédulaszabványosító.
Milyen jó, hogy nem mentem le veled! Három fontos dolog történt itthon.
Először is beteg voltam. Pepe jeges kólával itatott biciklizés közben, nahiszen.
Mint tavalyelőtt Győrben, kánikulában, amikor hirtelen lendülettel bementem a
nagyáruházba, hogy meleg a cipőm, papucsért. Miki lent várt. Olcsót találtam,
sőt, kiárusításosat, volt 45-ös, talprecéje halcsontvázat formázott, és
megvarrható anyagú volt a majdan leszakadó pántja. Lent Miki fölvonja
szemöldökét: világoskék-sárga...? Igaza volt, ezt elfelejtettem észbevenni.
Valamit nagyon csináltam a beteg két hét alatt, egy levelet megírtam, tudom, de
többre már nem emlékszem. Valószínűleg akkor érett meg a helyzet a második
fontos dologra, vagyishogy körbejártam műtermemet és az életemet, mi
hazugságtárgyak halmozódtak föl már megint, az utóbbi években. Szívesen
idetennék egy többoldalas listát, min adtam túl soknapos munkával; de félő, csak
nekem lenne érdekes. Zajforrások, időmérők, játékok, eszközök. Világháborúnyi
tartalékok. Minden tárgyamat kézbe vettem. Hagyaték-dokumentumaimat is. A
megvilágosodás pillanatai: ezeket a kiállításra konzervált fényképeket soha nem
látja senki. Én pedig nem akarok fotókiállítást csinálni. Évtizede nem használok
pasztellt. Húsz éve nem köröztem a körzőmmel. A Brandenburgi kapu "nyugati"
oldala tövében guggoló szovjet kiskatona tiszti usankáiból egyet nagyon
szerettem volna megvenni. Hat évvel később a Bartók Béla úti bizományiban egy
használtat, finn műszőrme, középszürke, tudod. Hidegben, uszodából haza, jó
volt. Megleszek (két szó?) nélküle.[2]
És ami igazán forró volt: megmaradt egyetlen régi könyvem, a diákkoromtól őrzött
Strindberg.[3] Bejegyzésekkel a hatvanas, hetvenes évekből, okkal. De nem
akarok, (és félek) hátranézni. Meg: tanulok búcsúzni. Minden lehetséges
menekülőutat végigloholtam: emléke lehetne nagyapa korában fiamnak. Hogy örülne
neki Hidvégi, aki állítólag másfél méter dokumentumot őriz rólam.
Erőpróbának adatott még egy utolsó utáni pillanat. Ahogy fordítom a szemetet az
udvaron a kukába, a könyv sarka egy pillanatra a krumplihéjak között. Az áldozat
keze kilóg a földhányásból, és megmozdul.
Volt a rendrakásnak egy művészi mozzanata is. Amikor a forma szülte meg a
tartalmat. Kizárólag öncsonkítási szándékból elbontottam azt a jól bevált
háromméteres polcot, amin képeimet mutatom, és egyébként festem is. És elkapott
egy homályos, körvonaltalan jóérzés. Napok múltán döbbentem rá, mi történt. Évek
óta enyhén iparosnak éreztem magam, -mintha futószalag- mindig négy-öt kép
egymás mellett. Most egy nagy fehér fal előtt (mert a szobát ágaskodás
magasságig két órai munkával kifestettem) egyetlen kép a műtermi állványon.
Kettesben, szemtől szembe.[4]
És -ha bírom-, nem fogok naponta kilencszer étkezni. Egyszer koplaltam néhány
hónapig. Nagyon jó volt. Csak aztán elkezdtem fázni.
Ma már nem ettem meg egy Túró Rudit és egy almát.
Netán mindez csak pótcselekvés.
De szeretném jobban érezni magam, vagy legalább rosszabbul.
Hanem most következik a harmadik történés.
Mindezek után elővettem Kecskeméten kezdett tábláimat a csupasz műteremben.
Ólomlábú délelőttök. És néhány jó kép született. Találtam egy lazúrozást,
valamint egy ritmusrendszert, ami működni látszik. Három képemnek nagyon örülök.
Petri ugyanígy:
A versen kívül nincsen életem:
A vers vagyok, tehát ritkán vagyok
Ja, a csomagokban álló mindenféle Váli-köteteket a Széchenyi könyvtár vitte el.
Nem merem neked bevallani, a szolnoki katalógussal mi lett. Négy csomaggal azért
félretettem, ha a rendszerváltás ellenére[5] létrejönne a római kiállításom.
Augusztus 14, Kékkút. Apám ma 98 éves. Miki holnapután 16.
Háromnapos fárasztó lelkigyakorlat a Fiorettinek Kaposszentbenedeken, papunk nem
volt, én tartottam, csak hatan voltunk. Aztán pár napig Pest, ahol a pilismaróti
művésztelep (egy hónap, 33 megkezdett kép) munkáinak keretezése, a címadás
szokásos keservei -pláne nagy tételben-, kompjuterbe, végül a fotózás, a
diapozitíveket rámába-, belső (vagyis indokolatlan) türelmetlenségem, zsúfolt
napok. Kata Normandiában barátnőjével, mostanában fog érkezni; Miklós Harkály
táborban, Zsófi a Stúdióban dolgozik.
Akkor le, Kékkútra, egyedül, kikászálódtam a kopottfehér Zsiguliból, ajtaját
összetörte egy tolató busz, a kánikula harmadik hónapja. Konokul azonnal
összeállítottam padlástéri munkahelyemet, ettem valamit és kiültem negyed órára
a kertbe. A rezgőlevelű nyárfa. Felhők. Csendes volt minden. Ez a nyugalom
évente egyszer vagy kétszer.
Másnap aztán megjött Miklós, haverjával, a déli vonatnál vártam őket. Vidámság,
beszámolók, ebédkészítés, elvackolódás. A csend széttörött, más értékek- Nyár.
Baromi nehezen alkalmazkodom bármihez.
Küszködtem Pilismaróton evvel a mondattal is: (lelkigyakorlati témának való)
Hiábavalóság, minden hiábavalóság, mondja a Prédikátor.
Nyáron minden sok. Változzzatos. Mint a mozi, az utazás. Mint a Fény utcai
piac. Amit most háromemeletesre átépítettek. Vettünk hét kiló barackot befőzni.
A lelkigyakorlat főtémája volt:
Adjatok hálát mindenért-, én melodramatikus alkatomért. Minek jobbítsam meg ezt
az ajtózárat, hiszen meg fogok halni. (Ezért is nincs komfort Kékkúton.)
Néhányévesen vettem észre, egy játék az ötlettől a megépítésig érdekel
leginkább. (Húgommal csináltunk matracházat a gyerekszobában.) Most padlástéri
tetőablakom alatt, a gerendából ácsolt asztalomnál, ami telerakva dossziéimmal,
ima- és egyéb könyveimmel, írószereimmel. Kerestem ittenre egy igazán jó
könyvet: újra, elölről a Doktor Faustus. Nyolc óra, az imaórán túl, elérkezik a
várt perc, végre magam elé húzom a könyvet. És tíz perc múlva már egy lemezt
fűrészelek. (mentségemre?: ötleteimet a lehetséges-azonnal megvalósítom)
Észszerű a kompjuter alá szánkótalpú tálcát csinálni, úgy hátratolható
használaton kívül. A nyugtalanság, ahogy a kerti zuhanyt javítottam harmadik
napja. De vajh nem többet-é a szükségesnél? Gyanakszom.
Most a vízakna sártalanítása. Izomlázam van.
Adjatok hálát mindenért. Izomláz. Megalázóan rosszul vizsgázom öregedésből,
ahogy búcsúzom a síeléstől, mert már csak fél órát bírom, írtam már. Szüts
látott egy 80 éves öregurat az Alpokban; szépen, kényelmesen, gyönyörű
technikával. Kényelmesen? Úgy érdektelen. És sosem tudtam energiát beosztani.
Egy harapófogóval is túlfárasztom magam, most veszem észre, csak mert ujjperceim
fájnak, pár hónapja már.
Hanem most eszembe jutott, hátha! És ha nem, akkor is! Óránként sípol zsebemben
a vekker, akkor guggolok hármat. Ez napi harminc. A mennyiséget emelni fogom.
Megmentem a síelést. (Itt lehetne felkiáltójel is.) Idén jön az ötvenedik
szezon.
Újság itt nincs, újra rádió. A Szabad Európa meghalt. Több új kereskedelmi adó
termett most, szeretem régi slágereiket, de aztán túl zajosak, nagy a ricsaj. Az
örökös jókedvük, a reklámjaik. Sajnos a Bartók adót unom, Händel meg
Sosztakovics. (Bach nevét nem merem leírni.) Így most a Kossuth adó, a maga
igyekvő komolyságával. Diákkorom rádiózásai, Radio Luxemburg W-1 (dabljú ván)...
ezt te nem fogod tudni, micsoda. Angol felkonferálású pá-pá lu-bubá Londonból,
1958, éjszaka, gyerekszobám, lehalkítva, hogy anyám ne hallja.
Adjatok hálát mindenért. Most leszaladtam körülárkolni a vízóra betonbunkerét.
Valószinűen nincsen sok haszna, de tetszik, hogy rájöttem a csákány és az
orollókapa váltott használatának előnyeire. Isten kedvel; megszánt és boldognak
alkotott. Csak nem veszem észre. Csak nehézkesen veszem a kanyarokat-, mint ezt
is:
Mikinél fölbukkant egy pornó magazin. Bizony, percre belenéztem. Rajzok,
rajzsorozatok. Az ötlet kiváló. A nyers hús vörösét, naturáját alig-alig lehet
gusztusosra fotózni. Ha pedig egészalakos figurák: szegénykéknek lelkük is van:
avval viszont nemigen dicsekedhetnek, arcuk árulkodik. Azonban vonalrajzzal: egy
mosolygó lányka hanyatt a réten tárt combokkal, mutatja a punciját— gyermekien
édeni, könnyed és tisztának hat. Két napig vörös ködöt láttam. Nekem ezeket
ötszörösen kerülnöm kell, húsz évre belém rögzül. Tisztáznom kellett: nem
maradhat így örökké, hólyaghurutot kap. Előbb-utóbb föl kell neki öltözni.
Harisnyáját kiöblögetni. Lemenni a Közértbe felvágottért. Gyermekeit fölnevelni.
Megöregedni.
Vegytiszta giccsel karamboloztam. A színtelen-szagtalan nő, fellapozható.
Részigazságok rendetlen halmaza, vagyis hazugság.
Most olvasom Thomas Mannál, Leverkühn idézi, "az isteni az rendezett." Valahol a
római levél13.
A magazint egy tálca alá dugva találtam, bútortologatás közben. Ráraktam Miki
ruhakupaca tetejére (Kata nincs), hamarosan el is tűnt onnét. Aztán két nap
alatt sikerült kitalálnom, mint mondjak neki. Tiltásnak, elkobzásnak nincsen
értelme, egyébként sem szokásom. Ha nem belülről dönt, semmi nem történt. Szerez
helyette másikat. Este odasúgtam neki: most lesz egy nyugtalan éjszakám az
újságod miatt. Rám az ilyen rettentő erősen hat. Sajnos, ezt tartani bűn.
Javaslom, dobd ki. (A "sajnos" itt azt szerette volna jelenteni, hogy vele
érzek.)
Ide tartozik, pár sor pilismaróti jegyzeteimből. Festőnövendékek 17 és 30
között:
A LÁNYOK
Ahogy egy csatot betesz hajába a drága...
(ez egy jó mondat, nem?!)
Az egyik álmosszemű rám szólt, azóta kevésbé sózom a vajaskenyeret. Meg bekente
kenőccsel a térdem...
Szerencsére a festésre koncentrálnak, lomposak.
A párkapcsolatok kerültek szóba vacsoránál, egyikük igen hangoztatta a kölcsönös
szabadságot. Mondom nekik, a házasság feladat is, hiszen meglehetősen
észreveszem a feneküket. S az 54 éves feleségemmel bújok ágyba. Elhallgattak.
Később Katával napokig próbáltunk fogalmazni, hogy lehetett volna ezt jobban
kifejezni... hogy nem szabadság, ha füstölgő romokat hagysz magad után... hogy a
szabadság felelősség...
-még nincs meg az igazi maxima, ami számukra is, hit nélkül is működne.
Egy álmom még Pilismarótról: Folyóparton oltárépítmény, szabadtéri misére
készülődés. Meztelenre vetkőzöm, mintha ez természetes volna. Majd mégis kezd
feszélyezni, a sekrestyeépület sarkába húzódom fölöltözni. Közben a viharkabátom
zsebébe nyúlva egy kis fényes feketehátú skorpószerű állat megfogja a kisujjam.
Akkor egész testével rászívja magát, szopogatja, anyai érzéseim, megkedvelem.
Majd véletlen ráülök, amitől szétesik, elkezdek sírni, fontolgatva, hogy ezt
néha férfinak is szabad. Majd kabátzsebemből egy darabokban lévő tartalék
skorpiót veszek elő, végtagjait helyükre illesztem, összeszerelem.
...jöhetne József, a
látnok, értelmezni.
A barátságról néhány szó. Miklós születésnap, Zsófi lejön, az esti gyorshoz
kimentem elé Révfülöpre. Üldögélek és várok, az autórádióban egy különös
hangvételű esti mese. Vénségesen vén galagonyabokor beszélget egy kisfiúval a
Kis herceg könyv illusztrációiról. A bölcs bokor így elmélkedik:
Tudod, a barátok száma a korral együtt csökken. De ez így szép.
Az indoklást nem hallottam már. Hmm. Hogy is van ez? Erről is lejegyeztem
valamit Pilismaróton. Hogy nincs minden rendben.
Hónapok óta próbálom értelmezni.
Kínlódom,
reménytelenkedő és kedvetlen,
gennyedző seb.
Megbeszélni? Kivel?
Az unalmat? Félelmet az öregségtől?
Nevetséges?
Vagy mindez csak az- élet?
Tehát ajándék?
...Nem idézem tovább, később sikerült válaszolni magamnak. Hanem a barátaim?!
Éppen a legrégibbek távolodnak, néha fáj. De kár, hogy nem Pesten élsz! S. Nagy,
hogy Váli-könyve kéziratát nem fogadtuk el, megsértődött majd' egy évre. Közben
szerelmes is volt, teljes üzemidőben. Mellesleg két egyetemet szervez. Az
egyiket ő találta ki, szülőföldjén, Nagykanizsán. Jövőre beindul, akkortól
kevesebb munka lesz vele. A másik főbarát, Szüts valamint György Peti is: millió
emberrel körülvéve mobiltelefon-, és munkakapcsolatban, egyre elfoglaltabbak.
Mobilt nagyon szeretnék; megfizethetetlen. A mezei telefont is alig tudjuk
kapcsolattartásra használni, 14.000 forintokat fizetek. A családi készülék fölé
mindenféle könyörgő tacepaokat irkálok.
Persze mindez köz- ás önámítás. Egyre beszűkültebb vagyok, hiszen magamat is
sokszor unom, csak magamról tudok beszélni, rengeteg dolog nem érdekel, stb. Nem
vagyok egy zsúrfiú.
Csoda-e...?!
Na, kezd nyúlós lenni a hangvétel, váltsunk témát.
De mégsem bírom ki - mégiscsak idemásolom a fenti gondolatsor végét, a
megoldást:
Mi van?... Minden van.
Család, rend. Jómód. Egészség.
A munkám, a hitem.
Ólmelegnek napi gyorsúszás (bukófordulóval), és esti Zelk-beszélgetések. [...]
1997.7. 16, másnap. Vagyis:
Vettem egy gyönyörű töltőceruzát és nem tudok örülni neki.
De működik. [6]
1997.7. 22. Egy héttel később.
Itt, a tömegszálláson, zavartalanul, az utóbbi évek legörömtelibb sorozatát
csinálom. Sikerült továbblépni, a képek kiszínesedtek. 1,6875 olajkép naponta
Rengeteg keretet kell majd csinálni.
Térdsebem is szépen gyógyul.[7]
Az elégedettség nem a boldogság szinonimája?
Te kis hülye.
Egy köztéma; kormányváltás. Szüts mondta, az SzDSzre kell szavazni, jó. Hanem
nehezen, de mégiscsak létrejött egy tévé-párviadal Horn és Orbán között, a
Közgáz Egyetemen. (Mondják, a Gyulának nagyon nem akaródzott.) Az egész ország
hallgatta, ilyen még nem volt. Közben nem vettem föl egy telefont. Derűs
közönyömből ébredve a Fideszre szavaztam, amiből közben Magyar Polgári Párt
lett, és, mint mondják, jobbközépre csúszott, megtalálta a szerepét. Orbán
dinamikus volt, szellemes, simára borotvált típusos hivatalnokarc. Tíz évig
készült a hatalomra. Érzem a levegőben, nemcsak magamon, változóban ez a
hihetetlen politikai depresszió. Jó néhány választási ígéretüket már
elfelejtették, ez rendben is van-, de az egyetemi tandíjakat tényleg azonnal
eltörölték, ennek, gondolom, inkább lélektani hatása van. A Duna-gátat nem
építik meg. Csomó vezetőt lecseréltek, fiatalítás is. Jól indítottak.
Hanem az évad igazi szenzációja számomra mégiscsak az új
Oravecz verseskötet — ami rohadt-drága volt, de ahogy megjelent, rohantam érte
Pestre, nem várva a szerző ígért (és elfelejtett) tiszteletpéldányára...
Egy levelem ennek kapcsán:
Irok Boltja Vezetoje
Én minden evben átmegy Pestre teMagukhoz egy konyv venni. Szep entellektuellek
alldogalnak itt-amott. En kerdem mindegyik hol a konyv. Legtobben felelik en is
vagyok vevo. Temindnyajan mért nem hord kopenyke vagy valami szep kalap
vagylegalabb egy kitűző bolti címerrel, titulussal.
tisztelettel Budaról: Váli Dezső
(Kedvesen, hasonló hangnemben válaszoltak.)
.... 450 oldal, kb. 240 hosszú vers! Vagy hét éve várom, atájt olvastam az Élet
és Irodalomban különös, előzmények nélküli sorait: telepesek társzekereken
eljutnak egy kis völgybe és lemálháznak, körülvizsgálódnak, alkalmas-e a vidék.
AZ ELSŐ NAP
Kend meg kend meg kend fejszét fog,
oszt fát dőt oszlopnak meg gerendának
Kentek, ketten kicsapják ezeket a szederbokrokat,
hogy ne legyenek útba, a helyiket meg kipucolják,...
Hívtam annakidején rögtön Oraveczet (a szigligeti alkotóházból ismertem), s
mondja, sorozatot tervez, faluját akarja megírni. Közben megjelent tőle egy
gyengébb prózakötet, csak ez nem akart elkészülni, az évek során többször
rákérdeztem. Valahára most! Arra a verscímre annyi év után nem emlékeztem, de
rányitottam a könyvet, micsoda öröm! Szajla története, meg a közelmúlt, a
téeszesítés szörnyűségei, a falu tönkretétele. Minden rokonának külön vers,
minden sógornak, néninek. Nagyszerű. Értő barátom szerint nincs az első 365
magyar költő közt-, tévedhet. Nekem nagyon fontos. Vacsoránál a diófa alatt a
családnak olvastam belőle. Iszonyúan pontosan mutat meg élethelyzeteket,
sorsokat és jellemeket. Mint egy néprajzi inventárium, de töményebb és forró.
Kata érdeklődését is fölkeltette(m).
Párhuzamos helyzet a zsidótemető könyvemmel. Egy nagyon okos néprajzossal,
Sárkány Misivel beszéltem annakidején aggályomról, nem lesz szakszerű a munka,
hiszen hozzáértés nélkül, csak az esztétikumra figyelve fotóztam a köveket. Azt
válaszolta, hidd el, ugyanolyan pontos, mintha én dolgozom föl, az én szakmám
felől. És ugyanolyan fontos.
Néhány verscím:
Motorbicikli
Csabai neneék árnyékszéke
Halászóember ( ez a kötet címe is)
Dédnagyapám végez
Traktor
Árva Pista bácsi (stb. rengeteg rokon)
Nagyapám úgy dönt, hogy végleg kivándorol Amerikába
Nagyapám ellenzi, hogy nagyanyám hazavigye apámat ( ti. Kanadából)
Nagyanyám az útmenti gombászásról
Anyám kedvenc kapája
Nem tudom, mit mond ez neked. Soha nem voltam földközeli, a vegetáció nem
érdekel, virágot nem tűrök a műteremben (mindig könyvre ömlik a vize), itt a
Balatonnál is szobában ülök. Kata belenyugodott az évek során, hogy a kerttel ő
bajmolódik. És mégis! E versekben oldalára állok, belülről érzem a paraszti-,
haraszti létet.
Megpróbálok neked idézeteket keresni, bár félő, így kevéssé működik. Precíz
leírások sora, és a végén repül el az egész. Kipontozom, ahol átugrok sorokat.
BUKSI I.
Először küzdött az életéért
idegesen futkosott fel s alá az udvaron,
le-leült,
és eszeveszetten nyalta magát,
el akarta tüntetni, visszajuttatni magába,
ami kijött belőle...
...elgyengült,
és feladta,
és lefeküdt az árok fenekére,
a ringlószilvafa alatt, Andris bácsiék háza hátánál,
tört cserép, hasadt tányér, éti csiga és giliszta közé ejtette a fejét,
és elhomályosuló tekintettel, bocsánatkérően nézett rám,
mint aki szégyelli,
hogy Murányiék kanjával így járt,
hogy a szenvedély okozta vesztét,
az én szemem láttára,
ki az egészből mit sem értek...
TÖREK
1956. október 23. az istállóból leválasztott fészerben ért bennünket,
a régi házat már lebontottuk,
de az új még nem készült el odaát, Új-Telepen,
és ideiglenesen abban laktunk,
éjszakánként már hidegek jártak,
de nem fáztunk,
mert beállítottunk egy dobkályhát,
az udvar felőli oldalt meg beponyváztuk....
...a töreket is a szénapadláson tároltuk
és szinte már megszoktuk, hogy a nyakunkba hull,
de aznap felszökhetett valamelyik tyúk, és a kaparás következtében erősödött a
potyogás,
ha arra a napra gondolok,
az emelkedettség és megrendültség mellett mindig viszketést is érzek,
és önkénytelenül a nyakamhoz nyúlok.
