Nevetséges, pipogya alak - gondolhatnánk, aki rossz időben volt rossz helyen. Egy újabb sajnálatra méltó, szánalmas figurája a passiótörténetnek. Maga a szituáció is filmbe illő, és számtalan kérdést vet fel bennünk. Mert tudjuk és tapasztaltuk, hogy a kereszthordozás mindig rossz időben talál meg minket: munka után, fáradtan, elcsüggedten, váratlanul. Nem az erőnk teljében, vagy lelkesedésünk csúcsán. Erre nem lehet felkészülni, ezt nem lehet megtanulni, egyszerűen csak ott találjuk magunkat az események közepén.

Találó ez a kép! Véleményem szerint cirénei Simon nem egyedül vihette a keresztet, hanem együtt Jézussal. S ha ez így történt, akkor meg kellett tanulniuk együtt lélegezni, együtt gondolkodni, egy ütemre lépni. Mert ha nem így tesznek, akkor a gerenda szétvágja a vállakat, elesnek és még nagyobb fájdalmat okoznak egymásnak. Bármennyire magányos hivatásnak vagy élethelyzetnek is tűnik a kereszthordozás, nem így van. Ez csapatmunka: az enyém, a tiéd, a miénk!

Hisz ha belegondolunk, az én keresztem nyomja a te válladat, a tiéd pedig az enyémet. Így kell egyensúlyoznunk az élet pallóin. S bármennyire tiltakozunk, ez összeköt minket, összetart, egy cél felé vezérel bennünket. Az utak mentén ezért is állítottak eleink kereszteket, mert tudták, csak a kereszttel szegélyezett út a biztonságos.