Valahol a Tücsökzene, de kevésbé csillámló, gyakran sötétebb és drámai. Talán
súlyosabb is. Nem 8 (vagy 12?) sor egy téma, mint Szabó Lőrincnél.
Egy megrendítő sorozat a kötetben: képzelt találkozásokat ír le, faggatja
sosemlátott nagyapját, aki Kanadában halt meg elhagyatva, és aki mitikusan
fontos számára.
BESZÉLGETÉSEK NAGYAPÁMMAL
Második beszélgetés
Hogy kezdődött, Steve,
nem értettétek meg egymást,
kevés volt a pénz, nehezen ment a beilleszkedés, nőztél,
a nagy gazdasági válság is közrejátszott,
miért hidegültetek el,
miért mentetek külön, miért jött haza nagyanya, hogy szánta rá magát asszony
létére,
hogy jutott idáig,
miért hozta magával apámat
hogy engedhetted,
miért keményítetted meg a szívedet...
milyet is mutassak? Nagyon töredékes így.
AZ ERDŐKRŐL
Az erdőkkel is az történt, mint mindennel,
mire a téesz rátette a kezét,
először az őrzést szüntették meg,
szélnek eresztették a kerülőket,
lerombolták a kerülőházakat,
aztán a gondozással hagytak fel,
nem pucolták többé az erdőt,
eltűntek a napsütötte, selyemfüvü tisztások...
...elsőként a Búzás-völgynek estek neki,
és egy szálig kiirtottak benne mindent...
...még árnyéknakvalót se hagytak az utak szélén,
ahol enyhet találna a tűző napsütésben a vándor...
...hulltak a fészkek, törtek a tojások...
...de nem volt kegyelem
semmi nem számított,
kellett a munkaegység...
ami kevés az egykor életet, menedéket adó rengetegből megmaradt,
azt meg elintézték a cigány tolvajok fejszéi,
kik, hogy ne kelljen közben lehajolniuk,
derékmagasságban vágták át a törzseket.
(60 soros vers, általában ilyenek, másfél
oldalasak.)
Annyi szeretet. Annyi fájdalmas és finom megfigyelés.
Igazi paraszti gyerekkora, a teljes falusi világ. Aztán (Katával egy időben)
Debrecenben egyetemista, bölcsész. Nagyszülei kitántorgók-, "Kanadások", apja
talán ott is született, ő is éveket élt kint fiával, sőt, megfordult benne, hogy
kinn marad. A kétlakiság csendesen maró bizonytalansága, generációkon keresztül.
És az elveszett FALU, ahol persze minden megváltozott, az okok közül még
leginkább a téeszesítés tragédiája a nevesíthető. És él most egyedül egy
pestszéli lakásban, félóra autóval. Volt miniszteri tanácsadó, egyszer
hülyeségeket nyilatkozott. Jelenleg éppen a bölcsészkaron tanít, nem szereti.
Próbálok még idézni, bár félek, ez így tényleg nem működik. És nem a részletek
miatt, hanem mert néhány teljes vers sem jelenítené meg a kötetet. Mert
lélegzik, mert élőlény. Egy térddarab nem képviseli. De sajnálom.
Na még egy kedvencemet. De ez is hosszú idézni. Meglátjuk.
AZ ÖREGEK FAGGATÁSA
Hova tüntetek, ti, régi öregek?
Mely országban életek?...
Milyen a föld? Kövér, sovány?
Hogy hívják a falutokat? Hol áll
benne a házatok? Merre van a kamra,
hol alusztok? Nem túl nedves, nem
túl huzatos? Mivel takaróztok?
Cserélik a szalmát a derékaljban?
Milyenek hozzátok a fiaitok?
Tisztelnek? Hallgatnak rátok?
Vagy útban vagytok? Kosztoltok
rendesen? Ott is az asztalfőn
ültök? A többivel esztek vagy külön?...
...Van krumpli,
kása, aludttej elég? Milyen
a kemencepadka, hol üldögéltek?
Van kint kispad? Hallgatagok vagytok,
vagy beszédesek? Szabad-e bent
füstölni, a földre köpni? Bagóztok-e,
sárga-e fogatok?...
Reszket-e a kezetek? Megvágjátok-e
az arcotok, mikor borotválkoztok?
Mibe akasztjátok a fenőszíjat?
Van-e mestergerenda, szuszék, vakablak?
Van-e kalendárium? Kell-e ókuláré?
Hova teszitek a csizmahúzót,
a bajuszpedrőt? Vannak-e ott unokák?
Szeretitek őket, meséltek-e nekik?
Csináltok-e nekik játékot? Megérzitek-e
az időváltozást? Tudtok-e aludni
éjjel? Milyen hangokat hallotok,
mit láttok, mikor felültök a nyoszolyán,
és a sötétbe bámultok? Visszagondoltok-e
az életetekre? Megrohannak-e az emlékek?
Sajnáljátok-e magatokat? Felkeltek-e
járni egyet? Benéztek-e az istállóba?
Beletalál-e a bakancsba a lábatok?
Fázik-e kapca nélkül? Van-e küszöb,
mellyen megbotlik? Zajt csaptok-e?
Féltek-e? Van-e bototok? Van-e kutya....
Van-e ott magány, elmúlás?
Milyen ott öregnek lenni?
Persze megint az öregedés... sokat kínlódik vele, akár Illyés. Általában
mindennel, iszonyatosan. Viharos csajozásai és szörnyen megszenvedett szerelmei,
öngyilkossági kísérlete, magányai, ahogy egyedül marad fiával, aki aztán felnőve
elhagyja. Most kerültek össze megint, mesélte a telefonba, hogy kötetét
köszöntöttem. Rengeteg marhaságot csinált, sokszor döntött rosszul. Verseiből
tudni.
Most Szajlán, szülőfalujában építkezik... 55 éves. Pár évente beszélünk tíz
perceket, telefonon. Tavaly a Váli-monográfiához nem vállalt szövegírást, hogy
rövid a határidő. Most hívott, hogy sosem viszonozta a szeretetemet... Tényleg
nagyon szeretem.
Az öregekről jut eszembe
Auguszta, nem tudom, mi híred róla. 80 éves,.Közösségünkből vagy kilenc éve
kivált. Egy ideig Érden élt Imrééknél, annál a kedves karizmatikus
lengyel-magyar házaspárnál, már több gyerek van. Onnét az a hír jött, hogy a
buszmegálló és a templom is igen messze, el van zárva az emberektől, sokat
ráhagyják a gyerekeket, nem érzi jól magát. Visszaköltözött a Galamb utcába egy
öreg barátnőjéhez. Aztán Olaszországban élt. Visszajött. A nyughatatlansága. Tán
írtam, vagy egy éve jelentkezett telefonon, hogy lánya befizette, és Solymáron
él egy öregek otthonában, jól érzi magát. Rögtön meghívtam örökös tagnak a
Fiorettibe, jöjjön, havonta egyszer (éjjel) hazaviszem. Tán kétszer volt. Jött
volna most a lelkigyakorlatunkra, de váratlan fordulat; lánya Magyarországon
akar megtelepedni. Házukat (az olaszt) sok év után sikerült eladniuk, s a
magyarul semmit nem tudó férj is nagyon vágyik ide... Most a költöznek, ő segít
nekik, el van foglalva, aztán majd jelentkezik.
Nyolcvan éves anyácskám is. Már ritkábban hív kompjuter probléma ügyben, de
minden nap használja. Kellett venni egy lapadagolós nyomtatót, baj volt a
régivel, ki is nőtte... Kértem, s most írja élete történetét, az első printet
negyven oldalban már megküldte. Jeleztem, részletezőbbet szeretnék. Milyen
boltokba jártak, milyen zoknit hordtak, hogyan nézett ki akkor a Mester utca? A
lovaskocsik, frizurák, a rőfösök, cselédek, nyaralások... Nővére segít az
emlékek fölidézésében. Kértem, stilizálja is. Jött az örök dilemmával: kinek
kell ez?! Mondom, ha minőséget csinálsz, soha többé nem merül föl a kérdés. Mire
jó egy jó szobor.
Ezt harminc éve tanultam meg. Betévedtem a Bölcsészkarra egy filmklub
összejövetelre, kiértékelések is voltak. Ott hangzott el: panaszkodnak, az
amatőrfilmezés nagyon drága. De ha egy remekmű létrejött, ez többé senkit nem
érdekel...
A lelkigyakorlatról. Pár évig elszabotáltam, aludt a dolog. Most kitalálták,
akarták, nem ellenkezhettem. Jó, ti szervezitek. Ildikó a kosztot, András a
szabad időt, én majd a lelki részét, pap hiányában.
Élénken emlékeztem Tamás atya reménytelenül hosszú előadásaira a negyven fokos
hőségben, ébren maradásom érdekében kompjuterbe próbáltam jegyzetelni.
Gyalázatosan elhibázottnak tartom, ha a tagok passzívak.
...adtam egy rövid eligazítást, majd félrevonultunk papírral-ceruzával, végül
megbeszéltük a témákat:
miért kell hálát adnom,
kiért kell hálát adnom,
konkrétabban az elmúlt héten,
hálaadás a számomra nehéz emberekért, nekem küldött ajándék, "Isten
orvosa". Mit köszönhetek éppen nekik?
Kinek kell megbocsátanom (egészen Hitlerig, a megbocsátás listámat
kiosztottam)
Hol önsajnálok.
Voltak igazi eredmények. (Egyiküknél fontos volt, hogy önsajnálat ügyben magára
ismerjen.) Húgom is vezetett két jó beszélgetést a zsolozsmázásról: az
átokzsoltárok értéke, hogy igazán őszinték, hogy neki napi erőforrás és mindenre
választ kap, hogy mindig közösségi ima, mindig egyetemes, tehát soha nem
magán-szándékra-, akkor is ha egyedül, hogy méltóságteljes ütemben, hogy
énekelni, de legalább hangosan, "a kimondott szó ereje".
Ezt azonnal átvettem, azóta nem kalandozom el. 93 óta mondom a reggeli
dicséretet, a laudest, legalább másnaponként.
Tartalék témának vittem:
Képelmélkedéshez egy régi fotómat, a Hagia Sophia bejárati kövezetéről,
ellenfényben.
Mi lenne az optimális imarendem?
Miért teremtett-; miért kellettem nagyon Istennek? Hol vagyok ajándék mások
számára? (Lásd Prédikátor könyv, és a fenti idézet.)
Imaelmélkedés írásban (mondjuk megint a házasságtörő asszonyról.)
A madarakról. Tudod-é, hogy 8700 madárfaj közül alig pár száznak! ismerjük a
teljes élettörténetét? Ezenkívül: egy melbournei kisfiú megfigyelte, hogy egy
seregély hangyát vett a csőrébe, és szárnya alá dugta. Kis idő múlva kivette, s
ahelyett, hogy megette volna, elengedte. Mindezt egy helyi lapban megírta.
Sokáig nem hittek neki! Azóta már több, mint ötven fajnál figyelték meg, de még
mindig nem értik. Az egyik madár hangyabolyban fürdött. A két fő feltételezés: a
hangyasav a tolltetveket öli, vagy kellemesen izgatja őket. Zsófi szerint
dezorálnak.
Egy másik érdekesség: madarak puszta kedvtelésből "játékcselekvéseket hajtanak
végre". A lugasépítő madarak fűből, fából kis lugasokat építenek. A területet
körülötte is megtisztítják a növényektől. Aztán a tiszta térre színes köveket,
csigákat, virágszirmokat hordanak, ezeket szétteregetik. A lugas falába színes
tollakat vagy virágokat szurkálnak. Néha vízzel kevert színes agyaggal be is
festik a lugas falát. Mikor elkészülnek, ott táncolnak és ugraburálnak. És
mindennek semmi köze a fészeképítéshez, vagy az udvarláshoz, a játékot nem
követi párosodás. A tudósok nem értik.
Még valami ebből a kötetből, (Élet és Tudomány kalendárium, 1962), ez a szülői
értekezletről:
...ott jórészt általánosságban lehet fölvetni a tanulás problémáját. A pedagógus
sok hasznos útmutatást ad ekkor, általános képet fest arról az osztályról,
amelybe gyerekünk jár, a felszólaló szülők ismertetik gondjaikat. Kérdéseket
tehetnek fel, s arra választ kapnak.
Mint az a debreceni plakát, csontkovácsot hirdetett, aki kés nélkül operál:
A kezelés óriási előnye, hogy operáció után jelentkezik a fájdalommentességi
tünet.
(Szütsnek rögtön elküldtem faxon.) Ez onnét, hogy
Debrecenben a Biennálén kaptam egy díjat, és magamat ünnepelendő, meg
óvatosságból is leutaztam átvenni, egyszer nem küldték utánam a pénzt.
Fődíjfélét kaphattam, mert sokat, hetvenezret. 56 nettó. Eltűnődtem, havi két
ilyen díj kellene a megélhetésünkhöz... A díjátvétel félórájára hosszú nadrág.
(Kánikula.) A maradék időben a három, 90 év után egymásra talált óriás
Munkácsy-képet nézegettem a klimatizált teremben, a Déri múzeumban. Ecce Homo,
Krisztus Pilátus elött, és a Golgota. Hatméteres! tömegjelenetek. Kettő eddig
Amerikában volt, egyikük egy nagyáruház hatodik emeletét dekorálta. Most
letétben itt. Jézusmária, hogy tudott egy fémsisakot megfesteni. Látni, ahogy a
bádogtaraj egyenetlenül van forrasztva. S közelről megnézve az egész egyetlen
lendületes ecsetvonás. Hosszan néztem egy kopott hímzett selyem rózsaszín
nyeregtakarót is, egy mord lovas-figura alatt. Tudta a teljes tasizmust is.
Még egy szakmai pénzügy, az Állami Biztosító tavaly dobra verte, hogy mecénál
tizenkettőnket, vásárolt is, de idén már csak képeinket kérte kölcsön:
AB AEGON
Kepecs Gábor
Kedves Vezérigazgató Úr!
Érdeklődéssel vegyes meglepetéssel olvastam levelüket, miszerint (habárcsak
szóbeli) ígéretük ellenére mégsem kívánnak tőlem képet vásárolni, de köszönik a
képeim kölcsönadását. Milyen jó, hogy rákérdeztem...
Mindezek után csak egy kérdésem marad:
Ha öt arab négy lepényt három óra alatt eszik meg,
mennyi ideig tart ez hat lepénnyel négy arabnak?
Szívélyes üdvözlettel: Váli Dezső
Mikivel diskuráltunk, egy éjszakára melléköltöztem a kertben felvert új sátorba.
(Kata vette a bécsi Zsolnay-cikkéből. Tényleg többszázezret kapott érte, el is
költötte.) Zsófiról volt szó, aki a délutáni társasjáték közben
lehetetlen-durcásan viselkedett. Ezt próbáltuk pokrócba csavarodva
értelmezni,[8] s hogy okítsam is, fölvetettem, esetleg menstruál éppen. Mire azt
mondja: de hiszen hónap közepe van. Az velük nem elsején történik, néhány nap
ingadozással?!
Miki váratlanul matek, fizikából megbukott, most kétnaponként biciklizik
Révfülöpre, tanárhoz. Állítólag ebben nincs szerepe, hogy hónapokig
gitárkotta-könyvet írt a kompjuteren, amit talán meggondolatlanul átadtam neki.
Megbeszéltük a dolgot, hogy a gép marad, de ésszel csinálja. Megbízom benne.
Zsófit messzemenően nem vették fel mindkét művészeti főiskolára. A rajztudásnak
nagyon az elején tart.
Van még egy könyv, tényleg nagyon érdekes, bár nem mindig bírom szusszal-ésszel.
Mérő László matematikustól
a Neumann János-féle játékelméletről, a logikáról, a racionalitásról. Nem
szakembereknek szánva, esszé. Iszonyatosan okos pasas.
Most belenéztem, ebből nem tudok röviden jól idézni, hagyom. Talán majd egyszer.
Hanem, Erzsébettől hallottam,
A Benedek renddel fontos dolog történt. Tihany önálló monostor-, Korzenszky
Richárd benne apátféle lett. Saját noviciátussal. És jövőre további kirajzás az
anyaházból, Bakonybélbe. Hat klerikus, abból öt: fráter! Ott igazi szerzetesi
élet akar elkezdődni, gondolom, Anzelm is megy! Még ezt az évet letanítja.
Ősszel utoljára tartunk diákjainak egy osztályfőnöki órát, Szüts-csel. Hát
megszűnnek pesti-pannonhalmi találkozásaink. Eszemben tartom Asztrik apát tíz év
előtti nyilatkozatát, hogy a monostor elöregedett. Most valami elkezdődött.
Tihanyhoz még annyit, hogy idénre valószínűen már teljesen kiszorították a
turistákat a klastromból, ami öröm is, bánat is. Tavaly Korzenszky büszkén
mutatta a betonozást, a benti helyett új kiállítótermet építenek, az alattuk
lévő sziklafalhoz támaszkodik. Sokat könyörögtem neki, hogy a több évtizedes
tihanyi hagyományt ne hagyja veszni. És ne egyházi félgiccsőr művészeket
preferáljon. Remélem nem ezért szerepeltett a tavalyi -valószínűen-
zárókiállításon. Egy kollega fölvonta a szemöldökét, mert feltételem volt, hogy
külön termet kapjak. Azokban termekben láttuk az idők során Ripplt, Egryt,
Kondort is-, emlékezzünk.
Mire levelem végére értem, már ötöt guggolok óránként.
Ha könyv kell, szólj. Áldásom keresztfiamra.
Ölel:
1998.9.5. J-56 C.5769
Szia J!
Most jelentették be, Tamás atyának született egy gyereke, méghozzá ez a második.
Élettársának már volt kettő. Most a füredi családi villában élnek. Két hete
beadta laicizálási kérelmét.
ölel:
1998.12.28.- 1999.1.3. J-57 C.5817
Szervusz J!
Evvel kezdem. Meglátogattam Tamás atyát. Atyát. A Füred melletti nyaralóban
élnek, nagy üveges veranda, most téliesíti. A tetőről a CB antennát már
leszerelte, hogy szélben mozgatta a tetőcserepeket-, gondolom, ez a bekebelezés
deklarációja volt. Eddig húga családja használta. Tamás végigmutatott a kerten,
ezeket a kiöregedett tőkéket kivágom, újat telepítek a helyére... bár amennyi
bort én iszom... ide egy cserépkályhát, csempéi már az udvaron, gúlában... ide
egy mellvédfal, alulról ne húzzon a hideg. Az asszony közbeszól, a Balatont
azért lehessen látni. Tamás épp hazatérőben volt, a nagylányokat vitte kocsival
iskolába... kopogásomat nem hallotta, porszívóztak. Reggeliző asztal mellé
telepedtünk, sajttal kínáltak. Kezdetben zavarban volt. Történetüket mesélte.
Hazajövet Ausztráliából, magányát oldandó, embereket hívott maga köré a
plébániára. Jöttek is néhányan, egyebek mellett ez a férjétől rég elhagyott
asszonyka, két nagylányával. A többiek lassan elszállingóztak, ő pedig
megsajnálta szegényt. Itt az asszony közbeszólt, hogy "megsajnálta"-, ezt így is
meg lehet fogalmazni... Értelmes, dinamikus nő, Katáék ismerik is régebbről,
lelkigyakorlatról. Egy fiorettis asszony most elmesélte, valaha az esztergomi
ferences gimnáziumban egy osztályba jártak, és Tamás is tanította őket. A lány
akkor megjegyezte, ilyen férj kellene nekem.
Intenzíven hívő életet élnek, Tamás szombatonként a verandán misézik is. Mondom,
szabad-é? Rám mosolyog: nem kérdeztem... Panaszolja, a Rendnek mennyire nem
kellett, örültek, hogy megszabadultak tőle. (Emlékszem, 15 éve csakugyan nem
szerették, hogy lelkivezetésre lányokat fogad cellájában, megtöri a klauzúrát.)
Itt, a szőlődombon akar végleg letelepedni, Füreden majd gimnázium a
gyerekeknek. Veszprémben egyetem. 59 éves. Korengedélyes nyugdíjaztatásán
gondolkozik, egyenlőre semmi jövedelmük. (Jóska mondta, ne hagyjuk magára, és
hasznosítani kellene nagy-nagy tehetségeit valami módon. Talán írásra bíztatni.
Sőt, amíg sorsát az egyház nem rendezi, gyónni is le lehet hozzá járni. Igaz, de
milyen kancsal... Adományokból élnek, sógora most adott nyolcvanezer
forintot...) Két év alatt Rómából bizonnyal megkapja az egyházi fölmentést-,
mondja, a fiatalabbakkal még próbálkoznak, de két gyerekkel, hatvan évesen...
akkor egyházi esküvőt is tarthatnak...
Tán akkor oldódott föl teljesen, mikor nevetve kérdeztem, szabad-e kiugrott
papnak egyházi tizedet adni. (Végül 5:2 szavazatarány alapján a Kárpátaljára
került Antal atyának -ferences püspök- adjuk.)
Szépszemű kisfia végig az asztal körül mászkált, figyelt, de nem
szólalt meg. Mondom, kortárs környezet kellene neki, óvoda, nincs szokva
emberekhez. Az a villa nagyon magányos ott a dombtetőn. Megmutatták a bébit is,
Rebeka.
Onnét tudom, hogy Tamás föloldódott irányomban, hogy búcsúzáskor kezébe adtam
egy Váli monográfiát, majd juttassa vissza valahogy. Mire mondta, nem, majd
jöjjek csak érte...
Nagyon váratlanul ért történetük híre, Kata hozta, egy találkozón hozták
nyilvánosságra. Azonnal fölhívtam öccsét, hogy hitelesen halljam. Kérdeztem,
mióta tudjátok. Nem hazudott: kezdettől. Mondom, a gimnázium igazgatói állásából
is azért rúgták ki? Nem. Törődjetek vele, ne hagyjátok magára... Rögtön írtam
neki, ezt:
Most hallottam a hírt. De nagy marha vagy, Tamás. Most még jobban szeretlek.
És ez igaz is. Fura, de valami meleg járt át, szinte öröm-, hallva. Hogy végül
is szép ez a történet. Isten megajándékozta ezzel a bukással, talán az igazi
alázat hiányzott még élete épületéből. (Rám is vonatkozik.) Nekünk pedig
tanítás: az egyház nem héroszokra épül. Ezt próbáltam a többieknek is
elmagyarázni, Gábor volt a legjobban megrökönyödve. Meg húgom, hogy most hány
hit fog megrendülni... Mondom, nem baj, próbák...
Emlékszel, volt idő, kilátástalanságodban benned is fölmerült, életforma,
házvezetőnőnek lenni mellette.
Most Ildikó egy karácsonyi csomagot állított nekik össze a közösség nevében:
mosóportól íróeszközökig háztartási dolgok, meg egy csomag narancs. Tizenhárom
kiló volt, én adtam postára.
Jut eszembe, valaha egyszer elmesélted, milyen jókat beszélgettél egy öregúrral,
s különös, de felesége valahogy nem kedvelte a dolgot... Húszas éveid elején
jártál. Most januárban, vendégségben nálatok Kata egy pesti egyetemista lánykát
akart beajánlani hozzátok kisegítőnek, élénken tiltakoztál, hogy no még az
kéne...
Még valami. Mondtad, veszekedéseitek után nagy piros rózsacsokrot szoktál kapni,
múltkor több is volt, vendégeitek kajánul rá is kérdeztek... Ugye a csokrok
felét te adod a férjednek?!
Váratlan fordulat az új Oravecz kötettel. Lelkesedtem neked róla, a nyáron
olvastam el. Esterházy egy egész oldalt írt róla az ÉSben, hogy végre, a magyar
faluregény. Utolsó mondata: Remekmű. Valakinek megint meséltem róla, s ennek
kapcsán este elővettem (könyveim ágyam mellett egy rajztáblán, festő-útikofferem
tetején.) Nem akarom túldramatizálni, de a szöveg üres volt, egysíkú. A témákat
ismertem, csattanóikkal együtt, s annál most nem mondott többet. Két eset
lehetséges. Vagy túl hamar vettem elő újra-, remélem. Vagy bejön R. fenyegető
véleménye: nem költő. Amit úgy értelmezek, hogy nem mutat túl a témán, önmagán.
Most még saját halálának több változatú leírása is idegesített, csak mezei
önsajnálat, semmi több. Hogy Illyés egy vasútállomás leírásában eget-földet meg
tud mozgatni?! Barátomnak volt igaza, s most ezt a szintet kinőttem?! Órát
vettem most tőle, tapintatból ki akart térni a feladat elől, hogy Oraveczet
verstanilag elemezze nekem. Azt mondja, minek az neked, élvezed, nem? Élvezd.
Mondom neki, tovább akarok lépni, meg akarom tanulni, ahogy tavaly a
gyorsúszást. Erre kezdte olvasni a fölösleges jelzőket, a semmitmondó szavakat.
Hiszem és remélem, hogy túloz, hogy elfogult. Majd egyszer világosabban fogok
látni. Jajjj. Ide teszem az Illyés verset, itt van a kompjuterben.
TÉL FELÉ
Ahogy Pest felől bedohog,
naponta több homályt hoz
a hat negyvenes gyorsított
az állomáshoz.
Két hete még, négy hete még
vakító fényözönbe
víz-inni vágyó fürge nép
dőlt ki belőle.
Naponta most mind súlyosabb
sötét marad utána,
minthogyha már az volna csak
a rakománya.
Ahogy fölsípol s elsiet
békétlenül pöfögve
naponta több csönd és hideg
marad mögötte.
Onnan a völgyi állomás
felől nyomul a sáros
szőllőhegyre az elmúlás
az őszi házhoz.
Ez VERS, nem?!!
Oravecz-cel többször beszéltem telefonon, még kötete kapcsán. Tavaly kitért
előle, hogy írjon a monográfiámba, kiderült, nem is látta, azóta se. Postán
föladtam neki, s dedikáltam AZ ELSŐ NAP verse szellemében, (Kend meg kend meg
kend fejszét fog /oszt fát dőt oszlopnak meg gerendának/ Kentek, ketten
kicsapják ezeket a szederbokrokat...)
-Kend meg tegye ezt ahun' a polcra
Többé ne is nyúljék hozzá
-Nézze inkább a fákat
De gondoljon rám békességvel
Fönt vagyok Farkasréten egy jól befűtött nyaralóban, húgom vásárolta
összkomfort, pár perc kocsival a Széna térről. Megúsztam az idei téli utazást,
Kata zseniális ötletére. Ebbe bizonyára belejátszik, hogy tavalyelőtt árokba
csaptam a kocsit, nyolcvannal, Pannonhalmáról hazajövet, színjégen. Megúsztuk.
Tavaly meg egy nappal korábban menekültem a Mátrából a meginduló hóeséstől
féltemben, szintén családostul. Vagy ez volt tavalyelőtt?
Hát megtörtént. 98 szeptember elsején. Zsófi augusztus végén több hónap után
interneten(!) talált magának egy bérlakást a Nagyvárad térnél. Hogy hogyan állt
élete e fordulatához, abból tudtam lemérni, már másnap, azonnal költözött. Nem
is emlékszem, egyszer vagy kétszer fordultam a csomagokkal. Hát, elkezdi...
Földszinti egyszoba, galériával. Gangos zárt udvarra nyílik, háromemeletes öreg
ház egy csendes mellékutcában. Csak egy cigány család lakik benne, azok tényleg
zajosak, hajnaltájt is. Valamint a környéken prostituáltakat futtatnak, ezért
éjjel nem szeret hazamenni, akkor inkább nálunk alszik. Amúgy jól érzi magát,
tényleg, szépen be is lakta. Saját stílusában. Ha hó végén nincs otthon fogkrém,
vagy a kád eldugul és én pumpálom le neki... lassan majd megtanulja, mi minden
volt abban a három vagy négyezer forintban, amit Katának hazaadott. Eddig egész
jövedelmét magára költötte. Most csak a lakbér: fizetése fele. Három havit előre
le kellett szurkolnia, tőlem kérte kölcsön. Havi tízezrével kezdte törleszteni,
a nagyobbik felét most engedtem el neki, karácsonykor. Egy kék üveg hamutartót
kapott tőlem, benne használati utasításom: ebben kell elégetni az adósleveledet.
Az ajándék azt is jelentette, tudomásul veszem, hogy dohányzik, az ő dolga.
Kata is most tanulja hiányát. Sokat telefonoznak. Zsófi vele meglepően megnyílt,
ez jó.
Elköltözésekor Mikihez fordultam: tudod, hogy most át kell venned azt a házi
munkákat, amit eddig Zsófi csinált. Hosszan gondolkozott, majd rám nézett: Mit?
Nevettem: semmit.
Valamint közöltem, idáig megoszlott a figyelem, mostantól nevelésedre sokkal
nagyobb figyelmet fogunk fordítani! Röhögött.
VMiklós ajándéka ennél komplikáltabb konstrukció volt. Úgy kezdődött, hogy
rákérdeztem: inkább Rómába jönnél-e velem, avagy az iskolai sítáborba. Kétely
nélkül a síelés mellett döntött. Majd két hónapra rá kérte a pénzt, 45 ezer
lesz. Enyhén hanyatt estem, a felére számítottam. És akkor a metrón eltörött a
gitárja nyaka, ki lehet dobni. Ide tartozik, hogy ezt a zenélést nagyon komolyan
veszi. Nagy a baj. Eszembe jutott valami: a sítábor pénzét költheted új gitárra!
Két napig gondolkozott: gitár, de akkor már úgy lenne értelme, hogy
koncerthangszer minőséget, egy-két év múlva úgyis az kell. Ahhoz még húszezer
pénz kell. Még húszezer. Hagyd abba a teniszt, azon havi hatezret spórolunk.
Saját bevallása szerint a csoportos oktatáson az egy órából ha tíz percet volt
pályán... S anyám szerint, aki sokat játszott, ha nem versenyzőnek készül,
fölösleges hosszan tanulni, összesen négy ütéstípus van. Pályát kell bérelni, s
lehet játszani... úgy olcsóbb.
Tisztességes, komoly utánjárással megvette a gitárt, úgy mondják, nagyszerű
hangszer. Jelzi ezt, hogy mestere is kölcsönkérte, koncertre, tartaléknak.
A keret-megállapodásnak még két alpontja volt. Heti kétszer továbbra is járjon
body-buildingezni, s ha kimarad egy edzés, ezentúl pótolja. (A tréninghely:
iskolaközelben. És idejét teljesen maga osztja be.)
Ezért a lehetőségért egyébként a teremtulajdonosnak festménnyel fogok fizetni.
Négy képe már van tőlem, rajtam kívül Grubert gyűjt. Kiváló figura, tőle
tanultam meg a bukófordulót és a gyorsúszást, képért cserébe.
Meglepetésként ráadás, azonnal vettem neki egy kemény hangszertokot A
megállapodás másik része, hogy eladja sportpisztolyát, abból nekem a tok árát.
De beláttam, enélkül nem léphet ki utcára. Nagyon örült neki, már a maga csendes
módján. Hát így, mindez a karácsony jegyében is.
Még kapott egy mérnöki számológépet is, szinusz-koszinusz meg minden,
matektanárnője szerint hamarosan szüksége lesz rá. December elején behívatott,
hogy a fiú megint bukásra áll. Most keresünk korrepetitort, szerencsére ehhez
egyikünk se ért. Azt mondja a tanár, nem buta, hanem olyan álmodozó...
S. Nagy telefonált. Bár halványan, de újra jóba van velem. Már javítottam az
állólámpáját, egy leszakadt könyvespolcát, Ország Lili triptichonjához keretet
építettem, igaz, ezt órabérben, még egy hibás konnektor van hátra. Szóval
telefonált, hogy te Deske, eddig neked még semmi nem tetszett, amit én írtam.
Egy kortárs művészeti enciklopédia készül, téged persze rám osztottak. Írd hát
meg magad, 10-15 sor.
Tehát, én ilyen vagyok, szerintem:
Indulásakor Klee volt rá hatással, a szentendrei iskolához és személyesen Bálint
Endréhez kötődött. Kezdeti nonfiguratív próbálkozásai mellett fő érdeklődési
területe az absztrakt ábrázolás, vagyis valóságtöredékek megjelenítése. Korai
"üres képei" is bujtatott tájképek, Mark Rothko-i értelemben. (Témakereséshez
fotózik is.)
Amikor 1984-ben zsidó temető sorozatával áttér a figurális ábrázolásra, nem
változik meg líraisága. E téma szakralitása három év után saját műtermét
ábrázoló képein is folytatódik. Ez a több, mint évtizede tartó sorozat
önéletrajzi vallomásnak tekinthető: a sivár-csupasz élettér, a szent ferenci
kifosztottság trecentói tisztaságot idéző színvilággal tart egyensúlyt.
Hagyományos olajtechnikát használ. Képeit hosszan, gyakran évekig érleli,
rendszeresen szelektálja. Munkáit közszerepléstől eltekintve nem engedi ki
külföldre.
Bár a közös bemutatkozásoktól nem zárkózik el, magányos alkotó.
A biztonság kedvéért Robi barátomnak faxon elküldtem korrigálni, majd még három
fodros jelzőt kihúztam magamból. A fax másik fele -most már tudom a nevét is- a
Dänish Blue márványsajtról szólt-, megérezte bennem a nagyon mélyen elrejtkezett
potenciális sajtélvezőt. Most tanít. Már-már sajtfüggővé válok, minden
látogatásakor hoz. Már én is vettem, habár az olcsóbb, magyar változatban. Már
tudom, hogy LE A TRAPPISTÁVAL, mert annak fűrészpor íze van, és ezért nem is
olcsóbb, hiába olcsó, mert sokat kell a kenyérre tenni. Micsoda fejlődés!
Múltkor még Kata fölírta egy cetlire, hogy 20 deka sajt, de elfelejtette a
fajtát megadni. S nekem a Közértben az egész rohadt árlistát végig kellett
olvasni, hogy melyik a legismerősebb szó, amit hallani szoktam, eidámi?,
ementáli? Gyalázat, hogy hányféle van. Tea is vagy húsz féle, utálom, le a
kapitalizmussal.
Jut eszembe, ezt Rakovszky is megírta. Megkeresem. Esetleges életforma váltásán
tűnődik, hogy talán külföldre...?
Két-három év, s holtbiztos lenne: most már
fel sem tűnik, nem fogna el a bőség
zavara a tizennyolc féle mustár
láttán, meglelném az eszményi cornflake-
márkát, a rámszabott fürdőhabot
(Már otthoni asztalomnál ülök, ma nem mentem ki a farkasréti nyaralóba. Miki
fekszik, nátha, lázzal. Kata karácsonykörüli vendégségben barátnőjénél a
Szabadsághegyen.) Itt van egy cédula, nem tudom honnét írtam ki:
Kosztolányi.
...micsoda gyönyörű [a versben] a három r betű pergetése... finom ravasz
hangkeverés... Amennyiben nem ezt szeretik a versben, akkor a költészet rideg
értelmi játékká aljasul: az emberek megértik, miről szól a vers - tehát
okvetlenül félreértik -, aztán állást foglalnak a tartalom mellett, vagy
ellen...
Kaptam tőle egy esszé kötetet, kortársairól szóló cikkei, talán ebben volt.
Halálosan érdekes keresztbeolvasni, ami mindent egymásról írnak. A híres Ady
írása, ahol megpróbálja a mennyekből lehúzni és a helyére tenni, már hallottam
róla eddig is. Túlozni akar, hogy odafigyeljenek, és ez sajnos sikerül is neki.
Vagy Illyés hallatlan finom írása, az elfeledett Babitsot akarja az új generáció
figyelmébe ajánlani. Hogyan fogalmazza meg 1961-ben, hogy a rendszer bűne is...
várj előkotrom.
Ahogy a kőművesek mellett dolgozó napszámosok... a téglát, olyasféleképpen
dobálják az esztendők kézről kézbe a költők életművét a jövő felé, s bizony
jócskán a földre ejtenek belőle... A magyar irodalomnak, a magyar műveltségnek
sok tekintetben új épülete kezdett emelődni, hol a régi alapokon, hol a régiből
még az alapokat - sőt először is épp azokat - eltávolítva. A téglaadogató
esztendők Babits életműve számára nem voltak kedvezők... Az évek is idegesek
voltak. A jövőt építő buzgalomból szükségszerűen jövőért való harc lett: az
volt a sürgetőbb. Hol volt még az összedolgozás kora!... Az esztendők - csaknem
olyan ellentétben, mint a harcosfelek - a kezükbe került anyagot nem építésre
emelték, hanem egymás fejéhez...
Illyés: Babits
szemébe nézni.
Karácsonykor vagyok a legmagányosabb.
Hónapnyi tűnődés után befogadtam egy kerevetet. Fölrobbantotta persze a
műtermet, nagyon érdekes történet volt, kár, hogy ekkora változást most nem volt
lelkierőm... kis híja, hogy nem maradt. Olvasósarok. Család. Beszélgetni.
Hátradőlni. Kuckó. Jó világítást csináltam hozzá. Aztán Miki szobájába került,
őt is érdekelte a dolog. És egy más világ történt, ott is! Beülök, beszélgetünk.
Hever, olvas. Nagyon-új helyzetek. Kata kezdettől tudta, mennyire hiányzik
lakásunkból a közös nappali szoba. Másképp alakult volna közösségünk, ha van.
E tapasztalatok alapján azért átrendeztem bútoraimat, hogy betévedő családtag
könnyen letehesse a fenekét. Zsófi néhanapján fordul meg itthon, az ajtómban
megáll, úgy beszélgetünk néhány mondatot. Két keresztben álló asztalt
elbontottam. A printert le földközelbe, egy koffer tetejére.
Van Braque-nak egy csodálatos kései expresszív korszaka, biztosan írtam az évek
folyamán, amit nemigen ismernek, leginkább Van Gogh-hoz hasonlít, megrázó,
halálközeli. Még reprót se igen látni erről, sosem tudtam fölmérni, mennyi idő,
mennyi mű. És tavaly volt erről egy átfogó kiállítás. The Late Works, Royal
Academy of Arts, London. Nem láttam persze, de barátom kint járt, s hozott nekem
egy katalógust. Tudod, milyen gyönyörűek manapság ezek a kiadványok. Nagy
találkozás volt. Ágyam előtt kiterítve, időnként továbblapozok. Tényleg
fergeteges. Egy öreg ember képei! 1955: 73 éves!
Az hozta, aki két és fél millió forintért meg akarja venni egy a zsidótemető
képemet, amit pár éve Mikinek adtam, és szobájában lóg. Ez nem tréfa, e képemért
(főmű) egy milliót mernék kérni. Most Zsófinak ebből lakást lehetne venni. Két
napig gondolkoztam, mi az álláspontom, aztán összehívtam a családi tanácsot.
Mondom: Miklós, én ajándékhoz nem szoktam titkos záradékot mellékelni. A kép a
tied. Mi a véleményed? Ő: ha nagyon fontosnak látjátok, adjuk el. A képet nagyon
szeretem. Mondom: nyertél. Nem adjuk el.
Egyszer már rákérdeztem valami hasonló eset kapcsán, akkor kifejtette, hogy
átgondolta, legfeljebb valami családtagja operációja kapcsán, ha szükséges,
válna meg a képtől.
Ez szép, nem?!
Jólesik, hogy kétfelől is ennyire szeretik ezt a temetős képet. A gyűjtő azt
mondta, ennyi pénze nincs, de azonnal eladná japán kocsiját, tud ő Trabanttal is
járni a betegeihez... Azóta is minden látogatásakor rákérdez, hátha
meginogtunk...
Egy másik képemet egy másik gyűjtő pedig holland tulajdonosától igyekszik
megszerezni. Első lépésként egy kiállításra kéri kölcsön...
Más. Faxom Szütsnek:
Terjedek. Két öregasszony kölcsönkérte a buborékot.
Ez már uszodaügy. Odaszólok múltkor két öreg barátnőmnek a vízben, tanulják már
meg a bukófordulót, ne egyedül rosszalkodjak itten... Azt azért nem, de
kipróbálták a bóját, éve használom, a kartempó gyakorlására, gyorsúszásnál. Sőt,
kiderült, evvel gyorsabb! Ez egy másik történet:
VMiklóst igyekszem rávezetni, hogy ne pénzzel váltsa ki a karácsonyt. Mondom,
ajándékozd nekem egy félórádat. S eljött a Lukácsba időt mérni. Három dologra
voltam kíváncsi:
-netán a normál tempós gyorsúszásom nem lassúbb, mintha ráhajtok
-tényleg gyorsabb-é bójával
-páros kezű hátúszás hogy viszonylik a többihez
Az eredményt csak Szentestén tudtam meg. Filctollal volt egy ajándék
csokoládélikőrös palack oldalára írva. Tehát medencehossz, collstockkal
lemértem, 29,05 méter:
mell 41,87"
páros hát 37,123"
gyors normál 33,126"
gyors normál, bójával 31,186"
tempós gyors 30,55"
Érdekelt a teljesítményem. Merthogy Szüts uszodai baráti köre, a HCC, a Hard
Corn Club[9], ami egyébként keménypornó klubot is jelent, házibajnokságot
rendezett-, családi né-gyesváltó, gyerekszámok, tetszőleges úszásnem, a legjobb
apa díja, tánczene és tortaszeletek. Nagyon szerettem volna elmenni legalább
nézőnek, de szigorúan zártkörű volt. Innét a mérés ötlete.
Napi Magyarországnak adott interjúból, 98.11, bár végül ez a rész kimaradt:
-Tizenöt éve naplójában leír egy névlistát, rangsorolja, hányadik festőnek
tartja magát kortársai között...
-Igen.
-Most hogy áll evvel?
-Egy jobb festő van nálam, Szüts Miklós. Ő 22,5-re ússza az ezret, én 25 percre.
Igaz, hogy viszont én...!!!:
faxom Szütsnek:
Bordatörésem minden lélegzetre fáj.
Ezért, kímélendő, áttérőben vagyok a
hét tempónként levegővételre.
Duplafenekű hencegés, mert Szüts agyondohányzott tüdeje, nem tud áttérni
gyorsúszásnál háromról az ötös lélegzésre.
A bordám nem is biztos, hogy eltört. Miki nekem jött, hogy birkózzunk, ötször
letettem a földre, hatodszorra rám esett. Az utolsó pillanatok összeölelkezésre.
Említettem az Napi Magyarország interjút. Egy igen fiatal fiú keresett meg,
először tájékozódó beszélgetésre. Aztán a riport, beszélgetés, jegyzetelt. Az
idézett mondataimat, amennyire a konstrukció engedte, még javítgattam aztán. Nem
sok új van benne. Valami belőle, neked:
- Miért kerüli - korai Keresztút-képeitől eltekintve - művészetében a közvetlen
bizonyságtételt?
- A jó mű, akár vallásos témájú, akár nem, villanásnyi időre mindig megláttatja,
Isten köpenyének a szegélyét. Ennél többet nem tehet, de - eddig elér! Az érték
ugyanis mindig fölfelé emelkedik. Berény Róbert Kapirgáló című festménye, ami
trágyadombon válogató tyúkot ábrázol, jobb kép mint Rippl-Rónai
Golgota-gobelinje, tehát szakrálisabb.
- Mitől keletkezik akkor a lényegi mondanivaló?
- Tehetség és ihlet dolga, ajándék. De a lényegi mondanivaló a művészeknél sosem
tudatos. Derkovits hiába gondolta, hogy ő elsősorban a proletáriátus szószólója.
Valójában a gyermeki boldogság zseniális kifejezője, még Kenyérért (Terror) című
képére is igaz, amelyen egy halott tüntető fejét és csorgó vérét lehet látni a
kövezeten, a csendőrcsizma részletét s egy puskatust: meg lehet nézni a Nemzeti
Galériában. Az egy boldog kép.
Hol hagytam abba? Egy másik fax Szütsnek:
A RABSZOLGATARTÓ TÁRSADALOM VOLT AZ IGAZI:
1. Mindig volt munka
2. Megmondták, mit csinálj
3. Dolgozhattál napi 13-14 órát
4. Még enni is adtak
5. Korbácsos főnökkel a hátad mögött zavartalanul jó embernek érezhetted magad.
Kaptam egy keretet ajándékba, ebbe aztán jól belegabalyodtam. Én javasoltam ezt
a cirádás profilt tíz éve egy gyűjtő barátomnak, de ahhoz a Rippl pasztellhoz
végül nem vált be. Most egy képemet belevágtam, először a keretet festettem át
-aztán még vagy tízszer[10]- majd nekiláttam képnek is, istenigazából. Van egy
Jan de Hartog kisregény, egy második világháborús szállítóhajó csak úgy tud
védekezni a német ágyúzás ellen (nem emlékszem, miért), hogy szabálytalan
ritmusban előrefut, majd hátratolat. S van remény, hogy a lövedékek előtte vagy
mögötte csapódnak a vízbe. Így készült ez a kép is. Vagy négyszer jutottam
vissza a kiinduló pozícióba. Persze nem pont oda. Aztán kezdett a kép elfáradni,
maszatosodni, elszomorodni. Akkor jött a férfimunka. A homokban biciklizés,
különösebb remény nélkül. Végül a majdnem rezignált megállás, örülök, hogy nem
rontottam el teljesen, a kép működik, bár hol van valahai hamvas szűziessége, de
rendben van. Lehet fotózni.
Most a levélírás egy napra félbemaradt. Nem kellene már, de csak azért is,
tegnap, december 29-én nekiláttam még egy képet megfesteni. Hogy kerek szám, és
rekord legyen idén. 30-40 kép szokott évente elindulni. Igaz, ez a szám
mostanában a nyári második művésztelepek által emelkedett. Novemberben,
bosszantani Szütsöt, ezt a faxot küldtem neki:
A/98/67
Megértette. A tegnapi a hetvenedik. S csak tizet dobtam ki eddig. Még egy adat:
szeptember ötödikén a nyári képekből huszat javítottam meg. Jó nap volt, jó év
volt.
Szeretem, amikor nálam tisztábban látnak emberek. Az új művészeti produktumok
nagy része nem tetszik, de súlyosan gyanakszom magamra, s ezért ítéleteim
óvatoskodók, vénemberesek. Most meg itt azt mondja a szépszemű Babarczy Eszter
esztéta Joseph Beuys kapcsán (aki baromi tehetséges, de nekem nem képzőművészet,
amit spárga- és bőrdarabjaival, lombikjaival produkál):
Az avantgárd művészet váratlan fordulattal a közösségtől azt a tiszteletet
követeli meg önmaga iránt, amit a klasszikus műtárgyak esetében megvetéssel
elutasított.
(Több napja írok, de nem mindig a végét, így időmegjelöléseim zavarosak, nézd
el:)
Ma délelőtt Katával fölmentünk a piros 21-es busszal a Normafához. Fönt
váratlanul sütött a nap, hideg sem volt, az elmúlt napok (hetek?) mínusz tíz
fokához képest. Síeltek, bár nem sokan, kicsit elszomorodtam. Lesétáltunk a
Farkastorkon, egészen az 59-es villamos végállomásáig, egy óra. A fekete fák
sziluettje a havas domboldalon, a völgy mélyén kanyargó ösvény lefelé, csönd.
Turistával nem találkoztunk. Miki közben itthon "árválkodott", talán második
hete fekszik, influenza, de lázzal, köhögéssel.
Koreából hoztam valaha egy képeslapot, egy pagoda. Kata most elém tette, hátára
lányunk írt hajdanán egy könyörgő levelet. Zsófi is emlékezett rá: úttörőtábor,
nem vittem szemüveget, hogy el ne törjön, az ebédlőasztal túl magas volt, fél
szememet meresztgettem, hogy lássam az ételt, ami pocsék volt, mindenféle
zászlófelvonás marhaságok, egy fabódéba éjszakára kitettek két nyolc éves
kislányt, hogy őrség reggelig, nahiszen...
Fadd-dombori Fenyő u 7133 üttorő tábor
Puszi
Váli Zsófi
Kedves Papa!
Remélem nagyon jól-
vagytok. Én nem anyira
de mindegy értem jöhec.
nagyon Szivesen Gyere
értem Jó!?
Nagyon boldog hetet
kivánok Minden kinek.
Ezer csokot kivanok
Anyunak Apunak Mikinek. Zsófi.
Már nem emlékszem, miért nem hoztuk haza, a levelet visszatartották, vagy nem
jutott el hozzám. Nem lehet egy gyereket minden szenvedéstől megmenteni. Meg
-sajnos- nem is szabad. Hanem ez a "de mindegy"- 17 év távlatából is elszorul az
ember szíve.
Vártam egy gyűjtőt, egy éve kellemetlenül alkudott, már a sima alkut se nagyon
szeretem. Fölkészülendő, betanultam Robi egy Párizsban hallott mondatát. A
Montmartre-on szemezni kezdett vele egy szép kis nő. Ő is. Odajött, röviden egy
összeget megjelölt. Robi tréfából megkérdezte, külföldi ösztöndíjas
egyetemistának nincs-e kedvezmény. Mire a kis nő komolyan ránézett és ujját
ingatva mondta, csak fonetikusan tudom: Á nonono szeszö dé prifiksz, nemnem, fix
áraink vannak.
Végül a doktorúr most is jelezte, hogy drágállja a kiszemelt képet, javasoltam,
válasszon olcsóbbat. (A keretek oldalán piros, kék illetve sárga rajzszög jelzi
az árkategóriát.)
A francia mondatra nem került sor. Elvitt egy olcsóbbat. Nagyon szép
Mednyánszkyja és Czóbelje is van, most újra láttam. És egy másfajta élmény is,
két hónap alatt ez a harmadik. Tíz év után viszontlátom gyűjteményében két
képemet, ami sokszorosan jobb, mint kartotékfotója, vagyis amire emlékszem.
Ősszel egy 1971-es ikonfalamat cseréltem vissza, azt hittem, kell Erzsébetnek, a
kolostorába. A harmadik pedig: Földényi F. esztéta költözött alacsonyabb
lakásba, s visszahozott egy 82-es nagy képet, hogy kisebbet kér helyébe. Mindkét
régit azonnal megvették, műgyűjtők.
Van itt egy cetli, egy idézet, S. Nagynak küldtem, nagyon neki van írva ez a pár
sor. (Már neki is van faxa, csak neked nincs még.)
Elhágy az Egy, ezerré szétesem,
porom majd ott kering még a hűlő Föld porában.
De mindig ott vagyok négyévesen,
míg a világ világ, nagyanyám udvarában.
Kettőstudat / Rakovszky Zsuzsa
Kosztolányi mondja:
a végtelent bolygató művészi alkotás...
ezt meg egy mai festő, Karátson Gábor:
Az ember azért fest képeket, mert szeretné tudni, miről van itt szó...
Utaltam rá, Róma. Önálló kiállítás, a minisztérium fizette utamat. Mély
lélegzetvétel, háromheti problémamoncsolgatás, majd szóltam Mikinek, magammal
viszlek. Amit Kata szeretne, hogy a család, az sok, de egy útiköltséget ki tudok
fizetni.
Nem vagyok hajlandó igazságos lenni, minden családtagnak egyforma perecet venni,
de még mérlegelve-számítgatva is rendben lévőnek tartottam a döntést, amellett
hogy nekem is kedvez. Miki ideális úti partner. Zsófi januárban Párizsban,
nálatok, Kata nyáron Bretagne-ban barátnőjével, most ősszel meg hivatalos úton
egy hetet Vilniusban.
Jegyzeteimből:
öltözék: pizsamám a váltás ruha is,
prémes anorákom megvarrtam: új belső zseb
kosztcsomag: 65 dk körözöttet csináltam, + napi 10 cm baromfikolbász
szép volt: gyönyörű ablakok, vörös, okker házfalak súrolófényben
jó volt: Mikivel éjszaka beszélgetni
rossz volt: a gyönyörű rohadt melltartóreklámok
rideg szoba
belerémülök, hogy két hónapra itt kellett volna, Kata ösztönzésére,
ösztöndíjjal...
A Magyar Akadémián szálltunk, Falconieri palota, reneszánsz. Négyszemélyes
különszoba. Földszinti három termében a tárlat. Nem csináltam itthon úti
programot, mert nem szeretem a várost, nem érdekel se az antik, se a barokk, a
reneszánsz. Különösen nem a házak. De azért mégis, és Miki még nem látta. Végül
nem tudtam okosabbat, mint a protokollhelyeket végigjárni. Egy boldog este:
hullafáradtan Miklóssal beleestünk két fotelbe egy délután közepén. Könyvet
elfelejtett hozni. Semmit nem tudott csinálni, TV nem volt. Elkezdtünk kockás
papíron térfoglalóst játszani. Aztán egy régi cserkészjáték, asztali
pénzdobálós. Akkor fiatalkoromról kérdezett, szerelmeimről. Abban a korban van,
hogy már szinte mindenről lehet szót váltani, nőkről, csókokról,
konfliktusokról, búcsúzásokról. Fél a lányoktól. Kissé fél az egésztől.
Joggal.[11]
Cserkészvezetőm, Dobszay László, 12-13 éves lehettem, ő 20, rákérdezett, miért
akarok pap lenni. Mondom neki, ez az egész, a nősülés, családi élet, zűrös. Rám
nézett: Des, a szenvedést nem lehet elkerülni. Megértettem.
Kitettem egy táblát a műteremben:
ENGEM CSENDES TÁRSADALMI MEGBECSÜLÉS ÖVEZ
Némely látogatóm pislogott, nem tudta, vihoghat-e. Hasonló hangnemben, valami
katalógusszöveg láttán küldtem el Szütsnek ars poeticámat is:
Századunkban -különösen az első világháború vihara óta- a művészek és a
befogadók tábora sajnálatosan távolodik egymástól. Ezért művészetem célja nem
lehet más, mint a képi megfogalmazás és a hosszú élettartam. Nem szabad
lemondani a képi viszonylatok megteremtéséről sem. A jó művet a könnyen
kezelhetőség jellemzi, mert a belső hangra figyelve alkalmazza a
törvényszerűségeket.
Ezért is tartom fontosnak a dinamikus egyensúly megteremtését.
Föllázadtam, túl kicsik a kanalaink, nincs nekem annyi időm étkezésre.
Előhalásztam egy jó nagyot, made in CCCP, tankacélból készülhetett, mert két
fúróm beletört, mire lukat fúrtam a nyelébe. Fölakasztottam egy szögre,
étkezőhelyem mellé.
Van itt egy cédula: AZ ÁTKOZOTT MONET. Ennek a története a hozzátok látogatásig
nyúlik vissza. Elbűvölődtem az d'Orsayban egy kis havas falusi tájképtől. A
szolnokiak is festhették volna a századfordulón. Elkezdtem ismerkedni vele. S rá
pár hónapra kaptam egy repró-albumot a Vince kiadó igazgatójától. Ágyam mellett,
kinyitva, hónapok óta. Mondtam már, hogy mindent tudott, amit a XX. század, és
még annál is többet?! Azt a könnyedséget! A színek! Amilyen egyszerű! Ahogy
absztrahál! El vagyok bűvölve. Sőt, már egy kissé unom is!
Meghívtak irodalomórát tartani a Radnóti gimnáziumba, másodikosoknak. A művész
úr beszéljen a szeretetről. Előtte este összeszedtem:
-Fölolvasni Illyés Tél felé versét. Hol van ebben a SZ? Ami nélkül ugyebár
semminek nincs értelme.
-A pék úgy szereti az embereket, hogy kenyeret süt. Ezt még Jelenits tanította
nekem egyszer, betegágyamnál.
-Beteg nagymamámat látogassam-e meg, amivel egy embert szolgálok, vagy fessek-é,
amivel vélhetően sokakat?!
-Az önszeretet micsoda?
-Tanulok gyorsúszni. Ennek mi a köze a SZ-hez?
Definíciók:
-jól kondicionált izomtónus /én
-mindig akaratunk feladása /Chambers
-...addig, hogy fájjon!/Teréz anya
Jól alakult a dolog, szinte végig ők vitatkoztak egymással. Nagyon szépen
körbejárták, aztán megadtam hozzá a végszót: nem érzelem, nem szívmeleg, MUNKA.
Óra végén kaptam ezüst papírban egy csomag szemes kávét.
Beszélgettünk, Éva azt mondja, náthája sosem fejlődik ki, mert ilyenkor azonnal
tormát vagy dijoni mustárt szagol. Valamint Nyíri professzort idézte, aki
szerint az értelmiség jellemzője:
a szaktudás
erős kritikai érzék
presztízs
...érdekes lista.
Ez meg Pilinszky, minden mondatát ijedten mértem magamhoz. Kemény és lenyűgözően
pontos. Szög és olaj kötetében, a másokban és saját magunkban lakó farizeusról:
..."Védelmezi az igazságot", de mivel ebben az ítélkezés vezérli és nem a
szeretet, működését mindenkor békétlenség kíséri. ...Bizonyos értelemben mindig
elszigetelt. Hiányzik belőle a nyitottság, ezért képtelen a barátságra.
Környezetének csak terhét érzi... A "rend" a szeretet és barátság szerepét
pótolja nála. ...Nem ismeri a bűntudatot. Ha "gyengeségéről" beszél, ez
kizárólag formális. Valójában mások megítélése, bírálata az igazi lételeme. A
"megoldhatatlan" eset a farizeus....képtelen az önmagával való szembenézésre. Ő,
akiért semmit nem tehetünk, egyedül imádkozhatunk érte, nyitva hagyva számára a
szeretet és barátság mindenkor és mindenkire tárva-nyitva álló isteni kapuit.
Megyek is megkérdezni Katát, mit csináljunk ma. Illetve mégse, szeretném ezt a
levelet ma befejezni. Aztán kezdődhet az új év.
Kata. Hite erősödével időnként ártatlan-egyszerűen vág át bonyolult
problémacsomókat. Sok emberrel törődik, Zsófi gyerekkori barátnőjét, Borit, aki
azóta színésznő lett, ő közvetítette György atyához, elsőt áldozni.
Jut eszembe, hogyan állsz mamád elfogadásával? Ami januárban felfröccsent a
torkodból... hogy: mondtam neki, a hűtőszekrény ajtaja itt is ugyanúgy nyílik,
szolgálja ki magát, ne várja tőlem...
Lakik a szomszéd házban egy kövér öreg cigány, nagy családdal. Széles ívben
köszöntjük egymást, néha megáll, mesél, beszélgetünk. Két trafikja van, egy a
Körúton, egy itt, a Széna téren. Fiait láttam egy vasárnap az Állatkertnél
összecsukható asztalról (nyilván hamisított) magnókazettákat árulni.
Újabban egy pici habosfehér pincsit sétáltat hosszú pórázon, fantasztikusak
együtt. A Moszkva téri képeslapárusnak besegít, gondolom, mert ott szokott
napközben álldogálni. Választékosan öltözködik. Irhabunda, prémes usankával,
nyáron terepszínű katonai kezeslábas, franciás kommandós barettel, de október
23-án szovjet tiszti sapka volt rajta, valami nagy címerrel a közepén, talán
tűzoltójelvény. Aznap botján nemzetiszínű csíkok voltak, s mellén három sor
kitüntetés.
Ez talán összefügg avval, hogy tavaly megkérdezte, lehetne-e valami juttatást
kapni, mert ő 56-ban részt vett a Széna-téri harcokban.
Múltkor megállít az utcán, s elmeséli, elhagyta az asszony (akit szintén hatvan
évesnek saccolok) egy 130 kilós hentessel. Taglalta szerelmi életük lehetséges
módozatait. Közben könnyes a szeme. S hogy ő nem fogadja vissza. (Most láttam
együtt őket.)
-Kértek tőlem a fiaim egy milliót. Ehhez kellett, ni-, mutat a fehér Mercedesre.
92 óta, ma már fogalmam sincs, mi indítékból, föl volt írva az OLVASANDÓK
listámra Krasznahorkai László Az urgai fogoly c. regénye. A szerzőről semmit nem
tudok, a könyvet most megkaptam. Kínai utazásának története, inkább víziója,
kafkai modorban, élet és halál közötti lebegés. Megkértem a klubban Berszán
barátomat, aki irodalmár tudós (gépészmérnök), nézzen utána ennek a pasasnak. És
a következő mondatokat olvasta be felháborodva a telefonba. Fölvettem a telefon
2way üzemmódjával:
Krasznahorkai László, aki 1954-ben született, prózája annak az egziszteciálissá
mélyített ellentmondásnak a világképi vezérfonala mentén bontakozott ki, amely
az inautentikus lét és egy ideáltipikusan elgondolt metafizikai szabadságelv
összeegyeztethetetlenségére épül. (Sátán-tangó 1985) Az elvileg létezőnek
tekintett, ám evilági megvalósulásában kétségbe is vont értékkonstrukció úgy
távolodik Az ellenállás melancholiája (1989) "történelem utáni" víziójából, hogy
csupán a tehetetlen tudomásulvétel lehetőségével enged számolnunk. Ez a minden
alkotáselvtől megfosztott létállapot annyiban marad mégis regionális horizontú,
hogy nemcsak világszerűségének komponensei, hanem nyelvi építőelemei is az
ideológikumtól átitatott térségi diskurzus szemléletformáit "termelik" újra.
Kulcsár Szabó Ernő: A magyar irodalom története
1945-1991
Ez a muki az ELTE irodalomtanszék vezetője, azt mondják. Szépen beszél magyarul,
nem?!
Pár hete levélben meghívtak alapító tagnak, vagy hamincad magammal. De nem
lettem. Talán fölkerültem egy listára, hogy odaadtam a nevem Demszky
polgármesterré újraválasztási kampányához, a Népszabadságba. A klubban le is
toltak érte. Na, itt rangos nevek, művészek, publicisták, tudósok. Hogy három
ember Szabadelvű társaságot akarna ezennel létrehozni. Telefonálok Esterházynak,
te, mi ez? Elmész? Azt mondja, nem volt lelkierőm nemet mondani, annyit
veszekszem avval, aki külön meginvitált. (Végül nem jött el.) Az Óbudai
Társaskör, ami egy gyönyörű kávéházba oltott művház, annak is egy különterme,
hátul szendvicstálak, minden. Asztalkákat ülünk körbe, valaki elkezdi a
pódiumon, hogy ők nem akarnak se párt, se pszeudópárt lenni, se Charta, semmi,
csak értelmiségiek, akik összejönnek havonta beszélgetni, reményeik szerint
háromszázan. Azért kell ehhez társaság, meg bírósági bejegyzés, hogy a
működéshez szükséges pénzekért pályázhassanak, terembér, postázási költségek.
Érdekes. Kérdem, mi az hogy szabadelvű, mert az én elveim meglehetősen kötöttek.
Hát az olyan, mint a liberális. Valaki megkérdezi, ezeket a szendvicseket ki
fizette? Zavart csend, majd, hogy egyikük zsebből megelőlegezte. A leendő
tagdíjakból. (Valószínű, a Szabaddemokrata Párt próbál választási veresége után
csendben valamiféle szabadcsapatot szervezni.) Még egy sunyiság volt a dologban,
Esterházy vette észre. A nekünk küldött meghívókon néhány ismert, szélsőséges
figura neve nem szerepelt, akik viszont egy másik lista szerint meg voltak
hívva, mit kiderült. Hmm. Három sajtos szendvicset megettem, aztán eljöttem. Az
ajtóban még megkérdezték, nem írja alá? De még előtte műsor. Egy jókedvű
írásocska, olvassa a szerző. Akkor bejelentik Csengery Adriennt hogy József
Attilától énekel valamit, Kurtág zenére. Föllépett a dobogóra és elsikoltotta
magát. Vagy inkább elüvöltötte? Dermesztő volt, elfordult a Föld, mit mondjak,
egy más világ, velőt rázó, egy-két perc az egész. Ennek volt ereje. Semmi
kapcsolatom a zenével, a magnón végtelenített Schubert Notturnon kívül. Jó lenne
Kurtágot hallani. Ja, és Webernt, 66-ban hallottam tőle a Főiskolán, keveset.
Miki ránéz a faliórámra, fölnevet, na, mégiscsak? Mondom, inkább az a csoda,
hogy valami néha jól sikerül. Minden képem is kísérlet.
Tavasszal megpróbáltam órátlanítani, időtől szabadabbá tenni magam. Faliórámat
is kidobtam, egy kuka tetejére. De hát nem úgy van az. Például reggel 5.23-tól
a misére indulásig minden perc nagyon számít. Ez most egy új óra, a régi helyén.
Soha nagyobb selejtet.
Ezen kívül persze van a kompjuterem is, több vekkerprogrammal. Kanárihang.
Ebédidő: ételhordót elmosni, este: fekvésidő, szemtornát elkezdeni. Az óránként
guggolásom viszont sajna elmaradt. Miki elvesztette nagyon kedves méregdrága
búváróráját. Az iskolapadban hagyta. S így visszaadtam neki kis vacak
kvarcóráját, ami a nyakamon lógott jegyzetfüzetem mellett, és óránként
csipogott, augusztus óta. Azért a nyakamban, mert a zsebemből nem hallottam,
szíja meg nem volt.
Emlékszel Töhötöm atyára? A Margit körúti ferences közösségből? Agylágyulás,
évek óta csendesen süllyed a semmibe. Most Cirill atyát kérdeztem felőle:
...állapota tavalyi kórházi kezelése óta stabilizálódott. A házat nem hagyja el,
Kolos atya néha magával viszi a Balatonra, erre-arra, szinte fölöslegesen, mert
nem ismeri föl környezetét.
Szobájába se mindig talál vissza.
A közös étkezéseken részt vesz, tévé előtt is szokott ülni. Szótlan, néha
váratlan egy értelmes-okos mondatot mond.
Benézek cellájába, hogy mi van vele, ablaka előtt ül, és olvas. Nyilvánvalóan
nem érti a szöveget. Egy kérdést szokott hajtogatni: Mit segíthetek? Misékre
lejár, a sekrestyéből hallgatja, áldozni kimegy, olykor naponta négyszer-ötször
is. Senki nem zavarja ebben.
Tavaly még befogtuk segíteni diót törni. Idén már ezt nem tudta, mondta, be kell
áztatni, hogy puhább legyen.
Ilyen állapotban az ember nem hazudik. Most kiderül, mi volt az élete: olvasott,
imádkozott, segített...
Szüts osztályfőnöke volt. Most karácsonyra megküldtem neki ezt a híradást.
Végül: törmelékek
1. Valami szupertriatlonon szerepelt egy magyar versenyző, 10 napig tartott:
úszás: 38 km, 21 óra volt, kétszer volt közben kint, WC-n,
bicikli: 1800 km, a végén körpálya minden fűszálát ismerte, egyszer félálomban
kifutott az útszegélyre, eldűlt, s azonnal aludt is egyet,
futás: 420 km, közben 20-30 perceket aludt, felesége etette.
2. A Himalája 3,5 centit nő évente
3. Angol és amerikai tudósok elkészítettek egy távcsövet Hawaiiban, ami befogott
egy 12 milliárd fényévre lévő galaxist.
Két lajhár karambolozik. Kihallgatják a csigát: -én kérem nem láttam semmit. Egy
villanás volt az egész...
Új pesti pokolra kívánás: Rajzoljon körül téged a Doszpod Péter!
...aki a TV. jóvoltából a sorozatos bombamerényletek kapcsán lett országszerte
ismert figura, a Rendőrkapitányság gyilkossági csoport vezetője. Akit ő az
aszfalton krétával...
Mi a jó fotó, régóta morfondírozok rajta, hogy is van ez?! Mondjuk, egy
elmosódott felvétel, éjszakai utca, egy nő bújik be egy autó hátsó ülésére, keze
az ajtó peremén. Majd kiderül, ez Diana hercegnő, halála előtt négy perccel.
Hogy a téma...
Ezt álmodtam december 13-án. Nézem, a földön szerteszét felnőtt méretű embriók
gömbölyded testrészei, fehérek, élettelenek, sebesek, néhol csontig égettek.
Fölismerem, hogy ezek itt én vagyok, meg húgom, több változatban. Egy égett
kézcsonkot megkóstolni is kényszerülök, de amitől féltem, a várt borzalomérzés
elmarad.
Ezt Miki hozta egy telefonfülke oldaláról. Népköltészet.
Nagy a tél,
nagy a sár,
nagy a hó,
nagyanyó.
És itt a világ alapkérdése, egy mondatban, ezúttal Ámos prófétánál (3,6)
If evil befalls a city, has not the Lord caused it?
Jön-e a városra veszedelem
melyet nem az Úr vitt véghez?
Szamár voltam, hogy nem mertem megmondani, mikor vasárnap reggel
bizonytalankodtatok, hogy rettentő szeretném a tengert látni.
Keresztfiúnk, Stephane!
Te itt közben három éves elmúltál.
Tavaly ilyenkor tesóddal mindig egymás mögött közlekedtetek. Most hogy áll a
helyzet?
Vigyázz magadra. Yannera is. Mindenkire.
Hógolyózni szoktál-e? Mosolyogj. Gondolunk rád.
[1] 88-ban még megvolt. Azóta szétverték a szerencsétlenek. Most világos, jól
áttekinthető termek...
[2] Este kihalásztam a szemétkosárból.
[3] Volt egy korábbi is, amit 54-ben láttam elôször; egy hibátlanul válogatott
kis Klee album. Most Zsófié.
[4] Félô, nem fog beválni.Nagyon jó képet munka közben falnak támasztani. De
tanulságait azért igyekszem majd
[5] Barna Imre, az Római Magyar Intézet igazgatója, aki meghívott, hazatér
szeptemberben.
[6] Ez a pontos. Ha nem spórolnék vele annyira, a működik után felkiáltójel
kerülne.
[7] Autós karambolt megelôzendô, egy nagyot faroltam biciklivel a Szilágyi
Erzsébet fasorban.
[8] Drámai választ kaptam két nappal késôbb, Kata mutatta, Zsófitól levél jött.
Mindent tud magáról, nagyon kínlódik, közeljövôjét, legalábbis barátjával
kapcsolatban nagyon tisztességesen építeni akarja, mélyen hívô. Hirtelen újra
közel érzem magamhoz. Évek óta csak állatokról beszélgetett velem.
[9] Kemény Mag Klub, akik ugyanis mindennap kora reggel, egyidôben járnak
[10] végül 26-szor
[11] Sose fogok semmit megérteni a nôkbôl. Cs. Zsófi, egykori szerelmem, aki
igazán fiús alkatú volt és maradt, nagymama korára is, meséli a multkor:
Hallgattam Dobszay prof. zenetörténeti elôadását. Egy öreg nadrág volt rajta,
alatta egy lecsúszott divatjamúlt szürke neylonzokni, összepöndörödve. Azt
hittem, odaszaladok, és összepuszilgatom a lábát...
Kecskemét 1999.3.3.-6 J-58 C.6005
Szia J.! ötvennyolcadszor
Hát Kecskemét, édes Kecskemét megint, Miklóssal.
Persze hónapok óta a csöndes töprengés, merre mozduljak. Hidvégi mélyen a
szemembe néz: ugye tudod, hogy ez a műteremtéma kiégett?! Fess mást, Dezső, fess
szentképet! Ahogy Kondor. (Magamat bíztató, mondogatom: Egryt unszolhatták,
festené már a Velencei tavat.)
A csomagolás háromnapos kínja és gyönyörűsége. Hogy optimális és minimális
legyen egyszerre.
Kazetták: a református Cseri Kálmán prédikációi, Zakeus megtéréséről beszél hét
alkalommal fél-háromnegyed órákat, szívmelegítő. Egy kilenc órás Nádas Péter
interjúsorozat, 97-ben ment a rádióban.
Angolnak Sherlock Holmes összes, és két Le Carré, ez krimi, az egyiket évekkel
ezelőtt már olvastam, The Spy Who Came in from the Cold, nagyszerű volt. A másik
új, de 700 oldal, nem tudom, ésszerű-e belevágni, minden időmet megenné.
Választani kell közülük.
Olvasni a tavaly megkezdett játékelmélet könyvet Mérőtől, meg a Józsefet,
szerénységből csak a második kötetét.
Versnek Ady, Petri, Szabó Lőrinc, Illyés kötetek, Zelk és József Attila. Weörest
végül nem hoztam le, pedig most megkezdtem őt is. 1927, Jézus Mária, 14 éves
volt:
TÁJKÉP
Ködbe-hanyatlott régi vidék -
Könnyez a felhő, szürke az ég ...
Alszik a ködben a csonka határ -
Délen a tájrul a nyári madár ...
Messzire néznek a szürke hegyek -
Állnak az égen a hóseregek ...
Ködbe-takartan alszik a táj -
Alszik az őszben ... tél-fele jár ...
Házak a tájban gondtalanul -
Ködteli földre az ősz szava hull ...
Barna a tájék, sárga a fa -
Nyikkan a csöndben a tél fogata ...
Csörren a csermely, dermed a tó -
Halkan a tájra hullik a hó ...
Elmegy a sárga, jő a fehér -
Hóba takarva nyargal a szél ...
Cukros a házak rőt fedele -
Halva vonaglik az ősz ereje ...
Nyargal a tájon a hóval a szél -
Elmegy az ősz és itten a tél ...
Halkan a tájék télbe borúl -
Mindig a régi ... mindig az új ...
Mit szólsz, az utolsó sorhoz?! Tizennégy éves!
Hogy ennyire közel kerültem a versekhez, mindenféle kisugárzása van. Antal
püspöknek Kárpátaljára a Fioretti egyházi tizedet küld, írtam neked. S a pénz
mellé egy-egy Egry, Derkovits stb. reprót, s Oravecz vagy Illyés verset is
beteszek.
Lehoztam még a N. Y. Metropolitan Múzeum nagy albumát is, Zsófié. Egy
narancs-lila-rózsaszín indiai miniatúránál kinyitva az ágyam előtt feküdt a
földön egy hétig. Mi lenne, ha ezt a színvilágot egy műteremrészletbe
beemelném?!
Hogy mit csináljak az idén... evvel nem terhellek. Az új színcsalád mellett idén
is forgatom a lehetőségét a képeket utólag vágni-komponálni. Majd meglátjuk. Két
napot henyéltem, fegyelmezetten. Aztán néhány színes képvázlat, papíron. Aztán
az első tántorgó képek, rutinszerű keservek.
az első napok
keresem a hangomat
lehangolt vagyok
(Szüts kérdi, mihez képest?)
és vettem magamnak egy körömkefét
Kecskeméti uszoda, a második naptól, indulás 6.50-kor. Hogyan legyen az idén?
Készületként két hete áttértem az 50-ről a 75%-nyi gyorsúszásra. 1100 méter,
szűk fél óra. Szüts előnyét nem fogom tudni behozni. Igaz, az elmúlt évben főleg
a stílusra ügyeltem. Gyönyörűséges, bonyolult mozdulatsor, ahogy az ember a
lapáttá merevített tenyerét úgy 20 fokos szögben vállból előrenyúlva a vízbe
szúrja, miközben a másik kéz a comb mellett még tolja a testet. A levegőben
előrevitt alkar a könyökön lóg, lazán, s úgy pihen-, ezt szerencsére
megtanították, így rögzült a mozdulat.
Síelni viszont már csak háromszor voltam az idén. Félórákra. A térdem nem bírja.
Miki egyáltalán nem ment/jött ki. Szerinte Magyarországon nem érdemes síelni.
Más nemzedék.
Zsófi viszont Olaszországban síelt egy hetet, haverjaival. Barnán jött haza. Nem
vette figyelembe, hogy a semmiből költekezik: majd csak lesz valahogy. Ami
persze igaz. (Frissen beszerzett cicáját a szomszédok etették.)
Kitalálta, idén az Iparművészeti Főiskolára jelentkezik. Mármint egy hároméves
esti továbbképző tanfolyamra, kompjuteres tipográfia szak.
Hatszoros-tízszeres túljelentkezés, kemény felvételi. Tandíj. Bementem a
tanszékvezetőhöz. Mutattak beadott munkákat, vizsgafeladatokat. Kézbe adtak egy
szakkönyvet, amit a felvételire ismerni kell. Szerencsére rögtön megvehettem, a
portán árulják. Meglátva itthon, Miklós is érdeklődött, úgyhogy egy hét múlva
még egy példányt. Már pályaválasztásán is gondolkodik, egy ideig vele
lelkesedtem, aztán észbe kaptam, beszélgettünk. Reklámgrafika, kompjuterrel,
persze. Izgalmasak és nagyszerűek ezek a grafikai programok. Egy hónapig, amíg
meg nem tanulod. Utána marad a napi robot, esti megrendelésre a Coca-Cola cégnek
másnapra szórólapot csinálni, Szütsnél láttad. Nagyon megfizetik, nem utasítod
vissza. Negyven éven keresztül. Nem fogja szellemi igényeidet kielégíteni.
Beültem a Főiskola könyvtárába is. Többéves adósságom az Amerikaiak c.
fotóalbum, egy tanítványom tanácsára az Andrássy úti főiskola könyvtárában
kerestem, onnét irányítottak át ide. (Kompjuterizált katalógusaik össze vannak
kötve!) Fotót mindig öröm nézni. Nagy utazás. Utána bódult ébredés. Hihetetlen
koncentrált információhalmaz.
Pesten, pontosabban Budán körbevittem kocsival egy bolgár hercegnőt, most pár
hete, várost mutatni. Idős ember, alighanem évtizedek óta először járt
nagyvárosban. Benedek-rendi, a salzburgi kolostorból érkezett, idei szabadságát
Erzsébetnél töltötte. Mátyás templom, Citadella panorámája, havazott. Mindent
meg akart érteni. Arisztokratikus, csendes, végtelenül szerény. A mi szent
Erzsébetünk oldalági rokona. Tréfáltam vele, a Margitszigetet követelhetné.
Rendkívül kultúrált, nagy tudású nő. Anyámnak elmesélte, kisgyerek korában hét
szolgálója volt. Szeretett lovagolni. Aztán egy sötét éjszaka lopva menekült az
egész család a megszállók elől. Hátranéztek, egy pillanatra az összes ablak
megvilágosodott. "A kastély így búcsúzott tőlünk." "Egyszer a szobákat
rendeztük, a család körbeállta a zongorát, kezeinket fölé tettük. Tenyereink
nem értek össze. A zongora fölemelkedett, erőkifejtés nélkül vittük a másik
szobába. A nagy szekrényeket ugyanígy." Nomármost egy apáca nem hazudik, ő
különösen nem, nem az a fajta.
Miki, aki Miklós már.[1] Olykor bizony akadozik a mosogatás program. Hetente
háromszor az ő feladata. Igaz, hogy mindnyájunknál elfoglaltabb, ha jól
megnézzük. Fél négyre ér az iskolából! Nyomorgatják őket a túl sok
tanulnivalóval. Aztán, mivel nem megy a matek, különtanár. Heti két alkalommal
sport, testépítés, gyakorlatok erőgépeken, ezt edzésterv alapján maga osztja be.
Barátaival is kéne néha találkozni. Kompjuterébe írja tovább különbejáratú
kottakönyvét, saját tipográfiával. Szeret moziba járni.
Szóval egy sokadik elmaradt mosogatás után mondtam neki, Öreg, ezért már
büntetés jár. Háromszáz forint. Úgy értem, én fizetem neked, hogy rosszul
neveltelek.
Idegesen felnevetett, elfogadta. Több szó nem esett a dologról.
Múlt héten aztán előadást kellett tartania, egy beszélgetést vezetett a
Harkályok csapata péntek esti foglalkozásán, családi életről, nevelésről,
szülők- testvérek kapcsolata, satöbbi. Meséli, mondtam a te pénzbírságodat is,
tudod milyen megalázó az ilyen...?!
A múltkor meg egy végleg elmaradt mosogatás ügyében reggel ötkor fölkeltettem.
Érdekes, nem értett velem egyet. De nem ellenkezett.
Lukács uszoda. Sokféle irodalmi érdeklődés zajlik mostanában. Majd mesélem.
Hanem egy öregúr megint haldoklik. A négytagú társaságból, akit éveken át
kerülgettem, amint körbeguggolva beszélgettek. Megszerettem őket. Egy pilóta, az
Autóklub volt elnöke, aki már agyvérzéses, egy bankvezér, és most, aki
lélegeztetőgépre került, a sebészprofesszor. Rákkal operálták januárban,
tüdőembólia lépett föl.
A másik nagybetegünk Petri. Gégerák. Írt most pár döbbenetes verset erről.
November táján a metróban találkoztunk, beszélt magáról. A keze hideg volt. Kata
fölhívta Jelenits azyát, látogatná meg, segíteni kéne neki meghalni (hitetlen).
Két héttel később érdeklődtem, azt mondja, nem tudja megtenni. Hogy van egy fél
órája az embernek, és bemegy-, azt így nem lehet.
A legszebb verse a Belebotlom halálomba az Élet és Irodalomban jelent meg,
elküldték nekem. Kár lenne megvágni.
részeg napok
részeg éjek
ami közel
messze széled
lucsok mocsok
zokog tocsog
öreg majom
motyog makog
száraz éjek
száraz napok
sara pereg
sívó homok
homok évek
évtizedek
sivatagi
szele sziszeg
holott élek
holott halok
halott élő
élő halott
egész valóm
nemvalóság
koszorú-drót
rothadt rózsák
amit én csak
félve sejtek
tudván tudják
már a sejtek
egész lényem
lüktet gennyed
nem fogadnak
be a mennyek
nem fogadnak
be a poklok
halálomba
belebotlok
esetlen be
verem orrom
mint a bohóc
a porondon
valaki más
nem én vagyok
ki az ágyon
hűlten vacog
kiben étel
nem maradik
már a száján
által szarik
hasa püffed
szára szárad
zsibbad lüktet
szíve fárad
szikla közöny
tompa foglya
már csak sugár
szike fogja
aztán néha
mégis mégis
föllobbantja
a poézis
de többnyire
mégse mégse
nem érdekli
már a vég se
állandó kín
éle tompul
bizony már csak
egyet gondol
bárha végre
odalenne
és fekünne
odalenn e.
Ez meg egy másik, a Kis elégia eleje:
Kedves Mihály és Dezső, egy részét már tudom
annak, amit ti
tudtatok, elindultam a ti útatokan,
elkezdtelek titeket óvatosan követni.
S nem is vacog a fogam, legalábbis nem nagyon.
Utánozhatatlan féregmozgásomat,
ahogy így rákmenetben
hátrálok, hátrálok, kívülebbre szüntelen (...)[2]
Kosztolányi. Szóba került, napokig foglalkoztunk a zuhanyozóban híres
pamfletjével, hogy neki elege van a mértéktelen Ady kultuszból. Sikerült a
szöveghez hozzájutnom. Szakszerűen szedi ízekre néhány pocsék versét. Olyan
meggyőző, szédültem bele. Hogy önimádó, műveletlen, gyerekes, pozőr...:
Egy költő az ihlet önkívületében láthatja magát félistennek, lángfelhőnek és
leopárdnak, de nem láthatja magát az íróasztalnál, amint megírja azt a gyönyörű
versét, amelyben azt írja meg, hogy a többi verse szintén ilyen gyönyörű...
...ÉS leopárd...ez kiváló, nem?!
Ez az elemzés a Toll -ban jelent meg (1929). Behozták nekem a lap egy számát.
Bizalmas, de kifelé kegyetlen, agresszív. Nem jelentéktelen szerzői is voltak.
Aztán a Lukácsban átterelődött a figyelem a Babits- József Attila konfliktusra,
ami vagy négy évig tartott, és minden ízében figyelemreméltó és nagyon érdekes,
ahogy egyikük megjegyezte. Az egész a 24 éves J.A. kiválóan szakszerű, de
érthetetlenül durva kritikájával kezdődött, Babits egy új kötetére reagált. Első
nekifutásra a Lukácsban kaptam Berszán barátomtól néhány ebből kijegyzetelt
mondatot:
bántóan rossz versek kötege ez a könyv
két marékkal tömi belénk a zagyvaságot
nyelvünknek ennél rútabb, tehetetlenebb és alantasabb mozdulatát még nem vettem
fülembe
Babitsnál a forma és a tartalom, a művészi forma és a költői tartalom úgy
kerülik egymást, mint két testvérgyilkos...
nyákos, üres odú a lelke
Egy másik szerint a kibékülő vers, a Magad emésztő, szikár alak (1934) olyan
gyönyörű, hogy már azért megérte az egész. Ismét más arról beszélt, hogy az
összeveszős vers stílustani brillírozás, mélyen ismerte és értette Babitsot; azt
a verset nem lehetett nem figyelembe venni.:
...Olcsón adódott el, hiszen
szerény, akár a kórság.
Adjuk rá néki iziben
ezt a jószagu rózsát.
'sz künn azért zúg nemes viharja,
mert benn a hasikát csikarja.
(Egy költőre)
Fölvetődött Babits felelőssége is. Hogy nem volt magától értődő J. A. zsenijét
azonnal fölismerni, indulása nem volt rendkívülinek mondható.
Megkérdeztem faxon Bognár Robit, mit takar ez:
Botot faragtál, ábrákkal tele,
beszélt a nyele, aztán megúntad. Így volt?
S eldobtad...
(Magad emésztő...)
Ezt faxolta vissza:
Bot ábrákkal:
Bús Donna barna balkonon /mereng a bíbor alkonyon
Át a réten, hol a Léte, mert e rét a / Léte réte,
eldobta:
Jónás (imája)[3]
Jó, hogy ilyen tudós barátaim vannak.
És zárójelben: örültem, hogy J. A. lakhelyemet megemlíti:
S ha már szólok, hát elmesélem, —
villamoson
egy este a Széna téren
találkoztunk. Kalapot emeltem
talán nyeltem
Még egy összeveszés, ezúttal én, S. Naggyal, egy dühös levélben. Úgy tűnik, most
én nem tudom tolerálni gyarlóságait, vagy azt, amit én annak élek meg. Aztán,
ahogy József Attila, küldtem én is egy semmit-vissza-nem-vonó, rezignált
kibékülő írást.
...Te engem megbántottál, három vonatkozásban is. De nem érzékelted, hát nincs
mit beszélni róla. Eddig is elfogadtalak, mindenestül.
Azt hiszem, sokkal inkább szükségem van rád, mint fordítva, ez fájt most...
Hanem előtte egy héttel nagyot segített rajtam bölcsességével, szokás szerint
telefonon, ezt majd mindjárt leírom.
(két éve alig látjuk egymást, tavaly fölkérték tanszékvezetőnek, állítólag
nagyon jól csinálja, napi negyven órában. Meg is mondta, nincs ideje rám.)
Nagyszerű barátaim sorában még Ferenczy Károlyról valamit, gyönyörű, ahogy
Bernáth Aurél halálpontosan megfogalmazza, amit tulajdonképp mindnyájan érzünk
...
Ferenczy Károly ... rezerváltabb szellem, mint közismert kortársai. Hűvösebb
világ, rejtettebb, magasabb szférákban nyílt lélek, ahol nagyobb a csend.
Ferenczyben van valami a magányos erdei sétáló hallgatózásából. Olyan neszekre
figyel, melyeket mások nem is érzékelnek, vagy csak, ha már nagyon sokáig
üldögéltek elmerülve egy páfrányos, mohás, lombfödte zugolyban. Mintha páncél
venné körül, a visszavonultság, a kínlódás, az önmardosás kalapálta páncél,
melyen nehéz átjutni.[4]
Az élet rejtelem ugyan számára, mint a "Három királyok" erdeje, de mégis
biztosan igazodik. Útjában nemcsak szemlélődő, de értő ember is.
...Filozofikus magatartása mindig lehántja a külszín felületét s nem engedi a
tárgyat magához a maga érintetlenségében. Így mélyebbre ágyazódnak képei, de
maguk után is hagyják a tépelődésnek, s valami nosztalgiás szenvedésnek az
érzetét. Errefelé található talán a magyarázata annak hogy valami szertartásos
van benne, papos ...
Az ilyen szellemek látszólag nem tartják kezüket az élet ütőerén. Valahogy
fölötte állnak.
A "napos oldal" örömei csak messziről csillognak ide, oldva, szinte akként,
ahogy egy bál zajára az elmenő visszafülel.
Válogatott pillanatokat idéz fel inkább, illetve válogatottá teszi a
pillanatot. Mélységesen ünnepélyes hangulatot varázsol, s azt szinte
lombsusogással veszi körül.
[A Három királyok képben] valahogy jelképes ábrává nő bennem a három lovas, akik
zajtalanul, szinte mohán lépkedve vonulnak a cél felé, feszült nyugalommal és
várakozással a szívükben. Ebben a képben minden együtt van, ami Ferenczyt teszi.
Csend, nagy dolgok kihallgatása, figyelem a belső hangra, törekvés a jelenségek
látomás-szintre való emelésére ...
Bernáth Aurél: A múzsa körül (1940): Ferenczy Károly
(részletek)
Nem illik mindez az én jobb képeimre is, egy picikét? Be szép lenne... Nem
véletlen, hogy Ferenczy annyira fontos nekem.
Megvettem Zsófi szülnapjára az Öreg halászt, megint. Újra elolvastam. Gyönyörű.
Ajánlom.
Járunk kirándulni vasárnaponként továbbra is, barátaimmal. Bánatom, hogy lóg a
fejem, mondtam, valószínűen túl erősek a torokizmaim. Magam elé nézek és a
tájból alig látok valamit. Múltkor kölcsönkaptam egy orvosi nyaktartót, de
kiderült, nem ez a gond. Most már nézem a tájat, de továbbra sem látom. (Tán
rajzolni kéne a fák alatt.)
Vissza akartam adni a nyakörvet, de elhárították. Igaz, akkor tudták meg, hogy
kilenc éve nem mosakszom. Valószínű, szerintük a napi fél órás Lukácsban-ázás
nem elég.
Miklós fiam további dolgai. Vendégségben a Hármashatár hegyen, utána barátja
mamája meséli, a fiúk délután szétlőtték a kutya lábosát. Ez versnek is jó, nem?
Aztán. Munka alatt, munka elől fölpattanva egy délelőtt lendületből elszaladtam
a Tűzoltó utcába, bútorbizományi, fotelt venni műterembe. Kétféle volt, egyik
sem hibátlan, bonyolítva, hogy az egyiket csak párosával adták, igaz hihetetlen
olcsón. Vásárlásnál mindig tehetségtelen voltam. Végül mindhármat hazahoztam.
Estére kettő már Miklós szobájában a pinpong-asztal helyén. Akkor a szomszéd
kollégium igazgatónőjétől másfél dohányzóasztal egy rajzomért cserébe. A
roncsasztal vázat befestettem, és lapot rá, ez magamnak, a másik Miklóshoz, s
alá egy évek óta fölcsavart szőnyeget tett. Lehetetlen volt állólámpámat nem
hozzáadni neki. Életforma váltás, beszélgető garnitúrája lett egy hét alatt.
Használja. Ott fogadja tanárát. Utóbbi napokban pedig -kísérlet lehet- minden
dolgát kinn és széthagyta, az új bútorokat elöntötték a füzetek, papírok és
ruhák, a padlót használt papír zsebkendők. Katát alig-alig győztem visszafogni,
hagyja, ne szóljon folyton bele. Életszagú, vidám látvány volt. Aztán most, épp
elutazásom előtt, Kata kedvéért, nagyböjt alkalmából rideg-halott rendet csinált
egy délután. Magamról tudom, milyen áldozat lehetett.
A reklámgrafika mellett a zeneszerzés is érdekli. Minap hazaérkezésekor Kata
fogadó gesztusait egy mozdulattal hárította, hogy rögtön, s leült a zongorához.
Aztán este kiosztotta zenéje kottáit, Kata a zongoránál, én altfurulyámmal, ő
pedig gyönyörűhangú gitárjával. Életünkben egyszer, így együtt. Búcsúzóul még
utánunk szólt, hogy aztán gyakoroljuk majd a stimmeket.
Hogy ebből mi lesz, ki tudja. Például most jöttem rá, hogy miért szerettem
annyira gyerekkorom óta albumokat nézegetni, kerámiák, ékszerek, kardok fotóit.
Mert elbűvöltek a hátterek, a drapériák válogatott színei.
Jávor elküldött pszihiáterhez, hogy sok a rosszkedvemből, netán öregedésemmel ez
majd fokozódik, rögzül. Hallgattam rá, s megírtam magamat fél oldalban a doktor
számára. Ez talán hiba volt, mindenesetre alig kérdezett, intelligensen
csevegett egy órát, majd adott egy antidepresszántot, hogy ezt most majd
hónapokig, fokozatosan növelve az adagot, aztán majd meglátjuk stb. Első
napokban szédültem, de nem is ez volt a baj. Az egész történet stílusa kezdett
nem tetszeni. Egyre nyugtalanabb lettem, ahogy a tigrist beengedik a
csőketrecbe, megfordulni nem lehet, csak egy út, előre, a porondra. Akkor
fölhívtam S. Nagyot. Azt mondja: a múlt század hetvenes éveiben tartott ott az
orvostudomány, hogy valami kemikáliával mellékhatás nélkül megjavítja életünket.
(Csakugyan, láttam, egy ilyen gyógyszer hogy változtatott J. habitusán.) Hogy
tessék elviselni magamat, a meddő időszakokat. Ha pedig tényleg segítség kell,
akkor szigorúan a mi körünkből, ismerőst, aki jártas a művészek dolgaiban. Az
egészen sajátos terület, más szabályokkal. (Az anekdota, hogy Thomas Mannt
elvitték neurotikus panaszokkal Freudhoz. Megvizsgálta, bólintott, igen,
valószínűen tudok segíteni. De azt nem ígérem, hogy utána fog tudni írni...)
Átfaxoltam neki öndiagnózisomat. Erre azt mondta, eleve hiba volt ilyen
panasszal ílymódon kezelni, nincs kétsége.
Lehúztam a gyógyszert a WC-be, s föladtam egy levélkét, hogy köszönöm Doktor úr,
de megpróbálok enélkül egészséges lenni...
Más téren is megpróbáltam Kata tanácsát követni. Életemben először vettem egy
Old Spice (Öreg Spájz) nevű desodort, a mellékneve White Water, nem tudom, egy
szóba írták? és nem tudom, ez mit jelenthet. 700 forint volt, úszás után
dörgöltem a hónom alá, jó szagú. Negyedik nap Kata elvette, hogy mégiscsak
jobban szeretem a puszta testszagodat...
-Jól alszol?
-Ó, hogyne, háromig számolok, és már alszom is!
-Háromig?
-Háromig, fél négyig...
és ahogy a mostani női divatcipőket elnevezték: TECHNOPATA.
Zenét írtak néhány festményemre, jó mi?! Egy fiatal magyar zeneszerzőnő,
Bálványos Judit, fele idejében Bosztonban él, ott (is?) van saját együttese.
Komolyzene és jazz improvizációk határán, ő altszaxofonnal. Van még zongora,
olykor hegedű, brácsa. Sötét terem - mindkét koncertjükre elmentem, másodikra
Kata is jött - s zene közben méteresre a falra vetítve a kép. A muzsika nem
rossz, el is kértem kazettán, de végig szenvedtem, hogy egy helyben kellett
ülnöm, semmit nem lehet csinálni közben. Végig képemet kellett néznem, s látom a
Zsidó temető elképesztő hibák halmaza, 14-et számoltam össze. Tehetségesnek kell
lennem, mert a kép evvel együtt nagyon jó. (A Nemzeti Galériáé.)
A műsort és a "partitúrát" megkaptam. Ide másolom.
1. Váli Dezső: Színes műterem
A. tér: tenorszaxofon
B. fény: brácsa
C. szűk tér / a szék története: altszaxofon
2. Régi zsidó temető (évszázadok)
A. árnyék: összefonódó dallamok, tenorsax. kiemelkedik
B. "csend" letisztázódás, a kép súlypontja
A. árnyék: összefonódó dallamok, altsax. kiemelkedik
B. csend, letisztázódás, a kép súlypontja.
3. Műterem / Levél Vaszkó Erzsébetnek
stb.
Még egy zenei dolog, Kurtág. Nagyon meg lettem ajándékozva, ismeretlenül
elküldte egy CD lemezét, dedikálva, Berlinből, ahol él. Barcsay generációjú
mesternek hitt. Ez jó. Rögtön postára adtam egy Váli-monográfiát, benne egy
83-as szálkás ceruzarajzomat. (evvel bekerült opuszjegyzékembe) Aztán telefonon
többször beszéltünk, elfaxoltam neki (is) Petri új halálversét, nagyon tetszett.
Még két lemezét megküldte, most kazettát is másoltam tőle, sokat hallgatom.
Érdekes egybeesés, nem? Januárban írtam neked, hogy szívesen hallanám...Azt a
levélrészletet el is faxoltam neki, a József Attila töredékek tényleg
fantasztikus. Az a múltkori szöveg, - beazonosítottam - így szólt:
Irgalom, édesanyám, mama, nézd, jaj kész ez a vers is!
Még egy édes vicc. A rabbi igen megkívánja a golfozást, dehát szombat van. Végül
nem tud ellenállni, odalopakodik, nincs senki, elkezd játszani. S elsőre betalál
az utolsó lukba, fantasztikus! Lesi mindezt egy fa mögül a samesz, s morog az
égre: itt van ez a himpellér! És te így megjutalmazod, Uram?!
-Édes fiam! Gondolj bele, ezt az ütést nem látta senki...!
Ez is vicc: telefonszámlánk decemberben 16.200 forint volt.
Hírek a Fiorettiből. Bevezettük, és tartjuk két havonta az egymásért könyörgést,
akkor minden más programot félreteszünk. Ők akarták, igazuk volt, én is
megszerettem.
A megosztás beszélgetést továbbra is Ildikó vezeti, dinamikusan, kedvesen.
Próbáljuk megtanulni, figyelni erre, milyen istenkapcsolatunk volt a múlt héten.
Még nehezen megy.
Gábor, most egy banknál fordító, váratlanul visszatért körünkbe. Elkérte a C.
naplómat, hogy magának és Paulának lemásolhatná-e. Átgondoltam. Az Akadémia
levéltárában már van egy teljes példány, s ott semmit nem zároltattam, mért ne
olvashatnák akkor ők is. Kalap pénzbe fog kerülni, gondolj bele, 6000 oldal, két
példányban!
Eltettem, egy érdekes vélemény a liberalizmusról, megfontolandó. Ebben nem látok
tisztán. Tőkéczki László, ELTE[5] történész írja, Népszabadság:
A liberalizmus történelmi feladata valójában a törvény előtti egyenlőség és a
szabad piacgazdaság megteremtésében, illetve az ember és politikai jogok
alkotmányba foglalásában kimerült. Az alkotmány megfogalmazása és a
jogállamisághoz való ragaszkodás már inkább konzervatív értéknek tekinthető... a
szegényebbeknek nem a szabadság a legfontosabb érték. Egy európai modern
liberális párt mindenütt a jólkeresők pártja. A liberalizmus a modern társadalom
keretei között igen messze esik a reálpolitikától, elsősorban kamaszfilozófia...
Tudod, írtam is, decemberben meghívtak (volna) egy liberális körbe.
Magyar valóság, órásbolt. Tavaly kidobtam a műteremből a fali órát, de mégiscsak
kell, vettem most egy másikat. A jótállási céduláján elolvashattam, hogyan
értendők az Órások Szövetkezeténél forgalmazott karórák feliratai:
water resistant = fröcskölő víztől védett
w.r. 30 méter = viselhető kézmosáskor
w.r. 50 m/ 5 ATM = úszáshoz lehet, de vízbe ugrani nem
valamint: vízmentesség csak új
óráknál garantálható
(vagyis javítás, elemcsere után
nem)
Még nem értük el az érett kapitalizmust ezen a téren, ámbár
munkanélkülink már van elég. Nem tudok napirendre térni fölötte. Hajnalban,
háromnegyed hat, mínusz öt fok, a Ferences kolostor kapujában a lépcső szélén, a
sarokba húzódva ül az öreg csőlakó, feneke alatt újságpapír, és fejét kabátjába
rejti, amennyire lehetséges, hogy ne fázzon annyira. Olyan helyen aludhatott,
ahol már a hajnal nem biztonságos. És merre jár aztán egész nap? Két éve
összetört arccal feküdt kőrészegen a Szilágyi Erzsébet fasorban. Most valahol
rendbe hozhatták, újra emberi arca van, hatvan- hatvanöt éves lehet. Mire vár?
Hogy elmúljon a hideg. És aztán?
És - kissé teátrálisan - a másik oldal: barátom meghívott minket, s Szütséket,
kiderült, házavatóra. "Ha nem kell a tudásom, hát gazdag ember leszek."
Ámultunk, ez egy tisztességes szándékú ember, a szocializmusban végig vezető
poziciókban. Rendszerváltáskor mindenünnen kirúgták, évekig vergődött, most egy
nagy nyomda igazgatóhelyettese. Háromszintes házat építettek tíz hónap alatt, a
pincében úszómedencével (rögtön kértem egy úszónadrágot), borozóhelység, fűtött
rámpa le a pincegarázshoz a két kocsi számára (nem kell havat takarítani),
egyedileg legyártatott keményfa ajtók, padlófűtés, a fogadóteremben kandalló és
bőrgarnitúra. Minden luxuskivitelben. Szüts kalkulációja szerint tizedennyi
pénzért óriási lakást vehettek volna Budán. Vagy, csak valamivel szerényebben
építkezve, fantasztikus kortárs gyűjteményt lehetett volna ebből... merthogy
gyűjtik a képeket (van pár Válijuk is). Szüts a maga humorával úgy foglalta
össze a látottakat, hogy a rendszerváltás áldozatai. Pulykavacsora, állítólag
extra italok, fagylalt, jókedély. Két nap múlva Vajda fölhívott, hogy bizony
szégyenkezik, és kissé hasadt tudatú lett evvel az építkezéssel. Unokái már nem
fogják tudni, hogy ő nem csak ilyen.
Gond volt, mit vigyek ajándékba nekik. Tudtam, Szütsékkel valami hosszú távú
képvásárlási ügyletbe vannak bonyolódva, ilyenkor saját művet vinni ízléstelen.
De szerettem volna valami igazit. Végül az előszobából leakasztottam Gruber
Uszályok pasztelljét. Örültek.
Képeim archiválása, gondolva az utókorra is.
Elkezdtem megint fészkelődni, évek óta gondolkozom rajta. Most testközelbe
került a lehetőség, tájékozódtam.
Klee munkásságát egyetlen helyen lehet megismerni, ha albuma végén végignézzük
oeuvrekatalógusa párcentis fotóit. Soha senki nem látta és nem is fogja
megtudni, mi mindent festettem és rajzoltam. Ki fog eljutni a veszprémi
tanácsháza folyosójára, megnézni A monostor falai-t?. Egyetlen (romlékony) fotóm
van mindenről. Mindent kompjuterbe kell tenni, ott
az nem romló archívum, képernyőn megnézhető,
CD-re másolható, olcsón sokszorosítható, pld. könyvtár
számára
internetre tehető, ahonnét bárki letöltheti magának.
print is készíthető, otthon
esetleg egyszer kiállításkatalógusként megjelenhet.
Ami minőség elérhető számomra: kisméretű keresőkép. Az elég is.
Egyet lehet ellene vetni, hogy: minek? Elég belőlem az a pár jó kép, amire
emlékeznek, ami a könyvemben megvan, és az a néhány, ami itt-ott falon látható.
Na de mégis. Egy költő összes verse kötetben megvásárolható. Vesszen el örökre
képeim 90%-a? Illetve elveszhet, de ne rajtam múljon.
szia.
1999.4.15.-23 J-59 C.6036
Szegény barátnőm
...azt írod, baráthiány. Gondolom, te teremted. Műfordító-irodalmár barátom
ösztöndíjjal Arlesban milyen jókat beszélgetett friss ismerőseivel. Nem
valószínű, hogy Le Meuxben te vagy az egyetlen okos ember. Nem gúnyolódni
akarok, hanem... mennyi munkát fektetsz te kapcsolatteremtésbe? Az én leveleimet
is eredetileg nem monológnak szántam. Rezzenetlenül elfogadtad, hogy kapsz,
anyakirálynő.
Más kérdés, hogy így is szívesen írtam.
Szóval leveled jött, s most egy második is. Ez jó! Örülnék, dialógusba
váltanánk, bár gyors reagálás nehéz ügy, egy levél nekem többnapos munka.
Várom öreg írógépeden kikopogottakat!
Hanem van itt egy új lehetőség, én most szántam rá magam. Hosszútávon feltétlen
érdemes lenne beterveznetek: kompjuter, és azon e-mail program. Írok itthon a
gépembe, s a te képernyődön akár azonnal megjelenik. Helyi beszélgetés
telefontarifájával!!, és néhány másodperc alatt! átmegy, így nagyon olcsó. Új
műfaj, a telefonálás és a levélírás között, persze gyorsasága miatt könnyen
felületes. Hallom barátaimat, napi 10 üzenetet kap és küld, több a
tengerentúlról, sokszor csak néhány mondat, egy vicc. Gyanakvó vagyok, de
értékei vitathatatlanok. Hallom, hiszem, kapcsolatok élednek. Épp Paulával
egyeztettük, itt volt nálam: nem telefonálgatunk egymásnak. De gondolatokat
szívesen cserélnénk olykor. (Tudjad: az electronic mail-hez nem kell a gépre
Internet [www] is, ez fontos, bocs, nem tudom, tudod-e, hogy ez micsoda. Így
postai előfizetése olcsó, sőt találni ingyenes központokat is.)
Merthogy a telefon drága, és sajnos a fax is. Hanem nálatok volt 10 éve egy
akció, ingyen lehetett a postáról valami kompjuterfélét elvinni. Hamar
megtanulnád. Bár például Kata kompjuterrezisztens, legalábbis nagyfia szerint.
Hihetetlen, nők mennyire bírnak utálni technikákat...De szöveg beírás egyszerű
művelet.
Pszihológus másik ötlete a depresszióra, a fényhiány, vagyishogy hogy ezért
elköltözni... ezt hülyeségnek tartom. A lakótér viszont tényleg legyen jól
megvilágítva. Ahogy este végigvillamosozok a Nagykörúton, elszomorodva látom a
félsötét pesti lakásokat. A pocsék csillárok. Nehezen bírnám. Mikor egyszer sok
pénzt kaptam, a lakás összes villanykörtéjét lecseréltem baromi drága,
energiatakarékos, ötszörös fényerejű izzókra.
Most végignézem, ami egy hónap alatt fölgyűlt számodra.
Kecskemét előtt Mikitől evvel a cédulával búcsúztam:
A sok tanulás izgatja nyálkahártyát
és
lehúzódhat az arcüregre
is.
A művésztelep: az első 16 nap, mintha bordatörés, minden mozdulat fájt ...az
első napsütés, a friss zöldek, a rügyek is. A képek: mind más irányba szaladt.
Aztán lassan kezdett a világ kitisztulni... a végeredmény 22 kép, még nem tudom
értékelni. Ha dicsérik, az is zavar. Egy barátnőm belenézett, mosolygott, azt
mondja: megérte.
Első vasárnap a főtéri vásárban remegő gyomorral vettem Katának egy norvégmintás
fehér gyapjúpulóvert.
Csináltattam egy profi kompjutert. Úgy kezdődött, hogy adósság fejében
elfogadtam egy grafikát, amiért aztán Szüts vett nekem egy szkennert, avval majd
a következő hónapokban minden képemet kompjuterbe. Azt hittem, a táskagépemet
kell csak hozzáigazítani az új berendezéshez, esetleg kis ráfizetéssel. Később
Szüts meggyőzött, csak profi szinten érdemes, ahhoz diamásoló kell. Miklós fiam
grafikai programokat kért, ami csak nagykapacitású gépen fut, valamint
elmagyarázta, és igaza volt, hogy CD író- és olvasó berendezés is kell. Így a 4
lemezt kölcsönkapva majd a XXII kötetes Révai lexikon is rendelkezésünkre áll.
Az első gépem 80 megabájtos volt, ez éppen 8000.
Az új gép: torlódó feladatok. Most épp a fent említett E-mail fölrakásával
vagyunk elfoglalva.
A Húsvétot már itthon töltöttem. A nagyszombati szertartáson szokás szerint a
kolostor teljes személyi állománya megjelent. Járókerettel a majd' 90 éves
Ottmár atya, aki a Szent Korona Társaság alapítója és elnöke, még mindig
politizál, időnként csacsi módon. Levitték a szertartásra magukkal, s ott állt
rezzenetlenül ünnepi vörös miseruhájában Töhötöm atya is, aki már a körötte
zajló dolgokból semmit sem ért. Az ő jelenlétététől meghatódtam, neki örültem
igazán.
Hajnali napirendem változatlan, csak most útban a templomhoz rózsafüzérezés
közben a szememet forgatom és bandzsítok. Megtaláltam a szemtorna helyét. A
misén 20-30 fős stabil csapat, a zsolozsmára is ott maradnak. Megszerettem ezt
az imamódot, így a Bibliát csak a köztes napokon használom. Akkor a napi
igeliturgiát, meg egy kedves zsoltárt hozzá. Kata meséli, közösségükben
általánosan bevett, napi gyakorlat, hogy válaszra várva felütik a Bibliát, s
fölolvasnak belőle valamit. Nem mondom már neki, de ezt nagyon nem szeretem.
Ízlésem ellen van az Urat azonnali reagálásra kényszeríteni.
Ide vág. Kezembe került a 99. febr.25.-i Mária üzenet Medzsugoréból:
...adjátok nekem mindazt, ami a szívetekben van: örömöt és ...a legkisebb
fájdalmat is, hogy bemutathassam Jézusnak és ő ...átváltoztassa nyomorúságtokat
a Föltámadás örömévé.
Anyácskám meg ezt a viccet hozta:
az Úr szereti a teológusokat, mert általuk nagyon sok újat tud meg magáról...
Uszoda. Fölment 1220,1 méterre, ennyi most a fél óra. Egy év után már bírom
tüdővel a gyorsúszást. Az öltözőben a magpörkölőgépek technológiája, amikor nem
Kosztolányi illetve újabban Weöres. Még mindig foglalkoztat Kosztolányi
kirohanása Ady ellen
Az elefántcsonttorony még mindig emberibb és tisztább hely, mint egy pártiroda.
(Bár ezt lehet, hogy Babitsról mondta.) Meg barátja, Karinthy jut eszembe,
ismerős, amit mond:
Nem tudják, hogy mindig úgy gondolkodom, ahogy mások életükben egyszer, az
ötödik és negyedik emelet között, zuhanás közben...
Összebarátkoztam az egyik kabinossal, most alkalmanként 500 forintért
végigmasszíroz. Fenséges. Otthonra is csináltam egy masszírozógépet, többéves
töprengés után: öklömnyi kavicsot rongyba bugyoláltam, a rákötöttem egy
zsinórra. A másik végére is egyet, ellensúlynak. Egy szögön lóg a falon, az
egyiket emelem, a másik süllyed, így állítom a magasságot, miközben a hátamat
nekiütögetem. Bevált.
Uszoda. A szemközi zuhany alatt valaki hosszan ráncigálta, dörgölte fütyijét
szappanozás közben, látható következmény nélkül. Elnevettem magam, ilyen lesz
hát az öregség...
Nézzük a leveledet. Amit a keresztény mozgalomról írsz, amibe cseppentetek:
kemény, iránya tetszik. Tűnődtem, hogy állnék hozzá, teljes bizalmat feltételez.
Amit a depresszióról írsz, hogy alkalmat ad az alázatra: nagyon szép. És hogy
nagy találkozásaid mind ilyen periódusokban voltak, ez fontos. Bár látnám ezt
magamnál.
Kérdezed, mik a magyar reakciók Koszovó ügyben, érdekelne. Nem járunk
társaságba. A televíziót sem nézzük, hogy tudnánk, mit akarnak ez ügyben belénk
sulykolni.. Csak a rádióhírek és a Népszabadság.
Egy hete egyszer, először -megdöbbentő módon- a téma lekerült az újság
címoldaláról. Ami onnét egyébként kivehető:
Fanyarság, hogy egy hete beléptünk egy katonai szövetségbe, s máris háborúba
keveredtünk.
A szegedkörnyékiek éjszakánként robbanásokat hallanak odaátról, az öregebbek
félnek.
Golyóálló mellényes rendőrjárőrök a határtól 100 km-re lévő Kecskeméten,
márciusban.
Ingerült cikkek a menekültfogadás anomáliáiról, korszerűtlen szállások, elavult
jogi korlátozások, párhuzamos adminisztráció, bürokrácia a menekültek dolgában.
Gyakran ismétlődő bíztatás a kormány részéről, hogy a szomszédsági viszony és az
ott élő magyar kisebbségek okán mindenképp passzívak maradunk.
Aggodalom a vajdasági bombázások miatt.
Csendben elkezdtek minket szoktatni a gondolathoz, hogy a háború eszkalálódik,
szárazföldi csapatok bevetése következik. A mindig frappáns Heti Világgazdaság
címlapján egy légypapír, amire US. repülőgépek vannak fölragadva.
Szörnyű, mindenkinek igaza van. Az ellenvetés, hogy a NATO-nak a kurdok
mészárlása miért nem fáj, igaz, mégsem ellenérv. Egy uszodai klubtárs szerint a
szerbek okultak Trianon példájából: területet nem szabad átengedni. Nem is
fogják elvenni tőlük, gondolom.
A dilemma gyökere: Koszovó ősi szerb terület, ahogy nekünk a Margitsziget szt.
Margit kolostorával, viszont a sokszázados török fennhatóság alatt muzulmánná
vált. Milosevics agresszivitása szörnyű, a albánok kikergetése, de logikus.
Elvetette a sulykot, az albánokat majd hazaköltöztetik. De milyen áron. Vér,
szétlőtt ország.
Ennyi. Kata eltanulta tőled az önetetőt. Nem süt, de egy pléhdobozban mindig van
puszerli vagy mi. Önmérséklettel járunk rá.
ölel:
1999.6.2. J-60
faxváltás J-vel
J:
Mi újság ott nálatok? Én eléggé beteges vagyok az utóbbi időben; valaki köhhent
egyet, és máris torokgyulladásom van. Megjött az első tel. számla: délben, este
10 után és hét végén olcsóbban lehet kommunikálni. Neked melyik idő jobb?
Valamint: nagyon terhesnek érzem a komplikáltságomat; mi az egyszerűség titka?
Továbbá: mit tennél, ha egy nap felfedeznéd, hogy a baby-sittered hónapok óta
használja a telefonodat?
Jó étvágyat!
én:
Miki nem bukik matekból (havi 5000 ft.) viszont bukásra áll kémiából. A
kompjuteren viszont egyre jártasabb. Elromlott a sebességmérőm, a rendőr
megbüntetett, mert átmentem a pirosban, nem működik a színes nyomtatóm, Zsófi
lakásán elromlott a bojler, fogorvoshoz kell menni, és fáj a fejem.
Ez az időpont 2-ig jó, aztán alszom. Egyél sok C, vagy valamilyen más vitamint.
Miki bukásán reggel Katával összevesztünk.
És álmos is vagyok.
Valamint Zsófi novemberben szül.
J:
Sikerült megvígasztalnod.
Ha van kedve kijönni hozzánk, szívesen látnám nyáron.
Kékkút, 1999.8.13. J-61 C.6179
Szia, kedves J!
Nem véletlen volt, nem így sikeredett-, ezt így akartam. Nemcsak neked nem
írtam, anyácskámat is alig látogattam, sehova se, bicikli meghívásra is csak
egyszer. Akkor is csak a lelkiismeretem, hogy a kondició, meg a megtiszteltetés.
Nem szoktak engemet hívogatni, sehova.
Összes képeim kompjuterbe etetése.
Nagy munka volt, boldogító.
Az Úr, szegény, teljesen profi lett szoftver ügyekben, ahány beszámolót,
helyzetelemzést végig kellett hallgatnia reggelenként. Meg hencegést.
Fiam dögkeselyű módjára keringett szobámban az új kompjuter körül, hiába. Teljes
csőlátás, három hónapig tartott, július végén fejeztem be. Három hónap? Inkább
négy. A monitor és a szkenner még márciusi, kecskeméti történet. Lassan
kiderült, még mi minden kell, s áprilisban aztán mindez együtt volt az
ehhez-csinált kétméteres asztalon. Végül még százezerért egy diaszkenner is,
aztán elkezdtem kezelésüket megtanulni. Nem fog gyorsan a fejem. A szakkönyvet
persze átvettem, de az nem úgy van. Csinálni, próbálni, aztán még tízszer,
kétségbeesve pillantgatni a mennyezetre, akkor egyszer csak megvan! De addigra
rég nem tudom, hogy is jutottam idáig. Új próba, jegyzetelve. Egy idő után a
papírcetliket el lehet dobni, beemelve. Mint például most véletlen idekerült ez:
†, ezt már én tettem a gépre, neki saját billentyűje van, az R betű. Kidobott
képek mellé teszem, főleg. Már a változatait is tudom: ††††
Párhuzamosan tanultam a programokat és kezdtem beolvasni festményeim diáit. Az
elsőket hetekig, sokszorosan. Akkor kezdődött a sajthegy átrágása oda és
visszafelé is. Hatszázhúsz festmény. A szkennelés még csak hagyján, az 10-12
darab óránként. De minden gondosságom[6] ellenére a 35- 40 éves diapozitívek egy
része már elszineződött, vörös, s karcolások, megvilágítási hibák. Volt
festmény, amin háromnegyed órát dolgoztam. Egy képet k.b. tíz módon lehet
megváltoztatni, javítani. Halálos izgalom volt egy-egy új lehetőség
kikisérletezése.
Hanem a színek. Milyen lehet ez a tizenöt éve egy keszthelyi lakásban őrzött
képem? Rossz fotója kezemben. Amivé most alakítom, az lesz igaz 50 év múlva.
Szüts-csel beszéltem erről, érintőlegesen, telefonon. (Sokan segítettek így vagy
úgy, és felváltva hívtam négy embert, ha végleg elakadtam). Szóval, ha én most
némileg improvizálva egy jó színvilágot teremtek, avval mégiscsak valami igaz
történik, mert engem tükröz. Hogy szerintem ennek az 1968-ból való képnek
ilyennek kéne lennie.
Szüts szerint ezek a reprók úgyis csak halvány idézetek, legyenek egyszerűen a
lehető legszebbek. Igaza van, persze. S ha netán annyira fontos lenne, majd
utánmennek és lefotózzák az eredetit. Meg a 6x6-os diám is jó minőségűek. Csak
ezeket most nem tudtam használni.
Ilyenformán hamar világossá vált, lehetetlen lett volna ezt a munkát
másvalakivel elvégeztetni, vagy az utókorra hagyni. Gyerekeim fölajánlott
segítsége sem-, ez alkotómunka.
Múltak a hetek a gép mellett, háttal a szobának és világnak. Már volt mit
lapozni. Akkor jöttek összes rajzaim. Ehhez építenem kellett egy szerkezetet
üveglapokból és fenyőfából, egy vassín darab, fényképezőgép, szigetelőszalag,
két rigli, egy rajztábla-; amivel a 6x6-os negákat kisfilmre tudtam tenni. Négy
sorozat próbafelvétel, előhívva és értékelve, majd többszáz felvétel. Ami végül
mind hibás. Az egyik reflektor fénye tükröződött az objektív fém peremén.
Szemétbe az egész. A berendezés is.
Idegennek hatott rajzaim között az a három plakátterv, amivel még a
pápalátogatáskor bíztak meg, meg a Mozgó Világ folyóirat címlap tervem. Ezeket
töröltem innét, fotójuk a naplómba. Aztán: túl sok vázlatrajzom maradt, bár el
szoktam tépni őket. Ezen alig tudtam segíteni, szétszóródtak a világban,
gyűjtőknél.
A rajzok után az úgynevezett művészfotóim. Itt másfajta, hátborzongató dilemma:
ez a játszótéri Mikica-fotó nem jó, (ez inkább csak fénykép), de nekem
szívhezszóló. Hova jutottam. Nemcsak lefekvéskörüli toporgásaimon látom koromat.
Akkor legyen egy külön dosszié a Mosoly Albuma? Tényleg, tegyem a portrékat
külön? (Magamról is őrzök jó fotókat, a művész munka közben, miközben személyi
jogaimra hivatkozva amatőröknek rég nem engedem, hogy fotózzanak.) Aztán itt
vannak huszonöt évre visszamenőleg magam tervezte utcai kiállítás-plakátjaim, ez
egy jó sorozat, de ez sem ide való. Minden munka leggyönyörűbb része a rendszer
megtervezése. A mennyországban az első évben majd csinálok egy világtáblázatot.
Aztán döntöttem. Maradjon együtt az egész, franciasaláta, ahogy eddig volt.
Erdélyi dombok, fotók tanítványaim munkáiról, Ernst múzeumi kiállításom, sőt,
repróm; Picasso halat eszik.
Képek, rajzok, fotók, 1300 darab.
Egy hónap közben Pilismarótra, július, megkértek művésztelepet vezetni. Ott két
egymásba rakott fémvázas széken ülve csináltam ugyanezt, estig. Uszoda ugyanúgy,
csak Visegrádon, autóval, s két fiú velem. Megjegyzendő, az 1200 méter (java
gyors) másfél év munka után most először: könnyedén.
Következő elérendő minden fölösleges, modoros mozdulatelemtől megszabadulni,
olyan egyszerűen úszni, mint a Willendorfi Vénusz. Ehhez jó lenne egyszer videón
látni magam. És a csillagködök távolában: ha mégis megtanulnám a lábtempót.
Fárasztó, semmit nem gyorsít, de szép.
A kartempómat most dícsérték, hogy jó ez a hosszú kinyúlás, s nem is kell
gyorsabban úszni, inkább majd nagyobb erővel... Jó vicc. Ha bírnám. Még
júniusban, házassági évfordulónkra ajándékom volt, hogy ne legyek aznap annyira
fáradt, fele távot úsztam[7]. (Bár nem ezen múlik.) Ismétlem, csak júliustól
bírom. Most augusztus, Balaton, most semmi. Csak kék csík fölött tudok úszni.
Maróton négy képet kezdtem el, mindössze.
Közben többször is leírtam diadalmasan: ma lettem kész. Aztán még jónéhány
pepecselő nap. És idei festményeim például még le sincsenek fotózva. Valamint az
archívum halálomig bővül, míg csak ki nem hull megfáradt kezemből a
Egyszerre a teljes boldogság, -bár olykor majd belegebedtem- és a teljes magány.
Nagyon csinálok valamit, haladok, épül a ház. De mit lehet ebből megosztani?
Hogy végre megtaláltam, hogyan lehet a "radírt" méretre állítani. Hogy egy
életlen képsarkot több fokozatban kontrasztosabbá tudok tenni. Udvariasan
mosolyog a világ, szeme a messzeségbe réved. Bár ez sem igaz. Tanítványaim a
kedvemért bevezették az ebédelést, naponta a már megterített asztalhoz
invitáltak. Gépem mellett csokoládémikulást találtam, hogy ezt a Mesternek, ha
nem bánja, hogy lejárt a szavatossága- És a szobában lábujjhegyen jártak.
Pilismarótra egy igen vékony kis Márai naplót vittem, az utolsó kötetét.
Fanyarul mindíg úgy véltem, zavaróan rendetlen világképe méltó betetőzése volt
öngyilkossága. Most megértettem, sajnálom. Felesége fokozatosan épült le szeme
láttára, hónapokig ápolta, a végén hosszú kórház. Napi hatvanezer forint a
számla. Akkor fél év alatt meghalt fogadott fia és a testvére is. Hónapokig nem
találkozott emberekkel, utcán félvakon botorkált, félt a kórháztól, a hosszú
haldoklástól. Szegény.
Vasárnap Dömösre jártam korai misére. Aztán a nap avval telt, hogy hősiesen
igyekeztem nem dolgozni.
Kompjutert igazíttatni pedig Esztergomba jártam be. A műhelyben tábla:
USER ERROR!
REPLACE USER,
AND PRESS ANY KEY TO CONTINUE![8]
Igaz vidéki szívélyesség, mindenben segítettek, semmi rohanás.
Még egy fölirat, ez a műteremnek bérelt tantermünkből:
TŰZRIADÓ TERV.
1. A TÜZET ÉSZLELŐ AZONNAL TŰZ VAN KIÁLTÁSSAL AD RIASZTÁST
Pilismarótról Pestre érve kászálódom a kocsiból, hazaérkeztem, hazaérkeznék,
fejbevág egy látvány. Mint egy karambol. A Margit körúti kapunk két szárnya
kiemelve, a huszonhét év alatt megszokott szétrohadt sötét előteret csempézik,
halványszürke nagy lapok. Műtő. Idegenbe érkeztem. A változástól, az idő
szagától mindíg felriadok, halálomról van szó. A legmélyebb az időélmény.
Armstrong trombitája. Ilyen nehezen tűrném a változásokat? Nem nagyon akarnék
többet költözködni.
Marót után két nap itthon. A Lukács zuhanyozójában az angolszász jogrendszer
anomáliáiról van szó, furcsa ítéletek, elfogult esküdtszék.
Valamiért Pestre is be kellett mennem. Nem értem én ezt a Belvárost, különösen a
Kiskörúton belüli részt. A Főiskolán, mikor szabad szombatjaink lettek, bejártam
oda, az Idegennyelvű könyvesboltba, Csók-galériába. Már akkor mindíg
megzavarodva értem haza.
Még postára adtam Berlinbe Kurtágnak egy újabb keretet, már nekem kínos,
elnézést is kértem. De bevallották, hogy a rajzom arany rámája ronda, én viszont
ragaszkodom a keretezéshez. Unokája rajzai mellé tűzte, az ágya fölé.
És most Kékkút,
Ide csak a notebookot hoztam, magamnak-, neked, írni. Igaz, a képeim már ezen is
velem vannak. Mit csinálok, ha ezt a levelet befejeztem? Remélem, olvasok. Egy
Olbracht kötet 1955-ből, "...hét vidám történet az Osztrák-Magyar monarchia és
az első Csehszlovák köztársaság idejéből", Mai szovjet elbeszélők, benne az
Emberi sors, aztán Bokréta volt Románia kalapján, az olimpikon tornászlány
tönkremenésének és 1989-es disszidálásának története, meg egy olvasmányos
nyelvszociológia. Ez egy nyelvész klubtárstól kértem kölcsön. Olyan érdekesen
beszélt...
Amúgy reggelente hetek óta Mózes öt könyve. Elképesztő, ahogy az Úr szervezési,
jogi, orvosi, iparművészeti és haditechnikai utasításokat ad a pusztában.
Otthon pedig vár a Majdnem Befejezett Mű, már végleges formában a legnagyobb
része, három CD lemezre írva. Ezért volt bölcs Miki, hogy így a fölírást, ahogy
kész egy fázis, otthon, azonnal meg tudom csinálni. Zárt rendszer. (Folytonosan
készítek biztonsági másolatokat, nem lenne erőm még egyszer belekezdeni.)
Az 1. számú lemez egymagában is teljes, ezen minden munkám megnézhető (most
írnak hozzá Győrben lapozóprogramot[9]),
A borítót is megterveztem. A belsején használati utasítás. A lemez elején pedig
leírom, hogy bizony a legpocsékabb képeim is itt vannak...
Teljesen kész a 2. és 3. lemez, ezekről nyomda (kisméretű) reprodukciót tud
csinálni. Talán egyszer erre is sor kerül. Ebből a háromlemezes változatból a
fontosabb könyvtáraknak, szakmai archívumoknak gondoltam ajándékozni.
A CD borító:
OEUVRE-CD 1.
nincs visszatartott copyright,
korlátozás nélkül fölhasználható
l minden festmény, grafika, és a fontosabb
fotók nézőképei, lapozóprogrammal
l könyvek szövegei
l opuszjegyzék
l C. napló tartalomjegyzéke
l életrajz
l grafikák és fotók, nyomda számára (TIFF)
(a 2. és 3. lemezen pedig a festmények)
Mindeközben ilyen gondok is, pld. az opuszjegyzékkel: barátom nevét hét év után
se tudtam megjegyezni, ezért a címjegyzékben egy utalószó, amit a FIND
keresőprogram azonnal megtalál. S mellette a megjegyzés: feleségét is tegezem.
Vagy. Egy vevőm, jónevű gyűjtő, titkosíttati kérte magát. Most mit csináljak.
Életem végéig külön listát vezessek a nyilvánosság számára? A kettős
adatvezetéssel nagyon csínján kell bánni, tévesztésveszély.
Végül ezek egy utolsó, pirosra színezett oszlopba kerültek, amit a CD-n
egyszerűen elhagyok.
Mami meséli, a múltkor böjtölésből három napig nem nyitotta ki kompjuterét. 80
éves. Meg meséli, húgom be volt oltva, hogy nem minden igaz, amit neki az
iskolában mondanak. Így 15 éves korára hitte el, hogy Magyarországon is van
gólya.
Közben itt hatodszor csapom agyon ugyanazt a sáskát -tényleg- a sportzsák kemény
fenekével. Délidő, a padlásszobában fővök, 50 fok, derékig meztelenül. De lent a
szobában szúnyogok vannak. Meg Miki. Kata a faluban társasél. Hogy Marika néni
meghalt a télen, fia most részegségében betörte a fejét, a tapolcai kórházban
fekszik. Cserhalmi színész nem tudta, a csirkecombok a mélyhűtőjében a miénk és
megették a lányával. A másik betelepült színész fiatal feleségét még a
szomszédba se engedte át, az most biciklin meglógott, válóper, már árulják
úszómedencés házukat. Egy izraeli bebíró az eddig tiltott területen villát épít,
habár engedéllyel, tiltakozás. Második kocsma nyílt a faluban. DerPaliék[10]
megjöttek, meg kéne látogatni őket. A templomkörüli ágyást fölszántják, lehet
onnét virágtöveket vinni, lehetne, de már mind elvitték. Hanem a Bolt
megérkezett Európába, este 10-ig nyitva, rozskenyér, és nekem nagyméretű
gumikesztyű[11] megrendelve, hétfőre hozzák. A főtéri feszületet nem
elbontották, hanem elvitték restaurálni, nagyon szép lesz. Augusztus huszadikán
falumise, háborús emlékmű avatás, zászlóavatás?! és az egész falunak
ingyenvacsora a kővágóörsi étteremben, különbusz. Katának és Mikinek belépőjegy.
Nekem sajnos rossz a gyomrom.
Nehezen indult ez a nap. Kata 6.30-ra kért ébresztést, hogy első péntek. Meghalt
az ábrahámhegyi papbácsi, már tavaly csak csoszogott, így csak reggel van mise.
Biciklivel menne.
Végül fáradtsága legyőzte. Nyolckor Mikit keltem, vinném Tapolcára, gégészetre,
ma másodszor fogják pungálni, a kocsi nem indul. Elküldöm autóstoppal, hogy
majd-ha, utána megyek. Van épp erre a célra egy ORVOSHOZ táblám a történelmi
múltból, mikor nem volt kocsink; de ezt nem akarja használni, elindul. Csak egy
gyertyát bírtam kicsavarni a négyből, gyenge a sérült kezem. Negyed óra múlva
mégis elindul az autó. Végignézzük, ahogy egy kisfiú fülét kezelik, végig
ordított. Ámbár differenciáltan. "A másik fülemet... neeee", ebből reményt, és
párbeszédre való hajlandóságot vettem ki. Avval riogatták és egyben vigasztalták
is, így nem kell a kórházba visszafeküdnie. Erre is reagált. Külön jajgatott
anyjának és az orvosnak. Nem volt teljesen fejvesztett.
Mikinek inkább az érzéstelenítés fájt. Ámbár a jókedélyű hentesméretű orvos
minden erejével tudta csak áttörni a csontot az arcürege felé. A hét elején a
pesti SzTK-ban ez egy orvoskisasszonynak harmadszorra sem sikerült, három tűt
görbített el. Végül Mikit elengedte kezelés nélkül. Klassz, nem? Ide lefelé a
kocsiban már rosszul volt, a maga csendes módján megkért, ne gesztikuláljak, fáj
a feje.
Pungálás után postára, ajánlott válaszlevél az Adóhivatalnak, csudálkoznak, hogy
tavaly csak ennyit kerestem, és hogy lennék szíves ezt egy kicsit megmagyarázni.
Hétoldalas kérdőív. Csak hát én két éve kapott New Yorki tízezer dolláros
ösztöndíjammal eléggé le vagyok fedezve. És hogy nem kerestem? Nem gyütt vevő...
Posta után még Tapolcán elemvenni Kata biciklilámpájába. S mit látok a polcon,
bicikliláncot, másfél métereset. Jó drága, de Mikinek kellene. Orvos utáni
eufóriában megveszem. Ő a kocsiban vár. Adom neki. "Nem számzáras? zöld?" Nem,
ez kulcsos, mondom rezignáltan. Akkor az én szocializmusban eltört gerincemmel
kínlódva visszacsinálni az üzletet...igaz, vettem közben egy pót-pót svédkulcsot
is, amit mindig az asztalomon tartok, annyira szép.
Mi baj volt még. Itthon az igazolványát nem találjuk. A tető a tavaszi nagy
viharokban több helyen átrozsdált, kilyukadt. Százezer? Miből? A padlásfal belső
pereme végig meglazult. Ránk dőlhet. Le kell bontanom.
És az idei időjárás következménye: szúnyoginvázió. Kata nem tudom, hogy bírja
órákig a kertben. Én mindenesetre.
Kékkút indítása a szokásos volt. Első nap tüzet csináltam, másnap vizet. Tavaszi
esőzések, húsz centis sár az akna fenekén. Vízóra, elzárócsap valahol alatta.
Gumicsizma, gyalogsági ásó, görnyedés, szúnyoghad. Harmadnap melegvíz.
Bekötöttem a húszméteres gumicsövet, amit a Nap felmelegít a kertben. A végén
zuhanyrózsa. Most az épületgépészet további egysége következne, a szart kellene
kimerni a retyiből. Egy 18 éves szemétdombot elhordani. Csalántalanítani a
közlekedőutakat. Kerítést javítani. Esténként persze, kánikula után.
Közben körletrend a padláson, az az én életterem. Tízkötetes könyvtáram leporol,
vasládából[12] a tartalék zoknik. Lehoztam egy Arany összest, nem volt erőm a
másodpéldányt kidobni. Eddig háromszor vettem meg, pedig nem olvasom, zavar
rezignáltsága. De szeretem a közelemben.
Kata első fáradtsága múltával nekiesett a kertnek. Miki két tárgyból bukott,
álmatagon forgatja kémiakönyvét. Én nagy munkámat befejeztem, most majd rémült
nézés a semmibe, mint az a görnyedt férfi a csónakban, a Szixtusz kápolnában.
Zsófiról valamit. Gömbölyödik. Katának sikerült megállapodnia a haszonélvezeti
joggal bíró nénivel (tudod mi az?[13]), hogy végleg megtűri. Ennek fejében
hatvanezer forintot kért. Ki fogjuk fizetni.
Ja, ezt az egészet még nem tudod. Húgom pár éve vett egy helyes kis másfél
szobás, központi fűtéses nyaralót a Németvölgyi úti temetőnél a Rend számára,
maradt pénzből. Mami, a volt tulaj: Mária néni, meg néha mi, ki-kimentünk a
gyönyörű kis kertbe, fél napokra. Mikor Zsófi bejelentette nekünk a Hírt,
észbevettem, ferencvárosi bérlakását ugyan miből fogja bébi mellett fizetni.
Hazaköltözni nem akar. Szerencsére. Részben ideje megtanulnia élni, részben
állandó konfliktusaik -számomra legalábbis- terhesek. Kata, bár
segítőszándékkal, folyton jelen van. Itt hagytad a szennyes ruhádat mért mész
vizes hajjal utcára edd meg még ezt a kenyeret. Zsófi meg morcos kedveiben
ösztönállatka.
Interurbánolok Erzsébetnek. Kölcsönadta a házat, ingyen, csak a rezsi. Akkor még
a (89 éves életvidám) volt tulajdonossal írattam alá mellékesen egy papírt (két
tanú), hogy ő is beleegyezik. Később ezt az aláírást nagyon megbánta... Zsófi
tisztaságfogalma különbözik az övétől. És lassan rá kellett jönnie, ahogy
tárgyai sorra elmozdultak, hogy negyven év alatt, még férjével épített élete
foszlik most szét.
Zsófi rendezi be életét és lakását, költözés után azonnal beszerzett két új
macskakölyköt. (A régi meglógott.) Hogy ez bébi mellé nem az igazi, hidegen
hagyja. Kata nagyon bemozdult, új feladat, bébi réklit nézeget, lehet, ő fogja a
gyereket megszülni. Zsófival most ez ügyben nagyon összejöttek, hosszan
csevegnek telefonon, vásárolnak, pusmognak.
Én meg házat mosógépet telefont kompjutert egy plüssoroszlánt szereztem neki,
költöztettem. Szobája kifestését nem vállaltam, de könyvespolcot még építek. A
heti szemét szállítást már ő rendelte meg.
Sokszor alszik újabban nálunk. Soha nem a szobájában, Katánál. A leejtett tévét
Kata nem javíttatja meg, így éjszakába nyúlóan beszélgetnek. Terhesruhát varr
magának. Kertjében palántázik. Társasága megvan. Trabantja is megvan, olykor
egyik barátja fuvarozza. Úgy látszik, jogosítványhoz a vizsgát nem teszi le, éve
húzódik, pedig fizetném. Az Iparművészetire felvételizett, esti tagozat, heti
két bejárással, tipográfia, nem vették föl. Továbbra is Szüts stúdiójában
dolgozik, befogadták.
Kékkútra talán lelátogat a hét végén, barátokkal és mikrobusszal.
Zsó Istentől bocsánatot kért, és aztán levélben tőlünk is. És hogy tudja, ez
számunkra is milyen többletterhekkel jár.
Mivel Isten megbocsátott neki, kik vagyunk mi, hogy...?!
Kaland szülőnek lenni. Volt szerelmem meséli, (építész, reggel négykor kutyát
sétáltat, majd 40 órát dolgozik, este felvigyázza nagyszámú unokáit), hogy
érettségizett fiát látja délelőtt, amint a díványon keresztrejtvényt fejt.
Petri Gyurkáék júniusban kölcsönkérték házunkat, s lementek egy hétre nyaralni.
Bekerülünk a magyar irodalomba. A feleség nagyon meg volt elégedve, és le is
kaszáltatott, Gy. szerint jó volt, "már amennyire egy nyaralás jó lehet". Ezt
ismerem, értem. Egy nagyon régi verse szól is erről. Cigarettát venni, majd
otthon bezárkózni, lehúzni a rolót, kihúzni a telefont, és csöngetésre nem
kimenni.
Kisértem Katát a piacra. Erotikus élmény. Ahogy a nők szeme lázasan csillog és
kutat a legszebb-legolcsóbb barackok irányában.[14] Bocsánat, de vizsláknál
láttam ilyet, ha előttük eszem. Lenyűgöző intelligensen tudnak ilyenkor az
emberre nézni...
E témakörben még az jut eszembe, reménytelen dolog a háztartási munkát
szimmetrikussá tenni. Egy egészséges nőt érdekli a függöny tisztasága, egy
egészséges férfit nem.
Megjött az ehavi Új Művészet, fiatalok munkái. Látom, generációmmal kövületté
váltunk. Olajfestés??! Tudom, éppoly tehetségesek és hogy ők a jövő, ha
legyintek is. A festészet általában valamit el akart magyarázni, a
templomfreskók. Ezek a fiúk is nagyon el akarnak mondani valamit, csak
másodlagos nekik, mivel, hogyan. Talán mi vagyunk zárójelben, ez a párszáz év,
kezdve az öncélú trecento városképekkel. Én színekkel tanítok szavakkal
elmondhatatlant, egy puha Mondrian.
Anzelm testvér életformát változtatott. (Nem nősült meg.) Bakonybélbe
visszatelepültek a Bencések, s most, hogy leérettségiztette osztályát, útjára
engedték Pannonhalmáról. Emlékszel, régóta remeteségre vágyott. Négyen vannak,
valami kis nyomdai meg kerámia munkából fognak élni. Festményemet magával vitte.
Próbáltam belőle kiszedni, mennyire akar (tőlem is) zártabb életet. Azt hiszem,
még nem tudja. E-mail címét megadta, igaz, az egy tapintatosabb forma, mint a
telefon. Meglátogatható, de kevesebbet fog Pestre mászkálni. Búcsuzásképp
diákjai a budai Ciszter gimnáziumban egy Moličre darabot adtak elő,
rendezésében. Kata meg is nézte, süteményt vitt nekik.
Rendtársával volt nálam a hírrel. Kérdeztem, négyükből hánynak van humorérzéke.
Új kaland, hát elkezdi.
A Fioretti közösségről valamit. Próbája volt hitelemnek, hogy egy estén minden
előzmény nélkül bejelentettem, az egyik fiútól most végleg elbúcsúzunk,
elküldöm, a nyári lelkigyakorlatra sem jöhet már. Mondtam, fájdalmas, és nehéz
lesz elfogadni, mert erről semmi többet nem mondok (neki sem). Fegyelmezetten
voltak teljesen zavarodottak. Egyikük az izgalomtól dadogva még annyit
kérdezett, hogy ugye morális oka van a hallgatásomnak?
(Megkínlódtam a döntést.)
András. Bőven és gyönyörűen imádkozik. Múltkor, mikor egymásért, belelendült,
hogy sokat tanult Deskétől, ahogy az tud nemet mondani, ahogy szakmai idejét
óvja, és hogy
hullanak körülötte az emberek, mint a legyek
ezt a mondatát aztán zavartan kijavította. Többen elmosolyodtunk.
Gábor. Tékozló fiú, visszatért, rendszeresen jár, újra. Hála Istennek újra
munkahelyen, s nem önmagába zárva. Bankban fordító, sokat dolgozik, jól érzi
magát. Teológiai esszéket ír, néha fölolvas belőle.
Erzsi. Továbbra is egy iskola könyvtárosa. Elvégeztettek vele egy kompjuter
tanfolyamot. Kántorkodik is, és látogatja az egyházi megmozdulásokat. Egy
nehezebb éve volt, megint rá került a sor, ő volt házuk ügyintéző gondnoka. Vett
egy mandolint, hogy Gábor hiányában is legyen mindíg zenénk. A dalok
kiválasztását inkább ránk bízza.
Borit meghívtam és beállt közénk, talán írtam már. Még Zsófival együtt hordtam
óvodába, színésznő lett. Most tért meg, György atya készítette föl. Tele van
örömmel. Májusban egy imaest végén nyaggatni kezdett, névnapom alkalmából, hogy
mit szeretnék, úgy igazán. Szabadkoztam. De tényleg, mondjam meg. Mondom, egy
lány mellét simogatni. Nevetett, jó, de addig is- Akkor megjelöltem a Mohos
sziklát, fiatalkoromban olvastam, a háború előtt adták ki. Megkaptam. Nagyon
tehetséges ez a Steinbeck, és nagy szamár, ami a világképét illeti. Szeretem.
Érdekelt halála dátuma, megnéztem a Larusse-ban, megdöbbenésemre a 15 soros
szócikkben három éles kritikai megjegyzés, ami egyébként mind igaz.
Enciklopédiában?!
Illetve. Jut eszembe. Múltkor néztem a 100 éves Pallas lexikonban a Kossuth
címszót. Kényes helyzet. Eszméin átlépett az ország, de szavakban, jelszavakban
nem. És volt bátorságuk mindezt finoman megfogalmazni. Mindíg azt hisszük, hogy
szüleink hülyék.
Kata vett egy drapp kardigánt. Elneveztem fogalmazásgátló[15] ruhának, és
megjegyeztem, hogy sokezer ártatlan asszony tisztességét meg lehetett volna óvni
a balkán háborúban, ha ilyeneket osztanak szét közöttük... Azóta nem hordja.
Időélmény, ez is. Te gyerek! Tudod te, ki az a Cseke László? A te zenei
magaslovadról lefelé nézve? Már öreg ember. Évtizedekig vezette a Szabad Európa
kívánság-műsorát. Legendás figura, Csepelen egy szocialista brigádot neveztek el
róla. Lett is botrány. És most föltűnt itthon a Sláger Rádióban[16] szombat
délelőtt, annakidejéni budapesti klónjával, Komjáti Györggyel közösen csinálnak
egy műsort. Hangja a régi, és anekdotázik: kapott egy levelet még Münchenbe,
vajon az ő fia e, akit a múlt héten bekonferált (nem tudom, hogy írják:) Charlie
Cheeke vagyis "Csabi Cseke".
Tudod mi a komoly előnye az időmúlásnak, az öregedésnek? Nálam? Szerszámaim
sokkal jobbak. Mit kínlódtam én régebben kézi fúróval, rossz rókafarkú
fűrészemmel.
88 éves rákos apósom, a Nagyapa, kezdi értelmét veszíteni, négy gyereke, meg a
házastársak ügyeljük. 20 percenként kell WC-re kísérni, majd megnézni,
visszatette-e a pelenkát. Már keveri az unokáit. Békés, jó kedélyű, szelíd,
hálás. Én nem váltam be igazán, mert rám szólt, hogy ő el tudja látni magát,
hagyjam, s erre nem tudtam mit mondani. Egy kompjuter-könyvet jegyzeteltem a
szomszéd szobában. Ebéd után aludtam. Így egy idő után kihagytak az órarendből,
igaz hamarosan beszereztek egy erdélyi asszonyt, aki ott is lakik. Egyszer
elkísértem a sebészetre, megint vérzett. Ismerős karizmatikus orvos a fenekébe
dugott egy vastag üvegcsövet, bevilágított, s megmutatta nekem a vörös rákos
sejthalmazt. Aztán kiégette a felületét. Egy darabig ez segít. Kisöreg közben
egyszer feljajdult a fájdalomtól.
Még annyit, egyik unokája egy szép kis márványlapot ajándékozott neki, a
konyhába. Később szóba került a dolog, Nagyapa csendesen, kissé indignálódva
megjegyezte, hogy ezt még korainak tartja. Urnafülke fedlapnak nézte.
Én eddig csak egyet tudtam, hogy Thomas Mannnal, most hallom a rádióban, hogy
sakkkör, és roszszszívű.
Hanem Spiró írt egy fergeteges egyfelvonásost, Szappanopera címmel. A
legkényesebb problémák sorra, a zsidó kárpótlások anomáliái, hogy a gyilkosok
utódaitól hány dollárt kapni egy megölt szülőért. (Barátaim többen nem fogadták
el.) Hogy most hirtelen üzlet lett zsidónak lenni, a külföldi bankok, de a
zsidó szervezetek is lenyúlják a pénzeket. Hogy ma is vannak zsidólisták. Van
szó benne adócsalásról, újgazdag brókerről, nagyon mai léhűtő nagylányról.
Nagyon jó. Melegen gratuláltam neki, e-mailen.
Irodalmár barátom szerint a darab csupa közhely, minden eleme rossz, de valahogy
mégis összeáll. Szerencse, hogy nem értek hozzá.
Az e-mailről jut eszembe. Elsősorban Mike kedvéért tettük a gépre ezt a
programot, aki időközben belépett egy levelező hálózatba is, főleg vicceket
küldözgetnek. Amikor tanulnivaló-torlódás miatt pár napig nem nézte a postáját,
320 levél gyűlt neki. Tiltani nem szoktam, kárörvendve nevettem. Azóta már
kilépett.
Volt még egy szertelensége, mintha magamat látnám. Szerzett valahonnét, és
fölrakott a mi gépünkre 900 betűtípust, hadd legyen választéka mindenféle
grafikai ötlet esetére. Csak azt felejtette el, hogy ennyi kezelhetetlen.
Keresném az idézethez használt másik betűmet...
Szerinted miért szereti kétszázezer éve minden gyerek a hintázást?
A ferencesek nyárra összevonták a hatos és a hetes misét, fél hétkor kezdenek,
káderhiány. Át kellett gondolnom a reggeli menetrendet, a hét órás uszodába
érkezéshez ragaszkodom, 10 perccel később már idegenekkel vetkőznék. Fölmerült
az esti mise lehetősége is. S szembesülnöm kellett vele, mennyi reggeli
gyakorlatomban a megszokotthoz ragaszkodás, az üres forma. Hát bizony.
Végezetül mit tudnék neked mellékelni?
Májusból egy szövegem, meg egy tárca, azt begépelem neked.
NÁDOR TIBOR ÉS MOHÁCSI ANDRÁS KIÁLLÍTÁSÁNAK MEGNYITÓBESZÉDE.
Nyikoláj Petrovics Kamanyin ahhoz a nemzedékhez tartozott, amely a
Szovjetoroszországgal együtt nőtt fel. Tíz éves korában már egy sorban kaszált
édesapjával. Majd a Komszomol katonai repülőiskolára küldte. Férfivá az első
ötéves terv időszakában érett, amikor a Szovjetúnió elmaradott országból
nagyhatalommá fejlődött. 1934-ben az egész világot bámulatba ejtette a szovjet
repülők sarkvidéki hőstette. Kamanyin a párt Központi Bizottságától és a szovjet
kormánytól azt a feladatot kapta, hogy a Csukcsföldön át közelítse meg O. J.
Smidt táborát, és társaival 5 kétfedeles repülőgéppel mentse ki a "Cseljuszkin"
expedíció 104 tagját az örök jég birodalmából. E nagyszerű hőstett alkalmából
vezette be a szovjet kormány a legmagasabb kitüntetést, a Szovjetúnió Hőse
címet.
Kaminyin a háború előtti években elvégezte a repülőakadémiát és
dandárparancsnoki beosztást kapott a könnyűbombázóknál. A Nagy Honvédő Háborúban
már tábornok, az 5. csatarepülő hadtest parancsnoka. A hatvanas években pedig az
űrhajósok kiválasztásával és képzésével bízták meg.
Részlet Nyikoláj Petrovics Kaminyin: Letcsiki i koszmonavtü című önéletrajzi
regényéből. A helyszín: Vlagyivosztok körzet, 1931.
"...Ahogy visszagondolok a múltra, életem során sokszor kellett repülőtéren
kívül leszállnom. De ez volt a legnehezebb, beosztottjaim életükben először
hajtottak végre kényszerleszállást. Számukra a mocsárral körülvett faluszéli
kaszálón végzett szerencsés landolás nagy győzelem volt. A közeli
vasútállomásról szikratáviratot küldtem a parancsnokságra. Három óra múlva
vasúti hajtányon megérkezett Ogar századparancsnok, és a szerelők csapata.
Természetesen megérkezésükig mi sem tétlenkedtünk. A szomszéd falu parasztjainak
segítségével kiszabadítottuk a gépeket a bozótból, lekaszáltuk a pohánkát,
kivágtuk a bokrokat, és egészen tűrhető kifutópályát készítettünk. Hossza
meghaladta a kétszáz métert.
A századparancsnok fogadására rendbehoztuk magunkat, mint valami díszszemlére. A
gépeket is szép sorba állítottuk.
-Századparancsnok elvtárs! -a csoport kényszerleszállást hajtott végre. Áldozat
nincs, a repülőgépek üzemképes állapotban vannak. A pályát felszállásra
előkészítettük.
-Ne siess, Kamanyin. Mára elég volt ennyi is...
Aztán megszemlélte a pályát, lépésekkel kimérte, majd nekem szegezte a kérdést:
-Biztos benne, hogy ekkora kifutópályáról sikerül felszállni?
-Fel lehet szállni, de megfigyelő nélkül, és maximálisan tehermentesíteni kell a
gépet. Üzemanyagot is csak épp annyit töltsünk, amennyi kell,- volt a válaszom.
-Nem fél? Ilyen tenyérnyi helyről...
-Felszállok.
-Engedélyezem.
A gépemet felkészítették felszállásra. Kiszerelték a fedélzeti géppuskát, a
fényképezőgépet, a navigációs eszközöket. Vang Hsziung, a megfigyelőm nem szállt
be a hátsó fülkébe. A repülőgép így összesen 300 kilogrammal könnyebb lett.
Kézzel elgurítottuk a pálya legvégére. Négy-négy ember fogta a gép jobb és bal
szárnyát, két szerelő belekapaszkodott a farokműbe, hogy lefogják a repülőgépet,
míg a motor eléri a kellő fordulatszámot. Amolyan katapultszerű indítás akart ez
lenni.
Óvatos gázadással fokoztam a gép fordulatszámát, a gép már remegett, de nem
mozdult el a helyéről. Aztán a parancsnok fölemelte a karját, s a következő
pillanatban hirtelen leeresztette. Az emberek egyszerre engedték el a szárnyakat
és a farokművet. Teljes gázt adtam. A gép megugrott, farokműve enyhén
megemelkedett, s mind sebesebben száguldott...egyenesen a mocsár felé. Tisztában
voltam a veszéllyel, nagyon jól tudtam, hogyha a gép a szántó végéig nem szakad
el a földtől, már nem száll fel, kerekeivel belesüpped a zsombékba, nagy
sebességgel átbukik és kigyullad. A gép szinte nyüszített már, hogy emeljem a
magasba, de kis sebességgel a felemelkedés halálos veszélyt rejt magában. Csak a
felszállópálya legvégén húztam magam felé a kart, felrántva a gépet. S már a
levegőben is voltam. Sebességem még csekély volt, szinte csodával határos módon
függtem a levegőben. Néhány másodperc múlva már növeltem a magasságot,
szabályosan körözni kezdtem a leszállópálya fölött. Hamarosan Prihogyko gépe
jobbról mellém csatlakozott. Leadtam az egyezményes jelet, hogy a többi pilótát
ne hagyják felszállni. A századparancsnok legalább olyan világosan látta a
felszállás nehézségeit, mint jómagam, s kitette a keresztet. Ez azt jelentette,
hogy mi repüljünk el, a másik három gép pedig itt marad a kényszerleszállás
helyén.
A repülőtéren A. F. Klisejko hadosztályparancsnok, a repülődandár parancsnoka
fogadott bennünket. Azonnal hozzá siettem és jelentést tettem.
-Hadosztályparancsnok elvtárs, a repülőtérre húzódó köd miatt...
-Hagyja csak, mindent tudok-, vágott szavamba Klisejko. Igaz, hogy valamennyi
gép épségben maradt?
-Igaz, hadosztályparancsnok elvtárs
-Köszönöm, Kamanyin elvtárs. Tolmácsolja valamennyi pilótának köszönetemet. Önt
bizonyára legalább annyira megviselték a nehézségek és a veszély, mint
bennünket... Nekem ezen a mai napon megőszült a hajam.
Este a felsorakozott Lenin-század előtt a századparancsnok felolvasta a
dandárparancsnok parancsát. A kényszerleszállást sikeresen végrehajtó repülők
mind elismerésben részesültek. Engem a dandárparancsnok egy órával jutalmazott
meg. A parancsban megintették Ogar századparancsnokot, mert a repülés
megszervezésénél nem vette kellően figyelembe az időjárási viszonyokat. Ogar
ragyogott a boldogságtól, mert súlyosabb büntetésre számított..."
Tisztelt közönség, lehet, hogy csak én látok hasonlóságot a harmincas évekbeli
szovjet pilóta és fiatal művészeink mindennapi élete között?! A gondolat majdnem
pogány, mégis igaznak tűnik: a feladatot halálosan egyedül kell megoldanod.
Nekikészülődéskor társaid még segíthetnek, felszálláskor azonban már csak
annyiban, hogy elengednek. A géppuskát, a fényképezőgépet és Van Hsziungot, a
kísérőt a földön kell hagynod. Munkád nyaktörő mutatvány, a magad életét
kockáztatod. Siker esetén kapsz egy karórát.
Kérem szeressék Nádor Tibort és Mohácsi Andrást, legalább annyira mint
Klisejko hadosztályparancsnok szerette és féltette beosztottait.
A kiállítást megnyitom.
?_::?ÓÜÖ)(=/%!+"'~!@#$%^&*()_+?>